Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Amerikai katonai demonstráció a Koreai-Félszigeten – Frissítve

0

Éleződni látszik a helyzet a Koreai-félszigeten: az amerikai légierő B-1B típusú stratégiai nehézbombázói, harci gépek kíséretében az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe repültek, közel Észak-Korea keleti partjaihoz – jelentette be a Pentagon. Ilyen közel ebben a században még nem repültek a demilitarizált övezethez.

Az amerikai katonai erődemonstráció célja bemutatni azt, amiről Donald Trump elnök beszélt – jelentette a CNN. Nevezetesen, hogy katonai lehetőségek egész tárháza áll az USA rendelkezésére, hogy ellenálljon bármilyen fenyegetésnek – közölte a Pentagon szóvivője, Dana White. Hozzátette:

„a 21. században amerikai bombázó még nem repült ilyen közel a  demilitarzált övezethez, ami mutatja, milyen komoly helyzetbe hozott minket Észak-Korea viselkedése”.

A katonai erődemonstrációt nem sokkal azelőtt zajlott, hogy az ENSZ-közgyűlés általános vitájában az észak-koreai külügyminisztert várták a pulpitusra, beszédet tartani – tudósított  a BBC. Ri Jong Ho hangoztatta: Észak-Korea már csak néhány lépésre van attól, hogy atomhatalommá váljon  az ENSZ szombaton New Yorkban. Mint az MTI tudósításából kiderül, a külügyminiszter kifejtette: a rezsim végső célja, hogy hatalmi egyensúlyra lépjen az Egyesült Államokkal. Hozzátette: kilátástalan abban reménykedni, hogy Észak-Korea egy hajszálnyit is változtat álláspontján a szigorúbb szankciók következtében. Hangsúlyozta, hogy Donald Trump amerikai elnök ENSZ-ben mondott beszédét követően, amelyben rakétás embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt,

„elkerülhetetlenné vált, hogy rakétáiNk meglátogassák az Egyesült Államok teljes szárazföldi területét”.

Mint arról a FüHü is beszámolt, Donald Trump csütörtökön azt mondta az ENSZ-ben, hogy „eltüneti a Föld felszínéről” Észak-Koreát, ha fenyegetve érzi magát vagy szövetségeseit.

Július 30-án az USA egyékbént hasonló erődemonstrációt tartott két B1-B típusú stratégiai nehézbombázójával átrepülve a Koreai-félsziget felett, válaszul a júliusban végrehajtott két észak-koreai ballisztikus rakétakísérletre – emlékeztetett az MTI.

 

Újabb földrengés Mexikóban

0

Erős utórengés rázta meg szombaton Mexikót, a Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés középpontja a dél-mexikói Oaxaca szövetségi államban volt – közölte az amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) és az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ.

A szeptember 7-i földrengés Oaxaca államban a Richter-skála szerint 8,1-es erősségű volt.

A mai földrengés középpontja Mattias Romero településtől 16 kilométerre délnyugatra volt, 10 kilométerre a föld alatt. A földmozgásokat Mexikóvárosban is érzékelték, ahol megszólaltak a földrengést jelző szirénák, a lakosok az utcákra menekültek otthonaikból, és a mentőalakulatok is megszakították a keddi 7,1-es erősségű földrengés romjainak átkutatását.

Néhány órával korábban Mexikó csendes-óceáni partjai közelében is érzékeltek egy 5,8 erősségű földrengést 48 kilométerre Paredon városától 74 kilométerre az óceán mélyén.

Áldozatokról és károkról, valamint szökőár veszélyéről nem érkezett jelentés.

A két pusztító erejű szeptemberi földmozgásban legkevesebb 380 ember vesztette életét Mexikóban.

MTI/FüHü

Ez volt ma – 2017. szeptember 23.

0

Szombaton idehaza – természetesen – a jövő évi választásokra való készülődés jegyében történtek dolgok, Európában a német választások kínálják a legnagyobb izgalmakat, Ázsiában pedig a kardcsörtetések. Ott volt iráni rakétakísérlet, észak-koreai földrengés (vagy nem is az talán?) és kemény kínai válaszlépés. Az Egyesült Államokban nem csak ezzel, a tavalyi elnökválasztások orosz beavatkozási kísérletének az utózöngéivel is küszködni kell. 

Aláírás az Agorában

Fotó: Facebook (Közös ország Mozgalom)

Nyolc demokratikus ellenzéki párt közösen kezdeményez egy új, a jelenleginél arányosabb, igazságosabb választási rendszert. Erről szóló memorandumot írtak alá szombaton Budapesten a Parlamenttel szemben szeptember eleje óta működő Agorában. A dokumentumot – amely kitér a többi között a külföldön élő magyarok szavazására és a női kvótára is – véleményezésre bocsátják, s azért dolgoznak, hogy a Parlament is elfogadja azt.

 

A  „Megállapodás egy új és igazságos választási rendszerről” című dokumentum kidolgozását szeptember 4-én kezdte meg a nyolc demokratikus ellenzéki párt. A Jobbik nem vett részt a munkában. Pénteken jelentette be az ATV-ben Gulyás Márton a Közös Ország Mozgalom (KOM) vezetője, hogy elkészült a dokumentum.

Gulyás Márton pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában a többi között elmondta, hogy a Jobbik nem vett részt a kidolgozásban, de jelezte, hogy megnézik majd, mire jutottak, s ha egyetértenek az előterjesztéssel, támogatni fogják azt.

Azt is közölte, hogy ha nem lesz meg a szükséges Fidesz-támogatás – kétharmados törvényről van ugyanis szó –, akkor jön a polgári engedetlenség. Példaként említette saját önfeljelentő akcióját.

Lengyel  László szemben Botkával?

wikimedia

„Az őszi nyitány ellenzéki káoszba fúlt. Folytatódott a mindenki harca mindenki ellen, egymás és önmaguk legyilkolása” – így kezdődik Lengyel László írása a szombati Népszavában.  A politológus szerint a az utolsó utáni pillanatban vagyunk; „politikai megállapodást kell kötni és ellenzéki koalíciót kell teremteni, mind a Fidesz legyőzése, mind a kormányzás érdekében” – írja. Aztán hozzáteszi: a politikai tárgyalások sora megakadt a felső szinten. Botkának és az MSZP-nek kell kimozdulni a holtpontról és tárgyalást kezdeményezni a listaállítás kérdéséről, vagyis a közös lista, a választási párt, vagy koordinált indulás változatairól – szögezi le.

Lengyel véleménye azért figyelemre méltó, mert róla az a közvélekedés, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjének az egyik legerősebb, legbefolyásosabb támogatója.

A Népszava ugyancsak szombati lapszámában viszont találunk egy írást Botka Lászlótól is. Ebben lényegében megismétli korábbi álláspontját; azaz ő is híve a közös listának, a koordinációs tárgyalásoknak, de változatlanul, listán kívül akarja látni Gyurcsányt.

„Csak olyan közös listával lehet indulni a választáson, melyen nincsenek rajta olyan politikusok, akik a 2010 előtti kormányzást jelképezik.(Egyéni körzetben természetesen megmérethetik magukat, ha van esélyük a győzelemre.)”

Innen indul szeptember utolsó hete. Már nincs hét hónap a választásokig.

Merkel vagy Merkel

Elég lefutottnak tűnik a vasárnapi németországi parlamenti választás. És nem csupán amiatt, mert Orbán Viktor egy halk, Lázár János meg egy hangos imát mondana a jelenlegi kancellár asszonyért. Végsősorban a tét a következő: a biztos befutó Merkel kivel fog koalícióra lépni.

A felmérések szerint a CDU/CSU biztosan vezet 30 százalék feletti eredménnyel, a szociáldemokraták több mint 10 százalékkal vannak mögötte.

A legjobb esetben úgy alakulnak az erőviszonyok, hogy Merkelék rákényszerüljenek a velük kötendő koalícióra. Vagyis a „futottak még” kategóriában senkinek sem sikerül annyi szavazatot hozni, hogy az a kereszténydemokraták szavazataival együtt kormánytöbbséget jelentsen.

21 államban próbálkoztak hackerek

Forrás: Flickr. (Bryan Jones)

Wisconsin, Ohio, Kalifornia – ez a három állam is azok között van, ahol orosz hackerek igyekeztek beleszólni a tavalyi elnökválasztásba. Összesen 21 államban észleltek ilyet – ismerte be a szövetségi kormány illetékes minisztériuma. 13 állam jelezte, hogy kapott ilyen értesítést Washingtonból. Az oroszok tagadnak.

A belbiztonsági tárca  jelezte, hogy Donald Trump amerikai elnök javára avatkoztak be az orosz hackerek a voksolásba, ám annyira nem sikerült nekik, hogy konkrét elektori szavazatot megváltoztassanak – írja a Reuters.

Sikeres iráni rakétakísérlet

Fotó: Flickr. (Алексей М)

Rájár a rúd Donald Trump amerikai elnökre: Észak-Korea után Irán is ráncigálja a nem létező bajuszát: miközben Phenjan minden eddiginél nagyobb erejű nukleáris kísérlettel fenyegetőzik, Teherán sikeresen tesztelte középhatótávolságú nukleáris rakétáját, amelyet – mint jelezte – hamarosan hadrendbe tudnak majd állítani. A 2000 kilométer hatósugarú rakétával végzett kísérlet – legalábbis a CNN egy helyi televízióra, a Press TV-re hivatkozva azt írta – pénteken  volt. Az amerikai hírtelevízió arról is beszámolt, hogy a közeli jövőben már hadrendbe lehet állítani a rakétát. A kilövés helye egyelőre ismeretlen.

Földmozgás Észak-Koreában – az ok még nem ismert

Fotó: Wikimedia

Szokatlan szeizmikus mozgásra utaló jeleket észleltek Észak-Koreában, a földalatti nukleáris kísérletekhez közeli helyszínen. Nem tudni egyelőre, hogy pontosan mi okozta, a jelentések és vélemények eltérőek, de inkább kisebb földrengés lehetett, mintsem földalatti nukleáris kísérlet.  A nukleáris szerződések betartása felett őrködő zürichi CTBTO főtitkára Twitterezett arról, hogy Észak-Koreában, ötven kilométerre a korábbi földalatti kísérleti robbantások helyszínétől szeizmikus tevékenységet észleltek – jelentette a Reuters.

A kínai szeizmológiai intézetet idéző MTI jelentése szerint  ugyanakkor a 3,4-es fokozatú földrengés epicentruma mindössze öt kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantást helyszínétől, az ország északleleti részén.

 

A filozófust kiteszik a taxiból

0

Nem szokásom ilyennel foglalkozni, de most – általánosítható tanulságok okán – kivételt teszek: ha nem szeretnétek az érintett televízió által pontos időre megrendelt és visszaigazolt előrendelt taxira első alkalommal 15 percet várni, majd, hogy beérjetek időre a stúdióba, halálfélelemben keresztülszáguldani a városon egy idiótával, mintegy 100-120 km/h sebességgel (akit hiába figyelmeztetsz többször arra, hogy van két kiskorú, felnevelésre váró gyermeked, továbbá arra, hogy a halálélmény kiválasztásának helyét és időpontját szereted magad megválasztani, bízza ezt rád, ne ő gondoskodjék erről, mindez lepereg róla, a nyaki erek kidagadnak, a szem vérben forog, s csak nyomja a pedált, nyomja tövig), továbbá, ha két-három héttel erre rá (tegnapelőtt este) szeretnél újra eljutni ugyanabba a műsorba, ám hasonló körülmények között (csak most esik az eső és fú a szél) ismét vársz ugyanennek a taxis társaságnak az immár 20 percet késő autójára, miközben még arról is elfeledkeznek, hogy telefonon odaszóljanak, s elnézésedet kérve értesítsenek a késésről, aztán 20 perces várakozást követően végre beültök egy olyan taxis társaság gépkocsijába, ahol érdeklődvén a sofőrtől, vajon miért nem hívtak telefonon a központból, s miért nem értesítettek a késésről, a taxis megrántja a vállát, s csak annyit mond, hogy mit érdekel, ez nem az én dolgom, amire te csak annyit mondasz, szó szerint, hogy látja uram, ezért utálom az Ön taxis társaságát, s ha most nem lenne sürgős dolgom, akkor kiszállnék az autóból, mire a taxis padlóféket nyom, rámutat az ajtóra, s azt mondja, hogy akkor szállj ki, s te szarrá alázva kiszállsz, immár erősen sejtvén, hogy minden igyekezeted ellenére, s szándékodon kívül, a taxis társaságnak köszönhetően jól ki lesz cseszve a televízióval, s a műsort vezető régi kedves ismerősöddel, aztán várod ugyanezen taxis társaság újabb gépkocsiját, mert a tévéből rád telefonáltak, s kérve kértek, hogy a történtek ellenére azért menj be mégis, aztán beérsz végül a tévébe, nincs most száguldás, nincs halálélmény, csak éppen a késések és várakozások miatt az élő műsor utolsó perceire zuhansz be, lemaradva az adás első 15 percéről, s ha ezután nem szeretnéd, hogy a taxis társaság elnökének megírt panaszos leveledre a taxis társaság elnöke epikus méretű episztolában válaszoljon, amiben feltárja neked, mennyire nehéz esős időben autózni, mennyi a dugó, továbbá mennyi kilométert tesznek meg cége autói évente, mennyi a fals rendelés, havi hány megrendelést kapnak, mennyi autóval dolgoznak, évi hány millió fuvart teljesítenek, s – úgy általában – milyen nehéz dolga van a taxisnak, akik megannyi közlekedési dugón át vergődve jutnak el a megrendelőhöz, hogy aztán levelében kitérjen arra is, hogy mennyi akadémikust ismert a régmúltból, Tamás Gáspár Miklóst pedig „rendkívüli” filozófusnak tartja, annál is inkább, mert úgyszólván névrokonok, hiszen őt (mármint a taxis társaság elnökét Tamás Miklósnak hívják), továbbá kapsz egy kis pszichológiai anamnézist szellemi állapotodról, továbbá az elnök úr biztosít arról, hogy el tudja képzelni, mi zajlott a taxiban, ugyanis az ő kollégái nem elmebetegek, akik elmennek a kuncsaftért, hiszen pénzt akarnak keresni, ám azonnal kiteszik a kuncsaftot az autóból, ezzel szemben én mentálisan legalábbis gyanús vagyok, mert kiállok 20 percre az esőbe, szélbe, várom a taxit, csak azért, hogy beszállás után azonnal kiszálljak, mintha el sem akarnék jutni oda, ahová mennem kéne, na szóval, ha mindebből nem szeretnétek részesülni (s akkor még nem számoltam be a prousti méretű elnöki levél minden vicces fordulatáról, hasonlatáról és megállapításáról, például arról, hogy expressis verbis közli veled: ő nem kuplerájt vezet, nota bene szerintem úgy tűnik, azt vezet), akkor barátilag és meleg szívvel javaslom nektek, hogy egy életre tartózkodjatok a City Taxi nevű – elnök úrtól kölcsönzött szakterminológiával élve – kuplerájtól.

Forrás: Gábor György, Facebook.

Megszületett az aláírás az Agorában – Frissítve

0

Nyolc demokratikus ellenzéki párt közösen kezdeményez egy új, a jelenleginél arányosabb, igazságosabb választási rendszert. Erről szóló memorandumot írtak alá szombaton Budapesten a Parlamenttel szemben szeptember eleje óta működő Agorában.

A dokumentumot – amely kitér a többi között a külföldön élő magyarok szavazására és a női kvótára is – véleményezésre bocsátják, s azért dolgoznak, hogy a Parlament is elfogadja azt.

A „Megállapodás egy új és igazságos választási rendszerről” című dokumentum kidolgozását szeptember 4-én kezdte meg nyolc demokratikus ellenzéki párt. Pénteken jelentette be az ATV-ben Gulyás Márton a Közös Ország Mozgalom (KOM) vezetője, hogy elkészült a dokumentum, s szombaton aláírják azt. Jelezte, hogy a Demokratikus Koalíció, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Modern Magyarországért Mozgalom, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt vezető képviselői látják el kézjegyükkel a memorandumot.

Az egyeztetések indulásakor még csak abban volt egyetértés, hogy nagyon sok kérdésben nem értenek egyet, igaz, abban is, hogy az új választási rendszer elengedhetetlen egy „Közös Magyarország” megteremtéséhez. Az Agora, azaz egyeztetések, eszmecserék tere október 23-ig áll,  s az induláskor azt ígérték, hogy addig mindenképpen elkészül a közös álláspont.

Ha nem, polgári engedetlenség lesz

Gulyás Márton pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában a többi között elmondta, hogy a választási rendszer módosítására vonatkozó közös javaslatot közzéteszik majd véleményezésre, s mihelyst a pártok is elfogadták a végleges szöveget, azért dolgoznak, hogy a Parlamenten átmenjen a törvényjavaslat.

Kérdésre válaszolva elmondta, a Jobbik nem vett részt a kidolgozásban, de jelezte, hogy megnézik majd, mire jutottak, s ha egyetértenek az előterjesztéssel, támogatni fogják azt.

Gulyás azt is közölte, hogy ha nem lesz meg a szükséges Fidesz-támogatás – kétharmados törvényről van ugyanis szó –, akkor jön a polgári engedetlenség. Példaként említette saját önfeljelentő akcióját.

 

Több mint félmillióan írták alá a petíciót

0

24 óra alatt több mint félmillió ember állt ki aláírásával is amellett, hogy maradhasson az Uber Londonban. A brit főváros közlekedési hatósága pénteken közölte, hogy már a jövő héttől megfosztja az Ubert a jogosítványától – de ettől még a szolgáltatás mindaddig elérhető marad, amíg a fellebbezés le nem zárul.

Az online petíció fegyverének a bevetése nem ritka az amerikai hátterű start-up történetében: a cég jól bevált gyakorlatként gyakran kéri az ügyfelei segítségét olyan esetekben, amikor meggyűlik a baja a hatóságokkal – mutat rá a BBC összefoglalója.

A hatóságok biztonsági okokra hivatkoztak, amikor léptek. A többi között arra, hogy az Uber-sofőrök gyakran nem jelentenek tudomásukra jutott komoly bűncselekményeket, s nem hajtanak végre megfelelő háttérellenőrzést a sofőrjeik alkalmazása előtt.

Az Uber válaszként nem tétovázott: nyomban e-mailben kereste meg kuncsaftjait, arra kérve őket, hogy írják alá

az online petíciót, amely szerint a londoni közlekedési hatóságok a fogyasztók választási jogát csorbítják ezzel a lépéssel.

Szombaton helyi idő szerint délig több mint 515 ezren írták alá a petíciót, ami a londoni Uber-használók több mint hetede. Legalábbis az elmúlt három hónapban több mint 3,5 millió aktív használója volt ennek a normál taxiknál olcsóbb tarifákkal operáló személyszállítási formának.

Budapesten két évig bírták

Az Uber hasonlóképpen az ügyfelek védelmét kérte Budapesten is, ahol 2014. novemberétől 2016. július végéig szolgáltatott. Ugyanis a taxis-lobbinak sikerült elérnie egy olyan törvény megszületését, amelynek értelmében az uberező sofőröktől elvehetik a jogosítványukat vagy a személygépkocsijuk rendszámát akkor is, ha megszerzik a szükséges engedélyeket és adót is fizetnek rendesen. Magyarországon 1200 sofőr szállította a többszázezer utast az Uber égisze alatt, sokkal olcsóbban, mint a sárga taxik.

A magyar törvény a világon egyedülálló volt a maga idejében, pedig az Uber akkor közel félezer városban működött globálisan.

 

 

Krisztusnál krisztusibb katolikusok

0

„Néhanapján kikívánkozik belőlem a kérdés, hogy ki a nagyobb merénylő: aki életet olt egy golyóval, vagy az, aki ezrek életét keseríti napról-napra embergyűlölő káromkodásaival és szitkozódásaival, miközben mellveregető emberszerető katolikusként páváskodik, és ártó féregnek titulálja a pápát.”

Közös tapasztalatunk, hogy a magasból minden tisztábbnak látszik. Felhőmentes, tiszta időben élvezet a repülőgép ablakocskáján át szemlélni a hegyoldalakon elszórt falvak és városok gyönyörű látványát vagy éppenséggel a felülről örökzöldnek tűnő erdőket és mezőket, hiszen onnan nem látszik a kiszáradt fű vagy az elszáradt faág. Az egész vidék megszépül. Föntről nem vesszük észre az erdőben eldobott szemetet, nem látjuk az utca piszkát, nem foglalkozunk a gyalogjárda lábkibicsakló egyenetlenségeivel. Szükségünk van eltávolodásos kikapcsolódásra, hogy a távolság nagyobb nyugalmából szemléljük világunkat és az embereket. A távolság és a megnyugvás megláttatja velünk, hogy az élet viharai közepette felszínre kerül sok szemét. Keserűen tapasztaljuk, hogy létezik lelki környezetszennyezés, amelynek egyik megnyilvánulása a szív piszkának köpködése. A beteg embertől származó köpet pedig tagadhatatlanul megbetegítő. A lelki környezetszennyezés témájával nemigen foglalkozunk, mert nem könnyű szembenézni a sok erkölcsi rosszal, bűnnel, ami összegyűlik bennünk és körülöttünk. Nem könnyű, mert az önmagunkról alkotott belső képünk magasztosabb attól, amit kívülről látnak az emberek. S akkor még nem is említettem, hogy mekkora erőre, bátorságra és elszántságra, isteni kegyelemre van szükség ahhoz, hogy a változás útjára lépjünk. Tudjuk ugyan, hogy a legnagyobb győztes az, aki önmaga tökéletlenségei felett tud győzedelmeskedni, de valahogy nem vágyunk erre a győzelemre. Inkább mások szemében keressük a szálkát, önmagunk gerendáival nem foglalkozunk. Sikertelenségeinkért is másokat okolunk: nem lettünk szentek, mert a mások bűnei és hibái a mi tökéleletesedésünk akadályai.

Olykor ugyan megzavar egyéni lelki környezetszennyezésünk, de nem dolgozunk megszüntetésén, hanem inkább elkezdünk mások háza előtt söprögetni. Pedig nem kértek fel bennünket effajta közmunkára. A gyűlöletbeszéd ellen hivatkozunk a törvényekre, de valójában úgy teszünk, mintha azok csak másokra vonatkoznának.

Katolikus berkekben is sajnálattal tapasztaljuk, hogy mennyi piszok van az emberi szívben. Illetve, hogy mennyi piszok rejtőzhet az emberi szívben, hiszen sok nem is jön elő az ember nyelvén. A nyelv pedig egy furcsa szerv. Ez a csont, tehát merevítő és erősítő nélkül szerv hogyan tud „kilapátolni” ennyi szemetet! Találkozom rémisztő cikkekkel, alpári szótárral, emberhez nem illő becsmérlő szavakkal és mindennemű megnyilvánulással. Napjainknak nagy kihívásai rengeteg ember szívének a piszkát vetik partra. A piszokokádás nem kíméli a katolikusokat sem. Látván a szavakkal és a nyelvvel történő öldöklést, néhanapján kikívánkozik belőlem a kérdés, hogy ki a nagyobb merénylő: aki életet olt egy golyóval, vagy az, aki ezrek életét keseríti napról-napra embergyűlölő káromkodásaival és szitkozódásaival, miközben mellveregető emberszerető katolikusként páváskodik, és ártó féregnek titulálja a pápát. Különben az a benyomásom, hogy a pápagyűlöletben az önmagukat legnagyobb katolikusoknak tartó egyének járnak elől. Olyan, magukat teológusoknak valló valakik, akik inkább a pápát hagynák el, semmint Krisztust, csakhogy megőrizzék katolikusságukat, nem törődve azzal, hogy, aki elhagyta a pápát, az elhagyta Krisztust is, hiszen az Úr nem valamilyen tökéletes túlvilági lényt rendelt az egyház élére, hanem egy Pétert. Ők, a pápakioktatók, krisztusibbak Krisztusnál. Beleszagoltak valami kicsit a gyorstalpaló teológiába, s úgy gondolják, meghívást kaptak arra, hogy a Szentháromság tanácsadói legyenek. Mások valamit megtanultak a tollforgatásból s katolikus létükre azt gondolják, ezzel felhatalmaztattak arra, hogy a pápát ártó féreggé nyilvánítsák.

Ezeknek az önhivatott szentháromságos teológiai tanácsadóknak és az isteni mindentudást felülmúló katolikus írástudóknak azt ajánlanám, hogy olvassák el az evangéliumokat. Találnak bennük olyan beszámolókat, miszerint Jézus Krisztus egy egyszerű halászt választott ki arra a küldetésre, hogy Kőszikla legyen. Pedig neki is voltak hibái és gyöngeségei. Sőt Mesterét is megtagadta a szenvedés éjszakáján. De Urunk nem nevezte őt ártó féregnek. Nehezen hiszem, hogy az Úr tévedett volna ott a Genezáreti-tó partján vagy éppenséggel a Sixtusi kápolnában…

Harmat Károly (Hitélet, Vajdaság)

 

 

Mulasztásos törvénysértésbe sodor a módosítás?

0

Önkormányzatok ezrei kerülhetnek mulasztásos törvénysértésbe amiatt, hogy nem lesznek képesek a törvénymódosítás által megköveteltek értelmében, az előírt határidőn belül helyi rendeletet alkotni.

Erre hívja fel a figyelmet az Együtt közleménye, amely emlékeztet arra, hogy a határidő – a szeptember 19-én az Országgyűlés Fideszes-KDNP-és többsége által elfogadott, a közterületi reklámpiacot „kinyíró”, a településkép védelméről szóló T/17312. számú törvény módosítása értelmében – október 1-je. Addig kell mindenütt helyi rendeletet alkotni a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról, valamint az elhelyezésükre vonatkozóan a településképi bejelentési eljárásról, illetve az ezeket a szabályokat együttesen tartalmazó településképről.

Az újabb módosítás  folyományaként tovább halad a közterületi reklámpiac átrendezése.

A jövőben ugyanis a közterületen reklám közzétételére kizárólag utcabútor használható; vagyis utasváró, kioszk, közművelődési célú hirdetőoszlop és információs vagy más célú berendezés, amely részben reklámnak nem minősülő információs cél vagy egyéb cél megvalósításával közérdeket is szolgál, azaz nem lehet rajta üzleti vagy politikai célú reklámot elhelyezni.

A módosítás még nem jelent meg a Magyar Közlönyben, s a települések csak a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárságáról kapott elektronikus levélben értesültek arról, hogy mi vár rájuk: öt munkanapon belül meg kell alkotni a fenti helyi rendelete(ke)t – írja az Együtt közleménye, amely emlékeztet arra, hogy

a Fidesznek nem lett volna meg a kétharmad, így – alkotmányellenesen – a sima feles jogszabályba, a településkép védelméről szóló törvénybe zsúfolta a plakátpiac szabályozását.

Ennek az is az ára, hogy az üzletek közterületre néző hirdetéseit, és szinte minden egyéb plakátolási lehetőséget, így az épületekre kihelyezett reklámokat is elpusztítja a kormány csak azért, hogy más ne kampányolhasson.

Ugyanis a magántulajdonú reklámhordozókra ugyanez vonatkozik.

Sőt, a kormányrendelet 2. számú melléklete egyértelműsíti, hogy reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése nem megengedett sehol.

Afrikai menekültek: eurómilliárdok kellenének!

0

Az afrikai helyszínen kell kezelni a menekült-problémát – erről nyilatkozott a párizsi Le Monde-nak az ENSZ menekültügyi főbiztosának afrikai megbízottja. Vincent Cochetel párhuzamot vont a szíriai és az afrikai menekültek között.

A szíriaiak esetében mindenki rájött arra, hogy elsősorban a szomszédos országokban kell megkeresni őket, mert oda menekültek, ott vannak a menekülttáborok. És most már ott van az ENSZ és megjelentek a civil szervezetek is, hogy segítsék őket. Pénz is van, hiszen az Európai Unió évi 3 milliárd eurót ad Törökországnak a menekült-egyezmény keretében.

Ez egyelőre hiányzik az afrikai menekültek esetében, bár az ENSZ tett erőfeszítéseket, hogy ne csak Líbiában, de korábban másutt is számba vegyék őket. Csádban például 83 500 menekültet tartanak nyilván, ami ugyan elvben nem tűnik soknak, de előre látható, hogy egyre többen jönnek, és a koldusszegény állam nem lesz képes megfelelően foglalkozni velük. Párizs segítséget ígért: személyesen Emmanuel Macron elnök foglalt állást 15 afrikai állam támogatása mellett, hogy a menekültáradat ne váljon kezelhetetlenné Líbiában, ahol már több mint 800 ezren vannak – többnyire rémes körülmények között.

Az ígéret nem elég

Ígéret bőven van, de a pénz kevés. Egyelőre Líbiában próbálják megállítani az inváziót. Olaszország fizet is ezért a helyi milíciáknak, majd persze benyújtja a számlát az Európai Uniónak. Rómában a belügyminiszter azt is felvetette, hogy Afrika számára is olyan csomag kellene mint az az egyezmény, melyet Angela Merkel kötött Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Csakhogy hatalmas összegre lenne szükség – minimum annyira, azaz 3 milliárd euróra, mint Törökország esetében.

Ahhoz azonban ennél is jóval több kellene, hogy emberi életkörülményeket teremtsenek abban a 15 afrikai államban, ahonnan a menekültáradat elindul Európa felé.

Földmozgás Észak-Koreában – az ok még nem ismert

0

Szokatlan szeizmikus mozgásra utaló jeleket észleltek Észak-Koreában, a földalatti nukleáris kísérletekhez közeli helyszínen. Nem tudni egyelőre, hogy pontosan mi okozta, de inkább kisebb földrengés lehetett.

A nukleáris szerződések betartása felett őrködő zürichi CTBTO főtitkára Twitterezett arról, hogy Észak-Koreában, ötven kilométerre a korábbi földalatti kísérleti robbantások helyszínétől szeizmikus tevékenységet észleltek – jelentette a Reuters. Lassina Zerbo, a következőket írta:

A kínai szeizmológiai intézetet idéző MTI jelentése szerint  a 3,4-es fokozatú földrengés epicentruma mindössze öt kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantást helyszínétől, az ország északleleti részén.  A kínai közlés szerint a földrengés fészke „nulla kilométeres mélységben” volt, és gyaníthatóan robbanás okozta.

A dél-koreai meteorológiai szolgálat azt közölte, hogy elemzi a földmozgást, de számára ez inkább természetes földrengésnek tűnik.

A szeptember 3-án végrehajtott föld alatti nukleáris robbantás okozta földrengés ereje meghaladta a hatos fokozatot. Phenjan szerint hidrogénbombával végzett kísérletet hajtottak végre.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK