Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Merkel diplomáciával oldaná meg az észak-koreai válságot

0

Az észak-koreai válság diplomáciai úton történő megoldását szorgalmazta Angela Merkel német kancellár most közzétett e heti videoüzenetében, hozzátéve, hogy a kialakult helyzetnek egészében véve a globális leszerelés felé kellene sarkallnia a nemzetközi közösséget.

„Azáltal, hogy Észak-Korea újabb rakétateszteket hajtott cégre, ismét nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Ennek ellenére szilárd meggyőződésem, hogy a helyzetet diplomáciai úton kell megoldani, és több erőfeszítést kell tennünk a globális leszerelés lendületbe hozására.”

„Ebben döntő szerep hárul a NATO-ra és Oroszországra. Diplomáciai úton értük el azt is, hogy Iránnal megállapodást tudjunk aláírni. Ehhez hasonlóan kell cselekednünk Észak-Koreával kapcsolatban” – jelentette ki a kancellár az üzenetben, az Irán és hat nagyhatalom között 2015-ben megkötött nukleáris megállapodásra utalva.

 

Orbán Viktor Kötcsén: meg kell védenünk a kerítést és az elmúlt hét év eredményeit

0

A jövő évi parlamenti választás tétjéről, a világrend változásáról és az új francia elnök Európával kapcsolatos elképzeléseiről is beszélt Orbán Viktor a kötcsei polgári pikniken – mondta szombaton az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Ismertetése szerint a kormányfő az elmúlt hét év eredményeinek megvédését nevezte a következő választás tétjének; ezek között kiemelte az ország határainak megvédését a sokak által támadott határkerítéssel együtt, a családok és a munkahelyek biztonságának megőrzését és a közbiztonság fenntartását.

A kormányfő beszélt arról a NATO köreiben publikált számításról, amely szerint

2020-ig 60 millió migráns kelhet útra Afrikából, túlnyomó többségük Európa irányába.

Orbán Viktor előadása a nemzetközi ügyek széles körét ölelte fel, beszélt a világrend megváltozásáról, az Európa előtt álló feladatokról, és hosszan értekezett az új francia államfőnek a héten megjelent nagyinterjújáról is. Emmanuel Macronnak a Le Point-ben kifejtett gondolatai helyenként egyezést mutatnak Magyarország érdekeivel, ugyanakkor az interjú számos megállapításával vitába szállt Orbán Viktor. A külpolitikai realizmus szükségességével, a nyugat válságjelenségeinek leírásával például teljes mértékben egyetértett a miniszterelnök, ahogy azzal a megállapítással is, hogy az európai alapelvek tiszteletben tartásával ki kell javítani azokat a hibákat, amelyek miatt ma Európa rosszul működik – mondta Havasi Bertalan.

 

Gyurcsány: Aki nem képes együtt tartani az ellenzéket, az később, kormányra kerülve az országot sem tudja egybetartani

0

A Demokratikus Koalíció elnöke szimbolikusan a Nyugati téren tartotta meg kampánynyitó beszédét. A nagygyűlés végén a párt elnökségi tagjai elvágták az Orbán vagy Európa feliratú szalagot.

„A múlt soha nem fog egyesíteni bennünket az ellenzéki oldalon, csak a jövő, ez pedig a kormányváltás” – mondta Gyurcsány Ferenc.

A pártelnök felvázolta a DK pozícióját a demokratikus ellenzékben: „a DK-t se legyőzni sem megkerülni nem lehet. Hozzátette: „Mi sem akarjuk a többieket se legyőzni sem megkerülni.”

Az egyéni választókerületekről Gyurcsány Ferenc elmondta:

a DK nem fog alkudozni az egyes választókerületeket illetően.

A Modern Magyarországgal az együttes megmérettetést választotta a DK, amelynek lényege: köztársaság vagy Orbán világa, alkotmányos demokrácia vagy mindennek az ellopása. Ennek a célnak az elérése érdekében át tudjuk hidalni a köztünk levő távolságokat is.

Kötcsei Polgári Piknik: már mindenki megérkezett

0

A kormánypárt hagyományos őszi politikai szezonnyitóján értelemszerűen mindenki Orbán Viktor miniszterelnök beszédét várta a legnagyobb érdeklődéssel, ám a sajtó számára nem derült ki, miről fog beszélni a kormányfő, aki megérkezése után nem méltatta válaszra a rá váró újságírókat – tudósít a Népszava helyszíni tudósítója.

A később érkezők szerencséjére aztán befutott Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, egyben a piknikszervező Polgári Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki azt ugyan nem tudta megmondani, miről fog beszélni a kormányfő, ám úgy vélte, a Brüsszel elleni küzdelem, valamint a kormány szociális és családügyi programja mindenképpen szóba kerül majd.

– Az egyház elmondja, mi a véleménye a kérdésről, mi pedig úgy alakítjuk a családpolitikát, hogy minél több gyerek szülessen – mondta Veres püspök lombikprogramot támadó nyilatkozatáról. Hasonlóképpen nyilatkozott Novák Katalin szociális és családügyi államtitkár is, aki kijelentette: a kormánynak határozott álláspontja van a kérdésben, ahogyan ezt a közelmúlt határozatai is mutatják.

Bakondi Györgyöt értelemszerűen a menekültekről, s a meghosszabbított migráns-válsághelyzetről kérdezte mindenki. – Egyáltalán nem biztos, hogy az unió nem fizeti ki a magyar határvédelmi kerítést –állította a Brüsszelből érkező negatív hírek ellenére, arra viszont már nem válaszolt: ha ennyire súlyos a helyzet, nem veszélyes-e az ország legfontosabb potentátjait egy kúria kertjébe összehívni…

Ahogy közeledett a dél, egyre kevesebb autó fordult be a kúria utcájába – az ezúttal parkolóként funkcionáló futballpályára már amúgy sem fért volna el sokkal több BMW, Audi, Mercedes, Lexus és Porsche -, érezhető volt, hogy

a következő „sajtóérdemes” érkező már maga a kormányfő lesz. Addig azonban még jó másfél órát kellett várnia a sajtómunkásoknak,

akiket kellemes meglepetésre pogácsával, vízzel és kávéval kínáltak meg a szervezők.

Népszava/FüHü

Hatszázezer magyar él az uniós országokban

0

A legtöbben, mintegy negyed millióan, az Egyesült Királyságban, ezt követi Németország 192 ezerrel, majd Ausztria 72 ezer fővel.

A portfolio.hu szerint ha az EU-n belüli munkaerő szabad áramlásáról kérdezik a magyarok véleményét, akkor évek óta az figyelhető meg a hasonló felmérésekben, hogy legalább 75-80% támogatja azt, hogy az EU-n belül bárhol vállalhasson munkát, a szabad munkavállalás a cél.

A portál számítása szerint valamivel több, mint hatszázezer magyar állampolgár élhet uniós országokban, ők azok, akiknek a legfontosabb, a munkavállalás szabadsága. A legtöbben, mintegy negyed millióan, az Egyesült Királyságban, ezt követi Németország 192 ezerrel, majd Ausztria 72 ezer fővel.

Tízezres számban élnek magyarok Svédországban  és Hollandiában. Spanyolországban, Írországban és Olaszországban 10 ezer alatti a honfitársaink száma.

A portál szerint a számokat figyelembe véve az elmúlt három évben 70 ezer magyar vándorolt ki. Németországban 8 év alatt megháromszorozódott a számuk. Az ott élő  közel 200 ezer magyar nagy része legfeljebb 6 éve vándorolt ki. A 2004-es uniós csatlakozás óta több százezren keresték a boldogulásukat az EU országaiban. Közülük napjainkban is több mint félmillióan élhetnek legálisan külföldön.

 

Összefog Gyurcsány és Bokros pártja

0

A Közös Ország Mozgalom tegnap esti rendezvényén jelentették be: megkezdi a tárgyalásokat a Demokratikus Koalíció és a Mozgalom Magyarországért.

Gyurcsány ezt írta ki a mai megállapodásról a hivatalos Facebook-oldalára:

Bokros Lajossal ma bejelentettük, hogy a DK és a MoMa együttműködnek a jövő évi választásokon a Fidesz legyőzése érdekében. A célunk nem változott: minden fideszessel szemben egy demokratikus ellenzéki jelölt legyen mind a 106 választókörzetben. És nem változott a magatartásunk sem: minden demokratával, demokratikus ellenzéki párttal együttműködni, tárgyalni szeretnénk, nincsenek feltételeink.

Ukrán titkosszolgálat: nem tőlünk szerezte a rakéta technológiát Észak-Korea

0

A londoni International Institute of Strategic Studies szakértője azt írta augusztus közepén, hogy minden bizonnyal Ukrajnából származik az a rakéta technológia, amely lehetővé tette az interkontinentális rakéták kifejlesztését a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszer számára.

A CNN amerikai hírtelevízió utánajárt a dolognak: exkluzív riportjában még két észak-koreai kém is szerepel, akik Ukrajnában buktak le miközben megpróbáltak rakéta technológiai információkhoz jutni. A CNN-t egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú titkosszolgálati tiszt tájékoztatta Ukrajnában arról, hogy ők a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy a szovjet időkből megmaradt rakéta technológia ne kerüljön Észak Korea vagy más kétes szándékú hatalom kezébe. Mit írt az International Institute of Strategic Studies szakértője?

Ukrajnában Juzsnoje rakéta kutató centrumban terveztek olyan rakétákat, melyeket azután Észak Korea továbbfejlesztett és sikeresen kipróbált.

Valószínű tehát, hogy innen származik a technológia. Az ukrán titkosszolgálat bemutatott egy filmet a CNN-nek, melyen két észak-koreai kém látható amint rakéta dokumentumokat keresnek. A két kémet, akik Észak Korea moszkvai nagykövetségéről érkeztek mint „kereskedelmi megbízottak” , elfogták és nyolcéves fegyház büntetésre ítélték. Jelenleg is büntetésüket töltik Zsitomir városában. A CNN a börtönben felkereste őket. Egyikük elmondta: valóban titkos adatgyűjtés volt a feladatuk Ukrajnában. Az eset nem friss, a kémkedésre 2011-ben került sor. Újra lebukott egy észak-koreai kém csapat 2015-ben. Mind az öt észak-koreai kiutasították mielőtt bármilyen információhoz juthattak volna- közölte a titkosszolgálati tiszt az amerikai hírtelevízióval.

Ukrajnában nyugatbarát fordulat történt: Putyin barátja, Janukovics megbukott Kijevben. Azóta az ukránok megpróbálnak közeledni az Egyesült Államokhoz. Pénzügyminiszterük például sokáig egy olyan amerikai nő volt, akinek a szülei Ukrajnából vándoroltak ki az Egyesült Államokban. Az ukrán titkosszolgálat tisztje szerint egyértelmű: nem őket terheli a felelősség azért, hogy Észak Korea olyan rakéta technológiához jutott, mellyel már az Egyesült Államokat is fenyegetheti.

Akkor honnan jöhetett a fejlett technológia? Oroszországból- állítja a magát megnevezni nem kívánó ukrán titkosszolgálati tiszt. Bizonyíték természetesen nincs. Az International Institute of Strategic Studies is megemlíti Oroszországot, de miután ott jobb az ellenőrzés, nem tartja valószínűnek, hogy átadtak volna korszerű rakéta technológiát Észak Koreának. Putyinnak ugyanis aligha érdeke, hogy az orosz határok mentén olyan atomhatalom jöjjön létre, mely interkontinentális rakétával is rendelkezik. Azt viszont felveti a tanulmány, hogy

sok észak-koreai hadmérnök tanult a szovjet akadémiákon a nyolcvanas években. Ők voltak a legszorgalmasabb diákok.

A nagy Szovjetunió bukása után Észak Korea megpróbált megvásárolni orosz hadmérnököket. Lehet tehát, hogy Észak Korea interkontinentális rakétái azért hasonlítanak a szovjet rakétákhoz, mert olyan hadmérnökök konstruálták őket, akik a Szovjetunióban tanultak vagy épp tanítottak?

A végeredmény szempontjából persze nagyjából mindegy, hogy honnan származik a rakéta technológia, mellyel Észak Korea immár el tudja érni az Egyesült Államokat is. A kérdés inkább az, hogy miképp lehet megakadályozni az ifjú diktátort, hogy fel is használja a rakétákat? Putyin orosz elnök szerint az USA-nak ajánlatot kellene tennie Észak Koreának: ha abbahagyjátok a rakéta kísérleteket, akkor mi nem rendezünk több nagy hadgyakorlatot a koreai félsziget déli részén. Ilyen nagy amerikai-dél-koreai hadgyakorlat jelenleg is zajlik és ezt háborús fenyegetésnek értékelik Phenjanban. Putyin hamarosan Kínába utazik, hogy részt vegyen a BRICS csúcson. A fő téma a gazdaság lesz, de amikor az orosz elnök négyszemközt tárgyal Hszi Csinping elnökkel, akkor minden bizonnyal szóba kerül Észak Korea is.

Kiadós eső országszerte

0

Délnyugat felől több hullámban csapadék érkezik. Eső, zápor, zivatar egyaránt várható, zivatar esetén helyenként felhőszakadással. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18-30 Celsius-fok között valószínű, északnyugaton, nyugaton várható a leghűvösebb, keleten, délkeleten a legmelegebb idő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtti veszélyjelzése szerint Budapestre és Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Tolna megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a felhőszakadás veszélye miatt. Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig elsőfokú figyelmeztetés van érvényben emiatt.

Délnyugat felől több hullámban csapadék érkezik. Eső, zápor, zivatar egyaránt várható, zivatar esetén helyenként felhőszakadással. A csapadék döntő része szombat késő délutántól vasárnap reggelig hullik. A Dunántúl keleti és déli területein, illetve az Alföldön, Északi-középhegységben sok helyen várható 15-20 millimétert meghaladó eső. A legnagyobb mennyiségekre, 30-50 milliméter körüli csapadékra a Dél-Dunántúlon, a Dél-Alföldön és a középső-északi országrészben (Pest, Fejér, Nógrád és környezete) lehet számítani.

Késő délután, este a déli megyékben, majd estétől inkább csak a keleti, tiszántúli országrészben intenzív zivatarok is kialakulnak 70-80 kilométer/óra feletti széllel, jégesővel. Főként az Alföld délkeleti határvidékén kora este heves zivatar is előfordulhat 80-100 kilométer/órás szélrohammal és nagy méretű jéggel.

A heves zivatarok veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 18-30 Celsius-fok között valószínű, északnyugaton, nyugaton várható a leghűvösebb, keleten, délkeleten a legmelegebb idő. Késő estére – hasonló területi eloszlásban – 14-23 fok közé csökken a hőmérséklet.

 

 

Nyolc milliárd dollár elsősegély Texasnak

0

Donald Trump amerikai elnök a tervezettnél több pénzt, csaknem nyolcmilliárd dollárt kért a Harvey vihar texasi és louisianai áldozatainak megsegítésére. Texas kormányzója szerint államának még valószínűleg további 125 milliárd dollárra lesz szüksége.

A Fehér Ház jelezte: az elnök a tervezett 5,9 milliárd dollár helyett 7,85 milliárd dollárról szóló kérelmet küldött át a kongresszusba, a vihar utáni texasi és louisianai helyreállítási munkálatokhoz. A nyári szabadságukról visszatérő törvényhozók hétfőn kezdik meg a tanácskozást az összeg megítéléséről, de sajtójelentések szerint

nem kétséges, hogy  megszavazzák az összeget.

A Fehér Ház azt is bejelentette, hogy Trump elnök a későbbiekben további kisebb összegeket is kérhet majd a kongresszustól a helyreállítási munkák megkönnyítéséhez. Greg Abbott, Texas kormányzója pénteken jelezte, hogy államának még valószínűleg további 125 milliárd dollárra lesz szüksége.

A houstoni születésű tech-milliárdos, Michael Dell bejelentette:

Építsük újra Texast Alapítvány néven százmillió dolláros alapot hoz létre a város újjáépítésére.

Az alapítványba a saját vagyonából 36 millió dollárt ajánlott fel. Bár Houstonban megkezdődött az apadás, a város még mindig víz alatt van. Texas keleti megyéiben és Louisianában azonban szakad eső, áradnak a folyók. A Mexikói-öböl mentén fekvő települések többségében kötelező kiürítést rendeltek el.

A Houstontól keletre lévő, francia tulajdonú Arkema vegyi üzemben péntek este újabb robbanás történt és újabb üzemcsarnokok és raktárak borultak lángba.

A vállalat amerikai üzemének igazgatója, Ricard Rowe sajtótájékoztatón közölte: további robbanások és tüzek várhatók. Az üzemben ugyanis mintegy 225 tonnányi szerves peroxidok találhatók. Az ipari komplexum környékét mintegy két és fél kilométeres körben már szerdán kiürítették.

MTI/FüHü

 

 

A nap várható eseményei: Kötcse, DK kampánynyitó, Pozsonyi Piknik

0

A szombat meghatározó eseményei közé sorolható, hogy Orbán Viktor Kötcsén tart kampánynyitót, Gyurcsány Ferenc meg a Nyugati téren. Közben meg a Xlll. Kerület ( Lipócia) „faluünnepet” tart.

Tizenharmadik alkalommal gyűlik össze a jobboldali értelmiségi holdudvar a Gyurcsány Ferenc nyaralójával szemközti Dobozy kúriában Kötcsén, hogy meghallgassa Orbán Viktor szezonnyitó,

ez alkalommal ráadásul kampányindító helyzetértékelését,

illetve a jövőre szóló útmutatását. Az első pikniket 204-ben tartották.

„Orbán vagy Európa?” címmel szervez kampánynyitó rendezvényt szeptember 2-án a Demokratikus Koalíció a Nyugati téren.

Valószínűleg nem véletlenül választotta a Nyugati teret a DK őszi kampánynyitó rendezvényének színhelyeként – a párt ugyanis egyértelmű kampányüzenettel fordul rá a 2018-as választásokra, eseményét az

„Orbán vagy Európa? Válassz!”

címmel rendezi meg szeptember 2-án délután 4 és 6 óra között. A rendezvényen Gyurcsány Ferenc pártelnök is beszédet tart.

Szombaton rendezik meg a Pozsonyi Piknik kulturális fesztivált, ahol többek között színházi, zenei és irodalmi programokkal várják a látogatókat.

A kulturális pikniket 10 és 21 óra között a XIII. kerületi Újpesti rakparton,

a Jászai Mari tér és a Szent István park között tartják, amelyre idén is tematikus utcákkal várják a látogatókat. Annyi újítással az elmúlt évekhez képest, hogy az idén ezek az utcák a színházak esetében parkká bővülnek, így még több budapesti és vidéki társulattal, művésszel találkozhatnak az érdeklődők a Szent István park keleti oldalán, a Balzac utca torkolatánál. A társulatok pavilonjainál külön programokkal is várják az érdeklődőket.

A felnőttek számára programokat kínáló két színpad fellépői között van a Vígszínház a 30. születésnapját ünneplő Padlással és Presser Gáborral, Parti Nagy Lajos, aki színészi segédlettel saját művét adja elő. Szombathelyről érkezik Jordán Tamás, először lép fel a Piknik színpadán a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Dumaszínház és a Rippel fivérek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK