Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Törökország és Irak is megfenyegette a függetlenséget választó kurdokat

0

Izrael az egyetlen állam a világon, mely támogatásáról biztosította az iraki kurdokat arra az esetre, ha kikiáltják a függetlenségüket. Az iraki és a török kormány viszont megfenyegette a kurdokat.

Sikeres volt a népszavazás az iraki Kurdisztán függetlenségéről- jelentette be Maszud Barzani elnök, aki tárgyalásokat javasolt a bagdadi kormánynak. Az viszont egyértelműen megfenyegette az iraki Kurdisztánt: ha 72 órán belül nem állítja vissza az iraki határőrség szerepét, akkor leállítják a légi járatokat Kurdisztánba, vagyis elvágják az iraki kurdokat a világtól.

A szintén jelentős kurd kisebbséggel rendelkező Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdoğan pedig az olajcsap elzárásával is fenyegetőzött, amely komoly csapás lenne az iraki Kurdisztán gazdaságára. Törökország péntek estétől felfüggeszti légi forgalmát is az észak-iraki kurd autonóm régióval – közölte szerdán az erbíli török főkonzulátus. 

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök beszédben fordult „a kurd testvérekhez”, arra buzdítva őket, hogy maradjanak meg Irak polgárainak.

Semmissé kell nyilvánítani a referendumot, és párbeszédet kell indítani az alkotmány adta kereteken belül

– mondta Abádi az iraki parlamentben. Hozzátette, hogy soha nem fognak tárgyalni a népszavazás eredményéről.

Török-iraki hadgyakorlat a Törökország és az észak-iraki kurd autonóm régió közötti Habur határátkelõ térségében fekvõ Silopi város közelében 2017. szeptember 23-án (MTI/EPA/Sedat Suna)

Az iraki miniszterelnök mérsékelt, a tárgyalásokat előnyben részesítő reakcióját sem a parlament sem a hadsereg nem támogatja Bagdadban, ahol mindenáron meg akarják őrizni Irak területi egységét.

Az autonóm Kurdisztán függetlenségéről hétfőn tartott népszavazást az iraki kormány, valamint Törökország, Irán és Szíria tiltakozása ellenére rendezték meg.

Az iraki kurdok mintegy 93 százaléka támogatta egy önálló állam létrehozását

– mondta szerdai sajtótájékoztatóján Handren Mohamed, az erbíli választási bizottság vezetője.

A Lattmann-epizód a Botka-projekt utolsó felvonása?

1

Lattmann Tamás megjelenése és megnyilatkozása az Egyenes beszédben reagálásra késztette az érintett pártokat. Ezek közül az MSZP, úgy tűnik, egy tagadással fűszerezett időhúzási taktikát választott.

Csak emlékeztetőül: Lattmann Tamás nemzetközi jogász az ATV kedd esti Egyenes beszéd című műsorában váratlanul, az eredeti téma helyett arról beszélt, hogy 2016. decemberében már úgy volt, hogy ő lesz a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Hivatalos megállapodás ugyan nem született, és ennek megfelelően hivatalos bejelentést sem hallhattunk, de a tárgyalások igen előrehaladott állapotban voltak. Lattmann szerint abban az időben folyamatosan kapcsolatban volt az MSZP vezetőivel, de a demokratikus ellenzék három másik pártja – a DK, az Együtt és a Párbeszéd – is csatlakozott a körvonalazódó megállapodáshoz.

Következtek az érintett pártok reagálásai: a Demokratikus Koalíció elismerte, hogy tavaly ősszel elkezdte az egyeztetést Lattmannn Tamás miniszterelnök-jelöltségéről, de Botka megjelenésével ez okafogyottá vált. A Párbeszéd a Független Hírügynökséggel tudatta, hogy nem kötött semmilyen Lattmann Tamás által emlegetett „paktumot”, az Együtt közlemény szerint ez a párt „soha, semmilyen formában nem vett részt megbeszélésen, egyeztetésen, de még magánbeszélgetésen sem.”

Természetesen a legérdekesebb a miniszterelnök állításban főszereplőként megjelölt MSZP reakciója. A párt nemes egyszerűséggel fogalmaz: Lattmann Tamás téved, mivel ő soha nem volt az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ezt a tényt bárki ellenőrizheti: ugyanis a párt egyetlen testülete sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, így ilyen tartalmú döntés nem született. Ennyi. Lenne. De megszólalt a pártelnök is a HVG-ben:

Molnár Gyula szerint soha nem hangzott el olyan felkérés, hogy Lattmann Tamás legyen a miniszterelnök-jelölt.

„Súlyos félreértésben van”, a magyar nyelvet nem érti megfelelően

– tette hozzá. Csak szakpolitikai együttműködésről volt szó.

Nem mellékes, hogy a HVG cikke kitér arra is, hogy Lattmann a csütörtökön bemutatkozó, Tarjányi Péter által létrehozott Magyar Progresszív Mozgalomban is részt vesz.

Tarjányiról azt írja, hogy

„mozgalmával az ellenzéki összefogás katalizátora akar lenni,

és afféle királycsinálóként határozott elképzelése van az egyéni körzetekben induló közös jelöltekről, valamint a közös miniszterelnök-jelöltről.”

Ilyen összefüggésben valaki akár egy „ördögi terv” részeként értékelheti Lattmann Tamás keddi színrelépését, amely Botka László eddig igen ellentmondásos miniszterelnök jelölti szereplését torpedózná végleg meg és küldené a szegedi polgármestert vissza a politikai provinciába.

De vajon így van-e? Mert az is elképzelhető, hogy

Botka kudarcos szövetségeskeresési kísérletei miatt a szocialisták lépéskényszerbe kerültek, amely talán előre menekülést is jelenthet.

Vezető testületeik igazolást látva az események ilyen alakulása miatt, akár le is cserélhetik jelöltjüket. És helyette mást jelölnek meg. Itt, úgy tűnik, két lehetőség kínálkozik: az időigényesebb megoldás, ha a saját soraikból választanak valakit. Azért, mert ezt a párttagsággal is el kell fogadtatni és ez minimum két hónap. Ha viszont, sürgetőbb az ügy, akkor egy külső jelöltet neveznek meg. Aki valószínűleg nem Lattmann Tamás lesz.

Mohamed-karikatúra a dán bevándorlási miniszter háttérképe

0

Inger Stojberg azt a karikatúrát tette ki a Facebook-oldalára, amely 2005-ben óriási vitákat kavart az egész világon. Az akcióval a bevándorlási és integrációs miniszter egy dán múzeum döntése ellen tiltakozik.

„Szégyen, hogy a múzeum nem teszi ki a Mohamed-karikatúrákat a blaszfémia kiállításán! Természetesen tiszteletben tartom a múzeum döntését, de szégyenletesnek tartom azt a szólásszabadság szempontjából”- írta a dán bevándorlási miniszter a kedden közzétett posztban. A szöveg mellé egy képernyőképet is kitett iPadjának hátteréről, és ezen az egyik, 11 éve elhíresült Mohamed-karikatúra látható.

A karikatúrákat 2005-ben publikálta a Jylland Posten nevű dán lap, és mivel Mohamed próféta ábrázolását a muszlimok szentségtörésnek tartják, életveszélyesen megfenyegették a karikaturistát, akit sokáig a rendőrség védett egy potenciális terrorakcióval szemben. Az eset heves tiltakozást váltott ki a dániai muszlimok körében és az iszlám világban is, és három dán nagykövetséget is megtámadtak a vallásgyalázónak tartott képek miatt. 

Inger Stojberg a posztban azt írta, hogy

a karikatúra arra emlékezteti, hogy Dánia olyan ország, ahol szólásszabadság van, ezért használja háttérképnek.

A miniszter szerint az országnak büszkének kellene lennie a Mohamedről készült karikatúrákra.

A rendőrségnek fizetnie kell, mert meghiúsította az Orbán elleni tüntetést

0

Két és fél év után a Kúria jogerősen kimondta, hogy a rendőrség megsértette a gyülekezési jogot, amikor megakadályozta az ellentüntetést a 2015-ös miniszterelnöki évértékelő alatt a Várkert Bazárnál.

A tüntetés szervezőit, Takács Borbálát és Takács Flórát a Helsinki Bizottság képviselte, és a szervezet közleményéből az is kiderült, hogy

részükre 100–100 ezer forintos sérelemdíjat is megállapítottak.

Takács Borbála és Takács Flóra, a MostMi csoport aktivistái Orbán Viktor miniszterelnök szokásos évértékelője idején szerettek volna tüntetést szervezni a rendezvénynek otthont adó Várkert Bazár előtt. Február 20-án ezt be is jelentették a rendőrségen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság viszont a másnapi egyeztetésen közölte velük, hogy a demonstrációt nem lehet megtartani, mert az I. kerületi önkormányzt a területet használatba adta az évértékelőt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek.

A rendőrség kérte az ellentüntetés szervezőit, hogy erre tekintettel módosítsák a bejelentésüket, amire ők nem voltak hajlandók, a rendőrség pedig arra jutott, hogy a két rendezvény egyszerre nem tartható meg. Ráadásul a végzésében a rendőrség azt a jogorvoslati tájékoztatást adta, hogy a döntéssel szemben nem a gyülekezési jogról szóló gyors bírósági jogorvoslattal lehet élni, hanem azzal, amellyel akár évekig is eltarthat az eljárás.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint

mind a jogorvoslati jogról szóló tájékoztatás, mind maga a tiltás törvénysértő volt, és alkotmányellenesen korlátozta a tiltakozni akarók gyülekezési jogát, ezért a képviseletükben bírósághoz fordultak.

A Fővárosi és Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egyetértett ezzel, és márciusi eleji végzésében hatályon kívül helyezte a rendőrség önkényes döntését.

Addigra viszont már az évértékelő három napja véget ért. A szervezők ezért személyhez fűződő jogsértés és kártérítés miatt indítottak pert a rendőrség ellen. Ez a per zárult most jogerősen a Kúria döntésével.

 

Bréking nyúz –Tudósítás a másik valóságból

0

Palócok között vagy a székelyeknél vagy a „Vazs mágyái” magyaroknál. A kortárs ellenzék nem a magyar népet képviseli. Egy egészséges kapcsolatban teljesen normális, ha jól működik a kémia. Vendégségben nem hányunk az asztalra, de van, ahol lehet.

Domonkos László a vidéki emberekről a Magyar Hírlapban

Az alföldi kisvárosban, ahol rendszeresen megfordulok, éppúgy tanulmányozható a vidékiség, a magyar „vidéki ember” a maga teljes és igazi valójában, mint „nagy” szülővárosomban vagy akárhol a magyarlakta vidékeken, a Dunántúlon és a Felföldön, Kalotaszegen és Bácskában, a palócok között vagy a székelyeknél vagy a „Vazs mágyái” magyaroknál….A gépszerelő vagy az agronómus, akárcsak a polgármester vagy a háziasszony természetesnek tartja, hogy Trianonra emlékező, szép emlékművük áll a főtéren, ott a turulmadár, és van országzászló is.

Orbán János Dénes az ellenzékről a Magyar Időkben

A kortárs ellenzék ugyanis nem a magyar népet képviseli, hanem másokat. A nyugati liberális politikai erők, a migránsok, a szexuá­lis kisebbségek, a polkorrektség fanatikus aktivistái, a szélsőséges feministák, az ateisták, a globalisták szócsöveivé váltak ‒ bárkinek, akitől a magyar többség idegenkedik, akitől félti biztonságát, életmódját, anyagi javait, kultúráját.

Kollányi Zsuzsi a Ripostnak bevallja: ádám-éva kosztümben mászkálnak a lakásb

Nem vagyunk egy túlöltözős pár, szeretünk otthon kényelmesen lenni, ha úgy van, akár ádám-éva kosztümben mászkálunk a lakásban.

Szerintem egy egészséges kapcsolatban ez teljesen normális, hiszen nagyon jól működik a kémia köztünk

Mindig megajándékozzuk egymást: ő virágot hoz nekem, én pedig, a közös fotóinkat szoktam kinyomtatni, hogy azokkal díszítsük a lakást.

A 888.hu kérdése Schiffer Andrásnak

Vendégségben nem hányunk az asztalra, de itt még azt is lehet. Mi azért hívtunk, mert kíváncsiak vagyunk a gondolataidra. Beszélgessünk arról, hogy merre megy a világ. Hol vannak a gondolatok, milyen gondolatok vannak, honnan jön az új gondolat.

Lattmann jelöltsége: a DK elismeri, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd cáfol

0

A DK tavaly ősszel elkezdte az egyeztetést Lattmann Tamás miniszterelnök-jelöltségéről, a Párbeszéd viszont Karácsony Gergely személyét preferálta, az Együtt még magánbeszélgetést se folytatott erről – válaszolták a pártok a fuhu.hu-nak.

Tavaly ősszel a Demokratikus Koalíció vezetői arról kaptak tájékoztatást, hogy a Magyar Szocialista Párt vezetői tárgyalásokat folytatnak Lattmann Tamással arról, a párt Lattmannt jelöli miniszterelnök-jelöltnek a 2018-as választásokra – írta a fuhu.hu-nak küldött válaszában a DK.

A tájékoztatás szerint a jelölt bírta az MSZP elnökének, frakcióvezetőjének és választmányi elnökének támogatását. Az MSZP felkérte a DK-t, hogy fogadjuk bemutatkozó látogatáson Lattmann Tamást. E felkérés alapján a DK nevében Molnár Csaba ügyvezető alelnök, a párt kampányfőnöke és ellenzéki tárgyalásokkal megbízott politikusa egy alkalommal tárgyalt Lattmann Tamással. Az ügyvezető alelnök erről a tárgyalásról a DK elnökségét részletesen tájékoztatta. Az elnökség a tájékoztatást tudomásul vette, a jelöléssel kapcsolatosan nyitottságot mutatott és

felhatalmazta Molnár Csabát további tárgyalásokra.

Újabb tárgyalásra azonban már nem került sor, mert az MSZP – korábbi álláspontját megváltoztatva – Botka Lászlót jelölte miniszterelnöknek és ezzel a Lattmann Tamás jelöltségével kapcsolatos egyeztetés megszakadt. Így a DK elnöksége Lattmann jelölésével kapcsolatban nem hozott döntést – írja a DK.

A Párbeszéd

nem kötött semmilyen Lattmann Tamás által emlegetett „paktumot”, 

mert a megjelölt időpontban épp a párt által kezdeményezett előválasztási tárgyalások zajlottak – ez már a következő reakció. A Párbeszéd közleménye megjegyzi, hogy Lattmann Tamás is azt mondta visszakérdezéskor az ATV Egyenes beszéd műsorában, hogy őt a szocialisták tájékoztatták úgy: van a Párbeszéddel megállapodás. Nem volt és nincs ilyen megállapodás – szögezi le a kommüniké. A párt tiszteli Lattmann Tamás civil tevékenységét, de az általa emlegetett időszakban már körvonalazódott, hogy a miniszterelnök-jelölt Karácsony Gergely lesz.

Az Együtt még rövidebben foglalt állást. Eszerint a párt soha, semmilyen formában

nem vett részt megbeszélésen, egyeztetésen, de még magánbeszélgetésen sem,

ahol felmerült volna Lattmann Tamás neve miniszterelnök-jelöltként. Mi magunk is a sajtóból értesültünk erről akkor – fogalmaz a közlemény.

Lattmann Tamás kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában jött elő váratlanul azzal a bejelentéssel, hogy tavaly ősszel lényegében majdnem kész megállapodása volt arról, hogy ő lesz a demokratikus pártok kormányfő-jelöltje. Ez aztán akkor került le a napirendről, amikor december végén Botka László feltűnt a miniszterelnök-jelölti színben.

A Független Hírügynökség kérdésére az MSZP a következp közleményben reagált:

Lattmann Tamás téved, mivel ő soha nem volt az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ezt a tényt bárki ellenőrizheti: ugyanis a párt egyetlen testülete sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, így ilyen tartalmú döntés nem született.

Az MSZP testületei és kongresszusa egyértelmű támogatással Botka Lászlót választotta miniszterelnök-jelöltnek, az ő programját fogadták el, és 2018 tavaszán a Parlamentben a Botka-kormány megalakítására fogunk szavazni.

Lattmann Tamás kiváló nemzetközi jogász, akinek szakmai tapasztalatát és demokratikus elkötelezettségét egyaránt nagyra értékeljük, a véleményére kíváncsiak voltunk és leszünk a jövőben is.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Hiller István, az MSZP Országos Választmányának elnöke, Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője

Újabb sporttámogatás – milliárdok a negyedik vonalba

0

Ezúttal a pécsi PVSK kap 4,6 milliárd forintot különféle fejlesztésekre. Korszerűsítik a stadiont és a sportcsarnokot – jelentették be a nemzetgazdasági tárcánál. A bejelentő államtitkár a pécsi kosárklub elnöke.

A kormány 2017 és 2019 között központi költségvetési forrásból összesen 4,6 milliárdos támogatást nyújt a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) sportinfrastruktúra-fejlesztéseihez – jelentette be szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Pécsen.

Rákossy Balázs közölte: a 2019-ben alapításának centenáriumát ünneplő PVSK fejlesztései a klub mind a 12 szakosztályát érinteni fogják. Felújítják a PVSK Verseny utcai sporttelepét és régi sportcsarnokát. A beruházások nagy része a tervek szerint 2019 nyaráig megvalósul.
Czerpán István, a PVSK elnöke elmondta: a régi, leromlott állapotú

futballstadionban 800 fős, modern lelátó épül,

megújul az atlétikapálya, a labdarúgók és az egyéni sportágakat űzők számára munkacsarnok épül.

A PVSK futballcsapata a negyedik vonalban játszik.

A csarnok építése egyébként már hónapok óta tart, az alapkőletételnél még szó se volt uniós támogatásról. „Az épület kivitelezési költsége 2 ütemben összesen nettó 860 millió forint. Ezt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sportfejlesztési pályázatának keretében elnyert pályázat alapján javarészt társasági adó-támogatásból, részben pedig Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatától, illetve további támogatóktól származó forrásból fedezik.” – írta akkor a PVSK honlapja.

Kiderült viszont az is, hogy Rákossy Balázs államtitkár a PVSK Férfi Kosárlabda Szakosztályának vezetője.

MTI/FüHü

Egységesen koordinált zenei végrehajtó felelős kialakítása

Ilyen is van. Kormánybiztos, aki a végrehajtásért felel. Pontosabban a végrehajtás koordinálásáért. Ha ő nem lenne, még az is eladódhatna, hogy végrehajtódik ugyan, aminek végre kell hajtódnia, talán még felelősen is valamelyest, de koordinálatlanul.

Amúgy az egységes komolyzenei koncepció nagyon fontos. Csak az nem világos, hogy ha kialakult az egységes koncepció, mert a kormánybiztos felelősen kialakította, akkor azt miért kell még koordinálni. Ha nem lenne egységes komolyzenei koncepció, csak olyan, amelyik nem egységes, vagyis, többrétű, lenne értelme ezt a sokféleséget koordinálni. Hogy ne csak úgy, összevissza legyenek a koncepciók.

De amikor csak egy koncepció van, ami ráadásul még egységes is, akkor mit lehet rajta koordinálni?

Ezzel együtt, nem kizárt, hogy bennünk van a hiba. Okvetetlenkedő, a kákán is csomót kereső alakok vagyunk. Olyannyira, hogy már el is képzeltük magunkban, amint a kormánybiztos gyereke beszélget egy iskolatársával.

  • A te papád mit csinál?
  • Vonatvezető. Hát a te faterod?
  • Az enyém? Az egységes komolyzenei koncepció kialakításért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztos.

És akkor a végére csupán egy kérdés. De tényleg csak az érdeklődés szintjén. Ki volt az, aki a 2010-es választások előtt olcsóbb államot ígért a választóknak?

MSZP: Soros nem létező terve helyett létező Macron tervéről kellene konzultálni

0

Ahelyett, hogy az Orbán-kormány újabb közpénz-milliárdokat szór el egy hazugságra és átverésre épülő álkonzultációra, inkább a „Macron-tervről” kellene érdemi vitát folytatni.

Az Európai Unió ugyanis radikális változások előtt áll és Magyarország helye ebben a folyamatban – Orbán Viktor és tébolyult politikája miatt – komoly veszélyben van.

Emmanuel Macron francia elnök tegnap ismertette elképzeléseit az európai közösség megreformálásáról, amely bizonyos tekintetben

egy többsebességes modell kialakításáról szól.

Nem kérdés, hogy az általa vázolt reformtervek jelentős része támogatást fog kapni az új német kormánytól és a többi, érintett európai tagállamtól. Nem kérdés, hogy az Unió haladó tagországai az euró-zóna mentén egy új, szorosabb együttműködést fognak kialakítani, amelyből a Fidesz deklaráltan ki akarja vonni Magyarországot.

Hazánk egyik sorskérdése jelen pillanatban nem a plakátokra festett kormányzati hazugság, hanem annak eldöntése, hogy Magyarország részese marad-e a haladó Európának, vagy Orbánék miatt végleg kiszakadunk az európai közösségből.

Forrás: Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke

Szaúd-Arábiában a jövőben a nők is vezethetnek autót

0

Szalman király már aláírta a rendeletet, de az csak jövőre lép érvénybe a ramadan után. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a szebbik nem tagjai megszerezhessék a jogosítványt. Eddig azokat a nőket, akik külföldön jogosítványt szereztek és otthon autót vezettek, letartóztatták és megbüntették Szaúd-Arábiában.

A sivatagi királyságban nagy az öröm a hölgyek körében, akik az idős Szalman királytól nem számítottak ilyen merész lépésre. Szaúd-Arábia még fényévnyi távolságban van a női egyenjogúságtól, de ezzel a lépéssel népszerűséget szerzett otthon és külföldön.

Mindez része annak a nagy reform programnak, melyet a trónörökös, Mohamed ben Szalman jelentett be korábban. Ez a Vision 2030. A lényege Szaúd Arábia modernizációja: az ultrakonzervatív wahabbita befolyása mérséklése a társadalomban és a gazdaságban a teljes függés felszámolása az olaj exportjától. Ugyanakkor a szaúdi monarchia meg akarja őrizni a teljhatalmat:

több mint egy tucat mérsékelt ellenzéki személyiséget vettek őrizetbe a napokban.

Ők alkotmányos monarchiát kívánnak teremteni Szaúd-Arábiában, ahol a trónörökös modernizációt akar, de nem kívánja kiengedni a kezéből a hatalmat.

Trump elnök sietett gratulálni a szaúdi uralkodónak. Amikor a Trump házaspár nemrég Szaúd-Arábiában járt, akkor az ultrakonzervatív wahabbita szekta bírálta Melania Trumpot, mert nem fedte el fejét, ahogy azt egy nőtől a muzulmán világban elvárják. Az Egyesült Államok több mint 70 éve Szaúd-Arábia stratégiai szövetségese. Még Roosevelt elnök állapodott meg abban Szaúd királlyal, hogy az amerikai hadsereg garantálja az uralkodó hatalmát, ha cserébe biztos lehet abban, hogy az olcsón kitermelhető szaúdi olaj folyamatosan áramlik az Egyesült Államokba.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK