A visegrádi államoknak az utóbbi időben számos konfliktusa volt az Európai Unióval, főleg a kötelező menekültkvóták kérdésében, és Jean-Claude Juncker október 18-ra vacsorára hívta meg a négy ország vezetőit, hogy ott igyekezzen csökkenteni a feszültségeket.
Orbán Viktor segíteni akar Romániának keleti határa lezárásában, mert különben „ellepik a migránsok”. A Nagyváradon megjelenő Bihari Naplónak adott interjúban kifejtette: „Ha szükséges, örömmel segítünk Romániának keleti határai megvédésében” – idézte a Romania Insider az Adevarul.ro oldalra hivatkozva. Ha a hatóságok nem tesznek semmit, Romániát ellepik a migránsok, és Magyarországnak nem lesz más választása, mint hogy kerítést építsen romániai határán – tette hozzá Orbán.
Szólt arról is, hogy kapcsolattartási keretet akar kiépíteni a magyar és a román kormányzó párt között, és azt mondta: ígéretes személyes kapcsolatot épített ki Liviu Dragneával, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével. Orbán Viktor ezen kívül meghívta Romániát, hogy a közös politika kidolgozása érdekében csatlakozzon a visegrádi négyekhez.
„A lengyelek, csehek, magyarok és szlovákok bizonyosan komoly sikereket érnek el közösen, ha a szlovénokat is be lehet vonni. Romániának kell eldöntenie, hogy csatlakozik-e a közép-európai sikertörténethez együttműködve a magyarokkal, közös projekteket indítva és közös célokat kitűzve. Az ajtó nyitva áll” – mondta.
A portál hozzátette, hogy a visegrádi államoknak az utóbbi időben számos konfliktusa volt az Európai Unióval, főleg a kötelező menekültkvóták kérdésében, és Jean-Claude Juncker október 18-ra vacsorára hívta meg a négy ország vezetőit, hogy ott igyekezzen csökkenteni a feszültségeket.
Donald Trump szerint Washington az elmúlt két és fél évtizedben hiába tárgyalt, Észak-Korea csak a bolondját járatta vele, ezért csak egyféleképpen lehet jobb belátásra bírni a kommunista rezsimet, de hogy hogyan, azt az amerikai elnök nem árulta el.
Az elnök szombaton Twitter-bejegyzésben fogalmazta meg véleményét.
„Elnökök és kormányzataik 25 éve tárgyaltak Észak-Koreával, megállapodásokat kötöttek és rengeteg pénzt költöttek” – írta mikroblog-bejegyzésében, majd hangsúlyozta: „ez nem működött, a megállapodásokat még azelőtt megszegték, hogy a tinta megszáradt volna rajtuk, bolondot csinálva az Egyesült Államok tárgyalóiból.
Sajnálom, de csakis egyetlen dolog fog működni!”.
Donald Trump nem fejtette ki részletesebben, hogy mire is gondol. Elemzők szerint mondatai várható katonai konfliktust sejtetnek. A héten Trump magas rangú katonai vezetőkkel tanácskozott a Fehér Házban, majd a tárgyalásokról faggatózó újságíróknak azt mondta: „vihar előtti csend honol”. Még korábban – az ENSZ Közgyűlése ülésének általános vitáján elmondott beszédében – azt ígérte, hogy amennyiben Phenjan fenyegetése miatt az Egyesült Államok arra kényszerül, hogy megvédje önmagát vagy szövetségeseit, akkor Észak-Korea a teljes megsemmisüléssel számolhat.
Az elnök nem egyszer foglalt állást amellett, hogy nem nagy híve a párbeszédnek és a diplomáciai megoldásoknak. A múlt vasárnap nyilvánosan is hangot adott annak, hogy szerinte a tárgyalás csak időpocsékolás, miközben Rex Tillerson külügyminiszter Kínában azt hangsúlyozta, hogy Washington elkötelezett a diplomáciai tárgyalások mellett és vannak közvetlen kommunikációs csatornái Phenjannal.
Szombaton helyi idő szerint a kora esti órákban Észak-Karolinába indulva, Trump az újságíróknak sem mondott többet. Közölte: nincs több hozzátennivalója. Hasonlóképpen nyilatkozott Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője is.
Az újságírók arról is kérdezték az elnököt: változatlan-e a bizalma Rex Tillerson külügyminiszterben?
„Nagyon jó a viszony, néhány dologban ugyan nem értünk egyet, néhányszor szívesebben látnám, ha (Tillerson) kicsit keményebb lenne, de ettől eltekintve jó a viszony köztünk” – szögezte le Trump.
Közben az amerikai sajtó arról cikkezett, hogy Rex Tillerson távozhat a külügyminisztérium éléről és helyére Mike Pompeo kansasi republikánus politikus, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója kerülhet. „Mike Pompeo külügyminiszterként segíthet rendbe tenni az Obama idején felforgatott külügyminisztériumot” – írta a Breitbart News, hivatkozva Gorka Sebestyén, a Fehér Ház volt tanácsadója egyik rádióinterjújára. „Ez a fickó nagyon lojális az elnökhöz, közülünk való, mesés lenne külügyminiszternek” – nyilatkozta Gorka. Szombaton a CBS rádióban megkérdezték erről Gary Cohnt, a Fehér Ház gazdasági tanácsának vezetőjét is, ő azonban nem kívánta kommentálni a híreket.
A hurrikán az előrejelzésekre rácáfolva elkerülte New Orleanst. A Nate az idén a Harvey, az Irma és a Maria hurrikán után a negyedik, amely az Egyesült Államok déli szövetségi államaiban pusztít, de egyelőre ez a legkevésbé erős. A Harvey és az Irma Louisianát, Texast, Floridát és Puerto Ricót sújtotta, majd Puerto Ricóra lecsapott a 4-es erősségű Maria hurrikán is.
Az érintett szövetségi államokban a kormányzók mindazonáltal rendkívüli állapotot hirdettek, és egyes, elsősorban a part menti, alacsonyabban fekvő vidékeken a települések kiürítését rendelték el. Helyi idő szerint szombat délután lezárták a Mexikói-öbölben lévő olaj- és gázkitermelő platformokat, New Orleansban lezárták az áradástól védő mintegy kétszáz zsilipet, Alabamában a part menti településeken rendeltek el – nem kötelező érvényű – evakuálást, Floridában pedig mintegy 100 ezer embert érint a kötelező kiürítés.
Louisianában a Nemzeti Gárda 1300 tagját mozgósította a kormányzó, Alabamában a Nemzeti Gárda mindösszesen 75 tagját hívták segítségül. Louisianában a tengerszint alatt fekvő településekről buszokkal és katonai járművekkel vitték el a veszélybe került lakosokat. John Bel Edwards kormányzó telefonon egyeztetett Donald Trumppal, és az elnök a szövetségi kormányzat minden segítségét megígérte a bajba jutottaknak.
Alabamában és Florida nyugati vidékén a repülőtereket lezárták, így zárva van a floridai főváros, Pensacola nemzetközi légikikötője is.
A vihar a helyi idő szerinti éjjeli órákban Mississippi és Alabama part menti településein pusztított. Floridában Rick Scott kormányzó arra figyelmeztetett, hogy a tengerszint emelkedése életveszélyes hullámokat sodor a Mississippi folyó torkolatától egészen a floridai államhatárig.
Helyi idő szerint éjfél után Biloxi mellett másodszor is lecsapott – földet ért – a hurrikán. Az előrejelzések szerint ezután a Tennessee folyó völgye és az Appalache-hegység felé fordul majd.
Vasárnapra virradóra Mississippi államban – a CBS televízió jelentése szerint – már 3500 otthonban nem volt áram. A vihar óránkénti 135-137 kilométeres sebességgel száguld, útját özönvízszerű esőzés, kidőlt fák és villanyoszlopok, összedőlt házak jelzik.
Tévedés azt hinni, hogy a magyar válogatott vereséget szenvedett a svájciaktól. Á dehogy. Ez győzelem, és hazaffyas tett volt. Hogy is fordulhatott volna elő, hogy a játékot akárcsak imitálják egy olyan csapattal szemben, ahol honunk új ősellenségei, a migráncsok is rúghatják a labdát. Ja kérem, ha egy bankos ország a soros, mit nekünk 5 kapott gól!? Ez becsületbeli ügy. Nekünk gomba módra szaporodó stadionjaink vannak, nekik meg góljaik. Most mégis mi kerül többe? Na ugye! Gondolja csak szépen végig sorba mindenki. Derék magyar labdarúgóink a hont védték. Ők voltak a kerítés. Álltak. Minden erejükkel azért küzdöttek, hogy a bankos ország soros migráncsai ki ne szabaduljanak a pályáról, és nehogy rárontsanak a magyar szurkolótábor asszonyaira. Ez kérem felelősség. Érzület nemzeti. És ebben a nagy felelősség és küzdelem közepette még kétszer a labdára is koncentrálni tudtak. Mi ez, ha nem fantasztikus siker? Ne ágáljon senki, hogy továbbjutás meg ilyesmi. Ezek ilyen idegenszívű gondolatok. Ha eccer megmondták, hogy migráncsok ne, akkor így se úgy se. Következetes, határozott magatartást kell tanúsítani. A fociban különösen, hisz stadionostul, szotyistól nemzeti szimbóleumunk a lé a lét tétje.
Ismét megmutattuk a világnak, milyen kemény a magyar virtus. És a hajnal soha nem érhet véget. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
Barb
2007. október 8-án beszélt arról a Független Hírügynökségnek Szabó Ferenc a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes főügyésze, hogy csak 2002-ig visszamenőleg vizsgálják a Zuschlag-ügyet.
A főügyész-helyettes azt mondta, hogy ők nem aszerint vizsgálódnak, hogy éppen melyik párt volt kormányon. Korábban a Népszabadság írta, hogy
Zuschlagék 2000 óta, vagyis már az Orbán-kormány ideje alatt is kaptak állami támogatást.
Ezzel kapcsolatban korábban Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azt mondta, hogy minden olyan esetet, ami felveti a visszaélések gyanúját, ki kell vizsgálni.
Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsították. Később két és fél évre ítélték.
Különösebben meg se kellett erőltetnie magát a svájci válogatottnak, a kapura a meccs nagy részében veszélytelen magyarok védelmi hibáit kihasználva könnyen nyerték a vb-selejtezőt, 4-0 után sikerült csak szépíteni. A svájciak azt is megengedhették maguknak, hogy több sztárjukat pihentessék. A két csapat nem volt egy súlycsoportban.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Az már gyakorlatilag a sorsolás pillanatában eldőlt, hogy a magyar válogatott nem fog kijutni a vb-re, és ez az előző forduló és a portugálok elleni vereség után matematikailag is biztossá vált. De
van még tétje a hátralevő meccseknek:
egyrészt a jövőre induló Nemzetek Ligája-sorozat csoportbeosztása, másrészt a majdani Eb-selejtezők kiemelési sorrendje miatt.
A selejtezőcsoportot százszázalékos teljesítménnyel vezető hazaiak a Sommer – Lichtsteiner, Schär, Djourou, Moubandje – Xhaka, Freuler – Shaqiri, Frei, Zuber – Seferovic csapattal kezdtek, de a kispadon is olyan sztárok ültek, mint például a milanos Ricardo Rodriguez.
A magyaroknál a legjobb játékosok közül Dzsudzsák eltiltás, Szalai sérülés, Nikolics pedig saját döntés (illetve a korábban elmaradt meghívók) miatt hiányzott. Így a kezdőcsapat ez lett: Gulácsi – Bese, Guzmics, Kádár, Korhut – Pátkai, Elek – Varga, Nagy Á., Lovrencsics – Ugrai. Vagyis a diósgyőriek újonca, Ugrai Roland lett a kezdő csatár.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Két veszélytelen Shaqiri-lövéssel kezdődött a meccs. A svájciak támadtak, a magyar csapat láthatólag kontrákra rendezkedett be, de komoly helyzet az első negyedórában egyik kapunál sem volt.
A 18. percben aztán
Gulácsi hibázott óriásit: egy hazaadás után elcsúszott, Granit Xhaka pedig elvette a labdát
és az üres kapuba gurított: 1-0.
Két perccel később jött a második svájci gól:
Fabian Frei lövése megpattant a becsúszó Bese lábán,
Gulácsi tehetetlen volt: 2-0.
A gól után a hangosbemondónak kellett figyelmeztetni a magyar szurkolókat, hogy sportszerűen drukkoljanak, és ne rángassák a kerítést.
Továbbra is támadásban maradtak a svájciak, egy beadás után a kapu torkából kellett a védőknek tisztázni, majd megvolt az első kicsit veszélyes magyar lövés: Varga próbálkozása egy védőről pattant fölé. A szögletet Ugrai veszélyesen csúsztatta meg, de tisztáztak a védők.
Bese közben megsérült,
ráléptek a vádlijára, hordágyon vitték el – a svájci közönség sportszerű vastapsától kísérve. Lang állt a helyére, de még 10-en voltak a magyarok, amikor Gulácsi nagyot védett Shaqiri lövésénél.
A 35. percben megszületett az első sárga lap: a bíró úgy ítélte meg, a labdáért harcolva Ugrai odaütött Schärnek (azt viszont nem vette észre, hogy nem sokkal korábban Lang lekönyökölte Shaqirit, így a magyar védő megúszta, hogy első megmozdulására lapot kapjon). A meccs amúgy sportszerű volt, kevés szabálytalansággal.
MTI Fotó: Illyés Tibor
A 39. percben jött az újabb óriási svájci helyzet: Shaqiri beadását Seferovic négy méterről rúgta mellé.
Négy perccel később aztán már nem hibáztak: a magyar védők nem tudtak felszabadítani, többen is hibáztak, Shaqiri passzát pedig
Steven Zuber elrúgta a kapus mellett,
nagyon pontosan a bal alsó sarokba: 3-0.
Alig egy perccel később Elek letarolta Xhakát, ő is kapott egy sárga lapot. A félidő végén még Varga szabadrúgását védte Sommer.
A második félidő veszélytelen Elek-lövéssel indult – és egy újabb svájci góllal:
Zuber távoli lövésébe Gulácsi csak beleütni tudott,
és, bár védhető lett volna, a labda a kapuba esett: 4-0.
Két perccel később megint könnyedén mentek át a magyar védelmen, de az előrekeveredő Schär Gulácsiba lőtte a labdát. Sorra jöttek a svájci helyzetek, Frei kapásból lőtt fölé. Storck cserélt: a Puskás Akadémia játékosa, Márkvárt jött be Elek helyett.
Közben megint a magyar szurkolókat kellett figyelmeztetni, ezúttal arra, hogy ne használjanak petárdákat és rakétákat.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Egy szöglet után aztán az 57. percben váratlanul jött a magyar szépítés: már Kádár csúsztatását bravúrral védte Sommer, de a kipattanót
Guzmics Richárd félfordulatból a kapuba lőtte,
legalább a becsületgól sikerült, 4-1.
Cseréltek a svájciak is: Seferovic helyett jött Embolo. Kicsit leült a meccs, de azért Shaqiri veszélyes elfutása után Gulácsinak kellett védenie. A magyar csapat kihasználta harmadik cseréjét: Varga helyett jött Sallai. A svájciaknál Frei helyére jött Zakaria, aki egyből kapura is lőtt, de méterekkel mellé.
Aztán váratlanul jött egy nagy magyar helyzet: Sallai jól ment el a baloldalon, a beadása is pontos, Lovrencsics azonban
néhány méterről az üresen tátongó kapu helyett
a hosszú kapufánál lévő kapushoz fejelte (vagy inkább vállalta) a labdát. Válaszul a másik oldalon Embolo fejelt, Gulácsi védett, majd egy perccel később ugyanez a jelenet megismétlődött.
Az újabb helyzet aztán már nem maradt ki, a 83. percben egy beadás után a kipattanó Shaqiri elé került, aki továbbpasszolta,
Stephan Lichtsteiner pedig kilőtte a hosszú sarkot,
Gulácsinak esélye nem volt védeni: 5-1.
A gól után megint a magyar szurkolókat kellett figyelmeztetni – az MLSZ valószínűleg újabb büntetésre számíthat miattuk.
Freuler helyett még beállt Derdiyok, egy szöglet után pedig Moubandje távoli lövését kellett Gulácsinak védenie.Gól viszont a másik oldalon született a 89. percben: Nagy Ádám élesen középre lőtte a labdát, Sommer hibázott, beleütött, a meccset végigküzdő
Ugrai Roland pedig átfejelte a kapus fölött a labdát,
szép mozdulat volt: 5-2.
Ezzel gyakorlatilag vége is lett a meccsnek, a bíró nem hosszabbított. A magyarok utolsó meccse kedden lesz, a Feröer-szigetek ellen, Budapesten.
Viták a szocialisták választmányi ülésén, de a pártelnök szerint „vissza lehet térni mindenkinek a fészkére. A keselyűknek nem kell tovább keringeni fölöttünk”; Závecz Tibor szerint százezren mennének az MSZP-től a Jobbikhoz; már több mint háromezren írták alá a petíciót az emberséges társadalomért, amelyet néven ugyan nem nevezve, de az Őcsényben történtek miatt indítottak el; Babos Tímea és Andrea Hlaváćkova döntősök Pekingben.
Az MSZP választmányi ülése – éles vita
Véget ért a Magyar Szocialista Párt választmányának ülése, amely után Molnár Gyula pártelnök és Hiller István választmányi elnök tartott sajtótájékoztatót. Ennek lényege: Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett. A Független Hírügynökség információja szerint korántsem volt egyetértés a tanácskozáson, sőt heves vita alakult ki a választmányi tagok között. Szekeres Imre és Hiszékeny Dezső például felvetette Molnár Zsolt felelősségét.
Molnár Gyula közölte, megerősítették azt is, hogy a mostani szakaszban az MSZP nem állít saját soraiból miniszterelnök-jelöltet. Listavezető lesz, és dolgoznak azon, hogy a lehető legszélesebb együttműködésnek legyen egy civil kormányfőjelöltje – mondta, hozzátéve, hogy az MSZP a mostani szakaszban nem támogatja egyetlen párt miniszterelnök-jelöltjét sem.
A politikus jelezte azt is, tárgyalni fognak a demokratikus ellenzék pártjaival.
„Tárgyalni fogunk, nem diktálni,
hanem együttműködésről beszélni, hogy hogyan, miképpen lehet leváltani 2018-ban ezt a hatalmat” – fogalmazott.
Hangsúlyozta, készen állnak az együttműködésre minden demokratikus politikai erővel, de
„HORN GYULA PÁRTJA” NEM TÁRGYAL SZÉLSŐJOBBOLDALI PÁRTOKKAL.
Molnár Gyula megköszönte Botka László munkáját. Elmondta, a választmányi vitában szóba került az is, mi vezetett a miniszterelnök-jelölt lemondásához. A felmerült okok között említette, hogy hiányzott a partnerek fogadókészsége, hogy az MSZP-n belül belső bizonytalanság volt azzal kapcsolatban, helyes úton haladnak-e, illetve, hogy a kormányfőjelölt nem volt képes korrekcióra.
Hozzátette:
VISSZAUTASÍT MINDEN OLYAN VÁDAT, AMELY A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERE RÉSZÉNEK TEKINTI AKÁR AZ MSZP-T, AKÁR BÁRMELYIK DEMOKRATIKUS ELLENZÉKI PÁRTOT.
Százezren mennének az MSZP-től a Jobbikhoz
A Jobbik közel százezerrel bővíthetné a saját szavazóbázisát a volt szocialista szavazók közül, ami a biztos pártválasztók esetében illet mintegy 3 százalékot jelenthet számára – mondta a Független Hírügynökségnek Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője. Vona Gábor Jobbik-elnök mai, a baloldali szavazóknak szóló nyílt levelének lehetséges hatásairól kérdeztük a közvéleménykutató szakembert.
FOTÓ: PIXABAY
A kutatási adatok, amelyek alapján véleményt formált nem olyan régiek, a nyár végén készültek. Vagyis tulajdonképpen frissnek mondhatók, még akkor is, ha az politikai békeidőnek számított, a mostani pedig nem. Elsősorban a szocialistáknál nincs békeidő; minden nap történik valami, a napokban például Juhász Ferenc, volt honvédelmi miniszter izgatta fel a kedélyeket a Molnár Zsolt ellenes posztjával.
Závecz Tibor szerint ezzel együtt érvényesnek kell tekinteni az akkori felmérést. Persze romolhat a helyzet, mondta, de érdemes ezekből a számokból kiindulni. Ezek pedig azt mutatják, hogy
a másodlagos preferenciák alapján, minden tizedik szocialista szavazó hajlandó a Jobbikra cserélni a pártját,
ami azt jelenti, hogy nagyjából nyolcszázezer MSZP-s szavazóval kalkulálva, tíz százalék hajlandó lenne a Jobbikra voksolni, ami közel százezer szavazót jelent.
Egyre többen írják alá a petíciót az emberséges társadalomért
Szombat reggelig már több mint háromezren írták alá azt a petíciót, amelyet néven ugyan nem nevezve, de az Őcsényben történtek miatt indította útjára pénteken Beer Miklós váci püspök, Veiszer Alinda, televíziós szerkesztő-műsorvezető, Hajós András, szociológus, énekes, dalszerző, Gundel Takács Gábor újságíró és Gégény István hitoktató, a Szemlélek blog elindítója.
A petíció – amelynek teljes szövege itt olvasható – szerint az elmúlt napokban drámai képet kaphattunk arról, hogy
az idegenellenesség, a félreértések és indulatok elhatalmasodása hová vezet:
olyan társadalommá lettünk, amelyben az előbbi értékeket bármikor felválthatja az ismeretlentől való félelemből fakadó agresszió, ahol a vitás helyzeteket bicskával, téglával oldják meg az egyébként békés állampolgárok.
Mindannyiunk közös érdeke, hogy megvédjük hazánkat, hogy a határainkat ellenőrizzük, hogy tudjuk, kik jönnek hozzánk, kikkel osztjuk meg az életünket. Ugyanígy közös érdekünk, hogy megvédjük az emberséges társadalom határait. Az elmúlt napokban ezt az intézményt érte olyan támadás, amely ellenreakció nélkül önpusztító folyamatok sorát eredményezheti.
„Aki a továbbiakban aláírja ezt a petíciót, velünk együtt elkötelezi magát, hogy saját környezetében megkeresi, kialakítja azokat a fórumokat és eszközöket, amelyek segítségével közösen megoldást találhatunk a nemzetünket érintő súlyos kihívásokra.”
Babosék döntősök Pekingben
Babos Tímea és a cseh Andrea Hlaváčkova bejutott a döntőbe a pekingi keménypályás tenisztorna női páros versenyében, miután a legjobb négy között döntő rövidítésben megnyerte mérkőzését.
A negyedik helyen kiemelt duó – amely a múlt héten diadalmaskodott a taskenti viadalon – szombaton a másodikként rangsorolt Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz páros ellen lépett pályára, és egy perc híján kétórás csatában kerekedett felül.
Babosékra – akik már biztos résztvevői a szingapúri WTA-világbajnokságnak – a svájci Martina Hingis és a tajvani Csan Jung-jan első helyen kiemelt kettőse vár a fináléban.
Ötödik alkalommal tartotta meg a Roma Büszkeség Napja eseményt a már hagyományos vonulással az Idetartozunk! Egyesület. A menet 15 órakor indult a Blaha Lujza térről a Nyugati térig, a romák méltóságáért, egyenlő esélyeiért.
„Akkor, ha a kormányzat kirekesztésre, megbélyegzésre, gyűlöletre építve próbálja védeni hatalmát, és a nemzetből kizárni mindazokat, akik másképp vélekednek, a magyarságuk mellett más identitást is magukénak éreznek, akkor nem marad más, mint az egytelen megmaradt, elvehetetlen erényünket latba vetni: a bátorságot” – üzente Teleki László, szocialista politikus a felvonulóknak.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke pedig a következőket írta:
„Szilárd meggyőződésünk, hogy minden roma honfitársunkat másokkal azonos emberi jogok illetnek meg az iskolákban, a munkahelyeken, a kórházakban és az élet minden területén. A Demokratikus Koalíció a Sokak Magyarországa programjában méltóságot, jogegyenlőséget, a szegregáció felszámolását, esélyt és lehetőséget kínál a romáknak.”
Búvárok megtalálták a két hónappal ezelőtt titokzatos körülmények között meghalt Kim Wall svéd újságírónő levágott fejét, két lábát és ruháit – jelentette be szombaton a dán rendőrség. Korábban a víz partra sodorta a nő torzóját egy koppenhágai szigeten.
A közlemény szerint a dél-dániai öbölben pénteken találtak rá a búvárok két elsüllyesztett zsákra, az egyikben a nő feje és két lába, valamint egy kés volt, a másikban pedig Kim Vall ruháit találták meg néhány nehezebb fémtárggyal együtt. A hatósági fogorvosok megerősítették, hogy a fej valóban az újságírónőé volt.
A hatóságok augusztus 23-án azonosították a tisztázatlan körülmények között feldarabolt és tengerbe dobott Kim Wallt, akinek holttestéből akkor csak a partra sodort törzsére találtak rá. A torzón 15 késszúrás és fűrészelés nyomaira bukkantak az orvos szakértők.
A svéd újságírónőt augusztus 10-én látták utoljára egy tengeralattjárón
annak tulajdonosa, Peter Madsen társaságában. A nő állítólag interjút akart készíteni a férfival az általa házilag készített 40 tonnás és 18 méteres járművön. A tengeralattjáró később elsüllyedt, Madsen túlélte a „hajótörést”, de a hatóságok augusztus 11-én őrizetbe vették gyilkosság gyanújával.
A 46 éves autodidakta mérnök, tengeralattjárók és űreszközök tervezője a bírósági tárgyaláson tagadta, hogy megölte és feldarabolta a 30 éves riporternőt. Azt vallotta: a Dánia és Svédország közötti egyik tengerszorosban végrehajtott merülés után mindketten ki akartak menni a búvárhajó fedélzetére. Ő ment fel elsőként a toronyba és tartotta a csapóajtót a riporternek, ám amikor egy másik hajó keltette hullám meglökte a tengeralattjárót, megcsúszott, az ajtó pedig teljes erőből rácsapódott a nő fejére. Amikor újra kinyitotta az ajtót,
Kim Wall már a padlón feküdt egy hatalmas vértócsában.
A feltaláló azt állította, hogy a pánik okozta sokkhatás alatt dobta a tengerbe a holttestet, nehezékeket kötött a testre azért, hogy az a tengerfenékre süllyedjen amolyan „temetési szertartásként”.
Tagadta ugyanakkor, hogy megcsonkította volna a tetemet.
Az újságírónő halála után a feltaláló maga süllyesztette el tengeralattjárót, mert úgy gondolta, hogy a történtek után nem fogja többé használni a vízi járművet.
Az ügyészség nem ad hitelt Madsen verziójának, sőt a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját gyilkosság vádjára súlyosbította kedden, és azt megtoldotta a hullagyalázás vádjával is. Az ügyészség sem tudja azonban, hogyan ölhették meg a nőt, sőt az indítékot illetően is sötétben tapogatózik. Megpróbálják kideríteni, hogy mentális zavarban szenved-e a férfi.
A szabadúszó újságíróként New Yorkban és Kínában dolgozó Kim Wall olyan lapoknak írt, mint a brit Guardian és az amerikai New York Times.
Harvey Weinstein a producere volt a Ponyvaregény, a Szerelmes Shakespeare, Good Will Hunting vagy Az angol beteg című filmeknek. Házas, öt gyereke van.
A The New York Times írt arról, hogy Hollywood egyik legnagyobb hatalmú producere, Harvey Weinstein miként zaklatta az elmúlt 30 évben a kollégáit, ismert színésznőket vagy szállodai alkalmazottakat.
Húsz éve például
meghívta a fiatal Ashley Juddot egy munkareggelire
– legalábbis a színésznő azt hitte, erről lesz szó -, ám aztán a szobájába invitálta a nőt, és felajánlotta, hogy megmasszírozza, vagy Judd nézheti őt zuhanyzás közben.
Mint kiderült,
a masszázs-szolgáltatást többeknek felajánlotta,
sőt azt is, hogy ha engednek szexuális közeledésének, akkor cserébe egyengeti az áldozatok karrierjét.
A The New York Times-nak nyilatkozó nők közül sokan nem ismerik egymást, különböző városokban élnek, vallomásaik mégis rengeteg ponton egyeznek.
A cikk megjelenését követően a 65 éves producer bejelentette,
bizonytalan időre szabadságra megy,
és megpróbálja helyre tenni az életét. Weinstein részben elismerte a cikkben leírtakat, és közleményében azt írta: már érti, milyen sok fájdalmat okozhatott a múltban kollégáinak, és ezért őszintén bocsánatot kér.
A producer a történteket azzal magyarázza, hogy karrierje kezdetén, a hatvanas-hetvenes években teljesen mások voltak a szokások, de persze ma már tudja, hogy ezt nem használhatja kifogásként. Annál kevésbé, minthogy a kilencvenes évekből, sőt 2015-ből is van napvilágra került ügye.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.