Azt hiszem nincs, mert nem lehet, senki annyira naiv, hogy Kelemen Hunor PSD kongresszusi szövegét komolyan vegye, egy percig is elhiggye és ne vegye észre, hogy manipuláció. Nemcsak nem képviseli, amit mond, sőt szembe megy azokkal a célokkal, melyek a rommagyarság helyzetéből, mintegy „természetesen” következnek, hanem egyre inkább tudatlannak és vaknak, hogy ne mondjam hülyének néz bennünket.
Túl azon a “szokatlan” fejleményen, hogy saját pártcsaládjához képest vetélytárs politikai párt rendkívüli kongresszusán teszi tiszteletét, valójában mutatja föl hódolatát, a Fidesz itteni fiókpártjának elnöke, gesztusa mellett, szövege is problémás. Legalábbis a józan ész, a reálpolitikai, sőt a médiapolitikai megítélés, a gyakorlat és a szimbolikus politizálás szempontjai szerint is ellentmondásos, nehezen értelmezhető. Mert egy rendkívüli kongresszus, mely ráadásul csak arról szól, hogy a legitimitását és népszerűségét egyre inkább elveszítő, hatalmon levő párt úgy rendezze újra sorait, ahogyan az autoritér elnöke azt megkívánja, csak akkor és annyiban indokolja egy másik párt elnökének a fölszólamlását, ha valami rendkívüli mondanivalója van. Ha valami olyant akar bejelenteni, ami halaszthatatlan, ha olyan politikai üzenetet fogalmaz meg, ami „világra szóló”, mint amilyen például az lett volna, hogy a párt ezután kormányra lép a kongresszust tartóval, vagy valami hasonló. Ilyesmi nem történt, és ezért a félig-meddig ellenzékben levő párt egyszerűen csak hódolata jeléül képviseltette magát a legmagasabb szinten, egy lényegében üres, fölszólamlással.
Különösen meglepő a kontextus, amiben Kelemen Hunor lojalitásáról biztosította a PSD-elnököt, hiszen a rendkívüli kongresszus az ő kezdeményezésére és arról szólt, hogy leváltsák azokat a másod-harmadrangú pártvezéreket, akik – bár félszájjal, de – bírálni merték a főnököt, és olyanokkal helyettesítsék, akiktől föltétlen lojalitást remél Liviu Dragnea. Ezt jól jelzi a tény, hogy azok a jelöltek, akik nem élvezték a daddy föltétlen bizalmát, és akikre formálisan szavazott ugyan a kongresszus, arra sem kaptak lehetőséget, hogy elmondják „programjukat”, azt, hogy mit tennének a megcélzott funkció elnyerésének esetén. A rendkívüli kongresszus föl sem vetette az elnök felelősségét az utóbbi kormányok válságáért, a saját kormányok megbuktatásáért, a népszerűségcsökkenésért, stb. (nem mellesleg, arra sem kérdezett rá senki, hogy mit jelent Liviu Dragnea 9%-ra mért népszerűsége, miközben az ellenzék, már államelnök-jelöltet hirdet), mindazon kudarcokért, melyek a hatalmon levő párt hiteltelenségét rendkívüli módon növelték.
Tudom, hogy a kognitív disszonancia elméletét a populista politika alapjaiban cáfolta meg, az ellentmondásoktól, az inkonzisztenciától nem riadnak vissza a magukat öröknek tételező politikusok, valójában percemberek, akik ma a politikai mezőnyt uralják. Mégis föltűnő, hogy Kelemen Hunor, utóbbi időszakban tett kijelentéseinek homlokegyenest az ellenkezőjét mondja, egy olyan helyen és olyan környezetben, melyben valójában nincs is keresnivalója. Miután több alkalommal fölvezette, hogy nemcsak a jelenlegi kormánynak, hanem Romániának (sic!) nincs is semmiféle programja, stratégiai célrendszere az EU-s és NATO csatlakozást követően, sőt az elmúlt száz esztendőben, sem lenne, most azzal magyarázza jelenlétét és a PSD támogatását, hogy az – legalábbis egyelőre – a „közjót szolgálja”. És ebben az összefüggésben nemcsak hiteltelen a kijelentés, hanem minden további magyarázat nélkül, értelmezhetetlen is, mert miféle „közjó”-ról beszélhet Kelemen Hunor, ebben a kontextusban? Miféle meghatározását olvashatnánk ki a közérdeknek abból, amit mond, és amit a PSD-ALDE kormány képvisel? És magyarázatokért fölösleges az ellenzékhez, az államelnökhöz, vagy az EU-s és a politikai nyugat által megfogalmazott aggályokhoz fordulnunk, elég csak a Fidesz fiókpártok bírálatait fölemlegetnünk, ahhoz, hogy belássuk, nehéz az utóbbi kormányokat a közjó és a jó kormányzás iránti elkötelezettséggel megvádolni.
Egyre nyilvánvalóbb, amit sok elemző a PSD-ALDE mandátumának kezdetétől mond, hogy a számokban megtévesztően magas gazdasági növekedés nem fenntartható, nem beruházásokon, hosszú távú infrastruktúra-fejlesztésen, átgondolt gazdaságpolitikákon, hanem csupán a fogyasztás stimulálásán, konjunkturális tényezőkön alapul. A kormány az osztogatást, az ellentmondásosra sikeredett fizetésemeléseket, az úgynevezett adóforradalmat és pénzügyi intézkedéseket csak arra használja, hogy leple alatt az (i)gazságszolgaltatást rendelje alá, a hatalmasoknak. A korrupció ellenes föllépés élét igyekszik elvenni, hathatós „külső” támogatással. Ezt nemcsak a vitatott és közfelháborodást, valamint megalapozott szakmai bírálatokat kiváltó új igazságügyi szabályozások (még tervezetek) jelzik, hanem az is, ahogyan a hatalom centralizálni és az összes közintézményt átpolitizálni próbálja. Mindenféle autonómia fölszámolásával kísérletezik, amint azt az újonnan benyújtott közigazgatási törvény mutatja, melyet a rommagyar párt is kritizál, elsősorban a prefektusok hatalmának megnövelési kísérlete kapcsán. És ehhez a központosítási törekvéshez kapcsolódik most a Kelemen Hunor féle fiókpárt, és itt kell keresni az affinitást, az egyetértés, amit Kelemen kifejez, nem a közérdek, hanem az illiberális demokrácia, a populista nyomulás támogatásában leledzik, melyhez a budapesti kormány ad hátszelet.
A közjó, melyet a bizonyítottan képtelen és inkompetens kormányok állítólag követtek/nek, csak alibi, szemfényvesztés, melyet a közvélemény sem támogat. Miféle közérdeket képvisel a kormány és csatolt része a rommagyar establishment, ha a lakosság 2/3-a véli úgy, hogy az ország dolgai rossz irányba haladnak? És miféle közérdek szolgálatáról beszélhet Kelemen, aki céltalannak és stratégia nélkülinek nevezi a kormányt (sőt az országot magát), mely azután mégiscsak a közjót szolgálja, vagy lehet egy kormányzat részéről a közjót szándéktalanul, mintegy véletlenül szolgálni? A közjó (melyet Walter Lippmann úgy határoz meg, hogy „az, amit az emberek választanának, ha világosan látnának, józanul gondolkoznának, érdek nélkül és jóindulatúan cselekednének”), a gyakorlati politizálásban éppen a helyes és a többség által kívánatosnak tartott, annak érdekeit szolgáló, célok kijelölését és azok egyeztetését jelenti a lehetőségekkel, a végrehajtó hatalom szintjén pedig, a következetes cselekvést az így kijelölt célok elérése érdekében. Miféle elfogultság kell ahhoz, hogy egy olyan hatalom mellett letenni a voksot – hogy kinek a nevében, az egy külön kérdés – mely saját kormányát buktatja meg, naponta változtat „kőbe vésett” programján, melyet egy elítélt fogalmaz a háttérből, és egy szintén elítélt „szakért”, kormánytanácsosként?
Azt hiszem nincs, mert nem lehet, senki annyira naiv, hogy Kelemen Hunor PSD kongresszusi szövegét komolyan vegye, egy percig is elhiggye és ne vegye észre, hogy manipuláció. Nemcsak nem képvisel, amit mond, sőt szembe megy azokkal a célokkal, melyek a rommagyarság helyzetéből, mintegy „természetesen” következnek, hanem egyre inkább tudatlannak és vaknak, hogy ne mondjam hülyének néz bennünket.
Egyébként láthattuk, hogy csinos – és nála alig harminc évvel fiatalabb – „barátnője”(-titkárnője) van Liviu Dragnea pártvezérnek, aki az első sorból, a báb-miniszterelnökasszony (úgyis, mint násznagy-jelölt) jobbján csápolta végig a rendkívüli kongresszust – Kelemen Hunor szerint – a közjó épülésére, és biztosan van/lesz még lennebb is.
Magyari Nándor László
„A Rózsadomb szélén, tökéletesen csendes nyugodt mellékutcában, erdő mellett, harapni való tiszta levegőben, néhány éve provanszi stílusban, a legnemesebb anyagokból minden részletében finoman kidolgozva épült mediterrán jellegű luxusvilla. E ház tulajdonosa, ha a napi hajsza után hazaér, mély lélegzetet kell hogy vegyen a friss erdei levegőből, és kiülhet a kerti nyugágyak egyikébe, vagy télen beülhet az elegáns nappaliban egy kényelmes fotelba a kandallóban duruzsoló tűz mellé, és úgy érezheti magát, mintha nem is Budapesten volna, hanem Svájc vagy a francia Alpok kis falujának elegáns polgárvillájában, erdei környezetben, tiszta hegyi levegőben, csendben és tökéletes nyugalomban”.
A vér voksolásra hívó szava egy aláíratlan politikai reklámon, amely a vajdasági közmédiában jelent meg.
