Kezdőlap Szerzők Írta Kenderessy Milán

Kenderessy Milán

1141 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Stagflációt, sőt recessziót okozhat az egész világon Putyin háborúja Ukrajna ellen

„A növekvő nyersanyagárak és a fokozódó kockázat kerülés az ukrajnai háború miatt stagflációs sokkot okozhatnak” – írta jelentésében Christian Keller, a Barclays közgazdász csapatának vezetője.

A válság eltérően érintheti a globális gazdaság nagy régióit. Európa a legsebezhezhetőbb. Elég arra utalni, hogy az Európai Unióban a felhasznált földgáz 40%-a Oroszországból érkezik. Az Egyesült Államokat kevésbé érinti a válság hiszen energia exportőrré vált. Nagy Britannia valahol az USA és az EU között van a kockázat szempontjából. A legelőnyösebb Kína helyzete – írja a Barclays bank jelentése.

A stagfláció nehéz helyzetbe hozza a döntéshozókat mind a kormányban mind a nemzeti bankban. Az infláció és a recessziótól való félelem ellentétes intézkedéseket sugall. A kormányok nagy társadalmi nyomás alatt állnak, hogy – éppúgy mint a pandémia idején – jelentős összegekkel enyhítsék a válság hatását. Jelenleg például ilyen intézkedés lehet a szegényebb néprétegek támogatása az energiaárak emelésének ellensúlyozására.

A nemzeti bankoknak nagyon óvatosan kell cselekedniük. A Federal Reserve Board egyelőre kitart amellett, hogy emeli a kamatlábat az infláció miatt. A szigorítás viszont recessziót okozhat, melyet mind a kormányok mind a jegybankok igyekeznek elkerülni.

„A Federal Reserve Boardnak nincs választási lehetősége: emelnie kell a kamatlábat márciusban, és azt követően sem állhat le a szigorítással a geopolitikai kockázatok ellenére sem” – állitja a Jefferies két közgazdásza. Aneta Markowska és Thomas Simons hétszeres kamatláb emelést jósol az Egyesült Államokban.

IMF: nagyon komoly gazdasági következményei lesznek az ukrajnai háborúnak

Nemcsak a háborúskodó felek, de az egész  globális gazdaság megsínyli a konfliktust. A Goldman Sachs számokkal is szolgál: a magas olajárak miatt a GDP idén 0,6%-al lehet alacsonyabb az euró övezetben, az USA-ban és Kínában 0,3% a veszteség.

Ha Putyin elzárja a gázcsapot, akkor 2,2%-al lehet kisebb az euróövezet GDP-je az idén. Ha leállna az orosz olaj export Európába és az Egyesült Államokba, akkor ez az egész világ GDP-jét 3%-al csökkentené.

Az ukrajnai háború a két érintett félen túl a szomszédos országokban okozza a legtöbb gazdasági problémát – hangsúlyozza a Bloomberg. A kockázat kerülése nyilván csökkenti a befektetési hajlandóságot ebben a térségben.

A pekingi Global Times szerint nagy lehetőséget jelent Kínának, hogy Európa kevéssé népszerűvé válik a tőkebefektetők körében az ukrajnai háború miatt. Kínában már eddig is dinamikusan növekedett a külföldi befektetések értéke, de most gyorsulásra számítanak amiatt, hogy Európa leértékelődik a befektetők szemében.

A Bloomberg is úgy látja, hogy a háború miatt az euróövezetben visszaesés lesz a harmadik félévben. Az éves inflációt 6%-ra jósolják az eurózónában.

Az olajárak robbanásszerű emelkedése már többször is okozott globális visszaesést: 1973-74, 1978 és 2007-2008- emlékeztet a Bloomberg.

Ez a stagfláció nem olyan lesz mint régen

Erre már Nouriel Roubini is utalt, aki már az Ukrajna elleni háború előtt is célzott arra, hogy a globális gazdaságban gyorsan növekedhetnek az árak miközben a gazdaság alig gyarapodik.

Paul Donovan, az UBS vagyonkezelő közgazdásza szerint a keresleti oldal ma sokkal erősebb mint a korábbi olaj válságok idején volt. Miért? Mert az olajtermelő országok sokkal többet költenek mint korábban – elég Szaúd Arábia gigantikus fejlesztési terveire utalni.

Más oldalról a magas energia árak arra ösztönözhetik a családokat, hogy csökkentsék a fűtést vagy a légkondicionálást. Ritkábban járjanak étterembe. Ily módon az áremelkedés nem lesz olyan gyors, mert a kereslet visszafogottabbá válhat mint korábban.

Ha csökken a fogyasztói kereslet, akkor a másik oldalon túltermelési gondok adódhatnak, ez pedig az árak visszafogásához vezethet. Nem véletlen, hogy az OPEC + tarja magát a menetrendjéhez, mert attól tart, hogy megöli a konjunktúrát.

„Ez a stagfláció nem lesz olyan kemény mint a hetvenes években” – mondta a Bloombergnek Paul Donovan, a UBS vagyonkezelő közgazdásza.

CIA főnök: Putyin két nap alatt akarta bevenni Kijevet

Putyin frusztrált és dühös, mert nem vált be a terve – mondta a washingtoni kongresszusban Bill Burns. A CIA igazgatója szerint az orosz hadseregnek 48 órán belül el kellett volna foglalnia az ukrán fővárost.

Már majdnem két hét telt el, és az orosz csapatok még meg sem kezdték Kijev ostromát. A CIA szerint 2-4000 orosz katona halt meg eddig az ukrajnai háborúban.

Putyin alábecsülte mind az ukránok ellenállását mind pedig a Nyugat reakcióját – hangsúlyozta Bill Burns. Aki elmondta, hogy minden nap megosztják az információkat az ukránokkal, akik ennek alapján jól tájékozódnak az orosz csapatmozgásokról.

Mi lesz ezután?

A CIA értékelése szerint Putyin egyelőre nem képes elérni célját: Kijev elfoglalását és egy oroszbarát kormányzat létrehozását.

Csúnya hetek jönnek

Ezt jósolta a CIA főnöke, aki szerint Putyin mindenáron el akarja érni a célját, és ezért a jövőben egyáltalán nem kíméli majd a polgári lakosságot.

„Putyinnak épp az a legnagyobb problémája, hogy nincs politikai megoldása a válságra”

– hangsúlyozta a CIA igazgatója. Megerősítette, hogy Putyin Szíriából hoz harcosokat, akik kíméletlenségükkel tették magukat hírhedté amikor az oroszok mellett harcoltak a polgárháborúban. Aleppo városát az orosz légierő és a tüzérség szinte porig rombolta, majd a szír elit alakulatok elvégezték a piszkos munkát a másfél milliós városban. Putyin csecsen különítményt is bevet Ukrajnában. A csecsenek is hírhedtek arról, hogy semmiféle emberi normát nem tartanak be a háborúban.

Putyin kitart a célja mellett

A CIA igazgatója után a titkosszolgálatokat összefogó National Intelligence szervezet főnökasszonya megerősítette a washingtoni kongresszus előtt, hogy „elemzőink szerint Putyint nem tartja vissza sem az ukrán ellenállás sem pedig a nyugati szankciók. Tovább megy előre vagyis eszkaláció várható”- jelentette ki Avril Haines.

Biden elnök, aki bejelentette az orosz olaj embargót, hangsúlyozta: Putyin nem győzhet!

„Putyin elfoglalhat egy-két várost, de egész Ukrajnát nem!”

– jelentette ki az Egyesült Államok elnöke.

Az USA 350 millió dolláros fegyver szállítmányt ígért Zelenszkij ukrán elnöknek. A CIA igazgatója közölte: ennek a legnagyobb részét az ukránok már megkapták. Az Egyesült Államokból egy olyan repülőtérre szállították a fegyvereket, amely közvetlenül a
lengyel-ukrán határon van. Innen vitték tovább Ukrajnába, ahol a hadsereg már használja is az amerikai tank és légelhárító rakétákat az orosz inváziós csapatokkal szemben.

Jurij Bojko Putyin jelöltje Ukrajna élére

Az orosz hadjárat legfőbb célja az, hogy Ukrajna vezetői Oroszországhoz lojális politikusok legyenek. Olyanok mint Janukovics, akit népi mozgalom távolított el Ukrajna éléről. 2014 óta nyugatbarát vezetői voltak Ukrajnának, és ez mindinkább zavarta Putyint, aki a szomszédos országot éppúgy biztonsági zónának tekinti mint Fehéroroszországot, ahol a Moszkvához lojális Lukasenko az elnök már hosszú évek óta.

Zelenszkij elnök azért vált Moszkva fő ellenfelévé, mert sürgette hazája NATO és uniós tagságát. Ezen túlmenően megállapodni készült az Egyesült Államokkal arról, hogy az amerikaiak támaszpontokat kapnának Ukrajnában. Az orosz vezérkar szerint ezek a támaszpontok fenyegetést jelenthetnének Oroszország biztonsága szempontjából. Putyin azért akar új vezetést Ukrajnában, hogy semmiképp se kapcsolódjon a szomszédos ország a Nyugathoz hanem Moszkva hű vazallusaként viselkedjen.

Ki lesz az ukrán Kádár János?

Jurij Bojko alkalmas erre a szerepre. Az ukrán politikus a legutóbbi választáson 11%-ot szerzett, és így nem került be a második fordulóba. Ez egyben azt is jól mutatta, hogy Putyin embere milyen támogatásra számíthat, ha demokratikus választásokat rendeznek. Senkinek sem lehetett ugyanis kétsége Jurij Bojko lojalitását illetően. A Moszkvában végzett vegyészmérnök gyakran járt az orosz fővárosban azt követően is, hogy 2014 után félig meddig hadiállapot alakult ki Ukrajna és Oroszország között.

A Bellingcat ügynökség, mely titkosszolgálati információkra alapozza híreit, úgy tudja, hogy Putyin „békejavaslata” expressis verbis tartalmazza azt a kitételt, hogy Kijevben Jurij Bojkonak kell lennie az elnöknek vagy a miniszterelnöknek. Bojko maga tagadja ezt, de Moszkva szavahihetősége oly minimálisra csökkent, hogy kevesen adnak hitelt az oroszbarát ukrán politikus cáfolatának. Bojko mellett felmerült Viktor Medvescsuk oligarcha neve is, de a dúsgazdag vállalkozó – politikus nem különösebben népszerű honfitársai között. Akárki vállalja el Putyin kijevi helytartójának szerepét, nem lesz könnyű dolga hiszen Zelenszkij elnöknek sikerült csaknem teljes nemzeti egységet teremtenie az orosz invázióval szemben. Miután az orosz hadjárat teljes gazdasági csődöt eredményezhet mind Ukrajnában mind pedig Oroszországban, így az ukrán Kádár Jánosnak nem lesz pénze arra, hogy megvásárolja honfitársait. Akkor pedig Putyinnak marad egy több mint negyven milliós ország megszállása, amely nem kicsit űnik soknak a 142 milliós Oroszországnak, melyet a nyugati szankciók már most padlóra küldtek.

„Nincs jó forgatókönyv Oroszországnak”

A nyugati szankciók hosszú évekre teszik tönkre az orosz gazdaságot – jósolta a Der Spiegel tudósítójának Konsztantyin Szonyin közgazdász professzor.

„Az orosz üzletemberek többsége nem számított háborúra Ukrajnában. Sokkolja őket ami történik. A Szovjetunió bukása után ezek az üzletemberek létrehoztak jövőre irányuló korszerű vállakozásokat, most attól félnek, hogy mindennek vége. Egész eddigi munkájuk eredményét lehúzhatják a vécén. Attól félek, hogy igazuk van, nincsen jó forgatókönyv.”

30-40% is lehet az éves infláció

Ezt jósolja Szonyin professzor, aki Moszkvában a közgazdasági egyetem rektorhelyettese volt, de 2014-ben kénytelen volt távozni posztjáról. (Putyin abban az évben foglalta el a Krím félszigetet).

Azóta a chicagói egyetemen tanít, de most egy évre hazalátogatott Oroszországba. Putyin támadása Ukrajna ellen őt is meglepte. Szerinte évekre elhúzódhat a konfliktus Ukrajnában és maradnak a nyugati szankciók is. Melyek stagnálást idéznek elő, de még valószínűbb a visszaesés. A legrosszabb az infláció, mely elérheti a 30-40%-ot is évente – destabilizálva az egész orosz gazdaságot.

„A nyugati szankciók máris hatnak: hosszú sorok kígyóznak a bankautomatáknál, mert az emberek féltik a pénzüket. Sok bank nem is működik. Az én bankom, a VTB például nem ad ki pénzt. Közben a dollár árfolyama egyre feljebb kúszik: egy hete 78 rubel volt, most pedig 125-130! Már persze ahol még lehet dollárt kapni. Ez összezavarja az embereket.”

 Dehát Oroszország 600 milliárd dolláros devizatartalékot gyűjtött össze a háború előtt?

„Ez igaz, Oroszország pénzügyileg stabil volt a háború előtt. De a szankciók nagyon gyorsan kikezdték a Nemzeti Bankot és a nagy kereskedelmi bankokat. Nagy pénzügyi rendszert ilyen gyorsan még nem sújtottak súlyos szankciók. Kína az egyetlen nagyhatalom, amely nem sújtotta szankciókkal Oroszországot. De milyen az, ha jüanban fizetnek egy orosz kereskedőnek? Olyan pénzben, melynek az árfolyamát a kínai kormány manipulálja!

Ennél is súlyosabb következménye lesz annak, hogy a nyugati szankciók a modern technológiára is vonatkoznak. Ez hosszú évekre megbéníthatja az orosz gazdaságot”- nyilatkozta Konsztantyin Szonyin közgazdász professzor Moszkvából a Der Spiegelnek.

Orosz kémfőnök: nem hideg háború van hanem meleg

Szergej Nariskin szerint tévednek Nyugaton amikor új hidegháborúról beszélnek hiszen az oroszok számára ez nagyonis meleg háború, mert a „hazáról van szó”. Az orosz hírszerzés főnöke saját szervezetének honlapján fejtette ki a véleményét.

Nariskin szerint „Ukrajna lakói maguk dönthetnek a sorsukról, de az már egy másik Ukrajna lesz!”

Ezzel megerősítette azt, hogy Putyin új vezetést akar Kijevben, amelyik „együttműködik Moszkvával”. Szergej Nariskint Putyin nyíltan megalázta a Védelmi Tanács ülésén, ahol megtárgyalták az Ukrajna elleni támadást. Vajon miért? Az orosz hírszerzésnek kellett volna megtalálnia azokat a tábornokokat az ukrán hadseregben és titkosszolgálatokban, akik „barátként” üdvözlik az orosz tankokban érkezőket. Sem Jaruzelski tábornokot sem pedig Kádár Jánost nem sikerült találnia az orosz hírszerzésnek – legalábbis eddig. Holott Putyin állítólag már réges-régen elhatározta a beavatkozást Ukrajnában. Csakhogy olyan belső puccsot akart Kijevben, melyet azután támogattak volna „a testvéri orosz erők”. Ehelyett nemzeti egység jött létre Zelenszkij elnök mellett.

Zsirinovszkij szinte napra pontosan megmondta a katonai beavatkozást

Az orosz szélsőjobb vezére, aki minden fontos kérdésben Putyint támogatja, már tavaly decemberben jelezte, hogy februárban megindulhatnak az orosz csapatok Ukrajna ellen. Putyin rábízta a kiszivárogtatást, de akkor még tárgyalt az amerikaiakkal. Kissinger egykori külügyminiszter ugyanis a finnesítést javasolta Ukrajna számára. Ez azt jelenthette volna, hogy Ukrajna belső rendje demokratikus maradhatott volna, de vállalnia kellett volna azt, hogy területén nem helyeznek el nukleáris támadó fegyvereket. Kissinger elképzelését  akkor senki sem vette komolyan: nemcsak Putyin, de sem az amerikai külügy sem pedig Ukrajna nem fogadta el. Blinken külügyminiszter kijelentette: nincs miről tárgyalnunk! Putyin belelépett az amerikai csapdába, és megindította az orosz csapatokat Ukrajna ellen.

Szergej Nariskin, az orosz hírszerzés főnöke nem véletlenül volt oly kényszeredett a Védelmi Tanács ülésén. Világosan látnia kellett, hogy belső puccs híján az orosz csapatoknak meg kell ostromolniuk Kijevet. Ez viszont oly sok áldozattal járhat, hogy szinte lehetetlenné teszi a politikai stabilizációt Ukrajnában. Putyin lehet, hogy nemcsak a demokrácia sírját ássa meg Ukrajnában, de a sajátját is. Nicolae Ceausescut és feleségét olyan különleges bíróság ítélte halálra, melynek elnöke Stanculescu tábornok, a katonai hírszerzés feje volt Romániában.

Mérlegen a szankciók és a lábonlövés

Míg az európai és brit külügyminiszterek Brüsszelben egyeztetnek mimilyen segítségre lenne szüksége Ukrajnának, mivel lehetne Oroszországot erősebb prés alá helyezni addig az ukrán bankárok, elemzők és közgazdászok összefogtak azon szankciók listájának kidolgozásán, amelyeket még nem vezettek be, de jelentős mértékben sújthatják Oroszországot, és visszavonulásra kényszeríthetik Vlagyimir Putyin orosz diktátort.

Nem állítják, hogy az intézkedések csak egyirányú nehézségeket jelentenek, csupán az oroszoknak okoznak nehézségeket, elismerik ez a szankciókat alkalmazó országoktól is jelentős áldozatvállalást követelnek. „De a nap végén a pénz csak pénz.”

„Putyin nem hagyott nekünk más választást. Ha ma nem tesszük meg, amit meg kell tennünk, holnap még nagyobb árat kell fizetnünk.”

Persze az alábbi lista csupán a saját szempontjaik szerinti prioritás helyezik előtérbe, de annyiból mégis érdemes az átolvasásra, hogy meddig vagyunk hajlandóak elmenni az ártatlan emberéletek védelmében és mikor lép be az ésszerűség mérlegelési kényszere.

Ugyanakkor egyöntetű a vélemény: a szankciók akár véget is vethetnek Putyin hatalmának, De a háborút ukrajna már nem nyerheti meg.

„Maximalizálja a nyomást pénzügyi szankciókkal:

  1. A SWIFT-letiltás és az SDN-megjelölés kiterjesztése az összes bankrendszerre.
  2. Teljes tiltás Visa és MasterCard által.
  3. A FATF-nek feketelistára kell helyeznie Oroszországot és Fehéroroszországot is.
  4. Az összes orosz értékpapír törlése a globális tőzsdékről, eltávolítása az összes befektetői indexről, Oroszország leválasztása a globális értékpapírokról, valamint a devizaelszámolásról és értéktárakról.
  5. Átfogó tilalom az Egyesült Államok és az EU nyugdíjrendszerei számára, hogy orosz eszközöket tartsanak.
  6. Átfogó tilalom bármely orosz szervezet számára, hogy külföldön gyűjtsön forrást.

Terjessze ki az orosz tisztviselőkre és oligarchákra vonatkozó összes meglévő szankciót a családjukra. Küldje haza a szankcionált oroszok gyermekeit és feleségeit az EU-ból és az Egyesült Államokból. Minden meglévő vagyont el kell kobozni.

Vagyonelkobzás minden szankcionált orosz számára az EU-ban és az Egyesült Államokban. Ennek ki kell terjednie a kriptovaluta pénztárcákra is, beleértve a svájci „kriptoboltokat”.

A jelenlegi szankciók listája a duma összes tagjára (beleértve a jövőben megválasztott tagokat is), a magas rangú kormányzati tisztviselőkre és a 100 legjobb oligarchára bővül.

A G7-eknek nyomást kell gyakorolniuk az Egyesült Arab Emírségekre és más globális pénzügyi központokra, hogy biztosítsák a szankciórendszer betartását világszerte.

Nincsenek globális pénzügyi szolgáltatások orosz és fehérorosz állampolgárok számára: a meglévő számlákat le kell zárni, és nem lehet új számlát nyitni bankokban, brókereknél és elektronikuspénz-kibocsátó intézményekben. Eszközbeszerzési tilalom, beleértve az ingatlanokat is. Minden meglévő eszközt be kell fagyasztani.

Az orosz és fehérorosz állampolgárok számára tilos utazás és oktatás: utazási és vízumtilalom minden útlevéllel rendelkező számára, törölje az összes diákvízumot és kérje távozását. Az Oroszországba visszatérő oroszok készpénzkorlátja 2.000 USD.

Nincsenek kiskapuk az „arany útleveleken” keresztül: tiltsák be a jövőbeni arany útleveleket, vonják vissza a meglévőket a szankcionált személyek és családjaik számára.

Nincs nemzetközi kereskedelem Oroszország és Fehéroroszország számára: olaj- és gázembargó, katonai export, általános tilalom a nyugatról Oroszországba irányuló exportra (vegyi termékek, mezőgazdasági vetőmagok, élelmiszerek és italok, gyógyszeripar, ruházati cikkek, elektronika, alkatrészek, gépgyártás, autók és kozmetikumok).

Az Oroszországba irányuló minden technológiatranszfer blokkolása: állítsa le a technológiai berendezések (számítógépek, szerverek, félvezetők, fogyasztói eszközök) nyugati exportját, terjessze ki ezt a nyugati szoftverekre (nincs új telepítés és frissítés, a meglévő licenceket le kell vonni) és a felhőszolgáltatásokra (azonnal le kell állítani) ). Minden szolgáltatásra, például a Google Playmarketre, az Apple Store-ra, a Google Mapsre, az Amazon webszolgáltatásokra vonatkoznia kell ennek a szabálynak, és már nem elérhető Oroszországban.

Az orosz és fehérorosz médiacsatornák és propagandaorientált bloggerek letiltása a Youtube-hoz és más streaming platformokhoz való hozzáféréstől. A globális műholdaknak meg kell tiltani az RT sugárzását.

Tengeri, vasúti és repülőtéri logisztika blokkolása orosz tulajdonú hajók számára: nincs belépés, nincs kikötői szolgáltatás, nincs tankolás.

A szankciókat ki kell terjeszteni minden oroszországi állami tulajdonú vállalatra, amely segíti katonai erőfeszítéseiket: Gazprom, Rosznyefty, Roszkoszmosz, RZhD, Roszatom. Minden EU/USA közös projektet be kell fagyasztani. Nyugaton minden vagyont be kell fagyasztani.

Korlátozza a kiegészítő szolgáltatások nyújtását, amelyek lehetővé teszik a nagy orosz ipar számára:

  1. Biztosítás és viszontbiztosítás biztosítása kockázatokra, fuvarokra és hajókra.
  2. A „Big Four” cégek által végzett könyvvizsgálat.
  3. A G7-eknek nyomást kell gyakorolniuk az „adóparadicsom” országokra azáltal, hogy számlákat nyitnak és új cégeket regisztrálnak az orosz kedvezményezettek számára.
  4. Az EU-ban és Svájcban blokkolni kell a bemutatóra szóló részvények oroszok általi használatát.

Befagyasztja Oroszország és Fehéroroszország SDR-eit az IMF-nél, és használja fel őket egy új ukrajnai programhoz.

Összpontosítson az orosz szuverén és állami tulajdonú vállalatok vagyonának igen széles körben elterjedt befagyasztására, hogy segítse Ukrajnát, hogy a jövőben jóvátételt kapjon Oroszországtól.”

Orosz oligarchák Putyin ellen

Egyre többen bírálják Putyin Ukrajna elleni háborúját azok közül az oligarchák közül, akik az orosz elnök rendszerének haszonélvezői voltak, de most kolosszális veszteségeket szenvednek el.

Mihail Fridman, az Alfa Bank tulajdonosa volt az első, aki felemelte szavát a háború ellen. Fridman maga is Ukrajnában született, ezért jobban átérzi a katonai támadás szörnyű következményeit. Fridman levelében arról ír, hogy ez a válság „két testvérnépet fordít egymással szembe, amelyek évszázadokon át békében éltek egymással.” A levél végén felszólítja Putyint, hogy „vessen véget a vérontásnak!”

Fridman bankár tiltakozását Oleg Deripaska alumínium mágnás és Jevgenyij Lebegyev sajtó cézár követte. Mindketten arra szólították fel Putyin elnököt, hogy vessen véget a háborúnak és tárgyaljon az ukránokkal.

Oleg Tinkov bankár Instagramon üzent az orosz államfőnek mondván

„mindennap ártatlanok vére omlik Ukrajnában. Ez elfogadhatatlan.”

Abramovics Ukrajna oldalán

Putyin kedvenc oligarchája Nagy Britanniában Roman Abramovics volt, akinek birtokát helikopteren kereste fel az orosz elnök amikor hivatalos úton az Egyesült Királyságban járt. Abramovics, a Chelsea VIP páholyában vendégül látta a brit elitet. Aztán szép csendben nem hosszabbították meg a tartózkodási engedélyét a Szkripal ügy miatt amikor Putyin parancsára megpróbálták meggyilkolni az orosz hírszerzés híres árulóját Nagy Britanniában. Most az Ukrajna elleni háború miatt Abramovics kénytelen volt búcsút venni a Chelsea futball csapatától. Abramovicsot, aki jelenleg izraeli állampolgár, Zelenszkij ukrán elnök kérte meg, hogy közvetítsen. Putyin egykori kedvenc oligarchája így az ukrán küldöttség tanácsadójaként tűnt fel a béketárgyalásokon Fehéroroszországban.

100 milliárd dolláros veszteség

A Forbes szerint ennyivel lett kisebb az orosz szupergazdagok vagyona. Nem utolsó sorban azért, mert a rubel villámgyorsan veszíti el az értékét amióta Putyin megindította csapatait Ukrajna ellen. Sok oligarcha vagyonát befagyasztották a nyugati államokban, ingatlanjaik zár alá kerültek. Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy listát állítanak össze Putyin embereinek ingatlanjairól Nagy Britanniában, és lefoglalhatják őket. A Pandora papírokból kiderült, hogy több mint 1500 luxus ingatlan van oroszok kezén Nagy Britanniában. A kormány akkor nem lépett, de most azt ígéri, hogy fog- írja a londoni Guardian.

Orbán megjósolta: Oroszország elfoglalja Ukrajnát

Néhány évvel azután, hogy Putyin annektálta a Krím félszigetet (2014), Orbán Viktor parancsnoki értekezletet tartott a belügyminisztériumban, ahol a titkosszolgálati vezetők is jelen voltak. Ebben felvázolta világképét: az USA és az EU gyengülőben van, felemelkedőben viszont ott a Kelet.

Oroszország elfoglalja Ukrajnát, és a világgazdaságban előretör Kína – hangsúlyozta Orbán Viktor. Aki ennek megfelelően arra utasította a magyar kémelhárítást, hogy ne az oroszokra és a kínaiakra koncentráljon – írta Dezső András, a HVG szakértője. Aki szerint ennek egyenes következménye, hogy a GRU – orosz katonai hírszerzés – kiváló pozíciókat épített ki Magyarországon. Más oldalról viszont a magyar hírszerzés csak késve értesült arról, hogy Putyin kiadta a parancsot Ukrajna elfoglalására. Ennek következtében Orbán Viktor és köre sokáig azt hihette, hogy az amerikaiak csak blöffölnek amikor előre jelzik az orosz katonai támadást Ukrajna ellen.

Mit tudhat Putyin Orbánról?

Az orosz titkosszolgálat aktívan gyűjtötte az adatokat a magyar döntéshozókról kihasználva azt, hogy a magyar kémelhárítás ezen a téren nem igazán aktív az utóbbi években. Moszkvában különben is sok adatot őriznek a magyar elitről hiszen a KGB 1990-ig bent üldögélt a budapesti belügyminisztériumban. Orbán Viktorról is vaskos dossziéjuk lehet, amely magyarázhatja a magyar miniszterelnök jó kapcsolatát Putyinnal.

A Paks 2 beruházást például Putyin forszírozta. Lázár János, akkori kancellária miniszter jelezte ugyan, hogy az oroszoknak se pénzük se kapacitásuk nincs, de Orbán mégiscsak az atomerőmű program folytatása mellett döntött – Putyinra hivatkozva.

Orbán ugyanakkor tisztában van azzal, hogy Oroszországnak csakis a hadserege erős, különben pedig agyaglábakon álló óriás, amely képtelen modern gazdaságot létrehozni. Ezért is hagyta jóvá azt, hogy Matolcsy Györgyöt kínai szakértők segítsék a Nemzeti Bankban.

Horváth József titkosszolgálati tábornokot a Magyar Nemzetben megkérdezték, hogy mi lenne Paks 2-vel, ha az ellenzék nyerne a választásokon? A titkosszolgálati veterán válasza: Moszkvában a titkosszolgálat levéltárában „kiolvasztanának néhány jegelt információt” az új vezetésről, és Paks 2 folytatódna tovább.

Orbán irányt vált

Magyarország befogad minden menekültet, aki Ukrajnából érkezik. Magyarország támogatja Ukrajna kérését az uniós csatlakozásra. Orbán igyekszik maximálisan unió és NATO konform álláspontot képviselni, mert attól tart, hogy leveszik a sakktábláról mint Putyin barátját. Ha így történne, akkor lengyel barátai sem kárognának utána, mert Putyin Varsóban maga a patás ördög. Aki vele barátkozik, az ne csodálkozzon, ha pokolra kerül.

A Fidesz fiúk még mindig hintáznak

„Ebben a háborúban minden valóságos: Putyin őrülete és brutalitása, az ukrán áldozatok, a Kijevre hulló bombák. Csak a szankcióink nem igaziak. Szégyelljék magukat azok az EU-s kormányok, amelyek megvétózták a határozott döntéseket (Németország, Magyarország, Olaszország)” – írta Twitter-oldalán Donald Tusk, az Európai Tanács volt elnöke, és az Európai Néppárt elnöke.

Franciaország továbbra is napirenden tartatja az EU-ban, hogy Oroszországot zárják ki a SWIFT nemzetközi utalási rendszerből. Az Európai Unió vizsgálja is ennek lehetőségét, felmérik a várható következményeket. Közben Németország is nyitott lett a bevetésre, Olaszország is tett egy bizonytalan lépést az elfogadás felé. Pedig Magyarország és mellett ők vétóztak még csütörtökön.

Dmitro Kuleba, az ukrán külügyminiszter Twitteren szólította fel szövetségeseit, hogy több és keményebb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben.

„A putyini agresszió megakadályozása érdekében felszólítjuk partnereinket, hogy vezessenek be újabb szankciókat Oroszországgal szemben. Tegnap megtörténtek az első komoly lépések, amiért hálásak vagyunk. Most fokozni kell a nyomást, hogy Putyint megállítsuk” – írta.

Végül nyomatékosított: „Oda kell csapni Putyin gazdaságának és a szövetségeseinek. Csapjunk oda többször. Csapjunk oda keményebben. Most kell odacsapni.”

A Fidesz fiúk még mindig képtelenek teljes mellszélességgel az ukránok mellé állni. A Reuters a Telexnek is elküldött beszámolója szerint Orbán azt mondta, „Magyarország világossá tette, hogy minden szankciót támogatunk, tehát semmit nem fogunk blokkolni, tehát amiben az Európai Unió miniszterelnökei meg tudnak állapodni, azt elfogadjuk és támogatjuk.”

Kovács Zoltán kormányszóvivő a Twitteren szokásos hazugságával spékelte meg az időközben kényelmetlenné vált helyzetet. Egyszerűen fake news-nak nevezte, hogy a magyarok blokkolnák a szankciót. Ugyanakkor nem írta le nyíltan, hogy támogatnánk Oroszország kizárást a SWIFT rendszerből. Ez ugye azért hangzik olyan jól, mert a magyarokon kívül még volt olyan ország amelyik képviselője ódzkodot ettől a drasztikus lépés megtételétől.

Ha szorult volna beléjük tisztesség hangosan követelnék a még habozó országoktól az elfogadást. Most is csak azért módosítottak hozzáállásukon mert reggel óta megváltozott több, eddig elutasító ország álláspontja. Már a németek, és az olaszok sem utasítják el  határozottan ezt a valóban hatékony lépést, annak ellenére sem, hogy tudják ez egész Európától, így tólük is jelentős áldozatot követel.

Orbán az uniós állásponttal nem tud szembeszállni ezért is hangoztatja, hogy mindent megszavaz, mert nyakukon a unió kötele. Hja, kérem egy pragmatikus populistának különben sem esik nehezére most A-t, és egy óra múlva B-t mondani, ha önös érdeke ezt kívánja.

És ott az a temérdek pénz az Eu bankszámláján…

A rubel és az orosz tőzsde máris fizeti Putyin agresszív fellépésének árát

Egy dollár 81 rubelt ér, ez majdnem abszolút mélypont. A moszkvai tőzsde idén eddig 20%-ot veszített pedig még februárnak sincs vége. További mélyrepülés várható – jósolja a CNN.

„A közeli jövőben további árfolyam csökkenést várunk a moszkvai tőzsdén”- nyilatkozta JP Morgan Chase elemzője. Aki kifejtette, hogy a veszteség korlátozott lehet, ha az orosz csapatok megállnak a két szakadár ukrán tartomány határainál. Ha viszont tovább nyomulnának nyugat felé, akkor az orosz bankokat kizárnák a nemzetközi fizetési rendszerből, és rendkívüli mértékben megnehezítenék az olaj és a földgáz exportját, amely Oroszország fő bevételi forrását jelenti.

A Capital Economics szakértői felmérték a nyugati szankciók várható hatásait az orosz gazdaságra. Szerintük az első szankciók a GDP 1%-os csökkenését idézhetik elő. Ha viszont az oroszok folytatják az előrenyomulást, és a Nyugat levágja az orosz bankokat a Swift fizetési rendszerről, akkor a veszteség már a GDP 5%-a lehet!

„A jelenlegi szankciók inkább szimbolikusak”

– mondta a Capital Economics elemzője a CNN-nek, aki szerint minden attól függ, hogy mit lép Putyin?

140 dollár is lehet egy hordó olaj

A Capital Economics több forgatókönyvet is készített az ukrajnai válság világgazdasági hatásairól. A legrosszabb forgatókönyv szerint egy hordó olaj ára elérhetné a 140 dollárt is, amit mindenki megérezne a benzinkutaknál. Minthogy a földgáz ár is emelkedne, ezért a fűtési számlák is lényegesen magasabbak lennének.

Mindez nagyon megdobná az amúgy is magas inflációt. Ez pedig arra ösztönözné a jegybankokat, hogy minél előbb szigorítsanak – írja a forgatókönyv, melyet a Capital Economics szakértői készítettek az Ukrajna körül kialakult válságról.

Oroszország Kína fele fordulhat

Erre hívta fel a pekingi hivatalos véleményt tükröző Global Times. Februárban a Gazprom és a China National Petroleum Corporation földgáz szállítási egyezményt kötött. Eszerint az orosz fél 48 milliárd köbméterre emeli földgáz exportját Kínába.

Moszkva arra is felkészült, hogy lekapcsolják a Swift rendszerről. 2014 óta kifejlesztettek egy másik rendszert. Ez az SPFS rendszer jelenleg már az orosz fizetések 20%-át bonyolítja le.

Tavaly Oroszország GDP-je 4,7%-al növekedett, elsősorban az energiaárak emelkedése miatt. Ez tízéves rekord. Putyin tehát jól bespájzolhatott. Épp ezért Oroszország sokáig elviseli a nyugati szankciókat – hangsúlyozza a pekingi Global Times.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK