Adódik is a kérdés, hogy liberális demokrácia lehet-e az ami nálunk fele is egyre inkább utat tör magának, amit – minden kétséget kizáróan – orosz, török, magyar, stb. mintát követve próbál a román társadalomra erőltetni a kormányzó többség, és minden bizonnyal ezen az oldalon áll a Fidesz itteni, a rommagyarság keretében hegemón, pártfiókja is.
Kiváló kifejezést találtak az „alternatív tények” kifejezés amerikai kiagyalói a populista politizálás alapjainak megnevezésére, mert a kortárs populizmus filozófiai alapját, ha ugyan van neki ilyesmije, a „nemlétező” dolgok „létezőkként” való föltüntetése (arisztotelészi értelemben a tökéletes hazugság, azaz hamis állítások szövevénye) adja. És ha ez az árnyékvilág – a valóság mediatikus szimulákrummá való átrajzolása nyomán – önálló életre kel, azaz már semmiféle kapcsolatot nem tart az „elsődleges”, megtapasztalható, mérhető, racionális kategóriákkal fölfogható, közvetlen tényekkel, akkor sem belülről, sem kívülről, racionális eszközökkel, nem bírálható. Csak az előítéletes, minden oldalról csupán hittételekre épülő viszonyulások férnek hozzá ahhoz a zárványhoz, amit az alternatív valóság, a „másik világ”, az illúziókra és manipulációra épített, stb., politikai diskurzusok, ha úgy tetszik „forgalmaznak”. Másik regiszterben fogalmazva, olyan diszkurzív zárványokat, a politizálásnak olyan szigeteit írják körül a populista szólamok, melyek egymással ab ovo nem kommunikálnak. Ezzel viszont elvesztődik a demokratikus politizálás párbeszédre, kölcsönös kontrollra, és ugyanakkor elismerésre, a közokoskodás erejére, stb. épülő jellege. Adódik is a kérdés, hogy liberális demokrácia lehet-e az ami nálunk fele is egyre inkább utat tör magának, amit – minden kétséget kizáróan – orosz, török, magyar, stb. mintát követve próbál a román társadalomra erőltetni a kormányzó többség, és minden bizonnyal ezen az oldalon áll a Fidesz itteni, a rommagyarság keretében hegemón, pártfiókja is.
Az a gond a tények laza kezelésével, hogy egyenesen ne elhagyásukat mondjam, hogy megnyitják a lehetőséget az értelmezések és az alternatív valóságépítés előtt, elsekélyesítik, végtelenül leegyszerűsítik a politikai közbeszédet. Pontosabban végletesen relativizálják azt, hogy mi az „igazság”, legalábbis egy adott pillanatban és egy adott ügyben, és ugyanakkor fél- meg áligazságokat neveznek ki valós tényeken alapuló „igazságoknak”. Egyszóval nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen, egy olyan pörben tanúskodni, melyben nincsenek jól körülhatárolt szerepek – a bírói, védőügyvédi, vádlói és vádlotti szerepek összekeverednek – és a tulajdonképpeni peren kívül állók döntő hatással bírnak az ügyekre, sőt a pör egész menetére is. Mert azt hiszem annyi azonban világos, hogy ilyesmi történik a hazai politikai palettán, abban a két ügyben, melyet egyfelől a mély, vagy párhuzamos állam légből kapott fogalmának peres úton való igazolására indított a belügyminiszter (Carmen Dan) asszony. És ugyanígy áll a dolog a kormány közvetítésével zajló Dragnea-Johannis párharccal. Ami viszont egyáltalán nem egy jól körülhatárolt térben – mondjuk úgy, nyilvánosság előtt zajló politikai bíróságon -, és meghatározott, illetve látható szereplőkkel, világosan elkülönülő tényállások felelevenítésével, stb., zajlik, hanem gerillaharc, amolyan balkáni-zombi módra lefolytatva.
Történt ugyanis, hogy a belügyminiszter följelentést tett magánlakása háborgatása ügyében, azt állítva, illetve sugallva, hogy a titkosszolgálatok valamelyike lehallgatókészüléket (leánykori nevén, poloskát) helyezett el a lakásában, amit két általa kihívott, tehát bizalmi embere (volt biztonságisok) találtak volna meg. Csakhogy a Legfelsőbb Bíróság elvetette az ügyet, miután kiderült, hogy a miniszter-asszony bizalmasai – viccből, heccből, vagy inkább utasításra – helyeztek el egy működésképtelen mikrofont a lakásban, és nem ott találták meg (tökéletesen Jereváni Rádió hír, nemde?). Az ügy hátterében pedig az áll, hogy a vezető kormánypártok – lényegében azon igyekezetükben, hogy korrupciós ügyeik alól fölmentődjenek – párhuzamos államról kezdtek beszélni, aminek fő képviselője az államelnök lenne. Ezt a Dragnea-féle kitalációt lett volna hivatott mintegy peres úton, a bíróságot és a közvéleményt megtévesztve „igazolni” a mikrofon-művelet. Most, hogy kipukkant a lufi, a miniszter-asszony nem kommentál, a közvélemény pedig, gondol, amit gondol, és aztán napirendre tér: a lehallgatás, „alternatív tény volt”, na és aztán? Nemhogy nem mond le a belügyminiszter, de megsértődött és nem válaszol újságírói kérdésekre, felhúzott orral, mintegy kikéri magának, hogy őt egyáltalán kérdezgessék.
Két forduló után van a nyílt államfő-kormányfő mérkőzés, és mindkettő izgalmas, ha ugyan nem tragikus következményekhez fog vezetni. Az első egy külpolitikai offenzíva, aminek keretében, az államelnök megkérdezése nélkül látogatott el Izraelbe a miniszterelnök-asszony, ezúttal mentorával és pártfőnökével Liviu Dragnea parlamenti elnökkel együtt és ígérte meg a román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését. Ez nemcsak az EU (és az ENSZ) elvárásával megy szembe, de az eddigi román-, és Johannis kifejezett álláspontjával is. (Nem csak én mondom, hogy a gesztus példa nélküli az elmúlt száz év román külpolitikáját tekintve, mely mindig egységes, és valljuk be sikeres, tudott lenni még a két világháború közötti kormányválságok idején, vagy a Ceusescu-éra nagy részében is). Ezzel a belpolitikai játszma egy már az ország érdekeit valóban sértő területre tevődött át, még ha mindenki úgy is tesz, mintha mi sem történt volna és ezzel egy sarkalatos külpolitikai kérdés vált amolyan alternatív ténnyé: a látogatás és az ígéret (no, meg a további titkos tárgyalások) meg is történtek, meg nem is, attól függ, honnan nézzük. Nyomában az államelnök lemondásra szólította föl a miniszterelnök-asszonyt (aki, egyes források szerint, hajlandó is volt lemondani, de főnöke nem engedte), aki aztán Dragnea utasítására maradt.
A második forduló, ami éppen tegnap zajlott, belpolitikai, pontosabban a költségvetési hiány, az infláció és a gazdaság általános helyzetének értékelése kapcsán került napirendre. Az államelnök ugyanis, a kormány által közzétett adatok és összehasonlító statisztikák alapján bírálta, illetve vádolta a kormányt a pénzügyi folyamatok ellenőrzésének hiánya és a gazdaságirányítási képtelensége okán. És az adatok (gazdasági-pénzügyi tények) ez esetben is rugalmasan kezelendők, hiszen a kormánypártiak homlokegyenest ellenkező dolgokat olvasnak ki belőlük, mint az elnök, aki újfent és azonnali lemondásra szólította föl a miniszterelnök-asszonyt. To be continued ….
Nem tudható kinek van „igaza” és van-e valamelyik félnek, de tudható, hogy míg Dragnea and Co. az illiberális demokrácia útjára kívánja terelni Romániát, addig Johannis (legalábis ezidáig) a politikai nyugat követője, a demokratikus jogrend védelmezőjének szerepét viszi. A rommagyar ál-képviselet az előbbi oldalán áll, ez az Orbán-hatás, és keserves tévútra fog vezetni.
Magyari Nándor László
