FüHü

A végső megoldás azonban a magyarok és lengyelek százezreinek kezében van, akik tiltakoznak országaik Európától történő elfordulása ellen: érezniük kell a többi európai támogatását abban, hogy országaikban védik a demokráciát és a jogállamiságot, mert ez mindenki számára fontos.

Az európai értékek válsága közel jutott a forrponthoz, lassan politikai krízist okoz, hogy a varsói és a budapesti kormány szembeszegül az alapvető európai értékekkel. Az EU Bizottsága jogi lépéseket tett, és kilátásba helyezte, hogy Lengyelországot illetően tovább is megy. Az Európai Parlament ezt támogatja és Magyarország elleni további lépésekre készül. De a lengyel és a magyar vezetők csak akkor fogják érezni a nyomást, ha abban aktívan részt vállalnak a többi uniós tagállam vezetői is. Az unió szabályozásai figyelemre méltóan rugalmasnak bizonyultak a legutóbbi válságokkor, de most belülről támadják az EU alapjait, és a nemzeti politikai vezetőknek segíteniük kell az EU intézményeit abban, hogy többet tegyenek az unió alapvető értékeinek védelmére.

Amikor 2004-ben és 2007-ben új tagállamokat vettek fel, azok nem nagyon akarták feladni újonnan – vagyis 1989 után – megszerzett szuverenitásukat, és a 7. cikkely célpontjainak látták magukat. Így aztán az EU Alapvető Jogok Chartája, amely a Lisszaboni Szerződéssel lépett életbe, teli volt megkötésekkel a benne foglalt rendelkezések végrehajtását szolgáló jogi mechanizmusok terén.

A szuverenitási reflex felerősödött 2008 után,

amikor a válságok gyengítették az unió szerepét, amelyet a stabilitás és a prosperitás pilléreként töltött be, és megmutatkoztak a kölcsönös függőség árnyoldalai.

Az EU munkája a kölcsönös bizalmon nyugszik, és

a tagállamok annak érdekében, hogy megőrizzék a haladás lehetőségét, hajlamosak szemet hunyni az egyes kormányok problematikus magatartása felett,

azt remélve, hogy ezek a partnerek majd korrigálják önmagukat, és visszatérnek azokhoz a szabályokhoz, amelyek lehetővé teszik az EU működését. Az alapvető értékek megsértése miatti vádaskodások és az elszigeteléssel és szankciókkal való fenyegetés aláásná az együttműködés kultúráját, és a kormányok ezért csak egészen rendkívüli esetekben lesznek hajlandók vállalni a nyílt konfrontációt.

A 7. cikkelyt azért nevezik „nukleáris opciónak”, mert mindenki fél alkalmazni azt. Nagyobb az esély, hogy visszalő a potenciális támogatókra, mint amennyire megfegyelmezi a célba vett államokat.

Ha kellő támogatás híján nem sikerül bevetni, akkor a célba vett kormány ezt magatartása jóváhagyásaként értelmezi majd, ha sikerül, akkor olyan eszkalációt válthat ki, amely nacionalista érzelmeket szít az EU ellen, sőt, meg is erősítheti a tekintélyelvű rendszereket. Nem valószínű, hogy egy az EU értékeit folyamatosan sértő kormány alárendelje magát társai ellenőrzésének és visszatérjen az erény útjára, különösen, ha ettől az elit túlélése függ. És kárt is okozhat az uniónak azzal, ha külső hatalmakhoz, például Oroszországhoz vagy Törökországhoz fordul, vagy valamilyen módon akadályozza a procedúrát. Arra pedig nincs mechanizmus, hogy egy tagállamot akarata ellenére kitegyenek az unióból.

Mindezek miatt a kormányok előbb próbálják ignorálni a támadó magatartást. Aztán a Bizottságra, a Parlamentre és az Európai Tanácsra testálják a megfigyelést és a bírálatot. Ha ez nem hoz eredményt, megpróbálják kivárni a problematikus kormány végét, azt remélve, hogy az illető pártot majd leváltják a saját választói. Mindezek a stratégiák azonban kifutnak idén Lengyelország és Magyarország vonatkozásában. Az EU kormányai túl sokáig kellemetlen hazai illiberalizmusnak tekintették azt, amit a Fidesz és a PiS csinál Magyarországon, illetve Lengyelországban.

Mostanra a demokratikus gyakorlat feszegetése sok független állami intézmény tönkretételébe torkollt, és ez aláássa az uniós jog alkalmazását is.

A Bizottság és a Parlament most lépett, de a tagállamok kormányai túl sokáig tekintették magukat külső szemlélőnek. A cikk a továbbiakban ismertette a demokrácia magyarországi és lengyelországi aláásásának lépéseit, és hozzátette, hogy mindkét kormányzó párt saját frakciójának védelmét élvezte eddig az Európai Parlamentben, de az Európai Néppártban (EPP) már sokaknak elfogyott a türelme.

A magyar és a lengyel kormány pedig semmi jelét nem mutatja annak, hogy változtatna a kurzusán:

a PiS saját ideológiája miatt, a Fidesz pedig – egyebek mellett – a közelgő parlamenti választások miatt. Hozzáteszi: Orbán eddig engedett a nyomásnak, és rendszerint összhangba hozta intézkedéseit az EU-jogszabályok betűjével, ha szellemével nem is.

Ám a kockázat az egész unió számára fokozódik, mert az unió működése romlik, ha a jog uralma nem működik megfelelően minden egyes tagállamban. A bíróságokra gyakorolt politikai befolyás számos tekintetben káros, egyebek között megrendítheti a schengeni rendszert, amelyben a tagállamok megbíznak egymásban, egymás határőrizeti és vámszerveiben, hogy azok tisztességesen alkalmazzák a jogot.

Ugyanakkor Magyarországon és Lengyelországban nem csupán a jogállamiság megsértéséről van szó, hanem jogilag kötelező döntések végrehajtásának megtagadásáról is, például a menekültek ügyében.

Ez a járvány veszélyét hordozza: az EU elveszti kohézióját, ha tagállamai nem bízhatnak egymásban; abban, hogy mindenki végrehajtja a közösen hozott döntéseket. Mi több, gyengül az EU külső befolyása is. A Bizottság helyesen lépett, de most szüksége van arra, hogy támogatást kapjon a miniszterek tanácsától, amikor az szeptemberben visszatér a kérdésre.

A kormányoknak két szinten kellene erősíteni kétoldalú diplomáciájukat. Négyszemközt nem szabad kételyeket hagyni afelől, hogy támogatják a Bizottság lépéseit. Orbán számára még mindig fontos a néppárti tagság, és ezért az Európai Néppárt különös felelősséget visel a kérdésben. Nyilvánosan az európai vezetőknek félreérthetetlen nyilatkozatokat kell tenniük.

Nem szabad hagyniuk, hogy Varsóban Donald Trumpé legyen az utolsó szó. Merkel és Macron legutóbbi megnyilatkozásai biztatóak.

Az igazságügyi minisztereknek is szót kell emelniük, különösen, amikor Budapest és Varsó azt állítja, hogy gyakorlatuk megegyezik más tagállamok gyakorlatával. És a tagállamoknak nagykövetségeik útján is határozottabban fel kell tenniük a kérdéseiket. Amennyiben a Fidesz és a PiS nem hátrál meg, az EU Bizottságának és az Európai Parlamentnek el kell dönteni, hogy tovább megy-e a 7. cikkely alkalmazása felé. A többi tagállam kormányának magatartása döntő lesz.

Amennyiben a Bizottság előterjeszti a szükséges dokumentumokat, de nem kapja meg ahhoz a többséget a Tanácsban, az az egész EU arcvesztésével jár, és véget vet a 7. cikkely jövőbeli hatékonyságának.

Ha viszont a Bizottság csak azért nem lép tovább, mert tart attól, hogy nem kapja meg a szükséges többséget, akkor Orbán és Kaczyński mondhatja el, hogy győzelmet aratott. Ha viszont sikeresen elindítják a 7. cikkely alkalmazását, az erőteljes jelzés lesz még akkor is, ha Varsó és Budapest kölcsönös védelme lehetetlenné teszi a szükséges konszenzust. Minden uniós intézkedést nagyon alaposan át kell gondolni, nehogy azok a nacionalizmust táplálják. A lengyel és a magyar kormány állításaival szemben az uniós szereplőknek gondosan indokolni kell, hogy miért kell megvédeniük az uniós normákat.

A pénznek is van szerepe: jogilag és politikailag egyaránt nehéz lenne keresztül vinni azt, hogy a jogállamisághoz kössék az uniós támogatásokat, de erőteljes elrettentő hatása lenne e kártya kijátszásának is. Addig is azonban növelné az EU támogatottságát a polgárok körében, ha az eddiginél szigorúbban alkalmaznák a támogatásokkal való visszaélésekre vonatkozó, már létező szabályokat. Nem utolsó sorban az EU-nak aktívabban kell fellépnie a hamis állítások ellen. Az EU intézményei a liberális értékek védelmével az illiberalizmus és a nacionalizmus általános trendjével szemben lép fel. Nincs azonban más választása, mert súlyos veszély fenyegeti jogi és normatív kereteit, amelyek nélkülözhetetlenek a mély politikai és gazdasági integrációhoz.

Ha az unió hagyja, hogy két tagállam megússza az alapvető értékek megtagadását, fennáll a veszély, hogy ez járványként elterjed.

Az EU-nak nem feladata, hogy belekeveredjen a tagállamain belüli politikai harcokba, de intézményeinek meg kell védeni a közös normákat és az alapvető kötelezettségeket, amelyek lehetővé teszik a kölcsönös bizalmat, és ebben a jog uralma alapvető. A tagállamok vezetőinek tartós, célzott és koordinált kampányára van szükségük két szinten:

1. Meg kell győzni a budapesti és varsói vezetőket, hogy változtassanak a kurzusokon. A két ország vezetőinek erős szavakat kell hallaniuk a többi fővárosból arról, hogy azok teljes mértékben támogatják a Bizottság lépéseit. És tudniuk kell, hogy nagy ára lesz annak, ha nem hátrálnak meg.
2. Ugyanakkor az EU intézményeinek és a többi tagállam kormányainak nyilvánosan meg kell magyarázni, hogy miért olyan nagy jelentőségűek az értékek egy olyan politikához, amely az európai polgárok javát szolgálja. A végső megoldás azonban a magyarok és lengyelek százezreinek kezében van, akik tiltakoznak országaik Európától történő elfordulása ellen: érezniük kell a többi európai támogatását abban, hogy országaikban védik a demokráciát és a jogállamiságot, mert ez mindenki számára fontos.

(Carnegie Europe)