Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

400 millió vírus elleni oltás

Szerződést írt alá a brit Astra-Zeneca gyógyszergyár az Európai Vakcina Szövetséggel 400 millió új koronavírus elleni oltás legyártására. Ezt a szervezetet négy uniós állam: Németország, Franciaország, Olaszország és Hollandia alapította.

Az Astra Zeneca vállalta, hogy még az év vége előtt megkezdi a Covid 19 elleni oltás szállítását az uniós államokba. „Ezzel nem a profit növelése a célunk ” – mondta az Astra Zeneca vezérigazgatója. „Több százmillió európai polgár juthat hozzá az oltáshoz. Jelenleg az ellenőrző tesztek folynak, és a nyár végére megtudjuk: valóban hatásos-e a szer?!”

Ki fizet?

A szövetséget alapító négy állam vállalta, hogy kifizeti az egész számlát és minden uniós államnak juttat az oltóanyagból. Azt egyik fél sem közölte, hogy mekkora összegről is van szó. Az oltóanyagról Pascal Soriot vezérigazgató elmondta: jók az első teszt eredmények, de végleges választ csak nyár végén adhatnak arra, hogy valóban hatékony-e a szinte az egész világot megbénító korona vírussal szemben?!

A vírus végez a vörös lámpás negyeddel Amszterdamban?

Ettől tartanak a szexmunkások, és ebben reménykedik sok helyi polgár – élükön Amszterdam első polgármester asszonyával. Hollandia legnagyobb városát ugyan újra megnyitották, de szinte senki sincs a vörös lámpás negyedben, ahol korábban nyüzsögtek a turisták a világ minden tájáról – írja a Der Spiegel.

„Mintha valaki megnyomta volna a stop gombot az egész világon ” – panaszkodik Charlotte, aki a koronavírus válság előtt csoportokat kalauzolt a vörös lámpás negyedben. Az 56 éves nő korábban ápolónő volt, majd szexmunkás lett. Most csoportokat vezetne, ha lennének ilyenek…

„Üzletasszonyok vagyunk”

Ezt mondja egy 35 éves szexmunkás, aki aggódik a jövő miatt. „Évszázadok óta fennáll a vörös lámpás negyed. A tömegturizmus csak pár éve tart. Ha megszűnik a tömegturizmus, annak nem kellene a prostitúció végét is jelenteni Amszterdam belvárosában!” A szexmunkások közül sokan felélték a tartalékaikat, és a nyitás után azt remélték: újra kezdődik a régi világ. Egyelőre csalódniuk kellett…

„Isten áldása ez a vírus”

Így vélekednek Amszterdamban azok a polgárok, akik naponta együtt éltek a részeg turista csoportokkal. Különösen a legénybúcsúra érkezett csapatok viselkedtek szörnyen: vécének használták az utcákat. Ordítozásuk pedig akkor is zavarta a nyugalmat, ha a polgárok bezárkóztak a lakásukba.

A polgármester asszony tervei

Femke Halsema, aki Amszterdam első női polgármestere, korábban küzdött azért, hogy a prostitúciót legális foglalkozásnak ismerjék el. Ezért a legális szexmunkások számíthattak állami és önkormányzati támogatására az elzárás idején. A nyitás viszont a polgármester asszony számára nem jelenti a régi viszonyok visszaállítását. Többféle elképzelést vázolt fel a vörös lámpás negyed jövőjével kapcsolatban. A szexmunkások egyiknek sem örülnek igazán, mert költözködniük kellene egy új helyre, amely távolról sem rendelkezne oly vonzerővel mint a vörös lámpás negyed. Július egytől mindenesetre az Airbnb-t betiltották. A polgármester asszony valamiféle új Erosz központot ajánl Amszterdam egy másik pontján.  Ott egy helyen találnák meg a turisták a prostitúciót, a kábítószert és az alkoholt. Mindezt távol a tisztes polgároktól. Egyelőre Amszterdamnak egyetlen kerülete sem jelentkezett, hogy nála rendezzék be az új vörös lámpás negyedet.

Mi lesz a régivel? A polgármester-asszony megszüntetné azt, hogy a lányok az ablakokból kínálgassák fel magukat. Sőt az egész prostitúciót megszüntetné a vörös lámpás negyedben, amely valamiféle múzeummá alakulna át. „Azt szeretnénk, hogy a jövőben a turisták ne a prostitúció, a kábszer és az alkohol miatt jöjjenek hanem a városunk gazdag kulturális öröksége vonzza őket” – jelentette ki Amszterdam első polgármester asszonya.

Karácsonynapló – 2020. június. 11.

Van abban némi arcpirító, hogy egy ilyen antiszociális kormány papol Budapestnek szolidaritásról. Mert Budapest Európa talán legszolidárisabb városa. Minden Budapesten megtermelt 100 forintból 97 a központi költségvetésbe kerül. Nem ismerünk még egy olyan európai nagyvárost, amelyet ilyen mértékben sújt az adóelvonás. A budapesti autótulajdonosok által befizetett gépjármű- és a jövedéki adóból immár egy fillér sem marad a városban az utak felújítására. Budapest működteti az ország legnagyobb közösségi közlekedési rendszerét – amin sokkal többen utaznak, mint a MÁV és a Volánbusz járatain együttvéve -, és bár az európai nagyvárosok szinte mindegyikében az állam és a város fele-fele arányban fizeti a közlekedés költségeit, Budapest tízszer többet tesz a bele, mint a magyar kormány. Sorolhatnám még. Budapest és a budapestiek szolidárisak, itt az ideje, hogy Budapesttel és a budapestiekkel is szolidárisak legyünk.
Ha a kormány valóban azt gondolja, hogy fizessenek a gazdagok, akkor ne a válság által legjobban sújtott Budapestet sarcolja, hanem javaslom, kezdje az adóztatást Mészáros Lőrinccel és a többi NER-lovaggal – ahelyett, hogy őket tömné tovább többek között az önkormányzatoktól elvont pénzekből.

Kín szülte humor

Karácsony Gergely Facebook oldalán olvasható  bejegyzés szerint tegnap este is kaptak a budapestiek egy meglepetést a kormánypárti képviselőktől.

Az idei költségvetéshez tervezett kormánypárti bizottsági módosító már idén elvenne majd 12 milliárdot a várostól. Ezt fejelnék meg jövőre a még súlyosabb sarccal, a Budapest-adóval. Az idei váratlan megszorítás nagyságrendileg a Lánchídra félretett pénznek felel meg…

A kormánynak Budapesthez és a budapestiekhez való viszonyához a – ha jól emlékszem – talán Alfonzónak tulajdonított anekdota illik, aki, miután a munkaszolgálatban puskatussal ütötte a kápó, állítólag annyit mondott: ezek vagy nem szeretnek minket, vagy csak nem tudják kimutatni.

Hajnali vírusjelentés – 2020. június 11. csütörtök

A hajnali összesítés alapján tegnap óta az új megbetegedések  száma  122 ezerrel növekedett. Magyarországon 4039 regisztrált megbetegedést és 2 újabb halálesetet jelentettek, így összesen 553-ra nőtt az új koronavírus halálos áldozatainak a száma. 

Budapesten regisztrálták a fertőzöttek több, mint 60%-át, összesen 1917 fertőzöttet tartanak nyilván. A főváros után Pest megye (590 fertőzött), és Fejér megye (374 fertőzött)  Zala megye (260 fertőzött), Komárom Esztergom megye (290 fertőzött) a legfertőzöttebb gócpont.

Az Egyesült Államokban  több mint 2.000 ezer, Brazíliában 772 ezer, Oroszországban 493 ezer,  Nagy Britanniában 291 ezer, Indiában 276 ezer, Spanyolországban 242 ezer, Olaszországban pedig 235 ezer, Peruban 208 ezer, míg  a franciáknál 192 ezer, a németeknél 186 ezer,  regisztrált fertőzöttet jelentettek.

  • 4039-re nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek és az elhunytak száma 553-ra emelkedett 
  • A ma reggeli  járvány világhelyzet: igazoltan fertőzöttek: 7.360.239
    elhunytak: 416.201

Hajnali vírusjelentés – 2020. június 10. szerda

A hajnali összesítés alapján a világon az új megbetegedések  száma  átlépte a hétmilliót, míg az elhunytaké a négyszázezret. Tegnap óta 119 ezerrel növekedett, azaz 7.238.611 igazolt megbetegedést regisztráltak. Magyarországon 4027 regisztrált megbetegedést és 1 újabb halálesetet jelentettek, így összesen 551-re nőtt az új koronavírus halálos áldozatainak a száma. 

Budapesten regisztrálták a fertőzöttek több, mint 60%-át, összesen 1910 fertőzöttet tartanak nyilván. A főváros után Pest megye (589 fertőzött), és Fejér megye (374 fertőzött)  Zala megye (259 fertőzött), Komárom Esztergom megye (287 fertőzött) a legfertőzöttebb gócpont.

Az Egyesült Államokban  több mint 1.979 ezer, Brazíliában 739 ezer, Oroszországban 484 ezer,  Nagy Britanniában 290 ezer, Indiában 276 ezer, Spanyolországban 241 ezer, Olaszországban pedig 235 ezer, Peruban 199 ezer, míg  a franciáknál 191 ezer, a németeknél 186 ezer,  regisztrált fertőzöttet jelentettek.

  • 4027-re nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek és az elhunytak száma 551-re emelkedett 
  • A ma reggeli  járvány világhelyzet: igazoltan fertőzöttek: 7.238.611
    elhunytak: 411.277

Gréczy Zsolt jogerősen nem zaklatott – Helyreigazít a Ripost és a Lokál

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét és helyreigazításra kötelezte a Fidesz-közeli sajtótermékeket.

Ezt a szöveget kell közzétenni: „Gréczy Zsoltról valótlanságokat híreszteltünk 2019. december 06. napján a Ripostban közzétett »Évekig nem állt le a zaklatással Gréczy Zsolt« című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Gréczy Zsolt évek óta zaklat egy nőt, továbbá valótlanul híreszteltük, hogy ennek a nőnek Gréczy Zsolt évek óta írogat, üzenget.”

Egy másik ítéletben a Fővárosi Ítélőtábla ugyancsak helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és helyreigazításra kötelezte a Lokál című kiadványt ezzel a szöveggel: „A 2019. december 6-án a Lokál című lapban megjelent „Zaklatással vádolják Gyurcsány jobbkezét” című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Gréczy Zsolt évek óta zaklat egy nőt, továbbá valótlanul híreszteltük, hogy ezt a nőt Gréczy Zsolt a szerelmével üldözi, újra és újra bepróbálkozik nála, valamint csábítgatja.”

Mindkét esetben az újságok Zsoldos Gábor dobos – egy nap alatt önként levett – Facebook-bejegyzése alapján írták meg hazug cikkeiket. Az állítólagos „áldozat” Gréczy Zsolt mellett tanúskodott a bíróságon.

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyó ítélete után Gréczy fuhu.hu-nak annyit mondott, hogy

„nem véletlenül mondtam, nem a tettes, hanem az áldozat vagyok.”

Mindkét ítélet jogerős. Gréczy Zsoltot a perben a Czeglédy Ügyvédi Iroda képviselte.

A légitársaságok kontra kormány

Csak úgy léphetnek be a külföldről érkezők az Egyesült Királyságba, ha két hétre karanténba vonulnak. Boris Johnson kormányának ez a rendelete, mely a koronavírus válság miatt született és kétségbeejti a légitársaságokat. A hétfőtől hatályos rendelet miatt sokan meggondolják majd, hogy nekivágjanak az utazásnak Nagy Britanniából vagy Nagy Britanniába.

A British Airways a két nagy fapados légitársasággal, az Easyjettel és a Ryanair-rel együtt pert fontolgat Őfelsége kormánya ellen. Szerintük a karantén egyáltalán nem hatékony védekezés a Covid 19 vírus ellen viszont agyoncsapja az ő üzletüket. Emiatt sokezer ember kerülhet az utcára – érvelnek a légitársaságok. Arra utalva, hogy a nyári csúcs szezonban az emberek nem mernek előre helyet foglalni, mert nem tudhatják: meddig marad érvényben a kormány karantén rendelete. Nagy Britanniában szedte a legtöbb halálos áldozatot a koronavírus. Emiatt Boris Johnson kormányának a népszerűsége nagyon megkopott. A karantén rendelettel kívánják visszaszerezni a polgárok bizalmát…

Két hét karantén vakáció után?

Ez vár a brit polgárokra, akik ily módon kétszer is megfontolják a külföldi utazást. Már csak azért is, mert ez felemésztené az éves szabadságukat. A brit kormány a hazai turizmust preferálná …

50 milliárd dollár

Tavaly valamivel ennél többet költöttek a külföldi turisták Nagy Britanniában, ahol 35 millióan tettek látogatást. Ezzel Nagy Britannia benne van a világ tíz legvonzóbb turista célpontja között – állapítja meg a Bloomberg. Ezt a beutazó turizmust is fenyegeti a kéthetes karantén, mert kevéssé valószínű, hogy valaki ott szeretné eltölteni nyári szabadságának egy részét. Ráadásul a vetélytársak töröltek minden hasonló korlátozást: Itália, Portugália és Spanyolország nem ragaszkodik a karanténhoz. Olaszország már kinyitott, a többi mediterrán állam pedig hamarosan kitárja a kapuit. Verseny folyik a turistákért, akikre jelenleg Európából lehet számítani. Mindenki meg szeretné menteni a turista szezont miközben a szakértők figyelmeztetnek: a vírusveszély még nem múlt el! Bármikor jöhet a második hullám.

25 millió dolláros veszteség

Naponta ennyit kénytelen elkönyvelni a British Airways, amely júliusban újra akarja indítani járatainak 40%-át. Csakhogy a kéthetes karantén miatt erre csekély az esély. Heathrow, Európa legnagyobb légikikötője is megsínyli a karantént. Az üzemeltető szóvivője úgy nyilatkozott, hogy ha a kormány nem közli gyorsan: mikor lesz vége a kéthetes karantén kötelezettségnek, akkor a 7000 főnyi személyzet egyharmadát az utcára kell tenni Londonban.

Reggeli vírusjelentés – 2020. június 09. kedd

A hajnali összesítés alapján a világon az új megbetegedések  száma  átlépte a hétmilliót, míg az elhunytaké a négyszázezret. Tegnap óta 104 ezerrel növekedett, azaz 7.119.454 igazolt megbetegedést regisztráltak. Magyarországon 4017 regisztrált megbetegedést és 2 újabb halálesetet jelentettek, így összesen 550-re nőtt az új koronavírus halálos áldozatainak a száma. 

Budapesten regisztrálták a fertőzöttek több, mint 60%-át, összesen 1906 fertőzöttet tartanak nyilván. A főváros után Pest megye (585 fertőzött), és Fejér megye (374 fertőzött)  Zala megye (259 fertőzött), Komárom Esztergom megye (285 fertőzött) a legfertőzöttebb gócpont.

Az Egyesült Államokban  több mint 1.960 ezer, Brazíliában 707 ezer, Oroszországban 476 ezer,  Nagy Britanniában 288 ezer, Indiában 265 ezer, Spanyolországban 241 ezer, Olaszországban pedig 235 ezer, Peruban 199 ezer, míg  a franciáknál 191 ezer, a németeknél 186 ezer,  regisztrált fertőzöttet jelentettek.

  • 4014-re nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek és az elhunytak száma 550-re emelkedett 
  • A ma reggeli  járvány világhelyzet: igazoltan fertőzöttek: 7.119.454
    elhunytak: 406.540

Novemberre lesz vakcina?

Eddig 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző – mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője hétfőn a Kossuth rádió műsorában.

A professzor négy kiemelt pontban foglalta össze a továbbra is fontos teendőket:

  • A maszk hordása zárt térben még mindig fontos, hiszen naponta átlag húsz új esetet regisztrálnak, és minden egyes eset mögött lehetnek olyanok, akik kevés tünettel rendelkeznek, így betegségüket nem bizonyítják.
  • A betegek tíz százalékát jelentő szuperfertőzők akár százakat is megfertőzhetnek
  • Van esély arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás
  • A vakcina valószínűleg a 65 felettieknek, a betegségeik miatt rizikócsoportba sorolandóknak, a korházi dolgozóknak és az idősotthonok személyzetének lesz kötelező – fűzte hozzá Merkely Béla.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK