Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Európa: Az amerikai csapatok nincsenek felkészülve egy orosz támadás elhárítására

0

Az Olaszországban állomásozó 173-as ejtőernyős dandár lenne hivatva arra, hogy az első vonalban küzdjön egy esetleges támadás idején. 2014-ben őket vezényelték a Baltikumba, hogy elrettentsék az oroszokat attól, hogy a Krím félszigethez hasonlóan esetleg más területeket is megszerezzenek.

Ez az ejtőernyős dandár nemrég hadgyakorlaton vett részt Ukrajnában, és ott kiderült: nem képes felvenni a harcot egy olyan hadsereggel szemben mint az orosz, mely a lázadókat támogatja Ukrajnában. Miért nem? Erről kért jelentést Gregory Anderson ezredes, a dandár parancsnoka.

A Politico című brüsszeli lap megszerezte a belső használatra készült amerikai jelentést.

A 173-as dandár ahhoz szokott, hogy Irakban és Afganisztánban gyengén képzett és gyengén felszerelt ellenféllel harcol. Óriási technikai fölényben van, és ezt ki is használja. Csakhogy az oroszok más kategóriát képviselnek mint a dzsihád harcosok, akik kézi fegyvereket használnak és nem rendelkeznek sem légierővel sem pedig informatikai rendszerrel.

Az oroszok, akik most szeptemberben nagy hadgyakorlatot tartanak Belorusziában Zapad vagyis Nyugat néven, képesek arra, hogy a levegőből is támadjanak. Informatikai rendszerük pedig alkalmas arra, hogy megzavarja az amerikaiak tájékozódását. Az amerikaiak mindent a műholdaktól és a GPS-től várnak és alaposan meglepődnek, ha a másik fél megzavarja őket! Márpedig az oroszok erre is képesek.

El kell ezen gondolkodnunk

– mondta Gregory Anderson ezredes a Politiconak. Miután Obama elnök utasítására két tank dandárt az USA kivont Németországból, ez a Vicenzaban állomásozó 173-as ejtőernyős dandár képviseli a legjobbat, amit Amerika Európában fel tud mutatni. Ukrajnában kiderült a hadgyakorlat során, hogy ez kevés.

Könnyű tankokra van szükség, melyek védelmezik a gyalogságot a mesterlövészekkel szemben.

Légi támogatás kell és olyan informatikai rendszer, melyet az ellenfél nem tud megzavarni!

Nemrég Mike Pence alelnök járt a Baltikumban, hogy megnyugtassa a NATO szövetségeseket az orosz-belorusz hadgyakorlat előtt. Trump is támogatást ígért amikor Varsóban a közép és kelet-európai államok vezetőivel találkozott. A brüsszeli Politico cikkéből kiderül: az amerikai katonák elszoktak attól, hogy hozzájuk hasonlóan jólképzett és jól felszerelt hadsereggel nézzenek szembe.

Ahhoz, hogy az amerikai elrettentés valóban hatásos legyen változtatni kell ezen

hiszen nyilvánvaló: a moszkvai vezérkarban tökéletesen tisztában vannak az amerikaiak gyengeségeivel, és azokat ki is használják, ha Putyin elnök úgy dönt: ez Oroszország érdekében áll …

Korrupció gyanújával letartóztatták Netanjahu egykori kabinetfőnökét

0

Az izraeli főügyészség utasítására hat embert vettek őrizetbe az úgynevezett tengeralattjáró botrány kapcsán. Köztük David Sharant, aki korábban Netanjahu  izraeli miniszterelnök kabinetfőnöke volt. Pontosan akkor amikor a tárgyalások folytak az izraeli kormányzat és a német Thyssen között tengeralattjárók és őrnaszádok szállításáról.

A 1,5 milliárd dolláros ügyletet a Thyssen izraeli embere úgy ütötte nyélbe, hogy állítólag lefizette a döntéshozók egy részét. Michael Ganor már ül és vádalkut kötött az ügyészséggel. Hajlandó tanúskodni az ügyben és így csak egy évet kell börtönben töltenie és a pénzbüntetést csak 10 millió sékel /2,8 millió dollár /.

Az ő vallomása alapján vették most őrizetbe Netanjahu ex kabinetfőnökét. A miniszterelnök természetesen cáfol minden korrupciós vádat, de az ellenzéki sajtó szerint nem lehet kétséges, hogy ő is érintett. Annál is inkább, mert ügyvédje, David Shimron is szerepel a vádlottak között. Netanjahu szerint politikai okból akarják őt besározni az ellenfelei, akik irigylik, hogy Izrael történetében ő töltötte el a leghosszabb időt a miniszterelnöki székben.

Szurkolói kórus Felcsúton

0

Most került fel az Internetre az a pár másodperces kis videó arról, hogyan reagáltak a szurkolók arra, amikor a felcsúti Pancho Arénában a Vieoton-FTC labdarúgó mérkőzésen elment az áram.

Minden kommentár nélkül:

 

http://zeroz3ro.tumblr.com/post/164936599983/amikor-a-pancho-arénában-a-vidi-fradi-meccs-alatt

Csúnyán drágul a benzin

0

Bruttó kilenc forinttal drágulhat a 95-ös benzin és 6 forinttal a dízel nagykereskedelmi ára szerdán. Egy hét alatt 11 forinttal emelkedhet a benzin ára.

Bruttó 9 forinttal emeli a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült az MTI hétfőn. A drágulással

a benzin átlagára 352 forintra, a gázolajé 346 forintra nőhet.

A benzin ára legutóbb augusztus végén változott, akkor 2 forinttal, 343 forintra nőtt, a gázolaj ára két héttel ezelőtt 3 forinttal 340 forintra csökkent.

Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Általános áresés a tőzsdéken Korea miatt

0

 „Senki sem tudja, hogy mi lesz: tárgyalások vagy háború? Így mindenki bizonytalan” – nyilatkozta a kialakult tőzsdei eladási lázról egy vezető tőzsdei szakértő a Reuters hírügynökségnek. A globalizált világban a távolság nem számít, ráadásul az európai multik igencsak érdekeltek a kelet-ázsiai, mindenekelőtt a kínai piacokon.

Kínában épp most üléseznek a BRICS államok vezetői. Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél Afrika korábban abban a hitben élt, hogy alternatív megoldást jelenthetnek a világgazdaságban, hiszen az ő gazdaságuk gyorsan nő, míg az európai, Észak amerikai vagy japán csak lassan vagy egyáltalán nem. Ez az illúzió elmúlt, mert napjainkban az öt ország közül csupán India és Kína teljesít jól, az orosz gazdaság – a nemzetközi kőolaj- és földgáz-árak bezuhanása miatt – csak stagnál, ráadásul szankciók is sújtják. Brazília pedig beleroppant a futball világbajnokság és az olimpia megrendezésébe. Óriási korrupciós válság is kialakult a legnagyobb latin-amerikai országban, ahol az egész elit a vádlottak padján érezheti magát. Dél Afrikában az államfő ugyan megúszta egyelőre a korrupciós vádakat, de a gazdaság igen lassan fejlődik és a többséget kitevő szegény néprétegek életszínvonala csökken.

Furcsa szerepcsere

Mindeközben furcsa szerepcsere alakult ki a BRICS államok és az USA között. Míg korábban az Egyesült Államok volt a szabadkereskedelem bajnoka, most Donald Trump, az America First program keretében protekcionista húrokat penget. Így Hszi Csin-ping elnök kommunista diktatúrája vált a szabadkereskedelem zászlóvivőjévé a globális gazdaságban.

Persze azt is lehet mondani, hogy ahonnan az USA kivonul, oda Kína bevonul.

A Nagy Selyemút program, amelyet Hszi Csin-ping elnök májusban hirdetett meg Pekingben, épp ezt célozza. Kína elsőségre tör a világgazdaságban, de ehhez semmiképp sem hiányzik egy háború a koreai félszigeten. Ezért Peking igen határozottan tiltakozott Észak Koreánál a hidrogénbomba-kísérlet miatt. Kérdés, hogy az ifjú diktátor, Kim Dzsongun hallgat-e még egyetlen szövetségesére, Kínára?

Feszült a helyzet

Mint a FüHü is beszámolt róla, a Koreai Flszigeten egyre feszültebb a helyzet azt követően, hogy Észak földalatti nukleáris robbantást és több rakétakísérletet hajtott végre. Válaszként Dél-Korea is kilőtt több rakátát a tengerbe, s egyeztet az Egyesült Államokkal a teendőkről. Összehíták az ENSZ Biztonsági Tanácsát is.

Megszólal a Putyin miatt lemondott professzor

1

Mindegy az ok, abszurd az egész – mondta a fuhu.hu-nak Vajda Mihály, aki lemondott a Debreceni Egyetemen viselt professor emeritusi címéről. A filozófus a Vlagyimir Putyinnak adományozott tiszteletbeli díszpolgári cím miatt tiltakozott.

A Széchenyi-díjas magyar filozófus azért mondott le, mert az egyetem – a szenátus elsöprő többségének a szavazatával – díszpolgári címet adományozott Vlagyimir Putyin orosz miniszerelnöknek, amit azzal indokoltak, hogy „mind a magyar kormányzat, mind az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks 2 beruházásban”.

A döntés után nagy tiltakozási hullám kezdődött, részben a diákok, részben pedig a tanárok részéről. Ez utóbbi sorba tartozott, hogy elhatárolódott a kitüntetéstől az egyetem alkotmányjogi tanszéke.

Vajda Mihály mostani bejelentésekor azt írta: hogy

„Nem szeretnék semmilyen kapcsolatot tartani olyan intézménnyel, amelynek díszpolgára Vlagyimir Putyin.”

Vajda Mihály a fuhu.hu-nak elmondta, külföldön volt, csak most értesült a történtekről, ezért ennyi idő elteltével választotta a tiltakozásnak eme módját. Putyin címének indokolásáról azt mondta, hogy az mindegy, abszurd az egész kitüntetés. A tudományokhoz nincs köze ennek, bár, hallotta, sokaknak nem tetszett a Debreceni Egyetemen sem – mondta. „Öreg vagyok, rég nem járok oda” – fogalmazott végül a filozófiai tanszék egykori vezetője.

Vajda Mihály életútja

Vajda Mihály András (Budapest, 1935. február 10.) Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Munkásságát elsősorban a fenomenológia, a 20. századi német filozófia és a totalitariánus társadalmak elmélete terén fejtette ki. 1996 és 2000 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Filozófiai Intézete, 2005 és 2009 között az MTA Filozófiai Kutatóintézet igazgatója.Több mint nyolcvan publikációja jelent meg, ezeket elsősorban magyar, angol és német nyelven adja közre.

 

 

Elkezdik a 3-as metró felújítását

0

Napokon belül kezdődhet a 3-as metró felújítása az északi szakaszon, aláírták a megállókra és az alagút felújítására a szerződéseket a Strabaggal és a Swietelskyvel nettó 71,9 milliárd forintról. Tarlós István „ostobaságnak” nevezte, hogy nincs fedezet a folytatásra.

A BKV a Strabag Építőipari Zrt.-vel és a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel írta alá a szerződést Tarlós István főpolgármester jelenlétében. Tarlós elmondta, hogy az Újpest-Központ és Dózsa György út közti északi szakaszon az állomások felújítására nettó 24,1 milliárd forintra, az alagúti munkákra nettó 47,8 milliárd forint értékben szerződtek. Az állomásoknál a műszaki átadás-átvétel megkezdésének határideje 2018. október 31-e, az alagút esetében 2020. július 24-e.

A jelenlegi a harmadik kiírás a 3-as metróra: az eddigi tenderek sikertelenek voltak, mert az állami támogatásként odaítélt 137,5 milliárd forintnál sokkal magasabb ajánlatok érkeztek. A legkevesebbel, 15 százalékkal drágult a vágányépítés, az északi szakasz állomásainak felújítására érkezett ajánlatok 23 százalékkal lettek nagyobbak. Tarlós

„kétségbeesett ostobaságnak” nevezte, hogy megkezdendő munkáknak ne lenne meg a fedezetük,

noha a középső és a déli metrószakasz állomásainak felújítására korábbi hírek szerint 44, illetve 47 százalékkal magasabb ajánlatok érkeztek.

Az állomások akadálymentesítéséről Tarlós István azt mondta, hogy annak örülnének a legjobban, ha minden állomáson teljes akadálymentesítést tudnának végezni, de annyit csinálnak meg, amennyi pénzük van erre. A kérdés az, ha most a legmodernebb, legteljesebb körű akadálymentesítést nem tudják megcsinálni, akkor

„jelentkezzen az, aki azt mondja, hogy maradjon el a 3-as metró felújítása”

– mondta Tarlós.

A főpolgármester azt ígérte: a lehetőségük, a mozgásterük végső határáig elmennek az akadálymentesítésben. De ha nem lesz teljes körű az akadálymentesítés, akkor sem tudunk lemondani a 3-as metró felújításáról – fűzte hozzá.

Így aztán az északi szakaszon lifteket építenek az Újpest-Központ, az Újpest-Városkapu, a Gyöngyösi utca és Forgách utca állomásokon. Az Árpád-híd állomásnál már van lift, egyedül a Dózsa György úti állomáson nem lesznek felvonók, de a meglévő lépcsők mellé mozgólépcsőket építetnek.

A BKK a felújítás három évig terjedő idejére társadalmi egyeztetést indított az ideiglenes forgalmi rendre.

Először a metróvonal északi szakaszát, az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti részt zárják le, várhatóan egy évre. Ez idő alatt a szerelvények csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekednek. Az északi szakasz felújítása alatt esténként és hétvégente az M3-as metró helyett annak teljes vonalán pótlóbusszal lehet utazni.

A BKK megvizsgálta, hogy az Újpest-Központ–Lehel tér szakasz felújítása alatt várhatóan hogyan rendeződik át a forgalom az érintett hálózaton, ennek alapján lakótérségekre bontva részletes mobilitási tervet dolgozott ki. Ezek jellemzője, hogy a belváros elérésének érdekében az utasok igénybe vehetik az Újpest-Központ és a Lehel tér között közlekedő metrópótló autóbuszokat és a belváros gyorsabb elérését lehetővé tevő alternatív eljutási lehetőségeket. Részletek a BKK térképes oldalán olvashatók.

Álpuccsra gyanakszik a DK, az Együtt magyarázatot követel

0

Vegyük komolyan Kövér László és Rogán Antal fenyegetését! – ad jó tanácsot a Demokratikus Koalíció, amely felszólítja az Orbán-kormányt és a Fideszt, hogy ne szervezzenek utcai zavargásokat.

Gréczy Zsolt szóvivő azzal kapcsolatban hívta össze a sajtótájékoztatót, hogy Kövér László után már Rogán Antall is zavargásokat vizionál.

“Mire készül a Fidesz idén ősszel?”

A DK szóvivője rögvest meg is válaszolta a saját maga által feltett kérdést. A forró őszről kétféleképpen lehet előre tudni: az egyik, hogy a Fidesz immáron jósdaként is működik, a másik, hogy maga a Fidesz készül 2006 után újra utcai zavargásokra. Az embereik megvannak hozzá: elég csak 2006-ra, vagy a Nemzeti Választási Irodát elfoglaló kopaszokra gondolni.

A Demokratikus Koalíció éppen ezért is felszólítja az Orbán-kormányt és a Fideszt, hogy ne szervezzenek utcai zavargásokat! Ne szervezzenek álpuccsot, ne dobáljanak rendőröket, ne gyújtogassanak autókat! Ha Budapest utcáin újra ilyen történne, az azt jelenti, hogy a Fidesz berezelt a választásoktól és a zavarkeltésben látja a megerősödés reményét – szögezte le. Mint leszögezte:

 “Ebben az országban a Fidesz az egyetlen párt, amely valaha erőszakos utcai zavargásokat szervezett.”

Időközben Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez és Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy kiderüljön mire alapozva tett ilyen kijelentéseket a propagandaminiszter.

Rogán Antalhoz:

Milyen információkra hivatkozva, mire alapozva tett ilyen kijelentéseket? Van-e bármiféle jelentés, titkosszolgálati anyag, ami alátámasztja ezeket?

Illetve Pintér Sándorhoz:

Tud-e bármi olyan információról, amely Rogán Antal kijelentését alátámasztja?Szolgáltatott-e a Belügyminisztérium, vagy az ahhoz tartozó bármely szervezet olyan információkat Rogán Antal számára, amelyekre alapozva zavargásoktól tarthat?

Kétséges többsebesség

0

Sidó H. Zoltán írja a pozsonyi Új Szóban, hogy elég merész dolog többsebességű Európáról álmodnia a helyben járó Franciaországnak. ”Persze, ez még odább van, lehet, hogy mire a franciák végeznek a házi feladataikkal, vagyis gatyába rázzák a némettől leszakadó gazdaságukat, a mi minimálbérünk és szociális juttatásaink is beérik a fejlett országokét.”

”Emmanuel Macron, a Napóleon óta legfiatalabb francia államfő gyakorlatilag a tavaszi megválasztása óta bombázza az uniós tagokat a szorosabb együttműködés, a gazdasági és pénzügyi harmonizáció, az adóügyi és szociális politikák konvergenciájának koncepciójával, az eurózóna közös költségvetésével, az európai védelmi politika elmélyítésével. Az fjú Macron dinamizálni szeretné az elődje, Francois Hollande idején lomhává vált Franciaországot, s ahogy az már lenni szokott, Párizs az Európai Unió által, az unióban elfoglalt kiemelt helyével akar ismét meghatározó szereplővé válni.”

A pozsonyi lap kommentátora szerint

”nincs új a nap alatt, hiszen Joschka Fischer német külügyminiszter már 2000-ben mag-Európáról beszélt,

vagyis arról, hogy jöjjön létre egy élcsapat az unión belül, amely gyorsabban halad előre az integrációban. Voltaképpen ez már most létezik, hiszen azok az országok, ahol euróval fizetnek, napjainkban is több területen harmonizálják lépéseiket. A schengeni övezetnek sem tagja valamennyi uniós ország. Ami mégis újdonság, hogy mintha valóban lenne akarat és elszántság a kétsebességes Európa megvalósítására, ami egyben azt is jelentené, hogy elválna a tüdő a májtól, azaz kiderülhet, melyik tagállam akar és tud az eddiginél szorosabb együttműködésre, és melyik nem.

Ez látszólag pompás, az unió porba hullott, a brit brexit által megtépázott, csillagokkal tarkított kék zászlaját újra Párizs emelheti a magasba.

Ezzel csak az a bökkenő, hogy Franciaország gazdasági és költségvetési szempontból végképp nem felel meg az általa másoktól elvárt szempontoknak. A gall kakas úgymond röpképtelen lett, az elmúlt bő 10 évben az ország gazdasága legfeljebb évi 1 százalékos ütemben bővült, a munkanélküliek aránya beragadt 10% feletti szinten, az adóterhek agyonnyomják a vállalkozói szférát, az államadósság nőttön nő, a költségvetési hiányt képtelen visszafaragni, az ottani munka törvénykönyve pedig a bürokrácia igazi torzszülöttje – rém bonyolult, 3500 oldalas iromány, amely nagyon erős védelmet nyújt a munkavállalóknak. Macron becsületére legyen mondva, hogy az elsők között ugrott neki a munkajogi reformnak, ami máris heves tiltakozásokat, demonstrációkat váltott ki a fővárosban.” (…)

”Az előjelek szerint Madrid és Róma is az EU magjában szeretne lenni, csakúgy mint

Robert Fico, aki mostanában a többsebességes unió egyik legnagyobb hívének szerepében tetszeleg.

Azt még nem sejthetjük, hogy mi valósul meg a szorosabb együttműködésből, ami remélhetőleg nem kizárólag a dolgokat rendre túlbonyolító franciák karmesteri irányításával valósul meg. Viszont az már most világos, hogy a kevésbé fejlett tagok számára a közös adórendszer és az egységesülő szociális juttatások rendszere túl nagy tehertétel lehet.”

Orbán mint megkerülhetetlen téma a német választási kampányban

0

Orbán Viktor nem csak, hogy szóba került, de igen gyorsan és hangsúlyosan a német kancellárjelölti vitában, vasárnap este. A német kancellár és szociáldemokrata kihívója is a magyar miniszterelnökre mutogatott a vita közben. A DK rárepült a témára. Szijjártó visszavágott.

Angela Merkel német kancellár hibázott, amikor 2015 szeptemberében beengedte Németországba a menekülteket, mert döntésébe nem vonta be az európai partnereket – idézte a szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje  berlini televíziós vitát a hvg. Martin Schulz szerint Merkel kész tények elé állította az uniós partnereket, és ez vezetett oda, hogy Orbán Viktor Magyarországa és Jaroslaw Kaczynski Lengyelországa kivonja magát a felelősség alól és

„cserben hagyja Németországot”, holott „sok pénzt fizetünk ezeknek az országoknak”.

Angela Merkel úgy válaszolt: Martin Schulz is tudja, hogy

„Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok” és „tudtuk, hogy Magyarország nem hajlandó szolidárisan részt venni a menekültek ellátásában.”

Így szeptember 4-én este szerint gyorsan kellett cselekedni a Magyarországon gyalog elindult menekültek ügyében, mert „semmi remény nem volt, hogy Orbán Viktor megváltoztatja a hozzáállását” – mondta Merkel.

A DK kérdez

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz – tudatja közleménye.

„Igaz-e, amit Angela Merkel állít, miszerint személyesen Orbán Viktor hozott döntést a menekültek Keleti pályaudvaron tartásáról?”

Igaz-e, hogy Orbánék tudatosan leállították a vonatközlekedést, hogy aztán félelemkeltésre használják a gyalog útnak induló menekültekről készült képsorokat? – kérdezi az ellenzéki párt.

Szijjártó visszavág

A külügyminiszter szerint megtiszteltetés, ha Európa legerősebb országának választási kampányában a két legesélyesebb jelölt vitáján a legfontosabb kérdés Magyarország.

„Végre Németországban is észrevették azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tett és tesz,

hogy megfeleljen az európai kötelezettségeinek, hogy megvédje az országot és Európát”.

Szijjártó felidézte:

2015-ben, a válság csúcspontján Orbán Viktor miniszterelnök utasította a minisztereket, hogy a schengeni jogszabályokat minden körülmények között be kell tartani, és a schengeni szabályoknak megfelelően Magyarországot senki nem hagyhatja el nyugati irányba érvényes úti okmányok nélkül.

Világos volt, hogy ez alól egy kivétel van: ha a német vagy az osztrák kancellár ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik, és hogy ez miért történt, az az ő belügyük, mondta Szijjártó Péter.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK