Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A brit kilépés után is szükség lesz uniós kiskereskedelmi munkaerőre

0

Erre figyelmeztette a közvéleményt a brit kiskereskedők szövetsége /BRC/. Jelenleg 170 ezren dolgoznak a kiskereskedelemben az Egyesült Királyságban, az uniós munkavállalók ennek csak a 6%-át teszik ki. Ez látszólag nem nagy szám, de kulcsfontosságú helyeken jóval magasabb az uniós vendégmunkások száma.

Ilyenek például a nagy elosztó központok, ahonnan a házhozszállítást intézik. Ez a szolgáltatás például nagyon lelassulna, ha az uniós vendégmunkások vennék a kalapjukat és távoznának Nagy Britanniából.

Márpedig jelenleg minden ötödik kiskereskedő azt jelzi, hogy tőle elment egy vagy több uniós munkavállaló. Miért távoztak? Azért, mert

16 hónappal a brexit népszavazás után sem tudják, hogy mi lesz velük,

ha Nagy Britannia kilép az Európai Unióból! A kormány ugyan azt ígéri, hogy a jövőben is maradhatnak, de azt senki sem tudja, hogy milyen feltételek között?! Pedig a legtöbb vendégmunkás a pénz miatt érkezett Nagy Britanniába, és most bizonytalan: mi lesz vele hosszú távon?

Közben a brit gazdaság gyengélkedik, a font egyre kevesebbet ér.

A vendégmunkások pedig számolgatnak. Brüsszelben folydogálnak a tárgyalások, de a vendégmunkások ügye szorosan össze van kötve azzal, hogy mi lesz az uniós államokban élő többmillió brit polgárral? Ebben a helyzetben érezte úgy a brit kiskereskedők szövetsége, hogy felhívja a figyelmet éves jelentésében: uniós vendégmunkások nélkül nem tudják úgy ellátni a piacot mint jelenleg vagyis a kormány jól tenné, ha ezt is figyelembe venné amikor Brüsszelben tárgyal Nagy Britannia kilépéséről az Európai Unióból.

Merkel elfogadta a migráns befogadásának felső határát

0

Évente 200 ezerbe maximálja az új Merkel kormány az új migránsok számát Németországban. Ezt a régi-új kancellárasszony azt követően jelentette be, hogy hosszan tárgyalt a bajor keresztényszociális unió vezetőjével, Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel.

Szombaton a keresztényszociális unió ifjúsági tagozata nyíltan bírálta Angela Merkelt a migráns ügyek miatt és markánsabb jobboldali politikát követelt. A CDU és a CSU sok szavazót veszített a legutóbbi választáson az Alternative für Deutschland javára – elsősorban a migráns ügyek miatt.

Angela Merkel most tehát megállapodott a CSU-val és saját pártja jobboldalával abban, hogy évente 200 ezerben maximálják az új migránsok számát. Eddig ezt Merkel azért nem fogadta el, mert a liberális és baloldali pártok ellenezték a plafont mondván, hogy nem lehet előre látni a fejleményeket. Most Angela Merkelnek el kell fogadtatnia a felső határt a liberálisokkal és a zöldekkel, akiket szintén be akar venni a kormányba. A kancellár helyzetét nehezíti, hogy vasárnap választásokat tartanak Alsó Szászországban, és a kereszténydemokraták nem állnak ott túlságosan jól. Minthogy még mindig nincs új kormánya Németországnak, ezért az európai reformok is váratnak magukra, melyeket Macron francia elnök sürget. Európa legerősebb állama nélkül azonban semmilyen fontos reform nem kezdődhet el, és egy meggyengült Merkel kancellár kérdéses, hogy mennyire tartja rövid távon kivitelezhetőnek a nagyszabású átalakítást, melyet Macron francia elnök szeretne megvalósítani.

DK: Orbán testvére is offshore-lovag

0

Megint bebizonyosodott, hogy Orbán hazudott az embereknek. A 2010-es választási kampányában megígérte, hogy az ő kormányzása alatt vége lesz az offshore-lovagok világának – írja Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke.

„A takarítást most éppen a saját testvérénél kéne végeznie, akiről kiderült, hogy egy adóparadicsomban, a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett cég társtulajdonosa. A vállalkozás saját üzleti beszámolója szerint egy kazah vonat összeszerelő üzemmel, továbbá csecsenföldi és nigériai partnerekkel állt, vagy áll kapcsolatban.”

„Az Orbán család életében most már rendszerszerű, hogy olyan vállalkozásokban vesznek részt, amelyekből Magyarországnak semmilyen adóbevétele nem származik. Korábban Orbán vejéről derült ki, hogy off-shore ügyekben érintett. Tiborcz István egy ugyancsak a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett cégnek adta el egy ingatlancégben való részesedését.”

A katalán válság felgyorsíthatja az európai reformokat

0

Legalábbis ezt állítja Yanis Varoufakis, egykori görög pénzügyminiszter, aki a Social Europe című szakmai lapban fejti ki nézeteit arról, hogy Brüsszelnek fel kell hagynia a képmutatással!

A katalán válság kapcsán azt deklarálták az EU központjában, hogy az belügy! Ugyanúgy belügynek tekintik Brüsszelben, ha Magyarország és Lengyelország megsérti az EU alapelveit – állítja Varoufakis. Szerinte véget kell vetni a képmutatásnak és újfajta szuverenitást kell kialakítani az önkormányzatok, a régiók és az uniós tagállamok szintjén. Görögország egykori pénzügyminisztere Barcelona példájával érvel:

A katalán főváros gazdag, költségvetése többlettel zár, de ezt nem költheti el!

Miért? Mert a központi kormány ezt Madridban megakadályozza! Hogy alakult ki ez a fura helyzet? Spanyolország a nagy nemzetközi pénzügyi válság miatt kritikus helyzetbe került. A bankok összeomlását csakis állami pénzekkel lehetett elkerülni. Mihez kezdtek ezek a bankok Barcelonában? Kitették a gazdag város szegény polgárait az utcára, mert nem fizették a hitel részleteit. Mivel óriási a munkanélküliség Spanyolországban, a szegény családok vészhelyzetben vannak. A bankok kitették őket az utcára. Válaszul ők megválasztották polgármesternek az ez ellen tiltakozó mozgalom vezérét.

Ada Colau szociális lakás programba kezdett.

Még a migránsok számára is 15 ezer lakást akart építeni.

Miből? A katalán főváros költségvetési többletéből! Csakhogy a madridi kormány ezt megakadályozta! Éppúgy mint a migránsok betelepítését! Így érthető, ha a katalánoknak elegük van a központi kormányzásból. Mit javasol Görögország ex pénzügyminisztere?

Azt, hogy a nagyobb önkormányzatok, régiók és persze az államok legyenek pénzügyileg függetlenek. Akár még saját pénzük is lehetne!

Mellesleg Berlusconi Itáliában a líra részleges visszaállításával kampányol.

Ha Brüsszel figyelembe veszi a helyi érdekeket, akkor újfajta szuverenitás alakulna ki és végre meglenne az EU-nak a hiányzó demokratikus támogatása – érvel Varoufakis. Hogy működne ilyen körülmények között az eurozóna? Erre az apróságra Görögország ex pénzügyminisztere nem tér ki a Social Europe című lapban közölt tanulmányában, mely szerint Katalónia esély egy újfajta szuverenitásra az Európai Unióban.

Váci úti foci

0

Régen mindenhol fociztak a gyerekek Magyarországon. Udvaron, utcán és játszótereken, amelyeket korábban grundnak hívtak. Alkalom mindig és mindenhol adódott. Elvégre futballnemzet lennénk, vagy mifene.

Aztán ez megszűnt, de legalábbis, megritkult.

És most, ezen az őszi hétfő reggelen, mintha valami visszatért volna a régi hangulatból. Az egyik középiskola Váci út felőli udvarán, talán tornaórán fociztak a srácok. Valamelyikük túl nagyot rúgott, és a labda, rövid röppálya végén az utcán landolt.

Csikorgás, fékezés, aki tehette, kikerülte. Nem lett baja a labdának, és szerencsére az autók sem mentek össze. Viszont percek alatt hatalmas lett a dugó, miközben odabentről aggódó arcok nézték, mi lesz a sorsa a játékszernek.

Nem dudált senki, pedig normális üzemmentben már elszabadult volna a pokol. Ihletett pillanata volt ez Magyarországnak és Budapestnek. Történt valami, ami nem osztotta meg az embereket. Persze, mi is itt élünk, tudjuk, hogy az idill nem tartott volna sokáig, de még mielőtt elszabadultak volna az indulatok, megoldódott a probléma: az egyik autós kiszállt a kocsijából. Fölemelte a labdát, és egy jólirányzott rúgással vissza a gyerekeknek.

A gyerekek megköszönték, az autósok közül többen tapsoltak. A sor lassan elindult. Néhány perc múlva már helyreállt a világ rendje. Ment mindenki a dolgára, mintha mi sem történt volna.

Kiszáll a válogatottból Nagy László

0

Miután posztján megoldódott az utánpótlás, visszavonul a válogatottból Nagy László, a Veszprém világklasszis kézilabdázója. Ezt maga a játékos jelentette be hétfőn. A klubbeli játék mellett bekapcsolódhat a sportág irányításába.

A Telekom Veszprém jobbátlövője nem magánéleti és nem is sérülés miatt veti le a címeres mezt, hanem mert posztján csapattársa, Ancsin Gábor és a szegedi Balogh Zsolt személyében megvan az utánpótlás a válogatottban. Mindkettejük nemzetközi színvonalú játékra képes – mondta a Magyar Kézilabda Szövetség rendezvényén.

Kocsis Máté szövetségi elnök nem örömmel, de tudomásul vette Nagy László elhatározását. Elmondta, hogy az elmúlt hetek beszélgetéseiben az is szóba került, hogy Nagy nem fordít hátat a játéknak és a sportágnak, ezért

megkeresik a módját annak, hogyan kapcsolódhat be a kézilabda irányításába.

Klubedzője és a válogatott mestere, Ljubomir Vranjes arról beszélt, hogy a fiatalok példaképüket, bálványt veszítenek el.

A most 36 éves Nagy László 1999-ben a Pick Szeged játékosaként mutatkozott be a felnőtt nemzeti csapatban, majd a Barcelonába igazolt, amellyel kétszer Bajnokok Ligáját nyert. Három évig (2009 és 2012 között) nem lépett pályára válogatott mezben, de a londoni olimpia előtt Veszprémbe igazolt, és azóta ismét ő volt a csapatkapitány. Pályafutása során 199 válogatott mérkőzésen 728 gólt szerzett. Az athéni (2004) és a londoni olimpián (2012) negyedik, valamint a 2003-as és a 2009-es vb-n hatodik helyezett csapatnak is kulcsembere volt. Ötszörös magyar és négyszeres spanyol bajnok, háromszoros világválogatott, Magyarországon négyszer választották az év legjobbjának.

Együtt: Közpénzzabáló kis gömböc lett a jegybankból

0

Öt év alatt hétszeresére nőtt a jegybaki döntéshozók fizetése, a létszám pedig két és félszeresre bővült – írja Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy a Monetáris Tanács tagjainak juttatásai rakétasebességgel emelkednek: havi 64 millióról 2016-ra 315 millió forintra emelkedtek a testület tagjainak személyi jellegű juttatásai, 2017-ben pedig már félév alatt 213 milliót fizetett ki az MNB erre a célra.

A 24.hu arról számolt be, hogy a Matolcsy György vezette jegybankban a dolgozók létszáma pár év alatt közel a két és félszeresére nőtt. A Monetáris Tanács tagjainak díjazása pedig hétszer annyiba kerül, mint öt éve. Míg Matolcsy érkezése előtt csupán 580-an dolgoztak a Magyar Nemzeti Banknak, mára több mint 1400-an kapnak fizetést a jegybanktól, aminek csak egy részét magyarázza a PSZÁF beolvasztása.

Spät Judit szerint pofátlanság, hogy a jegybanki dolgozók létszáma és a Monetáris Tanács tagjainak fizetése pár év alatt a sokszorosára emelkedhetett. Ebből is látszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank teljesen átláthatatlanul, ellenőrizhetetlenül működik, Matolcsy úgy szórja a pénzt, ahogy neki tetszik: legyen szó fizetésekről, luxusingatlanok megvásárlásáról, 40-50 milliós kedvezményes hitelek osztogatásáról, vagy éppen rendezvényszervezés céljából méregdrága jamaicai luxusutaztatásokról. Vérlázító, hogy a Fidesz maffia-kormánya és Matolcsy György jegybankja adófizetői pénzből jutalmazza a hűséges haverokat. Ismét bebizonyosodott, hogy Matolcsy a jegybankot és annak alapítványait puszta kifizetőhellyé silányította.

Az Együtt elnökségi tagja felszólítja a jegybankelnököt, hogy azonnal fejezze be a jegybankon keresztül történő közpénzszórást. A jegybank függetlensége nem jogosít fel a magyar emberek pénzének elherdálására!

Ha nem is a keleti, de a déli nyitás legalább bejött

0

Noha a teljes magyar árukereskedelemben elenyésző az afrikai kontinens részesedése és jelentős hullámzások figyelhetők meg évenként. Az afrikai külkereskedelem fejlesztését két magyar intézmény tűzte ki célul, a Magyar Nemzeti Kereskedőház, azaz MNKH, és a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ – htcc.org.hu. Az importban jellemző a feldolgozott áruk és az élelmiszerek, a kivitelben pedig folyamatosan növekvő értékben a gépipari termékek.

Vastag kiviteli többlet jellemzi az Afrikával fenntartott külkereskedelmet, és a nagy kontinens egyelőre kis részt hasít ki magának a teljes árukereskedelemből (16,5 ezer milliárd forint behozatal és 18 ezer milliárdos kivitel az idei január-júliusi időszakban).

A hagyományos célterületeken és a turizmusban fontos szerepet játszó országok (Egyiptom, Tunézia) mellett vannak olyan államok, amelyekre kisebb figyelem fordul Magyarországon. A „fekete” országok közül ötben van jelentősebb méretű magyar diplomáciai (és kereskedelmi) jelenlét. Egyébként a kontinensnek ez az a része, amellyel a fél világ kereskedni akar, s ahová például Kína – erősen vitatható módszerekkel – óriási pénzt öl befektetésként.

A térség két országa, Dél-Afrika és Ghána az, amelyekkel már rendre milliárdos nagyságrendű az árukereskedelem. Közös vonás ebben az országcsoportban, hogy a magyar kivitel lényegesen meghaladja az importot.

Dél-Afrika legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet Magyarországon, hogy egy ottani cég, érdekeltsége, a New Europe Property Investments (NEPI) Rockcastle vásárolta meg a budapesti Aréna Plaza bevásárlóközpontot. Ez a körülbelül 84 milliárd forint vételár értelemszerűen még nincs benne a statisztikában, amely tavaly 7,7 milliárdos importot és 61 milliárdos exportot rögzített, idén júliusig majd másfélszeresére, 6,2 milliárdra ugrott behozatalt és kissé visszaeső, 32 milliárdos behozatalt mutatott.

Annak ellenére jelentős a forgalom alakulása, hogy a külgazdasági és külügyi tárca aktuális értékelése szerint

a legdélibb afrikai állam nemzetközi versenyképessége nagyot zuhant

az erodálódott intézmények és pénzügyi rendszere miatt, s változatlanul nagy probléma a rossz közbiztonság, a korrupció és a politikai instabilitás, a rendkívül magas, majd 30 százalékos munkanélküliség. A dél-afrikai gazdaság most emelkedőben van, bár a növekedési kilátások nem túl biztatók.

A másik nagy külker-partner ebben az országcsoportban Ghána, amellyel azonban rendkívül féloldalas az árukapcsolat. Tavaly például mindössze 25 millió forint behozatalt és 13,5 milliárdos kivitelt mért a KSH, idén júliusig 13,5 milliós importot és csaknem 3 milliárdos exportot. Az ország idén igen intenzív, 9 százalékos növekedést produkált eddig.

Ehhez hasonlóan

az importban tagja a „milliárdosok klubjának”

Nigéria, amelytől tavaly 31 millióért, idén fél év alatt bő nyolcmillióért vásároltunk. Eközben a magyar kivitel 9,9 milliárd, illetve 6,1 milliárd volt.

Igen különösen alakul az angolai külker-forgalom. Tavaly egész évben jószerivel nem volt magyar import az egykori portugál gyarmatról, tőlünk viszont másfél milliárdért vettek termékeket. Ezzel szemben idén fél év alatt nagyságrendet ugrott mindkét érték: hatmilliós importunk és majd’ 23 milliárdos exportunk volt; utóbbi mögött nagyobb, a teljes export 90 százalékát elérő gépipari szállítások állnak. Ugyanez a minta figyelhető meg Nigéria esetében, amelytől 2016-ban 32 millióért vettünk termékeket, az idei első félévben 8,3 millióért, kivitelünk pedig csaknem tízmilliárd után eddig 6,1 milliárdnál tart.

A huzamos háborúval sújtott, jelenleg is terrorizmussal körülvett térségű Etiópia is csupán 310 millióért tudott nekünk eladni, de 6,3 milliárdért vásárolt tőlünk tavaly, idén júliusig 136 millióért vettünk etióp árut, és 753 millióért küldtünk magyar termékeket.

Valamikor Afrika egyik legfejlettebb – a brit gyarmatosítók által kiépített – infrastruktúrájú országa volt Kenya, amely méretét és súlyát nézve alulértékelt a magyar külkereskedelemben 400 milliós (2016) és 87,5 milliós (2017 júliusig) importtal és csaknem 5 milliárdos, illetve 1,2 milliárdos magyar kivitellel.

Jellemző, hogy hazánkból gépek, szállítóeszközök és egyéb feldolgozott termékek mennek ezekbe az országokba, és sok feldolgozott árut, valamint nyersanyagot és mezőgazdasági terméket vásárolunk.

Ahol az egész fejlett világ pozíciókat keres és talál, ott egyre növekvő pozíciót szerez magának két magyar intézmény: a Magyar Nemzeti Kereskedőház, azaz MNKH, és a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ – htcc.org.hu .
Néha joggal lehetünk büszkék.

Elsüllyedt egy rohingja menekülteket szállító hajó

0

Legalább 12-en meghaltak, és többtucatnyian eltűntek.

 

a túlélők beszámolója szerint a hajón lévők többsége gyerek volt. Az eddig előkerült 12 holttestből is tíz gyermeké volt; mellettük még egy idősebb nő és egy férfi maradványait sikerült megtalálni.

A baleset a Bengáli-öbölben történt

még vasárnap a mianmari partoktól nem messze.

A buddhista többségű Mianmarból több mint félmillió muszlim rohingja menekült el augusztus vége óta, amikor a rohingja felkelők összehangolt támadására válaszul a mianmari hadsereg „tisztogató akcióba” kezdett Arakán államban, ahol mintegy egymillió rohingja élt gyakorlatilag teljes jogfosztottságban, miután a mianmari vezetés bangladesi illegális bevándorlónak tekinti őket, és állampolgárságot sem hajlandó adni nekik.

Az ENSZ emberi jogi biztosa szerint Arakánban az etnikai tisztogatás iskolapéldája zajlik.

Zokogva ment le a pályáról az NFL egyik legnagyobb sztárja

0

Súlyosan megsérült Odell Beckham, a New York Giants elkapója a Chargers elleni meccs végén, eltört a bokája. A hajnali meccsen újabb nagy sztár dőlt ki: J.J. Watt sem játszhat már a szezonban. Több meglepetés is született az NFL ötödik játékhetén. A Green Bay Packers megint őrületes izgalmak után, Aaron Rodgers zsenialitásának köszönhetően nyert Dallasban. A Pittsburgh Steelers sztárirányítója, Ben Roethlisberger negatív rekordot döntött: ötször is eladta a labdát, ki is kaptak a Jaguarstól.

A hét meccse: Dallas Cowboys – Green Bay Packers 31-35

Nagy párharcot ígért a meccs, de nagy hiányzók mindkét oldalon voltak: a hazaiaknál a védelem vezére, Sean Lee nem játszhatott sérülés miatt, a vendégeknél pedig az első számú futó, Ty Montgomery mellett a baloldali tackle David Bakhtiari is hiányzott.

Davante Adams viszont játszhatott,

hiába ütötték ki brutálisan a múlt héten,

és az elején egy touchdownnal jelezte, hogy minden rendben van:

Ennek ellenére a hazaiak kezdtek jobban, Dak Prescott remekül játszott, hosszú drive-okat vezetve fárasztották a Packers védelmét, ahonnan fontos emberek estek ki sérülések miatt, és el is húztak 21-6-ra. A Packers támadófala gyenge félidőt hozott, Aaron Rodgershez folyamatosan odaértek a védők. Ennek ellenére a félidő végén sikerült újabb TD-t szerezniük – de a második extra pont is kimaradt.

Látványos jelenetek mindkét oldalon voltak:

A harmadik negyedben aztán változott a játék képe: a Packers védelme megállította a Cowboyst, a támadók pedig hosszú drive-ot vezettek, főleg az újonc, először kezdő futó, Aaron Jones segítségével.  A negyedik negyed elején pedig egy szokásos Rodgers–Jordy Nelson összjáték után a vezetést is sikerült átvenniük (az extra pont ezúttal sikerült).

A Cowboys azonban egy mezőnygóllal visszavette a vezetést, utána azonban

Prescott eladta a labdát,

Damarious Randall pedig TD-t szerzett belőle.

A Cowboys azonban erre is tudott válaszolni: nagyon hosszú drive-ot vezettek, amelynek a végén Prescott maga vitte be a labdát az endzone-ba.

1 perc 13 másodperce maradt még a Packersnek, és

Aaron Rodgers megint megmutatta, miért ő a liga egyik legjobb irányítója:

végigvitte a csapatát a pályán, és 11 másodperccel a vége előtt újra Adamsnek adott touchdown-passzt.

Erre pedig a Cowboys már nem tudott válaszolni, hiába próbáltak meg mindent:

Rodgers végül 221 yarddal és 3 touchdownnal zárt, Aaron Jones pedig 125 yardot futott – többet, mint a másik oldalon Elliott, aki főleg a második félidei teljesítménye miatt jutott 116 yardig. Prescott 251 yardot passzolt, ő a három TD mellett egyszer eladta a labdát. Érdekesség, hogy a két irányító majdnem ugyanannyi yardot futott: Rodgers 32, Prescott 37 yardot.

Pittsburgh Penguins – Jacksonville Jaguars 9-30

A hazaiaknál Marcus Gilbert tackle sérülése nem jött rendbe, ami esélyt kínált az eddig nagyon kétarcú vendégeknek, hogy nagy nyomást gyakoroljanak Ben Roethlisbergerre. Ez meg is történt, ennek köszönhetően Jalen Ramsey már a meccs elején ellopta az egyik passzát.

Sok látványos jelenet volt a meccsen. Az ugyan viszonylag gyakran előfordul, hogy valaki a falakat átugorva szerez TD-t, de az elég ritkán, hogy olyan messziről tegye ezt meg, mint Leonard Fournette:

https://twitter.com/NFL/status/917087082169868288

A vendégek védői remekül játszottak, a hazaiak csak mezőnygólokig jutottak,

Roethlisberger pedig sorra dobálta az interceptionöket,

kettőt is TD-re vittek vissza, az egyiket Telvin Smith:

https://twitter.com/NFL/status/917108864100704256

Roethlisberger végül összesen ötször adta el a labdát, soha ilyen még nem történt vele.

A végén Leonard Fournette egy 90 yardot TD-futással vitte be a kegyelemdöfést.

A Jaguars irányítója, Blake Bortles sem játszott jól, 95 yardig jutott csak (igaz, a végén már csak futottak), és egyszer ő is eladta a labdát. Fournette viszont összesen 181 yardot futott. A másik oldalon Antonio Brownt lehet kiemelni: 157 elkapott yardja volt.

New York Giants – Los Angeles Chargers 22-27

Komoly meglepetés, hogy mindkét csapat győzelem nélkül, 0-4-gyel állt a meccs előtt. Ebben valamennyire a sérüléseknek is szerepük van: a hazaiaknál Paul Perkins és Weston Richburg mellett Olivier Vernon sem játszhatott, a vendégeknél továbbra is hiányzik az újonc elkapó, Mike Williams.

A Giantsből az első félidőben kidőlt két fontos elkapó, Sterling Shepard és Brandon Marshall is. Többször is változott, hogy ki vezetett. A harmadik negyed végén például Hunter Henry touchdownjával a Chargers.

De aztán jött Odell Beckham:

Aztán jött a tragédia a Giants-szempontjából:

Beckham is megsérült, az első vizsgálatok szerint eltört a bokája,

zokogott, miközben levitték a pályáról.

A következő játékban pedig Eli Manninget úgy sackelték, hogy elvesztette a labdát, Melvin Gordon elkapott TD-jével fordított a Chargers.

Mivel korábban Dwayne Harris is megsérült, egyetlen elkapója maradt a Giantsnek, futókat és tight endeket használva próbáltak fordítani, de végül Manning eladta a labdát.

A Giants így 0-5-tel áll,

Beckham kiesésével gyakorlatilag már most lemondhatnak a rájátszásról.

Cincinnati Bengals – Buffalo Bills 20-16

A Bills idén, főleg a védelemnek köszönhetően, túlteljesítette eddig az elvárásokat. De az első két gyenge meccs után a Bengals is kezd magára találni, ezt mindjárt az elején jelezték is: Andy Dalton és A.J. Green 77 yardos touchdownt hozott össze.

Greennek bizonyos szempontból nagyszerű meccse volt, 189 yardig jutott, ugyanakkor elvesztett egy fumble-t, és kétszer is úgy pattant el a kezéből Dalton passza, hogy egy védő le tudta szedni. A Billsnél a védők megint hozták a szokásos jó formájukat, de a támadók hibái miatt nem tudtak a végén fordítani.

Cleveland Browns – New York Jets 14-17

Komoly hiányzók voltak az előzetesen a mezőny hátsó felébe várt csapatoknál, a hazaiaknál Jamie Collins és Kenny Britt, a vendégeknél Matt Forte nem játszhatott. A Brownsnál ugyanakkor

végre pályára léphetett a draft első választottja, Myles Garrett.

Aki aztán úgy mutatkozott be, ahogy egy 1/1-eshez illik: első játékában sackelte Josh McCownt (később szerzett még egy sacket).

http://twitter.com/NFL/status/917074369490194432

A Brownsnál a szünetben lecserélték DeShone Kizert (87 yard, egy endzone-hoz közeli interception és egy elvesztett fumble után), ennek meg is lett az eredménye, Kevin Hogan látványos touchdownt hozott össze David Njokuval:

http://twitter.com/NFL/status/917100775175622656

Majd később egyet Duke Johnsonnal:

De csak az apró örömök maradtak a hazaiaknak, a meccset ugyanis a Jets nyerte, így a Browns továbbra is nyeretlen. Meglepetésre a Jets öt meccs után pozitív mérleggel áll.

Detroit Lions – Carolina Panthers 24-27

Az újonc Lions-elkapó, Kenny Golladay sérülése nem jött rendbe, a vendégeknél pedig a center Ryan Kalil nem játszhatott sérülés miatt. A legnagyobb figyelmet a héten azonban Cam Newton egy riporternek címzett szexista megjegyzése tette, ami után elvesztette egyik szponzorát – aztán bocsánatot kért.

A Panthers kezdett jobban, a csapat újonca, Christian McCaffrey megszerezte első touchdownját:

17 ponttal vezettek a vendégek a negyedik negyedben, és bár két TD-t is szerzett a Lions, egyenlíteniük már nem sikerült.

A meccsen

mindkét csapat nagyon jól állította meg a futásokat,

a hazaiak 50, a vendégek 28 yardig jutottak csak. Cam Newton viszont remekül játszott, 355 yardot passzolt (175-öt a sérült Greg Olsent helyettesítő Ed Dicksonnak) – Staffordot pedig az egész meccsen kergették a védők, hatszor is sackelték.

Indianapolis Colts – San Francisco 49ers 26-23

Andrew Luck, bár elkezdhette az edzéseket, de játszani még mindig nem játszhat, mint ahogy hiányzott a hazaiaktól Jack Doyle tight end is. A vendégeknél Eric Reid safety volt a legnagyobb hiányzó.

A rendes játékidőben a 49ers az utolsó pillanatokban tudott egyenlíteni:

A hosszabbítás is tartogatott izgalmakat: a Colts már nagyon közel járt a pontszerzéshez, de Ray-Ray Armstrong ellopta Jacoby Brissett passzát.

Egy mezőnygóllal végül mégis nyert a Colts, így

a 49ers továbbra is nyeretlen.

Némi meglepetésre mindkét irányító 300 yard fölé jutott: Brian Hoyer 353-ig, Brissett 314-ig – ebből 177-et T.Y. Hilton kapott el.

Miami Dolphins – Tennesse Titans 16-10

A vendégeknek voltak komolyabb gondjaik a meccs előtt: hetek óta nem játszhat az újonc elkapó, Corey Davis, ráadásul a múlt héten Marcus Mariota is megsérült, Matt Casselnek kellett pótolnia.

Vagyis inkább kellett volna, mert nem nagyon sikerült, egy fumble-jét touchdownra vitték vissza a védők, de a Dolphins irányítója, Jay Cutler sem játszott jól, egyetlen drive-ot leszámítva. Alacsony színvonalú meccs volt,

egyik csapat támadói sem remekeltek:

a Titans épphogy átlépte, a Dolphins el se érte a 200 támadóyardot. Végül a hazaiak nyertek.

Philadelphia Eagles – Arizona Cardinals 34-7

Domináltak a hazaiak az első negyedben, Carson Wentznek több touchdownja volt, mint sikertelen passza (3/2), gyakorlatilag itt el is dőlt a meccs.

Ennek ellenére Antoine Bethea bravúros interceptionje volt az egyik leglátványosabb jelenet:

Általában viszont nem állt a Cardinals védelme a helyzet magaslatán, könnyedén szerzett pontokat az Eagles.

A Cardinals támadásai sem működtek, csak annak örülhetnek, hogy

Larry Fitzgerald sorozatban 200. meccsét zárta elkapással.

A sérült David Johnson rettentően hiányzik ebből a csapatból.

Az Eaglesnél Carson Wentz remekül játszott, 304 yardot és 4 TD-t passzolt, az egy eladott labdája mellett.

Los Angeles Rams – Seattle Seahawks 10-16

Az új főedző, Sean McVay vezetésével teljesen átalakult a Rams idénre: a védelem tavaly is jó volt, idén pedig nemcsak Todd Gurley talált magára, de Jared Goff is sokkal jobban játszik, mint újonc évében. A vendégeknél a támadófallal vannak gondok, ráadásul sorra dőlnek ki a futók sérülések miatt.

Most azonban a Rams fejlődése kevésbé látszott, hiszen, ahogy várható volt,

a védelmekről szólt a meccs, kevés volt a pont.

Látványos jelenetek így is voltak, interceptiont szerzett például a vendégek falembere, Sheldon Richardson:

Goff kétszer is eladta a labdát, a végén a hazai csapatnak így is maradt még egy perce fordítani, de hiába jutottak el a Seahawks 20 yardos vonaláig, nem sikerült bevinniük a labdát. Korábbi hibáikat is okolhatják a vereség miatt: kétszer is mezőnygóltávolságon belül vesztettek labdát, és a rúgójuk is kihagyott egy kísérletet.

Oakland Raiders – Baltimore Ravens 17-30

Derek Carr sérülése nem jött rendbe, így E.J. Manuelnek kellett szembenéznie a Ravens eddig többnyire félelmetes védelmével. A nagy kérdés az volt, hogy a vendégek támadósora magára tud-e találni, vagy Joe Flaccóék az eddigi meccsek gyenge teljesítményét folytatják.

A vendégvédelem hozta az elvárható formát: labdát és pontot szerzett. Manuel hiába adott menekülés után szép TD-passzt, ez is kevés volt.

A Ravens támadói most is inkább a futásokra hagyatkoztak, bár ezúttal Flaccónak két hosszú passza is sikerült, mindkettőt Mike Wallace kapta el.

Houston Texans – Kansas City Chiefs 34-42

A mezőny egyetlen veretlen csapata látogatott Houstonba, ahol az újonc Deshaun Watson egyre jobb teljesítményt nyújtott az eddigi meccseken, már-már úgy tűnik, a Texans hosszú időre megtalálta irányítóját. A Chiefsnél is van egy remeklő újonc, a futó Kareem Hunt, Alex Smith irányító pedig idén élete formájában játszik.

Ennek ellenére előzetesen sokan inkább a védelmek csatájára számítottak. Nem lett igazuk. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy már az első drive-ban megsérüljön a Texans védősztárja, J.J. Watt.

Eltört a lába, nem játszhat már a szezonban.

Ráadásul ugyanebben a drive-ban a védelem másik fontos tagja, Whitney Mercilus is kidőlt (ő is az egész szezonra), Jadeveon Clowney pedig egyedül nem tudta megállítani a vendégeket. Két fontos játékos a Chiefstől is kidőlt, igaz, ők rövidebb időre: Justin Houston és Travis Kelce.

Watson ismét parádésan játszott: 5 TD-t passzolt, hármat ebből DeAndre Hopkinsnak.

De Smith is jól játszott: alig rontott átadást, 324 yardig és 3 TD-ig jutott, Hunt pedig megint 100 yard fölött futott.

A liga egyik leggyorsabb játékosa, Tyreek Hill 82 yardos puntvisszahordásból szerzett touchdownt.

Ki kell emelni a Chiefs újonc rúgóját, Harrison Butkert is, aki mind az öt mezőnygólkísérletét berúgta.

A csütörtök éjszakai meccsen a New England Patriots, főleg a hazaiak rúgójának bénázása miatt, 19-14-re nyert a Tampa Bay Buccaneers otthonában. A forduló utolsó, hétfő éjszakai meccsén a Chicago Bears fogadja a Minnesota Vikingst.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK