Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Ez volt ma – 2017. szeptember 26.

0

A magyar külügyminiszter haragosan megfenyegette Ukrajnát, mert az elnökük aláírta az oktatási törvényt; a Jobbik szerint a Fidesz-kormány túl későn reagált, ezért magyar-magyar értekezletet kell összehívni az ukrán ügyben; közben Dés László azt nyilatkozta a FüHünek, hogy gyenge a magyar civil kurázsi; a német szélsőjobbon viszont gyenge az összetartás: a választási siker után szakad az AfD; ettől függetlenül Saint Tropez szobrot emel Brigitte Bardotnak.

Szijjártó Ukrajnának: Ez fájni fog!

Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban

– jelentette ki Szijjártó Péter kedden az MTI-nek, miután Petro Porosenko ukrán elnök aláírta az új oktatási törvényt.

Forrás: MTI

Garantáljuk, hogy Ukrajnának mindez fájni fog a jövőben

– mondta a magyar diplomácia vezetője Szingapúrban, ahová Orbán Viktor kíséretében érkezett Vietnamból.

A külügyminiszter ehhez még azt is hozzátette:

szégyen és gyalázat

hogy Ukrajna elnöke aláírta az oktatási törvényt. Porosenko elnök eddig arról beszélt, hogy Ukrajnát közelebb akarja vinni Európához, a mostani döntésével azonban „jó messzire távolodott Európától, éppen az ellentétes irányba tett egy hatalmas lépést”.

Jobbik: Magyar-magyar kerekasztalt a kárpátaljai helyzet kapcsán

Véglegesen vereséget szenvedett a megelőlegezett bizalomra és egyoldalú gesztusokra épülő eddigi kormányzati stratégia, amely feltételek nélkül kívánta szélesre tárni Ukrajna előtt az Európai Unió kapuját. És amely egyébként hasonlóan tesz Szerbia esetében is.

A Jobbik felháborodással értesült, hogy a magyarországi pártok, a kárpátaljai magyar szervezetek, a görög, lengyel, román, bolgár és magyar kormányok, illetve a nemzetközi közvélemény tiltakozása ellenére Petro Porosenko ukrán elnök aláírta európai normákkal és Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival súlyosan ellentétes új oktatási törvényt. Ha e jogszabályt végrehajtják, akkor a még helyben maradt magyar családok is tömegesen fogják átíratni gyermekeiket a magyarországi iskolákba, akiket tanáraik is követni fognak.

E HELYZETEN PEDIG IMMÁR A MAGYAR KORMÁNY ÁLTAL ADOTT ÉS ÁLTALUNK IS TÁMOGATOTT KÜLÖNFÉLE GAZDASÁGI-PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSOK SEM SEGÍTHETNEK MAJD.

Dés László: Gyenge a magyar civil kurázsi

Dés László, Kossuth-díjas zeneszerző, muzsikus, a Vígszínházban bemutatott, A Pál utcai fiúk musical változatáért kapta a legjobb színházi zene díját a színikritikusoktól. Azt mondja, ebben a több mint száz évvel ezelőtti történetben, például az einstandolásban, a vörösingesek erőre építő militáris viselkedésében, sok minden benne van abból, amiben ma is részünk van.

– A Színikritikusdíj átadó gáláján elmondtad, hogy ez a már kevés szakmai díjak egyike. Huszonegy éve kaptad meg utoljára, A dzsungel könyve zenéjéért. Azt mondtad, hogy dolgozni kell érte keményen. Miért van szerinted kevés szakmai díj?

– Azért valószínűleg, amiért vékony a magyar civil réteg, gyenge a magyar civil kurázsi, amiért kevés a magyar mecénás. Még nem alakult ki az a jómódban élő kulturált polgári réteg, amelyiknek fontos már, hogy kortárs magyar képeket vegyen, támogassa a színházat, a képzőművészetet, a zenét, díjakat alapítson, és ezt aztán kitartóan végig is vigye, és hogy egyáltalán fontos neki a színvonalas kultúra. Hogy az életének elengedhetetlenül fontos része legyen.

Azért kevés a valódi szakmai díj, amiért nincs még négyszáz éves gyepünk, mint az angoloknak.

Hogy nem tudott kialakulni a megfelelő civil gondolkodás és öntudat, abban benne van már az, hogy a Horthy korszak sem volt egy nagy kultúrmecénás és demokrata, valljuk be őszintén, a gazdag zsidó polgárság volt az inkább, akiket legfőképpen érdekelt a művészetben a progresszivitás, a modernitás, az hogy menjen előre, ne ismételje önmagát. Gondoljunk csak a Baumgarten díjra, vagy Hatvany Lajosra. Ezt aztán ’38-tól elkezdve, a háború utánra is átnyúlva, a szocializmus évei alatt végképp sikerült szétrombolni. Úgyhogy sok-sok évtizedes hiátus keletkezett ezen a területen. Hogy a megfelelő egyensúly helyreálljon, arra a rendszerváltozás után sem volt különösebb törekvés a kormányzatok részéről. Ezért, ha a civil élet területén valami, mint a Színikritikusdíj már létezik több évtizede, az komolyan értékelendő!

Választási siker után szakadás: kilép az AfD-ből a párt egyik társelnöke

Távozik pártjából az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Frauke Petry, és a párt észak-rajna-vesztfáliai vezetője – jelentették kedden német hírportálok.

A beszámolók szerint Frauke Petry Drezdában ismertette, hogy lemond a szászországi tartományi gyűlés (Landtag) AfD-frakciójának vezetői tisztségéről. Vele tart a képviselőcsoport helyettes vezetője és a frakcióigazgató is. Hozzátette, hogy a pártból is távozik majd. A kilépés pontos időpontjáról nem beszélt, és azt sem közölte, hogy tervezi-e egy új párt megalapítását.

A Rehinische Post című lap értesülése szerint

ELHAGYJA A PÁRTOT FÉRJE, MARCUS PRETZELL IS,

aki eddig az AfD Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezetét és az ottani Landtagban működő AfD-frakciót vezette. Vele tart az egyik képviselő is, a 16 tagú frakció létszáma így két fővel csökken.

Sajtóértesülés szerint

SZAKAD A PÁRT MECKLENBURG-ELŐ-POMERÁNIA TARTOMÁNYI FRAKCIÓJA IS,

az Ostsee Zeitung című lap úgy tudja, hogy a schwerini Landtag 18 tagú AfD-frakciójából négyen lépnek ki.

Brigitte Bardot szobrot kap Saint Tropez városában

Ha azt mondjuk Saint Tropez, az emberek azt válaszolják: Brigitte Bardot” … ezért is kell a színésznőt megtisztelni egy szoborral.

Brigitte Bardot 83. születésnapja alkalmából szobrot emel a francia színészlegendának Saint Tropez városa.

A 2,5 méter magas és 700 kilogramm súlyú bronzszobrot a város „bejáratánál” állítják fel

mondta el kedden Claude Maniscalco, a helyi turisztikai hivatal vezetője. Az alkotást Milo Manara olasz képregény-rajzoló egyik akvarellje inspirálta, a szobor Bardot-t fiatal színésznőként ábrázolja.

Brigitte Bardot, aki csütörtökön tölti be 83. évét, 1958-ban telepedett le Saint Tropez-ban és jelentősen hozzájárult a Cote d’Azur nyaralóhelyének mítoszához. „Nagyon erős a kötelék. Ha azt mondjuk Saint Tropez, az emberek azt válaszolják: Brigitte Bardot” – mondta Maniscalco. Ezért is kell a színésznőt megtisztelni egy szoborral – tette hozzá.

BARDOT LEVÉLBEN KÖSZÖNTE MEG A GESZTUST VÁROSNAK, A SZOBOR CSÜTÖRTÖKI FELAVATÁSÁN UGYANIS NEM LESZ JELEN.

Brigitte Bardot, aki már több mint negyven éve felhagyott a színészettel, radikális állatvédőként is ismertté vált. Lakóhelyéhez ellentmondásos érzelmek fűzik: mint korábban kifejtette, az egykori halászfalut a nyaranta odaérkező milliárdosok és sztárok tönkreteszik. Bardot visszavonultan él a Saint Tropez szélén lévő ingatlanán, La Madrague nevű villájában.

 

Meghalt Tarján Tamás színikritikus

0

68 éves korában elhunyt Tarján Tamás irodalomtörténész, egyetemi tanár, színikritikus, dramaturg. Számos irodalmi, film- és színházi kritikát, esszét, irodalmi paródiát (Reményi József Tamással közösen) publikált, és rendszeresen dolgozott a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak.

Tarján 24 évesen kezdett tanítani a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéken és haláláig a tanszék oktatója maradt. Huszonhét kötetet írt, köztük kismonográfiákat (Nagy Lajos; Bessenyei Ferenc; Garas Dezső), irodalmi és színházi esszé- és kritikagyűjteményeket (Kortársi dráma, Egy tiszta tárgy találgatása, Kengyelfutó, Szabadiskola, Esti Szindbád – Szentivánéji Vízkereszt, Zivatar a publikumnak, Prosperónak nincs pálcája), publikált tankönyvcsaládot 13-14 éveseknek.

1986-ban József Attila-díjat kapott, 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is.

Orbán-ellenes alternatíva alakult Pozsonyban

0

„A regionális együttműködés széttöredezett, ilyen formában nem lehetséges konstruktívan együttműködni Európa jövője érdekében. Különösen a visegrádi csoport az, amire ráfér egy tatarozás és új kihívások.”

A Visegrádi Csoport (V4) regionális alternatívája, a Slavkovi Háromszög (S3) beindulása után a V4-en belül is alakul egy új választási lehetőség az orbáni illiberális úttal szemben: Közép-Európa liberális pártjai találkoztak Pozsonyban és hirdettek meg közös regionális szintű, EU-barát politikát, amellyel visszaterelnék országaikat az európai közösségbe és újra életet lehelnének a halott V4 együttműködésbe is.

“Néhány ország szembe megy az európai értékekkel, és aláássa az európai szolidaritást és egységet.

Mások csak rövidtávon gondolkoznak. A regionális együttműködés széttöredezett, ilyen formában nem lehetséges konstruktívan együttműködni Európa jövője érdekében. Különösen a visegrádi csoport az, amire ráfér egy tatarozás és új kihívások”

Többek között ez áll abban a közleményben, amelyt négy kis közép-európai liberális párt képviselője írt alá a múlt héten, Pozsonyban. A találkozó apropója a tavaly zászlót bontott szlovákiai mozgalom, a Progresszív Szlovákia (PS) projekt párttá alakulása volt. Az eseményen Magyarországot a Momentum Mozgalom (Soproni Tamás), Ausztriát a Neos (Angelika Mlynar), Lengyelországot a Nowoczesna (Ryszard Petru) képviselte, de eljött Pozsonyba a belga Guy Verhofstadt, az európai liberálisok gyújtó hangú beszédjeiről elhíresült frakcióvezetője is.

Átlátszó/FüHü

Brigitte Bardot szobrot kap Saint Tropez városában

0

Ha azt mondjuk Saint Tropez, az emberek azt válaszolják: Brigitte Bardot” … ezért is kell a színésznőt megtisztelni egy szoborral.

Brigitte Bardot 83. születésnapja alkalmából szobrot emel a francia színészlegendának Saint Tropez városa.

A 2,5 méter magas és 700 kilogramm súlyú bronzszobrot a város „bejáratánál” állítják fel – mondta el kedden Claude Maniscalco, a helyi turisztikai hivatal vezetője. Az alkotást Milo Manara olasz képregény-rajzoló egyik akvarellje inspirálta, a szobor Bardot-t fiatal színésznőként ábrázolja.

Brigitte Bardot, aki csütörtökön tölti be 83. évét, 1958-ban telepedett le Saint Tropez-ban és jelentősen hozzájárult a Cote d’Azur nyaralóhelyének mítoszához. „Nagyon erős a kötelék. Ha azt mondjuk Saint Tropez, az emberek azt válaszolják: Brigitte Bardot” – mondta Maniscalco. Ezért is kell a színésznőt megtisztelni egy szoborral – tette hozzá.

Bardot levélben köszönte meg a gesztust városnak, a szobor csütörtöki felavatásán ugyanis nem lesz jelen.

Brigitte Bardot, aki már több mint negyven éve felhagyott a színészettel, radikális állatvédőként is ismertté vált. Lakóhelyéhez ellentmondásos érzelmek fűzik: mint korábban kifejtette, az egykori halászfalut a nyaranta odaérkező milliárdosok és sztárok tönkreteszik. Bardot visszavonultan él a Saint Tropez szélén lévő ingatlanán, La Madrague nevű villájában.

MTI/FüHü

 

A szövetség vége

0

Nem a román nacionalizmus, és végképp nem az EU, hanem a MAI MAGYAR KORMÁNY POLITIKÁJA és annak kritikátlan importja VISZI CSŐDBE a kisebbségi politizálást, teszi hiteltelenné mindazt, amiben eddig hittünk, nullázza le azt a politikai vonalvezetést, amit követtek/követtünk.

Tudható volt, hogy az RMDSz – amit a magam részéről többet nem vagyok hajlandó sem demokratikusnak, sem szövetségnek nevezni, valójában a Fidesz itteni kirendelt fiókszervezete, amit érdemes akként tekinteni – titkon, a háttérben, a jelenlegi magyar kormánynak kampányol, amikor pénzért segíti a választási regisztrációt és irodákat működtet ezért, szerteszét.

A nyílt elköteleződést, a magam részéről, későbbre, a tényleges választási kampány elkezdését követően, mondjuk a jövő tavasszal vártam. De az persze mellékes, hogy én mit gondolok arról, hogy a székelyföldi kiskirályokat követően, Kelemen Hunor is kampányolni kezd a Fidesz-KDNP mellett. Viszont ez az el- és leköteleződés sérti, a még meg nem változtatott fiókszervezet, Programját és Alapszabályzatát, mellőz mindenféle pluralizmust, konzultációt, vitát és testületi döntést: az ÖNKÉNY (igen, így nevezik a politikai vezérek egyéni ízlés szerint meghozott határozatait) cinikus kifejeződése. És ez az önkényes politikai aktus, a teljes rommagyarság képviseletében kimondott el- és leköteleződés, még akkor is rendkívüli felelősséggel jár, csorbítja és torzítja az itteni magyarság pluralizmushoz, saját véleményéhez, sőt szervezeti önállóságához való jogát, ha ezt a legtöbb polgár nem veszi észre (egyelőre), ha a manipuláció és a megtévesztő nemzeti-populista propaganda ezt el is takarja. A mindannyiunk nevében beszélő elnök (ráadásul a másik 2 párt nem különb magatartásával együtt) valójában az ÖNÁLLÓ rommagyar politizálás végét és a romániai magyar társadalom – úgy, ahogy létezett, vagy alakulgató – PLURALIZMUSának, látszat-demokratikus berendezkedésének, végét is bejelentette, mondom, még ha észre sem veszi, a végletesen elfogult és kiszolgáltatott, nagyközönség.  A rommagyar politikai szervezetnek alárendelése és kiszolgáltatása (egyre nyilvánvalóbban a láthatatlan támogatások, az egyesek klienteláris érdekeinek megfelelően stb.) a pillanatnyi magyar kormánypártoknak, látszat szerint egy generációval veti vissza a rommagyar politikai társadalom történetét. Valójában pedig a harmincas évekbe utaztat vissza, és minden egyes problémánk fölvetését is a magyar-román kormányok közötti szembenállás és egyezkedés problémájává teszi, fölszámolja még azt a halk szavunkat is, melyet eddig hallathattunk. Kelemen Hunor gesztusával – átérzi vagy sem, tudatában van ennek, vagy csak nem bírja a nyomást, a zsarolást, mely Budapestről fokozatosan telepedett a fiókszervezet vezetésére – a rommagyar politikai élet DECENTRÁLÁSÁT követte el. Egy tőlünk alig függő politikai mezőnybe a román-magyar csatározások színterére helyezte át, és ezzel lényegében fölszámolta, a rommagyar politizálás szcénáját, feladta mindenféle önállóságát. Nagy ár, nagyon nagy ár az utóbbi időben átláthatatlan és személyes kapcsolatokon, sokszor magánzsebekbe folydogáló pénzekért, az itteni klientúra felhízlalásáért, de még a választási kampányban kapott segítségért is, mint ahogyan arra az elnök először tett utalást.

Eddig csak a formai kifogásokról szóltam a Fidesz itteni képviselőinek viselt dolgai kapcsán, de nem kevésbé fontos, és ugyanakkor súlyos a politikai vonatkozás is. Az elnök úr azt mondja, hogy politikai affinitás okán kell a jelenlegi magyar kormánypártokat, szavazataikkal is támogassák a rommagyar polgárok, mint ahogy ő maga és a vezérkar teszi egy ideje. Csakhogy nincs a mai magyar politikának, olyan lényeges vonatkozása, a NER-nek olyan megnyilvánulása, amely kisebbségi helyzetünkben elvszerű, támogatható és hatékony politikai stratégiát, legalább felvillanthatna. Nincs olyan elemző – de a rendszer hívei is nyíltan vállalják ezt – aki ne látná (elhallgatni elhallgatják itteni kiszolgáltatott értelmiségeink, de ezt máshol fejtem ki), hogy  sem az illiberális demokrácia, (a putyini-erdogáni modell), sem a korlátozott jogállam (a fékek és ellensúlyok leépítése) sem a mindenféle kisebbségekkel (és menekültekkel) szembeni intolerancia, sem az EU-ellenesség, az etno-nacionalista (homogén nemzetállamot erőltető) és populista (valójában alt-right) propaganda, a korrupció állampolitikává változtatása (hosszan sorolhatnám a NER politikai krédójának további összetevőit), stb., NEM SZOLGÁLHATJA KISEBBSÉGI ÉRDEKEINKET. A mai magyar kormányzat politikai filozófiája NEM LEFORDÍTHATÓ és NEM KÖVETHETŐ kisebbségi helyzetben, hiszen a NER minden egyes megnyilvánulása azonmód és visszakézből ELLENÜNK FORDÍTHATÓ. Aki illiberális demokráciát, EU-ellenes politikát, etno-nacionalista, homogén nemzetállamot, és nemzeti korrupciót akar, az ugyanakkor HITELTELEN, amikor az EU-hoz fordul, amikor az egyetemes emberi jogok nevében kér/követel kisebbségi jogokat és toleranciát, amikor a demokratikus jogokra, a jogállamiságra apellál. Az ilyen kettős beszédre épülő (kétkulacsos, hinta-) politika vesztésre van ítélve, nem tartható, sőt veszélyezteti azokat az eredményeket is, amelyeket az elmúlt 25 esztendőben, nagy nehezen, sikerült elérni. Különös, nagyon különös, és saját eddigi politikájuk hitelét, sőt emberi integritásukat is megkérdőjelezi azoknak, akik az eddigi politikát vitték, és akik most hallgatnak akkor, amikor látják: nem a román nacionalizmus, és végképp nem az EU, hanem a MAI MAGYAR KORMÁNY POLITIKÁJA és annak kritikátlan importja VISZI CSŐDBE a kisebbségi politizálást, teszi hiteltelenné mindazt, amiben eddig hittünk, nullázza le azt a politikai vonalvezetést, amit követtek/követtünk.

AKI A KISEBBSÉGI POLITIZÁLÁS ÖNÁLLÓSÁGÁNAK A LEHETŐSÉGÉT IS FÖLADJA, AZ A ROMMAGYAR TÁRSADALOM LÉTÉT TESZI KOCKÁRA, csak ahogy mondani szokás, NOT IN MY NAME!

Magyari Nándor László

Jövőre ismét Waters-buli Budapesten

0

Újra a magyar fővárosban ad koncertet Roger Waters, a Pink Floyd egykori alapítója. A brit zenész jövő május 2-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában vadonatúj Us + Them című turnéjával. Az eddigi leglátványosabb showt ígéri a veterán muzsikus.

A koncertsorozat műsorán a klasszikus Pink Floyd-dalok mellett néhány dal elhangzik a közelmúltban megjelent, Is This the Life We Really Want? című lemezéről és Roger Waters eljátssza szólókarrierje legnagyobb sikereit is – közölte a szervező Live Nation.

A turné az 1974-es dal, az Us And Them után kapta a nevét, amely a Pink Floyd egyik legsikeresebb albumán, a The Dark Side of the Moonon jelent meg.

„Teljesen új show-val indulunk útnak. Karrierem különböző időszakainak keveréke lesz, a Pink Floyd évektől egészen az új albumig. Megközelítőleg 80 százalék lesz a régi és 20 százalék az új, de az egészet összekapcsolja egy általános téma”.

„Ígérem, a leglátványosabb show lesz, amit valaha csináltam”

– idézte a közlemény Roger Waterst.

Az énekes, basszusgitáros lenyűgöző koncertjeiről ismert, amelyek a rajongóknak óriási élményt nyújtanak magas színvonalú, csúcstechnológiájú audiovizuális produkcióval és lélegzetelállító quad hangzással. Az Us + Them Waters első európai turnéja az óriási sikerű, 2010-ben indult The Wall Live koncertkörút óta, amelyet több mint 4 millió rajongó látott a 219 előadáson. Ez a legsikeresebb szólóturné a zenetörténetben, és két budapesti állomása is volt: 2011-ben a Sportarénában, 2013-ban pedig a Puskás Ferenc Stadionban.

A most 74 éves Roger Waters 1965-ben alapító tagja volt a Pink Floydnak, amely a pszichedelikus rock legfontosabb együttese lett az évek során. A basszusgitáros-énekes 1985-ben feloszlatta a csapatot, ezután jogvita kezdődött közte és a többi tag között a név használatáért; a Pink Floydot végül David Gilmour gitáros, Nick Mason dobos és Richard Wright billentyűs vitte tovább. Ők és Waters egyetlen alkalommal, 2005 júliusában álltak újra össze a londoni Live 8 koncerten. Az induláskor meghatározó tag, Syd Barrett 2006-ban, Wright 2008 szeptemberében hunyt el.

Waters szólópályafutása során négy stúdiólemezt és egy operaalbumot készített.

MTI/FüHü

Választási siker után szakadás: kilép az AfD-ből a párt egyik társelnöke

0

Távozik pártjából az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Frauke Petry, és a párt észak-rajna-vesztfáliai vezetője – jelentették kedden német hírportálok.

A beszámolók szerint Frauke Petry Drezdában ismertette, hogy lemond a szászországi tartományi gyűlés (Landtag) AfD-frakciójának vezetői tisztségéről. Vele tart a képviselőcsoport helyettes vezetője és a frakcióigazgató is. Hozzátette, hogy a pártból is távozik majd. A kilépés pontos időpontjáról nem beszélt, és azt sem közölte, hogy tervezi-e egy új párt megalapítását.

A Rehinische Post című lap értesülése szerint

elhagyja a pártot férje, Marcus Pretzell is,

aki eddig az AfD Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezetét és az ottani Landtagban működő AfD-frakciót vezette. Vele tart az egyik képviselő is, a 16 tagú frakció létszáma így két fővel csökken.

Sajtóértesülés szerint

szakad a párt Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi frakciója is,

az Ostsee Zeitung című lap úgy tudja, hogy a schwerini Landtag 18 tagú AfD-frakciójából négyen lépnek ki.

Az AfD a 16 tartomány közül 13-ban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel, és a vasárnapi választáson a szövetségi parlamentbe (Bundestag) is bejutott, a szavazatok 12,6 százalékával a harmadik legnagyobb erőként debütál.

Frauke Petry a Bundestag-választáson egyéni mandátumot szerzett, a szászországi AfD pedig szövetségi összevetésben a legjobban teljesített,

a szavazatok 27 százalékát összegyűjtve valamennyi vetélytársát megelőzte.

Azonban a társelnök hétfőn bejelentette, hogy tartalmi nézeteltérések miatt nem csatlakozik pártja képviselőcsoportjához a szövetségi parlamentben. Kifejtette, hogy az AfD-nek

„konzervatív reálpolitikát”

kell folytatnia, és azon kell dolgoznia, hogy kormányképessé váljon és hatalomra kerüljön a következő Bundestag-választáson.

Mint mondta,

az AfD szavazóinak kétharmada csupán a többi párttal szembeni elégedetlenségből, tiltakozásból szavazott rájuk,

és nem az AfD programja miatt. Egyedül „protesztszavazókra” pedig nem lehet felépíteni a „konzervatív újrakezdés” politikáját, amelyre Németországnak szüksége van.

Frauke Petry hónapok óta egyre inkább elszigetelődött pártjában,

ezt mutatja, hogy az áprilisi programalkotó kongresszus elutasította Frauke kezdeményezését, miszerint az AfD-nek a rendszerkritikus, „fundamentális ellenzékiség” helyett

a „reálpolitika” irányát kell követnie, hogy középtávon koalícióképessé váljék.

Az AfD-nek – a távozó társelnököt nem számítva – 93 tagú frakciója lesz a 709 fős Bundestagban. A képviselőcsoport kedden kezdte el kétnaposra tervezett alakuló ülését. Frakcióvezetőnek várhatóan a párt kampányát úgynevezett csúcsjelölti tisztségben vezető két politikust, Alice Weidelt és Alexander Gaulandot választják meg. Ők az ülés előtt azt mondták, egyelőre nem tudják, hogy bárki is követi majd Frauke Petry példáját és kilép a frakcióból, de nem számítanak erre.

MTI/FüHü

 

 

Uniós útmutató a kettős élelmiszer-minőségről

Az Európai Bizottság útmutatót tett közzé annak érdekében, hogy a tagállamok felléphessenek az élelmiszerek kettős minősége, vagyis a tisztességtelen gyártói magatartás ellen – jelentette be a fogyasztóvédelmi biztos. Tilos az azonos márkanevű, de eltérő minőségű élelmiszer.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az útmutató segít meghatározni a nemzeti hatóságoknak, hogy uniós jogba ütközik-e, ha egy vállalkozás a különböző országokban eltérő minőségben értékesíti termékeit. Felsorolja és részletesen kifejti, melyek azok az uniós élelmiszeripari és fogyasztóvédelmi jogi előírások, amelyeket a hatóságoknak a kettős termékminőség fennállásának vizsgálatakor figyelembe kell venniük.

Előírják, hogy a fogyasztóknak valósághű és kielégítő tájékoztatást kell kapniuk az élelmiszerről, a címkén fel kell tüntetni a termék valamennyi összetevőjét. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelv tiltja az olyan gyártói és kereskedelmi magatartásokat, mint például a fogyasztóknak a termék tulajdonságaival és összetevőivel kapcsolatos megtévesztése.

Vera Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért is felelős biztosa kijelentette, ha

egy termék azonos márkajelzéssel ellátva, de eltérő minőségben kerül forgalomba,

azzal megvalósul a fogyasztók tisztességtelen megtévesztése. Ez egyértelmű példája annak, hogy a határon átnyúló problémákat csak uniós szintű együttműködéssel lehet megoldani – hangsúlyozta a biztos.

Az útmutató alapján – ha bebizonyosodik, hogy egy feltárt jogsértés határon átnyúló – a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok az európai szintű fogyasztóvédelmi együttműködési hálózat útján léphetnek fel.

A kedden bemutatott iránymutatás mellett az uniós bizottság az élelmiszeripari termékek hatékonyabb összehasonlító tesztelésére irányuló módszertan kialakításán is dolgozik annak érdekében, hogy a tagállamok minden országban azonos, megbízható és közös tudományos alapokra támaszkodhassanak.

Az élelmiszerek állítólagos eltérő minősége idén került az érdeklődés középpontjába. A négy visegrádi ország, s hangsúlyosan Magyarország kormánya állította, hogy egyes multinacionális cégek a kelet-európai piacon forgalmazott termékeinek jelentős része eltérő, gyakran alacsonyabb minőségű, mint az, amit ugyanolyan márkanév alatt a nyugat-európai piacokon értékesítenek.

A Magyarországon eddig – a földművelésügyi tárca által – elvégeztetett tesztek azonban mindmáig nem támasztották alá a kettős minőség nagy mértékű és széles körben elterjedt voltát.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke évértékelő beszédében némi meglepetésre konkrétan szóba hozta a kérdést mint a jogegyenlőséget fenyegető veszélyt. Ezután a bizottság arról határozott, hogy pénzt különít el a vizsgálatok finanszírozására.

MTI/FüHü

Hamász a legújabb merénylet után: „új fejezet az Intifádában, Jeruzsálem muzulmán város marad!”

0

Ezt Hazzam Qassam, a Hamász szóvivője közölte miután három embert megölt egy palesztin férfi Ciszjordániában nem messze Jeruzsálemtől.

Szabályos munkavállalási engedéllyel érkezett a zsidó településre, Har Adarba a palesztin férfi, aki azonnal tüzet nyitott a biztonsági őrökre. Hármat közülük megölt, egyet súlyosan megsebesített. Végül az izraeli rendőrök őt is lelőtték. „A merénylő házát leromboljuk Beit Surikban, és minden rokonának a munkavállalási engedélyét visszavonjuk!”- hangsúlyozta Netanjahu miniszterelnök. Aki

Mahmud Abbasz és a palesztin hatóság elnéző magatartását okolta a véres akcióért Ciszjordániában.

Miért követett el öngyilkos merényletet a 37 éves palesztin családapa, akinek négy gyereke van és eddig semmilyen probléma sem volt vele. Munkavállalási engedélyt ugyanis csak olyan palesztinok kaphatnak a zsidó telepeken, akiket alaposan átvilágítanak. Az izraeli sajtó szerint magánéleti dráma állhat az öngyilkos akció mögött: a férfit nemrég elhagyta neje, aki Jordániába költözött. Az öngyilkos merénylet újra kiélezte a viszonyt a palesztinok és a zsidók között pedig az utóbbi hetekben megnyugodtak a kedélyek. Korábban Jeruzsálemben volt hasonló akció izraeli rendőrök ellen. Akkor a kormány megnehezítette a bejutást az Omar mecsetbe, és ez szenvedélyes tiltakozást váltott ki a palesztinok között. Félő, hogy a mostani merénylet után is elszabadulnak a szenvedélyek, melyek szembe állítják egymással a zsidókat és a palesztinokat csaknem hetven évvel Izrael megalakulása után.

Újabb magánbankot mentett meg a Nemzeti Bank Oroszországban

0

Egy hónapon belül ez már a második magánbank, melyet az állam ment meg Oroszországban. De vajon miért államosítják Oroszország magánbankjait, melyekre nem vonatkoznak az USA és az EU szankciók?

A B&N bank a tizenkettedik legnagyobb hitelezője volt az orosz gazdaságnak. A bank, mely egy oligarcha, Mihail Gucserjev birodalmához tartozott, fúziót hajtott végre az MDM bankkal, amelyik az egyik legnagyobb hitelezője volt az orosz piacnak. A fúzió 2016-ban ment végbe és mint hamarosan kiderült: alaposan alábecsülték a rosszul teljesítő hitelek számát. Az ügyfeleknek nincs miért aggódniuk- hangsúlyozta a bankigazgató tanácsának elnöke, Jevgenyij Davidovics.

Egy hónapon belül ez már a második magánbank, melyet az állam ment meg Oroszországban.

De vajon miért államosítják Oroszország magánbankjait, melyekre nem vonatkoznak az USA és az EU szankciók ?

Oroszország négy legnagyobb bankja ugyanis állami kézben van, és emiatt külföldi szankciók sújtják őket.

Ugyanígy külföldi szankciók jelezték az energia óriásoknak, hogy a finanszírozásuk már távolról sem problémamentes. Itt jött a képbe az agresszíven nyomuló Otkritie bank csoport, melyet egy hónapja államosították és amelynek Vagyim Beljajev egy minden hájjal megkent ravasz oligarcha volt a fő mozgatója. Bajban a Rosznyeft, melyet Igor Szecsin, Putyin elnök jó cimborája irányít? Semmi gond! A Rosznyeft kibocsátott egy óriási kötvény csomagot 625 milliárd rubel értékben / ez az akkori árfolyamon 10,8 milliárd dollárt jelentett/. Az Otkritie, melyet az állami bankokkal ellentétben nem sújtottak külföldi szankciók, megvásárolta az egészet! Miből? Abból, hogy óriási dollár hitelt vett fel az Orosz Nemzeti Bankból vagyis az orosz devizakészlet terhére. Így mindenki jól járt: a Rosznyeft pénzügyi problémái megoldódtak, és Oroszország hatalmas deviza készlete fedezte a kissé kockázatos ügyletet. Hasonló módon oldották meg Oroszország államadósságának visszafizetését. Ezzel az egész Putyin rendszer eldicsekedett, de azt nem hangsúlyozták túl, hogy mindebben egy magánbank volt a segítségükre.

Csakhogy az agresszíven terjeszkedő Otkritie maga is pénzügyi válságba került: 9 milliárd dollárt veszített az elmúlt két hónapban!

Putyin döntött, és ez a bank is állami kézbe került.

Meghagyták azért a kisebbségi részvényeseknek, így Vagyim Beljajevnek, a 25%-ot, talán eddigi bokros érdemeik elismeréseképpen. De ezentúl az Otkritie is állami banknak számít, és így aligha kerülheti el a szankciókat. Az állami mentőcsomag pedig végül is 6,9 milliárd dollárba kerülhet – ez pedig rekord az ország gazdasági történetében. Oroszországban tavaly az év elején még 733 bank működött, jelenleg már csak 537 maradt talpon. Az állam nyomul előre a bank szektorban is. Pedig önmagában a pénzügyi helyzet ezt nem indokolja – írja a Bloomberg hírügynökség tudósítója. A Világbank szerint a rossz hitelek aránya 10% az bank szférában. Ennél rosszabb a helyzet Itáliában, Portugáliában vagy Írországban. A magánszférának nagy szerepe volt abban, hogy Oroszország talpon maradt a nagy pénzügyi válság és az olajárcsökkenés valamint a szankciók után. Akkor miért az államosítás? Putyin környezetében valószínűleg úgy döntöttek, hogy az a biztos, ami a mi kezünkben van. Az orosz állam részesedése a GDP- ben 35% 2005-ben amikor Putyin még liberális gazdasági elveket vallott. Most 70% körül van ez az arány. Ez veszélyesen sok. Ezzel Putyin környezetében is tisztában vannak. Ezért is bízták meg a fiatal gazdasági minisztert egy reform program megtervezésével. Ennek a lényege az, hogy ne az állami bürokraták hanem a magáncégek menedzserei döntsenek arról, hogy mibe fektetik be a nagy pénzeket Oroszországban. De hát ezek csak tervek, a tények azt mutatják: az állami bürokratáknak egyre nagyobb szerep jut hiszen most már Oroszország legnagyobb magánbankja után egy második magánbank is az ő kezükbe került. Miután a négy legnagyobb bank már eddig is az államé volt, így Putyin elnök immár elmondhatja: a pénzügyi szféra is csaknem teljesen állami ellenőrzés alá került Oroszországban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK