San Sebastianban a baszk kulturális napok alkalmából csütörtökre tüntetést hirdettek a turisták ellen – közli a párizsi Le Figaro helyi tudósítója. Barcelonában, Katalónia fővárosában rendszeres a tiltakozás a várost elárasztó turisták ellen.
Egy szélsőséges szervezet videót tett fel a közösségi oldalakra, melyeken bemutatja: aktivistái
éjszaka kiszúrják a turistabuszok illetve kerékpárok gumiját Spanyolországban.
Ahol tavaly 75,6 millió turistát számláltak és az idén mindenki biztos benne, hogy túllépik a 80 milliót.
Spanyolország munkavállalóinak a 13%-a az idegenforgalmi szektorban dolgozik.
A bevételek hatalmasak és már nemcsak a nagy szállodaláncok és turistairodák kaszálnak hanem az egyszerű spanyol polgárok is. Hogyan?
Barcelonába 1990-ben még csak 1,7 millió turista érkezett, de tavaly már 9 millió. Ha valaki az AirBnB-n kiadja lakását, akkor csaknem háromszor annyit kereshet, mint hogyha egy spanyol családnak kínálna havi bérletet. A lakástulajdonosok szépen profitálnak, de a helyiek szívnak.
Velencében ugyanez játszódik le: 1950-ben még 175 ezren laktak a történelmi belvárosban, tavaly már csak 55 ezren.
A turistaforgalom viszont minden rekordot megdönt: tavaly 27 millióan látogattak el Velencébe.
Idén újabb rekordra számítanak. Nemrég több mint kétezer velencei tüntetett a turistainvázió ellen.
Itáliában, Spanyolországban és Horvátországban jelentősen megnőtt a turisták száma annak következtében is, hogy ezek terrorbiztos államoknak számítanak a Földközi tenger mentén. Horvátországban ráadásul a Trónok harca újra felidézte Dubrovnik, az egykori Raguza szépséget. Az UNESCO fel is szólította a várost: korlátozzák a turizmust, mert különben a világörökség részének nyilvánított belváros elveszíti vonzerejét a tömeg miatt.
Dubrovnikban emiatt 8000 ezerre korlátozták a turisták számát a belvárosban.
A júniusban megválasztott új polgármester ezt a számot a fejére csökkentette a turisták bánatára és a választópolgárok örömére.
Nemcsak a tömeg okoz gondot Horvátországban, Itáliában és Spanyolországban hanem egyes turisták viselkedése is. Hvar szigetén például
büntetni kezdték azokat a turistákat, akik közterületen részegeskednek.
Spanyolországban újabban hódít a balconing. Ez az amerikai őrület azt jelenti, hogy a buli csúcsán a berúgott vagy belőtt turista a szálloda balkonjáról veti magát az uszoda vizébe. A kórházak sürgősségi osztályai tele vannak a balconing áldozataival Spanyolországban.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a tömegturizmus egyik központját választotta ki, hogy elmondja a véleményét az egész közvéleményt foglalkoztató problémáról. Mallorcán meglátogatta az uralkodót, VI. Fülöpöt, majd a sajtónak így nyilatkozott: a hozzánk látogató turisták
sok millió munkahelyet teremtenek, hatalmas bevételt hoznak.
Természetesen okoznak problémákat is. Ezzel kapcsolatban sok mindent megtehetünk, egy kivétellel: nem rughatjuk seggbe a turistákat! – hangsúlyozta miniszterelnök.
Brigitte Macron nemcsak feleség, de főtanácsadó is az elnöki palotában. Fő feladata az, hogy a média támogatását biztosítsa férje reformjaihoz. A média persze a magánéletre is kiváncsi hiszen a First Lady 63, férje 39 éves.
„Emmanuel Macronnak egyetlenegy hibája van: fiatalabb nálam!”
A francia First Lady első interjúját adta azóta, hogy férjével együtt beköltözött az Elysee palotába. Az Elle magazin címlapján közölte Brigitte Macron képét, aki 24 évvel idősebb férjénél. „A korkülönbség látszik, különösen a reggelinél. Én ott ülök ráncosan, Emmanuel pedig fiatalosan. De úgy érzem, ha nem fogadtam volna el Emmanuel házassági ajánlatát, akkor elpuskáztam volna az életemet”- mondta Brigitte Macron, aki természetesen a közügyekről is beszélt hiszen ő férje első számú médiatanácsadója.
Milyen szerepe lesz a First Ladynek az Elysee palotában? Ez már a választási kampány idején felmerült, amikor kiderült: Brigitte Macron férje első számú tanácsadója. „Nem lesz törvény hanem egy nyilatkozat arról, hogy a First Lady mit tehet és mit nem.
A lényeg a transzparencia.
A franciák mindig tudhassák, hogy mire költik a pénzüket.”- hangsúlyozta Brigitte Macron.
Hol a határ a politika és a magánélet között? A paparazzo újságírás már Franciaországban is elterjedt. Épp mostanában emlékeznek meg róla, hogy Diana hercegnő húsz éve halt meg Párizsban egy közlekedési balesetben, mely részben azért következett be, mert egy paparazzo üldözte a Mercedest, mely a Ritz szállodából indult végzetes útjára.
A francia elnöki házaspár Marseille-ben nyaral. Macron elnök, aki Nicolas Sarkozyhez hasonlóan szereti a futballt, ellátogatott a Marseille futballcsapatához. A sikeres látogatást beárnyékolta, hogy
egy fotóst az elnöki pár biztonsági embere kérdőre vont, mert állítólag túllépte a határokat.
Olyan helyen is fotózni akart, mely már a magánélet szférájába tartozik.
Nagyon nehéz meghúzni a határokat a közélet és a magánélet között. Franciaországban régebben az elnök magánélete szent és sérthetetlen volt: Mitterrand elnöknek például két „felesége” volt egyidőben. Mindkettőt a kormányőrség védte, de a sajtó csakis a törvényes feleséget szólaltathatta meg.
A második feleségétől
Mitterrandnak volt egy lánya is, az ő fotója sokáig tabu volt a francia sajtó számára.
Ezért is hangsúlyozza azt Brigitte Macron, hogy mindennek tisztának és világosnak kell lennie. A 63 éves First Lady nagymama, egyik unokája a választási kampányban is szerepelt. „A házassággal egyben unokákat is nyertem”- így nyilatkozott erről Macron elnök.
Aki forró őszre számíthat a munkajogi reformok miatt. Nagy szüksége van tehát a média támogatására. Ez a First Lady fő feladata az Elysee palotában, ahol korábban a médiaelhárítás volt az elnöki stáb fő célja.
A First Lady tanárnő volt, saját médiatapasztalata nincs, de eddig feltalálta magát. Jól mutatja ezt, hogy első interjúját a First Lady szerepben egy népszerű női magazinnak, az Elle-nek adta és nem valamilyen más médiának, mert így sokkal több embert érhet el és nagyobb szimpátiát kelthet Franciaországban.
Augusztus 28-án érkezik Vlagyimir Putyin Magyarországra a dzsúdó vb alkalmából – közölte az ATV-ben a magyar szövetség elnöke, Tóth László.
Az eddig csak sajtóhírként kezelt értesülést az ATV Start című műsorában erősítette meg a Magyar Judo Szövetség elnöke. Tóth László elmondta, hogy
Vlagyimir Putyin augusztus 28-án érkezik Budapestre.
A nemzetközi protokoll szerint az orosz elnököt a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke hívta meg. Putyin egyébként a szövetség tiszteletbeli elnöke. A budapesti cselgáncs világbajnokságra szóló meghívót az orosz elnök elfogadta, augusztus 28-án érkezik a megnyitóra, majd az első napi küzdelmeket nézi meg.
44 év után újabb vád a világhírű lengyel filmrendező ellen Kaliforniában.
Korábbi áldozata, Samantha Geimer hozzájárult ahhoz, hogy negyven év után zárják le Roman Polanski ügyét Kaliforniában. A filmrendező (Rosemary gyermeke, Chinatown, A zongorista stb.), aki francia állampolgár is,
nem mer az Egyesült Államokba látogatni, nehogy lecsukják.
Alig közölte első áldozata, hogy lemond a perről, máris itt a következő kínos eset.
Egy nő, aki magát Robinnak nevezi, azt állítja, hogy a filmrendező egy esti buli során megerőszakolta „valahol Dél Kaliforniában”.
Részleteket nem közölt a sajtóértekezleten, melyet Los Angelesben tartottak. Miért csak most jelentkezett? Azt mondja, nem akarta, hogy apja megtudja, mi történt.
„Attól féltem, hogy haragjában mindent elkövet majd, hogy rácsok mögé csukják Roman Polanskit”
– nyilatkozta a nő.
Azért döntött most úgy mégis, hogy a bírósághoz fordul 44 év után, mert állítása szerint ahogy megtudta, hogy Samantha Geimer lemond a perről, egyből arra gondolt: neki kell lépnie.
A nő azzal vádolja Roman Polanskit, hogy 1973-ban amikor ő még csak 16 éves volt, megerőszakolta őt Kaliforniában egy kábszeres buli után.
60 másodperces lesz, de 230 millió forintba kerül. Kormányközeli konzorcium készíti, amelynek tagja a vb-n eddig is milliárdokat kereső Kuna Tibor két cége is. Balatonfüreden is nőtt a költség: egy parkoló felújítása 260 millióba került.
Négy nappal a vb után írtak ki közbeszerzést a témában, amelyet a Magyar Nemzet szerint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal gyorsan le is bonyolított. Eleve csak három induló vehetett részt rajta, a nyertes végül az a konzorcium lett, amelynek Kuna Tibor két cége, a Trinity International Communications Kft. és a Young and Partners Kft. is a tagja.
A vb-t szervező és a filmet is megrendelő Bp2017 Kft. a lapnak azt mondta,
a tervezett összegből egy darab, egyperces film készül,
amely a világbajnokság öt helyszínét és hat sportágát mutatja majd be. Tévében is online felületeken is bemutatják majd.
Az egyperces film tehát másodpercenként négymillióba kerül – a Magyar Nemzet összehasonlításként felidézi, hogy
a tavaly Oscar-díjat nyert Mindenki című kisfilm percenként mindössze 400 ezerbe került.
Reklámfilmeket tekintve, egy hasonló hosszúságú szpotra jellemzően még a multik is egy nagyságrenddel kevesebbet fordítanak.
A lap szerint az egyetlen magyarázat a költségre az lehet, ha nem csak a film elkészítését fedezi, hanem a kampányt is, ez azonban egyelőre nem derült ki.
Közben Balatonfüreden is drágult a vb, erről szintén a Magyar Nemzet számolt be. Azt írják, hogy már júliusban befejeződtek a munkák, a Közbeszerzési Értesítő azonban csak most számolt be egy balatonfüredi parkoló és egy összekötő út felújításának költségeiről.
A munkát a Swietelsky végezte,
260 millió forintért korszerűsítettek egy parkolót
– ami korábban ingyenes volt, mostantól viszont nyaranta fizetni kell érte.
Ennek a közelében van egyébként az a mélygarázs, amely szintén a vb miatt készült, és amelynek építése az Index szerint egymilliárd forinttal lépte túl az eredeti költségkeretet.
Fejetlenség, szervezetlenség, pánik. E szavakkal összegezte tapasztalatait a veronai buszbaleset érintettjeinek pszichológiai ellátásában résztvevők egyike. A válságcsoport vezetője is elismerte, hogy katasztrófák esetére nem vagyunk kellőképpen felkészülve, jelenleg nincs egységes pszichológiai szakmai protokoll, mint ahogy egy esetleges beavatkozás koordinációjára hivatott állami szerv sincsen kijelölve. A Magyar Pszichológiai Társaság Katasztrófapszichológiai Szekciójának elnöke először beszélt a hiányosságokról és a problémákról.
Magyarországon a katasztrófák, tömegbalesetek érintettjeinek pszichológiai gondozása szétaprózódottan, nem pedig hálózatba rendezetten történik. Részben ezzel magyarázható, hogy
a veronai busztragédia érintettjei nem részesülhettek tökéletes ellátásban
– mondta el a FüHünek nyilatkozva Dr. V. Komlósi Annamária. A 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset sérültjeinek és hozzátartozóinak pszichológiai kezelésének koordinációjáért felelős szakember úgy fogalmazott:
„az adott körülmények között érthető, ha a sok bába között elvész a gyerek”.
Több minisztérium és állami intézmény is aktívan részt vett az ellátásban, így a belügyi tárcához tartozó Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az igazságügyi tárcához tartozó Áldozatsegítő Szolgálat, az EMMI-hez tartozó Pedagógiai Szakszolgálat (lévén, iskolai utazásról volt szó), és – mivel külföldön történt a baleset – a Külügyminisztérium is. A problémát azonban nem a résztvevők nagy száma, hanem leginkább az okozta, hogy az illetékes hivatalok egymással nem voltak kapcsolatban.
A katasztrófák érintettjei ráadásul nem csak egyszeri beavatkozást, hanem hosszan, akár
több évig tartó, gondosan felépített, folyamatos pszichológiai ellátás biztosítását igényelnék,
és ennek a folyamatnak a lépéseit szinte az első perctől az utolsóig koordinálni kellene. Erre azonban hivatalosan felhatalmazott szervezet vagy intézmény nincs kijelölve jelenleg – hangsúlyozta a szakember.
Az olasz rendõrség által közzétett kép a buszról Fotó: MTI/EPA
A fejetlenségről és a koordináció hiányáról számolt be az ellátásban résztvevő egyik pszichológus is, aki több, eddig nem ismert részletet is elárult a tragédiát követő napokra visszaemlékezve.
A Szinyei Merse Pál Gimnáziumba a területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálat (korábbi nevén Nevelési Tanácsadó) „vezényelt” ki pszichológusokat, akik – a jószándékuk dacára – tapasztalat híján
többet ártottak, mint használtak.
A „segítőket” egy gyors eligazítás után azonnal bedobták a mélyvízbe, hirtelen olyan feladatokkal találták szembe magukat, amelyekre nem voltak felkészítve, így közöttük is hamar eluralkodott a pánik. Az iskolapszichológusok képzésében ugyanis nem szerepelnek azok a – főként gyakorlati – ismeretek, amelyekre akkor szükség lett volna. Saját tehetetlenségük és a sokuk által először megtapasztalt, tömegesen jelentkező akut stressz reakciók láttán ők maguk is erősen szorongani kezdtek.
Ám ha mindez nem lett volna elég a káoszhoz, önkéntesek is megjelentek a gimnáziumban. Noha a pszichológusok közösségi oldalán gyorsan megtelt az a lista, amelyen több százan jelezték, milyen típusú ellátásban tudnának segédkezni, a szervezők nem kértek ezekből a felajánlásokból. Tárt kapukkal fogadták viszont a Magyar EMDR Egyesület önkénteseit. Ez a szervezet olyan szakembereket delegált a gimnáziumba, akik
egy manapság igencsak divatos, de az akut stressz állapotban kevésbé hatékony módszer
hazai gyakorlói. Az EMDR technika ugyanis egy speciális, szemmozgáson alapuló, jellemzően a traumák feldolgozását segítő eljárás, amelyet általában az úgynevezett poszttraumás stressz betegség tüneteitől több hónapja, netán több éve szenvedőknél alkalmaznak.
Értesüléseink szerint nem csupán az iskolában tapasztalták a szervezetlenséget és az egységes koordináció hiányát, hanem a baleset helyszínén is. Az olasz városba egy hatfős „válságstáb” utazott, amelynek tagjait egy önkénteseket tartalmazó listáról választották ki. A pszichológusok és orvosok mellett tolmácsok is segítették a munkát. Legalábbis megpróbálták. Kellő felkészítés és gyakorlat híján ugyanis a tolmácsokat igencsak megviselték a látottak, oly’ annyira, hogy
alig voltak képesek ellátni a feladatukat.
A veronai eset túlmutat önmagán. V. Komlósi Annamária a Magyar Pszichológiai Társaság Katasztrófapszichológiai Szekciójának elnökeként 2010 óta igyekszik a szakmán belüli erőket összefogni. Azok közül a kollégák közül, akik kiképzettek akár a sürgősségi pszichológiai ellátásban, akár a későbbi – szükséglet szerinti – tanácsadási vagy terápiás ellátásban, többen is tagjai a Katasztrófapszichológiai Szekciónak, és baj esetén ők azonnal mozgósíthatók. Ilyenkor mindannyian önkéntesként dolgoznak, méghozzá szorosan együttműködve az OKF KINCS (Katasztrófaintervenciós csoport) tagjaival.
Olasz tûzoltók által készített felvétel a buszról Fotó: MTI/EPA/Vigili Del Fuoco
A szakember sajnálatosnak nevezte, hogy a pszichológusoknak nincs kamarája, így hivatalos nyilvántartás sincs róluk. Hiába jelentkeztek tehát sokan önkéntesnek, a katasztrófapszichológiai ismeretek birtokában csak néhányan vannak. Ezt a jártasságot azonban nem tudták minden jelentkezőnél ellenőrizni.
Komlósi Annamária szerint fontos tudni, hogy
még súlyos katasztrófák sem egyformán hatnak mindenkire.
Az érintetteknek mindössze 15-20 százalékánál alakul ki poszttraumás stressz betegség, nekik komoly klinikai pszichológiai terápiás ellátásra van szükségük. Természetesen a többieknek is fontos a segítség, de az egyáltalán nem biztos, hogy pszichiátriai vagy klinikai pszichológiai ellátást jelent! A tanácsadás különböző formáiban képzett pszichológusokból többre van szükség ilyenkor, mint a klinikusokból.
A képzett katasztrófapszichológusnak azt is tudnia kell (meg kell tanulnia), hogy mikor és hogyan segítse elő, hogy a bajba jutott emberek a saját erőforrásaikra támaszkodva maguk, aktívan kereshessék az életük újraépítéseinek útjait – tette hozzá a pszichológus. A veronai érintettek közül V. Komlósi Annamária is dolgozott olyan szülőkkel, akiknek „csupán” a riadalmukban, bizonytalanságukban volt szükségük egy szakképzett tanácsadó támaszára. Egészséges lelkű, nagyszerű embereket ismert meg személyükben, olyanokat, akik a stabilitásukkal, morális érzékükkel – és némi pszichológiai iránymutatással – a náluk rosszabb állapotban lévő családoknak maguk is segíteni tudtak.
Fotó: MTI/EPA/Filippo Venezia
A katasztrófapszichológia olyan tudományág, aminek az ismeretanyagát nemcsak katasztrófák idején tudják hasznosítani a kollégák, hanem valójában minden egyéni, családi és egyéb krízishelyzet, trauma-hatás kezelése során is. Kifejezetten katasztrófapszichológiai képzés egyedül az ELTE szakpszichológus képzésén belül volt eddig, de ott sem elegendő óraszámban – mondta a szakember. Megjegyezte azt is, hogy – mivel égető hiányként érzékelik a katasztrófapszichológiai specializációt – az ELTE-n önálló, egyéves szakképzési koncepciót dolgoztak ki, és ezt az új képzési formát mielőbb szeretnék beindítani.
A katasztrófát, súlyos krízist, traumát átélt emberek egyedül ritkán, vagy csak hosszú idő után képesek igazán munka- és életképesen talpra állni
– jegyezte meg V. Komlósi Annamária. „Tudjuk, hogy az ellátatlan személyek hosszabban vannak betegállományban, vagy akár alkoholban, vagy drogokban keresnek enyhülést. A pszichológusok között jelenleg is sokan vannak, akik tudnának nekik segíteni, és a továbbképzés erősítésével még többen alkalmassá válhatnak erre. Ám a szervezeti rendszerük működtetéséhez és a konkrét gyakorlati munkájukhoz állami támogatásra is szükség van. Jelenleg a veronaihoz hasonló katasztrófahelyzetekben a sürgősségi pszichológiai ellátást a kollégák ingyenesen, önkéntesként végzik.”
Mint fogalmazott, ha a pszichológiai ellátásra is vonatkozna a TB támogatás, effajta kvázi „szakmai áldozathozatalra” nem lenne szükség. Ez nemcsak a szakmának, hanem az egyénnek is érdeke lenne, sőt, nemzetgazdasági szempontból is hasznos lenne.
A Washingtoni Egyetem kutatói sikeresen feltörtek és megfertőztek egy számítógépet egy olyan kóddal, amelyet egy DNS-szekvenciába írtak bele.
A Wired szerint most először bizonyították, hogy erre van lehetőség. A kutatók úgy módosították a DNS-t, hogy amikor a számítógép elemezte, a kapott adatokból egy olyan program vált, amely megfertőzte a gépet és
át is vette az irányítást felette.
A kutatók szerint egyelőre ugyan nem kell arra számítani, hogy az ilyen támadások gyakoriak lesznek, de azért a DNS-szekvenciálás elterjedésével erre is figyelni kell.
Kohono Tadajosi, az egyetem professzora, a kutatás vezetője azt mondta, a jövőben a számítógépek biztonságánál nem csak az USB eszközökre, csatolmányokra, stb. kell figyelni, hanem arra is, hogy milyen DNS-t elemez épp a gép. Ez ugyanis jellemzően külső forrásból jön.
Az ilyen gépek jellemzően hálózatba vannak ráadásul kötve,
a rosszindulatú szoftverek az egész rendszert megfertőzhetik,
és ezáltal a támadó értékes információkhoz juthat. Sőt, az is elképzelhető, hogy átírja a genetikai elemzéseket – például bűnügyi vizsgálatoknál.
Tartós hőség miatt Budapestre és nyolc megyére ismét figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Tolna megyében van érvényben az elsőfokú figyelmeztetés.
A napi középhőmérséklet várhatóan meghaladja a 25 Celsius-fokot.
A legmagasabb hőmérséklet 29-34 fok között valószínű.
Késő estére 19-26 fok közé hűl le a levegő.
A Bakony környékén, illetve a keleti, északkeleti határvidéken kisebb zivatar is lehet.
Diktatúrában születtem, abban nőttem fel, de, és ez szerencse volt a szerencsétlenségben, egy olyanban, amely a diktatúrák alap elviselhetetlenségét nem tetézte romboló ösztönnel, szándékos embertelenséggel. A fej retardált volt, de a láb nem rúgott.
Mindazonáltal sok mindent vett el tőlem, amelyekkel pedig minden másképp, jobban alakulhatott volna, konkrétan az életem, még ha ez nem bizonyítható is, de feltételezhető.
Mert ahol általában jobb, ott az ember is jobbá válik. Elég, ha látsz egy külföldit, hogy tudd, mire gondolok, akár olyan csekélységre, mint amikor közülük egy fellök az utcán, ő azt mondja, sorry, mi meg azt, hogy te barom, nem látsz a szemedtől!
Ez azért fontosabb különbég, mint aminek elsőre látszik.
De akik félelem nélkül élhetnek, azok nem csak embernek lesznek jobbak, ami természetes, mert ahol mindig görbén jársz, legfeljebb csak pillanatokra egyenesedhetsz ki – a diktatúrák örökös gyermekeinek testtartása –, ott a lélek is púpos lesz. Ők azonban ahhoz is közelebb jutottak, amit egyszerűen csak tisztességes, produktív életnek neveznek. Ez az esély itt hiányzott, ezért hát a számla végösszege, hogy nincs mit megbocsátanom. De a számlát is csak magamnak nyújthatom be. Rossz helyre születni és benne maradni, egyenlő egy életen át a saját sírodat ásni.
És ma ismét diktatúra. Bár a formális jogokból ez egyelőre többet ad, elmehetsz, visszajöhetsz, átkozódhatsz, egyrészt e jogokból naponta vesznek el, másrészt, és az ítélkezés szempontjából ezt tekintem irányadónak, miközben a fej most sem vonzóbb, ráadásul, akár a tyúkólba beszabadult róka, többet rabol, mint amire egy tolvajnak az önbecsüléshez feltétlenül szüksége van, ez a láb most rúg és tapos is. Ezek azt hirdetik, nem létezik igazság, ezért büszkén hazudnak, mellé meg mint valami silány menzai köret jár a rengeteg becstelen arc és gondolat.
Minek is vitatkozni azokkal, akik patikamérlegen mérik elvesztett és megmaradt jogaik arányát! Itt a többségnek soha nem lehet elég rossz, mindig találnak elég indokot, hogy ne csak féljenek tőle, de szerethessék is a rosszat.
Az ország, ahol élsz: egy nő, aki folyton halottat szül. Ahol nem szabadna lelkiismeret-furdalás nélkül beülni egy kávézóba. Milyen mámorító drogosként beszívni egy krónikusan beteg szellemi környezet összes ártalmát!
Tényleg, mire való egy ország? Egy olyan egyszerű dolog, mint a létezés jobbításának szándéka itt mitől fordul mindig az ellenkezőjébe, az élet pusztításának szándékába?
Persze mindig mások élete a tét, sosem a sajátjuk.
Diktatúrában fogok meghalni, a nálam sokkal fiatalabbak is, és ez a leglassúbb halál, ez teszi tönkre legjobban az embert. Aki számot vet vele, miben él, annak folyton bűntudata van, aki letagadja, a gőgös „apolitikus”, a carpe diem-fanatic, akinek az élet a tényszerű megalázottságban és szorongásban is trillala, trallala, az meg örökké, a végső kifulladásig menekül.
De hiába, valahol, egyszer mindenkinél eljön az önelszámolás.
Augusztus 17., szerda van, Jácint napja, mi már fent vagyunk, és át is néztük a lapokat, hogy Önnek kevesebb időt kelljen ezzel töltenie.
Leszakadó magyar megyék
Az ország 19 megyéjéből 12 fényévekre van az uniós fejlettségtől, de még a kicsit jobban álló hazai térségektől is. Nógrád a sereghajtó – olvasható a Népszavában. A lap a KSH adataira hivatkozva azt írja, hogy csak a központi régió és – a déli megyék kivételével – a Dunántúl halad az EU felé, de ők is nagyon apró lépésekkel.
Az adatok szerint
2016-ban sem csökkentek a jövedelmi különbségek,
egy főváros alkalmazott minden pótlékkal, cafeteriával együtt majdnem 360 ezer forintot kap a számlájára havonta, addig szabolcsi társának csak átlagosan 186 ezer forint jut.
Még durvább a statisztika, ha a térségek átlagos fejlettségi szintjét az egy főre jutó GDP-adatokat vetjük össze. Budapesten ez az országos átlag duplája, de Nógrádban csak az átlagos érték 42 százaléka. A sereghajtók közt találjuk Szabolcsot és Békést is.
Kiemelt beruházás lett Orbán gyülekezetének építkezése
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a Svábhegyi Református Gyülekezetnek az építkezését, amelynek Orbán Viktor miniszterelnök is a tagja. Úgy tudják, hogy a terjeszkedésre kijelölt ingatlanok tulajdonosa nem a református egyház, hanem a XII. kerület és a Fővárosi Közterület-fenntartó. Ezért
ezeket a tervek szerint megveszi a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
Hekkertámadásokra készülnek a rezsicégek
A Magyar Idők szerint, bár célzott támadást eddig még nem tapasztaltak, de kiemelt figyelmet fordítanak a rosszindulatú informatikai megkeresések kivédésére a magyar közműszolgáltatók. Az E.ON arról is beszélt, hogy a vállalathoz
folyamatosan érkeznek kártékony kódokat tartalmazó e-mailek,
amelyeket azonban védelmi megoldásaik elhárítanak.
Rajta van az adóslistán? Biztos ebben?
A hvg.hu nézett utána a települési adóslistáknak, és arra jöttek rá, hogy ahol még működik ilyen, érdemes akkor is ellenőrizni a névsort, ha valaki azt gondolja, hogy nem szerepel rajta.
Mert lehet, hogy mégis.
Több olyan embert is felhívtak, aki rajta volt valamelyiken, kilenc (csepeli és miskolci) megkeresettből nyolcnak fogalma sem volt sem az adósságról, sem arról, hogy a neve szerepel a szégyenlistán.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.