Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Ötven rohingya gyerek veszhetett a tengerbe menekülés közben

0

Csütörtökön borult fel egy mianmari rohingya menekülteket szállító csónak, amelyben ötven gyerek is utazott. Valószínűleg több mint hatvan halálos áldozata van a tragédiának.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint eddig 23 menekült holttestét találták meg, és negyvenen eltűntek. Feltehetően több mint hatvan utas veszett oda, amikor felborult a csónakjuk a háborgó vizeken. Összesen nyolcvan mianmari menekültet szállított a csónak, a 17 ismert túlélő egész éjjel a tengeren volt élelem nélkül.

Beszámolójuk szerint többségében gyerekek utaztak a hajón.

A menekültek már nagyon közel jártak úti céljukhoz, és éppen horgonyt akartak vetni a bangladesi partok közelében, amikor a csónak felborult a viharos tengeren.

Mianmarból elmenekült rohingya nemzetiségű emberek a bangladesi Uhijában 2017. szeptember 19-én (MTI/EPA)

António Guterres ENSZ-főtitkár

humanitárius és emberi jogi rémálomnak nevezte a rohingya kisebbség tömeges menekülését Mianmarból

csütörtökön az ENSZ Közgyűlése előtt.

Guterres elmondta, hogy „vérfagyasztó” dolgok jutottak a világszervezet tudomására. A menekülők szerint a mianmari katonák válogatás nélkül tüzet nyitottak rájuk, taposóaknákat vetettek be ellenük, és számtalan szexuális támadást is elkövettek. A főtitkár szerint a probléma gyökerét a rohingya kisebbség régóta húzódó hontalansága és az azzal járó diszkrimináció jelenti.

U Thaung Tun mianmari nemzetbiztonsági tanácsadó a közgyűlésen ezzel szemben kijelentette: nincs etnikai tisztogatás, nem folyik népirtás Mianmarban. „A különböző vallású közösségek harmóniában éltek együtt a történelmünk során.

A mostani helyzet a terrorizmus miatt és nem a vallási különbségek miatt alakult ki”

– mondta U Thaung Tun.

Banglades ENSZ-nagykövete a közgyűlésen pedig jelezte, hogy tarthatatlan a rohingya menekültek befogadása. A nagykövet szorgalmazta, hogy az ENSZ hozzon létre biztonságos zónákat a még Mianmarban maradt rohingyák számára – írja az MTI.

Orbán megdicsérte a menekült gyerekektől félő őcsényieket

0

Orbán Viktor szerint semmi kivetnivaló nincs abban, hogy Őcsényben tiltakoznak a menekült gyerekek táboroztatása ellen, mert annyit hazudtak már a magyaroknak migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyerekek érkeznének.

A tallinni uniós csúcsra érkező Orbán Viktortól magyar újságírók megkérdezték, hogy mit gondol arról, hogy a Tolna megyei Őcsényben a helyiek tiltakoztak menekült gyerekek táboroztatása ellen.

A miniszterelnök kijelentette, hogy „semmi kivetnivalót” nem talált benne. 

Nem akarnak az emberek migránsokat befogadni, „nem akarnak az országba és nem akarnak a falujukba”. „Annyit hazudtak már nekik migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyerekek fognak jönni” – közölte.

Az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői csúcstalálkozójára érkezõ Orbán Viktor nyilatkozik Tallinnban 2017. szeptember 29-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Elmondta, hogy „a magyar ember szereti a gyerekeket”, és az elesetteket mindig szívesen segíti, de „annyit hazudoztak migránsügyben, hogy ha azt mondják, hogy gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar: először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban”.

Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket

-jelentette ki a Orbán Viktor az MTI szerint.

Lázár János pedig a csütörtöki kormányinfón úgy fogalmazott, amikor a táborozó gyerekek elleni hisztérikus tiltakozásról kérdezték, hogy a kormánynak nincs szerepe ebben, hanem eleve ilyen a magyar társadalom.

A helyi panziótulajdonos meghívására Őcsénybe érkező gyerekek ügye annyira megosztotta a falut, hogy az egyébként köztiszteletben álló polgármester, Fülöp János inkább lemondott posztjáról.

A FüHü véleménycikként ide kattintva találja a témában.

Orbán: visszatérhet a magyar nagykövet Hollandiába

0

Lezárták a konfliktust a holland miniszterelnökkel, visszatérhet a magyar nagykövet Hollandiába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök magyar újságíróknak pénteken Tallinnban.

Az EU soros elnökségét betöltő Észtország fővárosában rendezik meg az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját, amelynek fő témája a digitalizáció. A tanácskozásra érkezve a magyar miniszterelnök közölte, hogy beszélt Mark Lutte holland miniszterelnökkel.

„Le is zártuk a két ország közötti konfliktust, kedveljük egymás tulajdonképpen, és egyetértünk nagyon sok kérdésben”

– mondta. Hozzátette, hogy a Hollandiába akkreditált magyar nagykövet visszatérhet Hágába – írja az MTI.

Orbán Viktor miniszterelnök érkezik Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője társaságában az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfõi csúcstalálkozójára Tallinnban 2017. szeptember 29-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Sok javaslat van az asztalon, ezek összerendezését vállalta a tanács elnöke, Donald Tusk, és két hét múlva „lesz valami kerete a jövőről való gondolkodásnak” – mondta.

Szijjártó Péter augusztus végén jelentette be, hogy Magyarország és Hollandia diplomáciai konfliktusa miatt hazarendelték a hollandiai magyar nagykövetet.

Ítéletet hirdettek a Hagyó-perben – FRISSÍTÉS

0

Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese. 

Hagyó Miklós a Szegedi Ítélõtáblán 2017. szeptember 29-én. MTI Fotó: Rosta Tibor

A Szegedi Ítélőtábla pénteken hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst.

Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést.

Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól -írja az MTI.

A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést. A férfit a végrehajtandó szabadságvesztés mellett négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.

Hagyó Miklós múlt hét csütörtökön az utolsó szó jogán felmentését kérte a bíróságtól.

Kijelentette, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el.

A Fidesz nevében Budai Gyula országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón kommentálta a pénteki bírósági döntést. Úgy fogalmazott, hogy Hagyó Miklós és társai szétlopták Budapestet és a BKV-t, ezért túl enyhe a másfél év felfüggesztett börtönbüntetés.

Meztelen Mona Lisát találhattak egy francia gyűjteményben

0

A Mona Lisa vázlata lehet az a meztelen nőt ábrázoló szénrajz, amelyet 150 éve őriznek egy francia gyűjteményben.

A BBC az írja, hogy a rajzot korábban csak Leonardo da Vinci műhelyének tulajdonították, de most francia művészettörténészek összevezették a párizsi Louvre-ban található Mona Lisával, és több arra utaló jelet is találtak, hogy maga a mester dolgozhatott a szénrajzon – legalábbis egyes részein.

Ilyen jel a kezek majdnem azonos elrendezése és a testtartás, a képek hasonló mérete, illetve az, hogy kis lyukakat fedeztek fel a rajz körvonalain. Ez arra utal, hogy a szénrajzot felhasználhatták abban, hogy átmásolják vászonra. A kutatók viszont arra is rámutattak, hogy a Monna Vanna elnevezéssel illetett rajzon, amely 1862 óta a Condé Múzeumban található, jobb kezes művészre utaló vonalkázás is látható, miközben Leonardo bal kezes volt.

„Nem pusztán másolat. Egy olyan művet látunk, amelyen Leonardo az élete végén, a Mona Lisával párhuzamosan dolgozhatott. Szinte biztosan egy előkészítő munka az olajfestményhez” – mondta Mathieu Deldicque kurátor.

A Louvre szakértői megerősítették, hogy a rajz Leonardo életében, a 16. század elején készült, és igen magas kvalitású. A kutatók tovább vizsgálják a rajzot.

Külföldön gyógyulna a magyar

0

Már nem csak azok a fiatalok gondolkodnak külföldi lehetőségekben, akik életvitelszerűen tervezik életüket a határokon túl, hanem azok is, akik gondolnak esetleges leendő betegségeikre, s egészségügyi ellátási szükségleteikre. Erre világított rá egy, a napokban nyilvánosságra hozott felmérés.

Ha valamiben van konszenzus a magyarok között, az az, hogy drámai helyzetben van a magyar egészségügy. S habár azok még kevesen vannak, akik tovább is lépnek ennél a felismerésnél, az már biztató, hogy legalább azoknak az aránya számottevő, akik elismerik, hogy ha szükségessé válna egy komolyabb kezelés, akkor inkább külföldön gyógyíttatnák magukat.

Forrás: CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.

A 30-49 év közötti magyarok közel fele súlyos betegség esetén hajlandó lenne magát külföldön kezeltetni, és ennek a korosztálynak a képviselői a leginkább elégedetlenek a hazai egészségügyi ellátással. Bár a 18-29 év közöttiek valamelyest jobb véleménnyel vannak – ami korfüggő – 55%-uk azonban mégis inkább külföldön gyógyulna, ha komoly betegséget diagnosztizálnának nála – derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. által a 18 és 59 év közöttiek körében készített kutatásából.

Prózai okok

A 18-29 év közöttiek 15%-a biztosan külföldi gyógykezelést választana, míg az ötvenes korosztály nagyjából ugyanekkora aránya nemet mondana erre a lehetőségre. Az idősebb korosztály több mint 80%-át a túlzott anyagi megterhelés tartaná vissza, míg közel felüket a félelem, hogy nem tudnának kommunikálni sem az orvosokkal, sem a nővérekkel, mivel nem beszélnek idegen nyelveket.

Forrás: CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.

Az elutasítás mögötti elsődleges indok a fiatalabb generációknál is a magas költség. A 18-29 év közöttiek fele emellett túlzottan bonyolultnak tartaná megszervezni a külföldi gyógykezelést, közel harmaduk pedig ódzkodik attól, hogy egyedül legyen egy idegen országban, emellett minden negyedik fiatalt az gátolná, hogy nem beszél idegen nyelveket.

Alacsony a várható élettartam

Bár Európában és Magyarországon egyaránt folyamatosan nő a várható élettartam, hazánk ebben is jelentősen elmarad az uniós átlagtól. Az Eurostat 2015-ös adatai  szerint a születéskor várható élettartam 75,7 év, míg az EU 28 tagállamában átlagosan 80,6 év. Magyarországon a legtöbb halálesetet szív, ér- és idegrendszeri, valamint a daganatos betegségek okozzák.

 

Trump négy nappal a választások után gratulált Merkelnek

0

Donald Trump négy nappal a németországi parlamenti választások után, csütörtökön, telefonon gratulált Angela Merkel kancellárnak a győzelemhez.

A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök sok sikert kívánt negyedik kormánya megalakításához Angela Merkelnek. Az elnök hangsúlyozta a Washingtont és Berlint összekötő „mély kapcsolatokat”, valamint „az Egyesült Államok elkötelezettségét a német kormánnyal és a német néppel fennálló erőteljes és régmúltra visszatekintő szövetség mellett”.

A telefonbeszélgetésben megvitatták Irán Közel-Keleten játszott szerepét, és azt is, hogy hogyan lehetne békés úton mentesíteni a Koreai-félszigetet az atomfegyverektől.

Donald Trump és Angela Merkel között korábban nem volt feszültségektől mentes a viszony. Az amerikai elnök erőteljesen bírálta a németeket az európai migránsválság kezeléséért, és az ország gazdaságpolitikáját is.

Júliusban a G20-as országcsoport Hamburgban megtartott csúcstalálkozóján viszont az amerikai elnök bár korábbi álláspontjait fenntartotta, dicsérte Merkel kancellár vezetői képességeit is.

Lapszem – 2017. szeptember 29.

0

Mihály napján is megérkezett a lapszemle. Friss, ropogós, vegyék, vigyék!

Magyar Nemzet: Annyi új párt van, hogy rekordot dönt a számuk

Rengeteg a párt Magyarországon, és a számuk napról napra emelkedik – írja a Magyar Nemzet. Az Országos Bírósági Hivataltól (OBH) kapott keddi adataik szerint jelenleg országosan 222 bejegyzett párt van, és további 177 áll éppen bejegyzés alatt. Egy héttel korábban pedig még csak 219 bejegyzett és 171 bejegyzésre váró pártnál tartott a számláló. Már a 2014-es választás előtt is rengeteg új politikai formáció jelent meg, pedig akkor még csak 147 párt próbált volna bejutni a parlamentbe.

Magyar Hírlap: Állóháború és pusztaság az ukrán fronton

A Magyar Hírlap Kiss Dániellel, az ukrán konfliktusról honlapján, a Ukraine Eye-on tudósító magyar újságíróval készített interjút. „A felek beásták magukat, bunkereket építettek, és teljes a pusztulás a környéken. A legutolsó hely, ahol jártam, Promka ipari telephely Avgyijivka mellett, ez az egyik legforróbb pont” – mondta a lapnak Kiss. Az állam beszámolója szerint csak a hadseregen keresztül van jelen: „Ruhát néha küld, fegyver van, parancs van, de még messze van az, hogy élhető körülmények legyenek az állásokban. Ugyanakkor kőkemény lövöldözés zajlik. Kevés a csapatmozgás, de mindenki látja a másikat, és lőnek egymásra.” A kárpátaljai magyar katonákról azt mondta, hogy akiket korábban mobilizáltak, már nincsenek a fronton, de a szakadár területen hallott arról, hogy van magyarországi magyar, aki azon az oldalon harcol.

Népszava: Öveges Program – Se pénz, se felelős

Az Európai Parlament illetékes bizottsági ellenőreinek Legfőbb Ügyészségen tett látogatása kapcsán érdeklődött a Népszava a vádhatóságnál, hol tart az Öveges Programmal kapcsolatban indított nyomozás. Megtudták, hogy több mint három év után sincs gyanúsítottja az ügynek. A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a tantermek uniós támogatású fejlesztései ügyében 2014. június óta nyomoznak költségvetési csalás gyanújával, sőt az EU csalás elleni hivatala, az OLAF tavaly szeptemberi javaslata alapján már különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt. Az ügyet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága viszi, gyanúsítotti kihallgatásra eddig nem került sor – írja a lap.

Magyar Idők: KGBéla megnézi az iratokat

Betekint ma a nyomozati iratokba Kovács Béla, a Jobbik kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsított európai parlamenti (EP) képviselője. A politikus vélhetően azokat a titkos dokumentumokat tekinti meg, amelyek a kémkedési ügy bizonyítékai között tart számon a nyomozó hatóság – írja a Magyar Idők.

Az Európai Unió intézményei elleni kémkedés vizsgálatának iratait részben titkosították, mert azok egyebek mellett külföldi titkosszolgálatok minősített iratait is tartalmazzák. Kovács a minősített dokumentumokba is betekinthet, ám azokat nem másolhatja le, az ezekről készült jegyzeteket nem viheti ki az ügyészségi irodából.

Tíz éve történt – Petíciót dobtak Orbán postaládájába a Kossuth tériek

0

2007. szeptember 29-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezésében körülbelül harmincan vonultak Orbán Viktor budapesti háza elé. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagjai egy petíciót szeretne átadni a Fidesz elnökének.

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője a Független Hírügynökségnek elmondta:

azért kritizálják a Fideszt, mert az ellenzéki párt szerintük nem tesz semmit a korábban képviselt értékeiért.

A petícióval egyebek mellett a magyar hagyományokra alapozott rendszerváltást és Fidesz köztévében való jelenlétét szeretnék elérni.

A demonstráció békésen zajlik, a tüntetőkre csaknem harminc rendőr vigyáz. A volt miniszterelnök nem tartózkodik otthon, ezért a petíciót a postaládájába dobják majd be – jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

DK: egyre több a szénmonoxid-mérgezés

0

Egy év alatt majdnem duplájára nőtt a szénmonoxid-mérgezésben elhunytak száma, ezért a DK azt követeli, hogy ne töröljék el a kötelező kéményseprést. Családok tízezrei kerülhetnek életveszélybe – mondta Gy. Németh Erzsébet fővárosi képviselő.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy semmikképpen se szüntessék meg a kötelező kéményseprést, mert emiatt családok tízezrei kerülhetnek veszélybe, mondta Gy. Németh Erzsébet. A párt fővárosi képviselője a Belügyminisztérium javaslatáról beszélt, ami a családi házak tulajdonosaira bízná a kéményellenőrzést.

Gy. Németh Erzsébet azt mondta, hogy a Fidesz a rezsicsökkentéssel ingyenessé tette a kéményseprést, de emiatt tönkrementek a kéményseprő-vállalkozások. Aztán törvényben tették lehetővé, hogy ritkábban kelljen ellenőrizni, most pedig teljesen eltörölnék a kötelező kéményellenőrzést, aminek következtében egyre több ember halhat meg szénmonoxid-mérgezésben – fogalmazott.

Két éve kilencen, tavaly viszont már 16-an haltak meg szénmonoxid-mérgezésben,

és ez a szám csak nőni fog – jelentette ki a politikus. Budapesten 2015-ről 2016-ra egyhatodával emelkedett a szénmonoxid-mérgezések száma, az elhunytaké pedig egyről hatra nőtt – közölte. A fővárosi kéménytüzek száma egy év alatt 19-ről, 35-re növekedett, a kéményseprők 1800 életveszélyes kéményt találtak tavaly – emelte ki Gy. Németh Erzsébet.

A Belügyminisztérium elképzelésére szerdán már Bándi Gyula zöldombudsman is reagált, aki közleményében életveszélyesnek nevezte a rendszeres, kötelező kéményellenőrzés felszámolását. A javaslat ellen a Kéményseprők Országos Szakszervezete is tiltakozott.

MTI/FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK