Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A diktátor nem blöfföl

0

Nemrég három rakéta idő előtt felrobbant, de most egy ballisztikus rakéta megtett 2700 kilométert. Közben pedig átrepült Japán fölött!

Dél Korea, Japán és az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte azt követően, hogy Észak Korea újabb sikeres rakéta kísérletet hajtott végre.

Japánban riadót rendeltek el miután az észak-koreai rakéta átrepült Hokkaidó szigete felett, és attól 1180 kilométerre keletre csapódott be a Csendes óceánba.

A rakétát a phenjani nemzetközi repülőtér közeléből lőtték ki, és összesen 2700 kilométert tett meg a levegőben. Ez a harmadik alkalom, hogy egy észak-koreai rakéta áthaladt Japán légterén. Az előző két alkalommal Észak Korea azt állította, hogy a rakéták műholdakat állítottak a pályájukra. Most azonban teljesen egyértelmű, hogy katonai jellegű kísérletről volt szó.

Ez súlyosan fenyegeti Japán biztonságát- hangsúlyozta Abe Sinzo japán miniszterelnök. Dél Korea elnöke katonai erődemonstrációt rendelt el: négy vadászbombázó szállt fel, mindegyik fedélzetén egy tonnás bomba volt.

Olyan támadást szimuláltak, mely észak-koreai célpontok ellen irányult.

Augusztus végéig még zajlik a közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlat, melyet Phenjanban háborús fenyegetésnek értékelnek. Dél Korea elnöke elrendelte a hadsereg fejlesztési terveinek a módosítását. Ha Észak Korea a nukleáris és rakéta erőit fejleszti, akkor nekünk is megfelelő aszimmetrikus fegyverekre lesz szükségünk- mondta Mun, a nemrég megválasztott dél-koreai elnök. Aki korábban felajánlotta: hajlandó elutazni Észak Koreába, hogy tárgyaljon az ifjú diktátorral.

Kim Dzsongun azonban csakis Donald Trumppal hajlandó tárgyalni. A napokban a központi pártlap újra megfenyegette az Egyesült Államokat. Július negyedikén, az USA nemzeti ünnepén Észak Korea sikeres kísérletet hajtott végre egy interkontinentális rakétával. Ezt követően

az ifjú diktátor kijelentette: immár az USA egész területére csapást mérhetünk!

Trump elnök többször is megelőző csapással fenyegette meg Észak Koreát, de erről a saját katonái is lebeszélték. Az USA csendes-óceáni erőinek parancsnoka szerint nem katonai hanem diplomáciai problémáról van szó. Észak Korea egyetlen szövetségese, Kína ugyanezen a véleményen van. Peking tárgyalásokat javasol.  Csakhogy erre egyelőre sem Phenjan sem pedig Washington nem hajlandó. Közben pedig Észak Korea elképesztő ütemben fejleszti rakétáit, melyek közül most egy átrepült Japán fölött.

Üzletelnek az afrikai államok a menekültekkel

0

Az afrikai államok sok pénzt kérnek azért, hogy megállítsák a migráns áradatot.

 Afrikában kellene megállítani a migráns áradatot. Erről tárgyalt hét állam vezetője a francia fővárosban. Az Európai Uniót a vendéglátó Macron elnökön kívül Angela Merkel német kancellár, Gentiloni olasz és Rajoy spanyol miniszterelnök képviselte. Jelen volt Federica Mogherini, az EU „külügyminisztere”. Afrikai részről Csád és Niger elnöke valamint Líbia miniszterelnöke mondta el az álláspontját a migráns áradatról illetve annak megfékezési lehetőségéről.

Kiderült: Európa és Afrika érdekei e téren homlokegyenest ellenkezőek!

Macron francia elnök korábban azt tervezte, hogy az úgynevezett hot-spotokat Líbiába és néhány más afrikai államba telepítik, hogy a migránsok ne jöjjenek Európába hanem Afrikában bírálják el az ügyüket. Az európaiak támogatták Macron tervét, de az afrikaiak válasza a teljes elutasítás volt. „Abszurd és értelmetlen!”- közölte egy nigeri diplomata. Majd Niger elnöke közölte: pénzt vár Európától, mert különben nem képes kezelni a problémát. „Miért vágnak neki a migránsok a gyötrelmes útnak? Mert Afrikában nem látnak jövőt!- mondta Niger elnöke. Aki komoly fejlesztési segélyt követelt.

Ugyanezt visszahangozta Csád elnöke is: a migráns válságot csakis úgy lehet megoldani, ha az okát megszüntetik! Az EU-nak nagyszabású segély programot kell nyújtania! Nem kell új Marshall-segély Afrikának!- közölte Federica Mogherini. Az EU „külügyminisztere” elmondta, hogy  Brüsszel és a tagállamok együtt 20 milliárd eurót fektetnek be Afrikában. Ebből komoly eredményeket lehetne elérni. Ez finom célzás arra, hogy az afrikai vezetők általában lenyúlják a segély pénzek nagy részét miközben a fejlesztést továbbra is külföldről várják.

Senkinek sincs varázs pálcája – hangsúlyozta Olaszország  miniszterelnöke.

Idén eddig több mint 100 ezer migráns érkezett Olaszországba Afrikából. Olaszország megtelt.

Épp ezért szerződést kötött líbiai milíciákkal: állítsák meg ők a migránsokat. A módszer működik. Csak fizetni kell érte. Egyelőre az olaszok fizetnek, de a számlát benyújtják Brüsszelnek. Amelynek még ki kell fizetnie a 3 milliárd eurós számlát Törökországnak azért, hogy keletről ne induljon újra a menekült áradat.

Végül abban maradtak Párizsban, hogy az ENSZ menekültügyi hivatalához fordulnak: hozzanak ők létre olyan centrumokat, ahol a menekültek emberi körülmények között élhetnek és ahol el lehet bírálni a menedék kérelmeket. Csád elnöke közölte: az USA-val már kötöttek migráns egyezményt arról, hogy milyen feltételekkel lehet valakit vissza toloncolni Afrikába. Az EU-nak is hasonló egyezményeket kellene kötnie az afrikai államokkal. Csakhogy az európai országok épp azt szeretnék, ha a migránsok már át sem jutnának Afrikából Európába! Csád elnöke közölte: náluk már több mint 400 ezer migráns van.

A koldusszegény ország megtelt. Nem tudnak mit kezdeni az újabb migránsokkal. Ugyanez a helyzet Líbiában, ahol legkevesebb 600 ezer migráns él, de lehet a számuk akár egymillió is. Senki sem tudja pontosan hiszen nincs működőképes állam, amely regisztrálni tudná őket.

Az olaszok azt szeretnék, ha Líbia is olyan komoly pénzeket kapna mint Törökország, mert csak így van esély az afrikai migráns áradat megállítására.

Csakhogy az EU még a Törökországnak ígért 3 milliárdot sem hozta össze. Ebből ugyanis csak 1 milliárdot vállalt az unió, a többit a tagállamoknak kellene összedobniuk. A lelkesedés mérsékelt: új migránsokat senki sem akar, de ennek elkerülése érdekében  nemigen hajlandó senki sem a saját zsebébe nyúlni …

Januárban kezdődik a paksi építkezés

0

A jövő év legelején, januárban megindul az építkezés Pakson, a Paks II. atomerőmű építését „nem állíthatja meg most már semmi” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Azután mondta ezt, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal tárgyalt. Szijjártó Péter a megbeszélésről elmondta: új döntéseket nem hoztak, a korábban meghozott megállapodások végrehajtását tekintették át. Úgy látják, hogy „a korábban meghozott közös döntések gyümölcsei kezdenek beérni”, pozitív eredményei, hatásai kezdenek látszani.

A miniszter szerint az orosz elnök és a magyar miniszterelnök találkozóján is megerősítették, ami vasárnap hangzott el Süli János tárca nélküli miniszter és az orosz Roszatom cég elnökének tárgyalásán, hogy az EU-s eljárások elhúzódása miatti

22 hónapos csúszás után

a jövő év legelején, januárban megindul az építkezési folyamat Pakson.

A beruházás teljes összege 12 milliárd dollár,

és hétfőn is megerősítették, hogy ebből 5 milliárd dollár értékű munkát magyar vállalatok végezhetnek el, tehát a 40 százalékos arányhoz tartja magát az orosz fél – mondta Szijjártó Péter.

MTI/FüHü

Brexit: gyorsan fogy idő

0

Minél hamarabb el kell kezdeni a komoly tárgyalásokat, az Egyesült Királyságnak pedig tisztáznia kell az álláspontját az uniós kilépés legfőbb kérdéseit illetően – ezt mondta Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója a kiválás feltételeiről szóló egyeztetések harmadik fordulójának megnyitása előtt Brüsszelben.

Michel Barnier
Forrás: Wikimedia Commons

Barnier azt mondta, minél előbb véget ér a bizonytalanság, annál hamarabb meg lehet kezdeni a tárgyalást a jövőbeli kapcsolatokról és a kereskedelmi kérdésekről. Ehhez azonban

a briteknek a jelenleg megvitatásra váró ügyekben teljesen világossá kell tenniük az álláspontjukat.

Arról is beszélt, hogy teljes az egyetértés a Brexit után bennmaradó „huszonhetek” között abban, hogy fontos az úgynevezett szakaszos megközelítés.

David Davis
Forrás: Wikimedia Commons

David Davis brit Brexit-ügyi miniszter az MTI tudósítása szerint azt mondta: az előrelépéshez mindkét fél részéről „rugalmasságra és képzelőerőre” van szükség. Arról is beszélt, hogy országa minden kérdésben – az állampolgári jogokat, a fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségeket és az ír-északír határellenőrzést illetően is – előrehaladást szeretne elérni a héten. Szerinte

a cél, hogy a jövőbeli megállapodás mindkét félnek javára váljon.

Az első egyeztetést június 19-én tartották, de akkor mindössze a menetrendről egyeztek meg, az első „igazi”, négynapos tárgyalási forduló július közepén volt.

A Politico diplomáciai forrásokra hivatkozva arról írt, hogy amennyiben az Egyesült Királyság ezúttal sem áll elő a javaslatával arra vonatkozóan, hogy miként számolják ki az EU-val szemben fennmaradó kötelezettségek összegét, akkor megfeneklenek a mostani egyeztetések.

A „huszonhetek” vezetői októberben döntenek majd róla, hogy megfelelő ütemben haladnak-e az egyeztetések a kilépéssel kapcsolatos legfőbb kérdésekről ahhoz, hogy megkezdődhessenek a kereskedelmi tárgyalások. Sajtóhírek szerint

Brüsszelben egyre többen kételkednek benne, hogy októberben tovább tudnak lépni, ugyanis egyelőre több kérdésben is komoly nézetkülönbségek vannak a felek között.

Az Egyesült Királyságban tavaly júniusban tartottak népszavazást az ország EU-tagságáról, amelyen a választók 52 százaléka a kilépésre szavazott. A Lisszaboni Szerződés 50. cikke értelmében az uniós tagság a kilépési szerződés hatályba lépésével, vagy annak hiányában a távozási szándék (2017. március 29-ei) bejelentése után két évvel szűnik meg, de a kiválási tárgyalások a tagállamok konszenzusos döntésével meghosszabbíthatók.

Izrael szerint Irán precíziós rakétákat gyárt

0

Precíziós, irányított rakétákat állít elő Irán, ezt mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök António Guterres ENSZ-főtitkárnak. A Hamász palesztin terrorszervezet közben bejelentette: helyreállították a kapcsolatukat Iránnal, így most egy Izrael-elleni konfliktusra készülnek.

Forrás: Wikimedia Commons

Netanjahu azzal vádolta Iránt, hogy hadászatilag elsáncolja magát Szíriában (ahol Irán kezdettől fogva támogatja az Aszad-rezsimet), mégpedig kinyilvánított célja, Izrael felszámolása érdekében. „Emellett precíziós irányítású rakéták előállítását szolgáló létesítményeket hoz létre Szíriában és Libanonban is. Ezt Izrael nem fogadhatja el, és az ENSZ-nek sem szabadna elfogadnia” – mondta Netanjahu.

Guterres azt mondta: minden tőle telhetőt elkövet annak biztosítására, hogy az ENSZ libanoni békefenntartó egységei teljesítsék kötelezettségeiket. Az ő mandátumukat szeptember végén kell megújítani, és Izrael szeretné elérni, hogy tevékenyebben vegyenek részt a Hezbollah síita terrorszervezet (amelyet szintén Irán támogat) fegyverkezésének megfigyelésében és megelőzésében.

„Megértem Izrael biztonsági aggodalmait, és ismétlem, hogy számomra teljességgel elfogadhatatlan Izrael állam elpusztításának gondolata vagy szándéka”

– mondta az ENSZ főtitkára.

Netanjahu a Jediót Ahronót szerint bírálta a világszervezetet, amiért nem tesz a palesztin gyűlöletbeszéd ellen, mert nem állítja meg a Hezbollahnak szállított fegyvereket, és mert „abszurd módon tagadja” Jeruzsálemnek a zsidósághoz való kötődését. Ezzel az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO Jeruzsálemmel kapcsolatos döntéseire utalt.

António Guterres
Forrás: Wikimedia Commons

Guterres arra kérte Netanjahút, hogy tegyen lépéseket a palesztin gazdaság helyzetének javítása érdekében, a békefolyamat újjáélesztésére irányuló erőfeszítések alapján, mert gazdasági viszonyaik javulásával a palesztinok majd megértik, hogy érdemes a békét támogatniuk.

A találkozó előtt

az ENSZ-főtitkár az antiszemitizmus veszélyeire figyelmeztetett

Reuven Rivlin államelnökkel tartott találkozóján, miután a Jad Vasem holokausztmúzeumban koszorút helyezett el a második világháborúban meggyilkolt zsidók emlékére.

Guterres találkozik azzal a két fiatal férfinak a családtagjaival, akiket a Hamász tart fogva Gázában. Tárgyal Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és Rámi Hamdalláh palesztin miniszterelnökkel, majd Gázába is elmegy.

A Gázai övezetet uraló terrorszervezet, a Hamász, közben bejelentette, hogy sikerült helyreállítani kapcsolatát Iránnal, így most kiújuló konfliktusra készülnek Izraellel. Jahja Szinvár, a szervezet gázai vezetője szerint

Irán jelenleg a Hamász fegyveres szárnyának „legnagyobb pénzügyi és katonai támogatója”.

Azt is mondta: Irán segítségével a Hamász összegyűjti katonai erejét a „Palesztina felszabadítását” célzó harchoz.

A Hamász és Irán között akkor lett rossz a viszony, amikor előbbi megtagadta, hogy segítse az Aszad-rezsimet a háborúban.

MTI/FüHü

A háború alternatívája volt a szankció a moszkvai amerikai nagykövet szerint

0

John Tefft távozó nagykövet a háború elkerülését célzó, ugyanakkor tompának bizonyult eszközként minősítette az Egyesült Államok Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankcióit.

A nagykövet az MTI tudósítása szerint az Eho Moszkvi rádiónak nyilatkozott. Azt mondta:

„Úgy tűnik nekem, hogy a szankciók tompa eszköznek bizonyultak. Ez nem kérdéses, ezt mindenki megérti.”

De azt is mondta: a Krím elcsatolása után Barack Obama kormányzata előtt az a kérdés volt, hogy akarnak-e háborút Oroszország ellen. Szerinte a szankciókra szükség volt, hogy megmutassák: az USA nem ért egyet a nemzetközi jog megsértésével. A friss szankciós törvényről pedig azt mondta: azt

az amerikai elnökválasztási rendszer elleni kibertámadások váltották ki.

Szerinte az Egyesült Államok a 90-es évek eleje óta igyekezett Oroszország barátjává válni, és most is ezt szeretné elérni. Az orosz belügyekbe való amerikai beavatkozás ügyét feszegető kérdésre azt válaszolta, hogy „az Egyesült Államok a demokratikus rendszert, nem pedig az egyes jelölteket támogatja”.

Arról is beszélt, hogy

az Egyesült Államok továbbra is azt kívánja, hogy se az Aszad-rezsim, se Irán ne legyen jelen többé Szíriában.

Tefft nem tud arról, hogy diplomáciai csatornákon újabb telefonbeszélgetést készítenének elő Trump és Putyin között.

Tefft utódja egyébként Jon Huntsman volt utah-i kormányzó, pekingi nagykövet és republikánus elnökjelölt-aspiráns lehet, amennyiben a szenátus is megerősíti kinevezését.

20 évet kapott a nőket erőszakoló indiai guru

0

Gurmit Rám Rahim Szingh szektavezért két tanítványát erőszakolta meg.

Az Igaz Ügy Felekezete nevű szektát vezető guru még 2002-ben erőszakolta meg a két nőt. Már a múlt héten kimondták, hogy bűnös, erre válaszul

hívei gyújtogatni kezdtek, valamint újságírókra és rendőrökre támadtak.

A rendőrök előbb vízágyúval, majd könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget, később éles lőszert is bevetettek. Az összecsapásokban 38 ember meghalt és több mint 200 megsebesült. Ezer embert őrizetbe vettek.

A szektának az 50 éves Szingh állítása szerint 50 millió követője van a világon.

MTI/FüHü

Csatatér, baloldal módra

Érdekes helyzetet teremtett Karácsony Gergely megjelenése szombaton a Botka-féle fórumon. Már önmagában a tény, hogy ott volt, alkalmasnak tűnt politikai találgatásokra, az pedig, hogy fel is szólalt további kérdéseket vetett fel. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje és a jelenlévők többsége is úgy értékelte a Párbeszéd társelnökének szavait, miszerint föladta saját miniszterelnök-jelölti ambícióit, ráadásul úgy, hogy mindezt Botka javára tette.

 

Maga a zuglói polgármester a Független Hírügynökség érdeklődését egyelőre udvariasan elhárította, azzal, hogy hamarosan áll rendelkezésünkre. Karácsonyt azért kerestük, hogy ő maga tegye egyértelművé a helyzetet, mivel azok, akik csak másodkézből informálódtak a Szegeden történtekről, kicsit másként értelmezték az elhangzottakat. Szerintük ugyanis Karácsony nem állt be még a szocialisták kiválasztottja mögé, pusztán azt erősítette meg, hogy nem akar szembeszállni vele, illetve azt, hogy a Botka által felvázolt program egyáltalán nincs ellenére. Abból, hogy maga a főszereplő egyelőre nem kívánt belemenni szavai elemzésébe, arra is lehet következtetni, hogy saját pártjában is egyelőre bizonytalan a helyzet. Már legalább is annak megítélése, hogy mi legyen, mi lehet a követendő taktika. Az nyilvánvaló, hogy a Párbeszédnek önmagában semmi esélye, talán még a parlamentbe jutáshoz sem, azaz nagyon távolinak látszik az ehhez megszerzendő öt százalék, abban azonban eléggé eltérnek a vélemények, hogy szabad-e az MSZP-hez kötni a szekerük rúdját.

Ma az ellenzéki oldalon általában is az a helyzet, hogy mindenki tudja: szükség van a Botka által, az összefogást helyettesítő szövetségre, de a megállapodások esélye most távolabb van, mint valaha. (Az összefogás szót, mint vesztes kifejezést hagyták el, 2014 után ugyanis negatív hívó kifejezéssé vált, ezért lépett a helyére a szövetség; ha így mennek a dolgok, 2022-re már szinonimat sem kell keresni…) Az Együtt, a Momentum, az LMP, az Új Kezdet, a Kétfarkú Kutyapárt mind megfogalmazták, hogy nem kívánnak részesei válni egy ilyen frigynek, de az egyetértésük csak eddig terjed; nagyjából azt tudják, kikkel nem akarnak közös porondra lépni. A Demokratikus Koalíció az egyetlen, amely állandóan szabad vegyértékeket mutat fel a többi párt irányában, őt viszont Gyurcsány miatt nem akarják vállalni. A felsorolt formációk közül e pillanatban a közvélemény kutatások egyedül a DK-t juttatnák be az országgyűlésbe, de ők is, az LMP-vel együtt, a parlamenti küszöb környékén billegnek.

Visszatérve Karácsonyra: a PM társulása az MSZP-hez, a lépésnek nyilván kevés a hozadéka, ha a lehetséges választók számát nézzük, viszont jelképes értelemben jelentős lehet. Vagyis akár hozhat, vagy hozhatott volna áttörést is. A befejezett múlt azért látszik indokoltnak, mert a szombati fórum után megjelent, elhangzott megnyilatkozások inkább az elutasítást hozták, mint az esetleges csatlakokozási szándékot. A rivális pártok a baloldalon azt hangsúlyozzák: arra mindenképpen szükség van, hogy a százhat egyéni körzet mindegyikében egyetlen jelöltjük szálljon ringbe, viszont közös listáról hallani sem akarnak. Ezt nevezik ugye a koordinált listaállításnak, amelyről egyesek úgy beszélnek, mint a biztos bukás előidézőjéről, mások meg azt állítják, ezt a szándékot már meghaladta az idő.

Akárhonnan is közelítünk az ellenzék helyzetéhez: meg kell állapítanunk, hogy rosszabb állapotban van, mint négy évvel ezelőtt. Akkor, 2013 végén, Bajnai Gordon felbukkanása hozott esélyt és reményt, hogy aztán ezt a reményt is maga a baloldal verje szét. A szétzilálódott ellenzék valamennyi szereplője akkor arra tett ígértet: még egyszer nem követik azokat a hibákat, amelyek a választási fiaskóhoz vezettek. Akkoriban a végeláthatatlan és reménytelen Mesterházy-Bajnai tárgyalási sorozat okozott pusztítást, most viszont a tárgyalási pozíciók is hiányoznak az előrelépéshez. Igaz, hogy – egyes információk szerint – Botka szerint elég, ha januárra kialakul a kívánt szövetség, ám ez a kijelentés is inkább arra utal, hogy időt akar nyerni, mintsem körvonalazódna bármiféle előrehaladás. Karácsony lehetett volna katalizátor, de úgy tűnik még a saját pártjában is meg kell vívnia a harcát.

Vagyis: 2017 nyarának végén, a nagy politikai ősz kezdetén azt tapasztaljuk, hogy a baloldal totális csatatérré változott, miközben a választók már szeretnének találni olyan formációt, amelyre szavazhatnának, hogy végre ne a Fidesz jöjjön vissza. Így biztos, hogy nem jön vissza; el se megy.

Putyin Budapesten – tüntettek ellene az Arénában

0

Fél négy körül érkezett meg Budapestre Vlagyimir Putyin orosz elnök. Hivatalosan a cselgáncs vb megnyitójára jött, de Orbán Viktorral is tárgyal. Az Arénában az Együtt „Nem leszünk orosz gyarmat!”, a Párbeszéd pedig „Hajrá magyarok! Putyin, takarodj!” feliratú molinóval tüntetett.

MTI Fotó: KKM / Kovács Márton

A reptéren Szijjártó Péter fogadta Putyint, aki a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli elnökeként érkezett a világbajnokságra.

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

A megnyitóról egyébként Putyin lemaradt, mert mire a repülőtérről a Papp László Budapest Sportarénához ért, annak már vége lett. De itt találkozott Orbán Viktorral, akivel persze a díszpáholyban is egymás mellett ültek.

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

A Ria Novosztyi szerint az Orbánnal való megbeszélésen Putyin azt mondta, pozitív trendek vannak a kétoldalú kereskedelemben, és

„örül annak a lehetőségnek, hogy egy sporteseményen beszélgethet a kétoldalú kapcsolatokról”.

Arról is beszélt, hogy tavaly 9 százalékos visszaesés volt a kereskedelemben, idén viszont több mint 20 százalékos növekedés.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Azt is mondta, hogy „nagy projekteken dolgoznak együtt”, többek között az energiaiparban.

Példaként említette a paksi bővítést, amelynek 12 milliárd dolláros költsége „biztosítva van”.

Szerinte a munka már a jövő év elején megkezdődhet.

Azt is mondta, hogy más területeken, például a gyógyszeriparban is van együttműködés, és egyre több magyar üzletember érdeklődik Oroszország iránt.

Az Együtt aktivistái közben „Nem leszünk orosz gyarmat!” feliratú molinót feszítettek ki. Közleményük szerint ezután „rendőrök és biztonsági őrök gyűrűjében távozniuk kellett.” Kint ismét kifeszítették a molinót,

a rendőrök ekkor igazoltatni kezdték a tiltakozókat.

A párt alelnöke, Berkecz Balázs ezeket élőben közvetítette a Facebookon.

Üzenet Putyinnak az Arénában: nem leszünk orosz gyarmat!

Közzétette: Berkecz Balázs – 2017. augusztus 28.

Az Arénában a Párbeszéd aktivistái is tüntettek, ők egy „Hajrá magyarok! Putyin, takarodj”-feliratú transzparenssel, amelyen a Paks2 beruházás logója is rajta volt, ami ellen szintén tiltakozik a párt. Erről Tordai Bence, a párt szóvivője posztolt a Facebookon.

Közzétette: Tordai Bence – 2017. augusztus 28.

Őket is kivezették, ahogy a Momentum Putyin-maszkban tiltakozó aktivistáit is. A Momentum estére, a Gellérthegyhez is tüntetést szervezett, ahol néhány százan voltak.

Az LMP közben azt kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság kapjon tájékoztatást az Orbán-Putyin találkozóról.

Putyin idén már másodszor látogatott Magyarországra.

Nem találunk szavakat – megfejtés

0

A Torre di Venerére való emlékezésnek kellemetlen a levegője.

Az atmoszférát bosszúság, izgalom, feszültség remegtette kezdettől fogva, s végül megtörtént a kirobbanás ezzel a borzalmas Cipollával, kinek személyében végzetszerűen s egyébként emberileg nagyon megrázóan testesült meg és sűrűsödött össze az, ami a hangulatban tulajdonképpen kínos volt. Hogy a rettentő végkifejlésnél (amely, utólagosan úgy érezzük, eleve elrendeltetett, s a dolgok lényegében rejlett) még a gyerekeknek is jelen kellett lenniük, magában is szomorú és csak félreértésen alapuló kisiklás, s csupán e különös ember csaló ámítása a ludas benne. Hál’ istennek, a gyerekek nem értették meg, hol végződött a komédia, és hol kezdődött a szerencsétlenség, és abban a boldog hitben maradtak, hogy minden csak játék volt.

Thomas Mann: Mario és a varázsló

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK