FüHü

Költőiek a kérdések, hiszen könnyen belátható, ha győz Dragnea and Co., és vele menetel a mai rommagyar politikai elit, nemcsak a képviselet, a kisebbségnek kedvező demokratikus rend, hanem a kisebbségi lét egész törvényi és intézményi garanciarendszere kerül veszélybe. A huszonnegyedik órában vagyunk, ha ezen az úton haladunk, nem lesz visszaút, és rövid lesz a végjáték: masszív elvándorlás és gyors hanyatlás, a rommagyar kisvilág(ok) vége.

Úgy tűnik messziről jobban látszik, amit mi románok és rommagyarok valahogy nem látunk meg, pedig alapos okunk lenne észrevenni a nyilvánvalót. A NYTimes minapi összefoglalója jobban és egyszerűbben keretezi be és értelmezi azt, ami a napokban a román politikában történik, mint a legtöbb itteni elemző és politikai szereplő teszi. Dragnea and Co., a putyini, orbáni, trumpi (stb.) szélsőséges jobboldali nacionalista és populista retorikához igazodva (alt-right) összeesküvéselméleteket sző és forgalmaz az (i)gazságszolgáltatással szembeni harcában, ezért beszél a meghatározhatatlan “párhuzamos államról”, és tűnteti föl saját magát, áldozatként. A büntetett és több ügyben megvádolt PSD elnök – egyébként Trump eljárásához mindenben hasonlóan cselekszik – újítása csak annyi, hogy nem “mély”, hanem “párhuzamos” államról beszél, amikor körvonalazódó összeesküvéselméletét (konteóját) vázolja, és a DNA vezetőjét, valamint az államelnököt vádolja összeesküvéssel. Ugyanakkor – Orbánhoz hasonlóan, bár egyelőre valamennyivel visszafogottabban – a sorosozást is kezdik divatba hozni, a kormányt valóban a háttérből irányító Dragnea és társai, mindenféle konkrétum, vagy tény, információ fölvázolása nélkül. A cél az (i)gazságszolgáltatás politikai befolyás alá helyezése, most már nem hirtelen hozott sürgősségi kormányrendeletekkel (ezek miatt ment az utcára a forradalmat követő legnagyobb tömeg a tavaly télen), hanem magyar-lengyel mintára, a parlamenti többség diktátumával, törvénykezéssel. Az igazságszolgáltatás alárendelése (state capture) nemcsak a megvádolt (sőt már elítélt) korrupt vezetők fölmentését célozza, hanem a korrupcióellenes harc ellehetetlenítését. És nem mellesleg, az államelnök politikai játékterének a szűkítését is célozza, aki a korrupció-ellenes harc fő szóvivője, akinek politikai kommunikációja erre épül.

Nem lenne érdemes önmagában a párhuzamos-, vagy ügyészállam (ezt a statisztikák önmagában is cáfolják, hiszen a DNA-s vádemelések igen magas aránya válik bírói végzések alapjává, még európai mércével is hatékonyak az elmúlt időszak eljárásai, és a felmentettek aránya is rezonábilis, elfogadható mértékű) üres konteójának értelmezésére fordítani energiát, hiszen bizonyíték híján, nyilvánvalóan csak politikai retorika, kommunikációs fogás. Hanem az itteni Trump-jelölt, Dragnea helyzete különösen cinikus, illetve faramuci, hiszen ha valaki háttérből irányít központi hatalmi intézményeket, az éppen ő maga, aki nem mellesleg büntetett előéletű is. Ha addig nem lett volna világos, akkor a jelenlegi miniszterelnök-asszonytól tudnánk, hogy biza ő csak a “párt – értsd Dragnea – erős karja”, akaratának kormányzati képviselője. De hát az elmúlt időszak botrányos miniszterelnök váltásai éppen a párhuzamos párthatalom működésének az eredménye. Ezért kellett példátlan módon parlamenti procedúrával meneszteni saját kormányt és lemondásra kényszeríteni saját – enyhén renitens – miniszterelnököt, és állítani egy ezidáig obediens, bábuként működő harmadik miniszterelnököt. Ez pedig nagyban hitelteleníti az egész Dragnea-i harcot, tetszik nem tetszik – és ezt biza a mi rommagyar elöljáróink is egyre gyakrabban elfelejtik – a hitelesség, a bizalom és a legitimitás (amit tévesen csak a választások aktusára igyekeznek korlátozni) feltétele, hogy hiteles kommunikátorok, azaz az adott ügyekben nem érintettek beszéljenek. Tetszik nem tetszik a beszélő őszintesége és érintetlensége, az hogy “ki beszél” ad vagy nem ad hitelt, annak amit mond. Amikor egy büntetett előéletű személy beszél ügyészállamról, vagy egy a háttérből irányító pártvezér papol titkos összeesküvésről, láthatatlan párhuzamos államról, hiteltelen, és minél többet és intenzívebben kardoskodik, annál hiteltelenebb lesz, ez biza ellene megy a bizalomépítésnek, és a meggyőzésnek, köztudottan, az ókortól (Platón és Arisztotelész fejtik ki ezt elsőként) egészen napjainkig.

A párhuzamos állam konteójának sűrű emlegetése, hogy már a sorosozást  – melynek biza nemcsak antiszemita, hanem magyarellenes éle is van, amikor román politikusok és propagandisták hajtogatják – ne is mondjam, különösen zavarba hozza, az amúgy is önállóságát vesztett, itteni Fidesz fiókpártok megszólalóit. Közvetlen kérdésre válaszolva Kelemen Hunor is csak ötöl-hatol, nem tudja, hogy mi az, paradox módon, és kiszolgáltatott helyzetének következtében viszont, azokkal menetel, akik erre alapozva hoznak törvényt és viktimizálják saját magukat, leszerelni igyekeznek a korrupcióellenes politikákat, stb.

Nem tudom, ezért csak logikai levezetésnek, spekulációnak, viszont ilyenként megalapozottnak tűnik, hogy a rommagyar politikai mainstream aktív és lelkes közvetítője az orbáni illiberális állam eszméinek és tanácsadója a PSD-ALDE vezérkarnak, a magyarhoz hasonló rezsim kiépítési kísérletében. Márpedig ez ha kiépül – egyelőre a fél-elnöki rendszert statuáló Alkotmány, valamint a kétharmados parlamenti többség hiánya miatt kétséges a dolog – az a viszonylag önálló rommagyar társadalom, igen a régebb annyit követelt autonóm, önigazgató és ennyiben párhuzamos társadalom eszméjének, és/vagy utópiájának feladását jelentené.

A párhuzamos állam, bármit is jelentsen ez a PSD-s összeesküvéselmélet kontextusában, elleni kirohanások nem csak az (i)gazságszolgáltatás politikai kiszolgáltatását célozzák, hanem mindenfajta autonómiát fenyegetnek. Ha sikerül elzavarni a DNA vezetőjét és egy politikailag lojálisat helyére ültetni, ha sikerül a korrupció üldözésének jogi kereteit felpuhítani, az államelnök hatásköreit megnyirbálni, és mindenekelőtt az elítélt/megvádolt korrupt hatalmasokat fölmenteni, akkor a “harc” tovább fog folytatódni. Az összes még valamelyes függetlenséggel, autonómiával rendelkező intézmény veszélyben forog, bármikor a “párhuzamos állam” jelzővel illethető és mint ilyen einstandolható, fölszámolható képviselői leválthatók, sőt megbélyegezhetők és üldözhetők.

És akkor, hogyan tovább rommagyarság? Hová vezethet a kettős beszéd, mely egyfelől továbbra is retorikájában autonómiáz, másfelől pedig az intézményi függetlenségek és autonómiák fölszámolását követeli? És főként, kit képvisel még, egy ilyen diskurzussal a rommagyar mainstream? Egyáltalán, meg lehet-e fogalmazni a magyarországi kormánynak való kiszolgáltatottság és az illiberális demokrácia bevezetésének itteni követelése mellett, hiteles rommagyar politikai – de egyre inkább társadalmi és kulturális – jövőképet? Költőiek a kérdések, hiszen könnyen belátható, ha győz Dragnea and Co., és vele menetel a mai rommagyar politikai elit, nemcsak a képviselet, a kisebbségnek kedvező demokratikus rend, hanem a kisebbségi lét egész törvényi és intézményi garanciarendszere kerül veszélybe. A huszonnegyedik órában vagyunk, ha ezen az úton haladunk, nem lesz visszaút, és rövid lesz a végjáték: masszív elvándorlás és gyors hanyatlás, a rommagyar kisvilág(ok) vége.

Magyari Nándor László