FüHü

Mert a nagy pénzt (az igazi zsét) nem a Fidesz itteni fiókpártja, amiben továbbra sem bízik meg a magyarországi vezér, hanem mások – Kató Béla és Tőkés körei stb. –  kapják, egyelőre számolatlanul. A felelősség és a (Hódmezővásárhely után újratöltött) kockázat pedig, Kelemené és persze mindannyiunké, akiket pedig már alig-alig képvisel.

Izgalmasra sikeredett, holott vállaltan unalmas kellett volna legyen a Fidesz itteni fiókpártjának ülésén elmondott elnöki beszéd. A vezér, nyilvánvaló manipulatív szándékkal úgy tett, mintha csak egy rutinfeladatot látott volna el beszámolójával, mert be kellett számolni, mert a politikai helyzetértékelés szokás.

Úgyszólván van néhány pikantéria (hogy ne mondjam anomália) abban, amit Kelemen a hét végén elmondott, amire bízvást érdemes reflektálni. Először is az, hogy centenáriumi szorongásainak hangot adva a „százéves” (téves eufemizmus) Román államot, azzal piszkálja, hogy céltalan, és víziótlan, azaz nincs jövőképe. Kínos dolog, de a riogatás nem járt sikerrel, nincs nagy nacionalista és magyar-ellenes hullám, persze takaréklángon mindenkor ott pislákol a román politikum bevetésre kész eszköztárában, de legalábbis pillanatnyilag, nem virulens. Köztünk maradjon, egyáltalán nem jött be a már múlt év végén belengetett nagy nacionalista fordulata a román politikának, hiszen az (i)gazságszolgáltatás, különösen a DNA domesztikálásának, alárendelésének és a politikai establishmentnek való kiszolgáltatásának folyamatos kísérlete, messze túltesz az etno-nacionalista törekvéseken.  Én meg azt mondom, a „román államnak” sajnos van víziója – lassan vagy száz éve –, éspedig egy lehetőség szerint etnikailag homogén, emlékezethiányos, nagyon román és ekként intoleráns „nemzet” fölépítése. És ez a vízió, és alig rejtett program, sajnos átitatta és itatja az intézményeket, az adminisztrációt, és magát a többségi román társadalmat is (az etno-nacionalista történészek és historiográfia a legnépszerűbbek errefelé). Erről a jövőképről kellene valahogyan, elfogadható eszközökkel, lebeszélni „Romániát”, és egy nyitott, toleráns, befogadó és multikulturális stb., „semleges” államot faragni belőle. Mintha eddig Kelemen Hunor is tudta volna ezt, mintha ez ellen lépett volna föl következetesen a már csak nevében szövetség, mintha eddig az etnikai, többség-kisebbség közötti béke, a multikulturalitás lett volna a fontos, nem az egymásnak feszülő – többségi és kisebbségi – etno-nacionalizmusok lettek volna a cél. Csak hát más idők járnak Pesten, és így Kolozsváron, Vásárhelyen és Váradon, meg, és főként, a Székelyföldön stb.  is, ezért az ötölés-hatolás, ezért a zavaros és manipulatív beszéd, a megtévesztő kommunikációs panelek.

A modern államok esetében céljai, programja, a mindenkori kormánynak vannak, és amúgy a jelenlegi céltalant, víziótlant és programtalant, Kelemen és társai, nincs még hat hete, hogy támogatták, pontosabban „adtak neki egy új esélyt”, a parlamenti beiktatáskor. Az elnök véleményt sem mondott a kormányról, kérdésre azt válaszolta, hogy majd száz nap után, tehát miről is beszél most? Ugyanis csak az hiányozna nekünk, hogy – amint Kelemen igényli – Románia rendezze a „magyar emberek helyzetét”, hát, csak az lenne a botrányos. Ha a főnök a kisebbségi jogok kérdéskörének a rendezésére gondol, szögezzük le: nincsenek végleges megoldások, a többségi-kisebbségi viszonyok dinamikája, akárcsak az egész társadalom folyamatosan változik. Meglehet, hogy Románia, mint annyi más területen, pillanatnyilag „rendezte” a kisebbségi kérdés szabályozását, a kilencvenes évek, illetve a kétezresek első évtizedére jellemző módon, és ezt szokták is mondani a román politikusok, de. Egyfelől ismét csak az EU-s elvárások legminimálisabb szintjén, és a legutolsó pillanatban fogadta el Románia, a kisebbségi (lényegében nyelvhasználati és oktatási) jogokat ahhoz, hogy felvegyék az EU-ba. Másfelől pedig – a régió ex-szocialista országaihoz mérten is igazolhatóan – óriási a különbség a szabályok, az alkotmány és a törvények, valamint a gyakorlat között, a kisebbségi jogok területén is. (Jól példázza ezt a MOGYE helyzete, amit a BBTE mintájára és a törvénynek megfelelően sem sikerült multikulturálisra változtatni.) Ezért folytatólagosan újra kell gondolni és szabályozni a kisebbségi jogok kérdését, minden ilyen erőfeszítés kívánatos és üdvözlendő, hiszen a sokat hangoztatott modell-értékűség ezen a területen valóban fata morgana, amint azt számtalanszor elmondta a szövetség elődje, amikor még saját fejével gondolkodott a rommagyar politikai (és értelmiségi) elit, és kevesebbet „magyaremberezett” a vezér.

Van azonban egy valóban nagy gondja a jelenlegi román államnak, ami etnikumtól és társadalmi státusztól függetlenül – már leszámítva a kisszámú haszonélvezőjét – probléma, mégpedig az intézményesült és strukturális közéleti korrupció, mely elapasztja a forrásokat és morálisan is degradálja a teljes társadalmat. És ezt kezeli tabutémaként egy ideje a Fidesz itteni fiókpártja és szóvivője Kelemen Hunor. Ma az a rommagyar párt(ok) alapállása, hogy „magyar ember” korrupt nem lehet, ergo minden ilyen ügy magyarellenességről szól. Pedig ez idő szerint, még az összeesküvés-elméletekben gyakran szereplő „párhuzamos”, „mély”, vagy „ügyész” állam sem firtatja politikai vezetőinknek a magyarországi költségvetési pénzekkel folytatott khm …., „gazdálkodását”. Ha lenne ilyen, csak akkor lepődne meg igazán a rommagyar nagyközönség, politikusainak és csatolt részeiknek feddhetetlenségét illetően. És nem tűnik kizárhatónak, hogy lesz még olyan, hogy az adományozó – persze nem a Fidesz, hanem egy esetlegesen másik kormány – fog érdeklődni a költségvetési pénzek sorsa iránt. Ezért a manipuláció, ezért történhet meg, hogy akár vállalt pártcsaládjától is elpártolva csupán a PSD-ALDE-t, a jelenleg regnálókat, látja partnernek a vezér, ezért ellenséges az államelnökkel, és ezért vált mára a legreakciósabbá pártja (az Ab éppen ma tárgyalja a parlamenterek összeférhetetlenségét jórészt föloldó szövetségi kezdeményezésű törvény alkotmányosságát).

Végül, azt már csak a meghökkentési szándék, az abszurd iránti költői vonzalom, az alternatív tények imádata mondathatja Kelemen Hunorral, hangos hahotázás nélkül, hogy az anyaországi kampánnyal kapcsolatban „… a magyarországi pártok részéről nem érkezett semmilyen kérés a szövetség felé.” Hadd szögezzük le, Kelemen és pártja nem pénzért adja-veszi a rommagyarok hálavoksait, hanem kisebbrészt meggyőződéstől vezetve, nagyobb részt pedig Orbán Viktor zsaroló és bosszúálló természetétől tartva, aki kisegítette az elmúlt választási kampányban az itteni fiókpártot. Mert a nagy pénzt (az igazi zsét) nem a Fidesz itteni fiókpártja, amiben továbbra sem bízik meg a magyarországi vezér, hanem mások – Kató Béla és Tőkés körei stb. –  kapják, egyelőre számolatlanul. A felelősség és a (Hódmezővásárhely után újratöltött) kockázat pedig, Kelemené és persze mindannyiunké, akiket pedig már alig-alig képvisel.

Magyari Nándor László