Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Bérből és fizetésből, avagy a minimálbér mítosza

0

Tegnap a Független Hírügynökség is benézett a számok mögé, és azt jártuk körül, vajon a dinamikusnak tetsző bérnövekedés mire lesz elég. (Olvassák el szerdai írásunkat, abból minden kiderül.) A Központi Statisztikai Hivatal ma kiadott jelentése szerint szeptemberben a bruttó átlagkereset 322 800 forint volt, 10,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 324 100 forint, a nettó átlagkereset 215 500 forint volt, egyaránt 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

 

De mi a helyzet a minimálbérrel? Ami a minimálbéreket illeti, a jövőre nézve még nem dőlt el semmi: folynak a bértárgyalások, és az álláspontok egyelőre eléggé messze vannak egymástól. A munkaadók továbbra is 5 százalékkal emelnék a legkisebb béreket, a munkavállalói oldalt képviselő szakszervezetek viszont a minimálbért 13, a garantált bérminimumot pedig 15 százalékkal növelnék.

Nyilván sem a munkavállalóknak, sem a munkaadóknak nem mindegy, hogy mennyi a minimálbér, bár valójában ez főként a utóbbiak számára jelent gazdasági megfontolásokat. A magas minimálbér – elsőre talán furcsának tűnhet – ugyanis nem a munkavállalóknak jó, hanem a politikusoknak. Azok közül is azoknak, akik kedvelik a szemfényvesztést, szeretnek nagyot mondani, hajhásszák a népszerűséget, és az sem érdekli őket, hogy mi ennek az ára.

A munkavállalónak persze jó, ha néhány ezer forinttal magasabb a minimálbére, mint korábban, de még ennél is jobb, ha a munkája keresményéből képes eltartani a családját.

Magyarországon ma minimálbérből családot eltartani nem lehet, átlagbérből is csak akkor, ha a házastárs (élettárs) szintén dolgozik, vagy van máshonnan származó jövedelmük, esetleg egy gazdag nagybácsi Amerikában.

Aki a magas minimálbérrel dicsekszik, az megtéveszti azokat, akik nem értik az összefüggéseket. (A magas átlagbér már egy fokkal jobb mutató.) A magas minimálbér ugyanis – azonos járulékot feltelezve – többe kerül a munkaadónak (gyárnak, hivatalnak, vállalkozásnak), de még az alacsonyabb járulék esetén sem biztos, hogy a munkaadó új munkahelyekkel bővíti a cégét. Ha jóval alacsonyabb a munkavállaló után fizetendő járulék, akkor persze elképzelhető, hogy új dolgozókat vesz fel, de valószínűbb, hogy „beéri” azzal, hogy a régieket megtartja.

A munkaadó akkor vesz fel új munkaerőt, vagyis, akkor növeli a foglalkoztatottságot, ha bővül a piaca, azaz, több terméket tud eladni, mert növekszik a fogyasztás. Vagy még nem bővül, de belátható időn belül komoly esély látszik erre.

Egy kormány dicsekedhet azzal, hogy emelte a minimálbért, ám ha már mégis muszáj, akkor a minimálbér helyett az átlagbérrel kellene dicsekedni, vagy még inkább ez utóbbinak a vásárlóértékével. Ha az emberek a jövedelmükből többet tudnak vásárolni, vagyis, nő a fogyasztás, akkor gyarapodik a gazdaság és beindul a növekedés.

És akkor már (majdnem) mindegy, hogy mennyi a minimálbér.

A rossz egészségügyet többen utálják, mint a menekülteket

0

Bár a kormány a menekültválság több mint három évvel ezelőtti kirobbanása óta milliárdokat költött a migrációs veszély propagálására, úgy tűnik, hogy a magyarok csak mérsékelten vevők a riogatásra. Minden második megkérdezett az egészségügy helyzetét tartja a legfontosabb problémának, a dobogóra még a korrupció és az elvándorlás fért fel.

A Medián 2018. októberében készült 1200 fős felmérése szerint a listát egyértelműen az egészségügy vezeti – minden második ember az egészségügy helyzetét tekinti a legsúlyosabbnak, további minden ötödik pedig ezt tartja a második legsúlyosabb problémának.

Sokan „szavaztak” még a korrupcióra és az elvándorlásra, a külföldre költözésre.

Ehhez képest némiképp meglepő, hogy a kormányzati kampányok legfontosabb célpontjai, a „migránsok” csak a lakosság 9 százaléka számára jelentik a legfontosabb, és további 12 százalék számára a második legfontosabb problémát – az elvándorlás miatti aggodalom tehát jócskán megelőzi a bevándorlás miattit.

Mit tartanak a magyarok az ország legsúlyosabb megoldandó problémájának?


A problémák megítélését kevéssé befolyásolja a politikai hovatartozás, az egészségügy például pártállástól függetlenül minden társadalmi csoportban kiemelkedő gondnak számít. A legtöbb további ügyben is hasonlóan vélekednek a kormánypártiak és az ellenzékiek – ez alól kivétel a korrupció, amelynek az átlagos 28 pont helyett a fideszesek csak 19 pontot adtak.

Még egy kivétel van, mégpedig a bevándorlás, amely a Fidesz-szavazók körében (20 ponttal) a második helyre került, megelőzve az elvándorlás, külföldre költözés problémáját.

Salvini fasiszta államot épít

0

Bármennyire is bohóckodásnak tűnik, amit Róma művel, szó sincs paródiáról. Komoly a veszély, hogy az olaszok megfertőződnek a fasizmussal. A kabinet ugyanakkor minden cselt megragad, hogy ne kelljen teljesítenie nemzetközi kötelezettségeit.  

Az Independent Orbán és Salvini közös fotóját mellékelte az elemzéshez, amelynek mondandója, hogy Olaszországban az EU engedékenysége folytán erősödhetett meg az idegengyűlölet, a Liga vezére fasiszta államot épít. Az ország hadat üzent a civileknek, a jótékonysági szervezeteknek, a védtelen menekülteknek. A jelek szerint a kormány azt hiszi, hogy a migránsok halálos fenyegetést jelentenek. Bármennyire is bohóckodásnak tűnik, amit Róma művel, szó sincs paródiáról. Komoly a veszély, hogy az olaszok megfertőződnek a fasizmussal. A kabinet ugyanakkor minden cselt megragad, hogy ne kelljen teljesítenie nemzetközi kötelezettségeit. A fasizmus olyan elméleti rendszer, ami kérkedik a nacionalizmussal és a kíméletlenséggel. A könyörületet és irgalmat dekadensnek tekinti, a szemében mindkettő a „liberális elit” által vezetett demokratikus államok gyengeségét tükrözi.

Európában napjainkban a politikusokkal szembeni hagyományos utálat átváltozik a demokráciával szembeni megvetéssé. Az idegengyűlölet és a kőszívűség nem korlátozódik Olaszországra. Olyan helyeken törnek előre a szélsőjobbosok, ahol az még nem is olyan régen elképzelhetetlen lett volna. Már hozzászoktunk, pedig nem kellene. Franciaországtól és Svédországtól kezdve Magyarországig és Lengyelországig jönnek fel ezek az erők, és előreláthatólag nagyot lépnek előre a jövőre esedékes európai választáson. Könnyűszerrel meglovagolják a migránsválságot, bár az igaz, hogy az Unió fájdalmasan nem volt szolidáris a déli peremállamokkal. Ennélfogva egész Európa kudarca és szégyene, hogy nem sikerült legyőzni az olaszoknál a fasizmust és annak okait.

The Independent/Szelestey Lajos

Orbán balkáni játszmája a NATO ellen

„2016-ban Moszkva már vesztett a Balkánon, akkor Montenegróban. Ott puccskísérletet hajtott végre a NATO-csatlakozást aláírni készülő kormány ellen egy kis diverzáns csoport, melyet az orosz hírszerzés mozgatott. Nem akarja most Macedóniát is elveszíteni, Gruevszki szökése és budapesti bújtatása ezzel van összefüggésben.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Ugye emlékeznek Az elnök emberei című 1976-as filmre, mely a Watergate botrány következményeit, illetve Nixon amerikai elnök kényszerű lemondásának előzményeit dolgozta fel. Abban a „mély torok” nevű titokzatos, de nyilvánvalóan sokat tudó információforrás azt tanácsolta a Washington Post két oknyomozó újságírójának, Bob Woodwardnak és Carl Bernsteinnek, hogy kövessék a pénz útját.

Az aktuális események ismeretében én meg azt tanácsolnom mindenkinek, aki a bukott macedón politikus, volt miniszterelnök váratlan budapesti feltűnése, és a vele szembeni orbáni cinkossága után érdeklődik, hogy „kövesse az orosz vonalat”.

Nem tekintem magamat különösképpen jól informáltnak a Nikola Gruevszki körüli, kész összeesküvéssel felérő, magyar – és ki tudja még milyen – titkosszolgálati akciókat illetően, de azt mindannyian elmondhatjuk: egyre többet tudunk az egész ügyről, s egyre határozottabb körvonalai mutatkoznak meg a magyar érintettségnek. Egyben egyre kínosabb ez az érintettség. Egymás után szólalnak meg a tényeket nagyon is átlátó források, a Deutsche Welle pedig közreadta a Gruevszki és az őt megszöktető két magyar diplomata részletes útjának térképét, a pontos időpontokkal és dátumokkal. Sőt – feltehetően Orbán nagy bánatára, bár ki tuja – Gruevszki, maga sem tesz lakatot a szájára.

Az nem titok, hogy Macedónia a NATO-ba igyekszik; Gruevszki legutóbbi facebook-posztjából viszont azt is tudjuk, hogy amióta nem ő a miniszterelnök, már egyáltalán nem akarja hazája NATO csatlakozását. Pedig az ország – hosszú idő után először – karnyújtásnyira került a teljes jogú tagsághoz.

Mint ismeretes, Macedóniának 2008-ban kellett volna megadni a NATO-csatlakozás esélyét, amikor azt Albánia megkapta – ez utóbbi 2014-ben csatlakozott is a szervezethez. Csakhogy Szkopje és Athén nem újkeletű vitája a nemzeti szimbólumokról azt eredményezte, hogy a görögök akkor megvétózták a csatlakozást. Ez fájdalmas következményekkel bírt; nem utolsó sorban azzal, hogy egyre erősödött az országban a Nyugat-ellenesség, amit Gruevszki pártjának heves nacionalista – leginkább a Fidesz 2006-os budapesti rémtettekhez vezető kampányára emlékeztető – propagandája jócskán felerősített. Nem kevésbé az orosz titkosszolgálatok hosszú és kitartó helyi aktivitása.

A helyzet azonban mára alaposan megváltozott. Áttörés történt a két ország viszonyában, ugyanis június közepén a görög és a macedón külügyminiszter aláírta a kétoldalú megállapodást, s így a mából visszatekintve egyre erősebb mindenkiben a gyanú, hogy annak hátráltatása, s így a NATO-tagság megtorpedózása a 2016-ban végre leváltott Gruevszki és kormánya számlájára írható.

A megállapodás idei megszületésével viszont az akadályok elhárultak; most már csak arra van szükség, hogy a macedón parlament is megszavazza azt. Minden jel arra utal, hogy a jelenlegi Európa-barát és NATO-elkötelezett kormánynak sikerül összehozni a szükséges többséget, még Gruevszki pártjának néhány képviselője is jelezte átszavazási hajlandóságot.

Csakhogy ez rossz hír, nagyon rossz hír Moszkvának, amelyik egyszer már elvesztett egy hasonló balkáni játszmát. 2016 októberében Montenegróban puccskísérletet hajtott végre a NATO-csatlakozást aláírni készülő kormány ellen egy kis diverzáns csoport, melyet Belgrádból az orosz hírszerzés (SZVR), Szófiából pedig az ott rejtett diplomáciai védettséget élvező orosz katonai hírszerzés (GRU) mozgatott. De az akciót még idejekorán leleplezték.

Ha ma már Görögország kész megszavazni Macedónia NATO tagságát, akkor kell keresni egy másik kormányt, mely kész vétót emelni ez ellen. Az akkori és a mai párhuzamok égbekiáltóan beszédesek, csakhogy most nem Belgrád áll a moszkvai szándékok zsoldjában, hanem az Orbán-kormány.

Egy volt külügyminiszter az Orbán-kormány külpolitikájáról

0

Néhány évvel ezelőtt olvastam egy elemzést, amely szerint Orbán Viktor külpolitikája kiszámíthatatlan. Az volt a véleményem, hogy nagyon is kiszámítható. Mindent habozás nélkül megtesz, ami a személyes hatalmát tovább erősíti, ami őt, családját és barátait még gazdagabbá teszi. Nem korlátozzák elvek, normák,szabályok, mert nincsenek elvei, a normák, szabályok pedig nem érdeklik.

Előfordul, hogy az interneten látok róla egy régi felvételt, vagy olvasom egy korábbi beszédét és látom, hallom, hogy korábbi álláspontjának most az ellentétét képviseli. Nagy Imrének, a csupán 10 napig tartó 1956. októberi forradalom mártírhalált halt miniszterelnökének újratemetése alkalmából elmondott, valóban nagy hatású beszédéről már régen kiderült, hogy az csupán színjáték volt. Az első lépés a korlátlan hatalomhoz vezető úton.

Hívei ma is úgy emlékeznek, hogy ő volt az aki „hazazavarta” a szovjet csapatokat. A közvélemény jelentős része dicsérte a bátorságát, sokan hősnek tartották. Én akkor a Horn Gyula vezette Külügyminisztérium államtitkáraként viszont tudtam, hogy Horn Gyula és szovjet partnere, Eduard Sevarnadze hónapokkal korábban már informálisan egyeztetett a szovjet csapatok kivonásáról, ahogy előtte megtette ezt Németh Miklós miniszterelnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár is. Ezek a lépések akkor szovjet kérésre nem kerültek nyilvánosságra, mert a szovjet vezetés el akarta kerülni, hogy láncreakció szerűen a Varsói Szerződés többi országa is hasonló kéréssel forduljon Moszkvához. Ha valaki erre, vagy a korábbi magyar-szovjet viszonyra emlékeztetné Orbán Viktort, aki évek óta Magyarország szövetségesének tekinti Oroszországot, nyilván azt válaszolná, hogy Oroszország nem hasonlítható a korábbi Szovjetunióhoz, ami bizonyos értelemben igaz. Ám az is tény, hogy Oroszország teljhatalmú vezetője, Vlagyimir Putyin a Szovjetunóban nem az akkori rendszer ellenzékéhez tartozott, hanem a titkosszolgálat magas rangú tisztje volt.

Politikai pályájának kezdetén Orbán Viktor elkötelezett liberális volt. Pártját a Liberális Internacionálé soraiba vitte, ő maga pedig a pártcsalád egyik alelnöke lett. Amikor Antall József halála után látványosan meggyengült az MDF, Orbán lehetőséget látott arra, hogy hazánkban a FIDESZ töltse be a jobboldalon kialakult űrt. Nyilván azt is mérlegelte, hogy Nyugat-Európában az Európai Néppárt, mint kereszténydemokrata és konzervatív pártcsalád sokkal erősebb pozíciókkal rendelkezik, mint a liberálisok. Az akkor még a jogállamiság és a demokrácia, a szabadságjogok, valamint az euro-atlanti szövetségi rendszer hívének mutatkozó FIDESZ fokozatos közeledését, majd később a csatlakozását az Európai Néppárt is szívesen fogadta.

Egyszer egy Göncz Árpád által külföldi államfő tiszteletére adott vacsorán egymás mellett ültünk a FIDESZ egyik 30 éve magas közjogi tisztségeket betöltő vezetőjével. Arról kérdeztem, hogy hol tart ez a váltás, a liberálisoktól a kereszténydemokrata-konzervatív pártcsaládhoz történő átállás. Válasza durva, de egyértelmű és őszinte volt. „Mi az ilyen kategóriákat, hogy liberális, konzervatív kereszténydemokrata lesz..juk. minket egy dolog érdekel, a hatalom”. A FIDESZ szinte mindenben megváltozott az elmúlt 30 év során. Ebben biztosan nem.

Ha megpróbáljuk valamilyen ügyben előrelátni Orbán Viktor várható reagálását, lépését akkor ezt ne az elvek, a normák, a szabályok oldaláról, hanem a saját hatalmi érdekei felől közelítsük. Egy dolgot azonban érdemes ezen túl is fontolóra venni. Ez pedig a személyes rokonszenve a hozzá hasonlóan gondolkodó és cselekvő vezetők iránt. Amikor például Donald Trump győzelmét valószínüsítette az amerikai elnökválasztás előtt és az eredmény ezt igazolta, hívei zseniális előrelátását ünnepelték. Én inkább a Trump övéhez hasonló személyisége iránti szimpátiájának tulajdonítottam a találatot. Most nagy összegben mertem volna fogadni, hogy nem fogja kiadatni
Gruevszkit, a volt macedon kormányfő meg fogja kapni a politikai menedékjogot. Ugyanis sok a hasonlóság Orbán és Gruevszki között. 10 éves kormányzása alatt Gruevszki is lebontotta a jogállamot, korlátozta a demokráciát és a szabadságjogokat.
Ő is szoros baráti kapcsolatokat ápol Putyinnal. Igaz, éppen Putyinnal összefüggésben van egy különbség, de ezt nem tartom sorsdöntőnek. Putyin igyekszik akadályozni a balkáni országok csatlakozását az euro-atlanti közösséghez. Gruevszki kormányfőként fékezte Macedoniának az EU-hoz és a NATO- hoz történő csatlakozását, amit Putyin jó néven vett. Orbán viszont támogatja, sőt sürgeti a még kívül maradt balkáni országok csatlakozását. Ő ugyanis azt reméli, hogy ezek az országok támogatni fogják az ő Brüsszel ellen vívott harcát.

Ami sajnálatos, hogy Magyarország érdekei ebben nem számítanak. Hazánk megítélését és az elmúlt 8 évben már amúgy is súlyos sérüléseket szenvedett nemzetközi tekintélyét tovább fogja rontani, hogy a magyar kormány a macedón kormány által kiadott nemzetközi kőrözés és letartóztatási kérelem ellenére nem adja ki az illetékes macedón bíróság által jogerősen 2 éves börtönbüntetésre ítélt és még további ügyekben is megvádolt Nikola Gruevszkit. Hogy egy uniós tagállam politikai menedékjogot ad egy elítélt bűnelkövetőnek.

Orbán Viktor, nemcsak megjósolta Trump elnökké választását, de az elsők között gratulált neki és többször kijelentette, hogy győzelme jó Magyarországnak és Európának is. (Megjegyzem, ezzel eléggé egyedül áll!) Ezek után ő és hívei azt remélték, hogy az elsők között kap majd meghívást a Fehér Házba. Két év múlt el, de a meghívó még mindig nem érkezett meg. Most újabb akadályt jelenthet a Gruevszki ügy. Erre utal az amerikai Külügyminisztérium nyilatkozata, amely nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a Gruevszki elleni vizsgálat alapos és átlátható volt, vissza kell térnie Macedóniába és a többi ügyben is a bíróságok rendelkezésére kell állnia.

Orbán Viktor döntése ellentétes a menekülteknek járó nemzetközi oltalomra vonatkozó ENSZ egyezményben foglalt feltételekkel. Nikola Gruevszkit nem etnikai származása, politikai nézetei, vagy vallása miatt ítélték börtönbüntetésre, hanem bűncselekmény, korrupció miatt. A neki megadott politikai menedékjog ezért védhetetlen.

Kovács László, volt külügyminiszter (Facebook)

A szlovák Schmitt

0

Andrej Danko (szlovák házelnök) plágiumügye eddig azt mutatja, ami tudható volt korábban is: következmények nélküli kormánykoalícióban mindent túl lehet élni – írja Mózes Szabolcs a pozsonyi Új Szóban.

A publicista először a szikár tényekről számol be: „Andrej Danko csalt. Legmagasabb akadémiai végzettségét egy olyan dolgozattal nyerte el, amiben egy mákszemnyi saját gondolata sincs, a dokumentum elején tett becsületbeli nyilatkozatban pedig természetesen hazudott. Andrej Danko mint politikus ezzel végképp megsemmisült. Ilyenkor egy közszereplő egyet tehet: hamut szór a fejére, elismeri, hogy hibázott, hivatkozhat fiatal korára és meggondolatlan énjére, majd visszaadja titulusát és megbocsátásért esedezik a köz előtt. Amit vagy megkap, vagy nem. Andrej Danko erre nem képes, így végleg leírta magát.”

A plagizálás, egy doktori záródolgozat komplett összeollózása más forrásokból olyan tény, amely alapvetően diszkvalifikál egy politikust – írja Mózes. A lopás akkor is lopás, ha szöveget lopnak, nem pedig termékeket – mintha valaki egy közértet rabolna ki fényes nappal és utólag azt mondaná: akkor még más szabályok voltak érvényben. Az, hogy ilyen esetekben távozni kell, nem holmi megálmodott nyugati minta, Közép-Európában és a Balkánon is bevett gyakorlat. Dankónál nagyobb kaliberek (román miniszterelnök, magyar köztársasági elnök) is távoztak már ilyen okból.

Az Új Szó közírója még súlyosabb problémánk tartja, hogy a jelenlegi szlovák kormány következmények nélküli koalícióvá vált. A Smer nem hajlandó foglalkozni az üggyel, a Híd pedig ismét „harmadik mondatosat” játszik. Sokadszor. Ez az SNS belügye – állítja. Nem az, nem a nacionalisták szégyene. Még csak nem is a koalícióé. Ez az egész ország szégyene. Danko pártbeli sorsáról döntsenek az SNS küldöttei, ám Danko házelnökként a parlamentet vezeti, ami formálisan az államfő után a második legfontosabb közjogi méltóság.

Mózes szerint Danko túléli a bizalmatlansági indítványt és a koalíciós tanács ülését is. Ez a tény azt fogja aláhúzni, amit az idei év vad belpolitikai eseményei már megmutattak: itt mindent túl lehet élni, mindent ki lehet beszélni. Lehet lopni, csalni, rabolni, akármennyit, akármikor. Legfeljebb kicsit a háttérbe kell vonulni, habár Robert Ficót elnézve még ez sem igaz. Ő mindenütt van, csak nem a háttérben. A zsákmány egyben tartja a csapatot a végsőkig. Nincsenek morális korlátok, senki sem tervez hosszabb távra, 2020-ig kell vinni, ami mozdítható, a jövő majd lesz valahogy.

Hattyúdal és pártokrácia

0

Miközben, a rommagyar mainstream politikai elit, és az értelmiség nagy része is, megkötötte a maga különalkuját, akárcsak Ceauval tette ’67 után, mostanra már teljesen Orbán és Dragnea kompatibilis, egyek az illiberalizmusban, a hibrid putyinista rendszer igenlésében.

Ami ezidáig csak eufemizmusnak tűnt, az hogy a Dragnea and Co. vállalkozása – és ne legyenek illúzióink, a rommagyar politikai párt, mely mára csak a Fidesz végeken újratermelt alteregója – a megboldogult, “létezett” kommunista pártok mintájára működik, egyre nyilvánvalóbb realitás. Az átmenet végül visszavezetett – és ez nemcsak helyi nyalánkság, hanem regionális valóság – a nomenklatúra-pártok, új nevükön a klienteláris, elvtelen és amorális pártlojalitáson, ugyanakkor elkeseredett belső káder-harcokon épülő korrupt és kilátástalan, pártokráciához, az ismétlődő “nyolcvanas évekhez”. A jelenlegi román és benne rommagyar politizálás megértéséhez leginkább – a szovjet pártvezérek budoárjába vezető – a felmelegített kremlinológia lenne alkalmas, modernebb és módszeresebb, valamint tudományosabb eljárások hatástalanok. Az a helyzet, hogy a politológia kipróbált analitikus fogalmaival, megragadhatatlanok azok a folyamatok, melyek az elbukott nyugatosodási kísérletek, az orosz hibrid-háborús befolyás, a demokratikus hagyományok hiánya stb., stb., nyomán régiószerte létrejöttek. Az eddig is csak áhítozott, mégis úgy ahogy demokratikus politizálásnak, az áttetsző és racionális kategóriákkal elmondható, sőt számonkérhető politikai diskurzusoknak és a velük járó tényszerűségen és korrekt tájékoztatáson alapuló médiának, rövid úton, befellegzett. A történelem igen rövid ciklust követően ismétli magát, és ezt a stílus, a politikai elit ízlés(telenség)e jelzi a leginkább.

Bár meg kell hagyni, hogy Dragnea sanyarú mosolya és cinikus, “smekker”-kedése, amint “központi bizottsági” gyűlésről kijövet a médiát froclizza, vagy Iordachenak a parlamentnek egyébként sem nevezhető, sokkal inkább nagy nemzetgyűlésnek tűnő plénumában történt, duplán felmutatott középső ujja, mégiscsak mulatságosabb, mint elődjeik karlengetése és a Ceau-féle nagynemzetgyűlés ütemes tapsa. A nyolcvanas évek ismét itt vannak, kissé talán emberarcúbb, kicsit flitteresebb, de annál kilátástalanabb, a határok még nyitottak, és ez persze nagy különbség, csak az utolsó oltsa majd le a villanyt.

A pártvezérek vadászatainak képei viszont semmit sem változtak és a kamarillapolitika, a kulisszák mögötti egyezkedések, a hübéresi-vazallusi rendszer, a közvagyon korrupt hálózatok és klienteláris összefonódások szerinti szétosztása, ugyanúgy megy, mint az átkosban. És a káderpolitika, a kontraszelektált, félművelt-félanalfabéta pártelit kiválasztása, elő-, valamint leléptetése is a régi, amint az a hetek óta húzódó, végre (elvben) megtörtént kormányátalakítás látható/bemutatott képeiből kiderül. A román kormány (és csatolt részei) újra, és ismét csak nyíltan felvállalva a(z utód) “párt” nyúlványa, a pártvezér játékszere, kénye-kedvének kiszolgáltatott végrehajtó “élcsapata”, hajlékony gerincű, sőt az “imádott vezér” akaratát kitaláló, annak elébe menő kliensek hevenyészett gyülekezete. Hevenyészett, hiszen szűk két év alatt három “saját kormányt” fogyasztott el a hatalom, és mintegy ötven minisztert menesztettek (“rémaniáltak”, hogy ezt a minden ajkon ott levő kifejezést se feledjük el), csak gazdáik által tudott okok és meggondolások alapján. Ezt biza megirigyelhetné az exdiktátor, de akár Sztálin is, a kremlini modell él és virágzik, legalábbis egyelőre.

Egyébként nincs is itt semmi látnivaló, csak Dragnea – sztálinista mintára – éppen leszalámizta párton belüli ellenfeleit. Egyesek (Adrian Tuțuianu, Marian Neacșu, Paul Stănescu, volt alelnökök, a legbelsőbb hatalmi kör tagjai) kicsit kellemetlenkedtek, végül khm …. lábuk közé húzott farokkal, elvonultak (még szabadon megtehették), végül Gabriela Firea Bukarest főpolgármestere maradt “félellenzékben”, de ő sem érzi nagyon jól magát, a tisztogatás folytatódni fog. A káderek forgatása – éppen, hogy rendszert ne lássanak a “rendszerben”, hogy emlékeztessék őket kiszolgáltatottságukra, hogy megalázásuk képeit felidézzék, hogy tudják hol a helyük stb. – központi szinten megtörtént (persze alacsonyabb szinteken még sok mozgás várható). A Daddy minden módszert bevetett, amit egy klasszikus sztálinista vezér pártján belül eljátszhat: kihasználta a párt kiskirályainak gyengeségeit és hiúságait megosztva és egymás ellen kijátszva azokat – ha kell, akár feloszlatott helyi szervezetet (lásd. Ilfov); a háborgók csoportját felszalámizta, funkciókat biztosított a megtérőknek (Ecaterina Andronescu, Nicolae Bădălău), viszont a pártból is elzavarva, funkcióiktól megfosztva a makacsabbakat; a háttérben, titkos „előgyűléseken” dolgozta meg a központi bizottságban szavazattal bírókat, fenyegetve és mézes madzagot húzogatva; a területi pártstruktúrák kontrollját az ideiglenesen kinevezett – és nem a párt szabályzatának megfelelő, választásokon kijelölt – kiszolgáltatott területi vezetőkön keresztül kontrollálja, és persze kulcspozíciókat juttat a szó nélküli lojálisaknak. A hozzáértés, a szakmaiság – az eddigi munkaügyi miniszter fogja vezetni, ha igaz, a szállítási minisztériumot, egy közismert exminiszter közismert divatboy a fejlesztési miniszter élére kerül, és egy matektanár fog a kultúra ügyeivel foglalkozni, miniszteri rangban – már formálisan sem szerepel a miniszterek kinevezési kritériumai között.

A román és rommagyar pártokráciának, mely egyre inkább minden álca nélkül mutatja arcát, semmi köze a demokratikus hatalomgyakorláshoz, de a kormányozhatóság alapfeltételeit is kikezdi. A múlt rendszer éppen az ilyenfajta tehetetlenségbe bukott bele, nem lehetett folytatni, mert mindenestől illegitim volt, nem lehetett folytatni, mert erőforrásai (a külföldi kölcsönök is, visszatérítésük megszállott politikája is) kimerültek, nem lehetett folytatni, mert társadalomellenes volt. És itt vannak a nyolcvanas évek, ami nem világos, hogy az elején tartunk és még elhúzódik, vagy már a végén? Dragnea rendszerét ugyanolyan meggondolásokból, mint a ceausizmust – persze a megváltozott viszonyok mellett – nem lehet folytatni, csakhogy közel-e az újabb ’89? A keleteurópai nyomorúság része, hogy akárhányszor nekilendül a „nyugatosodásnak” előbb-utóbb elakad, megijed, frusztrálttá válik és visszafordul (erre mondja Ady, hogy Magyarország „Komp-ország, komp-ország, komp-ország”). A megrémült elit pedig folyton rosszkor „zár össze”, úgy tesz mintha minden kormányváltás mindenkor rendszerváltás lenne, mintha nem lenne alternatívája, ezért a rövid ciklusok, a gyakori visszatérések, a rendszer redundanciája és körforgása, egyhelyben toporgás és forradalminak tűnő fellángolások.

Miközben, a rommagyar mainstream politikai elit, és az értelmiség nagy része is, megkötötte a maga különalkuját, akárcsak Ceauval tette ’67 után, mostanra már teljesen Orbán és Dragnea kompatibilis, egyek az illiberalizmusban, a hibrid putyinista rendszer igenlésében. Viszont van még „másik román társadalom”, civil ellenzék, csak az kétséges elég erős-e, hogy elzavarja a korrupt hatalmat? A történelem ismétli önmagát, most már csak reménykedhetünk, hogy Marxnak van igaza, vagyis ami egyszer, mint tragédia kerül színre, az másodszorra komédiaként áll elébünk. Akárhogyan is, tapsolunk, nevetünk vagy könnyezünk, az előadás sponzorai és elszenvedői mi magunk vagyunk, és nem mindegy, hogy mi marad miután a függöny legördül.

Azután meg, az a kérdés, hogy mit érlel annak az EU-nak a sorsa, melyet – legalábbis a dolgok mai állása szerint – Dragnea kötélen rángatott bábja Viorica Dăncilă fog vezetni? Nem nehéz kitalálni: megérett a pusztulásra, és végzetét elkerülni, aligha áll módjában!

Magyari Nándor László

Gruevszki, a lakmusz

0

Hogy a politikus menedékben részesült Budapesten, az jelzi, hogy Orbán kész kihívni a Nyugatot és tető alá akarja hozni az európai nacionalisták szövetségét. Nem adja ki Hernádi Zsoltot Horvátországnak, illetve hírek szerint ugyanígy járt el, amikor az USA egy pénzmosási ügyben kérte hat magyar kiadatását – írja a Wall Street Journal.

A magyar kormány szívesen látja a szökött macedón oroszbarát autokratát, ami annak a jele, hogy az ország távolodik a Nyugattól és szembe megy az unióval, illetve az Egyesült Államokkal. Utóbbiak igyekeznek vonzáskörükben tartani Orbán Viktort.

Gruevszki nem az első vezető, aki Moszkvához kötődik és menedékre talál Magyarországon, amely korábban megtagadta, hogy kiadjon két oroszt. Amerikai illetékesek ebben annak bizonyságát látják, milyen mértékbe tolta keletre országát a magyar miniszterelnök. A washingtoni kormányzat egyik tagja úgy nyilatkozott, hogy a nyugati befolyás erős csökkenését tapasztalják Budapesten. Mint mondta, az ilyen kiadatási ügyek bizonyos értelemben lakmusz tesztet jelentenek, tehát mutatják, hol áll egy hatalom az USÁ-hoz, de egyúttal a jogállamhoz képest is.

Orbán fokozza a nyomást mindazokra, akik nem értenek vele egyet, miközben erősíti a kapcsolatokat a Kremllel, illetve külföldi nacionalistákkal. Uniós szervek szerint egyúttal megerősítette az ellenőrzést a bíróságok, a sajtó, az egyetemek és a hatóságok fölött, a közbeszerzéseket a miniszterelnök csókosai kapják. Amerikai illetékesek azon is ki vannak akadva, hogy a magyar fél ellenségeskedik Ukrajnával, továbbá sziklaszilárdan támaszkodik az orosz energiaszállításokra és örömmel fogadja az orosz és kínai befektetéseket. Orbán fokozza erőfeszítéseit az ország átalakítására, ideértve az európai szerepet.

Krekó Péter szerint a miniszterelnök úgy érzi: túl erős ahhoz, hogy kudarcot valljon. Meg hogy nem kell igazodnia sem Washingtonhoz, sem Brüsszelhez. Ugyanakkor Gruevszki nacionalista pártja gátolja az Egyesült Államok terveit a térségben, elutasítja pl. a névváltoztatást, noha az megnyitja az utat a NATO és az EU felé. Ebben egyetért vele Oroszország és Magyarország. Hogy a politikus menedékben részesült Budapesten, az jelzi, hogy Orbán kész kihívni a Nyugatot és tető alá akarja hozni az európai nacionalisták szövetségét. Nem adja ki Hernádi Zsoltot Horvátországnak, illetve hírek szerint ugyanígy járt el, amikor az USA egy pénzmosási ügyben kérte hat magyar kiadatását. Azon kívül lakhatási engedélyt kapott a szír elnök egyik bizalmasa, akit szintén az amerikai hatóságok köröztek.

Európai és washingtoni vezetők hónapok óta új taktikával próbálkoznak, hogy megfékezzék Orbánt. A Néppárt a minap nyilatkozatot íratott alá vele, miszerint tiszteletben tartja a jogállamot. Ám az utóbbi hetek változásai mutatják, mi megy végbe Magyarországon. Lassan felállnak a közigazgatási bíróságok, tárgyalás nélkül el akarják ítélni az Index újságíróját, amiért az terhelő adatokat hozott nyilvánosságra a hatalom egyik hívéről. Távozik továbbá a CEU.

BETYÁRBECSÜLET ÉS A HAZA ÜDVE

0

VMRO-DPMNE – ez a rövidítése annak a macedón pártnak, amelynek a nevében Nikola Gruevszki évtizedig kormányozta a kicsiny balkáni államot. Veretes párt: elődje 1893-ban alakult, az akkor már évszázadok óta török fennhatóság alatt sínylődő területen. A hosszú rövidítés teljes neve magyarul a következő: Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Nemzeti Egységért.

A névből kitetszik a kettős örökség: egyrészt a forradalmi (terrorista?) titkos hálózat, másrészt fedőszerve, egy névleg demokratikus tömegpárt. A VMRO-DPMNE Jugoszlávia szétesésekor, 1990-ben alakult újjá. Először igyekezett magát kereszténydemokratának feltüntetni, majd élesen nacionalista-populista irányba fordult. Nem meglepő egyik sem; van ilyen csoda hazánkban is.

Hanem lényeges, hogy az új macedón kormány korrupció miatt vád alá helyezte a volt miniszterelnököt, akit aztán a bíróság szabályosan elítélt. Gruevszkinek már nem volt útlevele, amikor átszökött az albán határon. Innen magyar diplomaták segítettek neki átjutni további három határon – először Montenegróba, majd Szerbiába, végül Magyarországra.

Először fordul elő a magyar diplomácia történetében, hogy magyar diplomaták sorozatban megsértik a nemzetközi jogot, amikor egy hazájában elítélt bűnözőt három határon szemérmetlenül átcsempésznek. Senkinek nem volt annyi esze és ép erkölcsi érzéke, hogy megtagadja a külügyminiszter utasítását? Ez sokat elárul a magyar diplomácia színvonaláról.

Emlékeztessünk arra, hogy a jelenlegi külügyminiszter volt az, aki annak idején miniszterelnöki államtitkárként lezsírozta a baltás gyilkos, Szafarov kiadatását Azerbajdzsánnak. Akkor a Külügyminisztérium és az Igazságügyminisztérium még tiltakoztak – no nem hangosan, de a kormányon belül mégis –, mert hazánkra nézve roppant károsnak ítélték a vakmerő lépést.

Ma nem tiltakozik senki. Hézagmentesen összállt a maffiaállam. Belső jog, nemzetközi jog már nem számít. Csak a betyárbecsület. Orbán megvédi hasonszőrű cimboráit. Ez fontosabb neki, mint a haza becsülete és üdve.

Hazánk a nemzeti szégyen kormányának áldatlan tevékenysége eredményeképpen a legmélyebb szintre süllyedt, elvesztette maradék nemzetközi tekintélyét. Bűntanyává züllesztette Magyarországot a maffiakormány.

Orosz hazafiak mondják, hogy a magyar miniszterelnököt az orosz elnök kényszerítette erre a durva lépésre. Nem tudom. Ha így van, akkor a baj óriási, mert zsarolhatónak tűnik a magyar miniszterelnök. Ha nem így van, akkor a baj még nagyobb, hiszen a magyar kormány önszántából választotta a nemzet érdekének minden szempontból ellentmondó utat.

Nem akarok azon élcelődni, hogy az Orbán-kormány minden rászoruló menekültet elüldöz, ellenben a bűnöző menekülőket szeretettel befogadja.

Nem akarok azon kiakadni, hogy Gruevszki számára a menekült státus megadása minden szempontból ellentmond a kormány saját propagandájának.

Szomorúan lehajtom fejemet, mert Gyurgyák Jánossal szólva látom „ezzé lett magyar hazám”.

Vajon mikor kerül a történelem szemétdombjára a magát kormánynak képzelő bűnszövetkezet?

Putyin elnök fog-e menedékjogot adni az haza érdekeit lábbal tipró volt magyar miniszterelnöknek?

Bokros Lajos
elnök
Modern Magyarország Mozgalom

Lép-e az Európai Unió Gruevszki menekültstátuszának megadása miatt?

0

 

 

This poll is no longer accepting votes

Lép-e az Európai Unió Gruevszki menekültstátusza miatt?
×

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK