Bár az Európai Parlament vitája a Sargentini-jelentésről majdnem homályba borította az OECD legfrissebb oktatásról szóló jelentését, azért Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár megtette, amit aznap megtehetett. Sajtótájékoztatón jelentette be ugyanis, hogy pozitív jelentést adott ki az OECD a magyar oktatás helyzetéről. Mi azért – nem minden pontjában – a számok mögé is néztünk.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) „Education at a glance” címmel szeptember 11-én hozta nyilvánosságra az oktatásról szóló több száz oldalas éves jelentését. Maruzsa véleménye szerint a jelentésben foglalt megállapítások nem okoztak meglepetést az oktatási kormányzatnak. Viszont mielőtt mi meglepődnénk, nézzünk egy kicsit a számok mögé.
Az MTI azt írta:az OECD kiadványa dicsérően szól a kormány kisgyerekkori nevelés terén tett intézkedéseiről. Magyarországon kiemelkedően sok hároméves vagy fiatalabb gyerek jár óvodába (és bölcsődébe), és hangsúlyos az állami szerepvállalás és finanszírozás is.
A magyar gyerekek 95 százaléka jár óvodába,
és az óvodai ellátás GDP-arányos finanszírozása 0,9 százalék, szemben az OECD 0,8 százalékos átlagával.
A KSH jelentése szerint a 2017/2018-as nevelési évben összesen 4579 óvoda működött hazánkban, 5-tel több, mint egy évvel korábban. A beíratott gyerekek száma 322,7 ezer volt, 5,3 ezerrel több az egy évvel korábbinál. Az óvodai férőhelyek száma közel azonos volt (379,3 ezer) az előző évivel. Országos szinten 100 férőhelyre kicsivel több mint 85 gyerek jutott, ugyanakkor helyi, települési szinten előfordult, hogy a férőhely-kihasználtság meghaladta a 100 százalékot. Az óvodákban foglalkoztatott pedagógusok létszáma 31,5 ezer volt, közel azonos az egy évvel korábbival. Egy óvodapedagógus átlagban 10,3 gyerekre vigyázott, egy óvodai csoportba átlagban 21,7 gyerek járt. Az óvodás gyerekek közül 9200 sajátos nevelési igényű (SNI) volt, 580-nal több, mint az előző évben, integrált nevelésben viszont csak 82,2 százalékuk részesült.
Magyarországon jelenleg
a legalacsonyabb jövedelmi harmadba tartozó gyereknek mindössze 6 százaléka kerül intézménybe,
míg a leggazdagabbaknál 21 százalék ez az arány.
Bár az OECD idei jelentése szerint probléma, hogy a gyerekek szocio-ökonómiai háttere még mindig nagymértékben meghatározza, hogy hozzájutnak-e a kora gyerekkori ellátáshoz, úgy tűnik, oktatásirányítóinknak mégis fontosabb volt kiadni egy kormányrendeletet. A 2018. július 25-én a Magyar Közlönyben előzetes egyeztetés nélkül megjelent, az Óvodai nevelés országos alapprogramjának módosításáról szóló rendelet azt írja elő, hogy szeptembertől a nemzeti identitástudat erősítése az eddiginél is hangsúlyosabb feladata lesz az óvodapedagógusoknak a magyar óvodákban.
Ezt nem nagyon értették az óvónők, hisz eddig is ezt csinálták a gyerekek fejlettségének, életkorának megfelelően. Ám a munkát a minisztérium a többi között saját gyártású kisfilmek készítésével is segíteni akarja, az előkészületek már tartanak, hamarosan minden magyar óvodába eljuttatják a magyar népmesék ajándékcsomagot. Az óvodapedagógusok ingyenesen hozzáférhetnek módszertani-digitális tartalmakhoz a nemzeti köznevelési portálon. A kapcsolódó tartalmi fejlesztésekre a jövő évi költségvetés további 500 millió forintot biztosít.
Igaz,
valódi fejtörést az óvodákban (is) leginkább a pedagógushiány okoz.
A legnagyobb gond vidéken van, nem annyira a városokban. Hiába próbálják sok helyen lakhatási támogatással és egyéb juttatásokkal magukhoz vonzani a friss diplomásokat. Idén óvodapedagógusként 1379-en diplomáztak, 906 óvónő pedig nyugdíjba ment, így ugyan pótolhatnák az idősebb kollégákat, de a legtöbben inkább bébiszitternek állnak külföldön.
Maruzsa szerint az OECD jelentés adataiból egyértelműen kiolvasható, hogy 2013-tól jelentősen emelkedtek a pedagógusfizetések, bár megjegyezte, ezek egyelőre alacsonyabbak a nemzetközi szintnél. Úgy vélte, a mostani adatokban realizálódik a pedagógus életpálya bevezetésének hatása, 2016-ban és 2017-ben is emelkedtek a pedagógusbérek, és megjegyezte, további kormányzati intézkedések várhatóak ezen a területen. Azt viszont már nem mondta el, hogy a pedagóguséletpálya-modell bevezetésekor
azt ígérte a kormányzat, hogy a mindenkori minimálbér lesz a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok fizetésnek alapja,
így az évről évre emelkedni fog.
Az ígéret nem sokáig, mindössze egy évet élt, 2015-től ugyanis egy úgynevezett vetítési alap (a 2014-es minimálbér összege, vagyis 101 500 forint) a pedagógusbérek kiszámításának alapja, és ez az összeg azóta sem emelkedett. Hiába kérték a pedagógus szakszervezetek és a Nemzeti Pedagóguskar, hogy emeljenek a vetítési alap összegén, az nem változik, sőt, a 2019-es költségvetésben is ugyanaz a 101 500 forintos alap szerepel, mint a korábbi években. Ezzel viszont havonta több tízezer forintot vesznek ki a pedagógusok zsebéből. Arról sem szólt Maruzsa, hogy a beígért béremelés mindenkinek egyformán járó utolsó bérelemét nem mindenki kapta meg, azt differenciálásra használták fel az elvont minőségi pótlék helyett.
Summa summárum, az OECD-tagállamok közül Szlovákia és Csehország után Magyarországon kapják a legalacsonyabb fizetést az általános iskolai tanítók és tanárok, bérük a diplomás átlagbér 70 százalékát sem éri el.
És mivel a világon minden mindennel összefügg, már el is érkeztünk a mai magyar oktatás egyik legnagyobb gondjához: a pedagógushiányhoz. A szaktárca szerint nincs, ha egyre-másra (bármilyen szakos) pedagógust kereső hirdetésekre bukkanunk, az mindössze azért van, mert a pedagógusok többsége nyáron, a tanév végén vált munkahelyet, ezért évtizedek óta ebben az időszakban a legmagasabb az álláshirdetések száma is. Betöltetlen pedagógusállások jelenleg is vannak, de ez nem azt jelenti, hogy országos pedagógushiány lenne. A sajtóban megjelent (2-3 ezres – a szerk.) számok a teljes pedagóguslétszám 2 százalékát sem érik el. Ahol pedig nehéz egyes tantárgyhoz pedagógust találni, ott a tankerületi központok egymással összefogva mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a szükséges személyi feltételeket.
Csakhogy akár az álláshirdetések számát nézve, akár a mintegy 150 ezer pedagógus létszám 2 százalékát,
legalább 3 ezer pedagógus hiányzik jelenleg a magyar oktatásból.
Elsősorban is a természettudományos tárgyak oktatói. És ezen még az sem változtat, ha a biológia, kémia, fizika és egyéb természettudományi tárgyakat egy tárgyba sűrítik, ugyanis ennek oktatására nincsenek kiképzett pedagógusok, nincsenek tankönyvek. Így aztán, ha egy iskolában mondjuk sikerül egy kémiatanárt szerződtetni, a természettudományi órákon leginkább kémiát fognak tanulni a nebulók.
Az Emmi parlamenti államtitkára, Rétvári Bence szerint évek óta folyamatosan növekszik a pedagógusok száma, köszönhetően annak, hogy külön programokkal próbálják ösztönözni a fiatalokat, hogy a tanári pályát válasszák. Így 30 százalékkal többen is jelentkeztek pedagógusnak.
Ugyanakkor a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint hiába jutnak be egyre többen pedagógiai szakokra, a bekerülők 45 százaléka lemorzsolódik, míg
a pályakezdő tanárok fele 1-2 éven belül elhagyja a pályát.
Tavaly 4000 jogviszony szűnt meg a közoktatásban, és mindössze 800 létesült.
A Pedagógusok Szakszervezete évek óta sürgeti, hogy úgy foglalkoztassák vissza a nyugdíjas pedagógusokat, hogy megtarthassák a fizetésük mellett a nyugdíjukat is, de süket fülekre találtak. Új javaslatuk, hogy a fiatalabb kollégák – akik főiskolák, egyetemek utolsó évesei – gyakorlati képzési helyét kellene adott iskolához kötni. Erről tárgyalásokat is kezdenek az Emmivel.
Végül beszéljünk arról, ami a legkevesebb: a pénzről.
Az OECD-jelentés kitér a GDP-arányos oktatási kiadásokra, ami 2015-ben Magyarországon valamivel 4 százalék alatt volt. Maruzsa Zoltán megjegyezte: ezzel az adattal „nem állunk előkelő helyen”, de hozzátette, 2015 óta folyamatosan nőttek az oktatás szánt költségvetési források. Összehasonlításként elmondta, míg 2010-ben erre a területre 1571 milliárd forint forrás jutott, addig 2015-ben már 1874 milliárd, a jövő évi költségvetési terv pedig már 2039 milliárd forinttal számol.
Bár az OECD 2015-2016-os adatokat vett alapul legújabb jelentésében, Maruzsa szerint az azóta eltelt években további pozitív változások történtek a magyar oktatás területén.
Ám azért, ami a GDP-arányos oktatási ráfordítást illeti, van még mit behoznunk. A bruttó hazai termék 3,8 százaléka jut az oktatásra – és ebbe a magánpénzek is beleértendők –, az OECD-átlag 5, az EU-23-nál pedig 4,5 százalék.
Rangsor-helyezések 137 országból:
- Elemi oktatás minősége: Észtország 5., Magyarország 87.
- Matematika oktatás minősége: Észtország 8., Magyarország 78.
- Internet az iskolákban: Észtország 7., Magyarország 97.
- Oktatási rendszer hatékonysága: Észtország 23., Magyarország 111.
(World Economic Forum, 2018)
Az OECD jelentése Magyarország oktatási rendszeréről a következőket emelte ki:
– Bár az óvodai képzés Magyarországon igen jól fejlett, probléma, hogy a gyerekek szocio-ökonómiai háttere még mindig nagymértékben meghatározza, hogy hozzájutnak-e a kora gyerekkori ellátáshoz.
– Az OECD-tagok közül Magyarországon jár az egyik legnagyobb kereseti előnnyel, ha valaki felsőfokú képesítést szerez. A diplomások jóval több állás közül is válogathatnak, különösen, akik mester-, illetve doktori fokozatot szereznek. Ugyanakkor igen kevesen jutnak el a felsőfokú képzésig.
– A szakképzésben részesültek körében a munkanélküliségi ráta alacsony, keresetük azonban nem is közelít az érettségizettekéhez és a diplomásokéhoz.
– Óriási fizetéskülönbség van a 25-64 éves diplomás férfiak és nők között. A felsőfokú képesítést szerzett nők átlagosan 67 százalékát keresik a diplomás férfiak fizetésének. Ez a legalacsonyabb ráta az EU-ban is tag OECD-országok körében. Az OECD-tagok közül Mexikót, Izraelt, Brazíliát és Chilét előzzük meg.
A 2005 és 2013 közötti tartós relatív csökkenés után 2013-2014-ben nagyot nőtt a tanárok fizetése, de még mindig alacsonynak számít az OECD- és az EU-tagországoka jellemző tanári fizetésekhez képest.
Millei Ilona
