Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Nyitott mecsetek Németországban a nemzeti egység napján

0

Közben a migráns kérdés továbbra is megosztja azokat a pártokat, melyekkel Angela Merkel együtt kíván kormányozni. A bajor CSU továbbra sem lelkesedik a migránsokért, és felső határt szeretne míg a potenciális koalíció liberális tagjai: a zöldek és a liberális párt ezt elutasítják.

Több mint ezer mecset tárja ki a kapuit azzal a jelszóval, hogy „jó közösség jobb társadalom”. A muzulmán közösség igyekszik, hogy megismertesse a szokásait a más vallású polgárokkal. Ez különösen most fontos amikor az iszlamista merényletek miatt felerősödtek az előítéletek a muzulmánokkal szemben. A választásokon a harmadik helyen végzett az Alternative für Deutschland párt, mely nyíltan az iszlám ellen agitál.

A mecsetekben ezen a napon mindenkit szívesen látnak.

Például katolikus apácák is ellátogatnak ilyenkor a mecsetekbe,

hogy megismerjék azt a vallást, melynek egyre több híve él Németországban.

Duisburgban van Németország legnagyobb mecsetje, melyet 2008-ban építettek. Itt idegenvezető várják az érdeklődőket, akiket bevezetnek nemcsak a mecsetbe, de az iszlám gondolkodás néhány részletébe is. Drezdában is nyitottak a mecsetek pedig ott a Pegida nevű szélsőjobb szervezet gyakran lép fel a muzulmánokkal szemben.

Általában megfigyelhető, hogy a muzulmán ellenesség jóval nagyobb az ország keleti felében, mely egykor az NDK volt.

Itt az Aktetnative für Deutschland a második helyen végzett a választásokon.

Közben a migráns kérdés továbbra is megosztja azokat a pártokat, melyekkel Angela Merkel együtt kíván kormányozni. A bajor CSU továbbra sem lelkesedik a migránsokért, és felső határt szeretne míg a potenciális koalíció liberális tagjai: a zöldek és a liberális párt ezt elutasítják. A sajtó szerint még hetekig elhúzódhat a kormányalakítás Németországban. Hollandiában hat hónapja tartottak választást, melyen a liberálisok legyőzték a szélsőjobb iszlám ellenes pártot, de kormányt alakítani azóta sem sikerült …

MoMa: Elérkezett hozzánk a fasizmus második szakasza

0

Amikor a kormány már nem egyszerűen gerjeszti az idegengyűlöletet, hanem büszkén visszaigazolja és támogatja a megvadult csőcselék törvénytelen cselekedeteit. Van-e még lejjebb?

Orbán Viktor kormánya lerántotta magáról az utolsó leplet: nemcsak megtűri az általa fűtött gyűlölet uralmát, hanem kifejezetten támogatja azt. Ez maga a fasizmus, mégpedig a javából.

Bűnpártolóvá, bűntények támogatójává süllyedt a kormány, önmaga is csőcselékké silányult.

Nem kis teljesítmény huszonhét évvel a rendszerváltás után.

Ha semmi nem volt idáig, ami ébresztőt fújt, ennek a gyalázatnak végre annak kell lennie.

Erdő Péter elmenekült a kérdés elől. Az egyházak hallgatnak.

Hová süllyed Magyarország?

Mindig mondtam, most újra mondom, hogy az Orbán-rendszer nem elsősorban azért tarthatatlan, mert gazdaságilag leszakadást hozott ránk, mert társadalmunkat szétszakítja, szaporítja a szegényeket, külpolitikai elszigeteltségbe taszította az országot, hanem elsősorban azért, mert kulturálisan és erkölcsileg megbukott. Gonoszsága és aljassága nem ismer határt. Ennek kára évszázadokig velünk marad.

Az a rendszer, amely lábbal tiporja a jogrendet és az emberi méltóságot, nem méltó Magyarországhoz.

Ha megtartjuk jövőre, akkor azonosulunk vele.

Fel kell ellene lépni minden eszközzel.

Azonnal és megalkuvás nélkül – áll a Modern Magyarország Mozgalom közleményében, amelyet Bokros Lajos elnök írt alá.

„Félelem és reszketés Las Vegasban”

0

Elképedve nézhettük, ahogy a magyar állami tévé arról „tudósított” a Las Vegas-i mészárlás kapcsán, hogy az elborult merénylő hónapokkal ezelőtt átállt az iszlám vallásra és ehhez kapcsolódik őrült tette. Egyetlen más forrást sem találni, mely ezt a sanda, sőt aljas hipotézist még csak meg is említené.

Haboztam, hogy melyik vegasi történet illik a leginkább ahhoz az abszurd és horror történethez, ami vasárnap este történt. Hiszen mind a kiválóan alakító Nicolas Cage magát halálra ivó szereplője és filmbéli története (Leaving Las Vegas, 1996), mind pedig Hunter S. Thompson „Félelem és reszketés Las Vegasban” – című (1998) önéletrajzi regényét megfilmesítő hollywoodi produkció, őrült kábszereseinek (sőt, minő kifejezés, politoxikománjainak) története jó bevezető lenne ahhoz, ami történt (nem kétlem, hónapok kérdése és újabb Vegas-témájú produkciót dob a piacra a LA-beli stúdiók valamelyike), szimbolizálhatná a mészárlás hátterét. Ez alkalommal az őrület leszállt a vászonról vagy képernyőről, bár az áldozatok és társaik először nem is hittek a fülüknek, szemüknek, hogy ez most nem film, és nem is tűzijáték, hogy valóban lőnek rájuk, a tragédia képei borzalommal töltik el a fél világot, s kajánkodik a másik fél. A dolog nagyon is komoly és elgondolkoztató.

A terrorista merényletekkel és tömegmészárlással kapcsolatban álhíreket gyártó és forgalmazó médiákat bűnözőknek, a probléma és nem a mediatizálás, és főként nem a lehetséges megoldás, részének kellene tekinteni, akként büntetni. Elképedve nézhettük, ahogy a magyar állami tévé arról „tudósított” a Las Vegas-i mészárlás kapcsán, hogy az elborult merénylő hónapokkal ezelőtt átállt az iszlám vallásra és ehhez kapcsolódik őrült tette. Egyetlen más forrást sem találni, mely ezt a sanda, sőt aljas hipotézist mégcsak meg is említené (a szélsőséges közösségi médiák bejegyzéseit, hadd ne firtassuk), azzal együtt, hogy mint várható volt, a ISIS ezt is magára vállalta, bár semmi köze nem volt/nincs a történtekhez. Mondom, nem arról beszélek, hogy a nekivadult közösségi média, az interneten ücsörgő csőcselék, aki mindig mindenben a szélsőséges hecc híve és elkötelezett közvetítője, viccesnek találja és elhumorizál a tragédia körülményein, csakazértis összehozza a tömegmészárlást a gyűlölködés általános tárgyával az iszlámmal, hanem egy hivatalos tévécsatorna ténykedéséről. És néhány óra múlva minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Nem is arra gondolok, ugyan már, hogy valakinek felelősséget is kellene vállalnia a félrevezetésért, a manipulációért – ahol a korrupció bevallottan kormánypolitika, hogy és miért is történhetne ilyesmi –, hanem arra, hogy kiáll valaki a stúdióban és legalább haloványan elnézést kér, bevallva, hogy tévedtek. A dolog akkor is hallatlanul káros lenne, a gyűlöletet tovább táplálták, a bejelentett álhír szubliminálisan is megteszi a maga hatását, ugye-ugye, ha nem a menekültek, hát akkor is csak az iszlamisták követnek/követhetnek el csupán ilyen gaztettet, a médiamerénylet tehát megtörtént. Ha valaki azt gondolná, hogy a vegasi tömegmészárlás és elkövetőjének „magyarországi magyarra való ilyetén lefordítása”, „megmagyarázása” mellékszál lenne, biztosíthatom, hogy egyáltalán nem az. A kollektív emlékezet – természeténél fogva, ahogy majd összesűríti és leegyszerűsíti, valamint memorizálja ezt a rémtettet is – ezt a nem létező nexust fogja érvényes magyarázatként, a gyűlöletkampányok „magától értetődő” vörösszálára felfűzni: „nekünk így monta a tévé, így tuggyuk”.

Rátérve a tragikus eseményre, függetlenül attól, hogy hogyan mediatizálják, miféle pletykák és álhíreknek ad alkalmat, elsősorban egy nagyon is aktuális és súlyos politikai kérdéshez, a fegyvertartási szabályozásokhoz kapcsolható, ami egy gazdasági érdekekből megszállt és fogvatartott téma, amellyel nem tud mit kezdeni sem a teljes amerikai, sem, és különösképpen a demokrata/liberális politika. T.i. őrültek és ámokfutók, instabil és elborult emberek – mindegy is milyen okból azok – szép számmal vannak másfele is, viszont a tömegmészárlás bajnoka az USA, és ez tagadhatatlanul, ha úgy tetszik szociológiailag, vagy a statisztikák által igazoltan, összefügg a fegyverviselés hagyományosan és jelenleg is megengedő szabályozásával. A fegyverviselés joga – az Alkotmány 2-ik módosításának megfelelő cikkelye – 1791-ből datál, azaz egy olyan korból, amikor a kiterjedt, és nyugati felén alig belakott, összefüggő adminisztrációval sem rendelkező állam hozott, hogy polgárai megvédhessék magukat, családjukat és vagyonukat, még a legelszigeteltebb településeken is, minden betűjében elévült. Ami helyesnek tűnt a XVIII. sz.-i viszonyokra igencsak visszájára sül el (hogy stílusosan mondjam) a XXI. sz-ra, a fegyvergyárak lobbija viszont, megakadályozza a szigorítást. Sőt, mivel az eredeti szabályozás nem volt egyértelmű, egy 2008-as Legfelsőbb Bíróság-i határozat mondja ki a jogot kézifegyver birtoklásáról és viseléséről, amivel szép számban élnek is az állampolgárok.

Most sokan azt mondhatják, hogy ez a kérdés tipikusan amerikai és mi közünk hozzá?, de hát hogyne lenne közünk?, és nemcsak azért mert sokan követendőnek és kívánatosnak tartják azt a konzervatív politikai álláspontot, mely tradícióra hivatkozva akadályozza meg a fegyverbirtoklás/viselés szigorítását és ellenőrzését. De, azért is mert itt – szinte élő egyenesben – a lehető legrosszabb példa játszódott/ik le. A médiák közvetítette borzalom képei nem arra ösztönöznek sokakat – nem is biztos, hogy a többségben ezt váltják ki –, hogy elszörnyülködjenek, hogy a szigorítást helyeseljék, hogy elképzeljék a félelmet és átéljék ártatlan emberek halálát, vagy súlyos sérülését. Hanem a gyűlölködés nevében, anti-amerikanistaként (mint ahogy a terrorszervezetek most magukra vállalják a mészárlást), tapsikolnak és kaján módon kommentálják, mondván: úgy kell az amcsiknak.

Márpedig ha kivész a szolidaritás, az együttérzés emberi érzéke, és a mások szenvedését nemcsak távolságtartó módon, hanem közömbösen tekintjük, előgyártott összeesküvés elméletek megerősítésére, a gyűlölet további szítására, magunk alatt vágjuk. Ha nincsenek könnyeink az ártatlan halottakat elsiratni, és erős akaratunk a terror és horror megakadályozására, a világ bármely pontján is történne a vérengzés, emberségünkből vetkőzünk ki, a humanizmus veszít, az összemberi szolidaritás. Aki a gyilkosokkal tart az az emberiség immunrendszerét gyengíti, mindenkiét: a terror és tömeges gyilkosságok globális problémák. Nemcsak azért mert bármelyikünkkel megeshetik, hogy rosszkor, rossz helyen vagyunk, hanem, mert a félelem általános szétterjedése, az embertelenség térnyerése, antropológiai alapjainkat kezdi ki, elaljasít.

Magyari Nándor László

 

 

Kaltenbach Jenő: A dolgok állásárul

0

Idegbajos ez az ország. Nem feszegetem, hogy ebben kit terhel a fő felelősség, erről úgyis mindenki tudni véli az abszolút igazságot, mint ahogy úgy tűnik szinte mindenről. Ez a mindent tudók országa, kivéve egyet, higgadtan megbeszélni a mindent, mert azt aztán nagyon nem tudnak.

Mindez arról jutott eszembe, most aktuálisan, hogy valaki az őcsényi sajnálatos események (itt így szokták leírni a disznóságokat) kapcsán azt találta írni a fészen, hogy no lám, a teljes ellenzék hallgat. Ezt, az igazságnak megfelelően korrigáltam, ugyanis a PM nemcsak reagált, hanem Karácsony Gergely feljelentét is tett, majd hozzáfűztem egy „végzetes” mondatot. „egyébként az ellenzékbashing nem segít még ha soxor indokolt is.” Egyrészt, ugye a bejegyzés nem stimmelt, másrészt, szerény tapasztalatom szerint, bár (mint írtam) az ellenzék soxor ad okot bírálatra, mégis valós és potenciális értelmiségi holdudvara, szellemi autonómiájára hivatkozva, mintha aránytalanul sok időt és energiát fecsérelne erre, így nem marad elég a valóban minden kritikán aluli hatalom jogos kritikájára.

Lehet persze a dolgokat másképp látni, de ez nem ok a neurotikus reakcióra, amelyet egy azonos oldalon állónak tűnő kommentelőből sikerült kiváltanom, akinek a fejében meg sem fordult, hogy ezzel éppen a fenti bejegyzésemet igazolja.

Ha a, nevezzük így, progresszív, egy ennél sokkal jobb Magyarországban érdekelt értelmiségnek, saját jól felfogott érekében sem sikerül lehiggadnia, a hibákat nem elfedve, de a hasonlóan gondolkodókkal összefogva legalább megkísérelni ennek a szerencsétlen országnak a szekerét együtt, azonos irányba lökni, ha a saját „autonómiáját” mindenek fölöttinek tartja, akkor ugyan mit várunk a jövőtől? Kitől várjuk a „megváltást”?

Forrás: Kaltenbach Jenő, Facebook.

Mi lesz veled MSZP?

0

Botka László lemondása után csöndes a felszín, mindenki arról beszél, hogy most békére és nyugodt tárgyalásokra van szükség.

A Független Hírügynökség értesülései szerint a mélyben azonban forrnak az indulatok. Szombaton választmányi lesz a szocialistáknál, és a téma természetesen a jelenlegi helyzet értékelése, valamint az, hogy miként lehet ebből minél gyorsabban és minél kevesebb veszteséggel kikeveredni.

Valószínűsíthető, hogy

az új miniszterelnök-jelöltről nem születik döntés,

és sokkal inkább az várható, hogy egymásnak feszülnek a Botka-pártiak és a Botka-ellenesek.

Ami szintlén valószínűnek látszik, hogy ha lesz majd a pártnak új miniszterelnök-jelöltje, ő nem a párton belülről érkezik. Ahhoz ugyanis, hogy az MSZP a párton belülről jelöljön valakit, a döntéshozó testületek jóváhagyására van szükség. Ez azonban – ismerve a döntési mechanizmusokat -, optimális esetben is 59 nap. Kérdés, hogy van-e ennyi ideje az MSZP-nek a kérdés eldöntésére.

Valószínűbb tehát, hogy párton kívüli ember lesz az MSZP Botka László utáni miniszterelnök-jelöltje. Ennek azért is nagyobb a valószínűsége, mert olyan embert kell találni, akit az MSZP-vel együttműködni hajlandó pártok is elfogadnak.

Javaslat egy valódi köztévé létrehozására

0

A Habonyművek egyik sarokkövét jelentő MTVA-t sok mindennek lehetne nevezni, de közmédiának biztosan nem. Hiszen nem a közt szolgálja, csak a pártot. És nem is média, mert az alapvető újságírói etika szabályait újra és újra semmibe veszi. Amint vége lesz Orbán uralmának, ideje lesz egy valódi köztévét létrehozni. Az Együtt erre tesz javaslatot.

  1. A mai költségvetés egytizedéből új alapokra helyezzük a közmédiát

Az Orbán kormány alatt az MTVA egy feneketlen pénznyelővé vált, immár az éves 80 milliárd forintos költségvetést is újra és újra kiegészítik. Ebből milliárdokat fizetnek ki teljesen átláthatatlanul programkészítés címen külsős haveri cégeknek.  Emlékszik még valaki a Marslakók című „innovatív” MTV-s napi sorozatra? Nem? Ez nem csoda, mert a kutya nem nézte Jáksó László készítette sorozatot, de így is eltapsoltak rá 841 millió forintot az adónkból. Ilyen pénzszórásról szó sem lehet egy rendes közmédiában!

2. Valódi híreket, ne propagandát

Aki az elmúlt években véletlen ráült a távirányítóra és meglátta az M1 Híradóját, az pontosan tudja, hogy csak az üres Fidesz propaganda zeng ott. Rákosi elvtárs is elismerően csettintene az agymosás szintjén. Az gyerekek vérét szürcsölő migránshordák, valamint  Soros György és Soros György az állandó témák. No meg persze a rezsicsökkentés sikere, amit Soros György elpusztítana. Erre nem, hogy Soros György, de még a fideszes Médiatanács is azt mondta, hogy teljesen kiegyensúlyozatlan az M1 híradó. Ehelyett valódi hírekre és érdemi tájékoztatásra lenne szükség.

3. Közérdekű műsorokat, amit máshol nem láthatnánk

Egy közérdeket szolgáló televízió foglalkozzon olyan témákkal, ami a társadalom tájékoztatását szolgálja. Kereskedelmi alapon nem várható, hogy egy TV akár az összes parlamenti ülést élőben közvetítse. A fontosabb parlamenti bizottsági üléseken ugyanúgy elvárható lenne, hogy ott legyen a magyar állami csatorna. A mai közmédia félbeszakítja az élőzést, ha nem felel meg a kormány ízlésének a valóság. A köztévé feladata, hogy olyan oktatási, kulturális és politikai témákban tájékoztasson, amikre más adó nem fog vállalkozni.

4. Nem kell állami sportcsatorna

Sportcsatorna már van elég, nem kell állami sportcsat. A magyar állam ne úgy támogassa a magyar sportot, hogy a köztévén majdnem 20 milliárdot átmosva kifizet a focinak. Fölösleges pénzszórás, nincs szükség kereskedelmi tartalmakra. Bizonyos sportrendezvényeket adhatna a köztévé, de egy egész csatornát erre építeni fölösleges és pazarló!

5. Reklámmentes köztévét

Ha a televízió az adófizetők pénzéből működik, akkor ne is akarjon reklámbevételt szerezni. Ma ezt arra használja a hatalom, hogy újabb pénzekkel tömje ki a haveri műsorkészítők zsebeit. Ezzel eltorzítják a működést, átláthatatlanul extra támogatást nyújtanak egy állami cégnek, így veszik meg a vezetők lojalitását.

Forrás: Együtt, jovoneked.blog.hu

Négy év börtön egy alvó ember kifosztásáért

0

Szigorú ítéletet hozott a dabasi bíróság.

A vádlott nem először került összetűzésbe a törvénnyel, egy korábbi bűncselekmény miatt már lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene, nyomkövetőt tettek a bokájára.

A biztonsági kamera felvételén jól látható, hogyan követte el a bűncselekményt a gyáli vasútállomáson.

A tolvajt nem sokkal később elkapták, a 70 ezer forintos telefon is előkerült. A Dabasi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, egy hónapon belül a Dabasi Járásbíróság elé állította a férfit.

A bíróság kifosztás miatt négy év börtönbüntetésre ítélte.

Macron nem tűri az antiszemitizmust

0

„Nem hangozhat el Franciaország utcáin a halál a zsidókra!- kiáltás!” Ezt hangsúlyozta Emmanuel Macron, Franciaország elnöke, aki a zsidó újév alkalmából ellátogatott Párizs egyik zsinagógájába, hogy a félmilliós zsidóság vezetőivel találkozzék.

Két miniszterelnököt is üdvözölhettek a zsidó vezetők,- Joël Mergui, a hitközség első embere és Haïm Korsia főrabbi – mert a jelenlegi kormányfőn kívül eljött Manuel Valls egykori szocialista miniszterelnök is. A nagy párizsi iszlamista merényletek idején ő jelentette ki, hogy „a zsidók nélkül Franciaország nem lenne Franciaország!”. Össze is különbözött Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, aki alijára, kivándorlásra buzdította Franciaország zsidóságát.

Megnövekedett az antiszemitizmus veszélye az iszlamista tendenciák miatt- ezt már Franciaország jelenlegi kormányfője mondta a zsinagógában. Edouard Philippe megerősítette, hogy folytatják az előző kormányok irányvonalát, melyek zeró toleranciát hirdettek az antiszemitizmussal szemben.

Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége,

és ez számos problémát felvet. Most folyik annak a francia állampolgárságú algériai dzsihád harcosnak a pere, aki Oszama bin Ladennek neveztette magát. Fivére egy zsidó iskola előtt megölt egy tanárt és két gyereket. Fivérével végeztek a csendőrök, a testvérnek most azért kell felelnie, mert támogatta az iszlamista terrorizmust Franciaországban, ahol legutóbb Marseilleben két fiatal lányt késelt meg egy dzsihád harcos.

Oszkó Péter: A jelenlegi politikai posványból ki szeretnék maradni

0

2 hozzászólás vár moderációraSikeres technológiai szektort, start-up kultúrát építeni sokkal inkább hozzájárul ahhoz, hogy egy együttműködő, egymást támogató kulturális, civilizációs fejlődés induljon el az országban, mint egy újabb ellenzéki párt alapítása – vallja Oszkó Péter üzletember, kockázatitőke-befektető, volt pénzügyminiszter. Értelmes kiútra akkor lesz esély, amikor a választók egyaránt ráunnak a kormányzati kurzus manipulatív propagandájára és az ellenzéki szereplők öncélú áskálódásaira – erre hosszútávon lehet csak számítani, mondja. A Független Hírügynökségnek adott interjújában sötét képet fest a politikai helyzetről, a kilátásokról, ugyanakkor bizakodó a szűken vett üzleti területén.

A mai magyar jobboldal egy hatalmi alapon megszervezett formáció, emiatt kényszerpályán halad, a baloldal pedig széthullott állapotban van, s pőre meztelenségében megmutatja, hogy milyenek vagyunk, milyen a közösségi kultúránk. Úgy látja, hogy már rég nincs belátható indoka a kiszorítósdinak, a piaci területek rekvirálásának, s a kormány már rég megtehetné, hogy méltányosan konszolidál, felkarol, befogadja azokat is, akiket eddig ellenségnek tekintett – de ennek semmi jele nincs. 2010-14-ben a jelenleginél több kritikus hang volt a piaci szereplők sorából, mint most, ami arra utal, hogy az üzleti körök a kurzus folytatására számítanak 2018. után is.

Több külföldi kivonult, és hiába tűnik úgy, mintha a kormány nyert volna, a befektetők általában nagyon magas áron szálltak ki – ennek is az ország látta a kárát. A gazdaság kegyelmi állapotban van, s nem lenne mindegy, hogy lenyúlásra, klientúraépítésre, az ország kisajátítására vagy a gazdaság, az oktatás fejlesztésére, az egészségügy rendberakására használják. A mostani periódus később visszatekintve már az elszalasztott lehetőségek időszaka lesz!

 „A start-up­ok­ra jellemző, hogy hálózatba szerveződnek, kooperálnak. Ez a világ így működik eredményesen. A magyar piacról viszont hiányzik az együttműködés. Itt mindenki egyedül akarja megváltani a világot. A Power Angels remélhetőleg képes lesz megteremteni a kooperáció üzleti kultúráját” – mondta nem egészen két éve egy interjúban. Mi valósult meg ebből?
A start-up világban a tanulás és alkalmazkodás képessége  szükségszerű, a világmegváltó ambíciókkal rendelkező vállalkozók közössége csak akkor működik, ha folyamatosan tanul a gyengéiből és a hibákból. Ami minket illet: akkor öten voltunk, ma már tízen és jelenleg is épp tovább bővítjük a befektetőink és partnereink körét, miközben sokrétű együttműködést alakítottunk ki a vállalkozói oldalon. A nyugati piacokhoz képest a hazai start-up világ még mindig gyerekcipőben jár, de legalább megindult a fejlődése és a környezetére is pozitív hatásokat gyakorol, még ha ez alig látható hatás ahhoz képest, ami a fejlettebb piacokon tapasztalható. De fontos jellemző, hogy itt sem az egyes emberek tudásában, tehetségében, kreativitásában és teljesítőképességében vagyunk lemaradva, hanem abban, hogy az erők nem együttesen, hanem sokszor egymás ellen hatnak, nem alakulnak ki hálózatok, együttműködések, az infrastruktúra olyan alapjai, amelyre építve két vagy több tehetséges ember egymásra támaszkodva képes nagyon alkotni.

Ezt akár a magyar társadalom egészére is mondhatta volna. Ott is arra lenne szükség, mint a start-up világban?
Igen, a hazai társadalmi környezetben is a fentiekre lenne szükség, azaz, hogy a kimondott közös célok kisebb arányban jelentsenek alibit egyéni próbálkozásoknak és nagyobb arányban testesítsenek meg valós jövőképet.

Valós együttműködésekkel lényegesen messzebb lehet jutni az élet bármely területén, a vállalkozói szférában épen úgy, mint a sport, a művészet világában.

És mi a helyzet a politika területével?
A politikai nagyon jó indikátor: kiválóan megmutatja, milyen lemaradások vannak abban, hogy az egyes szereplők az egyéni érdekeiket a közös célkitűzések arányában érvényesítsék, nem egymással, hanem egymás mellett, közösen építkezzenek. És mi a helyzet nálunk?

Ugyan a jobboldalon látszólag megvan az egység, a közös küzdelem, de ott sem az együttműködésre, hanem hatalmi parancsszóra, egzisztenciális megfontolásokra, kiszolgáltatottságra, félelmekre és számon tartott kötelezettségekre épül.

A mai magyar jobboldal egy hatalmi alapon megszervezett formáció, emiatt egyébként kényszerpályán halad, nincs módja a közösség valós szándékait felmérni és érvényesíteni. A baloldal pedig széthullott állapotban van, s pőre meztelenségében megmutatja, hogy milyenek vagyunk mi, milyen a közösségi kultúránk. Ott mindenki a saját ügyét képviseli, látszólag alternatív politikai erőt akar építeni, de valójában mindent a saját egyéni céljainak rendel alá. A politikai közösség pedig olyan, amilyet a társadalom, a választók teremtenek. Ha a választói igények és elvárások érdemben változni fognak, a meglévő politikai erők gyorsan fognak amortizálódni – egyébként ez nem csak Magyarországra igaz, a világ politikai térképe is gyors átalakuláson megy keresztül. Az azonban már valószínűleg régiós sajátosság, hogy nem emelkednek ki olyan gyorsan új, potenciális erők – mint például Franciaországban Macronék –, aminek az oka az együttműködés kultúrájának a hiánya, a választók tapasztalatlansága, könnyebb manipulálhatósága és kihasználhatósága.

De négy évvel ezelőtt Bajnai Gordon ilyen emelkedni képes erőnek tűnt, nem?
A Bajnai-féle megjelenésnek éppen az volt a tragédiája, hogy neki nem csak a Fidesszel kellett harcolnia, hanem a saját táborával is háborút kellett vívnia. Ebben a mozgalomban nem szerepvállalóként, hanem külső tanácsadóként, azaz félig kívülállóként is szomorúan követtem Bajnai kényszerű politikai harcát a saját táboron belül. 

A Momentumot sokan ilyennek tartják? És Ön?
Ha sarkos is a véleményem a folyamatokról, nem szeretnék egyes szereplőket külön-külön megítélni, mert akkor épp azt tenném, amit másoktól kifogásolok, azaz a hétköznapi adok-kapokban vállalnék szerepet.

Összességében mire lenne szükség ahhoz, hogy kijöjjünk ebből a mélységes gödörből?
Politikai váltógazdaságnak kellene újra kialakulnia, ami biztosítja a versenyt és olyan politikai alternatíva folyamatos meglétét, ami megadja a leválthatóság érzését a mindenkori kormánynak és a választás lehetőségét a választóknak. Hiszen a mai kormánynak az aktuális közvélekedés szerint nincs alternatívája, így aztán valós motivációja és kontrollja sem – ennél rosszabb pedig nem történhet az országgal. Sokan mondják ugyan, hogy éppen így lehet hatékonyan kormányozni, de ez csak a hazai társadalmi, közéleti viszonyok éretlenségét jelzi, azaz azt, hogy a választók egy jelentős része fontosabbnak tartja, hogy a hatalom hatékonyan legyen gyakorolható annál, hogy mire használják.

Csakhogy a hatékonyság valójában nem a legfontosabb fokmérője egy kormányzati munka sikerének. Ennél lényegesen fontosabb, hogy adott kurzus az ország számára építő, értékteremtő, előremutató programot és kormányzati irányokat legyen képes meghatározni és csak ezt követően van bármi szerepe a hatékonyságnak.

Rossz irányba kormányozni hatékonyan a legrosszabb, ami egy országgal történhet, annál már a nem kormányzás is jobb. Ha egy kormány értékeket romboló módon kormányoz, ha csak azt nézi, hogyan tömheti a klientúra zsebét, s mi az, ami neki hatalompolitikai szempontból hasznos, akkor annál rosszabb, minél hatékonyabb. Ahhoz, hogy a hatékonyság ne rombolásban, hanem építésben hasznosuljon, kell képesség a helyes irányok meghatározására, a hibák felismerésére, az önkritikára és az önkontrollra. Ehhez pedig kellenek a viták és kell a politikai alternatíva. Óriási tévedés, hogy a viták, ellenvélemények kizárása és büntetése és a mindent letaroló, dömperszerű kormányzás pusztán azért jó, mert hatékony. Elég csak ránézni, mi történt és történik az oktatási rendszerünkkel, az egészségüggyel vagy sorolhatnánk sok más példát. Sajnálatos módon azonban ma általános vélekedés, hogy az aktuális kormányzat érdeme, hogy kemény kézzel, hatékonyan kormányoz és nem szöszmötöl vitákkal és egyeztetésekkel. Ez azt mutatja, hogy a választói közösség meglehetősen pontatlan elvárásokkal rendelkezik azzal kapcsolatban, hogy milyen kormányzás viheti helyes irányba az országot, s ennek nyilvánvalóan a fiatal politikai kultúránk is oka.

Értelmes kiútra egyébként akkor lesz esély, amikor a választók egyaránt ráunnak a kormányzati kurzus manipulatív propagandájára és az ellenzéki szereplők öncélú áskálódásaira – erre hosszútávon lehet csak számítani.

Ez is olyan válságnak mondható – politikai téren –, mint amilyen gazdasági-pénzügyi területen volt 2009-ben, amikor pénzügyminiszterséget vállalt a Bajnai-kormányban. Nem gondolja, hogy egy sikeres technokratának is mondható válságkezelésben most is szükség lenne Önre is, ezúttal a politikai színtéren?
A legújabb-kori magyar történelem egyik legsúlyosabb gazdasági helyzetében, a legnagyobb recesszióban elvállalni a pénzügyi tárca vezetését egy fokkal könnyebb feladatnak tűnik, mint a mai viszonyok között politikai konszolidációt végrehajtani. Egyébként sem szakmám a politika, nem voltak akkor sem, és most sincsenek politikai ambícióim. Szakmai kihívásnak tartottam és az ország melletti elkötelezettségemnek tettem eleget, amikor vállaltam a miniszterséget abban a helyzetben. Ahhoz értettem, a feladatot elvégezhetőnek találtam – arról viszont jelenleg ötletem sem igazán van, hogy a jelenlegi viszonyok között hogyan lehetne belefogni egy felgyorsított politikai konszolidáció feladatába. Abban viszont egész biztos vagyok, hogy nem egy újabb ellenzéki politikai formáció fogja megoldani a politikai váltógazdaság hiányát.

Nem is keresték Önt meg, hogy álljon ide vagy oda?
Az időm nagy részét kitöltik az üzleti vállalkozással és befektetésekkel kapcsolatos teendők. Legfeljebb annyiban érintkezem a politikában tevékenykedőkkel, hogy ha meghívnak, egy-egy ebédre leülünk. Ha fel is merül velem kapcsolatos bármilyen igény vagy ötlet, én mindenkinek elmondom, hogy azzal szeretnék foglalkozni, amihez értek, a jelenlegi politikai posványból pedig ki szeretnék maradni.

Visszatérve a politikai konszolidációra. Ön mikor lát erre esélyt? És hogyan következhet be egyáltalán?
Nem látok olyan folyamatokat a közeljövőben, amelyek radikális változásokat hoznának a politikai kultúrában.

Amíg az adósságfinanszírozás a pénzpiaci adottságoknak köszönhetően szinte nulla költséggel jár és az EU folyamatos pénzügyi doppinggal látja el az országot, a kormányzati kurzus könnyen megtalálja a módját, hogy ezt a mozgásteret a saját céljaira használja és a választói elégedettséget fenntartsa.

A választói preferenciák pedig csak a külső környezet változásával és a tényleges hiányosságok és hibák megmutatkozásával változhatnak, de egy ilyen kijózanodás fájdalmas lehet és senkinek sem hiányzik, mert kiszámíthatatlan, hogy mi jönne utána.

Érdemi, előremutató konszolidáció tehát addig csak akkor történik, ha arra a hatalom hajlandóságot mutat. Jelenleg sem ellenzék, sem választói elvárások nem képesek önmérsékletre szorítani a kormányzati hatalmat, erre csak saját maga lenne képes.

Eddig politikáról beszéltünk, de mi a helyzet a gazdasággal? Mennyire igazolja vissza és tartja hatalomban a jelenlegi kurzust?
A magyar gazdaságot még mindig külső finanszírozástól táplálja, a kormány óriási szerencséje, hogy most nincs szükség külső hitelekre és a visszaeső működőtőke beáramlás sem kelt feltűnést, ugyanis támogatás formájában áramlik be a pénz az Európai Uniótól. De ez nem fog örökké tartani.

A mesterséges ajzószerekkel fenntartott növekedés sajátossága, hogy nem lehet tartós, nem tart örökké, mert egyszer elapadnak a külső források. Erre a helyzetre pedig fel kellene készülni. Ám jele sincs annak, hogy felkészülés zajlana az uniós támogatások lecsengése utáni világra.

A kormány két fronton aktív a forrásszerzés érdekében: egyrészt Brüsszelben igyekszik elérni, hogy a jelenlegi ciklust követően, 2020 utánra is biztosítsa a támogatásokat Magyarország számára – ami egyébként helyes is és az ország érdekében áll –, s egyéb olyan szerződésekre számít, amilyen Paks 2 is, amitől naivitás azonban azt gondolni, hogy a magyar gazdaságnak hajt majd hasznos, ez utóbbi például az orosz gazdaságnak fog segíteni. Szomorú, de minden elvesztegetett idő fájdalmas az ország jövője szempontjából.

Amilyen a retorika, nem tart attól, hogy az Orbán-kormány kivezeti az országot az Európai Unióból? Vagy olyan helyzetet teremt, mikor már kiraknak minket?
Bár a mostani kormányzati politika számos ponton kényelmesen tudja irányítani a választók gondolkodását, az uniós-tagság melletti kitartás nem annyira manipulálható, s nem is számítanék rá, hogy meg tudja változtatni. Az idegengyűlölet régi és olcsó eszköz, az már meglepőbb, de sikeres volt – és már politikai teljesítményként értékelendő – a keleti irányú kapcsolatépítés, az orosz barátság elfogadtatása azzal a választói közösséggel, aki a rendszerváltást tekintette eddig legfontosabb hivatkozási alapnak. De nem gondolom, hogy az egyébként sikeresen csúcsra járatott kormányzati propaganda a magyarok unió-pártiságat képes lenne megváltoztatni.

A rendszerváltás is sokkal kevésbé a puszta szabadságvágyból és sokkal inkább a nyugati életszínvonal utáni hétköznapi vágyakozásból táplálkozott.

Utólag meg lehet próbálni eladni, hogy politikai barátságokat mégis inkább kelet felé és nem nyugat felé kell kötnünk, de hogy életszínvonalban is inkább kelethez és nem nyugathoz kell tartoznunk, már nehezen lenne a választókkal elfogadtatható. A kormány a mostani támogatottságát azzal az alapvető ígérettel tudja fenntartani, hogy az általa képviselt politika vezet a legkedvezőbb életkörülményekhez, eltitkolva persze, hogy a régióban valójában mindenki más elhúzott már mellettünk és sikeresebb pályán gyorsabban zárkózik fel. Az Unióból való kilépés azonban a jólét ígéretét és reményét is azonnal szertefoszlatná, ezt politikailag nem lehetne túlélni.

A Gyurcsány-kormány utolsó éveiben – gyakorlatilag 2007-től – az üzleti élet prominens szereplői, de egyébként nem csak ők, a kisebb és kevésbé ismert cégek, „nevek” is keményen kiálltak a kormányváltás és a Fidesz mellett. Most mit tapasztal?
Nincs olyan hangulat, mint akkor volt. Az üzleti élet ugyanis nem tartja feladatának a közvetlen politizálást, pláne a direkt politikai konfliktusvállalást. A politikáról való döntéshozatal a választók feladata, az üzleti élet csak alkalmazkodik a választói döntésekhez.

Amíg egy politikai küzdelem kimenetele nem biztos, addig lehet, hogy néhányan kinyilvánítják a véleményüket, pláne, ha adott kormányzat működése súlyos gazdasági problémákat okoz. De ha egy kurzust hosszútávon leválthatatlannak tart, akkor a piac alkalmazkodik hozzá. Evidens törvényszerűség, hogy a piac, az üzleti élet alapvetően mindig a győztes felé húz, vagy legalább is elnézőbb vele. 

És ha a hazai vállalkozók úgy látják, hogy az ország érdeke mégis csak az lenne, hogy megszólaljanak? Tehát a gazdasági szereplők így látják?
Érdekes módon 2010-14-ben a jelenleginél több kritikus hang volt az üzleti életben, mint most. Ez arra utal, hogy az üzleti körök arra számítanak, hogy 2018. után is marad a jelenlegi kurzus. És ezt adottságnak fogadják el.

A külföldi kormányok egyre több – gyakran nagyon éles – bírálatot fogalmaznak meg a magyarországi helyzettel kapcsolatban. Hogyan lehet, hogy ugyanezen országok cégei, ha befektetőként vannak jelen a magyar gazdaságban, hallgatnak?
Akik már betelepedtek, azok eldöntik, hogy maradnak vagy kivonulnak. Volt is, aki elment – energiacégek, bankok, egyéb cégek, s lehetséges, hogy további kivonulások is lesznek. De félreértés ne essék, hiába tűnik úgy, mintha a kormány nyert volna, a befektetők általában nagyon magas áron szálltak ki – ennek is az ország látta a kárát.  Azok a befektetők pedig, amelyek még csak terveznek külföldi befektetéseket, azt mérlegelik, hogy az ilyen kiszolgáltatott körülmények között megéri-e nekik beruházni Magyarországon. Sok új nagybefektetés érkezéséről nem tudunk beszámolni az utóbbi évekből.

És mi a helyzet magyar kis- és közepes vállalatokkal? Ők is hallgatnak, nem?
Ez az a réteg, amely nagyon gyenge, nagyon kiszolgáltatott. Az államtól függnek, hiszen nagyon nagy az állami újraelosztás a gazdaságban, sokszor az állam határozza meg a piacukat is – tehát nekik még kevesebb a választásuk, mint a nagy cégeknek. Ők alapvetően próbálnak alkalmazkodni, túlélésre játszani, s ennek érekében kompromisszumokat kötni – persze csak olyan kompromisszumok az elfogadhatók, amelyek morális alapon nem támadhatók.

Korrupcióban való részvételre például nincs mentség, még akkor sem, ha a túlélés a tét! Ha egy vállalkozás azonban tartja magát a jogszerűséghez és becsületességhez – nos, már ez önmagában is nagy dolog, nem kérhető számon rajtuk, hogy miért nem vállalnak ezen túl is direkt politikai konfliktusokat. Nem az ő dolguk.

Milyennek ítéli a gazdaság helyzetét?
Nagyon kedvező nemzetközi környezetben működik a hazai gazdaság, hiszen egyrészről csúcsra járnak az uniós transzferek és ezer milliárdokban mérhető az évente az országba érkező külső támogatás. Másrészt forrásbőség jellemzi a nemzetközi pénzpiacokat, szinte láthatatlan mértékű a kamat. Ez pedig a magyar gazdaságra jellemző kitettségben, az adósságfinanszírozásban is kegyelmi állapotot jelent a kormány számára. Mert ne feledjük: az államadósságot nem igazán sikerült csökkenteni! Jobb gazdaságpolitikával azonban lehetne gyorsabb a növekedés. De az már egyáltalán nem mindegy, hogy a néhány évig fennálló kegyelmi állapotot hogyan és mire használjuk: lenyúlásra, klientúraépítésre, az ország kisajátítására vagy a gazdaság, az oktatás fejlesztésére, az egészségügy rendberakására. A mostani periódus később visszatekintve már az elszalasztott lehetőségek időszaka lesz!

Mit kellene a kormánynak csinálnia?
A világ láthatóan ráébredt már arra, hogy a társadalomban az alapvető problémát a jövedelemolló szétnyílása okozza, emiatt polarizálódnak a társadalmak, erősödnek a populista irányok, jelennek meg szélsőséges erők, s válik indulatossá a közélet. Ezt a problémát kezelni kell, de nálunk ennek az ellenkezője történik: a jövedelemkülönbségeket növelik, politikai alapon szelektálnak és csak szűk réteg gazdagodik a többségi társadalom kárára.

A gazdasági, pénzügyi és adórendszerrel kellene megakadályozni a leszakadó rétegek újra termelődését, de erre minimálisan sem törekszenek.

Tehát ez lenne az egyik nagy feladat. A másik pedig az ellátó rendszerek – egészségügy, oktatás – rendbe tétele, amelyre most lehetnének először elegendő források. Az ellátórendszerek rendbetétele nélkül azonban a jövedelemkülönbségek hatványozódnak, a leszakadók sorsa még inkább reménytelen. Akinek nincs pénze, az kétségbeejtő viszonyok közé kerül az egészségügyben, illetve nem lesz képes versenyképes tudást szerezni az oktatásban.

Generációk szenvedik majd meg, hogy a mai kormány elmulasztotta az elmúlt évtizedek társadalom- és gazdaságpolitikai tanulságait és a lemaradásunkat nem orvosolni, hanem saját céljaira kihasználni akarja.

A kép, amit festett elég fekete. Ön mégis itt vállalkozik, itt él, pedig bőven lenne lehetősége sikeres külföldi karrierre, vállalatépítésre. Miért marad?
Mély a kötődésem, s erős az elkötelezettségem az ország iránt. Mert mindennek ellenére idehaza is lehet sikeres céget építeni, vannak olyan vállalkozások, amelyek jogosan törekednek világhírre, s amelyekbe mindenféle közéleti, politikai viszonyoktól függetlenül is érdemes befektetni. S a világ ma már kellően nyitott, különösen a technológiai ágazatban ahhoz, hogy gyakorlatilag szinte mindegy, hogy az adott feltörekvő vállalkozás hol működik, mindannyian egy ligában, a globális ligában játszunk. S ha már mindegy, hogy földrajzilag hol végezzük a munkát, akkor adja magát, hogy lehetőleg Magyarországon teremtsünk értéket. Vannak pozitív példák világhírű cégekre kis országokból: a Skype Észtországból indult, a Spotify Svédországból. És hogy önző módon kicsit hazabeszéljek: sikeres technológiai szektort, start-up kultúrát építeni sokkal inkább hozzájárul ahhoz, hogy egy együttműködő, egymást támogató kulturális, civilizációs fejlődés induljon el az országban. Hogy egyre többen legyenek, akiknek ez természetes közegük. Ez jóval inkább hozzájárul a folyamathoz, mint egy újabb ellenzéki párt alapítása. Ezen a területen jobban lehet építkezni és értéket teremteni, hasznos dolgot tenni.

Milyen kormányzati támogatást élvez a start-up világ idehaza?
A Start-up világnak a méretéhez képest sokkal nagyobb a jelentősége a kulturális és civilizációs fejlődésben – s ez általános felismerés. Érdekes módon régiós összehasonlításban nálunk jóval több állami és uniós pénz áramlik be a start-up ágazatba, mint másutt. Vitathatatlan a pozitív szándék. És bár mi a magunk pénzéből, vagyonunkból indultunk, viszonylag előremutató kooperációk alakultak ki az állami alapokkal és intézményekkel. Szerencsére pont ebben a szférában van egy értelmes szakpolitika az állam részéről: pragmatikus szakmai és nem politikai megfontolások alapján kapja a szféra az állami támogatást. Igaz, itt ügyletenként viszonylag kis összegekről – pár milliós támogatásokról – van szó, akkorákról, amelyek még a politikai szerencsevadászok radarja alatt vannak.

Miért nem ragad át ez más területekre?
Nem tudom kiismerni a jelenlegi kurzus valós személyiségjegyeit. Rég nincs belátható indoka a kiszorítósdinak, a piaci területek rekvirálásának, az országon belüli folyamatos ellenséggyártásnak.

A kormány már rég megtehetné, hogy méltányosan konszolidál, felkarol, befogadja azokat, akiket 2010. után minden erővel és mindenhonnan kiszorítani igyekezett.

Én értem, hogy a 2002-ben és 2006-ban is nyert helyzetből elvesztett választás miatt hihetetlen indulatokkal indultak neki a kormányzásnak 2010-ben, de már ki kellene lépni abból a körből, hogy „aki nem ránk szavaz, az nem is magyar”. Nem látom a magyarázatot arra, hogy bizonyos ágazatokban miért uralkodnak még mindig háborús állapotok. Ráadásul szerintem a konszolidációval a hatalom még erősödne is – de semmi jel ilyen szándékra nincs a kormányban, pedig már 2014-ben is számítottunk hasonló folyamatokra, de a helyzet sok ágazatban, legyen az a médiaszektor, a kereskedelem vagy bármilyen közbeszerzési körbe tartozó iparág, csak rosszabb lett.

Phú, az interjú íve a fentiekkel teljes lenne, de a Sukoró ügy ilyetén lezárása miatt nem hagyhatom ki: hogyan ítéli meg ma a saját szerepét a Sukoró-ügyben? Ma is jogosnak tartja, hogy leállította a telekcsere ügyletet?
Ne felejtsük el, hogy én már a minden irányból bírált ügynek a közepébe csöppentem, az előzményeket nem közvetlenül, hanem a saját szakmai stábom közvetítésével ismertem meg. Márpedig a Pénzügyminisztérium meglévő apparátusa is meglehetősen kritikus volt Sukoróval, különösen a telekcsere ügylettel kapcsolatban. Nem a Fidesz vad kritikái miatt volt nyomás rajtam, az sosem érdekelt, hogy a politikai propaganda éppen mit szajkóz. Viszont a saját stábom is számos ponton bírálta a megtörtént ügyletet. Felelőtlenség lett volna ezeket a szakmai aggályokat egyszerűen lesöpörni az asztalról, de igazságot sem tudtunk magunk tenni, hiszen még miniszterként sem volt módom minden elérhető adathoz, információhoz hozzáférni. Logikus és ésszerű döntés volt a telekcsere érvényességének, szabályosságának megállapítását a bíróságra bízzuk, erre neki volt képessége és felhatalmazása. A büntetőeljárás pedig teljesen a látókörömön kívül esett, az már folyt akkor is, amikor miniszter lettem és tőlem függetlenül haladt tovább.

Ne zárjuk borús képpel: mit tett Ön ahhoz, hogy Művészetek Völgye projekt stabillá vált?
Nem az én érdemem – ezt előre szeretném bocsátani. Nem nekem, hanem a feleségem által vezetett szervező stábnak, az ő munkájuknak köszönhető, hogy ismét stabillá vált a kapolcsi fesztivál. Én a magam részéről csak a nehéz helyzetbe került szervezetekkel kapcsolatos reorganizációs tudásomat és a kapcsolatrendszeremet, az induló know-how-t tettem bele, de az eredményt a lelkes és tehetséges stáb hozta. A Művészet Völgye nem átlagos fesztivál, nem átlagos vállalásokkal és célokkal, de megint csak arra is példa, hogy nem csak a mi lelkesedésünket és támogatásunkat, hanem az állam támogató hozzáállását is képes elnyerni.

N. Vadász Zsuzsa – Kövesdy István

Jobbik: a Fidesznek fontosabb a biznisz, mint a haza védelme

0

A Fidesz-KDNP többség az Igazságügyi Bizottság hétfői ülésén újra leszavazta azt az Alaptörvény-módosítást, amely a szegény migránsokon kívül a gazdagokat is távol tartotta volna Magyarországtól.

Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője közleménye szerint a párt indítványa csupán egy kiegészítő résszel bővítette volna ki a tavaly novemberben az országgyűlés előtt leszavazott Alaptörvény-módosító javaslatot, de ez az egy mondat meggátolná, hogy bárki a jövőben pénzért árulhassa a tartózkodás vagy letelepedés jogát Magyarországon.

Mivel a módosítás többi részét a haza védelme szempontjából elengedhetetlennek minősítette a Fidesz, ezért amit látunk, az nem más, mint a piszkos biznisz újraindítási lehetőségének megvédése a magyar nemzeti érdek elárulásának árán is.

A Jobbik számára egyértelmű, hogy Fidesznek a haza védelme csak addig tart, amíg az nem sérti az offshorozó haverok érdekeit. Ezzel szemben a nemzeti néppárt továbbra is minden kvótát, úgy a Juncker, mint a Rogán-kvótát elutasítja!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK