Kezdőlap Szerzők Írta Kenderessy Milán

Kenderessy Milán

1141 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Gondolkodj és cselekedj globálisan – így uralja a kokainkereskedelmet az olasz maffia

A ndrangheta úgy terjeszkedik a világban mint a McDonald’s, de ahhoz, hogy valaki fontos szerepet töltsön be a hálózatban létfontosságú a calabriai származás.

“A calabriai kapcsolat a brand. Ha ez nincs, akkor csak olyan vagy ezen a piacon mint roncs az óceánon” – magyarázza a maffia szakértő a brüsszeli Politiconak. Az újság elsősorban a belga kapcsolatnak nézett utána hiszen az itteni Keresztapát nemrég letartóztatták. Lucio Aquino ugyan calabriai származású volt, de már egy flamand kisvárosban nőtt fel Belgiumban: Maasmechelen meg is maradt a főhadiszállásának. Innen egy kis palotából vitték el a rendőrök egy európai razzia során.

“Európában ez volt a legnagyobb razzia a ndrangheta ellen” – büszkélkedett Belgium főügyésze. 130 maffiózót tartóztattak le Európában: a rendőrök lecsaptak Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Romániában és Szlovéniában.

A Keresztapa gyerekkora

Lucio Aquino családja szegény volt, a szülőknek nyolc gyereket kellett eltartaniuk Belgium gazdaságilag visszaeső  részén.

“A gyerekek nem kaptak zsebpénzt, ezért aztán beléptek a maffiába” – emlékszik vissza egy szomszéd lány a flamand kisvárosban. Egyiküket, Silviot lelőtték amikor tárgyalásra várt egy kábítószer ügyben. A mostani kokain perben három Aquino fivér szerepel, köztük maga a Keresztapa, Lucio. Már fiatalon is elég ravasz volt ahhoz, hogy nem Belgiumban hanem a szomszédos Hollandiában rabolt. Jól tudta ugyanis, hogy a rendőrség a nemzeti határok között keresi a tettest. Ő fütyült a határokra.

“Életemben mindössze kétszer jártam Calabriában. Nincs ott más mint szegénység”

– nyilatkozta a ndrangheta szülőföldjéről. Amint a fiatal Aquino megalapította a maga maffia családját, szinte azonnal a lepukkant környék legsikeresebb gazdasági vállalkozásává vált. Megépítette a maga Fehér Házát, ahonnan az egész szervezetet irányította. Minthogy ez csakugyan családi vállalkozás volt, ezért eredményesebben működtek mint a többi kábítószer kereskedő, mert jobban összetartottak. A kigyúrt kopasz fiúk, akik állandóan napszemüvegben jártak, hamarosan helyi hírességek lettek. “Mindenki félt tőlük Belgiumban, mert már a megjelenésük is tipikus maffia jellegű volt”- mesélte egy ügyvéd a Politiconak.

Az Aquino család felemelkedésében döntő dátum 2015-ös év. Akkor egy konkurens banda megtámadta az egyik Aquino lány házát, és négy napig kínozták a szerencsétlen nőt, mert azt hitték, hogy a család nála tartja a pénzt.

“Nem vagyok olyan hülye, hogy a nővérem házában rejtsem el a pénzt” – nyilatkozta utána a Keresztapa. Egy másik banda megpróbálta elrabolni még ugyanebben az évben Silvio Aquinot és nejét. “Fuss, Silvia fuss!” – kiáltotta a maffiózó, majd elővette a géppisztolyt. A lövöldözésben azután ő is belehalt. Így lett Lucio Aquino a Keresztapa.

Kokain Latin Amerikából, terjesztés Európában, Ázsiában és Ausztráliában

A vádirat szerint a kokain Latin Amerikából érkezett egy kis calabriai kikötőbe, és innen osztotta el a ndrangheta Európában, a Közel Keleten és Ausztráliában. A dús profitból a Keresztapa azután éttermeket és bárokat vásárolt Franciaországban és Németországban.

“40 országban működik a ndrangheta” – mondja az Interpol főtitkára. Jürgen Stock szerint ez a leginkább globalizált bűnszervezet.

“A ndrangheta pénzt akar. Igyekszik kerülni a gyilkosságot, mert az feltűnik” – magyarázza Nápoly főügyésze. Nicola Gratteri elmesélte a Politico tudósítójának, hogy a ndrangheta általában éttermek vásárlásába fekteti a kokain kereskedelemből származó profitot.

“Az egész már olyan jól meg van szervezve, hogy nem is kell gyilkolni!”

A ndrangheta franchise rendszerben működik éppúgy mint a McDonald’s.

“Éppen emiatt a decentralizált rendszer miatt nem könnyű a rendőrség munkája” hangsúlyozza Stephen Kavanagh, az Interpol rendőri igazgatója.

A franchise nagy pénzt fizet a ndranghetanak, több tízezer eurót Calabriában, ahol “a hét bölcs öreg” irányítja a bűnszervezetet. San Lucaról van elnevezve a ndrangheta vezérkara, mely virágnak – fiore- nevezi a profitot.

Milyen szerepet játszik Aquino, a Belgiumban letartóztatott Keresztapa?

“Ő afféle üzleti tanácsadó, bróker, aki jól ismeri mind a latin-amerikai kokain szállítókat mind pedig a piaci értékesítőket Európában, a Közel Keleten és Ausztráliában.”

Belgiumban szinte siratják az olasz maffiát, az utódok ugyanis rosszabbak. A fiatalabb olasz generációk nem vállalják a piszkos munkát, az új maffiák a Balkánról és Észak Afrikából jönnek.

Aquino letartóztatása egy korszak végét jelzi: az olasz maffiák ideje lejárt. Utánuk erőszakosabb és kegyetlenebb bűnszervezetek jönnek, amelyek nem is próbálnak meg alkalmazkodni a helyi körülményekhez, és habozás nélkül ölnek. Amszterdamban a nyílt utcán lőttek le egy újságírót, aki kábítószer ügyekben kutakodott. A ndrangheta tudta, hogy nem tesz jót az üzletnek a gyilkosság, ezért csak végveszélyben fordult ehhez.

Mi lesz a Keresztapával? Jelenleg az olasz és a belga ügyészség küzd azért, hogy hol álljon bíróság elé. Akárhol is kerül bíróság elé Lucio Aquino, az ítélet valószínűleg hátralevő életére börtönben marasztalja őt. A ndrangheta rendszere, a kokain franchise viszont továbbra is jól működhet szinte az egész világon – igaz, hogy már olasz maffiózók nélkül.

Egekben a hadiipar profitja az egész világon

Óriási fegyverkezési verseny alakult ki a világban azt követően, hogy az Egyesült Államok 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot.

Putyin elnök agressziója Ukrajna ellen rendkívüli mértékben megnövelte a katonai kiadásokat nemcsak a két háborúskodó országban, de a NATO tagállamokban is. Németország, amely eddig csak visszafogottan fegyverkezett, 100 milliárd eurós programot jelentett be a hadiipar fejlesztésére. Ki profitál mindebből? Mindenekelőtt a nagyhatalmak, melyek a legnagyobb fegyvergyártók is. Messze a legelső az Egyesült Államok, utána Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy Britannia következik. Az oroszok a háború miatt nem szolgáltatnak adatokat, ezért ők nem szerepelnek a Defense News listáján.

Profit rekordok

Világelső a Lockheed Martin 63,3 milliárd dolláros eredménnyel. Méregdrága harci repülőgépei hozzák a nagy profitot. Ők gyártják az F 35-ös harci gépeket, melyeket az ukránok mindenképp meg akartak szerezni, hogy ellensúlyozzák az orosz légifölényt. Érdemes megjegyezni, hogy Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején épp a Lockheed Martin ajánlatát utasította el, és helyette Gripen vadászgépeket vásárolt Svédországtól. Miért? Ma sem tudja senki a biztos választ, de felmerült a korrupció gyanúja is hiszen hatalmas üzletről volt szó egy kis ország esetében.

A második helyen is amerikai cég végzett, a Raytheon, amely 7000 páncéltörő rakétát szállított az ukrán hadseregnek. Az ő profitjuk 39,6 milliárd dollár volt tavaly.

A harmadik legeredményesebb hadiipari cég is amerikai: a Northrop Grumman, az ő profitjuk 32,4 milliárd dollár volt tavaly. Az ő sztártermékük a B 52-es lopakodó. A negyedik helyre futott be a legnagyobb kínai hadiipari cég, az AVIC. Elsősorban ez a cég látja el vadászgépekkel a kínai katonai légi flottát. Profitjuk 31 milliárd dollárt tett ki az előző évben.

A legjobb európai a brit BAE Systems lett. Ők az Aukus tengeralattjáró programnak köszönhetik főként a nagy profitot. Ez a katonai szövetség Kína ellen jött létre, és elsősorban amerikai érdekeket szolgál amint ez kiderült a tengeralattjáró programból is: Ausztrália felmondta milliárd dolláros vásárlási szándékát Franciaországban, és helyette amerikai atomtengeralattjárókat vásárol. Párizs óriási kártérítési pert indított.

Macron elnök európai hadiipart akar, de az USA leghűbb szövetségesei mint például Lengyelország, az amerikai fegyvereket preferálják. A német Rheinmetall, mely Magyarországon is gyárt harckocsikat, 5,1 milliárd dollárt zsebelt be 2022-ben.

Leghíresebb terméke a Leopard tank, mely az ukrajnai hadszíntéren is bizonyított bár a beígért nagy offenzívából egyelőre semmi sem lett.

Az Európai Unió hadügyminiszterei kedden vitatják meg az európai hadiipar fejlesztési problémáit, és mindenekelőtt azt, hogy miképp tudják lőszerrel ellátni Ukrajnát. Az Európai Unió újabb 500 millió eurót akar átutalni Ukrajnának fegyvervásárlásokra.

Szijjártó Péter külügyminiszter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy

“ez nem Ukrajnának szóló támogatás. Ez az 500 millió euró arról szól, hogy azok az uniós államok, melyek szuverén módon úgy döntöttek, hogy fegyvert szállítanak Ukrajnának, ebből a pénzből kapják vissza a fegyverek árának egy részét.”

Orbán, Soros és az izraeli Black Cube magán hírszerző ügynökség

A Reuters szerint Izrael egyik vezető magán hírszerző szervezete, a Black Cube Magyarországon is igen aktív szerepet játszott a választások befolyásolására – az Orbán kormány javára.

Az érintettek természetesen nem sietnek nyilatkozni hiszen már a Pegazus botrány során is kiderült, hogy az Orbán kormány igen szorosan együttműködik Benjamin Netanjahuval a hírszerző szolgálatok terén is. A Pegazus okostelefon megfigyelő rendszert annak idején Czukor József, a magyar titkosszolgálat nagy öregje szerezte meg Izraelben. A moszkvai Dzerzsinszkij hírszerző akadémián diplomát szerzett magyar ász akkoriban Orbán Viktor miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt, jelenleg pedig Magyarország svájci nagykövete. Svájcban működik a Berni Unió, melynek keretében az USA európai szövetségesei egyeztetik titkosszolgálati információikat. Czukor Józsefet akkor fogadta Netanjahu miniszterelnök is, ezzel is hangsúlyozva a két kormányfő politikai barátságát. Netanjahu intézte el Orbán Viktornak, hogy fogadja őt Donald Trump a Fehér Házban. Így

nem csoda, hogy a Black Cube – fekete kocka – amely tele van a Moszad egykori tisztjeivel aktívan támogatta Orbán Viktor kormányát a választások idején.

A magán hírszerző cég nemzetközi tanácsadó testületében benne van például Meir Dagan, a Moszad egykori parancsnoka is. A Forbes Israel már évekkel ezelőtt azt írta, hogy ez a zsidó állam legmenőbb új exportcikke: hírszerzés a politikában és a gazdasági életben.

A célpont Soros György

A 2018-as választások előtt a magyar dollármilliárdos vált Orbán Viktor célpontjává mint a globalista tőke szimbóluma, aki a szuverén magyar kormány megbuktatására törekszik. Korábban a CEU kényszerült jórészt elhagyni Budapestet, később pedig a nemkormányzati szervezetek kerültek nehéz helyzetbe – és ebben része volt a Black Cube-nak is. Hogyan? Londonban létrehoztak egy fedő céget Smart Innotech néven a magyar választások előtt – az izraeli hírszerző cégnek három irodája van a világban: Tel Aviv, London és Madrid. A londoni fedőcég felvette a kapcsolatot a Migration Aid Hungary szervezettel, és találkozót hoztak össze vele Bécsben. Csakhogy a Migration Aid Hungary résen volt, és felvette a beszélgetést, melyet azután át is adott a magyar Alkotmányvédelmi Hivatalnak.

A Black Cube nem állt le: egyre másra szállította az információkat a “Soros hálózatról” a magyar kormánynak, de hamarosan kiderült, hogy hamis állításokról volt szó, de a választási kampányban így is jól fel lehetett ezeket használni.

Soros György Nyílt társadalom alapítványa, a magyar Helsinki bizottság és az Amnesty International magyarországi szervezete is a Black Cube célpontjává vált. Az információkat folyamatosan szállították az Orbán kormánynak.

A 2022-es választások előtt is igen aktív szerepet játszott a Black Cube a magyar ellenzék és a média megfigyelésében és manipulálásában a LinkedIn hálózaton keresztül. A Black Cube titokban beszélgetéseket készített ellenzéki személyekkel, és ezeket az interjúkat azután leadták a kormányzati médiában. Az egyik célpont Jeney Orsolya, az Amnesty International Hungary egykori igazgatója volt. Minderről Mona Damien kutató számolt be egy virginai konferencián.

A Black Cube módszereit több országban is éles kritika érte, mert az izraeli hírszerző cég szisztematikusan besározott politikusokat, üzletembereket, újságírókat és emberi jogi aktivistákat.

A New York Times egykori tényfeltáró riportere, Barry Meier könyvet adott ki 2021-ben a Black Cube szerepéről Észak Amerikában: Spooked: the Trump dossier, Black Cube and the Rise of Private Spies címmel.

Black Cube megbízók az Orbán kormány előtt

A leghíresebb kétségkívül Harvey Weinstein, Hollywood bukott sztárja, akinek botránya megindította a világméretű metoo kampányt. Az izraeli film producert Hollywood híres színésznői vádolták meg szexuális zaklatással. Weinstein azért fizette a Black Cube privát kémeit, hogy lejárassa az őt vádoló színésznőket és újságírókat. A New Yorker hosszú cikket szentelt az ügynek 2017-ben: Harvey Weinstein and his army of Spies címmel.

Világpolitikai szempontból ennél sokkal fontosabb az a nem nagyon publikált tény, hogy Trump elnök megbízta a Black Cube-ot, hogy gyűjtsön információkat az Iránnal kötött atomalku megfúrására. Obama elnök idején az USA és öt másik nagyhatalom alkut kötött Iránnal arról, csak békés atomkutatást folytat, és nem törekszik atombomba előállítására. Benjamin Netanjahu miniszterelnök minden eszközzel meg akarta buktatni ezt az egyezményt, és meggyőzte erről Trumpot is, aki végül fel is rúgta az iráni atomalkut – felhasználva ehhez a Black Cube információit és akcióit is. A Black Cube azt állította, hogy Irán megvesztegette az Obama adminisztráció egyes fontos embereit és vezető amerikai újságírókat az atomalku érdekében. Ezt az állítást ugyan nem sikerült igazolni, de kellő érvet adtak Trumpnak ahhoz, hogy felrúgja az atomalkut Iránnal.

“A kelet-ázsiai régió kritikus térség az USA számára“

Tud-e figyelni az Egyesült Államok az ázsiai-csendes óceáni térségre, ha közben foglalkoznia kell Ukrajna és Oroszország konfliktusával és a gázai övezettel?

Blinken amerikai külügyminiszternek szegezték Japánban a jogosnak tűnő kérdést elbír a sokfrontos figyelemmegosztással az Egyesült Államok? A külügyminiszter villámlátogatást tett a hadügyminiszter és a vezérkari főnök társaságában. A válasz:

”képesek vagyunk egyszerre futni és rágózni. Számunkra kritikus térség a csendes óceáni és az indiai óceáni térség, Kelet Ázsia”

– válaszolta az amerikai diplomácia vezetője.

Japánban ezt régóta tudják hiszen a második világháború az USA számára Pearl Harbourban kezdődött meg nem pedig Európában. Csakhogy Japánban és másutt Kelet Ázsiában azt is észrevették, hogy ötvenegy évvel ezelőtt Nixon és Kissinger lepaktált kommunista Kínával. 2021-ben azután a Biden kormányzat deklarálta: Kína és Oroszország a stratégiai ellenfelünk. Nem sok ez egy kicsit – kérdi az idén 100 éves Kissinger ex külügyminiszter, aki amellett van, hogy együtt kellene működni továbbra is Kínával. Emiatt az amerikai diplomácia nagy öregje el is utazott Pekingbe, ahol fogadta őt Hszi Csin ping elnök is.

USA – Kína csúcs lesz San Franciscóban

“Készen állunk az együttműködés javítására az Egyesült Államokkal” – hangsúlyozta Kína alelnöke Szingapúrban, ahol részt vett a New York-i Bloomberg által szervezett biztonsági fórumon. Han Zseng alelnök kijelentette:

„a stabil és egészséges kapcsolatok mind Kínának mind pedig az Egyesült Államoknak érdeke.”

Az USA kereskedelmi háborút folytat Kína ellen már Trump elnöksége óta, Biden ezt tovább fokozta. Ugyanakkor a két nagy és megoldhatatlan konfliktus – az ukrajnai és a gázai háború – rendkívüli mértékben próbára teszi az Egyesült Államok katonai és pénzügyi erejét. Mindezt mérlegelnie kell Biden elnöknek amikor november 14-én San Franciscóba utazik, hogy ott vendégül lássa 21 ázsiai és csendes-óceáni állam vezetőit – köztük Hszi Csin ping elnököt Kínából. Mind Pekingben mind Washingtonban megerősítették: a csúcstalálkozó alkalmat ad arra, hogy Biden és Hszi Csin ping tárgyaljon egymással.

A kínai elnök fejmosást kapott otthon

Kínában régi szokás, hogy az országot vaskézzel vezető kommunista párt vezetői augusztusban összeülnek Pejtahoban, hogy kötetlen eszmecsere keretében megvitassák a világ második számú nagyhatalmának helyzetét. Idén meglepő esemény következett be: a találkozón résztvevő kommunista veteránok egy csoportja – Teng Hsziao ping egykori közeli munkatársai – nekiestek Hszi Csin ping elnöknek mondván: a pekingi diplomácia is felelős azért, hogy megromlottak a kapcsolatok az Egyesült Államokkal.

Míg csaknem ötven éven át Kína sokat profitált ebből az együttműködésből most a szembenállás lefékezte a kínai gazdaságot, és elszigetelte Kínát, mert az USA megszervezte a kelet-ázsiai államok katonai együttműködését Pekinggel szemben.

Hszi Csin ping elnök megfogadhatta a veteránok kritikáját, mert kirúgta a külügy, a hadügy és a pénzügyminisztert. Békeidőben ilyesmi nemigen fordult elő ily villámgyorsan Kínában. Ráadásul a bukott külügyminisztert, Hszi Csin ping kedvencét megvádolták azzal, hogy a szeretője amerikai kém volt! Hszi Csin ping kénytelen volt visszahozni a régi külügyminisztert, Vang Jit, aki az együttműködés híve. A régi-új külügyminiszter két béketervet is kidolgozott: az egyik Ukrajnát érinti, a másik a Közel Keletet. Peking mindkét stratégiai fontosságú régióban játszhat közvetítő szerepet hiszen nyomást képes gyakorolni azokra a szereplőkre, akik szembeállnak Washingtonnal: Oroszországra és Iránra. Mindkét pária államnak Kína a legfontosabb gazdasági partnere, és minthogy a Nyugat bojkottálja őket nagyon is rá vannak utalva Peking jóindulatára.

“Az enyhülés megindult az USA és Kína között” – közölte a G7 csúcstalálkozón Joe Biden Jokohamában  azt követően, hogy Blinken külügyminiszter tárgyalt Pekingben.

A jövő héten San Franciscóban kiderülhet, hogy mire is gondolt az USA elnöke, akinek a választási kampány kellős közepén gondolnia kell a hazai közvéleményre is. Elődjét és jelenlegi vetélytársát, Donald Trumpot a kínai a pekingi Tiltott Városban is fogadták, és ez különleges kegynek számít Kínában. Trump cserébe azzal kedveskedett kínai vendéglátóinak, hogy elhozta unokája videóját: a nyolcéves kislány ékes kínai nyelven köszöntötte Hszi Csin ping elnököt és nejét. Pár éve még itt tartott a két szuperhatalom kapcsolata, amely idén mélypontra jutott. Bidennek és Hszi Csin pingnek talán sikerül ezen változtatnia San Franciscóban.

“Az USA akadályozta meg az orosz-ukrán békekötést”

Gerhard Schröder egykori német kancellár, aki közvetített a tárgyalásokon Törökországban egy hónappal azt követően, hogy Putyin agressziót hajtott végre Ukrajna ellen – 2022 február  24. -, hogy az USA akadályozta meg a békekötést a harcoló felek között. Nem az időzítés a legfurcsább ebben a bejelentésben. Cui prodest? 

“2022 márciusában a béketárgyalásokon Isztambulban már megszületett a megállapodás az oroszok és az ukránok között amikor az ukrán delegáció nevében Rusztem Umerov, aki ma Ukrajna hadügyminisztere, közölte: mielőtt elfogadnák a békeegyezményt azelőtt egyeztetniük kell az Egyesült Államokkal!”

Így aztán az egészből nem lett semmi – állítja Schröder, aki német kancellárból Putyin bizalmasává vált, és zsíros állást kapott a Gazprom élén. Ezenkívül az Északi Áramlat gázvezeték építkezésének is az egyik legfőbb politikai támogatója és szervezője volt. A két gázvezeték, mely a tenger alatt köti össze Oroszországot és Németországot Putyin agresszióját követően elveszítette a jelentőségét. Tavaly szeptemberben felrobbantották a két gázvezetéket: a német rendőrség egy ukrán kommandót gyanúsít, Moszkva szerint a brit hírszerzés hajtotta végre az akciót az USA megbízásából.

Gerhard Schröder a Berliner Zeitungnak arról nyilatkozott, hogy az ukránok elfogadták azt, hogy a Krímről csak később döntenek, a donyecki és a luhanszki tartomány pedig széleskörű autonómiát kapna Ukrajnán belül. Ebbe az oroszok is belementek, mert rájöttek arra, hogy súlyos hiba volt Ukrajna megtámadása.

“Oroszország legyen kicsi!”

Ez az USA célja az ukrajnai háborúval, és ezért nem fogadták el a tervezett békeegyezményt – állítja Gerhard Schröder. Tény, hogy Biden elnök már 2021-ben az Egyesült Államok stratégiai ellenfelének nyilvánította Kínát és Oroszországot. 2022-ben Boris Johnson akkori brit miniszterelnök vitte az amerikai üzenetet Zelenszkij elnöknek Kijevbe:

“ha elfogadjátok az orosz békeegyezményt, akkor megszűnik a nyugati támogatás Ukrajnának.”

Az egy főre jutó GDP 2021-ben tehát a háború előtt nem érte el a 30 év előtti szintet Ukrajnában amikor az ország elnyerte függetlenségét a Szovjetunió megszűnése után. Ukrajna pénzügyminisztere egy ideig egy USA-ban élő ukrán származású szakértő volt, de sok sikert nem ért el: az IMF pénzügyi támogatása tartotta a víz színe fölött Ukrajnát. Amióta a háború megkezdődött az Egyesült Államok és az Európai Unió pénzeli Ukrajnát, de egyre nehezebb összeszedni a pénzt erre a célra különösen azután, hogy a közel-keleti háború elvonja a figyelmet Ukrajna és Oroszország konfliktusáról. Emiatt amerikai és uniós diplomaták most már rábeszélik Zelenszkij elnököt arra, hogy fogadja el a területért békét elvet, melyet Ukrajna hivatalosan elutasít.

Az amerikai hadvezetés szerint az ukrán hadsereg hamarosan kifogy a hadra fogható emberekből, ezért az amerikai diplomácia csendben azt tanácsolja Zelenszkij elnöknek, hogy kezdjen tárgyalásokat az oroszokkal még az év vége előtt vagy a legkésőbb a jövő elején.

“A TASSZ feladata nem a hírek közlése hanem a Kreml álláspontjának ismertetése”

A Prigozsin lázadás miatt rúgták ki az orosz állami hírügynökség főnökét – írta meg most némi késéssel a Moscow Times. A TASSZ vezérigazgatója még a nyáron távozott, nem sokkal azután, hogy kurtán – furcsán véget ért a Prigozsin puccs Oroszországban.

Prigozsin és vezérkara a túlvilágra távozott, mert repülőgépüket titokzatos kezek felrobbantották. A lázadás idején azonban igen sokan nemcsak passzívan szemlélték az eseményeket, de aktívan támogatták azt, mint például Szurovikin tábornok, az Ukrajnában harcoló orosz csapatok egykori parancsnoka, és a TASSZ vezérigazgatója. Szergej Mihajlov július 10-én “saját kérésére” távozott tisztségéből, amelyet rögtön át is vett Putyin elnök egy másik bizalmasa: Andrej Kondrasov, aki a választások idején volt az elnökjelölt szóvivője.

“Azok ott a TASSZ-nál teljesen megbolondultak a Prigozsin lázadás idején: elkezdtek híreket és képeket  közölni méghozzá meglehetősen frissen az eseményekről. Megfeledkeztek arról, hogy nekik egyáltalán nem ez a feladatuk hanem az, hogy a Kreml álláspontját tudassák az orosz közvéleménnyel.

A narratíva a fontos, nem az, ami történik”

– közölte egy magát megnevezni nemkívánó illetékes magasrangú kormány tisztviselő Moszkvában. Még sokan emlékeznek arra, hogy a Wagner hadsereg akadály nélkül masírozott Moszkva felé, és senki sem igyekezett megállítani a menetet. Putyin elnök pedig közben eltűnt a Kremlből, és senki sem tudta, hogy hol lapul. Csak akkor bújt elő amikor leállt a lázadás az amnesztia reményében. Miért vette elő újra a Moscow Times a Prigozsin lázadás lefutott ügyét?

A Wagner hadsereg újra fontos szerepben

Putyin emberei újjászervezték a zsoldos csapatot, amelynek ismét harci feladatot szánnak Ukrajnában. Az ukrán hírszerzés jelezte is, hogy ismét felbukkantak a fronton a Wagner zsoldosok, akik igen jól képzett veteránok leszámítva azokat, akiket a börtönökben verbuváltak, de ők golyófogónak kiválóak. Oroszországnak minden jól képzett katonára szüksége van a fronton, ahol a szaktudás nagyon felértékelődött hiszen az ukránok egyre korszerűbb fegyverekkel harcolnak.

Még inkább felértékelődött a Wagner hadsereg szerepe a Közel Keleten és Afrikában. Szíriában a Wagner hadsereg fontos szerepet játszott abban, hogy Szurovikin tábornok irányításával megvédjék az Asszad rendszert az iszlamista lázadókkal szemben, akiket a Nyugat és Törökország  diszkréten támogatott. A Hamász gázai terrortámadása óta – október 7 – az izraeli légierő rendszeresen támadja Szíria két legnagyobb repülőterét, Damaszkuszt és Aleppot, mert azokon keresztül érkeznek a fegyerszállítmányok Iránból a Hezbollahnak Libanonba. A Hezbollah síita milícia nemcsak onnan kap támogatást hanem Oroszországból is: Putyin a Wagner hadseregen keresztül szállít nekik légvédelmi rendszert. Naszrallah sejk, a Hezbollah vezére úgy nyilatkozott, hogy jelenleg nem érdekük megtámadni Izraelt, de mindenki tudja, hogy ez bármikor megváltozhat.

Afrikában Maliból, Nigerből és a Közép Afrikai Köztársaságból szorította ki a Wagner hadsereg a franciákat, most pedig Gabont célozták meg. Válaszul Macron elnök Putyin egykori hátországában: Kazahsztánban és Üzbegisztánban keres uránt és más ásványi kincseket.

Mi okozta a pogrom kísérletet Mahacskalában?

A moszkvai külügy szóvivője és a TASSZ Ukrajnát vádolta az iszlamista tömeg megszervezésével, de korántsem erről volt szó – írja a Moscow Times. Dagesztánban feldühödött szakállas iszlamista csoportok rendszeresen támadtak rá az elmúlt években európai módon öltözködő és viselkedő lányokra és asszonyokra. A rendőrség nemcsak, hogy nem védte meg a szerencsétlen nőket, de sokszor még segített is az iszlamista fanatikusoknak a szebbik nem megfélemlítésében. Mit tett Moszkva? Hallgatott.

Közben pedig általánossá váltak a gyerek esküvők, ahol a menyasszony életkora a 14 évet sem érte el. Gyakori a becsületbeli gyilkosság amikor az apa azért öli meg lányát, mert nem muzulmán fiúkkal randevúzik. Miért hallgatott Moszkva éveken át erről? Mert alkut kötött a helyi elitekkel az Észak Kaukázusban: ti azt csináltok, amit akartok mindaddig amíg elismeritek Putyin uralmát. Október 29-én Mahacskalában azután az iszlamista csőcselék túllépte a határt, és Moszkva megálljt parancsolt.

A Hamász támadásig nem volt Izrael ellenesség Dagesztánban – írja a Moscow Times hangsúlyozva, hogy az úgynevezett Hegyi Zsidókat mindmáig nem érte semmilyen bántódás. Izrael válaszcsapása aktivizálta az iszlamista erőket Dagesztánban, ahol betiltották a tüntetést a palesztinok mellett. Közben viszont mindenki láthatta az állami televízióban, hogy a Hamász küldöttsége Moszkvában tárgyal. Putyin elnök egyáltalán nem sietett elítélni a Hamász támadását Izrael ellen, a kormánypárti sajtó pedig párhuzamot von Zelenszkij ukrán elnök és Netanjahu izraeli miniszterelnök között. Az iszlamista erők hihették azt Dagesztánban és másutt Oroszországban, hogy Putyin mellettük áll. A Kreml pedig zavarban van, mert a katasztrofális ukrajnai háborús döntés óta az orosz diplomácia összeomlott, és kétségbeesetten improvizál.

A szigorúan ellenőrzött orosz sajtó is közzétette a főrabbi intelmét:

“ne engedjünk teret a gyűlöletnek!”

Egy Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló prominens rabbi felszólított, hogy fejezze be az ország Ukrajna elleni háborúját, és felajánlotta, hogy segít közvetíteni a két fél között.

“Mindenképp tiltani kell a vallási gyűlölet terjesztését Oroszországban”

– hangsúlyozta a főrabbi, akit a többi vallási vezetővel együtt nemrég fogadott Putyin elnök is a Kremlben.

“Nem mi hanem a politikai vezetők rendelték el a terrortámadást civilek ellen Izraelben”

Több mint ezernégyszáz  embert – köztük sok nőt és gyereket – gyilkolt le  a Hamász palesztin terrorista szervezet október hetedikén Izraelben, és ezzel maga ellen fordította a közvéleményt a világ jelentős részén.

”Én részt vettem a támadás tervezésében, de akkor még szó sem volt arról, hogy a polgári lakosságot is célpontnak tekintjük. Csakis arról volt szó, hogy izraeli katonákat ejtünk foglyul, hogy azután kicserélhessük őket a mi bebörtönzött embereinkre” – nyilatkozta a brit Mail on Sunday című lapnak a Hamász katonai szervezetének egyik vezetője, aki Abu Mohamednek nevezte magát. Elmondta a brit lap tudósítójának, hogy a politikai szervezet egyik vezére, Jahja Szinvar rendelte el a polgári lakosság elleni terrortámadást az utolsó pillanatban.

“A mi Gázai övezetünk most bombázás alatt, és ezért a Hamász vezetőség a felelős!”

– fogalmazta meg vádját a katonai parancsnok. Aki szerint a katonai vezetés el van vágva a politikaitól, mert Izrael megszüntette az internet kapcsolatot a világ és a gázai övezet között. Hanije, a Hamász politikai vezetője Katarban él egy luxus villában , melynek költségeit a katari emír fizeti.

“A világhoz fordulok, hogy tisztázzam: nem mi vagyunk a felelősek a polgári személyek elleni terrorakciókért hanem a politikai vezetés. Mi most nem tudjuk, hogy melyik utat válasszuk?”

– nyilatkozta Abu Mohamed a Mail on Sunday tudósítójának a hétvégén.

Obama: ”Senkinek a keze sem tiszta”

Az Egyesült Államok ex elnöke elítélte a Hamász brutális terrorakcióját, de rámutatott arra is, hogy “a palesztinok szenvedése elviselhetetlen.”

Az elnök, aki annak idején meghirdette az arab tavaszt, nem sietett visszaemlékezni arra, hogy a Muzulmán Testvériség épp annak eredményeképp jutott hatalomra Egyiptomban.

A Hamász pedig nem más mint a Muzulmán Testvériség helyi szervezete a gázai övezetben.

A Hamász leszámolt a mérsékelt palesztinokkal a gázai övezetben, ahol teljhatalmat gyakorolt. Obama annyit viszont elismert, hogy

“Mindnyájan egy kicsit bűnrészesek vagyunk a véres folyamatban. Évtizedeken keresztül kudarcot vallott minden megegyezési kísérlet Izrael és a palesztinok között. Mit kellett volna tennem annak érdekében, hogy előmozdítsam a békefolyamatot Izrael és a palesztinok között? Két fontos feltételhez ragaszkodtam: az egyik az, hogy Izraelnek joga van a biztonságos létezéshez, más oldalról pedig a palesztinok számára is meg kell teremteni valamiféle önrendelkezést, államot.”

Elnöksége idején amikor Izrael és a Hamász szembekerült egymással, akkor Obama kezdetben a zsidó államot támogatta, de amint Izrael kemény csapást mért a gázai övezetre, és sok lett a polgári áldozat, akkor mérsékletre intette az izraeli kormányt. Obama személyes kapcsolata pokolian rossz volt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, akit hivatásos hazudozónak nevezett. Az USA elnökének pechére bekapcsolva maradt a mikrofon amikor elhangzott a kínos megjegyzés a 74 éves Benjamin Netanjahura, aki Izrael legtovább hatalmon levő miniszterelnöke. Netanjahu Trump elnökkel épített ki jó kapcsolatot, de az USA republikánus ex elnöke, keményen nekitámadt egykori “barátjának” mondván súlyos felelősség terheli azért, hogy Izraelt meglepetésként érhette a Hamász terror támadása október hetedikén.

Orbán – Netanjahu – Trump

Érdemes megemlíteni, hogy annak idején a magyar miniszterelnök úgy jutott be a Fehér Házba, hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök pártfogolta őt. Netanjahu Budapestre is elutazott, hogy az antiszemitizmus vádja alól tisztázza “barátját, Orbán Viktort.” Min alapszik Netanjahu és Orbán barátsága? Mindketten szembenállnak Soros Györggyel, aki az amerikai demokraták legfőbb szponzorai közé tartozik. A magyar zsidó milliárdos elítéli Netanjahu politikáját, amely arra irányul, hogy lehetetlenné tegyen bármiféle palesztin államot. A Haaretz című baloldali lap egyenesen azzal vádolja Izrael miniszterelnökét, hogy 15 éven keresztül támogatta indirekt módon a Hamászt abban, hogy brutálisan leszámoljon mérsékelt palesztin vetélytársaival. Benjamin Netanjahu a Nagy Izrael gondolat szélsőjobboldali pártjaival kötött szövetséget, és ezek hallani sem akarnak semmiféle palesztin államról.

Blinken amerikai külügyminiszter a hétvégén Ramallahban tárgyalt Mahmud Abbasz-szal, a Palesztin Hatóság mérsékelt vezetőjével, aki elvállalta a gázai övezet irányítását a háború utáni időkre.

Hiába állt ki Orbán Izrael mellett, a magyar nácik antiszemitizmusa nem lankad

Ima a Szentföld békéért – így hirdette meg az istentiszteletet Hegedűs Lóránt református lelkész Budapesten a Szabadság téren a Hazatérés templomában. Az egykor igen befolyásos református püspök fia nemigen titkolja náci nézeteit, emiatt több vizsgálat is indult már ellene a református egyházban.

Most az istentiszteletre meghívta a palesztinok budapesti nagykövetét, aki el is ment az igehirdetésre. Hegedűs Lóránt lelkész már korábban létrehozott egy szervezetet, melynek ezt a nevet adta: Hazafias Magyarok Szövetsége vagyis rövidítve Hamasz. Hegedűs Lóránt nemcsak a palesztin nagykövetet hívta meg hanem Novák Elődöt is, aki a Mi Hazánk szélsőjobboldali párt alelnöke és parlamenti képviselője. Antiszemita megnyilvánulásai már annak idején a Jobbikban is feltűnést keltettek. Most is felszólalt, és természetesen arról a háborúról beszélt, melyet Izrael folytat a Hamász terror támadását követően a gázai övezetben. Novák Előd terrorista államnak titulálta Izraelt miközben fukarkodott a palesztin terror bírálatával. A palesztin nagykövet Horthy Miklós mellszobra előtt nyilatkozott a sajtónak: ”hazug propagandával” vádolta meg Izraelt, és felszólította a jelenlevőket, hogy

“ne higgyenek el mindent a sajtónak, amit a gázai háborúról közöl.”

A palesztin nagykövetség honlapja szerint: ”A jelenlevők megerősítették, hogy fellebbeznek az ellen a döntés ellen, hogy nem lehet palesztin zászlók alatt tüntetni Magyarországon Izrael ellen.”

Orbán Viktor miniszterelnök személyesen döntött úgy, hogy megtilt mindenfajta szimpátia tüntetést a Hamász mellett. Sok európai országban nagyszabású szimpátia tüntetések voltak a Hamász mellett. Orbán Viktor érvelése szerint:

”terrorista szervezet mellett nem lehet tüntetni Magyarországon!”

Eltűnnek a keresztények a gázai övezetből

14 ezren voltak a legutóbbi népszámlálás szerint, de a Haaretz értesülései szerint számuk immár ezerre csökkent, mert a Hamász teljes vallási terrort gyakorol. Mohamed próféta még toleranciát hirdetett a zsidók és a keresztények iránt mondván, hogy ők is a Biblia – a Könyv követői vagyis nem hitetlenek. A Hamász viszont a Muzulmán Testvériség nevű fanatikus szervezet örököse a gázai övezetben. Ez a szervezet csakis a szunnita muzulmánokat tekinti igazhitűeknek, ezért mindenki más hitetlennek számít. Ugyanezt a nézetet vallotta az Iszlám állam is, amely a keresztényeket és a síita muzulmánokat egyaránt üldözte Szíriában és Irakban.

A háború óta először megszólalt a nyilvánosság előtt Iszmail Hanije, a Hamász vezetője, aki Katarban él egy luxus villában, melyet a katari emír fizet. Katar a Hamász fő szponzora. Augusztus huszadikán a katari emír Budapesten járt, ahol Orbán Viktorral parolázott a magyar kereszténység legnagyobb ünnepén.

Mit üzent Hanije, a Hamász vezére abban a beszédben, melyet a Hamász televíziója és az iráni TV közvetített?

Harcra szólította föl a palesztin népet, és követelte, hogy Izrael állítsa le támadását a gázai övezet ellen, melyet azért indított meg, mert a Hamász október hetedikén terrorakciót hajtott végre a zsidó állam ellen: több mint ezer zsidót gyilkoltak meg példátlan brutalitással, és sok túszt ejtettek, akik jelenleg is a Hamász fogságában vannak – ha meg nem haltak.

Hanije követelte azt is, hogy az USA és más nyugati országok szüntessék meg Izrael támogatását.

Blinken külügyminiszter újra Izraelben

Az amerikai diplomácia vezetője immár harmadszor látogatott el Izraelbe, hogy megpróbálja rábeszélni Benjamin Netanjahu miniszterelnököt arra, hogy kímélje meg a gázai övezet polgári lakosságát. Jelenleg a gázai övezet 2,3 millió polgára a Hamász emberi pajzsa. Az ENSZ-ben nemrég szavazás volt egy tűzszüneti javaslatról a gázai övezetben. Ezt a tagállamok döntő többsége támogatta. Több uniós tagállam is volt közöttük például Franciaország. Sok más uniós tagállam tartózkodott például Németország. Csak nagyon kevesen álltak Izrael mellé: a zsidó államnak az az álláspontja, hogy joga van a válaszcsapásra a Hamász terror támadása után. Izrael álláspontját támogatta az Egyesült Államok és Magyarország.

Korrupció az USA-ban: az olaj óriások dollár milliókat költöttek a törvényhozók  lefizetésére 

Törvény tiltja a környezetvédő tiltakozást az amerikai olaj és földgáz kitermelés 60%-án az Egyesült Államokban mondván: meg kell védeni a fontos infrastruktúrát!

18 államban hoztak ilyen törvényeket az USA-ban, és ezek alapján a helyi közösségek nemigen mondhatnak nemet olaj vagy földgáz vezetékekre vagy a kitermelés kiterjesztésére a környezet védelmére hivatkozva. Óriási bírságot kell fizetni annak, aki mégiscsak vállalja a tiltakozást az ilyen környezetet károsító létesítmények ellen.

A Greenpeace jelentése szerint az ExxonMobil volt a legfőbb szponzora ezeknek a törvényjavaslatoknak, de szerepelt a Koch Industries is, amely Trump közismert támogatója vagy olyan kanadai cégek mint az Enbridge vagy a TC Energy.

Ezenkívül 25 olaj és földgázkitermelő cég összesen 5 millió dollárt adott helyi honatyák választási kampányának támogatására vagy más költségeik fedezésére  ugyanebből a célból.

A londoni Guardian környezetvédelmi rovata szerint az olaj és földgáz óriások globális stratégiája az, hogy megpróbálják  megnehezíteni vagy épp lehetetlenné tenni azokat a környezetvédő szervezeteket, melyek fellépnek ellenük.

“Azt látjuk, hogy egyre magasabb szintre lép az a taktika, mely igyekszik megfélemlíteni a környezetvédő szervezeteket és aktivistákat, és igyekszik bűnvádi eljárással lejáratni őket”

– hangsúlyozta a Greenpeace US vezetője. Ebony Twilley Martin hozzátette: ”a nagy olaj és földgáz cégek egyre újabb utakat keresnek, hogy lassítsák vagy épp megkíséreljék leállítani a zöld átmenetet.”

Globális támadás a környezetvédők ellen

A Greenpeace jelentése szerint 2017 óta 45 országban hoztak olyan törvényeket, melyek korlátozzák a környezetvédő szervezetek és aktivisták jogait.

A Greenpeace US ellen 300 milliós keresetet nyújtottak be Észak Dakota államban arra hivatkozva, hogy a környezetvédő mozgalom szervezte meg az őslakosság ellenállását a tervezett olaj és földgáz kitermeléssel illetve vezetékek építésével  szemben. Ez a per jövőre kezdődik. Hasonló bírósági keresetet nyújtott be a Mountain Valley olajvezetéket építő társaság Virginia és Nyugat Virginia államban: ez a 4 millió dolláros per azt célozza, hogy két környezetvédő szervezetet és 41 aktivistát tiltsanak el attól: tovább szervezzék az ellenállást az olajvezeték építésével szemben.

Észak Karolina államban olyan szigorú törvényt fogadtak el, mely lehetővé teszi 19 éves börtönbüntetés kiszabását is arra az esetre, ha valaki akadályozni próbálná az olaj vagy földgáz kitermelését illetve vezetékek építését. A hosszú börtönbüntetésen kívül még maximum 250 ezer dolláros bírság is kiszabható.

Mit mond erre az American Petroleum Institute, az olaj és földgáz termelők érdekképviselője?

“Természetesen elismerjük az alkotmány első paragrafusát a szabad tiltakozás jogáról, de határozottan ellenzünk minden bűnös tevékenységet és erőszakot, amely kockára teheti emberek és egész közösségek életét.”

Mi lesz így a zöld átmenettel?

“Tisztában vagyunk azzal, hogy késlekedése nélkül fel kell lépnünk a klímaváltozás ellen, de ezt nem úgy kell megtenni, hogy korlátozzuk az Egyesült Államok energia fejlesztési lehetőségeit, mert ily módon függővé tesszük az amerikai családokat attól, hogy külföldről importáljunk energiát, gyakran olyan helyekről, ahol nagyon magas a kockázat. Ily módon az amerikai családok és cégek függővé válhatnak olyan országoktól, ahol bizonytalan a helyzet, és amelyek kétségessé vagy drágává tehetik az energia ellátást az Egyesült Államokban”- idézi az American Petroleum Institute állásfoglalását a londoni Guardian környezetvédelmi rovata.

Gázai övezet: több milliárd dollár kellene a gazdaság fellendítéséhez

Az ENSZ kereskedelmi szervezete rámutat arra, hogy már a háború előtt is rossz állapotban volt a gazdaság és az infrastruktúra a gázai övezetben már most több milliárd dollár kellene a gazdaság fellendítéséhez.

45%-os a munkanélküliség a gázai övezetben – állapítja meg a UNCTAD jelentése, mely szerint a gázai övezet népessége jelenleg 2,3 millió.

“Nagyon nehéz megállapítani, hogy a gázai övezetnek mekkora gazdasági támogatásra lesz szüksége a háború után, de az biztos, hogy több milliárd dollárról van szó” – hangsúlyozta a jelentés egyik készítője Genfben. Richard Kozul-Wright elmondta: a gázai övezet GDP-je a háború előtt sem érte el a pandémia előtti szintet: 11,7%-kal volt kisebb mint 2019-ben. A létfontosságú támogatás összege is csökkent: 2008-ban még 2 milliárd dollár volt, tavaly már csak 500 millió. Ez utóbbi a GDP 3%-át sem éri el.

Ezek után nem csoda, hogy

az UNCTAD jelentése azt állapítja meg, hogy a lakosság fele szegénységben él a gázai övezetben.

Izrael beengedte a gázai munkavállalókat

Sokan éltek ezzel a lehetőséggel, amely jóval magasabb béreket biztosítottak a gázai munkavállalóknak, de Izrael korlátozta az engedélyek számát nemzetbiztonsági okból. A vizsgálat utóbb kiderítette, hogy nem volt alaptalan a gyanakvás, mert a gázai övezetből érkezett munkások közül néhányan a Hamász kémei voltak, akik tájékoztatták a terrorista szervezetet a kibucok működéséről. Ezeket az információkat a Hamász felhasználta október hetediki terrortámadása során – írja a Haaretz.

Az UNCTAD jelentés hangsúlyozza, hogy Izrael korlátozta a gázai övezet fejlődését, a munkaerő mindössze egy százaléka kapott munkavállalási engedélyt Izraelen belül.

Az ENSZ főtitkára erre a jelentésre hivatkozva mondta azt kedden, hogy “nem vákuumban történt a Hamász támadása”. Guterres főtitkár szerint a palesztinok évtizedes sérelmei nagy szerepet játszottak a Hamász terrorakciójában bár “semmiképp sem indokolhatják a szörnyű cselekedeteket.”

Izrael ENSZ nagykövete tiltakozott mire szerdán Guterres főtitkár sietett közölni: “félreértették” szavait.

Izrael külügyminisztere közölte: ezekután nem kíván találkozni az ENSZ főtitkárával.

Guterres ENSZ főtitkár további segélyeket sürgetett a gázai övezetnek és általában a palesztinoknak “nehogy a konfliktus kiterjedjen más területekre is.”

Biden amerikai elnök legutóbbi sajtóértekezletén a Fehér Házban azt mondta, hogy “minden érdekelt félnek – izraelieknek, palesztinoknak, a térség államainak, a globális vezetőknek – koncentrált erőfeszítéseket kell tenniük, hogy megtaláljuk a békéhez vezető utat.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK