A helsinki Trump – Putyin találkozó és arra kapott hazai reakciók késztetnek e sorok, gondolatok közzétételére. Különösen a magyar média interpretálása, ahol a magát „balliberális”-nak nevező jó szándékú, szociálisan érzékeny szárny nem tudott mit kezdeni sem Trump-pal, sem Putyin-nal. Vicces, de inkább szomorú volt látni, olvasni, hogy képtelenek jelzők nélkül szemlélni a történéseket, és kizárólag a puszta tények közlésére szorítkozni. Helyette minden áron bizonyítani akarták, hogy két „rossz” vezető „észjátékának” voltunk tanúi, ahol a tapasztalt „gonosz” (kágébés) legyőzte a tapasztalatlan, kétbalkezes, naiv, buta milliomos palántát. Szánalmas volt a hazai médiát követni. Mintha a magyar megmondó emberek valóban nem ismernék világunk alakulását. Nem látnák a napjainkban folyó hatalmas változásokat, amik valójában már rég (1989-90 – vagy még előbb) elkezdődtek, de még mindig nem tudjuk merre halad, mi lesz belőle. No, és ebből nekünk, itt a Kárpát-medencében, mi hasznunk lesz? A hazai „baloldal” csakis az amerikai elnököt kritizálók véleményét közvetítették. Szinte ugyanazt a metódust használták, mint a kormánypárti média (pl. migráns ügyben), és azt szajkózták, hogy az amerikai elnök „egy bohóc”, nem ért semmihez, különösen a külpolitikához. Sőt, hazaáruló (sic!). Ennek alátámasztására olyan figurákat dobtak be a magyar köztudatba, mint az egykori republikánus kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aki köztudottan Trump-ellenes. Különösen, amióta Trump felmondta a párizsi nemzetközi klíma-megállapodást. Arról, persze nem szólnak, (a hazai „balliberálisok”), hogy Trump nem tartotta, és nem tartja, helyesnek, hogy amíg az USA dollár milliárdokat költ a légszennyezés csökkentésére, addig a világ többi része, elsősorban a szegénységre hivatkozva, nem teljesítik ebben a nemzetközi megállapodásban aláírt kötelezettségeiket.
Magyarul: baleknak tekintik a gazdag és naiv („jóhiszemű”) Amerikát. Szinte nincs olyan nemzetközi szervezet, amiben ne az USA lenne a legnagyobb befizető. Miközben nem egy olyan szervezet létezik, mely rendszeresen elítéli az USA politikáját. Igen, Trump nem a demokrácia, hanem a kapitalista gondolkodás megtestesítője. Szinte minden megnyilatkozásából kitűnik az üzletember. Nem egy diplomata, nem tárgyal, hanem alkudozik, blöfföl, hogy az üzlet az ő javára alakuljon. Olyanokat mond és csinál, ami lehetőleg (vagy remélhetőleg) a többségnek tetszik. Választási ígéreteit (amik miatt rászavaztak) be akarja tartani.
A nemzetközi klíma megállapodás felrúgása mögött is „önös érdek” áll: a bezárt szénbányák munkásainak akar kedvezni. Hasonlóan a legutóbbi gazdasági válság egyik legnagyobb veszteseinek, az autógyári munkások ezreinek akar hazai munkahelyet teremteni, azzal, hogy a globalizált kapitalizmus megregulázásával haza kényszerítse az autógyárakat, hogy amerikai földön teremtsenek munkahelyeket. (nem pedig külföldön, olcsón, nagy profittal állítsák elő termékeiket). Persze, ezek az elképzelések nem tűnnek elég átgondoltnak, kihatásai bizonytalanok, beláthatatlanok a „nemzetközi munkamegosztás”-ra. A védővámok sem biztos, hogy célt érnek, hiszen a kialakult és eddig bevett, gördülékeny gazdasági rendszer felrúgása, akár vissza is üthet, mivel a partnerek is tehetnek ellenlépéseket. Szóval, Trump nagyfába vágta a fejszéjét az amerikai nép (és gazdaság) felvirágoztatása érdekében (America first!). Nem átgondolt, megfontolt koncepciók kísérik elnökségét. Mintha nem lennének tanácsadói, vagy nem hallgatna azokra. Már az első elnöki rendelete is káoszba torkollott, amikor megtagadta hat muszlim országból érkezők beengedését az USA-ba. A határőrség, a repülőtéri alkalmazottak nem tudták, hogy az azonnali hatállyal életbelépett rendeletet hogyan kell értelmezni? Mit kell tenni, aki érvényes úti okmánnyal (vízummal) érkezik, tehát hónapokkal előbb megvolt a beutazási engedélye.
Trump Amerikája egyértelműen az izoláció felé tart, a cél az országot mindentől és mindenkitől függetlenné tenni. Trump ezen elképzelése egy bizonyos befelé fordultsággal jár, amivel nyugodt, sikeres, virágzó életet kíván biztosítani minden amerikainak.
Vegyük már észre, most értünk el az 1945 után kialakult kétpólusú világ, közismert nevén hidegháború megszűnéséhez. Nehéz elhinni, hogy nincs többé a „jó és a gonosz” (birodalma), a Kelet és a Nyugat, amit röviden: a demokrácia és a diktatúra jellemzett. Nem akarjuk észrevenni, hogy nincs többé a kisagyunkba „beégetett” világkép, hogy a Lajtától nyugatra, minden jó, attól keletre, meg minden rossz. Ami jó, az amerikai, ami rossz, az orosz, pardon szovjet.
Donald Trump az első (és talán egyetlen) amerikai elnök, akinek nincs közigazgatási múltja. A legtöbb elnök – különösen 1945 óta – előbb kormányzóként irányította valamelyik US szövetségi államot, és onnan került az elnöki székbe. Trump pedig, mint egy sikeres építési vállalkozó örököse került az üzleti világba, majd tv (reality show) műsorvezetőként lett ismert. Felismerte, hogy 70 évvel a II. világháború vége után itt az ideje változtatni azon, hogy az USA a világ csendőre. Bármi történt, mindig és mindenhol az USA feladata volt a rendcsinálás. Lásd a dél-szláv háború, mely Európában folyt, és az európaiak képtelenek voltak hathatósan közbelépni. Amerika jött, és bombázott. Orbán, akkori miniszterelnök, pedig megengedte, hogy magyar reptérről (Taszár) szálljanak fel a magyarlakta jugoszláv településeket bombázó NATO harci gépek.
Ezen fog (akar) most Trump változtatni. Elnöki hivatalba lépése első pillanatától az izoláció híveként jellemezték, és sokak (pl. az ausztrálok) azonnal kétségbe estek, hogy ha betartja szavát és felmondja a nemzetközi szerződéseket, annak nagy ára lesz. Elsősorban katonai, de gazdasági téren is. Ezek a kezdeti félelmek lassan (és fokozatosan) időszerűek lesznek, ha másért nem, mert Trump be akarja tartani választóinak tett ígéreteit.
Igen, a világ változott. Néhány évvel ezelőtt még „vörös” (vagy kommunista) Kínáról szóltak a híradások. Ez a bevett jelző mára eltűnt. A mai hírekben csak Kína szerepel, pedig az egypártrendszer ma is fennáll, de – úgy tűnik – senkit sem zavar. Napjainkban a komcsizás csak Magyarországon éli virágkorát.
Trumpnak sikerült Ázsiában is valamit mozgásba hozni azzal, hogy Észak-Korea (legalábbis elvben) elfogadta, hogy egész Délkelet Ázsia atommentes övezetté váljék.
Oroszország nehéz helyzetben van, hiszen lakossága nem heverte ki a bukást, hogy a hidegháború megszűnésével többé nem világhatalom. Mellékesen, ez a hidegháború valójában nem volt háború. Két társadalmi rend(szer) igyekezett bebizonyítani, hogy ő a jobb, az élhetőbb. Győztes valójában nincs, hiszen csak azt kellett kivárni, amíg a zárt (diktatórikus) rendszer felbomlik, a vezetés kiöregszik, kihal. Igaz, azért ehhez kellett a technikai fejlődés és egy jó, hihető blöff (Star wars = SDI = csillagháború), amit Teller Ede tudományos alapon bizonygatott, hogy az ellenséges (szovjet) rakétákat még röptükben meg tudják semmisíteni. Talán még ennél is jelentősebb volt a telekommunikáció fejlődése, mely mindenki (magánszemély) számára elérhetővé tette a fénymásolást, a faxolást, a mobilozást, stb. az információk gyors továbbítását. A szovjet bukás legeklatánsabb példája Csernobil, amikor (egy május elsejei felvonulás miatt!) nem merték közölni a lakossággal, hogy borzasztó katasztrófa történt.
A gorbacsovi nyitás (glasznoszty, peresztrojka) elkésett. Valójában a fiatal kommunista vezető kiengedte a (jó-rossz) szellemet a palackból. Putyin feladata lett a kiút megtalálása. A Sztálin vezette Szovjetunió szerezte vissza a bolsevikok (Lenin) által „taktikai okokból” feladott egykori cári területeket. Sőt, azokat Sztálin a 40-es évek végére még meg is nagyobbította. Gorbacsov és Jelcin viszont „elengedte” az európai és ázsiai területeket, köztárságokat. Az átlag orosz csalódott, hogy amiért szülei, nagyszülei véráldozattal harcoltak, azt most a kapitalizmussal elveszítették. Putyin valamiféle cáratyuska szerepre vállalkozott, akit a nép Istenként tisztel, hiszen kiegyezett az egyházzal is. Az életszínvonal, napjainkban magasabb, mint a szovjet időkben volt. Ezt elsősorban az ország természeti kincseinek, ill. azok kiárusításának köszönhető. Gazdaságilag nem vetélytársa Amerikának. Az atomról senki sem beszél. Abban megbízható partner. Sokkal többet olvasni, hallani a megbízhatatlannak tartott Iránról, Pakisztánról, esetleg Indiáról, no meg Észak-Koreáról.
Ahogy a telekommunikáció fejlődése pozitív irányba hatott a lakosság mindennapi életére, úgy napjaink internetes, digitális világa abszolút káoszt hozott. Az egyik legnagyobb átok a Facebook, a közösségi média, mely ellenőrizhetetlenné tette a tájékoztatást. A „fake news” napjaink kulcsszava. No meg a tweeter, amit készpénznek vesznek. Tényleg, nem értem, hogy államférfiak, vezető emberek (nemcsak politikusok!) miért teszik ki magukat ennek a gonosz és értelmetlen játéknak. Lehet, hogy modern, de felettébb káros, félrevezető. A világot rossz irányba viszi. Szerintem.
Stephen Elekes
