Odaát pedig Orbán, amennyiben nem sikerül a kvóta, nem lesz elég a mozgósítás az átszavazásra, kevés lesz a hálavoks stb., benyújtja a számlát, és az igazán fájdalmas lesz (amúgy sem sikerült teljes jogú kliensé válnia a Kelemen vezette fő itteni Fidesz fiókpártnak, hiszen a nagy magyarországi adóösszegeket Kató Béla és Demeter Szilárd kezeli, a szövetségnek csak töredék jut!).
Két dolgot lehet, többé-kevésbé biztosan, állítani az új miniszterelnök-jelölttel kapcsolatban – már azon a nyilvánvaló tényen túl, hogy szintén a PSD(kormányzó Szociáldemokrata Párt)-elnök teleormáni fief-jéből (Románia legdélibb tartományának hűbérbirtokáról) való – és mindkettő sötét időket vetít előre.
Egyik, hogy biztosan lojális pártelnökéhez, és ezt nem is rejti véka alá. Most már csak azt kellene tisztázni ezzel a lojalitással kapcsolatban, hogy mint egyfajta nem feltétlen racionális, érzelmileg beágyazott attitűd, mennyire stabil, mennyiben lehet hosszútávon, és főként, miniszterelnöki pozícióból gyakorolni. Ráadásul, amint azt Tăriceanu szenátus-elnök, a kormányzó hatalom kisebbik pártja vezérének szíves közléséből immár tudjuk, a miniszterelnök csak Dragnea (PSD elnök) helyettesítője, román kormányhangja, afféle „adminisztrátor”, ügyvivő feladatokat fog ellátni (sic!, ami persze törvényellenes, de kicsire már senki nem ad: ezennel a stróman miniszterelnök intézménye feltalálva!). Sejtésem, és az előzmények figyelembevételével képtelenség kormányzást egy külső – és ennyiben természetesen a dolgokat egy a kormányon kívüli pozícióból megítélő – személy kénye-kedvének megfelelően bonyolítani, miközben ez a helyzet akaratlanul is erodálja a föltétlen hűséget. Másfelől, mint minden érzelmi viszonyulás a hűség is illóanyag egykettőre elpárolog, nemcsak egy kifáradó házasságban, hanem annál inkább egy politikai (valójában klienteláris, a politikai korrupciót populizmussal eltakarni igyekvő) viszonyban, mely ráadásul kiegyensúlyozatlan. A mérleg nyelve egészen a beiktatásig Dragnea javára billen, ő van hatalmi helyzetben, ezt követően viszont az aszimetrikus viszony kiegyenlítődik, sőt előbb-utóbb – akár a két legutolsó miniszterelnök esetében – átbillen a mérleg és jön a konfliktus, majd a saját kormány elzavarása. Semmit sem változtak azok a körülmények, melyek két kormányfő és kormány, valamint nagyszámú miniszter menesztését eredményezte, nincs okunk azt föltételezni, hogy ez másképpen fog történni a közeljövőben. A beiktatásra váró Dăncila-kormány soron következő bukása a változatlan politikai mátrixba, abba a strukturális elrendeződésbe van előre bekódolva, mely eddig is válságot, kormányozhatatlanságot okozott.
A másik tudható dolog a kijelölt miniszterelnök-asszonnyal kapcsolatban az, hogy hangos híve az igazságszolgáltatást érintő módosításoknak, melyeket a politikai nyugat mellett az államelnök, és ami fontosabb a szakma és civil társadalom élesen ellenez. Ráadásul egy olyan pillanatban próbál kormányt alakítani, amikor a korrupció-ellenes harc jogi kereteit mindenáron módosítani, meglágyítani próbáló hatalom, egyszerre a parlamentet, a bírókat és ügyészeket, az államelnököt az EU és USA valamint a nyugati államok képviseletét, stb. rossz politikai kommunikációval, maga ellen fordította. Most a kedélyeket az a PSD-s párthatározat borzolja, mely, az ártatlanság vélelmére álságosan hivatkozva, megvádoltakat is „büszkén” engedélyez kormány–, illetve miniszteri funkcióba jelölni.
De a PSD-ALDE (a jelenlegi román kormánykoalíció) mindenekelőtt a civil társadalmat hívta ki maga ellen – mégpedig egyszerre annak szervezett és jó nyugati kapcsolatokkal rendelkező NGO-it, és ugyanakkor az utca emberét, a vox populit is – mozgósította maga ellen. Márpedig az utca hangja, a civilek, akikkel egyelőre nem tud mit kezdeni a parlamenti többséggel rendelkező hatalom, nagyon is mozgósítható, és máris aktív. Még el lehet hallgatni, illetve kicsinyíteni a részvevők számát, a szombati tüntetéseken, úgy tenni, mintha követeléseik el sem hangzottak volna, de a dolog minden bizonnyal folytatódni fog. Hatásukra pedig egyéb ügyek miatt – lásd. infláció, árfolyamesés, gondokat okozó adóreform, és mindenekelőtt a korrupció stb., stb. – elégedetlenkedők is csatlakozni fognak hozzá, újra bizonyítva, nem lehet populista jelszavakkal, a vox populi ellenében kormányozni.
Közelebb hozzánk, nagy kérdés, hogy érdemes-e a rommagyar politikai establishmentnek ezzel a kormánytöbbséggel menetelni? Vállalható-e egyáltalán Dragnea két szép szeméért a kooperáció, a rommagyar polgárság jórészének ellenében? Új fejlemény, hogy – az (i)gazságszolgáltatás újra szabályozási kísérlete, és a korrupciós ügyek miatt stb. – a rommagyar civil társadalom is mozgolódik, és ezt nem lehet másképpen értelmezni, mint ellenállást a rommagyar politika jelenlegi kurzusával szemben. Szombaton még csak egy-két tucatnyi civil tüntetett Bukarestben a hatalom, és alulértetten mindenképpen az azt követő szövetség ellen, de eddig is sok rommagyar vett részt a kormányellenes megmozdulásokban, és számuk növekedni fog. Olyan szolidaritás épülhet föl a civil társadalomban, ami az eddigi Fidesz inspirálta kisebbségi etnonacionalista politizálás kereteit kérdőjelezi meg, és akkor? (Érzékeli ezt Kelemen Hunor, legalábbis megbékélő, ha nem egyenesen elfogadó nyilatkozatot adott a tüntetőkről/tüntetésekről. Érthető, ha a magyarországi kampányban nem akar szembe menni egyetlen rommagyar irányzattal, vagy csoporttal sem, hiszen feladata van: mozgósítani Orbánra való szavazáshoz).
Minden esetre a kormányválságok és civil társadalmi megmozdulások egyre nyilvánvalóbbá teszik, amit eddig is lehetett tudni: nem lehet egyszerre két nacionál-populista hatalmat szolgálni (ezt a MinoritySafePack kezdeményezés előrelátható kudarca is jól érzékelteti), különösen kisebbségi helyzetben nem. Sem a Dragnea-Tăriceanu-pártiság, sem az Orbán-pártiság nem tartható egyszerre. És főként nem a kisebbségi – azaz általános emberi! – jogok következetes fenntartása, az érte való sokoldalú és az EU-t is implikáló politikai harc hangoztatása mellett. Nem foghat az illiberális macska liberális demokráciát, pláné nem egyszerre kint és bent – hogy a költőóriás szavait, ilyen vulgárisan parafrazáljam.
A nyárelő vízválasztó lesz a rommagyar politikában. Itt szárba szökkenhet a civil elégedetlenség, ha tovább menetelnek az egyre népszerűtlenebb (lassan már-már egészen abszurd, Ionesco-i) hatalommal, és a civil kurázsi is felhorkanhat, nyílt ellenállás és tüntetések jöhetnek, valamint újabb kormányválság. Ez viszont az előrehozott választásokat is valószínűsíti. Odaát pedig Orbán, amennyiben nem sikerül a kvóta, nem lesz elég a mozgósítás az átszavazásra, kevés lesz a hálavoks stb., benyújtja a számlát, és az igazán fájdalmas lesz (amúgy sem sikerült teljes jogú kliensé válnia a Kelemen vezette fő itteni Fidesz fiókpártnak, hiszen a nagy magyarországi adóösszegeket Kató Béla és Demeter Szilárd kezeli, a szövetségnek csak töredék jut!).
Magyari Nándor László
