Ha szabad a gazda, akkor nézze meg a képaláírást!
FüHü
Kéményseprés: katasztrófa és káosz a köbön
A Párbeszéd szerint az Országgyűlés előtt lévő belügyi salátatörvény kéményseprőkre vonatkozó szabályai csak olajat öntenének a tűzre, ez pedig akár emberi életekbe is kerülhet. A párt képviselője Szabó Tímea ezért módosító javaslatot nyújtott be, amely lehetőséget nyújt a katasztrófák elkerülésére.
Ma zajlik az Országgyűlésben a belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvény vitája. A törvény legfontosabb módosítása, hogy a jövőben a családi házakban nem lesz kötelező a kéményseprés.
A Párbeszéd szerint ez rendkívül veszélyes, amely nem szolgál mást, mint a kormány korábbi intézkedései (államosítás, a kéményseprés katasztrófavédelem alá szervezése) miatt fellépő káosz elfedését. Eközben kéménytüzek száma – a 2016-es adatokhoz képest – 2016-ra 40 százalékkal emelkedett, míg az utóbbi egy évben a duplájára ugrott a szén-monoxid miatti halálozások száma.
A Párbeszéd felszólítja a kormányt, hogy ne veszélyeztesse az emberek életét csak azért, hogy a kéményseprést leoszthassák a haveri cégeknek. A párt követeli, hogy a korábbi szabályozás lépjen újból hatályba, a katasztrófavédelemtől kerüljön el a kéményseprés.
A bíróság küszöbén a civiltörvény
Második szakaszába ért a magyar civil szervezetekre vonatkozó törvény uniós eljárása. Ha egy hónapon belül nincs elfogadható válasz, az Európai Bíróság következhet. A kormány szerint minden rendben van a törvénnyel.
Az Európai Bizottság a második szakaszba léptette szerdán a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást – tudatta a testület.
Az úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldte el a magyar kormánynak. Magyarországnak egy hónapja van arra, hogy összhangba hozza az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben a bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.
Az Európai Bizottság kifogásolja a civil törvényt, amely szerinte
indokolatlanul avatkozik be az uniós alapjogi chartában garantált jogokba,
különösen az egyesülési szabadság, illetve a magánélet és a személyes adatok védelme terén.
Brüsszelben úgy vélik, hogy a jogszabály indokolatlanul és aránytalanul korlátozza a tőke szabad mozgását: az új nyilvántartásba vételi, bejelentési és nyilvánosságra hozatali követelmények ugyanis diszkriminatívak, és szűkítik a civil szervezeteknek juttatott külföldi támogatásokat.
E törvény alapján kell
„külföldről támogatott civil szervezetként”
nyilvántartásba vétetniük magukat azoknak a szerveződéseknek, amelyek évente 7,2 millió forintnál több támogatást kapnak.
A kormány szerint minden rendben van a szabályokkal. Mások szerint viszont éppen olyan, mintha az orosz törvényt másolták volna.
Vörösiszap-baleset: az LMP szerint a nyomok a Lendvay utcába vezetnek
Hét év telt el Magyarország történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófája óta, és hét éve gyarapodik az Orbán-kormány bűnlajstroma a balesettel kapcsolatban. Az LMP szerint immár a következő, Fidesz-mentes kabinetre vár a felelősök számonkérése és a következmények enyhítése.
Napra pontosan hét esztendővel ezelőtt nyílt szét a gát Devecsernél, láthatóvá téve azt a pernyéből épült szánalmas struktúrát, aminek a zaggyal kevert vörösiszapot meg kellett volna tartania – és bepillantást engedve a magyar környezeti szabályozás hasonlóan sajnálatra méltó építményébe is.
Tíz ember halt meg, több mint százötvenen szenvedtek súlyos sérülést, több tízmilliárd forintnyi környezeti kár keletkezett,
a térség lakossága most is nyögi a tragédia pszichés, környezetegészségügyi és gazdasági következményeit, a kormány viszont máig úgy tesz, mintha nem történt volna semmi.
Érdemben senkit nem vontak felelősségre (a valódi ellenőrzést elmulasztó, a Fidesz hatalomra jutásakor politikai ejtőernyősök által megszállt hatóságok szerepét nem is vizsgálták meg), elmaradt a nagy környezeti kockázatú ipari létesítmények teljes körű felmérése, a „szennyező fizet” elvet érvényre juttató felelősségbiztosítások bevezetése, a lakosság által a károsultaknak fölajánlott támogatásokkal senki nem számolt el, a megrokkant helyi gazdaság és turizmus revitalizációjára még mindig hiába várnak az ott élők.
Az LMP szerint a felelősöket meg kell büntetni, a katasztrófához vezető hibákat ki kell szűrni, a konzekvenciákat le kell vonni, a károkat pedig enyhíteni kell – nem szóban, a kommunikáció szintjén, ahogyan az Orbán-kabinet szokta, hanem a valóságban. Ez a feladat már az új, a Fidesz nélkül felálló kormányra vár: zöldpárti kormányzás esetén nem történhet meg többé, hogy a politikai felelőtlenség hasonló krízisekhez vezessen, sem pedig az, hogy a bajba került embereket a hatalom segítség nélkül magukra hagyja.
Nem mindig enged bebetonozni a GVH
Hat üzem eladását írta elő a versenyhivatal a beton-cementpiac két órásának fúziója feltételeként. Nem mindig ilyen szigorú, amikor káros monopólium veszélye áll fenn.
Felételekkel engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy összeolvadjon a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) és a Readymix Hungária Kft. A fúzióval 40-40 ágazati egység (gyártóüzem, bánya) került volna egy irányítás alá.
A GVH megállapította, hogy Kaposvár, Kecskemét, Nagykanizsa, Siófok, Székesfehérvár és Pécs körzeteinek transzportbeton-piacain van mindkét cég jelen. Úgy ítélte meg, hogy ezeken a területeken a bejelentett összefonódásnak „korrekciós intézkedések nélkül
a verseny jelentős mértékű csökkenését eredményező,
az árak emelkedésével járó hatásai lennének”. (Vagyis visszaélhetnének az erőfölénnyel.).
Ezért a GVH hat transzportbeton üzem eladását írta elő a DDC-nek. Jelenleg a DDC csoportnak két cementgyára, 29 transzportbeton üzeme, valamint nyolc saját tulajdonú és egy bérelt, aggregátum kitermelésére szolgáló bányája van Magyarországon. A Readymix 33 transzportbeton üzemmel, négy aggregátum-kitermelő bányával, valamint három burkolókőgyárral rendelkezik Magyarországon.
A káros erőfölény, a versenyt korlátozó monopólium nem mindig ennyire veszélyes a GVH szerint. Nem talált semmilyen kifogást abban, hogy az elmúlt két évben egy érdekeltségbe (a kormánypárti Mediaworks kezébe) került a megyei napilapok többsége. Márpedig ezek szinte egyedüli források a nyomtatottlap-piaci területen.
Kurz megkurtítaná a migránsoknak járó juttatásokat
“Ha Kurz jön, akkor nagy baj lesz!”- nyilatkozta egy migráns a Reuters munkatársának.
Sebastian Kurz szóvivője pedig megerősítette: csökkenteni akarják a migránsoknak járó juttatásokat. Jelenleg Ausztriában három tartományban élnek lényegesen kevesebb pénzből a migránsok mint korábban: Alsó és Felső Ausztriában valamint Burgenlandban.
A migránsok úgy védekeznek, hogy
Bécsbe költöznek, ahol még nem csökkentették a juttatásokat.
Így cselekedett Ali is, aki Szíriából érkezett családjával a nagy migráns invázió idején 2015-ben. Tanárember, de a szakmáját nem tudja gyakorolni hiszen nem nagyon tud németül. Ahol élt ott csökkent a szociális juttatás, így Bécsbe költözött. A lakbére 1100 euró. Talált volna olcsóbbat is, de ott a tulaj nem akart migráns bérlőt. A csökkentett szociális juttatásból nem tudna megélni, mert az csak 1500 eurót jelent a családnak egy hónapban. Ha egyedülálló lenne, akkor 570 euróból kellene kijönnie havonta. Ez egyelőre csak a három tartományra – Alsó és Felső Ausztriára valamint Burgenlandra- igaz.
Sebastian Kurz a Néppárt vezetője viszont azt szeretné, ha országos lenne a csökkentés.
Ő messze a legesélyesebb jelölt a kancellári posztra. Október 15-én rendezik meg a választásokat Ausztriában. Az egyik fő téma a migráns kérdés. A leginkább elutasító állásponton a Szabadságpárt van, de Kurz Néppártja sem sokkal mérsékeltebb. Ráadásul lehet, hogy a két párt koalíciót köt és együtt kormányozza majd Ausztriát. Ebben az esetben a migránsok nem sok jóra számíthatnak hiszen ha egyedülállóak, akkor 570 euróból kell kijönniük Ausztriában, ahol a szegénységi küszöb 1200 euró …
Együtt: Orbán tovább harcol a CEU ellen
Az Együtt idézi a Közép-európai Egyetem közleményét, melyben azt írják, hogy a kormány és New York közötti tárgyalások sikere után megállapodtak a New York-i Bard College-dzsal, így a CEU oktatási tevékenységet végezhet a társult intézmény kampuszán az USA-ban.
Ezzel megfelelnek az oktatási törvény márciusi módosításának, azaz a lex CEU-nak.
Az Együtt felfoghatatlannak tartja azt az ostoba háborút, amit Orbán Viktor művel még mindig a CEU ellen. Egy megbélyegző, kirekesztő, törvény helyett olyan megoldásra lenne szükség, amely az egyetem létét és szabadságát nem veszélyezteti.
Az oktatási törvény módosításával előírt feltételeknek már megfelel az egyetem, ezért éppen ideje, hogy kapituláljon a Fidesz-kormány, befejezze az alapvető európai értékeket szembeköpő háborúskodását, levegye a kezét a magyar felsőoktatásról, és tiszteletben tartsa annak autonómiáját.
Nissan-botrány Japánban: csaltak az autók ellenőrzése során
Olyan ellenőröket alkalmaztak az autók tesztelése során, akiknek ehhez nem volt meg a megfelelő képzettségük és jogosítványuk.
Ezt elismerte a cég főnöke is. Hiroto Szakava kijelentette: ”még az én pozíciómból sem lehet megítélni, hogy ez a hibás gyakorlat mikor kezdődött, de én utánajárok a dolgoknak!”
A Nissan 1,21 millió autót kénytelen visszahívni emiatt. Ez 25 milliárd jen (189 millió euró) kár.
Ez pénzben is sok, de még nagyobb a presztízsveszteség,
hiszen a közlekedési minisztérium vizsgálata egyértelműen kiderítette: azért alkalmaztak nem megfelelően képzett ellenőröket, hogy azok ne vegyék észre: az autók nem felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak.
Pedig ezek állítólag nagyon is a cég szívén fekszenek. Carlos Ghosn, a Renault-Nissan csoport feje (nemrég ide csatlakozott a Mitsubishi is) korábban bejelentette: 10 elektromos autótípust dobnak a piacra 2022-ig. A Renault-Nissan csoport jelenleg a világ egyik legnagyobb autós cége évi több, mint 10 millió kocsival. Öt év múlva 14 millióra akarják növelni ezt a számot, hogy tartsák a helyüket a világ élvonalában. A Nissan távolról sem az egyetlen nagy autógyár, mely csalt az autók környezetkárosító adatait illetően.
A legnagyobb botrány a Volkswagen körül robbant ki ilyen ügyben: a vezérkar lemondott. Nemrég derült ki: a Volkswagennek az egész kínos ügy 30 milliárd dollárjába kerül. Ehhez képest a Nissan 189 millió dollárja elhanyagolható veszteség …