Kezdőlap Szerzők Írta ki

ki

703 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Orbán tudatosan alulfinanszírozza az egészségügyet

0

Évente 200-400 milliárd plusszal már szép eredményt lehetne elérni, és ezt a betegek is megéreznék – hangsúlyozta Szócska Miklós, az Orbán kormány egykori egészségügyi államtitkára, aki a Pénzügykutató Intézet tanácskozásán fejtette ki a nézeteit.

Lantos Gabriella egészségügyi menedzser szerint 1500 milliárd forint hiányzik az egészségügy normális működéséhez. Az alulfinanszírozás eredménye: a magyar lakosság átlagos várható életkora  öt évvel elmarad az uniós átlag mögött. Még Csehország is sokkal jobban áll mint mi: a 65 évnél fiatalabban meghalt férfiak számaránya 19% Csehországban míg Magyarországon 29%. 15 ezer férfi tehát azért hal meg idő előtt, mert a magyar egészségügy szintje még Csehországot sem éri el.

Az egészségügyi kiadások között is ég és föld a különbség:

“4200 euró/fő Csehországban, Magyarországon 2600 euró”

– hangsúlyozta Lantos Gabriella.

Szócska Miklós ex államtitkár elmesélte, hogy miképp sikerült elfogadtatnia az egészségügyi termékadó ötletét a kormánnyal: “odamentem a miniszterelnökhöz a kormány ülésének szünetében, és mondtam neki, hogy emelni kell a háziorvosok bérét, mert különben tarthatatlan helyzet alakul ki az egészségügyben. Nincs pénz! – válaszolta Orbán Viktor. Nem a kormánytól kérek pénzt hanem van egy ötletem: vezessünk be egészségügyi termékadót! – mondta erre Szócska Miklós. Miután Orbán átlátta, hogy nem kell fizetnie,  rábólintott. Matolcsy akkori pénzügyminiszter dúlva fúlva Orbánhoz rohant, de már nem tehetett semmit. Orbán döntött, és az ügy ezzel le is zárult.”

Vajon miért spórol ennyire az egészségügyön Orbán Viktor?

A gyengén muzsikáló egészségügy villámgyorsan exportálja a nyugdíjasokat a túlvilágra. A hatalom ily módon két legyet is üt: másra költheti a pénzt miközben a gyenge alulfinanszírozott egészségügy egyre több nyugdíjastól szabadítja meg.

2010-ben még majdnem 3 millió nyugdíjas élt Magyarországon, tavaly már csak kevesebb mint 2,5 millió.

Míg a magyar költségvetés csak 3,6%-ot fordít egészségügyre addig az uniós átlag ennek több mint a duplája: 8% felett van.

A következő évtizedben sem lesz több pénz az egészségügyre – jósolja az OECD és a WHO.

Surányi György, a Nemzeti Bank egykori elnöke elmondta a Pénzügykutató tanácskozásán, hogy ő villámgyorsan tudna találni 2000 milliárd forintot, melyet a jelenlegi költségvetés másra fordít, de sokkal jobb helye lenne az egészségügyben.

Lengyel László,  a Pénzügykutató intézet elnök – vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank ex elnöke, egykori olasz kormányfő a brüsszeli bizottságnak készített jelentésében olyan uniós alapok létrehozását javasolja, melyek az ukrajnai háborún és a zöld átmeneten kívül az egészségügyet finanszíroznák az Európai Unióban. Ehhez a tagállamoknak közösen kellene kölcsönt felvenniük.

Orbán Viktor szuverenitás koncepciójába ez nem fér bele: alkotmányba iktatja, hogy Magyarország nem támogat semmiféle közös uniós kölcsön felvételt.

Sztálin elvtárs, minden idők egyik legnagyobb gyilkosa, gyakran beszélt arról, hogy “legfőbb érték az ember”.

Orbán hozzá hasonlóan nagy emberbarát: a nyugdíjasokra csak addig van szüksége amíg leszavaznak rá. Utána vár rájuk a kórház, ahol láthatatlan betűkkel ki van írva:

Voi che entrate, lasciate ogni speranza! – ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!

Korrupció miatt letartóztatták Ukrajna agrárminiszterét

0

Pénteken egy ukrán bíróság elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter letartóztatását, mert illegálisan szerzett meg egy értékes állami földbirtokot.

75,7 millió hrivnya óvadékot állapított meg a bíró, ez 1,9 millió dollárt jelent – hatalmas összeg ez a háború sújtotta Ukrajnában. A korrupciós vád is súlyos, de azt az időszakot érinti amikor Mikola Szolszkij még nem volt agrárminiszter Volodimir Zelenszkij rendszerében, ahol eddig ez a legsúlyosabb korrupciós ügy. Mikola Szolszkij 2022 márciusában vette át az agrártárca irányítását tehát röviddel azt követően, hogy Putyin csapatai megtámadták Ukrajnát 2022 február 24.

Jogilag most furcsa helyzet alakulhat ki, mert a parlament még nem fogadta el Mikola Szolszkij lemondását, így hivatalosan továbbra is ő az agrárminiszter miközben a bíró döntése alapján június 24-ig előzetesben kell maradnia.

Az agrárminiszter, a gabona kereskedelem kulcsfigurája, mindent tagad

A szóban forgó földbirtok értéke mintegy 7,35 millió dollár, ezért az ügyészség szerint ez minősített korrupciós esetnek számít. Ha elítélik, akkor akár 12 éves börtönbüntetést is kaphat Ukrajna lemondott agrárminisztere.

A 44 éves Mikola Szolszkij kulcsfigura volt Zelenszkij elnök rendszerében hiszen ő intézte a gabonaexport ügyét. Korábban Ukrajna – a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre -a Fekete tengeren keresztül szállította ki a termést a világpiacra, de a háború kezdete óta ezt az orosz hadiflotta akadályozza, ezért más utat kellett keresni.

Az Európai Unió vámmentességet adott az ukrán gabonának, hogy ily módon is segítse a háborúban álló Ukrajnát, de több határmenti uniós tagállam köztük Magyarország sérelmezi ezt, mert az ukrán gabonát  nemcsak átszállítják az Európai Unió területén, de gyakran ott el is adják, ez pedig rontja a magyar, a lengyel, a szlovák stb. gazdák esélyeit a piacon.

A Reuters hírügynökség munkatársa megkereste a lemondott agrárminisztert illetve az ukrán gazda szövetséget, de sehol sem akartak nyilatkozni a kacifántos ügyről, mely kapcsolatban áll a háborúval ugyanis az ukrán állam a veteránoknak juttatott állami földeket, és ezekből szerzett meg a vád szerint egy csinos földbirtokot Mikola Szolszkij még azelőtt, hogy Ukrajna mezőgazdasági minisztere lett volna.

Zelenszkij elnök zéró toleranciát hirdetett meg a korrupcióval szemben a nyugati szövetségesek kérésére: hadügyminiszterét is elbocsátotta noha őt magát nem gyanúsították korrupcióval, de helyetteseit és a minisztérium sok magasrangú munkatársát viszont igen. Zelenszkij elnök közölte: amint Ukrajna bejut az Európai Unióba, az első dolga lesz belépni az európai ügyészségbe.

Csányi Sándor élete legnagyobb bankvásárlására készül, ő támogatná Magyar Pétert?

0

Emelkedett az OTP papírok árfolyama a közgyűlésen bejelentett kedvező hírek hatására, de még mindig nem éri el a 2022 februári szintet vagyis Putyin agressziója Ukrajna ellen nem tett jót a legnagyobb magyar pénzintézetnek sem.

Története legnagyobb felvásárlását hajthatja végre az OTP, mely egy uniós pénzintézetet vásárolna meg. Ezenkívül terjeszkedik Ukrajnában, de nem számolta még föl oroszországi jelenlétét sem.

990 milliárd forintos eredmény – 150 milliárdos osztalék – ez a 2023-as teljesítménye, amely azt mutatja, hogy nemcsak Mészáros Lőrincnek volt jó éve tavaly amikor 150 milliárd forinttal gyarapodott, és megelőzte Csányi Sándort a leggazdagabb magyar szerepében. Nyomul Mészáros bankja is, melyet Orbán Viktor az OTP vetélytársának szán.

A miniszterelnök és Csányi Sándor, a Labdarúgó Szövetség elnöke, egymás mellett ülnek a VIP helyeken a futball mérkőzéseken, de az érdekeik nem biztos, hogy megegyeznek egymással. Ezért elterjedt a hír:

Magyar Péter támogatója az USA nagykövetsége mellett nem más mint Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója.

Rogán kontra Pintér

A belügyminiszter régi partnere Csányi Sándornak, a kapcsolat már a Kádár korszak óta fennáll a törekvő főrendőr és az ambiciózus bankár között, akik mindketten nagy túlélők. Évtizedek óta a magyar elit kulcsfigurái, akik nem igazán függenek a mindenkori első számú vezetőtől így Orbán Viktortól sem. Abban a hatalmi piramisban viszont, melynek fő építőmestere Rogán Antal, nemigen jut hely erős független figuráknak. Ezért Orbán Viktor folyamatosan gyengíti Pintér Sándor pozícióját, de kitenni nem meri a kormányból. Egyszer már megpróbálta, de akkor az USA figyelmeztette: nagyon megbízik a veterán magyar belügyminiszterben. Pintér maradt, a kiszemelt utód, Bakondi tábornok Orbán főtanácsadója lett. A 2022-es választások után Orbán elvette Pintér Sándortól a titkosszolgálatok felügyeletét, átadta azt Rogán Antalnak, megajándékozta viszont a belügyminisztert a kezelhetetlenné vált egészségüggyel és az oktatással, melyek pénz híján dögrováson vannak.

Csakhogy Pintér Sándor előre megorrontotta a dolgot, és szép csendben megindította a Völner – Schadl korrupciós ügyet, mely elvezethet Rogán Antalig.

Tóni, Barbara és Ádám szerepel a hivatalos iratokban. Rogán Tóni úgy vélte, hogy kínosan korán lenne így megbukni, ezért maga helyett Varga Juditot ajánlotta Orbán Viktor figyelmébe. A miniszterelnök el is fogadta az ajánlatot, mert sokkal nagyobb szüksége volt Rogán Antalra mint Varga Juditra. A lemondásra kényszerített igazságügyi minisztert nem rakta lapátra a miniszterelnök hanem Brüsszelbe akarta kiküldeni. Csakhogy a Varga – Magyar páros megsértődött, és akcióba fogott Rogán Antal ellen. A hangfelvételekkel őt akarták és akarják megbuktatni. Az, hogy Bárándy Péter, egykori igazságügyi miniszter ingyen vállalta Magyar Péter képviseletét, azt mutatja, hogy jogilag fennáll a lehetőség Rogán Antal megbuktatására.

Miért érdeke Csányi Sándornak Magyar Péter támogatása?

Az OTP vezére nem megbuktatni hanem figyelmeztetni kívánja Orbánt: eddig és ne tovább!

A nyílt szembenállás Brüsszellel és Washingtonnal árt az üzletnek. Csányi Sándor, Pintér Sándor és szövetségesük, Hernádi Zsolt, a MOL vezére, igencsak komoly haszonélvezői a nemzeti együttműködés rendszerének, de realisták: látják, hogy Orbánnak elfogyott a pénze. Anélkül pedig semmi se megy:

a politikai támogatottság csökken Magyarországon, a külső támogatóktól mint Donald Trump szép szavakat kaphat a magyar miniszterelnök, de pénzt azt nem.

Brüsszelben nemigen jöhet olyan vezetés, amely keblére ölelné Orbán Viktort. Közben viszont az Európai Unió megindulhat az Európai Egyesült Államok felé hiszen sem az ukrajnai háborút, sem a fegyverkezést sem pedig a zöld átmenetet nem tudja senki sem finanszírozni, ezért újabb közös kölcsönökre lesz szükség.

Jöhet a Hamilton effektus, amely a 13 felszabadult gyarmatból létrehozta az Egyesült Államokat.

Ebben a kontextusban Orbán szuverenista politikája nem más mint rossz vicc.

Az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb államának vezére nem más mint siralmas udvari bohóc az Európai Unióban és a NATO – ban, akinek a viccein senki sem nevet…

Mit keresnek hős honvédaink Csádban miközben nem segítjük a szomszédos Ukrajnát?

0

Arra a kérdésre még a nagy stratéga, Orbán Gáspár őrnagy is csak keresheti a választ –  méghozzá kettős minőségben, hisz ő az összekötő tiszt a csádi hadsereg és a magyar honvédség között, másrészt pedig ő szervezi a Nemzetbiztonsági Hivatalt a karmelita kolostorban -, hogy miért nem Ukrajnának nyújtanak segítséget honvédőink.

Csádban éppúgy önkényuralom áll fenn – ez indokolhatja az egyezményt Magyarország és az afrikai állam között. Ez ugyanis nem ENSZ vagy NATO misszió hanem kizárólag a két állam ügye. A hivatalos indoklás az, hogy magyar érdekeket védenek a honvédek Csádban. Ez nem lehet túlságosan nehéz hiszen magyar érdekeltségek nincsenek Csádban, még diplomáciai képviselet sincsen. Rejtő Jenő tollára kívánkozik Orbán Gazsi afrikai kalandja: az afrikai állam az egyetlen a térségben, amely kitart a régi gyarmatosítók mellett.

“Nem vagyunk rabszolgák, nem váltunk urat külső parancsra”

– nyilatkozta most öntudatosan az ország államfője. Mire célzott Idriss Déby tábornok elnök, akinek édesapját, aki 30 évig szolgálta a francia érdekeket, egy puccs során megölték. Fia vette át a hatalmat. Demokráciát ígért a Nyugat megnyugtatására, de ebből valahogy nem lett semmi. A tábornok elnöknek azért kellenek a francia és magyar katonák, hogy megvédjék az orosz zsoldos hadseregtől, a Wagnertől, amely egyre vérszomjasabb amióta Putyin elnök közölte velük:

“fiúk, tartsátok el magatokat, mert Oroszországnak az ukrajnai konfliktus miatt erre nincsen pénze!”

A Wagner hadsereg már a spájzban van

A Csáddal szomszédos Szudánban sajátos proxy háború dúl: a helyi hadsereg egyik részét a Nyugat támogatja, a másikat Oroszország és Kína. Az aranybányák Kína kezében vannak – ezeket védelmezi szép pénzért az orosz zsoldos sereg. Kik küzdenek a front másik oldalán? Az SZBU, az ukrán titkosszolgálat fegyveres osztagai.

A Wagner hadsereg Csád másik szomszédjában, Nigerben kiszorította a franciákat. A tét itt az urán, melynek legnagyobb afrikai szállítója Niger. Csád szomszédja Líbia is, ahol 2011 óta káosz uralkodik, akkor tépte darabokra a nép Kadhafi elnököt, aki 42 évig uralkodott az olajban gazdag országban. Most nyugaton a Nyugat uralkodik míg keleten a Kelet Líbiában iszlamisták. Amikor az USA nagykövete nem vette figyelembe az ország kettéosztását, akkor iszlamista erők meggyilkolták a keleti fővárosban, Benghaziban. A negyedik szomszédban, a Közép Afrikai Köztársaságban a Wagner hadsereg az úr: jó pénzért védelmezik a diktátort.

Macron – Orbán paktum

Csád ügyében a magyar miniszterelnök Macron francia elnökkel kötött üzletet. Az övezetből kiszoruló franciák számára egy jelképes magyar kontingens is támogatást jelent.

A paktumnak ez csak mellékszála volt, a lényeg a közös európai hadsereg és hadiipar létrehozása. A cél az volt, hogy Európát fokozatosan katonai nagyhatalommá tegyék a francia atom ütőerőre támaszkodva. Macron elnök ekkoriban jelentette ki: Európa nem lesz az USA vazallusa! Orbán megígérte: az ügy érdekében elfelejt vétózni Ukrajna támogatása kérdésében. Aztán mégiscsak vétózott a magyar miniszterelnök. Mire a francia államfő kijelentette: Orbán becstelen! Február elsején aztán Macron is ott volt amikor az európai nagyhatalmak vezetői megfenyegették Orbánt: leszámolnak vele, ha újra megvétózza az ukrajnai támogatást. Orbán kapitulált.

Macron terve is megbukott: Orbán Viktoron kívül senki sem támogatta az európai katonai hatalom ötletét. Ezért a francia elnök is váltott: immár az USA elsőszámú vazallusa kíván lenni Európában! Francia katonákat akar küldeni Ukrajnába! “Ez világháborús kockázat“ – közölte Putyin, aki kizárólag az USA-val hajlandó tárgyalni.

A fegyver gyárak profitja az egekben

A stockholmi Békekutató intézet szerint a világon még sohasem költöttek olyan sokat fegyverekre mint tavaly. Ferenc pápa fel is hívta a figyelmet arra, hogy a háború elhúzódása Ukrajnában kizárólag a fegyvergyáraknak hajt hasznot.

Ady Endre az első világháború előtt hét évvel így írt erről:

“megmentik újra és újra a hazát valahányszor saját profitjukat kell megmenteni. Ha háborút nem csinálhatnak, akkor csinálnak háború félelmet, hogy a nép elhiggye: veszélyben a haza!”

“Magyarország az Európai Unió legszegényebb országává vált 2023-ban”

0

Azzal a friss statisztikával lepte meg a Nemzeti Bank ex elnöke a Pénzügykutató Intézet Hetényi körének tanácskozását, melynek témája az volt: “A magyar gazdaság felzárkózása és pozíció vesztése az Európai Unióban”, hogy 2023-ban az Európai Unió legszegényebb országává vált Magyarország.

Két közgazdász: Gulácsi Gábor és Kerényi Ádám tanulmánya arra a kínos kérdésre kereste a választ, hogy míg Magyarország az egykori szocialista államok között az élvonalban járt a kilencvenes évekre addig a húszas években az utolsó közé került.

Miért lettünk elsőkből az utolsók?

Sokan úgy vélik, hogy a magas államadósság miatt, de ez nem igaz: Surányi György, aki akkoriban volt a Nemzeti Bank elnöke, elmondta, hogy 1995 és 2001 között úgy növekedett a magyar gazdaság, hogy közben csökkent az államadósság. Azt nem tette hozzá, hogy az életszínvonal is csökkent. Ezért kerülhetett hatalomra 1998-ban a jobboldal Orbán Viktor vezetésével.

A szerzők a lemaradás másik okát abban látták, hogy a gazdaságpolitika kaotikus volt az elmúlt húsz évben. Az államadósság gyorsan nőtt Gyurcsány kormányzása idején. Emiatt a baloldalnak megszorító intézkedéseket kellett elfogadtatnia, és ez jelentős népszerűségvesztéssel járt. Így arathatott a Fidesz kétharmados győzelmet 2010-ben.

A Merkel – Orbán paktum

2012-ben a német kancellár és a magyar miniszterelnök megegyezett egymással azt követően, hogy Angela Merkel elhárította a veszélyt Orbán Viktor feje felől, mert az USA meg akarta buktatni a renitens magyar vezetést, amelyik kipaterolta Magyarországról a Nemzetközi Valutaalapot.

Lengyel László, a Pénzügykutató intézet elnök vezérigazgatója szerint három pontban foglalható össze a német kancellár és a magyar miniszterelnök megállapodása:

1./ Brüsszelben és Strasbourgban Magyarország mindig együtt szavaz Németországgal amennyiben fontos téma kerül napirendre.

2./ Magyarország mindenképp ragaszkodik a szigorú költségvetési politikához: nem engedi elszaladni a költségvetési hiányt és az államadósságot ahogy azt Gyurcsány Ferenc megtette.

3./ A magyar kormány maximálisan támogatja a német tőkebefektetéseket Magyarországon mindenekelőtt a nagy autógyárakat.

A Merkel-Orbán paktum ki is tartott egy darabig annak ellenére, hogy a migráns kérdésben szembekerült a német kancellár és a magyar miniszterelnök, de az orosz kapcsolat fontosságát illetően mindketten egyetértettek abban, hogy az USA nyomása ellenére jó kapcsolatra kell törekedni Putyinnal.

Az Ukrajna  elleni orosz agresszióval ez a modell végképp megroppant, és azóta mind Németország mind pedig Magyarország keresi az utat:

hol van előre?

Mario Draghi: Európa versenyképessége romokban

Az egykori olasz kormányfőt, az Európai Központi Bank ex főnökét a brüsszeli bizottság megbízta: készítsen jelentést az Európai Unió versenyképességéről. A határidő június 30, de Mario Draghi beszédeiben elárult néhány részletet, és az, amit mondott lesújtó:

az Európai Unió folyamatosan veszít versenyképességéből az Egyesült Államokkal és Kínával valamint néhány más ázsiai országgal szemben: Japán, Dél Korea, Tajvan stb.

Az Európai Unió nem használja ki az egységes nagy piac előnyeit, melyek az USA és Kína számára olyan nagy tőkekoncentrációt tesznek

lehetővé a kulcságazatokban, melyekkel Európa a tagozódott nem képes versenyezni.

Míg az Egyesült Államoknak és Kínának van egységes gazdaságpolitikája addig az Európai Unió 27 állam “szuverén” gazdaságpolitikájából áll. Orbán Viktor szuverenista gazdaságpolitikája tökéletes nonszensz a globális gazdaságban. Kis államok csakis úgy lehetnek sikeresek a világgazdaságban, ha maximálisan alkalmazkodnak az új globális trendekhez. Erre jó példa Szingapúr vagy Tajvan.

Ehhez képest az egész Európai Unió elnézte a digitális forradalmat, és messze lemaradt a vetélytársak között. Magyarország ennek a lemaradó Európai Uniónak a szegényházában vetélkedik Bulgáriával és Romániával az utolsó helyért.

A magyar elit mindig elkésik

Kína tíz évvel Magyarország után kezdte meg gazdasági reformját, de sokkal messzebb jutott pedig megmaradt a kommunista párt diktatúrája miközben Európában megtörtént az átmenet a demokráciára. Pekingben a digitális forradalomban látták az esélyt a felzárkózásban míg Európában az iparosítás különböző irányzatairól vitatkoztak. Ma visszaköszönnek a hetvenes évek a magyar gazdaságpolitikában – mondták a tanulmány szerzői, és ezt nem dicséretnek szánták.

“Szomorú látlelet” – állapította meg a tanulmányról Surányi György arra mutatva rá, hogy a gazdaságpolitika nem a felzárkózást szolgálja hanem a hatalom megerősítését.

Ezt Orbán Viktor elsősorban a rokonoknak, barátoknak és üzletfeleknek kiosztott pénzekkel kívánja biztosítani: míg az Európai Unióban 10% lehet az olyan tenderek aránya, ahol csak egyetlenegy pályázó lép színre  addig nálunk ez 40%. Miután nem jön a pénz Brüsszelből, az Orbán kormány rákényszerülhet arra, hogy megígérje az uniónak: betartják a versenyszabályokat. Persze ez csak az uniós pénzekre vonatkozna. A magyar állam pénzeit továbbra is úgy nyúlnák le mint eddig.

Közben pedig folytatná a magyar kormány a Brüsszel ellenes kampányt miközben Magyarország kapta méreteihez képest a legtöbb uniós támogatást az elmúlt húsz évben. Mire költötték el? Fedje ezt jótékony homály – kéri Orbán Viktor, aki tudja, hogy miért nem lép be az európai ügyészségbe. “Ez korlátozná az ország szuverenitását” – mondja a miniszterelnök, aki közben arra gondol, hogy nem lophat szabadon, ha figyeli őt az európai ügyészség.

Így nem csoda, ha Magyar Péter joggal jelenti ki: ”Magyarország az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országa.”  Innen szép nyerni…

Lavrov: célunk Harkiv elfoglalása

0

Ukrajna második legnagyobb városának megszerzése az orosz hadsereg célja – erősítette meg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szinte egyidőben azzal, hogy a washingtoni képviselőház megszavazta a 61 milliárd dolláros katonai segélyt Ukrajnának.

Az orosz külügyminiszter elárulta, hogy demilitarizált övezetet akarnak létrehozni a nyugatbarát Ukrajna és Oroszország között, és ebben az övezetben helyezkedne el Harkiv, melynek a háború előtt több mint egymillió lakosa volt. Többségük orosz, de nem kívántak Putyin uralma alatt élni. Oroszország fura ura azonban még emlékezik azokra az időkre amikor Sztálin elvtárs Harkovot jelölte ki Ukrajna fővárosának a “nacionalista” Kijevvel szemben. Sztálin a cárok nyomában el akarta oroszosítani Ukrajnát, és ezt folytatná Putyin is. Az orosz elnök peche az, hogy Ukrajnában az oroszok többsége sem kér rendszeréből. A több mint két éve tartó háború pedig végképp lejáratta Putyint Ukrajnában. Ahol most Zelenszkij elnök lelkesen üdvözölte a washingtoni képviselőház döntését hiszen az amerikai segítség életmentő lehet az ukrán hadsereg számára. Erre figyelmeztette az amerikai honatyákat William Burns, a CIA igazgatója is. Az USA egykori moszkvai nagykövete a szavazás előtt kerek perec kijelentette:

“ha Ukrajna nem kapja meg a támogatást, akkor elveszítheti a háborút.”

Trump a furcsa békeangyal

A The Dispatch szerint az USA ex elnöke, aki szívesen visszatérne a Fehér Házba, felkínálná Putyinnak a Krím félszigetet és a Donyec medencét cserében a tűzszünetért. Ha ezt az ukrán vezetés nem fogadná el, akkor megzsarolná őket azzal, hogy

“többé nem számíthatnak az USA támogatására.”

Putyin épp erre vár hiszen az ukrajnai háború kudarcát így sikerként adhatná el Oroszországban. Ahol egyre nagyobb gondot okoz a háború, mert az országot átállították a hadigazdaságra. Ez nem volt olyan nehéz hiszen a szovjet rendszer is így működött: feláldozta a lakosság életszínvonalát a háborús készülődés oltárán. Putyin tudja, hogy ez zsákutca hiszen ebbe bukott bele a Szovjetunió 1991-ben.

Ráadásul azt is tudja az orosz elnök, hogy a nagy áldozatokkal létrejött orosz haderő nem mérhető Sztálin vagy Brezsnyev hadseregéhez, nem képes Európa fenyegetésére. Ukrajna megmutatta az orosz hadsereg és a titkosszolgálatok gyengeségét, melyet rövid távon nem lehet orvosolni. Hosszabb távon pedig csak úgy, ha Putyin is beáldozza az életszínvonalat mint a szovjet vezetés. Ez bizony zsákutca a javából.

Biden dilemmája: nem túl kockázatos átengedni a szélsőjobbnak a béke ügyét?

Az USA közvéleményét különösebben nem foglalkoztatja a külvilág még az elnökválasztás idején sem, de háborút nem akarnak az amerikaiak. Márpedig Bidennek nincsen béke stratégiája. Emiatt éppúgy szavazatokat veszíthet mint az USA közel-keleti szerepe miatt: nem hagyhatja cserben Izraelt bármennyire is utálja Benjamin Netanjahut.

Európában ugyanez a dilemma: jelenleg a szélsőjobb kampányol a béke jelszavával az európai parlamenti választáson. Orbán Viktor is ezt tűzte zászlajára, mert ily módon egy népszerű témát állít előtérbe, amely segít elfedni az életszínvonal stagnálását és az általános korrupciót, melynek eredményeképp Magyarország az EU legszegényebb és legkorruptabb államává vált az elmúlt tizennégy év nem épp sikeres politikája után.

Meloni Orbán nyomában: az olasz kormányfő lenyúlja a közmédiát

0

Az olasz zöldek pártja Brüsszelhez fordult, hogy akadályozzák meg: a RAI, az olasz közmédia az európai választási kampányban teljes mértékben a kormánypártokat támogassa.

Giorgia Meloni több mint egy éve van hatalmon Olaszországban, és elődeinél ügyesebben politizál: sikerült megőriznie népszerűségét miközben jó kapcsolatot épített ki Brüsszellel és mindkét amerikai elnökjelölttel: Joe Bidennel és Donald Trumppal. Minthogy Ursula von der Leyennek szüksége van Giorgia Meloni támogatására ahhoz, hogy újra a brüsszeli bizottság vezetője legyen, ezért aligha vizsgálja majd feltűnő buzgalommal az olasz miniszterelnökasszony elleni vádakat. Miért kell Ursula von der Leyen asszonynak Giorgia Meloni támogatása: mert végső soron a tagállamok vezetői döntenek arról: ki legyen a brüsszeli bizottság elnöke. Ebben számít Orbán Viktor szavazata is. Öt évvel ezelőtt Merkel kancellár győzte meg a magyar miniszterelnököt, hogy támogassa Ursula von der Leyent. Most ez a feladat Giorgia Melonira várhat.

Orbán Viktor már közölte: nem támogatja Ursula von der Leyen újraválasztását de hát a magyar miniszterelnök azt is hangoztatta: nem szavazza meg Ukrajna támogatását.

Majd pedig február elsején percek alatt kapitulált amikor a fontosabb tagállamok vezetői – köztük Giorgia Meloni – tudatták vele: eddig és ne tovább!

Meloni Mussolini és Orbán nyomában

A média lenyúlása kulcsfontosságú a politikai siker szempontjából – hirdette már Benito Mussolini, aki maga is újságíró volt: a szocialisták lapjának, az Avantinak a főszerkesztője. A fasiszta mozgalom alapítója elsőként ismerte fel az első világháború után, hogy a tömegpropaganda megváltoztatta a politikai harc feltételeit. Hitler csodálta Mussolinit, aki nála korábban került hatalomra, és el tudta adni az olasz népnek azt a politikai mítoszt, hogy újra teremti a római birodalmat. Az elképzelésnek semmilyen realitása sem volt: Mussolinit a király leváltotta amint az amerikai csapatok Olaszország földjére léptek 1943-ban. Mindez jól mutatta a propaganda korlátait:

a semmit nem lehet sokáig eladni.

Goebbels azért lehetett sikeresebb, mert a németek világhódító szándékai eleinte eleinte megvalósultak. Mindebből levonta a tanulságot Antonio Gramsci, az olasz kommunista párt vezetője, akit Mussolini börtönben tartott, de hagyott olvasni és írni. Műveire felfigyelt egy magyar egyetemista is. Úgy hívták, hogy Orbán Viktor. A miniszterelnök a Szolidaritás mozgalommal foglalkozott, amely Lengyelországban annyira megerősödött a kommunista hatalommal szemben, hogy létében fenyegette azt. Hogy érte ezt el? Úgy, hogy megnyerte az emberek lelkét, a katolikus Lengyelországot állította szembe a szovjetbarát kommunista rendszerrel. Antonio Gramsci arról írt, hogy egy új irányzatnak mindenekelőtt a kulturális szférában kell befolyást szerezni, hogy azután a véleményvezérek a kívánt irányban befolyásolják a népet. Az olasz kulturális elit szinte teljes egészében kommunista szimpatizánssá vált Mussolini bukása után – 1945 -, és a kommunista párt a legerősebb volt Európa nyugati felén. Az amerikai vétó miatt hatalomra nem kerülhetett csak a Szovjetunió szétesése  után, de befolyását jól mutatja, hogy túlélte a bolsevik rendszer bukását Moszkvában-1991 -, és mindmáig a baloldal vezető erejének számít – más néven – Olaszországban.

Orbán és a közmédia

Első uralkodása idején- 1998-2002 – a fiatal miniszterelnök még jól – rosszul betartotta a demokrácia játékszabályait, melyeket azután 2010 után villámgyorsan felszámolt a közmédiában. Amint véget ért Magyarország elnöksége az Európai Unióban – 2011 június – megindult az egészpályás letámadás: a közmédiában kő kövön nem maradt. Pillanatok alatt kiépült a hatalmi piramis, melynek csúcsán jelenleg Rogán Antal áll. Orbán jobbkeze nem véletlenül irányítja egyszerre a médiát és a titkosszolgálatot. Ez a két szféra már a kommunista rendszerben is átfedte egymást: a média vezetői a titkosszolgálat magasrangú tisztjei voltak. Ma ugyanez a helyzet. Miért? Mert őket egyetlen telefonnal irányítani lehet. Civilek esetleg tiltakoznának a felső döntések ellen, de a titkosszolgálat nem az a szervezet, amelyben szokás lenne a parancs megtagadása.

Orbán problémája ma ugyanaz mint Mussolinié vagy Ceausescué: a propaganda mindinkább a semmit próbálja meg eladni a népnek.

Magyarország a szegényházban vetélkedik Bulgáriával az utolsó helyért az Európai Unióban miközben Brüsszel már csak azokat az euró milliárdokat tartja vissza, melyeket Orbán kormánya mind kétségbeesetten vár. A magyar miniszterelnök olyannyira elrontotta viszonyát Brüsszellel és Washingtonnal, hogy tőlük nemhogy támogatást nem remélhet hanem attól kell tartania: puccsot szerveznek ellene.

Benito Mussolinit és barátnőjét fejjel lefelé felakasztották Milánóban miután agyonlőtték őket a kommunista partizánok 1945-ben. Nicolae Ceausescu és neje a kivégző osztag előtt végezte 1989 karácsonyán.

Ne ily halált adj istenem, ne ily halált adj énnekem – fohászkodhat Orbán Viktor, Magyarország legnagyobb politikai tehetsége a demokrácia 34 évében.

“Váltsuk le a vezetést!” – mondta Orbán Viktor

0

Nem a tükörbe nézve adta ezt elő a magyar miniszterelnök levonva a mérsékelten sikeres nemzeti együttműködési rendszer tizennégy évének tapasztalatait, hanem Brüsszelben azon a konzervatív konferencián, melyet az MCC szervezett – feltehetően a magyar kormány pénzén, és amely csak nagy nehezen talált magának helyszínt a belga fővárosban, ahol az Európa ellenes szélsőjobb nem épp népszerű.

Semmi sem zavarta Orbán Viktort, aki vígan előadta, hogy

“Nyugaton egyre nagyobb az elnyomás!”

– közben pedig vígan paktál Putyin orosz elnökkel, akinek ellenfelei kiesnek az ablakon, lelövik vagy megmérgezik őket. A fiatal Orbán Viktort még zavarta ez hiszen a Fidesz a tovarisi konyec jelszóval kampányolt 1990-ben, de a miniszterelnök immár a Nyugat ellen folytat szabadságharcot.

“Ma a fő kérdés a szabadság” – harsogja Orbán Viktor, akinek rendőrállamát oly avatott szakemberek irányítják mint Rogán Antal vagy Pintér Sándor.

“Akik szeretik a szabadságot azoknak egyesülniük kell” – fogalmazta meg európai programját a magyar miniszterelnök. Mégis mire egyesüljön a szélsőjobb, amelynek kritikája Brüsszel ellen irányul? Bírálatból nem élünk meg – döbbent rá Giorgia Meloni, aki már több mint egy éve Olaszország miniszterelnöke. A szélsőjobboldali politikus, akinek esze ágában sem volt elmenni Orbán brüsszeli rendezvényére, gazdasági tanácsadóként Mario Draghi ex miniszterelnököt alkalmazza, aki jelenleg egy versenyképességi jelentésen dolgozik az Európai Unió megbízásából. Kedden előadta elképzeléseit, amelyek pontosan az ellentétét jelentik Orbán Viktor szuverenista szövegének, melynek a globális gazdaságban az égvilágon kívül semmi értelme sincsen.

Egységes európai piac kell!

Ezt hangsúlyozta Mario Draghi, aki korábban az Európai Központi Bank vezetője volt. Rámutatott arra, hogy az Európai Unió két fő vetélytársa: az USA és Kína azért sikeresebb a globális versenyben, mert ki tudja használni hatalmas méreteit. Európában pedig továbbra is 27 állam vezetői hoznak döntéseket, és nem használják ki azokat az előnyöket, melyek abból adódnának, hogy az Európai Unió piaca nagyobb mint az Egyesült Államoké: 450 illetve 335 millió lakos.

“A Biden kormányzat intenzív iparpolitikát folytat, nagy állami pénzekkel támogatja azt miközben protekcionista eszközökkel védelmezi az USA piacát. Ez csábítja az európai ipart is”

– hangsúlyozta Mario Draghi, aki hasonló méretű európai Industrial Dealt szeretne hiszen enélkül Európa végképp lemarad az USA és Kína mögött.

“Egyedül nem megy, közös európai erőfeszítések kellenek”

– hangsúlyozta Draghi, aki rutinos rókaként nem beszélt arról, ami ezt akadályozza. A tagállamok féltékenyen őrzik a saját kasszájukat, és nemigen akarnak közös európai kasszát. A Németország által vezetett fukar csapat semmiképp sem akar új közös hitelfelvételt. Amelyet viszont Paolo Gentiloni olasz pénzügyi biztos szorgalmaz Brüsszelben – Mario Draghi támogatásával. A háttérben egy Macron – Meloni paktum áll, amely nagyon is szeretne újabb közös hitel felvételt hiszen a 750 milliárdos helyreállítási alapból ők kapták a legtöbbet: Olaszország több mint 200 milliárd eurót.

Az Európai Unióban mindenki más is csinos összeget kapott a helyreállítási alapból: személyesen Ursula von der Leyen nyújtotta át a borítékot. Legutóbb Lengyelország nevében Donald Tusk is átvehette az eurómilliárdokat. Magára maradt Orbán Viktor, a bánatos lúzer, aki cserében kampány táblára tűzte fel Ursula von der Leyent. Ez poénnak is gyenge, és semmiképp sem pótolja az eurómilliárdokat.

Ursula von der Leyen elmondta: hajlandó együttműködni Giorgia Melonival, aki támogatja Ukrajnát, Orbán Viktorral viszont nem, mert ő Putyin oldalán áll Ukrajnával szemben.

Miért paktál a “szabadságharcos” Orbán Putyinnal?

“Nem akarunk közös határt Oroszországgal. Tiszteljük Ukrajna szuverenitását és nemzetközi jogait. Ukrajna orosz megszállása ellenkezik a nemzetközi joggal, de Ukrajna jelenleg a Nyugat protektorátusa”- mondta Orbán Viktor Brüsszelben.

“A Nyugat ezt a saját háborújának tartja, de meghalni nem akarnak. Mi a háború oka? A NATO tagság kérdése. Az oroszok ragaszkodnak ahhoz, hogy legyen ütköző zóna Oroszország és a NATO között. Ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren”

– jelentette ki a magyar miniszterelnök.

Orbánnak tisztában kell lennie azzal, hogy a szembenállás Washingtonnal és Brüsszellel nem sokat hoz a konyhára miközben Meloni asszony éppúgy barátkozik Bidennel mint Trumppal, jóban van Ursula von der Leyennel éppúgy mint Orbán Viktorral. Machiavelli hazájában még tudnak politizálni…

Putyin Hitler lenne?

0

Putyin és az ő birodalmi álmai két év háborúskodás és százezrek halála árán négy ukrán megyéig érnek. Vajon elég lesz ez a túléléshez a végelszámolásnál? 

“Putyin nem fog leállni, ha egyszer vége lesz az Ukrajna elleni háborúnak” – állította Boris Pistorius német hadügyminiszter. A szociáldemokrata politikus hozzátette: ”pontosan úgy ahogy Hitler Putyin sem áll le”.

Németország utolsó szociáldemokrata kancellárja, Gerhard Schröder ma Putyin bizalmasa, és a német – orosz együttműködés jól megfizetett sztár menedzsere volt még nem is oly rég. 2022 tavaszán nem sokkal Putyin Ukrajna elleni agressziójának kezdeti kudarcát követően ő felügyelte az orosz-ukrán béketárgyalásokat, melyek majdnem eredményhez vezettek. Gerhard Schröder szerint a Nyugat torpedózta azt meg, amely Boris Johnson akkori brit miniszterelnökkel azt üzente Zelenszkij ukrán elnöknek: csakis akkor számíthatnak jelentős pénzügyi és katonai támogatásra, ha nem állapodnak meg Putyinnal.

Zelenszkij elnök azóta azon az állásponton van, hogy csakis akkor hajlandó tárgyalni, ha az oroszok kivonulnak Ukrajna teljes területéről. Ez gyakorlatilag a tárgyalások elutasítását jelenti hiszen Putyin nem vonulhat ki Ukrajnából arcának és hatalmának esetleges elveszítése nélkül. Sőt Kissinger annak idején azt jósolta, hogy Putyint eltennék láb alól, ha kivonulna Ukrajnából.

NATO paradoxon

Az észak-atlanti szövetség azt állítja, hogy azért kell fegyverkeznie a NATO tagállamoknak, mert Putyin Oroszországa egész Európát fenyegeti – éppúgy mint Hitler a maga idejében. Csakhogy Hitler a világ egyik legfejlettebb nagyhatalmának Führere volt, mögötte az akkori világ legjobb hadserege. Ehhez képest Putyin Oroszországa egy részeges óriás, amely alig áll a lábán: a GDP-je a nála jóval kisebb Dél Koreát sem éri el, hadserege, titkosszolgálata szánalmasan leszerepelt Ukrajnában, ahol háromnapos villámháborúra készültek, és most több mint két év után sem tudtak döntő győzelmet aratni. Ha a nála sokkal gyengébb Ukrajnát sem tudja legyőzni, akkor hogy fenyegetheti a sokkal erősebb NATO-t Oroszország?

Erre a kérdésre nincsen válasz sem Washingtonban sem pedig Brüsszelben. Az USA már 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot, vajon miért? Nem kisebb diplomácia tekintély mint Henry Kissinger bírálta ezt a hidegháborús diplomáciát, amely vissza akarja hozni a szembenállást a nagyhatalmak között ahelyett, hogy az együttműködést keresné. Kissinger a maga részéről még százéves korában is elutazott Pekingbe, hogy megakadályozza a szétválást a világ két szuperhatalma között.

A háború biznisz, de kinek

Ferenc pápa is felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai háború legfőbb haszonélvezői a fegyvergyárak, amelyek békeidőben sokáig megrendelések nélkül maradtak, de most két évre előre lekötötték az összes kapacitást. A NATO főtitkára ötéves tervet terjesztett elő, mely 100 milliárd dollárt irányozna elő Ukrajna támogatására. Minden NATO tagállam pénzt tenne ebbe a kasszába, de miből?

Németország gazdasága összecsuklott, mert az olcsó orosz energiára alapozta számításait. Az USA nem véletlenül ellenezte az Északi Áramlat 1 és 2 földgáz vezetéket. Ennek felrobbantása kettős eredményt hozott az Egyesült Államoknak: immár korlátlanul árusíthatja drága cseppfolyósított palagázát Európában, ahol nagyon meggyengült a zászlóshajó Németország. Nemrég még Trump elnök azt mondta:

”Ha kinézek az ablakon New Yorkban mindenütt Mercedest és BMW-t látok, Németországban viszont nincsenek amerikai autók.”

Ma már Berlin mellett ott a Tesla, mely arat az elektromos autó piacon, ahol a németek lemaradtak az amerikaiak és a kínaiak mögött.

Zelenszkij elnök: mi is olyan légvédelmet akarunk mint Izrael

“Izrael nem tagja a NATO-nak, de mégiscsak NATO tagállamok segítségével tudta megvédeni légterét az iráni terrortámadással szemben” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij. Aki hasonló légvédelmet sürgetett hazája számára hiszen jelenleg az oroszok légi csapásokkal akarják tönkretenni Ukrajna infrastruktúráját.

“A fronton nehéz a helyzet”

– ismerte el Szirszkij tábornok.

A NATO paradoxon itt is megmutatkozik: hogy várhatja a Nyugat Ukrajna győzelmét a nála sokkal erősebb Oroszország fölött?

Putyin ugyan szeretne Hitler lenni, de hiába akarna világbirodalmat még ahhoz is csak hatalmas áldozatok árán van elég ereje, hogy az orosz többségű tartományokat megszerezze Ukrajnában. Agresszió ez is, de korlátozott, mert Putyin mögött nincs olyan erő, amely kihívhatja a NATO-t.

Ezért Putyin szóvivője nemrég békeajánlattal állt elő, melynek lényege a status quo – a jelenlegi állapot befagyasztása egy fegyverszünettel. Ukrajna és a Nyugat ezt elutasítja, de nem áll elő semmilyen javaslattal. Az amerikai hidegháborús diplomácia megbukott éppúgy mint Putyin provinciális területszerző háborúja. Ha mindkét fél belátja kudarcát, akkor akár tárgyalhatnának is. Donald Trump épp ezt ígéri: furcsa békegalamb, de jobb híján beválhat hiszen sem az USA sem pedig az Európai Unió közvéleménye nem akar háborút.

Orbán konferenciája nem szívesen látott vendég Brüsszelben

0

A Nemzeti Konzervatív Konferencia (NATCON) konferencián Orbán Viktor európai konzervatív és szélsőjobboldali politikus társai vesznek részt, a tanácskozást az MCC szervezi nyilván a magyar kormány pénzén Brüsszelben.

Az európai központban levő Concert Noble közölte a szervezőkkel: nem áll módjában fogadni a konferenciát, melyet kedden és szerdán rendeznek Brüsszelben.

Frank Füredi, az MCC brüsszeli irodájának vezetője, dühösen reagált: ”ez az esemény is azt mutatja, hogy veszélybe került a szólásszabadság egész Európában. Most háború zajlik a szólásszabadságért, és minden jószándékú embernek készen kell állnia arra, hogy ezért harcoljon” – hangsúlyozta Frank Füredi, aki érthető módon nem tért ki a magyar helyzetre hiszen a nemzeti együttműködés rendszere 14 éves minden lehetséges eszközzel korlátozza a szólásszabadságot a saját hatalmának megerősítése érdekében.

Miért mondta le Orbán Viktor tanácskozását Brüsszelben a népszerű rendezvényszervező központ? A Brussels Times szerint antifasiszta szervezetek hívták fel az intézmény vezetőinek figyelmét arra, hogy milyen politikát folytat valójában Orbán Viktor, aki börtönben tart egy antifasiszta tüntetőt mint terroristát.

Mi az a NATCON konferencia, melyet az MCC szervez Brüsszelben? Olyan radikális konzervatív tanácskozás, amely a Trumppal szimpatizáló politikusokat gyűjti egybe az Atlanti óceán mindkét oldalán.

A mostani konferencia sztár vendégei Orbán Viktoron kívül: Suella Bravermann egykori brit belügyminiszter és Eric Zemmour, francia szélsőjobboldali politikus, aki Budapesten Orbán Viktor vendége volt.

A NATCON következő rendezvénye az Egyesült Államokban lesz. A korábbi rendezvényein részt vett Ron de Santis, floridai kormányzó, aki elindult Trump ellen, de megbukott, és Josh Hawley washingtoni szenátor.

Orbán Viktor azok közé a kisszámú európai vezető közé tartozik, aki nyíltan támogatja Donald Trumpot, és reménykedik a megválasztásában.

Orbán lelkesedését persze az is táplálja, hogy Biden elnök megbízásából a jelenlegi amerikai nagykövet mindent elkövet az ő megbuktatása érdekében.

Orbán kontra Meloni

A magyar miniszterelnök legfontosabb politikai szövetségese az Európai Unióban Giorgia Meloni olasz kormányfő lehetne, hogyha nem állítaná őket szembe két kardinális politikai probléma eltérő megítélése. Az egyik Ukrajna ügye: míg Orbán Viktor nyíltan paktál Putyinnal addig Giorgia Meloni többször is járt a háború sújtotta Kijevben, és minden fórumon kiáll Ukrajna mellett.

A másik probléma a migráns kérdés, melyben nemrég az Európai Parlament a korábbinál szigorúbb szabályozást szavazott meg – épp Giorgia Meloni nyomására. Olaszország viseli ugyanis a migráció legnagyobb terhét az Európai Unióban, ezért ennek korlátozása Giorgia Meloni létérdeke.

Csakhogy míg az európai határok szigorú védelmében egyetért az olasz és a magyar miniszterelnök addig a már itt levő migránsok ügyében nem.

Őket ugyanis az Európai Unió tovább akarja osztani a tagállamok között, hogy ily módon csökkentse a frontállamokra nehezedő nyomást. Orbán Viktor viszont a zéró migráns elvet vallja vagyis egyetlenegy illegális bevándorlót sem venne át Olaszországtól vagy más uniós tagállamtól.

Orbán Viktor keményvonalas politikája ezen a téren is megbukott míg Giorgia Meloni vígan hozzáláthat ahhoz, hogy megvalósítsa Orbán Viktor álmát: a jobboldal és a szélsőjobboldal összeboronálását Ursula von der Leyen asszony, aki újra indul a brüsszeli bizottság elnöki posztjáért, már jelezte is: együttműködne olyan szélsőjobb politikusokkal, akik nem Európa ellenesek, és nem Oroszországot támogatják Ukrajnával szemben. Vagyis az európai főáramlat hajlandó paktálni Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, de Orbán Viktorral nem. Meloni nemcsak Brüsszellel, de Donald Trumppal is jó kapcsolatot épített ki. Vagyis, ha Orbán imája meghallgatásra talál, és Donald Trump visszamasírozhat a Fehér Házba, akkor Giorgia Meloni sokkal inkább számíthat az európai kedvenc szövetséges címére mint Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök hiába blamálja magát: a hátrányok világosak, az előnyök a ködbe vesznek. Közben pedig mindjobban hiányoznak az euromilliárdok a nemzeti együttműködés rendszerének, mely az uniós szegényházban civakodik azon, hogy ki a legutolsó állam ma az Európai Unióban?!…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK