December végén az Európai Bizottság megindította azt a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelország ellen, amellyel Magyarországot fenyegették egész ősszel és többek között az Európai Tanácson belüli szavazati jog elvételével is járhat. A lépés számos kérdést vet fel, amelyek közül a legfontosabb kétségkívül az, hogy vajon meg fogja-e vétózni Orbán a lengyelek szankcionálását. A válasz keresésében kiváló kiindulási pontot kínálnak az Azonnali és a Politico elemzései, amelyek kisebb hibáik ellenére is rendkívül lényeglátóak.
Miért dobták le Lengyelországra az “uniós atombombát”, amikor ránk nem?
Ez volt talán az a kérdés, amely a leggyakrabban hangzott el a politikával foglalkozó médiában a 7-es cikkely kapcsán december végén. Az eljárás hivatalosan az Európai Unió alapvető értékeinek megsértése miatt indult, viszont ez korántsem nyújt kielégítő választ a kérdésre, hiszen a magyar kormány is bőven hozott már olyan döntéseket, amelyekre az unió vezető politikusai komoly értékalapú felháborodással reagáltak.
A nukleáris indítógomb megnyomása után hamar érkezett a megoldás az Azonnalitól: az Európai Bizottság azért csapott le rögtön Lengyelországra az időhúzás helyett, mert amíg Orbánék egyszerre csak néhány terület kisebb megváltoztatására fókuszálnak, Kaczyńskiék a teljes igazságszolgáltatást kivégzik és újramodellezik.
Az elemzés viszont nem áll meg az ok megtalálásánál, hanem feltárja az ok mögötti indítékot is:
az igazságszolgáltatás totális újratervezése nem az uniós alapértékek megsértése miatt böki az uniós vezetés csőrét, hanem azért, mert független bírák hiányában a Lengyelországban működő nyugati cégek érdekérvényesítő ereje jelentősen gyengül.
Ezzel szemben Orbán Viktor Magyarországán hiába bevett gyakorlat már, hogy a jogszabályokat kifejezetten egy-egy vállalatra szabják, a tőkeerős nyugati cégeknek jó alkupozíciójuk van, azaz nem áll a kormány érdekében, hogy kiszúrjanak velük. A szerző értékelése szerint Orbán is megérdemelné a 7-es cikkes eljárást, csak ez az egész nem az uniós értékekről, hanem a pénzről szól.
Sajnálatos ugyanakkor, hogy a dolgok mélyére ható elemzés ezen végkövetkeztetés ellenére készpénznek veszi, hogy a szankcionálásból úgysem lesz semmi, mert Orbán Viktor meg fogja vétózni azt. Azért ennek ellenére, mert a vétó elleni érvek gyakorlatilag pontosan ugyanolyan gazdasági érdekekre alapoznak, mint amelyekkel a lengyelek elleni eljárást indokolták a cikkben.
Térjünk is át a legfőbb kérdésre: vétózna-e Orbán? Ahhoz, hogy egyáltalán el tudjunk indulni valamerre, meg kell érteni a miniszterelnök vétójának jelentőségét.
A 7-es cikk szerinti eljárás egy fölöttébb hosszadalmas folyamat, amely becslések szerint leghamarabb is csak másfél év múlva zárulhat le.
Ahhoz, hogy a lengyeleket valóban szankcionálja az unió, először az Európai Tanács négyötödös többsége szükséges, majd az Európai Parlament rábólintása. Ez jó eséllyel meg is fog történni, viszont ez még csak egyfajta figyelmeztetés, ezután ki is kell mondani az uniós alapértékek megsértését, amelyhez viszont már egyhangúság szükséges.
Itt jön a képbe Orbán, ugyanis az egyhangúság miatt elég, ha egyedül ő mond nemet és el is buknak a lengyelek elleni szankciók. A miniszterelnök által fennen hangoztatott lengyel-magyar barátság, a keresztény kultúra megvédése és az illiberális testvériség első ránézésre arra enged következni, hogy Lengyelország és Magyarország másik elleni szankciókat kölcsönös megvétózásával simán kijátszaná az uniót.
Csakhogy ez az elképzelés is azt feltételezi, hogy a nemzetközi politika magasztos értékekről szól. A valóság ezzel szemben az, hogy
ahogyan a 7-es cikk sem a demokráciáról és a jogállamiságról szólt, úgy Orbán vétója sem a közös kultúrán, ideológián és a barátságon fog múlni, hanem a gazdasági érdekeken.
Ezt bizonygatja a Politico elemzése, amely a két ország közötti alapvető különbségek, illetve Orbán és Kaczyński erősségeinek és gyengéinek leírásával és értelmezésével keresi a megoldást arra, hogy “hogyan oszlassuk fel Európa illiberális tengelyét”, azaz hogyan tudja az Európai Unió elérni, hogy Orbán ne vétózzon a 7-es cikk szerinti eljárás végén.
A két jobboldali populista illiberális demokráciája közötti legfőbb különbségként a szerző a rendszer legitimációját jelöli meg.
Magyarországon már lezajlott az illiberalizmus legitimációja, annak köszönhetően, hogy Orbánnak sokkal nagyobb a társadalmi támogatottsága, mint a Jog és Igazságosságot vezető Jarosław Kaczyńskinak.
Annak ellenére, hogy a cikk tévesen állítja, hogy a Fidesz legmagasabb népszerűségi mutatója 70 százalékos volt, az érv abszolút megáll a lábán és bizonyul a legjobb magyarázatnak arra, hogy mi miért is nem kaptunk a nyakunkba egy 7-es cikk szerinti eljárást.
Az orbáni rendszer tehát már be van betonozva, rég ki lett alakítva a megfelelő jogi környezet ahhoz, hogy a miniszterelnöknek ne kelljen alaptörvényt sértenie egy-egy vitatott lépésével.
A rendszer szilárdságának ellenére viszont gazdaságilag sokkal jobban függünk az Európai Uniótól, mint a lengyelek.
Lengyelország lakossága négyszer nagyobb Magyarországénál, ennek következtében nagyobb a belföldi felvevőpiacuk, mi viszont kénytelenek vagyunk az exportra fektetni a hangsúlyt. Nem véletlenül kezdte az évet Orbán Viktor Bajorországban a CSU-nál: Németország a legnagyobb gazdasági partnerünk, exportunk majd’ 30 százaléka oda irányul, belföldön pedig minden három új állásból egy német cégnek köszönhetően jön létre.
A kulcs tehát itt is a gazdasági érdek. A szerző szerint
ha az EU bekeményít és a magyar obstrukcionizmus fenyegeti az uniós támogatások áramlását Magyarországra, akkor Lengyelország nem számíthat az orbáni vétóra.
Jelenleg a vétó elmaradása reális opció annak ellenére, hogy Orbán körbeturnézta a hazai és a külföldi médiát is azzal, hogy vétózni fog és “megvédi Lengyelországot”. 2011 óta magától a miniszterelnöktől tudjuk, hogy nem arra kell figyelnünk, amit mond, hanem kizárólag arra, amit tesz. Azóta a kommunikáció és a valós cselekvés éles elválasztásáról szóló, elhíresült mondás számtalanszor igazolást nyert, legutóbb éppen csak pár napja, amikor kiderült, hogy a tavalyi év során 1300 bevándorlót fogadtunk be titokban – miközben nagyban zajlott a bevándorlásellenes kampány.
A politika helyét átvevő kommunikáció hivatott arra, hogy a miniszterelnök opportunizmusát leplezze – keresztény értékek így, keresztény értékek úgy, lengyel-magyar barátság ide vagy oda, Orbán Viktor valós cselekvését mindig az aktuális érdekek határozzák meg:
“Amíg Kaczyński fanatikus, addig Orbán pusztán cinikus. Kaczyńskinak a pragmatizmus az árulás vagy a gyengeség jele, Orbánnak pedig a politika lényege. A pragmatikus vezetők általában nem mennek szembe a saját érdekeikkel, és sosem követnek el politikai öngyilkosságot.”
– írja a Politico szerzője.
Emlékezzünk vissza, a miniszterelnök szűk egy éve már el is árulta illiberális barátját, amikor Kaczyński nyomatékos felszólítása ellenére támogatta annak ősellenségét, Donald Tuskot az Európai Tanács elnöki pozíciójára való újraválasztásában. Emellett az új lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki sem kapott látogatása során egyértelmű biztosítékot arra, hogy ha arra kerülne sor, akkor Orbán élne a vétó jogával.
Hiába tűnik valószínűbbnek a vétó elmaradása jelenleg, illetve az EU-s támogatások csökkentésének esetében, pontosan Orbán opportunizmusa miatt nem fogadnék nagyobb összegben a vétóról. Hogy lesz-e a vétó vagy nem, azt majd a dolgok aktuális állása fogja meghatározni és mivel az egyhangúságot igénylő döntés leghamarabb másfél év múlva lesz esedékes, addig még sok víz lefolyhat a Dunán.
Egy dolog viszont már most is biztos:
ha Orbán Viktor nem él a vétó jogával, azzal gyakorlatilag egy az egyben beismeri, hogy álláspontja, amely szerint nettó befizetői vagyunk az Európai Uniónak és egyáltalán nem vagyunk ráutalva anyagilag, nem több egyszerű hazugságnál.
