Az elmúlt tizenkét nap eseményei: a március 16-i „erőszakkirobbanás” okozta trauma lassú feldolgozása, a kormányátalakítás és a sárgamellényesek tüntetéseinek XIX. és XX. felvonása.
A március 16-i XVIII. felvonás, úgy tűnik, választóvonalat jelent a november 11-e óta tartó több mint négy hónapos politikai válságban. Előtte a Macront támogató sajtó és értelmiségiek tevékenysége a sárgamellényesek elleni gyűlöletet üzente a lehető legváltozatosabb formákban, és hatékonyabb megtorlásra ösztökélte a kormányt, a baloldali ellenzék pedig az erőszakkal való felhagyás és a politikai megoldás-keresés szükségességét hangsúlyozta. Azóta az előbbiek, a jobboldal táborában a megosztottság jelei érzékelhetők.
A radikálisabbak türelmetlenek a tehetetlen kormánnyal szemben és egyenesen a Pinochet által alkalmazott módszereket tartanák üdvösnek.
Az egyik főtévé csatornán, a Canal+ fake news ellensúlyozására indult „Info du vrai”-n (az Igazság hírei) hangzott el két egymást követő napon, két különböző újságíró szájából az a gondolat, hogy ha a kormány valóban betiltja a további tüntetéseket a Champs-Elysée-n, a Diadalív körül, egészen a Bourbon-palotáig – mint ahogy tette -, akkor a mégis ott tüntetni akarók letartóztatására nem lenne elég Párizs és környékének összes börtöne: tehát befogadásukra nincs más lehetőség, mint a stadionok megnyitása, ahogy, mondták, ezt Pinochet 1973-ban Salvador Allende elnök elleni államcsínye után tette politikai foglyaival.
Az ötlet, amely egy megbotránkozott tweetelő jóvoltából a műsort nem nézők széles táborához is eljutott, mindezidáig nem váltott ki hivatalos reakciót. Ezt csak azért érdemes megemlíteni, mert január 14-én, amikor egy ismeretlen kormány-kritikus feltette az internetre a katonai egyenruhában feszítő Pinochet 1973-as fényképét, ahol a chilei puccsista tábornok arcát Éduard Philippe miniszterelnök arcképével fedte le, akkor a cyber-bűnözés elleni harc hivatala tett lépéseket, hogy a Google azonnal vegye le ezt a fotómontázst a netről. (Erőfeszítéseiket nem koronázta siker.)
A szenátus vizsgálatot kezdett
A mérsékeltebb jobboldalt képviselő szenátus folytatja az „erőszakkirobanás” másnapján elkezdett vizsgálatát a kormány tehetetlenségét magyarázó belső mechanizmusokról. A Törvénybizottság március 20-án ismét kihallgatta a belügyminisztert és államtitkárát a március 16-i erőszakcselekmények kezelésével kapcsolatban. Az államtitkár 5000 rendőr és csendőr mozgósításáról beszélt, amit március 25-én rendőr- és csendőrparancsnokok megcáfoltak. A kihallgatások jegyzőkönyvéből megtudjuk, hogy a XVIII. felvonást megelőző hét elején a főparancsnokság valóban csaknem 5000 fővel rendelkezett, de a hét folyamán több mint ezer rendőrt a Belügyminésztérium alá beosztott koordináció utasítására az északi megyékbe helyeztek át, így amikor szombat délelőtt kiderült, hogy Párizsban mi zajlik, akkor – jelentős késéssel – érkeztek vissza a fővárosba.
Ami ennél jóval komolyabb stratégiai probléma, hogy nem tartották be a rendfenntartás-elmélet egyik alappontját, miszerint „kijáratot” kell hagyni a tüntetőknek, hogy akik akarják, el tudják hagyni. A rendőrség ennek az ellenkezőjére, a tüntetők teljes bekerítésére kapott utasítást. (Jegyezzük meg, ezt nem csak március 16-án tették, hanem az ezt megelőző tüntetéseken is.) A szenátusi kihallgatáson az egyik magasrangú rendőrtiszt sajnálatát fejezte ki, hogy ez a „rendőri ‘ketrecbe zárás’ a tüntetők egy részét, akik ‘normális emberek’ (értsd békés átlagtüntetők, távolról sem rombolók), radikalizálta”, aminek az lett az eredménye, hogy a ‘ketrecen’ belül található üzleteknek estek.
Macron több minisztere és tanácsadója lemondott
A – szimbólummá vált – március 16., a Benalla-ügy, és a választási kampány miatt Macron több közeli tanácsadója és a kormány három tagja jelentette be távozását. Ezek közül az elsők távozása érinti legkomolyabban az elnököt és ezek helyettesítése okozza neki a legnagyobb nehézséget. Egy részük azért mondott le, mert helytelenítik Macron erőszakpolitikáját a sárgamellényesekkel szemben. Ők a politikai rendezés hívei, amire az elnök nem mutat hajlandóságot (vagy nem képes rá). Macron közeli emberei között vannak azok is, akik még nem mondtak le, de nagyon kényes helyzetbe kerültek a Benalla-ügy kapcsán, ellenük követel a Szenátus bírósági eljárást. A kormány szóvivője és a cyber-gazdaság államtitkára azért hagyta el a kormányt, mert fel akar készülni a 2020-as helyi választásokra. Mindkettő Párizs polgármesteri székére pályázik. Az EU ügyek miniszternője pedig az LREM (Macron pártja) EU választási listavezetésének kívánja szentelni idejét és erőfeszítéseit.
A kormányátalakítás értékelése megoszlik a (mindig) lelkesek és a bírálók között. Az előbbiek annak örülnek, hogy a minisztereket helyettesítők fiatalok, közöttük kettő nő, ami táplálja az elnök megújulás-témáját, az utóbbiak szerint ezek az ismeretlen, tapasztalatlan új kinevezettek azt mutatják, hogy Macronnak nincsenek nagy kaliberű támogatói, és az államfő egyre fokozottabb elszigeteltségét illusztrálják. Ráadásul az új kormányszóvivő nő kinevezése perceiben megjelent, és azóta terjed a közösségi hálókon egy 2017 júliusában az Express hetilapban idézett mondata: „Felvállalom, hogy hazudtam, hogy védjem az elnököt.” (A szenegáli szülők 39 éves leánya akkor a frissen alakult elnöki hivatal sajtó tanácsadója volt.)
A sárgamellényesekről csak szombatonként esik szó a mainstream sajtóban
Számukra hét közben nem léteznek. A XIX. és a XX. felvonás nyugodtabban zajlott le, mint a március 16-i. Az LBD lövedék-szórót nem használták a rendőrök, csak könnygázbombát. A belső és külföldi tiltakozások ennyit legalább elértek. A sárgamellényesek követeléseit azonban továbbra is tüntetően mellőzi a köztársasági elnök. Követeléseik egy része a közszolgáltatások megjavítása, az tanárok, tanítók, a kórházi, szociális gondozói, igazságszolgáltatási személyzet számának növelése. Hiába tüntetnek húsz hete többek között ezért, a héten Macron, programjához híven benyújtotta az állami szektor további leépítését célzó törvénytervezetét. Nem csak az állami alkalmazottak számának csökkentését, hanem státuszuk bizonytalanná, a korlátolt időre szóló szerződések általánossá tételét tartalmazza a törvénytervezet, amelyet Macron még a nyár előtt parlamenti szavazás elé akar vinni. Vagy rendelettel fogja átvinni? Ez még nyitott kérdés.
Egy másik reform-törvénytervezet a vonzó orwelli nevet viseli: „Törvénytervezet a bizalom iskolájáért”, amely részben a tanárok, tanítók mellett dolgozó pedagógiai személyzet munkafeltételeinek megszigorítását jelenti. Március 31-én (XX. felvonás) a „piros tollasok”, tanárok, tanítók, pedagógiai felelősök többek között ez ellen tüntettek a sárgamellényesekkel karöltve.
A sárgamellényesek munka melletti hétköznapi tevékenységéről a Mediapart online újság, a Media online tévé, a Politis című hetilap, a Le Monde Diplomatique havilap tájékoztat. Ők adnak hírt például a második háromnapos „Gyűlések gyűléséről”, amely ezúttal Saint Nazaire-ben április 5-én kezdődik. Az első a kelet-franciaországi Commercy-ben januárban 75 delegációt fogadott, most a hétvégén Saint Nazairebe 300 delegációt várnak. Sok szociológus, történész is ír róluk rendszeresen. A héten mutatják be a mozikban François Ruffin és Gilles Perret róluk készült „J’veux le soleil” (A napot akarom) című dokumentumfilmjét. Az országban már egy hónapja számos előzetes vetítés volt fergeteges sikerrel. A két újságíró-filmes – Ruffin parlamenti képviselő is – road movie-ja a országutak köröndjein keresi fel a sárgamellényeseket, akik magukról és országukról beszélnek.
Nem politikai eseményként, hanem bűncselekményként kezelik a tüntetéseket
A MediaTV utolsó hétfői sárgamellényes különszámában két riportot láthattak az érdeklődők és egy érdekes félórás interjút Vanessa Codaccioni fiatal történésszel, akinek a héten jelenik meg „Az állam és a politikai megmozdulások” (L’État face aux contestations politiques) című könyve. Az interjúban azt elemzi a történész, hogy hogyan szünteti-szüntette meg az állam a XX. század harmadik harmadában és a XXI. század első két évtizedében a társadalmi mozgalmak politikai értelmezését, és hogyan alakította át őket egyszerű köz-bűncselekményekké (lásd ma a sárgamellényesek mozgalma). A sajtóban és a politikusok nyilatkozataiban eltűntek az utalások a tüntetések politikai jellegére, a bíróságokon már nincsenek politikai perek, a börtönökben nincsenek politikai foglyok, a rendszerrel szemben állók közönséges bűnözőknek nyilváníttatnak. A terrorizmus vádjának sincs politikai dimenziója, és ezért válhattak generál-váddá, a törvénybe iktatott végtelenített szükségállapot pedig mint megoldás jelenhet meg Franciaországban.
Ennek a folyamatnak az első nagy eseménye 2008-as a Tarnac-ügy
Ebben kilenc ártatlan anarchista fiatalt vádoltak az Állami vasutak elleni terrorcselekménnyel. Tíz évbe tellett, amíg a szülők, újságírók és ügyvédek bizonyítékait ártatlanságukat illetően elfogadta a bíróság. De azóta is, illegálisan, rendőri megfigyelés alatt állnak, és a fővádlottat a sárgamellényesek IV. tüntetése előtt előzetes letartóztatás alá helyezték „erőszakcselekmények és rombolások elkövetése céljából alakult csoportban való részvételért”. A 2015-ös párizsi dzsihadista terrorcselekmények jelentik a másik kulcs-dátumot a politikai rendszerrel szembenállókkal szembeni kriminalizálási folyamatban. Azóta a sztrájkra felhívó szakszervezeti vezetőket vádolhatják nyilvánosan a munkaadók terrorizmussal, vagy tehetik meg őket dzsihatistáknak. De nem csak róluk van szó. 2015 végén a dzsihadista támadásokkal igazolt szükségállapot megszavazása után mindössze három héttel az ENSZ COP21 tárgyalásainak időtartamára a klimafelmelegedés ellen tüntetést szervező környezetvédőket vették előzetes letartóztatásba és ítélték őket szobafogságra.
A politikai dimenzió többé-kevésbé sikeres radírozása jellemzi ma a kormány és államfő sárgamellényesekkel szembeni stratégiáját is. Ez lehetővé teszi a „nagy vita” elindítójának, Macronnak, a tényleges vita elkerülését, és a politikája, reformjai ellen tüntetők bűnözőkként való bírósági megbüntetését.
Körösi Zsuzsa
