„A hazai jobboldali blokk szilárdságát az fogja bizonyítani amikor az idehaza köré szőtt hegemónia kulturálissá válik” – írja Békés Márton, a XXI-ik Század Intézet igazgatója az Origo portálon.
Orbán egyik fő ideológusa Antonio Gramscira hivatkozik, az Olasz Kommunista Párt vezérére, aki Mussolini börtönében írta meg hegemónia elméletét. Eszerint hosszú távon az nyeri meg a politikai küzdelmet, aki a saját gondolkodás módját a társadalom legnagyobb részére tudja kiterjeszteni és megtartani. Ebben az Olasz Kommunista Párt különösen sikeres volt: 1945 után a nyugati világ legerősebb kommunista pártjává vált, amely csak azért nem került hatalomra, mert az USA azt megakadályozta. 1990 után nevet váltott, de továbbra is igen befolyásos Olaszországban, melynek több miniszterelnököt is adott.
A jó kormányzás konszenzus keresés
Ez Antonio Gramsci tétele, és Békés Márton szerint Orbán Viktor ezt valósítja meg amikor külső ellenséget határoz meg, mellyel szemben az ország népét egyesíti.
A hegemónia a tartósan megszervezett konszenzus
Ez Gramsci következő tétele, és Orbán Viktor törekvése épp az, hogy ily módon tegye örökéletűvé a nemzeti együttműködés rendszerét. Az olasz kommunista gondolkodó szerint csakis akkor lehet egy rendszer tartós, ha a vezetők és a nép között folyamatos párbeszéd zajlik, és az emberek többsége jóváhagyja a vezetők politikáját. Vagyis az állam vezet, de konszenzus alapján. Ez a hegemónia, amely a tartós uralom receptje – Gramsci szerint. Békés Márton szerint ezt követi Orbán Viktor is. Aki épp ezért kívánja bedarálni a kulturális szférát, hogy átformálja az emberek gondolkodását: a színházban is azt hallják, amit az állami fórumokon.
Ha a nemzeti együttműködés rendszere eléri ezt a kulturális hegemóniát, akkor Orbán megnyugodhat, mert elkészült az életműve – véli Békés Márton.
Mit ér a hegemónia a globális gazdaság perifériáján?
Észak Korea példája mutatja, hogy nem túlságosan sokat. Aki kimarad a globális rendszerből az tartós elmaradottságra ítéli az országot. Dél Korea viszont megmutatta, hogy ki lehet törni az elmaradottságból, de csak úgy, ha az ország modernizálását állítjuk a középpontba.
Olaszországnak és Magyarországnak pontosan ez nem sikerül már évtizedek óta, leszakadásuk a centrumhoz képest nem csökken hanem növekszik. Közben pedig a gazdaságilag ésszerű döntések tökéletesen népszerűtlenné válnak és fordítva.
A hegemónia elmélet a politikára koncentrál, de a huszonegyedik században ez jóval kevésbé érdekli az embereket mint korábban.
Az viszont annál inkább, hogy milyen életszínvonalat tudok teremteni a családomnak?
Ebben a tekintetben Európa periferikus nemzetei leszerepelnek: sem Olaszország sem Magyarország nem nyújtott elfogadható teljesítményt az elmúlt fél évszázadban miközben Dél Korea vagy Kína ugrásszerű növekedést produkált.
Ha pedig nincs gazdasági teljesítmény, akkor a kulturális hegemónia csakis arra jó, hogy elfedje egy történelmi kudarc reális következményét: az elmaradást a világtól.
