Kezdőlap Szerzők Írta ki

ki

703 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Macron: a rendcsinálás után jöhet a párbeszéd

0

Franciaországban nincs szükségállapot, de 157 embert letartóztattak és 352 gyújtogatást regisztráltak a lázongás hatodik éjszakáján  – közölte a belügy hétfői  jelentése. Macron elnök elhalasztotta berlini látogatását, de nem hirdetett szükségállapotot, ahogy azt a jobboldal és a szélsőjobboldal kívánta.

Megtámadták egy Párizs környéki kisváros polgármesterét és családját otthonában a hétvégén, és ez sokkolta a közvéleményt Franciaországban.

“Ilyen módon megtámadni egy házat, és bántalmazni a bentlakókat, az nem más mint életveszélyes fenyegetés”

– hangsúlyozta Franciaország igazságügyi minisztere.

Eric Dupond-Moretti ezért “határozott fellépést“ kért a rendőröktől. Nagyon sok fiatal vesz részt a lázongásban, ezért az igazságügyi  miniszter a szülők felelősségére hívta fel a figyelmet.

Macron elnök keddre meghívta az Élysée palotába annak a 220 városnak a polgármesterét, ahol a zavargások felborították a rendet az elmúlt napokban. A gettók lázadása azért tört ki, mert egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves arab fiút, aki megtagadta az igazoltatást. A fiúnak priusza volt, ezért lőtt a rendőr, de a fegyverhasználat mindenképp indokolatlan volt.

A rendőrt letartóztatták, Macron elnök is elítélte a túlkapást.

Hiába, mert a lelőtt fiú anyja tüntetést szervezett és vezetett a hatóságok ellen. Gyújtogatás és tömeges erőszak következett. Macron elnök 45 ezer rendőrt vezényelt az utcákra.

Megbékélésre szólított fel a lelőtt fiú nagymamája és Kylian Mbappé, a francia válogatott színesbőrű sztárja is.

Feltüzelte az érzelmeket, hogy a letartóztatott rendőr javára gyűjtés indult – eddig 850 ezer euró gyűlt össze.

“Ez nem az enyhülés irányába hat” – hangsúlyozta Franciaország igazságügyi minisztere, aki a France Inter rádiónak nyilatkozott hétfőn.

Óriási a kár, melyet a lázongás hat éjszakája okozott: Marseille városát például teljesen kiütötte. Máris nagyobb veszteséget regisztráltak mint 2005-ben amikor három hétig tartottak a zavargások – állapította meg a Le Monde riportja. A kereskedelmi kamara elnöke szerint Franciaországban több mint 200 szupermarketet, és több mint 250 bankfiókot dúltak fel. Alain di Crescenzo elmondta a Le Figaro tudósítójának, hogy “egyedül Marseille-ben több mint négyszáz üzletet fosztottak ki szombatról vasárnapra virradóra.”

Azóta szerencsére kissé megnyugodtak a kedélyek, de “még nem mondhatjuk azt, hogy legyőztük a lázongást”

– mondta a France Info rádiónak a Városgazdálkodási miniszter. A belügyminiszter hétfőn Reimsben tett látogatást, ahol a kereskedelmi negyedet feldúlták a lázongás idején.

Válságstáb az Élysée palotában

Macron elnök és a legfontosabb miniszterek a hétvégén összegyűltek, hogy megpróbáljanak irányt szabni az eseményeknek, melyek lángba borították sok francia város éjszakáját: a párizsi külvárosok mellett Marseille, Lyon és Reims szenvedett talán a legtöbbet.

Macron a szigorú fellépés híve: akiket letartóztattak a lázongásban való részvétel miatt azokat azonnal a bírák elé állították még vasárnap is.

Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy aki személyeket támadott meg, az börtönbüntetésre számíthat – legalábbis ő erre utasította az ügyészeket.

Macron elnök nem akar “szociális tervet a külvárosok fejlesztésére “vagy“ rendkívüli pénzjuttatásokat sem tervez a gettók számára” – mondták el az államfő bizalmasai a francia sajtónak. Macron politikai választ keres a válságra, ezért hétfőn találkozott a szenátus és a képviselőház elnökeivel, kedden pedig a lázongásban veszélyeztetett városok polgármestereivel folytat eszmecserét.

Macron elnök, aki lemondta találkozóját Scholz kancellárral, a rendcsinálás után elemezni akarja a lázongás okait. Majd pedig jöhet a párbeszéd – mondták a francia sajtónak az államfő bizalmasai.

Orosz Windows program: most egy 28 éves bankárlány esett ki az ablakon

0

Krisztyina Bajkova a Loko Bank alelnöke volt, aki a hivatalos magyarázat szerint kilépett tizenegyedik emeleti lakásának ablakán, és szörnyethalt Moszkvában.

A rendőrségi vizsgálat szerint Krisztyina Bajkova öngyilkos lett, de vajon miért? Nem kizárt, hogy halálának köze van a Prigozsin puccshoz hiszen a Wagner hadsereg főnöke óriási vállalat birodalmat működtetett nemcsak otthon hanem Afrikában is, ahol részesedést szerzett a szudáni aranybányászatban éppúgy mint az olajkitermelésben Líbiában. A vállalat birodalmat Prigozsin neje üzemeltette. Mi történt vele, és a vállalat birodalommal? Rejtély. Lavrov külügyminiszter mindenesetre sietett közölni, hogy a Wagner hadsereg folytatja működését Afrikában.

Tavaly szeptemberben a Lukoil vezérigazgatója esett ki egy moszkvai kórház hatodik emeletéről. Ravil Maganovot, a második legnagyobb orosz olajtársaság vezetőjét két markos kommandós megragadta, és kihajította az ablakon. Miért? Mert korábban kapcsolatban állt a Gazprombankkal. Ez a pénzintézet finanszírozza Putyin külföldi barátait. Erről megszerzett egy listát a brit hírszerzés, amely átpasszolta azt a CIA-nek. „Egyelőre” magyar nevet nem találtunk rajta – közölték Washingtonban az Orbán kormány lázas érdeklődésére.

A rejtélyes halálesetek ezzel természetesen nem érnek véget hiszen Putyin birodalmában bevett szokásnak számít az ellenfelek legyilkolása. Putyin titkosszolgálata mindenkit árulónak tekint, aki gyenge láncszemnek bizonyul a vertikális rendszerben. Marina Jankina a nyugati katonai körzet pénzügyeit felügyelte a hadügyminisztériumban: az év elején ő is kiesett az ablakon.

A Novatek gázkitermelő cég egyik vezetője még rosszabbul járt: a Gazprom holdinghoz tartozó vállalat egyik főnöke, Szergej Protoszenyja a hivatalos verzió szerint “kiirtotta családját, majd öngyilkos lett”!

Ezek látványos ügyek, amelyek figyelmeztetik az orosz elitet arra, hogy a maffia aranyszabálya, az omerta, a hallgatás törvénye rájuk nézve is kötelező.

Külföldön is könnyen meg lehet halni Oroszország ügyfelei közül: Mihail Watfordot, az ukrajnai származású orosz milliárdost a saját házában találták meg holtan idén februárban Nagy Britanniában. Régebben a brit cégek veszélyességi pótlékot fizettek azoknak, akik Oroszországban üzleteltek. Ma már csak nagyon kevés nyugati cég maradt meg Moszkvában.

Prigozsin mikor esik ki az ablakon?

Putyin egyik legrégibb barátjáról van szó, akit még szülővárosából Leningrád – Szentpétervárról ismer: az első dollármilliót akkor szerezték amikor a Szovjetunió bukása után megindult a rabló kapitalizmus Oroszországban. Putyin 10 évvel ezelőtt bízta rá Jevgenyij Prigozsinra a Wagner hadsereg megszervezését. A cél az volt, hogy Ukrajnában olyan fegyveres osztag működjön, amelynek cselekedeteiért Oroszországnak nem kellett vállalnia a felelősséget. Putyin csak most ismerte el, hogy az állami költségvetésből is finanszírozták a Wagner hadsereget. Csakhogy ez Prigozsin bevételeinek a kisebbik része volt, a nagyobbik rész már saját vállalatbirodalmából származott. Most mindenki lázasan keresi ezt a pénzt.

Jevgenyij Prigozsin életét Lukasenka, belorusz elnök garantálta, Putyin nem! Az orosz elnök morális okból aligha habozna, de előbb meg kell vizsgálnia saját hatalmi apparátusát, mert

a döntő pillanatban szinte senki sem állt ki mellette viszont rengetegen pattantak repülőgépre, hogy külföldön vészeljék át a nehéz órákat.

Medvegyev, Oroszország egykori elnök, a majd mindenható Védelmi Tanács alelnöke például Dubajba ment magángéppel. Vajon miért? Netán benne volt az összeesküvésben? Szurovikin tábornokot, az ukrajnai orosz csapatok egykori parancsnokát állítólag letartóztatták, mert szoros kapcsolatban állt Prigozsinnal.

A 23 éve hatalmon levő Vlagyimir Putyin ország – világ előtt lelepleződött amikor a puccskísérlet idején hosszú órákra eltűnt. Ahelyett, hogy erőt mutatott volna sokkal inkább nevetségessé vált. Diktátorok esetében a nevetségesség gyakran öl. Ha a hatalom emberei úgy döntenek, hogy Putyin nélkül jobban mennének a dolgok, akkor az orosz elnök könnyen járhat úgy mint Nicolae Ceausescu, akit saját emberei állítottak kivégző osztag elé, hogy a rendszert, és benne persze saját magukat mentsék. Ezért

immár Putyinnak sem életbiztosítás túl sok időt tölteni az ablak közelében.

Jövőre elnökválasztás lesz Oroszországban, de valószínűleg már csak egyedül Orbán Viktor biztos abban, hogy az orosz elnököt 2024-ben is Vlagyimir Putyinnak hívják majd.

Magyar Wagner?

0

Földi László titkosszolgálati szakértő aki korábban sem a demokrácia kérlelhetetlen híveként szerzett magának hírnevet azzal az elképesztő ötlettel állt elő, hogy orosz mintára legyen nekünk  egy Szittya Wagnerünk.

Hol máshol szórhatta volna ránk elméje megvilágosodását, mint a Magyar Nemzet nevű napi nyomtatvány hasábjain! Így érvel:

“alkotmányos rend ide vagy oda, a politika legalább két ok miatt kénytelen életteret kínálni a törvénytelen helyzetnek: az egyik, hogy a magánhadsereg esetleg titkosszolgálatnál rugalmasabban kezelheti “a harctéri etikát“ mint a reguláris erők. Ez nem túl erkölcsös, de éppen ezért politikus eljárás egy krízis helyzetben. Ezt nevezik politikai rugalmasságnak”

– írja Földi László, a magyar titkosszolgálat egyik veteránja pártunk és kormányunk központi lapjában a Wagner puccskísérlet ürügyén.

Orbán Viktor Bild Zeitung interjújában sem titkolta, hogy csodálja Putyin stabil államát, most mintha felmerülne a gondolat: mi lenne, ha nekem is lenne magánhadseregem, amelyet az alkotmány előírásai sem kötnek?

Miért lehet szüksége Orbán Viktornak egy ilyen magánhadseregre – magán titkosszolgálatra?

“A felpuhult huszonegyedik században a társadalmi krízis elérte a rendvédelmi szervek állományának egy részét is. A politika azt gondolja, hogy talán képtelenek megfelelni az egyre nagyobb kihívásoknak. Ha így közelítünk napjaink logikájához, akkor nem kizárt, hogy Magyarországon is előbb-utóbb életre kell hívni egy magánhadsereget, hogy gátlásoktól mentesen kiképzett katonák is részt vegyenek országunk védelmében” – vázolja fel Földi László a magyar Wagner tervet.

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy

Orbán Viktor puccstól tart, és ezért gátlástalan és kizárólag hozzá hű fegyveres gengszter bandát akar bevallottan az alkotmányos határokon kívül!

Az alkotmányos kereteken belül működő hadsereg, titkosszolgálat és rendőrség ugyanis nem biztos, hogy mindenáron védené Orbán Viktort.

Ceausescu kísértete

Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió vezetője 1989 decemberének elején még azzal búcsúzott Nicolae Ceausescutól Románia majd mindenható urától, hogy januárban folytatjuk a vitát Ceausescu elvtárs. Karácsony táján már kivégző osztag előtt állt Ceausescu és neje. A különleges bíróság, amely kimondta a halálos ítéletet a diktátor pár fölött Ceausescu embereiből állt. A bíróság elnöke Victor Stanculescu tábornok volt, a katonai hírszerzés feje, akit korábban maga Ceausescu nevezett ki. A Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezett a rendszerváltásról, és Ceausescu hadserege, titkosszolgálata és rendőrsége úgy mentette át magát, hogy beáldozta a diktátort. Ettől retteghet Orbán Viktor is, de segíthet -e ezen egy magánhadsereg vagy magán titkosszolgálat, a magyar Wagner?

Putyin annak idején azzal tudta elfogadtatni a Wagner hadsereget a vezérkarral, hogy az csak külföldön működik. A Wagner csak most, a puccskísérlet idején avatkozott be nyíltan az orosz belpolitikába. Milyen lenne a magyar Wagner? Ki ellen vetné be Orbán Viktor? Külföldön vagy belföldön?

Az ókori görögök úgy tartották, hogy akiket az istenek bukásra ítéltek, azok először az eszüket veszítik el, és csak később a hatalmukat…

Orbán: Putyin állama stabil

0

“Oroszország struktúrái nagyon stabilak: a hadseregen alapulnak, a titkosszolgálaton és a rendőrségen. Másfajta orientációjú ország mint mi, katonai orientációjú ország. Ha a mi logikánk alapján próbáljuk megérteni, akkor tévedni fogunk” – mondta Orbán Viktor, aki a Bild Zeitungnak adott interjút a Prigozsin puccs alkalmából.

A magyar miniszterelnök szerint Prigozsin akciója jelentéktelen esemény volt, mely nem visz közelebb a békéhez. Ezt a jól értesült magyar hírszerzés tudatta a magyar miniszterelnökkel.  Csak emlékeztetőül:

ugyanez a „jól értesült” hírszerzés korábban még akkor is kétségeit fejezte ki Putyin Ukrajna elleni háborúja kapcsán amikor az orosz elnök már megindította csapatait a szomszédos ország ellen Kijev elfoglalására és Zelenszkij elnök meggyilkolására, azaz február 2022 február 24-én.

Miért lett Putyin barátja? – tudakolta a Bild Zeitung.

“Ön provokál engem. Én Magyarországért küzdök, engem nem érdekel Putyin. Mindaz ami most Oroszország és Ukrajna között történik az rossz a magyaroknak” – fejtegette Orbán Viktor, még hozzátette: ”Ukrajna nem nyerheti meg a háborút, mert hamarabb kifogy a katonákból mint Oroszország, és ez a döntő. Ami igazából számít az az, hogy az amerikaiak mit akarnak. Ukrajna már nem szuverén ország, nincs pénzük, nincs fegyverük. Csak azért tudnak harcolni, mert a Nyugat támogatja őket. Ha az amerikaiak békét akarnak, akkor béke lesz” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki ebben a tekintetben Henry Kissinger logikáját követi.

Az amerikai diplomácia nagy öregje korábban úgy nyilatkozott, hogy kínai közvetítéssel lehet tűzszünet Ukrajnában még az év vége előtt. Pekingben egyébként úgy látják, hogy a Wagner hadsereg pancser puccsa rádöbbentheti Putyint arra: ideje befejezni az Oroszországnak mind több gondot okozó megnyerhetetlen háborút Ukrajnában.

Nincs orosz fenyegetés

“A NATO sokkal erősebb mint Oroszország, ez a háború bebizonyította ezt. Miért akarná egy gyengébb állam megtámadni az erősebbet?” – érvelt Orbán Viktor. Orbán kiemelte: Ukrajna NATO tagsága nem aktuális, mert háborúban álló ország nem lehet az észak-atlanti szervezet tagja. Stoltenberg főtitkár nemrég bejelentette: Ukrajna NATO tagsága nem szerepel az észak-atlanti szervezet júliusi csúcstalálkozóján, melyet Litvániában rendeznek meg az orosz határ közelében. A Baltikumban, amely nem is oly rég a Szovjetunió része volt vagy Lengyelországban, melyet a náci Németország és a kommunista Szovjetunió 1939-ben kettéosztott valós fenyegetésnek tekintik Putyin nyomulását hiszen az orosz elnök gyakran beszél a birodalom visszaszerzéséről.

Vannak jó kapcsolatai Putyinnal? – kérdezte a Bild Zeitung a magyar miniszterelnököt.

“Nem, titkosszolgálati kapcsolataink vannak. Ők megbízhatóbbak mint bármi más” – válaszolta a magyar miniszterelnök.

“Ennek a háborúnak nem lett volna szabad megtörténnie. Az én álláspontom kezdettől fogva az volt, hogy nem globális háborút kell csinálni az ukrajnai konfliktusból hanem a felelősséget visszaterelni a katonáktól a politikusokra és a diplomatákra.”

A távozó amerikai vezérkari főnök ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán fronton patthelyzet alakult ki. Egyik fél sem nyerhet, és egyik sem veszíthet, ezért a konfliktust a diplomatáknak kell rendezni nem pedig a katonáknak. Geraszimov tábornok, az orosz vezérkar főnöke állítólag ellenezte a háborút, ezért is bírálta őt Prigozsin.

Hogy képzeli Orbán Viktor az ukrajnai konfliktus megoldását?

“Az egyetlen mód Ukrajna megmentésére az, hogy az amerikaiak tárgyalásokat kezdeményeznek az oroszokkal, megállapodnak velük a biztonsági architektúráról, és találnak Ukrajnának egy helyet ebben az új architektúrában.”

Blinken terv

A Washington Post már kiszivárogtatta az amerikai külügyminiszter tervét erről a kelet-európai biztonsági architektúráról. Ez biztonsági falat emelne Putyin elé két csomóponttal: az egyik egy lengyel-ukrán szövetség, a másik pedig egy román-moldáv “unió”. Magyarország semmilyen szerepet sem játszana ebben. Talán ezért van az, hogy Orbán jó kapcsolatai Putyinnal nem izgatják annyira az amerikaiakat: végül is

egy pénzügyi csőd szélén táncoló kis állam vezére komoly katonai erő nélkül nem oszt és nem szoroz a regionális politikában sem.

Tudja ezt Orbán Viktor is, aki erős nyilatkozatokkal igyekszik elfedni az erő hiányát, hiszen Orbán nem több mint egy tábornok hadsereg nélkül.

Putyin: Zelenszkij a zsidóság szégyene

0

„Zelenszkij egyesíti az ukrán népet a barbár agresszióval szemben,
mi zsidók pedig büszkék lehetünk arra, hogy népünk képviselője
történelmi és jelentős szerepet játszik az egész világ összefogásában
a jövőnk védelme érdekében”. (Natan Saranszkij)

Az orosz elnök, aki 2022 február 24-én azon a címen indította meg csapatait Ukrajna ellen, hogy ott náci rendszer uralkodik, és ezt kell leváltani, nemrég kijelentette: ”zsidó barátaim szerint Zelenszkij nem is zsidó, ő a zsidó nép szégyene!”

Az ukrán elnök felesége interjút adott a Jerusalem Postnak, és ebben visszautasította Putyin furcsa kijelentését: ”Ez szégyenletes! Nem tudom, hogy politikai kontextusban szabad-e egyáltalán valakinek az etnikai hovatartozásáról beszélni?!” – hangsúlyozta Olena Zelenska, aki Izrael támogatását kérte hazájának. Ukrajnának elsősorban annak az izraeli rendszerre lenne szüksége, mely megbízhatóan előrejelzi az orosz légicsapásokat, hogy fel tudjanak készülni azok elhárítására. A mesterséges intelligenciát felhasználó rendszert egyelőre Izrael nem adta át Ukrajnának, mert “Oroszország katonai szomszédunk” – jelentette ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök arra célozva, hogy Szíriában jelentős haderő állomásozik, melynek döntő szerepe volt abban, hogy Asszad elnök megvédte rendszerét a Nyugat által támogatott milíciákkal szemben.

Izrael egyensúlyoz Moszkva és Kijev között. Benjamin Netanjahu miniszterelnök egyik elődje Naftali Bennett béketervet dolgozott ki az ukrajnai háború befejezésére nem sokkal az agresszió kezdete után. Rövid habozás után az izraeli kompromisszumos béketervet mind Ukrajna mind Oroszország visszautasította meghosszabbítva ezzel a háborút, amely immár egy éve és négy hónapja tart, és senki sem látja a végét.

Antiszemitizmus a KGB-ben

Vlagyimir Putyin abban az időben szolgált a szovjet titkosszolgálatnál amikor azt kifejezetten antiszemita tendenciák jellemezték annak ellenére, hogy Jurij Vlagyimirovics Andropov maga is zsidó volt (az egykori budapesti szovjet nagykövet, a Szovjetunió későbbi első embere, 1967 és 1982 között állt a KGB élén.) Ebben a minőségében azt a nézetet vallotta, hogy az európai szocialista országokban kibontakozó reformista és ellenzéki mozgalmak a világméretű cionizmus következményei. Épp ezért tisztogatást rendelt el magában a KGB-ben éppúgy mint a magyar, a lengyel vagy épp a csehszlovák titkosszolgálat soraiban. Andropov azt vallotta, hogy

“a zsidók tönkretettek két világbirodalmat, egy harmadikat nem fognak!”

Az ex KGB főnök a római birodalomra és a cári rendszerre gondolt valamilyen furcsa antiszemita történelem magyarázattal. A harmadik világbirodalom minden estre megbukott: 1991-ben megszűnt a Szovjetunió, nyolc évvel azután, hogy Andropov meghalt.

Putyinnak valóban vannak zsidó barátai: például a Rotenberg fivérek, akikkel évtizedes üzleti barátság fűzi őket össze. Amikor Navalnij leleplezte Putyin sok milliárd dollár értékű birtokát a Fekete tenger közelében, akkor az egyik Rotenberg fivér vállalta el a tulaj névleges szerepét.

Putyin felfelé ívelő pályája idején nemigen foglalkozott ideológiával, ez csak akkor jutott eszébe amikor leállt az orosz gazdaság modernizációja, és végképp kiderült: a KGB-s nemzeti együttműködési modell versenyképtelen: Oroszország sem a Nyugattal sem Kínával szemben nem képes gazdasági erőt felmutatni. Ebben a zsákutcában indultak el a katonai megoldások: Grúzia, Krím félsziget és tavaly februárban Kijev, az ukrán kormányzat megdöntésére. Ennek ideológia alapja a nagyorosz nacionalizmus, melynek szerves része az antiszemitizmus. Ez nemcsak a cári időkben volt így, de Sztálin korában is. A szovjet diktátor cionista pereket készített elő a Szovjetunióban, Csehszlovákiában ezen a címen végeztek Slanskyval és más kommunista vezetőkkel. Magyarországon pedig cionista összeesküvés vádjával fogták el Péter Gábor altábornagyot, az ÁVH főnökét Sztálin parancsára néhány nappal a diktátor halála előtt 1953-ban.

Kínai támaszpont Kubában?

0

Havanna és Peking arról folytat intenzív tárgyalásokat, hogy valamiféle kiképző központ jöjjön létre a szigetországban, ahol a kínaiak intenzív kémkedést folytatnak az USA-val szemben – értesült a Wall Street Journal. Washingtont azért aggasztja ez, mert Kuba alig 150 kilométerre van az Egyesült Államok keleti partvidékétől.

Az Egyesült Államok megkereste a kubai kormányt, hogy lebeszélje arról: engedélyezze egy kínai hírszerző központ létesítését a karib-tengeri szigetországban. Kedden Pekingben amerikai tudósítók érdeklődtek a kínai külügy szóvivőjénél, hogy mit tud arról: hamarosan kínai katonák állomásozhatnak Kubában? A szóvivő azt a rutinszerű választ adta, hogy nincsen tudomása az ügyről, amelyet épp akkor robbantott ki a Wall Street Journal amikor Antony Blinken amerikai külügyminiszter befejezte tárgyalásait a kínai fővárosban.

Nem is oly rég Peking vendége volt Kuba első embere is, aki pénzügyi támogatást kért a gazdasági válsággal küszködő karib-tengeri szigetországnak. A kínai-kubai csúcstalálkozóról nem szivárogtak ki hírek, de ezt követően fokozódtak a félelmek Washingtonban, hogy Kína valamiféle kémközpontot hozna létre a szigetországban. A hatvanas évek elején csaknem világháború robbant ki amiatt, hogy a Szovjetunió nukleáris robbanófejjel ellátott rakétákat telepített a karib-tengeri szigetországba. Az USA követelésére a Szovjetunió kivonta rakétáit, de továbbra is intenzív hírszerző tevékenységet folytatott Kubában az Egyesült Államok ellen. A Szovjetunió bukása után fokozatosan a kínaiak vették át ezt a szerepet – írja a yahoo news hírügynökség szakértője. Emlékeztet arra, hogy már 2019-ben felhívta az USA Kuba figyelmét arra, hogy a két állam kapcsolatait veszélyezteti, ha a kínaiak fokozzák hírszerző tevékenységüket, de az ennek ellenére tovább fokozódott.

A Wall Street Journal nemrég már olyan információt közölt titkosszolgálati forrásokra hivatkozva, hogy a kínaiak és a kubaiak már meg is kötöttek egy titkos egyezményt a kínai kémközpontról. A Fehér Ház magát megnevezni nem kívánó magasrangú szakértője cáfolta ezt az információt. Szerinte évek óta folytatnak kémkedést a kínaiak Kuba területéről az USA ellen, és ebben nem következett be minőségi ugrás. Arról nincs hír, hogy Blinken külügyminiszter felvetette volna a kubai kérdést kínai tárgyaló partnereinek.

Mind az USA mind Kína elégedett

Blinken külügyminisztert fogadta Hszi Csin-ping elnök is. A kínai államfő utána kijelentette, hogy Kína és az Egyesült Államok visszatér ahhoz, “amiben Bali szigetén Biden elnökkel megállapodtunk.” Akkor mind az Egyesült Államok mind Kína azt hangsúlyozta, hogy fenn kell tartani a párbeszédet Washington és Peking között. Most Blinken pekingi látogatása után ugyanezt emelte ki a washingtoni külügy:

”A versenyt az USA és Kína között nyílt csatornákon kell folytatni, mert el kell kerülni azt, hogy a versengés konfliktushoz vezessen.”

Korábban Kína első számú diplomatája, Vang Ji azt kérte az Egyesült Államoktól, hogy “ne használja a kínai fenyegetés kifejezést, szüntesse meg a szankciókat Kínával szemben és ne avatkozzon be a tajvani ügyekbe.”

Hosszú idő után Blinken külügyminiszter látogatása volt az első hivatalos magas szintű személyes kapcsolatfelvétel a két nagyhatalom vezetői között. Májusban titokban járt Pekingben William Burns, a CIA igazgatója, és ezt követően jelezte Hirosimában a G7 csúcstalálkozón Biden elnök, hogy “olvadás indulhat meg az Egyesült Államok és Kína kapcsolatában.”

Kissinger: Putyin aligha élné túl Ukrajna győzelmét

0

Az amerikai diplomácia 100 éves veteránja az ukrajnai háborúról és Blinken amerikai külügyminiszter hétvégi pekingi útjáról nyilatkozott a Bloomberg főszerkesztőjének.

“Putyin Dosztojevszkij figura, nem Hitler, ő tele van ki nem elégített aspirációkkal, de nem az absztrakt hatalom embere. Tudja használni ezt a hatalmat, de vissza is tud élni vele. Ezt látjuk most Ukrajnában. Vlagyimir Putyin mindíg el akarta kerülni, hogy szülővárosa, Szentpétervár vagy Moszkva könnyen elérhető legyen a NATO számára , és olykor szinte irracionálisan reagált erre”- mondta Kissinger, aki találkozott a kilencvenes években Putyinnal már akkor is amikor még csak alpolgármester volt Szentpéterváron.

“Leningrádban, ahogy akkor Szentpétervárt nevezték, a lakosság csaknem fele éhenhalt a második világháború idején, köztük Putyin rokonai is, és ez nyomot hagyott rajta bár ő már a háború után született.

Szerintem Oroszországnak el kellene fogadnia, hogy Európával szerződés garantálja a biztonságot. Hiszek abban, hogy ez a háború elvezet odáig, eléri ezt az eredményt”

– mondta Henry Kissinger.

Túlélhetné Putyin Ukrajna győzelmét? “Nem valószínű” – válaszolta Kissinger, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy Putyin elnök most is felvenné a telefont, ha ő keresné, sőt fel is ajánlotta közvetítő szerepét – természetesen nem tárgyaló partnerként hanem tanácsadóként.

“Jobb lenne elkerülni Oroszország túlságosan nagy meggyengülését és szétesését, mert ez új problémákhoz vezetne.”

A veterán diplomata szerint az amerikai diplomáciának elő kellene segítenie a békét: ”az USA és szövetségesei helyesen cselekedtek amikor ellenálltak Oroszország agressziójának Ukrajnával szemben, most már egyre fontosabb hogy a konfliktusban résztvevő felek mérlegeljék: hogy akarják azt diplomáciai eszközökkel lezárni.

Európa stabilabbá válhat, ha Oroszország elfogadja, hogy nem tudja meghódítani. Valamilyen formában Oroszországnak Európa részének kell maradnia” – hangsúlyozta Kissinger, aki korábban kiemelte a kínai békeközvetítés jelentőségét mondván ily módon még ebben az évben megkezdődhetnének a tűzszüneti tárgyalások Oroszország és Ukrajna között.

“Ha ugyanis a katonai gondolkodás válik uralkodóvá a geopolitikai kapcsolatokban , akkor fennáll egy globális háború veszélye.”

Lehetséges a katonai konfliktus az Egyesült Államok és Kína között

“Az események jelenlegi menete katonai konfliktushoz vezethet, de azt gondolom, hogy meg lehet változtatni az események menetét” – hangsúlyozta a 100 éves Kissinger, aki 1972-ben megszervezte az USA és Kína kibékülését. Tony Blinken külügyminiszter a legmagasabb rangú amerikai vezető, aki Kínába látogat azóta, hogy a demokrata kormányzat 2021-ben elsőszámú stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát.

William Burns, a CIA igazgatója májusban titokban Pekingben járt, és ezt követően Biden elnök Hirosimában, a G7 csúcsértekezleten kijelentette: “Megkezdődhet az olvadás az Egyesült Államok és Kína kapcsolatában.“ Újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy lesz találkozó Hszi Csin-ping kínai elnökkel, de azt még nem tudja, hogy mikor.

Washingtonban külügyi tisztviselők most elmondták a sajtónak, hogy nem várnak áttörést Tony Blinken amerikai külügyminiszter pekingi látogatásától, de a párbeszéd folytatását kívánják jelezni nemcsak Kínának, de a világnak is.

“Az Egyesült Államok és Kína a szakadék szélén áll, és együtt kell visszalépniük hiszen egy nukleáris háborúnak nem lennének győztesei” – hangsúlyozta Kissinger, aki hozzátette:

“A legnagyobb fenyegetés az Egyesült Államoknak Kína, de ez megfordítva is igaz: Kínának is az USA a legnagyobb fenyegetés.”

A veterán diplomata hosszú Bloomberg interjújában azt is elmondta, hogy már régóta párbeszédet javasolt a Biden adminisztrációnak Kínával, de “az egyelőre még nem kezdte ezt meg.”

“Az Egyesült Államoknak mindenképp el kell kerülnie azt, hogy elszigetelődjön a világban. A Biden adminisztráció megpróbál tenni ez ellen, de túlságosan is tart attól, hogy emiatt bírálat éri“ – hangoztatta Henry Kissinger, akinek az a véleménye, hogy mindkét nagy párt  az USA-ban túlságosan is a hazai közvéleményre koncentrál és nem a világra, amely gyorsan változik.

Orbán nem fasiszta, de…

0

Az új szélsőjobboldal vetélytársainál előbb fedezte fel a világháló lehetőségeit, és a hagyományos elitek gyengeségét kihasználva egyre növeli a befolyását a világban. Erről írt könyvet egy  politika tudós, Steven Forti, aki Barcelona egyik egyetemén tanít. Könyvének címe: Extrema derecha 2.0 – szélsőjobb 2.0

“Engem nemcsak mint történészt, de mint állampolgárt is egyre jobban zavarnak az olyan politikai mozgalmak, amelyek megkérdőjelezik a demokratikus pluralista rendszert, a jogállamot, ahogy ezt most látjuk Magyarországon. Fasizmusról beszélni Jair Bolsonaro, Marine Le Pen vagy Orbán Viktor esetében tévedés. A fasizmus az erőszakot rendszeresen alkalmazta politikai céljai elérésére, milíciákat hozott létre, ilyesmit ma nem tapasztalunk a szélsőjobboldali mozgalmaknál. Nincs totalitárius  párt, nem akarnak ilyen társadalmat létrehozni, de ebből még nem következik az, hogy nem veszélyesek” – hangsúlyozza a politika tudós, aki a francia közszolgálati RFI-nek nyilatkozott.

“Ezek a mozgalmak nem is populisták, mert ez csak egy stílus, melyet majdnem mindenki használ, ha el akar jutni a választókhoz. Macron elnök is így beszél.”

Globális szélsőjobb

“Az olyan szervezetek mint a Családok Világkongresszusa, az Edmund Burke alapítvány és mások világméretekben szervezik az újtipusú szélsőjobboldalt. A Conservative Political Action Conference-CPAC – az amerikai republikánusok szélsőséges szervezete gyakran szervez külföldön kongresszusokat: Magyarország, Brazília, Ausztrália, Japán stb.

Ezek a szélsőjobb szervezetek óriási pénzeket kapnak, és ezt jórészt a politikai technológiába fektetik be. Arron Banks finanszírozta például a brexit kampányt, amely másokat megelőzve alaposan elemezte a társadalmat a világhálón. Így személyre szóló propagandát tudtak kidolgozni megkerülve a hagyományos médiát, ahol hátrányban voltak.

Mi a céljuk? A társadalom polarizálása: a kisember szembeállítása az elittel, a tudósokkal

– például a pandémia idején.

Ki az ellenség? A migráns, és az elit, amely őt támogatja.

Az elit az Egyesült Államokban és Európában nem tudja kezelni a globalizáció következtében kialakult válságot, és ezt használja ki a szélsőjobboldal. A globalizáció meggyengíti a középosztályt a fejlett országokban, mert a munkahelyek jelentős része átkerül a fejlődő világba. A társadalmi egyenlőtlenség megnő hiszen az elit profitál a globalizációból míg a bérből és fizetésből élők jórésze nem tudja javítani az életkörülményeit a fejlett államokban.”

“Berlusconi Trump volt Trump előtt”

Ezt mondja Steven Forti, de Trump tanácsadója, Steve Bannon ugyanezt hangsúlyozta Orbán Viktor politikai sikere kapcsán is. Bannon volt Trump 2016-os kampányának fő szervezője, aki főtanácsos lett a Fehér Házban, de összekülönbözött Trumppal, aki kirúgta őt. Azóta Steve Bannon a szélsőjobb világméretű mozgalmának egyik szervezője, aki össze akarja kötni a hasonló gondolkodású szervezeteket mind az öt kontinensen. Járt Budapesten is, ahol a fogadta őt a miniszterelnök is. Orbán Viktor a mentorát látta Silvio Berlusconiban, aki a pénz mindenhatóságában hitt, a politikai befolyásolás fő eszközévé pedig a médiát és a futballt tette.

A Forza Italia jelszót Orbán átvette: Hajrá Magyarország, Hajrá magyarok!

A most meghalt Silvio Berlusconi a leghosszabb ideig volt hatalmon Olaszországban a második világháború után – ebben nagy segítsége volt média birodalma. Mit ért el Silvio Berlusconi? Jóformán semmit! Olaszország továbbra is az Európai Unió beteg embere: egyre nő az államadósága, melyet a világpiac csak addig tolerál amíg Róma mögött ott áll Brüsszel. Ezt értette meg Giorgia Meloni, az új szélsőjobboldali vezér Itáliában, aki miután megnyerte a választást, szépen beállt a sorba. Gazdasági főtanácsadója nem más mint elődje, Mario Draghi, aki korábban az Európai Központi Bank elnöke volt. Giorgia Meloni paktuma Orbán Viktorral pedig feledve…

Miközben az életszínvonal csökken az Orbán kormány tagjai szépen gyarapodnak

0

A 20% fölötti infláció szinte minden társadalmi réteg reáljövedelmét negatívan érinti, de a hatalom emberei szépen gyarapodnak Magyarországon. A kormány tagjainak gazdagodásán szépen lemérhető, hogy kinek is kedvez a nemzeti együttműködés rendszere.

A legtöbb pénzt a tavalyi évben Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter vágta zsebre, aki korábban hatalomhű vállalkozó volt a nemzeti együttműködés rendszerében. Több mint 3 milliárd jutott a hadügyminiszternek  egészen pontosan 3 milliárd 61 millió forint. Ez már euróban vagy dollárban is csinos jövedelem. Ő az aranyérmes, aki hamarosan a Várba költözik, hogy közel legyen Orbán Viktorhoz.

Az ezüst érmes a belügyi veterán, Pintér Sándor vezérezredes. Akitől Orbán Viktor elvette a titkosszolgálatokat, mert ő akarja irányítani azokat, olyan időkben amikor az amerikai nagykövetséget nyíltan kormányt buktató puccs előkészítésével gyanúsítják.

Pintér Sándor a titkosszolgálatok helyett megkapta az egészségügyet és az oktatást. A két ágazat évtizedek óta alulfinanszírozott Magyarországon. Nem így az őket irányító belügyminiszter: Pintér Sándor 633 millió forintot vágott zsebre tavaly, ebből 28,5 milliót tett ki a fizetése. Nem könnyű ebből a pozícióból nemet mondani a tanárok fizetésemelési kérésére, de

“tekintettel a háborús válságos helyzetre”

Pintér Sándornak ez sikerült. Persze ő nem tehet róla: Orbán Viktor épp azért bízta rá a két megoldhatatlan feladatot, hogy ne zavarja a miniszterelnököt a rendőrállam kiépítésében.

Ennek az épülő rendőrállamnak az egyik kulcsfigurája Rogán Antal, aki a harmadik helyen végzett a gyarapodási vetélkedőben a kormány tagjai között: mindössze 425 millió forinttal kellett beérnie a sorsüldözött propaganda miniszternek, akinek arról kell meggyőznie a közvéleményt, hogy miért jó, ami nem jó?!

A negyedik helyezett Lantos Csaba energia miniszter, aki korábban a MET igazgató tanácsának elnöke volt. Ez a földgáz kereskedelmi cég, mely Svájcban van bejegyezve, állítólag részvényesei között tudhatja Orbán Viktort is.

47,2 millió forint a kormányfőnek

Mindössze ennyit vallott be Orbán Viktor. Ez a miniszterelnöki és a képviselői fizetése, semmi több! De hát, ha a veterán belügyminiszter több mint húszszorosát kereste tavaly a fizetésének, akkor Orbán Viktornak miért kellett ily kevéssel beérnie? Mert a többi jövedelme bevallhatatlan! Különösen azok okoznak manapság problémát, amelyek Oroszországhoz kapcsolódnak. Putyin elnök külföldi barátait a Gazprombankon keresztül pénzeli. Ez a bank nemrég kivonult Svájcból, ahol négy vezetőjét elítélte a bíróság, mert magának Putyinnak és az orosz elnök bizalmi embereinek a pénzügyeit intézték. A brit hírszerzés megszerzett egy listát a Gazprombank ügyfeleiről, akik pénzt kaptak Putyintól. Magyar nevet egyelőre nem találtak a listán, de hát lehet több lista is. Moszkva már a rendszerváltás előtt is finanszírozta külföldi barátait Magyarországon és másutt. Olaszországban például Silvio Berlusconit, aki nemrég hunyt el, de a semmiből lett dollármilliárdos és Olaszország leggazdagabb embere. Nem véletlen, hogy még idén februárban is üdvözlő kártyát küldött Putyin elnöknek Valentin napon.

A magyar miniszterelnöknek is nagyon körültekintően kell bánnia az orosz pénzzel, ha még mindig érkezik.

Orbánnak nemcsak ez okozhat gondot hanem az is, hogy az ilyen magas jövedelmekhez szokott minisztereket és oligarchákat a jövőben is pénzelni kell. Miből, ha nem jönnek a pénzek az Európai Unióból és a kínaiak sem sietnek pótolni a hiányzó brüsszeli forrásokat? Ingyen, csak fizetésért a miniszterek se lelkesednek a nemzeti együttműködés rendszerének atyjáért, aki miatt 27 milliárd euró nem érkezik meg Magyarországra Brüsszelből. Legalábbis ennyit említett Varga Judit igazságügyi miniszter Bayer Zsolt műsorában a Hír Televízióban.

Miért váltották le a cisztercita főapátot Zircen?

0

A több jelentős gimnáziummal és komoly gazdasági szervezettel rendelkező cisztercita rend vezetőjét leváltotta a Vatikán, és helyette három pápai megbízott irányítja a szerzetesrend ügyeit Magyarországon: maga a cisztercita generális – vagyis a rend római vezetője, a pannonhalmai főapát és egy kismarosi apátnő. Az előző vezetést felfüggesztették pénzügyi problémák miatt. Bérczi L. Bernát eddigi főapátot Dallasba “száműzték”.

Hol a fő probléma? A cisztercita rend eddigi vezetése irányítani akarta az iskolákat noha nem értett hozzá. Fontos iskolákat üzemeltet a cisztercita rend: Szent Imre gimnázium Budapest, Székesfehérváron a Szent István, Egerben a Gárdonyi Géza, Pécsen a Nagy Lajos és a Szent Margit gimnázium. Ezekből a gimnáziumokból  érkeztek a feljelentések Rómába: nem kapják meg az állami pénzeket, amelyek jelentős részét a rend vezetői maguknak tartják meg illetve a veszteséges sörfőzdére költik. Tavalyelőtt 71 millió forint volt a veszteség, tavaly 47 millió forint.

A cisztercita rend zavaros pénzügyei köthetők Rétvári Bence belügyi államtitkárhoz is, aki korábban országgyűlési képviselője volt a XI. kerületnek. Itt található a Szent Imre gimnázium, melynek sportcentruma az egyik legnagyobb cisztercita vállalkozás volt.

A valasz.hu portál vizsgálja az ügyet, és folytatást ígért.

A piarista rend is hasonlóképp járt korábban

Sikertelen gazdasági  vállalkozásba fogott ez a rend is, melynek gimnáziuma visszakapta híres épületét, ahol sokáig az ELTE bölcsészet tudományi kara működött  a rendszerváltásig. A piarista rend főapátja elzálogosította a váci kolostort, melynek szerzetesei meglepve tapasztalták, hogy egy bank szakértőket küldött az épület állagának felmérésére. Minthogy nem tudtak az egész ügyről semmit, ezért Rómához fordultak, ahonnan meg is érkezett a piarista rend generálisa. Elbocsátotta az egész piarista vezetést, és megmentette a váci kolostort. Az ügy nemigen került a magyar sajtóba hiszen furcsa fényt vetett volna a szerzetesrendek irányítására illetve az együttműködésre az állam és a katolikus egyház között a nemzeti együttműködés rendszerében.

Az is érdekes, hogy a katolikus egyház a pannonhalmi főapátot is bevonta a zirci ügyek rendezésébe holott a bencés rend nincs igazán jóban a nemzeti együttműködés rendszerével. Orbán Viktor nemigen rajongott a rend korábbi vezetőjéért, Várszegi Asztrik püspökért, de utóda Hortobágyi Cirill sem tudta elérni, hogy a bencés rend lekerüljön a nemzeti együttműködés rendszerének feketelistájáról.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK