Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Kaotikus héten van túl az MSZP

Egy értelmiségi találkozóra szóló meghívóval indult a hét, aztán hol Tóth József, hol Kunhalmi Ágnes neve merült fel, mint a fővárosi kampány vezetője. A kormánysajtó utóbbiról már azt is írta, hogy őrá cserélik Botka Lászlót. Ő maga a FüHünek csak annyit mondott: végzi a munkáját, ha kell, a háttérből. Molnár Gyula pártelnök szerint mostantól komolyan büntetik a „kibeszélőket”.

„Demokrata gondolkodóknak” küldött meghívót az értelmiségi találkozót szervező Botka László, írtuk a hét elején. A FüHü birtokába jutott meghívóban arról írt, hogy új politikai-társadalmi víziót akar alkotni, ehhez kér segítséget, ezért hívja véleménycserére, beszélgetésre a megszólítottakat.

Botka László
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Vagyis, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje megpróbál támogatókat gyűjteni, az elmúlt hetek-hónapok belső harcai után.

Csakhogy ezek a belső harcok továbbra sem csillapodtak.

Hiába kötött Botka látszólag békét Molnár Zsolttal (a 168 óra szerint Molnár beleegyezett, hogy hátrébb lép), utána a hozzá hasonlóan Gyurcsány-ellenes Tóth Józsefet bízta meg a budapesti kampány vezetésével.

De ez sem ment simán, a fővárosi kampánnyal ugyanis a budapesti vezetés Kunhalmi Ágnest bízta meg. Mint a fuhu.hu megtudta,

Tóth József elvállalta a feladatot, de mindenféle hivatalos titulus nélkül, vagyis inkább csak a háttérből segíti a munkát.

De ezzel Kunhalmi mellett mások is háttérbe szorulhatnak: nem csak Molnár Zsolt, hanem Horváth Csaba és Tóbiás József is.

Kunhalmi Ágnes az MSZP majálisán
MTI Fotó: Mohai Balázs

A kormánymédia részévé vált Figyelő egyből arról is írt, hogy az elégedetlen szocialisták inkább Botkától szabadulnának meg, és Kunhalmi Ágnest szeretnék inkább miniszterelnök-jelöltnek. Ezt Molnár Gyula pártelnök gyorsan tagadta, sőt, a fuhu.hu-nak maga Kunhalmi is azt mondta, hogy továbbra is végzi a munkáját, ha kell, akkor a háttérből.

A találgatásokat pedig a Fidesz művének tartja, szerinte így akarnak zavart kelteni.

Molnár Gyula aztán több médiumot is végigjárt, hogy mindenkit megpróbáljon meggyőzni arról, vége a belső harcoknak. Az ATV-ben azt mondta, Botka támogatottsága töretlen, és mindenkit várnak a demokratikus ellenzéki összefogásba – Gyurcsány Ferenc és a Jobbik kivételével.

MTI Fotó: Soós Lajos

Az Inforádiónak pedig arról beszélt, hogy mostantól komoly büntetésre számíthat az, aki „kibeszél” az MSZP-ből, akár még a képviselőjelöltek közül is kidobhatják, aki ilyet tesz. Szerinte eldöntötték a stratégiát, a vitákat nem szabad a nyilvánosság előtt folytatni.

A lehetséges összefogás más pártjaival viszont tovább vitáznak.

Botka a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, hogy az előválasztást szorgalmazó kisebb pártok a „lét és nemlét határán” mozognak. Vagyis, hiába közeleg egyre jobban a tavaszi választás időpontja és hiába sürgetné egyre jobban az idő az ellenzéket, úgy tűnik, a demokratikus ellenzéken belüli belső harcok nem csillapodnak.

Sérüléssel búcsúzott Usain Bolt

0

A 4X100 méteres váltófutás volt Usain Bolt utolsó versenye. Ő volt a váltó utolsó embere, de meghúzódott, nem ért célba. Bolt mellett utoljára lehetett látni stadionban világversenyen a szintén legendás Mo Farah-t is – ezüstérmes lett 5000 méteren, 2011 óta most először verték meg.

Az atlétika történetének egyik legnagyobb egyénisége, Usain Bolt már korábban bejelentette, hogy a londoni világbajnokság lesz élete utolsó versenye.

100 méteren néhány nappal ezelőtt harmadik lett, a két doppingeltiltás után visszatért (a londoni közönség által kifütyült) amerikai Justin Gatlin és Christian Coleman mögött.

A váltónak ő volt az utolsó embere, amikor megkapta a botot, a harmadik-negyedik helyen álltak, de nem sokkal lemaradva az első helytől, tehát Boltnak még arra is esélye volt, hogy akár aranyéremmel zárja hihetetlen pályafutását.

Azonban 30-40 méter után megsérült.

Meghúzódott vagy begörcsölt a lába, fájdalmas arccal a földre rogyott, nem tudta befejezni élete utolsó versenyét. Még a búcsúzó tiszteletkört sem tudta lesétálni.

https://twitter.com/NickHopeTV/status/896478085276733440

A 31 éves Usain Bolt nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok,

a 100 és 200 méteren, valamint a jamaicai 4×100-as váltóval is világcsúcstartó.

Olimpiát amúgy a pályán kilencszer nyert, de az egyik váltóaranyat később elvették, a váltó egyik tagjának, Nesta Carternek a doppingügye miatt. Bolt a pályán 10 éve nem kapott ki világversenyen – egyszer, a 2011-es vb-n egy elsietett rajt miatt kizárták 100-on.

Színes egyénisége miatt az egyik legnépszerűbb sportolónak számít, sok szakértő szerint ezzel segített az atlétikának túljutni a doppingbotrányok okozta mély válságon.

Már csak azért is, mert bár persze őt is megvádolták néha,

soha nem keveredett doppingbotrányba.

Ez még inkább kiemeli zsenialitását. Minden idők 30 legjobb 100-as eredménye között mellette csak olyanok szerepelnek, akiket valamikor eltiltottak doppingolás miatt:

Minden idők legjobb sprintere mellett utoljára indult pályaversenyen

minden idők talán legjobb hosszútávfutója, a szomáliai származású brit Mo Farah

is. Neki azért egy búcsúversenye még valószínűleg lesz, utána viszont már csak maratonfutásban fog indulni.

Így ünnepelte Farah a tízezres győzelmet
Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki

A hat éve verhetetlen, hatszoros világbajnok és négyszeres olimpiai bajnok Farah Londonban megnyerte már a 10 ezer métert, ötezer méteren azonban most nem tudott nyerni, második lett az etióp Edris mögött.

A két legenda egymástól is elköszönt:

Szélsőjobboldali tüntetés egy amerikai városban – verekedés, gázolás, rendkívüli állapot

0

A virginiai Charlottesville-ben tüntettek szélsőjobboldaliak, mert el akarták vinni Robert Lee konföderációs tábornok szobrát. Egy kocsi szándékosan az ellentüntetők közé hajtott, egy ember meghalt. A kormányzó rendkívüli állapotot hirdetett. Később egy rendőrségi helikopter is lezuhant.

A városban az alt-rightnak nevezett szélsőjobboldali mozgalom (Trump támogatói, zászlóshajójuk az utóbbi hónapokban a magyar kormánymédia által is gyakran idézett, összeesküvés-elméleteket terjesztő Breitbart portál) tartott tüntetést. Ellentüntetők is megjelentek,

a két csoport összecsapását a könnygázgránátokat is bevető rendőrségnek kellett megfékeznie.

Többen megsérültek és letartóztatások is voltak. A rendőrség azonban nem közölt adatokat.

Terry McAuliffe kormányzó rendkívüli állapotot hirdetett, elfogadhatatlanak nevezte a történteket, és közölte, hogy

„a szólásszabadság nem az erőszak szabadságát jelenti”.

Az erőszakot a Twitteren Trump is elítélte – de csak általánosságban, nem említve a szélsőjobboldalt.

Két órával az első összecsapások után

egy autó nagy sebességgel, szándékosan az ellentüntetők közé hajtott.

Többen megsérültek, a CBS szerint egy ember, egy 32 éves nő meghalt, 19-en megsérültek, öten közülük életveszélyben vannak. A sofőr egy 20 éves fehér férfi volt.

A CNN szerint nem sokkal később lezuhant egy rendőrségi helikopter, a rajta utazó

két rendőr meghalt.

A rendőrség közleménye szerint „közbiztonsági akcióban” vettek részt.

A demonstrációt a szélsőjobboldaliak azért szervezték, mert a város el akarja távolítani Robert Lee szobrát. Lee a polgárháborúban a déli rabszolgatartó államok seregének a parancsnoka volt.

Az alt-rightosok mellett

sok neonáci is megjelent a tüntetésen, valamint a Ku-Klux-Klán tagjai is.

Olyan, a fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajvédők is tüntettek, mint Richard Spencer és David Duke (a Ku-Klux-Klán volt vezetője) Sokan katonai egyenruhában, pajzsokkal érkeztek, volt aki náci karlendítésékkel üdvözölt másokat.

A New York Times szerint a tömeg többek között azt kiabálta, hogy

„a zsidók nem fognak minket lecserélni”.

Voltak, akik Trumpot támogató transzparenseket vittek. David Duke újságíróknak azt mondta:

„Beteljesítjük Donald Trump ígéreteit.”

A szélsőjobboldaliak előző este fáklyás felvonulást tartottak – ez sokakat szintén a Ku-Klux-Klán akcióira emlékeztetett.

https://twitter.com/aletweetsnews/status/896188135465512960

 

Sokan meghaltak egy pakisztáni merényletben

0

Legalább 15 ember meghalt, miután egy bomba robbant a délnyugat-pakisztáni Kvetta városában.

Egy katonai teherautóra támadtak terroristák, nyolc katonát és hét civilt öltek meg. 25-en megsebesültek, köztük 15 civil. Helyi tisztviselő szerint a halottak száma még emelkedhet.

A hadsereg szerint

a merénylő gyújtóbombát használt, amelytől kigyulladtak a robbanás körzetében lévő autók is.

A tűzszerészek szerint öngyilkos merénylet történt.

A katonák útban voltak a kaszárnyájukba, amikor a pokolgép működésbe lépett a város egyik buszmegállójában.

Egyelőre senki nem vállalta a merényletet. Kvetta mintegy száz kilométerre fekszik az afgán határtól. A tartományban, Beludzsisztánban nacionalista és szakadár szervezetek tevékenykednek, de a múltban elkövetett támadásokért gyakran a tálibokat, vagy más szélsőséges mozgalmakat tettek felelőssé a hatóságok.

MTI/FüHü

Függetlenségi népszavazást tartanak az iraki kurdok

0

Továbbra is kitartanak a szeptember 25-re kitűzött függetlenségi népszavazás mellett, hiába kérik az amerikaiak, hogy halasszák el, mondta a Reutersnek Maszúd Barzáni iraki kurd elnök.

A népszavazást, amely nem kötelező érvényű, az iraki kormány is ellenzi. Barzáni hivatalának az MTI által idézett közleménye szerint,

ha mégis elhalasztják, akkor az Egyesült Államoktól kérnek garanciákat a kurdok jövőjéről.

A halasztást egyébként Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kérte, telefonon. Szerinte tárgyalással kellene rendezni a kurdok és a bagdadi kormány közti problémákat.

Kurd tisztviselők szerint a népszavazás kitűzése eszköz, hogy nyomást gyakoroljanak a síiták által vezetett kormányra, olyan kérdésekben, mint a térségben bányászott olaj eladásából származó bevételek, valamint az Iszlám Állam ellen harcoló kurdok finanszírozása.

pesmergák
Fotó: MTI/EPA/Mohamed Messzara

Az olaj árának csökkenése miatt az autonóm Kurdisztán nehezebb gazdasági helyzetbe került, ráadásul

több mint egymillió menekültet is el kell látnia,

akik az Iszlám Állam miatt kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Az első világháború után mesterségesen létrehozott Irakban régóta komoly problémát jelentenek a belső, etnikai-vallási ellentétek (síiták-szunniták, arabok-kurdok között). Egy független Kurdisztán létrehozását több környező állam is ellenzi – ugyanis sok kurd él Törökországban, Iránban és Szíriában is. Márpedig ezek az államok

attól tartanak, hogy ha Irakban kikiáltják a független Kurdisztánt, akkor a más országokban élő kurdok is csatlakozni akarnak majd.

Ez pedig akár újabb háborúhoz is vezethet. Ennek jele, hogy a törökök, arra hivatkozva, hogy az Iszlám Államot támadják, többször bombázták már a kurdok állásait.

Sztrájk lehet a MÁV-nál

0

Sztrájkot hirdet a VDSzSz Szolidaritás, ha nem lesz eredményes a kollektív munkaügyi vita.

A szakszervezet közleménye szerint

csoportos létszámleépítésre készül az Utasellátó Központ

vezetője: több mint 50 vasutas elbocsátását tervezi, akik többségében hálókocsi-kalauzok, étkezőkocsikon szolgálatot teljesítő szakácsok, felszolgálók.

Azt írják, a a törvényes kereteken belül mindent elkövetnek azért, hogy vasutasok ne kerüljenek az utcára. Ezért, ha nem tudnak megegyezni, akkor sztrájkot hirdetnek.

Rengetegen voltak a prágai Pride-on

0

15-25 ezren voltak Prágában a Pride-on, a szexuális kisebbségek hetének zárórendezvényén.

Katerina Sarapová, a rendezvény igazgatója szerint a fesztivál programjaira a hét folyamán több tízezren látogattak el.

A mai menet élén

Adriana Krnácová, Prága főpolgármestere haladt, aki a korábbi évekhez hasonlóan hivatalos védnökséget vállalt a rendezvény felett.

A prágai polgármesteri hivatal épületén egész héten ki volt tűzve a szivárványos zászló.

A menetben több politikus is felbukkant, például Karla Slechtová regionális fejlesztési miniszter, aki korábban beszélt már arról, hogy meleg.

A felvonulók a főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd színes menetben kéttucatnyi allegóriás kocsival a Letná parkba vonultak, ahol éjjelig tartó koncertek lesznek.

A kocsik közül többet nagy nemzetközi cégek, mint az IBM vagy a Microsoft logója díszített.

A résztvevők létszámát a rendőrök 15, a szervezők 20-25 ezerre becsülték. Körülbelül harmaduk külföldi volt, köztük magyar csoportok is.

A főszervező újságíróknak azt mondta: „A résztvevők egy részét az idén is heteroszexuálisok tették ki, akik

így akarták kifejezni támogatásukat a másság elfogadása, tisztelete iránt.”

Volt két ellentüntetés is: az egyiken mintegy kéttucatnyian, a másikon, a „hagyományos család híveinek felvonulásán” néhány százan vettek részt.

MTI/FüHü

Ma búcsúzik minden idők legnagyobb sprintere

0

Usain Bolt ma áll utoljára rajthoz, a 4X100 méteres váltóban az atlétikai vb-n.

Karrierje utolsó futását mutatja be a jamaicai Usain Bolt az esti döntőben. A számot egyébként az előző négy vb-n mindig a jamaicaiak nyerték, most viszont nehéz dolguk lesz a döntőben. Az amerikaiak között ugyanis ott lesz Justin Gatlin és Christian Coleman –

ők ketten előzték meg Boltot élete utolsó egyéni futásán, a 100 méteres döntőben.

Usain Bolt nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok, a 100 és 200 méteren, valamint a jamaicai 4×100-as váltóval is világcsúcstartó. Olimpiát amúgy a pályán kilencszer nyert, de az egyik váltóaranyat később elvették, egyik csapattársa doppingügye miatt.

Győzelme és rekordjai mellett színes egyénisége miatt is tartják minden egyik legnagyobb sprinterének,

sőt, egyik legnagyobb atlétájának, aki nélkül az atlétika nem jutott volna a doppingbotrányok okozta mély válságon.

A 31 éves Usain Bolt már korábban bejelentette: a londoni atlétikai vb az utolsó versenye.

Kirúgta a minisztérium a menekülteket segítő tolmácsokat

0

Kirúgott tíz tolmácsot a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, mert felmerült a gyanú, hogy „helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak”.

Márpedig a BMH feladata nem ez. A BMH feladata, hogy a menekülteket embertelen körülmények között tartsa, megalázza, dehumanizálja, hogy elvegye a kedvüket a migránskodástól. Nem mintha ezt a menekültek jókedvükből csinálnák, de mindegy: ők jelentik a gázolajat a magyar politika csúcsra járatott fortélyos félelem- és rettegésgépezetében.

„Példa kelle, hogy rettegjen az ország.” A BMH a példák példás gyártósora.

A segítség, a humanitás, a szolidaritás – tiltott dolgok. Visszaélések. A tolmácsok visszaéltek azzal, hogy emberi lények, pontosan olyanok, mint a menekültek, és mint – biológiai szempontból legalábbis -, azok, akik ezt a rettenetes masinériát működtetik.

Várom a hírt, hogy mikor kezd papokat kirúgni a katolikus egyház, mert arra érdemteleneket oldoztak fel, hogy mikor rúgnak ki tanárokat, akik cigánygyerekeket korrepetáltak, vagy vízimentőket, akik kimentettek egy fuldokló meleget a Balatonból. Tűzoltókat, akik nem kérdezték az égő szobában rekedtektől, hogy melyik pártra voksoltak a választásokon. Vagy hogy voksoltak-e egyáltalán? Rendőröket, akiktől valaki megkérdezte, hogy „ne haragudjon, biztos úr, merre van a Kossuth utca?”, és nem úgy válaszoltak, hogy „no, és minek az magának?”. Mentősöket, akik csak úgy kimentek egy infarktushoz, és nem firtatták: idegen-e az a szív, vagy nemzetmagyar, amelyiknek eltorlódtak az erei?

A nemzeti szociopatizmus rendszere nem tűr semmiféle kilengéseket. Nincsenek benne emberek, csak alkatrészek.

Kirúgott tíz tolmácsot a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, mert felmerült a gyanú, hogy „helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak” – ez (is) mindent elmond arról, hogy hol, miben élünk, hogy hol és mit kellene végre lerombolnunk, hogy itt újra élet lehessen.

Forrás: Konok Péter, Facebook

Csak egyszer volt az ideinél nagyobb hőség

0

Csak a 2007-es kánikula idején volt ennél nagyobb a forróság.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzése szerint (amelyet az MTI idéz) az 1981 óta számított időszakban az idén július 31-étől augusztus 6-áig tartó hőségperiódus a második legintenzívebb volt.

Idén nyáron már két hőhullámos időszak is volt: július 20. és 23. között másodfokú,

július 31-étől augusztus 6-áig pedig a legmagasabb fokú hőségriadó kihirdetésére is szükség volt.

Átmeneti felfrissülés után augusztus 9-étől három napon keresztül ismét nagy forróság jellemezte a régiót.

Az idei augusztusi kánikula regionális kiterjedését tekintve is rendkívüli, mivel Dél-Spanyolországtól Közép-Európán keresztül a Kaukázusig hatalmas területeket érintett. Az elemzés szerint

az éghajlatváltozás legnyilvánvalóbb jele régiónkban a meleg hőmérsékletekhez köthető szélsőségek gyakoribbá válása.

Lakatos Mónika és Szabó Péter írásában kitért arra is, hogy a megfigyelt tendenciákkal összhangban a jövőben gyakrabban fordulnak elő extrém magas hőmérsékletű napok.

Többszörösére növekedhet az olyan forró napok száma, amikor a napi maximumhőmérséklet a 35 fokot is meghaladja.

A közeljövőben nyaranta legfeljebb három, az évszázad végére viszont már átlagosan akár kilenc napon is várhatóak extrém hőmérsékletek. Ezen felül várhatóan a nyári éjszakák is ritkábban hoznak majd felfrissülést, mivel a trópusi éjszakák (amikor a napi minimumhőmérséklet is 20 fok felett marad) is gyakoribbak lesznek a jövőben.

Az emberi szervezetre nagy megterhelést jelentő harmadfokú hőségriadós napokból álló hőhullámos időszakokból nemcsak több várható, hanem az átlagos hosszuk is növekedni látszik a modelleredményekben. Az 1971 és 2000 között megfigyelt harmadfokú hőségriadók átlagosan három és fél napig tartottak, a század közepére ezek egy-két nappal hosszabbak lesznek. A 21. század második felében pedig akár évente előfordulhatnak többnapos (átlagosan akár egyhetes) hosszúságú harmadfokú hőségriadók.

MTI/FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK