Kezdőlap Szerzők Írta ki

ki

703 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Enyhülés az USA és Kína kapcsolatában?

0

Biden elnök enyhülésről beszélt sajtóértekezletén a G7 csúcson, de Pekingben kétkednek, mert a szankciók enyhítését szeretnék elérni. Washingtonban hónapok óta nincs kínai nagykövet, aki ezen a héten megérkezhet.

Mikor lesz USA-Kína csúcs?

“Még nem tudom, hogy pontosan mikor, de hamarosan találkozunk”

– mondta az Egyesült Államok elnöke, aki “enyhülést” emlegetett Hirosimában a G7 csúcstalálkozón.

Azóta nem volt ilyen rossz az Egyesült Államok viszonya Kínával, hogy 1972-ben Nixon Pekingbe érkezett – írta a Politico amerikai kiadása. Amely arról is beszámolt, hogy kedden végre megérkezik az új kínai nagykövet is Washingtonba. Érdekes módon Peking hivatalos angol lapja, a Global Times nem sietett megerősíteni az információt. Annyit írt ezzel kapcsolatban, hogy “vezető amerikai üzletemberekkel: a Blackstone elnök vezérigazgatójával, a Ford üzletpolitikai igazgatójával találkozott az új nagykövet, akinek elődje Kína külügyminisztere lett” – írja a pekingi Global Times, amely azt hangsúlyozza, hogy Kína nem szép szavakat vár az Egyesült Államoktól hanem tetteket. Ez a szankciókra vonatkozik, melyeket még Trump vezetett be Kína ellen, de Biden ellen tovább szigorította azokat.

Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója nyolc órán át tárgyalt Bécsben május elsején Kína első diplomatájával, Vang Jivel. A Washington Post szerint a fő téma Tajvan volt, de szóba került az ukrajnai háború is. Előkészíthették az amerikai-kínai csúcstalálkozót is. Biden elnök többször is találkozott Hszi Csin-pinggel, de akkor még mind a ketten alelnökök voltak. Most Biden elnöknek a a választási kampány során jól jönne egy látványos kibékülés a kínai elnökkel. Elődje, Donald Trump, aki szeretne az utóda is lenni, díszvendég volt a Tiltott városban Pekingben, ahol unokája kínai nyelven köszöntötte Hszi Csin-ping elnököt és nejét – videón.

Szeptemberben lehet csúcstalálkozó

Kína vállaljon részt Ukrajna újjáépítésében! – javasolja egy vezető szakértő Washingtonban.

Hszi Csin-ping elnök egy órán át beszélt telefonon Zelenszkij elnökkel, majd kinevezte Kína egykori moszkvai nagykövetét békeközvetítőnek Ukrajna és Oroszország között. Az USA lelkesedése eziránt mérsékelt, de a 100 éves Henry Kissinger  támogatja a kínai békeközvetítést mondván így talán tűzszünet lehet Ukrajnában még az év vége előtt. Ryan Hass Kína szakértő, a Brookings Institute portálján arra mutat rá, hogy az újjáépítés várható költségeit az IMF és a Világbank 411 milliárd dollárra becsülte Ukrajnában, a valóságban ennél valószínűleg többre lesz szükség. Ezért jó lenne, ha a kínaiak is részt vállalhatnának ebben.

Mikor lehet amerikai-kínai csúcstalálkozó? Szeptemberben amikor Indiában a G20 csúcstalálkozón mindkét elnök részt vesz. A következő lehetőség novemberben kínálkozik amikor San Franciscóban találkoznak az Ázsiai – csendes óceáni térség vezetői – írja Washington egyik vezető Kína szakértője a Brookings Institute portálján.

Ki pénzelte Marine Le Pent? Orbán és Putyin is a célkeresztben

0

A francia parlament vizsgálódik, hogy megtudja: kik adtak pénzt a szélsőjobboldali vezér választási kampányaira?

Korábban ezeket Putyin orosz elnök pénzelte, de azután Franciaországban megszigorították a törvényeket, és csak uniós finanszírozást engedélyeztek. Ekkor lépett színre Orbán Viktor, aki Marine Le Pen budapesti látogatása alkalmából utasított egy kormányhű bankot: nyújtson hitelt a francia szélsőjobb vezérének, hogy az szembeszállhasson Macron elnökkel. A francia államfő végül győzött, de a parlamentben nincs többsége, ezért csak nehezen hajthatja végre elképzeléseit.

Az MKB kölcsönét Marine Le Pen visszafizette, de menetközben kiderült, hogy másoktól is kaphatott támogatást: Putyinhoz közelálló orosz oligarchák, Líbia, Gabon stb.

Marine Le Pen 10 millió 600 ezer eurót kapott az MKB-től választási kampányára.

Sarkozy Líbiától 5 millió eurót kapott választási kampányára, és emiatt is vizsgálat folyik ellene Franciaországban. A francia köztársaság első magyar származású elnöke az első abban is, hogy jogerősen elítélték korrupciós ügyben. Ez még nem a Kadhafitól kapott pénzekre vonatkozott.

Putyin európai barátai

A francia sajtó idesorolja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, akinek olyan illusztris partnerei vannak e körben  mint Silvio Berlusconi Olaszország ex miniszterelnöke, aki Valentin napon is barátságáról biztosította Putyin elnököt. Marine Le Pen asszony Putyin Ukrajna elleni agressziója óta csökkenteni igyekszik kapcsolatait Putyinnal. Macron elnök, aki határozottan elítéli az Ukrajna elleni agressziót, rendszeresen beszélget az orosz elnökkel telefonon, mert az a véleménye, hogy Oroszországgal továbbra is kapcsolatban kell maradni. Oroszországra ugyanis szükség van egy európai biztonsági rendszerhez – állítja Macron elnök, aki ebben közelálló véleményt fogalmaz meg Orbán Viktorhoz.

A magyar miniszterelnök mindinkább a perifériára szorul az Európai Unióban és a NATO-ban oroszbarát magatartása miatt.

Orbán orosz kapcsolatait egyre nagyobb gyanakvással szemléli a CIA, amelynek az sem kerülte el a figyelmét, hogy Hilarion Alfajev metropolita a Lendvai utcában szervezkedik a Fidesz székház közelében – hangsúlyozta Telkes András, az Információs Hivatal egykori főigazgató-helyettese, aki a Pénzügykutató Intézetben tartott előadást. Hilarion Alfejev, akivel Ferenc pápa is találkozott Budapesten, korábban a moszkvai ortodox egyház külügyminisztere volt – és éppúgy a titkosszolgálat tisztje mint Kirill pátriárka, az egyház vezetője. Kirill nevét az Európai Unió szankciós listájáról a magyar diplomácia vettette le vétóval fenyegetőzve Brüsszelben.

Orbán: ezt a háborút nem lehet megnyerni

0

Orbán Viktor szíve fáj az ukránokért. A háború kitörésekor elit egységeket vezényelt a közös határszakaszra. Az máig nem tisztázódott kétségbevonhatatlanul, hogy a magyar határt féltette vagy az ukrán területekre fájt a foga.

A  magyar  miniszterelnök  az  ukrajnai  háborúról  nyilatkozott  a New York-i Bloombergnek.

“Érzelmi szempontból ez a háború tragédia, éppen ezért egész szívünkkel az ukránokat támogatjuk. Megértjük, hogy mennyit szenvednek“

– mondta szemrebbenés nélkül, tőle megszokott meglehetősen képmutatóan a magyar miniszterelnök.

Köztudott, hogy pokolian rossz a kapcsolata Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Az ukránok nehezen felejtik el azt, hogy Putyin agressziója után – 2022 február 24 – a magyar kormányfő első reakciója az volt, hogy az ukrán határra rendelte a magyar hadsereg elitegységeit. Kijevben meg vannak győződve arról, hogy Putyin Orbán Viktornak ígérte Kárpátalját, a magyar miniszterelnök pedig biztosra vette Putyin villámháborús sikerét.

Orbán az egyetlen olyan uniós tagállam vezetője, aki még nem járt Kijevben, hogy támogatásáról biztosítsa Zelenszkij elnököt. Aki bizalmas körben a CIA információi szerint azt is felvetette, hogy fel kellene robbantani a Barátság kőolaj vezetéket, amely az orosz olajat Ukrajnán keresztül hozza évtizedek óta Magyarországra. A Washington Post szerint az USA beszélte le Zelenszkij elnököt a Barátság kőolaj vezeték felrobbantásáról.

Mit mondott most az ukrajnai háború esélyeiről Orbán Viktor a Bloombergnek?

“Ukrajna nem nyerheti meg a háborút Oroszország ellen. Ha megnézzük a számokat, ha megnézzük a terepet, ha figyelembe vesszük azt, hogy a NATO tagállamok nem hajlandók csapatokat küldeni Ukrajnába, akkor nyilvánvaló, hogy a csatatéren nincs győzelem az ukránok számára.”

(Mondja ezt Orbán, amikor 1956-os forradalom nyugati segítségnyújtásának elmaradása miatt máig sértett politikai attitűdben ringatja a köznépet! Sőt, továbbmegy:

szerinte a konfliktusban nem az a fő kérdés, hogy ki támadott meg kit, hanem hogy mi fog történni a következő reggel!)

Ezt Washingtonban is így látják – legalábbis a Pentagonban, ahol a nyilvánosságra került titkos dokumentumok szerint kevesen hisznek egy ukrán offenzíva átütő sikerében. A vezérkari főnök szerint patthelyzet alakult ki a frontokon, ezért immár a diplomatákon a sor. A Washington Post szerint ugyanígy látja ezt Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója is, aki tűzszüneti tárgyalásokat készít elő, de ezzel a külügy és a CIA nem ért egyet. Jake Sullivan Bécsben tárgyalt Kína első számú diplomatájával, Vang Jivel az ukrajnai háborúról is. Kína közvetítő szerepet akar játszani a béke megteremtésében Ukrajna és Oroszország között.

“Amerikai-orosz megállapodás kell”

Ezt sürgette Orbán Viktor abban az interjúban, melyet a Bloombergnek adott. Putyin orosz elnök ugyanezen a véleményen van, Zelenszkij ukrán elnök viszont kijelentette: nem tárgyal az orosz elnökkel, mert az háborús bűnös. Biden elnök legutóbb Hirosimában erősítette meg az amerikai álláspontot a G7 csúcsértekezleten, ahol Zelenszkij elnök is jelen volt, hogy az USA nem tárgyal Ukrajna feje fölött Oroszországgal. Orbán Viktor emiatt, és sok más okból Trump visszatértére számít. Az ex elnök, aki vissza szeretne kerülni a Fehér Házba, azzal kérkedik, hogy egyetlen nap alatt tűzszünetet teremtene Ukrajna és Oroszország között. Ez nyilvánvalóan blöff, de a republikánusok jóval kevésbé hívei Ukrajna támogatásának mint a demokraták Washingtonban.

Orosz gázfüggés

A magyar miniszterelnök arról is beszélt a Bloombergnek, hogy Magyarország Katarból is importálni akar földgázt, de ez csak 2026-tól válthatja ki részben az orosz földgázt – hangsúlyozta Orbán Viktor a hosszútávú magyar-orosz gáz szerződés “előnyeit”.

Arról nem beszélt, hogy Putyin európai barátait épp a Gazprombankon keresztül pénzeli.

Egy ilyen listát a brit hírszerzés átadott a CIA-nek. Budapestről idegesen érdeklődtek: kiket találtak Putyin lefizetett barátainak listáján?

Újságírás, oh!

Cím az ATV honlapján:

Felmérés: A magyarok szerint Orbán Viktor és Ferenc pápa a legbékepártibb vezető

Folytassuk a leaddel:

„Az orosz-ukrán háború egyévnyi ukrajnai és gazdasági pusztítását követően továbbra sem került látótávolságba a fegyverszünet vagy a béke kérdése. Miután halált okozó fegyvereket vásárol és szállít, s miközben a tizenegyedik szankciós csomagot készíti elő az Európai Unió, fontos kérdés, hogy a nemzetközi szereplők a béke vagy a háború irányába tesznek lépéseket. A Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy a magyarok hogyan ítélik meg a legismertebb vezetők pozícióját ebben a kérdésben” – írja a Magyar Nemzet hétfői száma. (Ügyes, nagyon ügyes! A burkolt manipuláció ATV-s magasiskolája!)

A cikk:

A Nézőpont szerint az utóbbi időszakban kevés, a béke nevében történő nemzetközi felszólalás történt. Ellenben Ferenc pápa magyarországi látogatása során többször is felszólított az ukrajnai béke érdekében szükséges „kreatív erőfeszítésekre”.

A kutatás szerint a pápa a legbékepártibb (92 százalék), s szinte senki nem gondolja (1 százalék), hogy a háború pártján állna.

A katolikus egyházfőn kívül csak a magyar kormányfőről gondolja a magyarok többsége, hogy a békét szeretné előmozdítani (72 százalék), s mindössze ötödannyian vélekednek ezzel ellenkezőleg (14 százalék). Orbán Viktor békepártiságáról nemcsak a kormánypártiak (94 százalék), de még az ellenzékiek többsége (50 százalék) is meg van győződve…

Tovább nem érdemes idézni, mert az olvasók töredéke csak akik végig olvasnak egy jórészt  adatokból álló cikket. Arról már nem is szólva, hogy Churchill állítólagos szállóigéje juthat eszünkbe:

„Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok”

Mindez a Magyar Nemzetben még elmegy, de az ATV?…

Kissinger: még van 5-10 évünk a világháború elkerülésére

0

Így hangzik a 100 éves Kissinger optimista jóslata. Az USA egykori külügyminisztere szerint az ukrajnai háború nem fenyeget világháborúval, de az USA-Kína szembenállás igen.

Ukrajnát fel kellene venni a NATO-ba – javasolja Kissinger, aki korábban ellenezte ezt mondván: ne provokáljuk Moszkvát! Minthogy a háború kitört, és a NATO Ukrajnát támogatja, ezért már nincs akadálya a NATO tagságnak – véli Kissinger, aki szerint ma már ezt az oroszok is elfogadnák egy tűzszünet illetve békekötés reményében. Az USA egykori külügyminisztere szerint úgy jöhetne létre kompromisszum Ukrajna és Oroszország között, hogy Moszkva lemond a meghódított területek jórészéről, de megtarthatja a Krím félsziget egy részét hiszen Szevasztopol a fekete-tengeri orosz flotta főhadiszállása.

Kissinger szerint azért is fel kellene venni Ukrajnát a NATO-ba, mert így jobban kézben lehetne tartani az ukrán vezetést, amely immár Európa egyik legnagyobb és legjobban felszerelt hadseregével rendelkezik, és nem biztos, hogy mindig körültekintően használja azt fel.

Az USA-Kína viszony a fő probléma

A kínaiak át akarják venni az amerikaiak helyét a világban mint világhatalom – állítja Kissinger. Tajvan körül veszélyesen megnőtt a háborús feszültség. A szigetet a kínaiak saját területüknek tartják, ezért előbb vagy utóbb “vissza akarják szerezni.” Amikor Nixon elnök és Kissinger 1972-ben Pekingben lepaktált a kínaiakkal, akkor elismerték az egy Kína elvet vagyis azt, hogy Tajvan Kína része. Emiatt Tajvan kikerült az ENSZ Biztonsági Tanácsából, a helyét a kommunista Kína foglalta el.

Az USA 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Oroszországot és Kínát, azóta a két nagyhatalom viszonya egyre rosszabb.

Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója Bécsben nemrég nyolc órán át tárgyalt Kína első számú diplomatájával, Vang Jivel.

Pénteken G7 csúcstalálkozó kezdődik Hirosimában. Biden elnököt még elindulása előtt megkérdezték: mikor lesz USA-Kína csúcstalálkozó?

“Még nem tudom, de előbb vagy utóbb biztosan találkozunk “

– válaszolta az amerikai elnök mielőtt elindult volna Japánban.

Irányt vált a Mazsihisz

0

Új vezetőt választott a Magyarországi Hitközségek Szövetsége: Grósz Andor dandártábornokot, a magyar hadsereg egykori egészségügyi főnökét, aki nem is oly rég még Lázár Jánosnak adott tanácsot.

Heisler András, az eddigi elnök kitöltötte a két ciklust, ezért már nem indulhatott a választáson. Az eddigi elnök gyakran markánsan bírálta az Orbán kormányzatot, és néha személyesen a miniszterelnököt is. Keményen szembeszállt Köves Slomóval, aki élvezi a kormányzat támogatását. A mostani választás tehát fordulatot sejtet annál is inkább, hogy Grósz Andor Lázár János akkori kancellária miniszter tanácsadója volt. Ő nevezte ki
2015-ben a Holokauszt dokumentációs központ és emlékgyűjtemény kuratóriumának elnökévé, és a nyugdíjas dandártábornok mindmáig betölti ezt a tisztséget.

Mit lehet tudni az új elnökről?

72 éves szemész orvos, aki egyetemi tanulmányait a Szovjetunióban végezte. Leningrádban, a mai Szentpéterváron tanult a katona orvosi akadémián. 1985-ben szemészetből, 1989-ben repülő orvostanból tett szakvizsgát. 1977-től 1983-ig katonaorvos volt, utána a kecskeméti repülő kórházban vezette a szemészeti osztályt. 2005 és 2007 között ennek a kórháznak a főigazgatója volt. Magyarország képviselője a NATO repülő orvosi albizottságában. Dandártábornok.

Nagy fölénnyel választották meg a Mazsihisz elnökének: 107-ből 70-en szavaztak rá.

“Békét és nyugalmat akarok, mert enélkül nincs előrelépés”

– hangsúlyozta megválasztása után Grósz Andor dandártábornok, a Mazsihisz új elnöke.

Akárki nyer Törökországban a gazdasági válság szinte megoldhatatlan feladat elé állítja

Magas infláció, leértékelődő líra, csökkenő életszínvonal – ez a húszas évek realitása Törökországban  ahol sem Erdogan elnök sem pedig ellenfele nem rendelkezik csodarecepttel. Külföldön pedig kivárnak.

6%-ot csökkent a török tőzsde és a líra árfolyama is megremegett hétfőn azt követően, hogy kiderült: második forduló lesz a választásokon Törökországban – írja a marketwatch portál. A líra árfolyama is mind jobban megközelíti a 20-as határt pedig 2018-ban még 4 lírát adtak egy dollárért. A Bloomberg arra hívta fel a figyelmet, hogy a török nemzeti bank nagy pénzekkel támogatta meg az árfolyamot vasárnap, mert számított a piacok pánik reakciójára.

Több mint 100 milliárd dollárt költött el Törökország nemzeti bankja a válság kezdete óta – 2019 – a líra megmentésére.

“Óriási Törökország finanszírozási igénye, rengeteg dollárra van szüksége. Régebben ez Németországból és Oroszországból érkezett, ma már a Közel Keletről”

– nyilatkozta a CNBC gazdasági portálnak Timothy Ash, a BlueBay vagyonkezelő regionális szakértője.

Szaúd Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Katar öntötték a pénzt Törökországba. Kétféle módon jött a pénz az Öböl menti államokból, melyek szépen gazdagodtak az energiaválságból: egyrészt dollármilliárdokat helyeztek el török bankokban, másrészt pedig swap ügyletekkel segítettek a gyengélkedő török lírának. A baj az, hogy ezek rövid távú megoldások, melyek nem oldják meg Törökország strukturális problémáit. Erre mutat rá az ellenzék egyik vezető közgazdásza:

”Törökország túlköltekezik. Az úgynevezett baráti  országoktól rövid távra kap is pénzt, de ezt hosszú távra nem jelenthet megoldást“

– hangsúlyozta Bilge Yilmaz, aki az amerikai CNBC portálnak mondta el a véleményét.

Kemal Kilicdaroglu, Erdogan ellenfele, fogadkozik, hogyha hatalomra kerül, akkor jó kapcsolatokat ápol majd az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, és visszatér az ortodox gazdaságpolitikához. Ez nem lesz könnyű hiszen hivatalos adatok szerint is 50% fölött jár az infláció, amely tavaly meghaladta a 80%-ot is. Az ellenzék szerint a valós szám meghaladta a 100%-ot is Törökországban.

A befektetői bizalom a mélyponton: “idén valószínűleg a török líra lesz az egyik legrosszabbul teljesítő valuta a világpiacon” – mondta Mike Harris, a Cribstone Strategic Macro alapító elnöke. A baj az, hogy Erdogan elnök nem ortodox pénzügyi politikáját a világpiac egyáltalán nem fogadta el:

”évek óta permanens krízisben van a török líra Erdogan elnök dilis pénzügyi politikája miatt”

– nyilatkozta Steve Hanke, a Johns Hopkins egyetem professzora.

Mi volt ez a “dilis pénzügyi politika”?

Erdogan megtiltotta a nemzeti banknak, hogy emelje a kamatlábat amikor elszabadult az infláció, néha még csökkentette is azt. Erdogan mindenáron gazdasági és főként export növekedést akar, ezért nem fordít figyelmet az inflációra, melyet viszont a lakosság nagyon is megérez. Az eredmény: az infláció folyamatosan magas marad miközben a török líra mélyrepülése folytatódik.

2018-ban még négy lírát adtak egy dollárért, ma már csaknem húszat!

“Ha Erdogan nyerne, akkor ez felmehet 23-ra is” – írta a Wells Fargo szakértője, Brendan McKenna, aki hozzáfűzte: ”jelenleg a török líra túlértékelt, ezért a választások eredményeképp nagy kilengés várható.”

Ha az ellenzék győzne, akkor a nemzeti bank visszanyerné a függetlenségét, és ortodox pénzügyi politikát folytathatna. Ez megerősíthetné a török lírát. Ha viszont a nemzeti bank emelné a kamatlábat, akkor nagy valószínűség szerint recessziót idézne elő Törökországban.

A Commerzbank elemzése szerint a politikai szempontok meghatározzák a gazdaság jövőjét, mert az ellenzék sok pártból áll, melyeket csak az egyesít, hogy meg akarják buktatni Erdogan elnököt. Ha viszont szembekerülnek a gazdasági válsággal, akkor egységük széteshet, és visszajöhetne Erdogan.

Okozhat-e járványt a török líra gyengülése a feltörekvő  piacokon?

A szakértők többsége úgy véli, hogy nem. “A török piac eléggé elszakadt a nemzetközitől, nagyon kicsi a pénzmozgás. A törökök nemigen vesznek részt nemzetközi pénzügyekben” – mondja Ghose, a Commerzbank vezető közgazdásza, aki épp ezért nem hisz abban, “hogy a török líra értékének változása valamiféle járványt indítana el a feltörekvő országok piacain.”

Ugyanez a véleménye Brendan McKennanak is, aki szerint:” ha Erdogan megbukna, akkor is csökkenhetne a líra árfolyama rövid távon, később azonban erős emelkedés következhetne be a piacon, ha az új kormányzat ortodox pénzügyi politikát folytat Törökországban. Akárhogy is alakul a helyzet, annak nem lesz erőteljes hatása a nemzetközi pénzpiacokra.”

Postán küldték a dobozolt szart a magyar nagykövetnek

0

Az ukrajnai háború miatt annyira megromlottak a két állam kapcsolatai, hogy senki sem fogadja Kovács Orsolya magyar nagykövetet, aki pedig mindig szívesen látott vendég volt a hatalom körében Varsóban.

Csakhogy Morawiecki miniszterelnök már 2021 őszén figyelmeztette Orbán Viktort a várható orosz támadásra Ukrajna ellen, de ennek a magyar miniszterelnök nem adott hitelt. Egy hónappal Putyin agressziója után – 2022 február 24. – titkos miniszteri szintű találkozó volt a két állam között, hogy megpróbálják összhangba hozni az elképzeléseiket a közeli jövőről, de ez teljes kudarccal zárult miután Varsóban egyáltalán nem értik, a magyar szempontokat Ukrajna kapcsán.

Miért nem szünteti meg a függést Magyarország az orosz energiától?

– tudakolta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Novák Katalin köztársasági elnöktől Varsóban. A magyar államfő előadta a magyar kormány érveit, de Morawiecki tételesen megcáfolta azokat! A lengyel miniszterelnök arra mutatott rá, hogy sok más egykori szocialista országnak sikerült megszüntetnie az energia függést Oroszországtól, Magyarországnak is meg lenne erre a lehetősége, de az Orbán kormány ennek ellenére továbbra is együttműködik Moszkvával.

Kovács Orsolya nagykövet nagyon rosszul viseli, hogy egyszerre szinte minden ajtó bezárult előtte Varsóban.

Egy szövetséges még maradt, ez Ziobro igazságügyi miniszter szélsőjobboldali pártja, amely oroszbarát húrokat penget. A párthoz közelálló Sieci című lengyel hetilap megvédi Orbán Viktort a támadásoktól, amelyek rendszeresek Lengyelországban. Ez a hetilap volt az, amely interjút közölt Oroszország varsói nagykövetével Putyin Ukrajna elleni agressziója után.

Visegrád halott

Varsóban a szélsőjobboldalt leszámítva minden párt oroszellenes, Putyin Ukrajna elleni agressziója óta igyekeznek a minimumra szorítani a két állam kapcsolatait. A lengyel kormányt különösen irritálja, hogy Szijjártó Péter Moszkvában ítéli el az Európai Unió Oroszország elleni szankcióit miközben azokat Orbán Viktor és a magyar diplomácia megszavazta Brüsszelben – írja a Direkt36.

A lengyel diplomácia most középhatalmi szerepkört akar az Európai Unióban, és erre – ellentétben Orbán Viktor vágyálmaival – reális esélye is van.

Paul Brzezinski nagykövet az USA képviseletében aktívan munkálkodik azon, hogy Lengyelország körül létrejöjjön egy olyan elrettentő erő, amely távol tartaná az oroszokat Európa középső részétől, egy újabb agressziótól. Ennek érdekében a Blinken terv értelmében valamiféle államszövetséget készítenek elő Lengyelország és Ukrajna között, amely Európa legnagyobb haderejével rendelkezne. Ezt egészítené ki az az oroszellenes szövetség, melynek létrehozásán aktívan dolgozik az amerikai és a lengyel diplomácia. Ennek része lenne a három kis balti állam, amelyek maguk is tartanak egy orosz agressziótól hiszen korábban a Szovjetunió részei voltak éppúgy mint Ukrajna. Ezenkívül a Blinken terv keretében Csehország és Románia egészítené ki a cordon sanitaire-t Oroszországgal szemben, körülbelül úgy mint az első világháború után. Akkor persze

része volt ennek Magyarország is, de most az amerikaiak és a lengyelek leírták az Orbán kormányt.

Amely barátok és szövetségesek nélkül maradt mind az Európai Unióban mind pedig a NATO-ban. Az észak-atlanti szervezetben még ott van Törökország, aki ugyan második fordulós választásra kényszerül, de minden valószínűség szerint hatalomban marad.

Zelenszkij fel akarta robbantani a Barátság kőolajvezetéket, hogy megbénítsa a magyar ipart

0

A liberális Washington Post hosszú leleplező cikket közölt Zelenszkij ukrán elnökről, és ebből kiderül: a Barátság kőolaj vezeték felrobbantását javasolta Ukrajna államfője, aki ily módon akarta megbüntetni Orbán Viktor miniszterelnököt oroszbarát politikája miatt.

Magyarország kőolaj ellátásában a Barátság vezeték évtizedek óta fontos szerepet játszik. Nem vonatkoznak rá az uniós szankciók, ezért továbbra is érkezik rajta orosz kőolaj Magyarországra. A Washington Post a Discord nevű hírszerző portálra hivatkozik, és közli, hogy a Pentagon nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információk hitelességét.

Arra a kérdésre, hogy javasolta-e Oroszország egyes részeinek megszállását, Zelenszkij a The Postnak adott interjújában Kijevben elutasította az amerikai hírszerzés állításait, mint „fantáziákat”, de megvédte a jogát, hogy nem szokványos taktikákat alkalmazzon országa védelmében.

„Ukrajnának minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát, és mi ezt tesszük. Ukrajna nem foglalt el senkit, hanem fordítva”

– mondta Zelenszkij. „Amikor olyan sok ember halt meg, tömegsírok voltak, és embereinket megkínozták, biztos vagyok benne, hogy bármilyen trükköt be kell vetnünk.”

A vietnami háború idején a Washington Post volt az első újság az Egyesült Államokban, amely felvetette: nem kellene-e befejezni a háborút? A leleplezéssel a Washington Post most ugyanezt teszi: vajon jó-e a Biden adminisztráció whatever politikája Ukrajnában? A whatever politika a gyakorlatban azt jelenti, hogy Ukrajna minden támogatást megkap a nyugati világtól mindaddig amíg erre szüksége van az orosz agresszióval szemben. Ha tehát Zelenszkij azt mondja, hogy nem tárgyalunk az oroszokkal amíg ki nem vonulnak Ukrajna egész területéről, akkor a NATO ezt támogatja. Eddig ez így volt, de a Wall Street Journal megírta: a nemzetbiztonsági hivatal, élén Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval immár tűzszünetet akar, mert nem hisz Ukrajna katonai győzelmében.

Figyelmeztetés Zelenszkijnek

A Washington Post cikke finom nyomásgyakorlás az ukrán elnökre: ne zárkózzon el a béketárgyalásoktól! Jake Sullivan nemrég két napon át nyolc órán keresztül tárgyalt Vang Jivel, Kína első számú diplomatájával. Megvitatták az ukrajnai háborút is. Korábban Hszi Csin-ping elnök egy órán át tárgyalt telefonon Volodimir Zelenszkij elnökkel, majd kinevezte Kína egykori moszkvai nagykövetét ukrajnai béke felelősnek. A nagyhatalmak rendezhetik az ukrajnai háborút az érintettek feje fölött is. Bár Biden elnök gyakran hangoztatja, hogy sohasem tenne ilyet de hát emlékszünk rá, hogy Jaltában Roosevelt amerikai elnök vígan megállapodott Sztálinnal Európa kettéosztásáról. Ezt be is tartották ahogy ez kiderült 1956-ban és 1968-ban Magyarországon illetve Csehszlovákiában, a görög polgárháborúban 1945 után illetve 1975-ben pedig Portugáliában.

Ha demokrata adminisztráció kormányoz az Egyesült Államokban, akkor a Washington Post gyakran jelzi az új irányt. Ukrajna esetében ez azt jelentheti, hogy az USA feladja a reményt a katonai győzelemre Oroszország ellen, és ráveszi Ukrajnát a tárgyalásokra. A Wall Street Journal szerint Jake Sullivan tűzszünetet készít elő míg a washingtoni külügy és a CIA a fenntartásait hangsúlyozza az irányváltással kapcsolatban.

Kém hisztéria Kínában

Akasztják a hóhért! Nem is olyan régen még a kínaiak „lopták” a Kínában üzemeket létesítő nyugati cégektől a gyártási technológiákat mostanra pedig saját ipari technológiájukat féltik a világtól.

Üzleti tanácsadó cégeket rohant le a kémelhárítás Kínában, ahol azzal gyanúsítanak sok ilyen vállalkozást, hogy “államtitkokat szivárogtatnak ki külföldre.” A közszolgálati CCTV szerint különösen a Capvision nevű üzleti tanácsadó cégre jellemző ez a hírszerzés. A Capvision az egyik legbefolyásosabb üzleti tanácsadó cég a kínai piacon. 1000 dolláros óradíjjal dolgoznak vagyis kiváló kapcsolatokkal rendelkeznek Kínában és persze másutt is a világban. Szakértői gárdájuk egy része a JP Morgannél dolgozott korábban.

Minthogy nyilvánvalóan központilag irányított kampányról van szó, ezért óriási az aggodalom az egész üzleti tanácsadó szektorban. Különösen mivel

a CCTV azzal vádolt meg egyes üzleti tanácsadó cégeket, hogy aktívan együttműködtek külföldi titkosszolgálatokkal.

A CCTV szerint nem új jelenségről van szó: egy állami cég egyik vezetőjét nemrég hatéves börtönbüntetésre ítélték, mert másodállásban a Capvisionnek dolgozott, és ebben a minőségben “államtitkokat juttatott el külföldre.” A saját cége nem tudott arról, hogy másodállásban a Capvisionnek dolgozott már 2015 óta.

A Capvision egy másik tanácsadója a hadiiparban dolgozott. Ő arról készített jelentést külföldi megbízóinak, hogy Kína hány vadászgépet gyárt egy évben – közölte a közszolgálati televízió Pekingben.

A kínaiak hideget és meleget fújnak egyszerre

Li Csiang miniszterelnök amikor Kínában működő külföldi cégek vezetőivel találkozott, mosolyogva közölte velük: mi is bánhatunk úgy önökkel ahogy a Huawei-jel és a Tiktokkal kekeckednek az amerikai hatóságok! Az új kínai miniszterelnök hangsúlyozta: ő híve az együttműködésnek az Egyesült Államokkal. Elmondta, hogy amikor Sanghaj első embere volt, akkor sokat tett azért, hogy a Tesla első külföldi villamos autó gyárát épp náluk építse fel. Li Csiang rámutatott:

a kínai cégek működését egyre jobban korlátozzák az Egyesült Államokban és nemcsak ott.

Óva intette az Európai Uniót attól, hogy kövesse az Egyesült Államok útját. Brüsszelben viták folynak arról, hogy új Kína politika kell. Csakhogy Kína az Európai Unió legfontosabb gazdasági partnere. Hatalmas piaca mágnesként vonzza a külföldi cégeket. A kínai fejlődés lelassult ugyan az elmúlt években, de még mindig gyorsabb mint az amerikai vagy az európai, ahol örülnek, ha el tudják kerülni a gazdasági visszaesést.

Nemzetbiztonság és gazdaság

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter az együttműködés híve Kínával, de legutóbb úgy nyilatkozott, hogy

“Bizonyos esetekben a nemzetbiztonsági szempontok felülírják a gazdasági érdekeket.”

Kína és az USA kereskedelme tavaly is növekedett noha Washington kereskedelmi háborút folytat Peking ellen. Különösen a chip gyártás terén akarják korlátozni a kínaiak lehetőségeit. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nemcsak azok az amerikai cégek számíthatnak szankciókra, melyek eladnának a legkorszerűbb chipekből Kínának, hanem a külföldiek is. Biden elnök személyesen kérte Rutte holland miniszterelnököt, hogy tiltsa meg annak a holland cégnek a kínai exportját, amely az élvonalban áll a chip gyártás terén.

Jake Sullivan, az USA elnökének nemzetbiztonsági tanácsadója nemrég két napon át tárgyalt Bécsben Kína első számú diplomatájával, Vang Jivel. Tartalmi részletek nem szivárogtak ki a tárgyalásokról, de washingtoni szakértők enyhülést vélnek felfedezni a két világhatalom viszonyában. Biden elnök még mérlegeli egy csúcstalálkozó lehetőségét Hszi Csin-ping kínai államfővel. Elődje Donald Trump vendégeskedett Pekingben a Tiltott városban, ott, ahol a kínaiak csak a leginkább megbecsült külföldi vezetőket fogadják. Trump elnök unokája kínai dalban köszöntötte Hszi Csin-ping elnököt és nejét. Trump vissza akar térni a Fehér Házba.

A vita azon megy az amerikai elitben, hogy elfogadják-e a G2 megoldást, melyet a kínaiak javasolnak. Eszerint a jövőben immár nem egy hanem két világhatalom irányítaná a globális rendszert. Washingtonban egyelőre kevesen fogadják el ezt a kínai világképet.
Hszi Csin-ping elnököt azóta tekintik ellenfélnek, hogy ezt meghirdette Hangcsouban a
G20 csúcstalálkozón. Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági tanácsadója már harmadszor találkozott Kína első diplomatájával azóta, hogy Putyin megkezdte háborúját Ukrajnában. Az első két alkalommal az USA arra figyelmeztette Pekinget: szankciókra számíthat, ha fegyvert szállít Oroszországnak. Kína megértette a finom célzást: nem szállít fegyvereket Oroszországnak. A mostani harmadik alkalommal már felvetődött a közös terv az ukrajnai rendezésre. Biden ugyanis immár elnökjelölt: valamilyen látványos eredményt kell produkálnia, és ehhez jólmenő amerikai gazdaságra van szükség. Kína ellenében ezt nehezebb produkálni mint együttműködve az 1,4 milliárd lakosú feltörekvő óriással.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK