Kerestetik egy párt, amelyre jó szívvel szavazhatunk. Lelkifurdalás nélkül, és nem azért, mert az a kisebbik rossz. Amely kevésbé rohadt, mérsékeltebben korrupt, mint azok, amelyeket már ismerünk.
Amelyekre nem csak azért szavazhatunk, mert másképp lopnak, mint a többiek. Amelyekre nem azért adjuk a voksunkat, jobb meggyőződésünk ellenére persze, mert számunkra vállalhatóbban hazudnak, korszerűbben, szimpatikusabban, mint azok, akikkel már tele van az összes tökünk.
Szeretnénk látni egy pártot, amely tényleg tiszta és valóban becsületes. Amelynek politikusai nem szedték meg magukat a régi rendben, nem halásznak most a zavarosban, nem rajtunk gazdagodnának a jövőben.
Jó lenne egy párt, amelynek a politikusai tényleg a javunkat akarják, és nem a javainkat. Akikre nem azért szavazunk, kénytelenségből és rossz érzésekkel, hogy ne ezek legyenek, akik most vannak. Mutassatok egy pártot, amelyet nem azért választunk, mert azokról, amelyek most vannak, tudjuk, hogy milyenek.
Pökhendiek, arrogánsak, elviselhetetlenek. Félelmet keltenek és – éppen ezért -, nevetségesek. Árvalányhajasan és áporodottan álságosak.
Átlátszó víz legyen, patakok. (Cseh Tamás). Nem pedig az, ami most van: zavaros, gyanús állagú, bűzlő folyadék.
Mutassatok nekünk egy profi pártot, hogy legközelebb rossz érzések nélkül és szégyen nélkül szavazhassunk. Ne azt érezzük, amit már annyiszor az elmúlt években: hogy csak azért húzzuk melléjük az ikszet, mert ők a kisebbik rossz.
Hányszor választottuk már a kisebbik rosszat! Egyszer már jó lenne a nagyobb jót választani.
Néhány napja ismerjük a Policy Solutions elemző intézet és a Friedrich Ebert Alapítvány „A magyar rémálom” című kutatásának eredményét. Nem lehetünk büszkék magunkra: Magyarországon 2012 óta duplájára nőtt azok aránya, akik félnek az idegen kultúrájú emberektől, és egész Európában nálunk a legmagasabb azok aránya (62 százalék), akik azt állítják, senkit sem lenne szabad beengedni az országba – a második helyen álló cseheknél „mindössze” 30 százaléknyian vélekednek ugyanígy
A Medián néhány évvel ezelőtt végzett felmérése szerint a magyar emberek egyharmada erősen, vagy mérsékelten antiszemita. A többiek – és ez már nem a Medián megállapítása – nem a zsidókat, hanem a romákat utálják.
A feketéket, arabokat, ázsiaiakat. A románokat, a németeket, az oroszokat. A kerékpárosokat, az autósokat, a gyalogosokat. A telet, a nyarat, a tavaszt, az őszt. A melegeket, a hidegeket. Az öregeket, mert felélik a fiatalok jövőjét. A fiatalokat, mert tiszteletlenek az öregekkel. A középkorúakat, mert nemrég még fiatalok voltak, és hamarosan öregek lesznek. A kismamákat, a nagymamákat. A postást, a hentest, a rendőrt, a kéményseprőt. A Fradit, az MTK-t, az Újpestet, a Kispestet. A szegényeket, a gazdagokat.
Mindez nem azt jelenti, hogy a magyar ember kirekesztő, netán gonosz lenne. Van neki szíve, nem is kicsi. Sokan elférnek benne. Ha olyanja van, a keblére öleli az egész világot. Például akkor, ha pálinkát iszik, esetleg hosszúlépést, kis- vagy nagyfröccsöt.
Olyankor a magyar ember, nem kirekesztő, hanem igazságos. Eszébe jut, hogy van neki egy zsidó barátja is, aki rendes. De lehet, hogy nem is egy, hanem kettő. Igaz, az egyik csak félig zsidó, de akkor is.
A szomszédjában meg él egy cigánycsalád, ahol a férfi dolgozik.
És ismer olyan négert – nem ő személyesen, hanem az egyik komája -, aki nagyon szépen megtanult magyarul. A múltkor is elszavalt egy Petőfi verset, nekem elhiheted.
És van egy biciklis haverja, akivel jókat szokott beszélgetni. Meg két gyalogos. Egy autóst is ismer, a feleségének a kollégája az illető, az is nagyon korrekt.
A melegek közül sem mindegyiket kellene kiirtani, közöttük is van olyan, amelyik annyira normális, hogy képzeld öregem, majdnem olyan, mint te vagy én.
Az öregek között is vannak rendesek, meg a fiatalok között is.
És nem minden fradista náci, nem minden emtékás büdös zsidó, és nem minden újpesti lila majom. A kispestiek sem mind koszos cigányok. Nem ők tehetnek róla, hogy annak idején a Rákosi katonacsapatot csinált belőlük.
Ez a magyar rémálom. Egyszer majd felébredünk és mások helyett is szégyelljük magunkat, amiért már megint aljasságokat álmodtunk.
Ha a celeb férjhez megy, vagy megnősül, annak mindenki örül. A legjobban persze ő maga örül, meg a párja, mert az majdnem mindig jó, ha valaki összeköti az életét azzal, akit szeret. De még ennél is jobb, ha a celebnek gyereke születik, mert ennek nem csak a barátok és a rokonok örülnek, de boldogok a műsorkészítők is, mert a celebet a gyerekével együtt be lehet hívni a tévébe. Műsor lesz a celebből és a gyerekéből, kis színes, a sok szürkeség után legalább egy kis mosolyt varázsolnak az arcunkra.
A celebek gyerekei többnyire nagyon édik. Majdnem annyira cukifalatok és szeretni valók, mint a szüleik – ha megnőnek, ők is celebek lesznek. Egyes celebek anyagi megfontolásból kifolyólag pénzért árulják a gyerekeik sztoriját a bulvárlapoknak és a tévéknek, de szerencsére nem ez a jellemző: a celebek többsége, ingyen, mindössze némi megjelenési marketingért cserébe hajlandó a gyerekével együtt a nyilvánosság előtt mutatkozni.
A celeb-szülő látszólag olyan, mint bármelyik más egyszerű, hétköznapi szülő. Ezt az is bizonyítja, hogy a celeb-szülő már a beszélgetés elején elmondja, hogy mennyire szereti a gyerekét, sőt, az sem ritka, hogy a celebnek a gyereke a legfontosabb az életben. Megtudjuk azt is, hogy amióta a gyerek megvan, minden megváltozott a celeb körül, csak a gyerekért él, és minden miatta történik.
Ezen kívül persze van még a karrier, ami szintén nagyon fontos a celeb életében, hiszen megfelelő hátteret kell biztosítania a gyerek számára, ráadásul ettől kezdve most már nemcsak magáért felel, hanem a gyerekért is. De ha egy perc szabadideje van, azt mind a gyerekkel tölti. Kár, hogy úgyszólván egy perc szabadideje sincs neki, ha nem lennének ott a szülők, akik a celeb gyerekének a nagyszülei – az ő segítségük nélkül bizonyára bébiszittert kellene fogadni.
A celeb, ugyanúgy, mint az egyszerű, hétköznapi ember, nagyon tud aggódni a gyerekéért. Ha beteg a gyereke, akkor azért, hogy mihamarabb meggyógyuljon, ha meg nem beteg, akkor azért, nehogy megbetegedjen.
Ha a celeb gyereke még nagyon kicsi, akkor tudjuk, hogy a celeb is kiveszi a részét a gondozásából: önnön kezével teszi tisztába, fürdeti, eteti, ha pedig éjjel felsír, felkel hozzá. (De legalábbis szól a párjának, hogy sír a gyerek, csináljon már valamit, neki ugye, mint köztudott, pihenésre van szüksége).
Ha a celeb megszédül és elhagyja a családját, akkor sincs nagy baj: ebben az esetben is be lehet hívni a tévébe. Igaz, a celeb ilyenkor általában egyedül érkezik, de látszik rajta, hogy nagyon szenved, mert hiányoznak neki a gyerekei, s ha rajta állna, mindig csak velük lenne.
Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, és amit korábban csak viccnek hittünk, valósággá vált: meghosszabbítják a felcsúti kisvasút pályáját, jelen állás szerint Vértesacsáig. Heti összefoglaló.
Korábban azt mondta a miniszterelnök, hogyha sokat támadják a kisvasutat, akkor meghosszabbítják Bicskéig, és ha még akkor is támadják, akkor Lovasberényig. Vértesacsa nem szerepelt az akkori felsorolásban, megpróbálunk utánanézni, mi állhat e váratlan pályamódosítás mögött.
Nem járt ilyen jól a Magyar Tudományos Akadémia, amelynek a pénzét nem meghosszabbították, hanem megrövidítették. A Varga Mihály által a héten benyújtott költségvetés egyik szerényen megbúvó sorából derült ki, hogy az akadémiától elvonnak 28 milliárd forintot, vagyis, a kutatóintézeteinek teljes költségvetését. Félreértések elkerülése végett, nem annyira szőrösszívű a kormány, mint amilyennek sokan látják: nem veszi el ezt a pénzt, csak ő akarja odaadni. Abban az esetben adja oda, ha a tudós urak, arra költik, és úgy használják fel, ami a kormánynak is megfelel. Mert a kormány ezen a területen is többet tud, mint az állam polgárai.
Az MTA állítólag 54 percet kapott arra, hogy tanulmányozza és véleményezze a tervezett intézkedést.
A véleményüket borítékolni lehetett: mint közleményükből kiderült, nem értenek egyet azzal, hogy megkurtítják a függetlenségüket. Ami abból a szempontból jelentős mértékben érthető, hogy az MTA történetében még nem volt arra példa, hogy a tudomány önállóságát ilyen mértékben semmibe vegyék. Ami történt, amúgy nem meglepő: Orbán Viktor víziója már régóta a nagy, gondoskodó állam, amely elveszi az emberektől a javaikat – magyarul: megfosztja őket az önállóságuktól – majd ezen javak egy részét visszaadja nekik. Nem mindenkinek: leginkább azoknak, akik rászolgálnak erre. Aki jó, az többet kap, aki nem – értsd: önállóan szeret gondolkodni – az kevesebbet, vagy semmit.
Ez a játszma, bár a kormány, mint mindenütt másutt, itt is nyerésre áll, még nincs lefutva. Az Akadémia ugyanis nemzetközi hírű, jeles tudósokból áll, akik a hírek szerint igencsak zokon vették, hogy ilyen, korábban nem látott merénylet készül a magyar tudomány ellen.
Arra is jó volt ez a hét, hogy megtudhattuk: Magyarország Főkeresztényének, Semjén Zsoltnak Kanadában is élhetnek rokonai. Pénteken reggel derült ki ugyanis, hogy nevezett úr tavaly nemcsak Svédországban vadászott háziasított rénszarvasra, de
két ízben Kanadában is lövöldözött: bölényre, farkasra, rén- és jávorszarvasra vadászott.
Még sokan emlékeznek arra, hogy amikor tavaly fény derült Orbán Viktor helyettesének svédországi kalandozásaira, akkor Semjén úr hivatala azzal védekezett, hogy nevezettnek hogy rokonai élnek Svédországban. Ami igaz lehet, de nem ez volt a kérdés. Már csak azért is, mert kiderült, hogy a vadászat többmilliós számláit egy nagylelkű magyar vállalkozó, bizonyos Farkas úr fizette. Róla annyit érdemes tudni, hogy főként a szállodaiparban tevékenykedik, és mint ilyen, a magyar állam elosztási gyakorlatának köszönhetően igen jelentős uniós támogatást kapott.
Hogy a kanadai vadászatokat ki fizette, jelenleg nem tudni. Semjén Zsolt fizetéséből bizonyosan nem futja ilyen költséges hobbira, ezért azt kell feltételeznünk, hogy akárcsak Svédországban, Kanadában is élhetnek rokonai. Nem is akármilyenek: gazdagok, bőkezűek és nagyvonalúak – olyan emberek, akik nem sajnálják a szegény magyarországi rokontól, hogy kiélhesse vadászati szenvedélyét.
És a végére hagytuk, nem mintha a többinél kevésbé lenne gyomorforgató, hogy a Fidesz-KDNP szóvivője, Hollik István, kedden az Amnesty International irodájának kapujára egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott.
Tisóczki Flóra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) külügyekért felelõs alelnöke Bevándorlást támogató szervezet feliratú matricát ragaszt a Menedék – Migránsokat Segítõ Egyesület irodájának helyet adó épület bejáratához a VIII. kerületi Népszínház utcában. MTI Fotó: Máthé Zoltán
A szóvivő úr keresztényi megnyilvánulásán annyira felbátorodtak az ifjúsági kereszténydemokraták, hogy ők a Menedék Egyesület irodáját tisztelték meg hasonló matricával. Aki nem tudja, hogy miért nagyon ciki és aljasság ilyet csinálni, az lapozza fel a történelemkönyveket a vészkorszakot tárgyaló fejezetnél. Annyit segítünk, hogy Magyarországon a múlt század negyvenes éveinek első felében zsidó származású magyar állampolgárok százezreit semmisítették meg, azt követően, hogy – nem matricával, hanem – egy sárga csillaggal megjelölték őket.
És akkor, de ez már tényleg a bónusz kategóriájába tartozik, szólnánk arról, hogy a június végén megrendezendő Red Bull Air Race repülőgépverseny miatt már most lezárták a Bem-rakpart egy részét, a verseny alatt pedig az egészet lezárják. A verseny szervezőinek mindössze 13 millió forintot kell fizetniük azért, hogy megbénítsák a magyar főváros életét, és elvegyék az ott lakók még megmaradt életkedvét. Ez a 13 millió forint mintegy 90 százalékkal kevesebb, mint amit más cégektől kértek volna. Nem gyanakszunk senkire, nyilván minden nagyon rendben van, nem kell nyomozni az ügyben, isten őrizz, anélkül is elhisszük, hogy ezzel az üzlettel mindenki nagyon jól járt – kivéve Budapestet és Magyarországot.
A kormány az én kottámból játszik. Igaz, még nem is tudtam az alaptörvényről – nem is tudhattam, mert nem is létezett – amikor sok évvel ezelőtt megírtam, hogy be kellene tiltani a vércsoportokat. Meg a napi középhőmérsékletet. Valamint az emberi butaságot. Mindenki legyen okos, legyen szép. És jó, mindhalálig.
Igaz, ezt viccnek szántam, mert valóságnak akkoriban kicsit durva lett volna.
Aztán megérkeztünk 2018-ba. Amikor is beleírják az alaptörvénybe, hogy a keresztény kultúra védelme minden állami szerv számára kötelező feladat.
Bármit is jelentsen ez.
Mindenki, aki itt él, a keresztény értékeket védi. Akár tud róla, akár nem. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna, hogy magasról tesz a keresztény kultúrára. Olyan politikussal, aki azzal kampányolt volna, hogy fenébe a keresztény kultúrával, védje meg, aki akarja!
Mondjuk, nem ártana tudni, hogy mit kell értenünk keresztény értékek alatt.
Van ugye a tízparancsolat, abban sok minden benne van. Egyedül az nincs benne, amit az Emmi újdonsült minisztere, Kásler Miklós mondott. Hogyha betartanánk a tízparancsolatot, azzal a halálos betegségek háromnegyedét megelőzhetnénk.
Reszkessetek halálos betegségek!
Azt is meg lehet kérdezni, hogyan lehet észrevenni, ha támadják a keresztény kultúrát? Olyan darabokat játszanak egy színházban, ami nem tetszik a regnáló hatalomnak? Valaki olyat mond a tévében, olyat ír egy újságban, amitől valamelyik főembernek rosszkedve lesz?
S ha már mindezeket tisztáztuk – csak vicceltem, mert az ilyen dolgokat csak diktatúrában szokás tisztázni – akkor az a kérdés is felvetődik, hogy egy állami szerv hogyan védje meg a keresztény kultúrát? Mondjuk egy minisztérium. Vagy a NAV. A keresztény kultúrának kedvező adózási rendszert vezet be? A keresztény könyvek áfája egyszámjegyű, a többié kettő, vagy annál is több? Mi az, hogy keresztény könyv? Keresztény ember írta? Keresztény ember olvassa?
Mi van akkor, ha az állami szerv, hiába írták bele a gránitszilárdságú alaptörvény hetedik módosításába, nem védi meg a keresztény kultúrát? Azt mondja, hogy megvédi, aztán mégsem. Mi lesz a büntetése az állami szervnek? Börtönbe juttatják, vagy csak pénzbüntetéssel sújtják?
Talán közelebb visz a fentiek megértéséhez a következő anekdota. (Nem tudom, beletartozik-e a keresztény kultúrába, de tanulságos.)
Élt egyszer e honban egy Kellér Dezső nevű konferanszié, kabarészerző és nem mellesleg számos sláger szövegének írója. Aki, zsidó származása miatt, abban a „megtiszteltetésben” részesült, hogy munkaszolgálatosként szolgálhatta az akkori munkaalapú társadalmat.
Ásás közben az egyik sorstársa felismerte Kellért, és szólt az őket őrző keretlegénynek, hogy ha lehet, vigyázzon erre a kis nagy emberre, ne essék a szükségesnél nagyobb bántódása. Már csak azért is, mert olyan ismert és kedvelt slágerek szövege fűződik ugyanis a nevéhez, mint például a Néha fáj a szívem, de én letagadom, a Jó a kék szemébe nézni, a Nem tudom az életemet hol rontottam én el, vagy a Jaj, de jó a habos sütemény…
A keretlegény odament Kellérhez, egy ideig nézte, majd kifakadt: a krisztusát neki, hát miért nem lehetett ezeknek a daloknak a megírását egy rendes keresztény magyar emberre bízni?
Nem szeretem a hajléktalanokat. Attól, hogy valaki hajléktalan, önmagában nem szeretni való. Vannak közöttük jók és rosszak, saját erejükből lecsúszók, és mások hibájából odajutottak.
Mi, hajlékosok sem vagyunk egyformák.
És nem szeretem azt a helyzetet sem, amikor egy kormány viccel az elesettekkel. Mert most ez van: szórakozik a kormány a hajléktalanokkal. Azt mondja nekik, hogy nincsenek. Legutóbb Bajkai István mondta ezt, aki országgyűlési képviselő, és akiről úgy tartják, hogy az Orbán-család ügyvédje. Bajkai úr szerint a közmunkával megszerzett jövedelem alkalmas arra, hogy valaki a minimális megélhetését biztosítsa.
Ha valaki, Bajkai úr ezt biztosan tudja.
Eltűntetné a hajléktalanokat a kormány. Nem toloncolja ki őket az országból, hajléktalan honfitársaink továbbra is itt élnek majd közöttünk, de hivatalosan nem számítanak majd hajléktalannak. Hajlékosnak sem számítanak persze: akárcsak eddig, ezután sem számítanak semminek.
A kormány nem szereti, ha a hajléktalan emberekkel Dunát lehet rekeszteni.
Szép és forradalmi tett a hajléktalanság eltörlése, sejthettük volna, hogy a mi kormányunknak, amely még a hajléktalanoknál hatalmasabb uraságokkal (lásd: Brüsszel, Soros) is szembeszegül, ez csupán egy könnyű kis ujjgyakorlat.
Lám, az oligarchákat is milyen szépen megszüntette a kormány: a fülkeforradalom dicsőséges napjaiban – emlékszik még valaki a fülkeforradalomra? – maga a miniszterelnök jelentette be, hogy elűzték az oligarchákat.
Aztán persze valahogy csak visszaszivárogtak, igaz most már másképp hívják őket. Mészáros Lőrincnek, Garancsi Istvánnak, a Nemzet Vejének. Egyedül, Csányi Sándor nem jött vissza, mert neki el sem kellett mennie.
Át kellene értelmezni a fogalmakat, mert nem csak a hajléktalanokkal van baj. El tudnánk képzelni, hogy a jövőben ne lehessen újságíró, aki alákérdez a hatalmasságoknak. Ne lehessen politikus, aki a köz vagyonának gyarapítása helyett a saját zsebét tömi tele. Ne maradhasson magas beosztásban az, aki nem üldözi, hanem pártolja, a bűnt.
A hajléktalan emberek nem attól lesznek kevesebben, ha törvénnyel megszüntetjük őket. És attól sem lesz kevesebb hajléktalan, ha az adófizetők pénzéből működtetett közmédia szemérmesen nem beszél majd a húsvétkor, karácsonykor és más sátoros ünnepeken meleg ételre várók hosszú soráról. Persze, aki akarja, a kormányt is megértheti: a Nagy Mutatványos azért veszi elő a varázsceruzáját, hogy szebb Magyarországot rajzoljon nekünk annál, mint amilyenben élünk.
Bejárta a sajtót a hír, hogy Orbán Viktor – két szakállas testőr kíséretében – megjelent egy fővárosi rendelőintézetben. Magyarország miniszterelnöke megkérdezte az orvosra váró embereket, nincs-e kifogásuk az ellen, hogy soron kívül bemenjen. Szerencsére, senkinek nem volt kifogása, sőt, egyikük mindezt még szóban is megerősítette.
A beszámoló szerint a miniszterelnök mintegy öt percet tartózkodott az orvos szobájában – közben az épp bent lévő pácienst udvariasan kituszkolták onnan – majd miután recepttel a kezében kijött, megköszönte a várakozóknak a türelmet és távozott.
Szimpla kis történet, nincs benne semmi különös. Ha csak az nem, hogy sokan nem hiszik el, hogy így volt. Csak kitalálták az egészet, írták többen is a Facebookon, mert valamiről megint el akarják terelni a figyelmünket.
Szerintem ez is benne van a pakliban, mert nálunk köztudomásúlag minden megtörténhet, ám ezzel együtt mégsem hinném, hogy ezúttal terelésről van szó. Egyszerű kis történet ez, nem kell semmilyen mögöttest keresni benne. Orbán Viktornak fájt a feje, hasogatott a dereka, vagy valami más, időnként minket is sújtó nyavalyája volt, ezért beugrott egy rendelőbe receptet felíratni.
Mondjuk, és most magam ellen beszélek, a történet hitelességét valamelyest gyengíti, hogy már egy ideje létezik- az e-recept, vagyis, az orvos felírja a receptet – ezt akár telefonon is egyeztetheti a pacienssel -, utóbbi pedig, anélkül, hogy papírokkal a kezében mászkálna a városban, egyszerűen megjelenik egy tetszés szerinti gyógyszertárban és a személyi igazolvány,a valamint a TAJ-kártyája felmutatásával átveheti a számára felírt gyógyszert.
Lehet persze hogy a miniszterelnök környezetében még nem ismerik az e-receptet – ebben az esetben érthető, ha nemcsak gyógyszerészét, de kezelőorvosát is személyesen keresi fel.
Már most hetekre lezárják a Bem rakpart egy részét a Red Bull Air Race miatt, majd a verseny ideje alatt, június végén, az egész rakpartot elzárják a forgalom elől. Mindezért a szervezők hozzávetőlegesen 13 millió forintot fizetnek Budapestnek. Nagy pénz ez egy hajléktalannak, akinek a lakhatatlansághoz való jogát épp most készülnek beiktatni az alkotmányba, ám egy világváros költségvetéséhez képest elenyésző. Mondjuk, Mészáros Lőrinc le sem hajolna ennyi pénzért, persze, neki nem is ez a dolga, van neki megszámlálhatatlan vállalata, azokat igyekszik irányítani.
Megkérdezték Tarlós Istvánt az üggyel kapcsolatban, mit szól ahhoz, hogy ilyen nevetséges összegért haza lehet vágni egy világváros lakóinak életminőségét. A főpolgármester azt mondta, hogy nem tudott a döntésről, és első pillantásra nem tartja jó ötletnek.
Nyilván vannak olyan ötletek is, amelyek már első pillantásra jónak tűnnek. A Bem rakpart több hetes lezárása, 13 millió forint ellenében, nem tartozik ezek közé.
Annak idején, legalábbis első és még néhányadik pillantásra jó ötletnek tűnt a főpolgármester számára, hogy a Római parton mobilgát védje azokat az ingatlanokat, amelyeket tulajdonosaik ártérre építettek. Jó ötletnek tűnt az is, hogy ennek a jelentős környezet-átalakítással járó mobilgátnak az árát azokkal az adófizetőkkel fizettessék meg, akik soha nem építkeztek ártérre, és betartották az építési, valamint más szabályokat. Mostanra persze ez is változott, Tarlós főpolgármester már nincs annyira oda a partra tervezett mobilgátért mint évekkel ezelőtt, nem ragaszkodik hozzá mindenáron, még az is lehet, hogy már egyáltalán nem tartja jó ötletnek, hogy a parton valósuljon meg a sok fa kivágásával együtt járó, és ily módon a környezetet különösen károsító monstrum megépítése.
Azt sem tudjuk, hogy ami a Városligetben zajlik, jó ötletnek tartja-e Tarlós főpolgármester. Hogy a sokat hivatkozott magyar emberek megkérdezése nélkül betonná varázsolják a budapestiek kedvelt pihenőhelyét, akik emiatt sokan egyáltalán nem tartják jó ötletnek, ami arrafelé történik. Lehet, hogy Tarlós úr számára ez sem tűnik túlságosan jó ötletnek, de erről egyelőre nem mondott semmit a főpolgármester. Pedig, a szeme előtt zajlik minden, ha nem tartaná első pillantásra jó ötletnek, már biztosan szólt volna valamit.
A Margitszigeten viszont épül is a teniszpálya, meg nem is. A fákat már mindenesetre kivágták, ezzel legalább nincs többé gond, ám kiderült, hogy az épület nagyobb lenne, mint amit a sziget látképe elvisel, ezért Tarlós főpolgármester jelenleg nem tartja jó ötletnek a teniszstadion építését. Az ügy persze még messze nincs veszve, ha olyan lesz az épület, amely a hatályos szabályozásnak megfelel, akkor mehet a beruházás. Ha nem – és erre gondolni sem merünk – akkor lőttek a projektnek. (Igaz, a fák már kivágva, és a terep elrendezve, ezért jó okunk van feltételezni, hogy sikerül majd olyan teniszstadiont odaálmodni, amelynek már nem áll útjába a bürokrácia.)
Jelenleg annyi biztos, hogy a Bem rakpart lezárását – különösen a fent említett nevetséges összegért – Tarlós főpolgármester nem tartja jó ötletnek. Hogy ezen túl tesz-e valamit Budapest első embere azért, hogy ne nehezítsék ilyen hosszú ideig a fővárosiak életét, vagy, ha már mindenképpen kellemetlenségeket kell okozni az itt lakóknak, akkor a 13 milliónál nagyságrendekkel több pénzért tegyék azt, arról egyelőre fogalmunk sincs.
Amúgy nem lenne baj a Red Bull Air Race nevű bemutatóval, sem pedig a városligeti fák kivágásával, ha az illetők mindezt odahaza csinálnák, a négy fal között.
Hogy akkor most mondjak legalább egyet a biztató jelek közül. Ez volt ugye a kérdés? Ti engem most provokáltok. Hát ti nem láttátok? Nincs hozzá szemetek, szívetek? Hiszen a vak is látta.
Volt a csapatnak tartása. Nem tarhása! Tisztítsátok ki a fületeket! Tartása. Senki nem esett össze a pályán. Nem roppant össze a felelősség súlya alatt. Mindenki el tudta viselni a terhet, ami rajta volt. Meg még a nyomást is. Pedig a tengerszint fölött voltak a fiúk. Ami szokatlan lehetett nekik. Mi nem szoktunk hozzá a tengerszinthez, mi büszke, erős európaiak vagyunk, nekünk a szobahőmérséklet fekszik.
Azt is a saját szememmel tapasztaltam, hogy mindenki állta a sarat. Más társaság már régen összeroppant volna a helyünkben. Nehogy azt higgyétek, hogy könnyű elviselni, ha mindenki rajtad röhög, és kórusban küldenek el az anyádba. Nemcsak lelkileg, de pszichésen is megviseli az embert az ilyen.
Hogy akkor mondjak még egy biztató jelet? Nektek semmi sem elég?
Jó, ne anyázzatok, már mondom is a másodikat.
Ahogy én láttam, mindenki betartotta a taktikát. Hogy ez a pályán nem látszott? Nem azt mondtam, hogy látszott a pályán, hanem azt, hogy a taktika be lett tartva. Ez is egy biztató jel. Erre már lehet építeni.
Csak még nem ért be a vetés. Cristiano Ronaldo sem úgy kezdte, hogy egyből ő lett a legjobb. A Messi sem.
Úgyhogy most inkább nyugalomra volna szükség. Hidegvér, semmi kapkodás. Kérlek benneteket, ne gúnyolódjatok. Hogy nem kellett volna annyi stadion. Nem a stadionok tehetnek arról, hogy nem tudnak a fiúk focizni. Ha nem lenne ennyi stadion, akkor tudnának?
Kisvasút Felcsúton, alapítványok a Magyar Nemzeti Bankban. Elios.
Bízzatok bennünk, lehet, hogy legközelebb mi nyerünk. Vagy valaki más. Miért kell mindig nekünk nyerni? Olcsóbb lesz attól a kenyér, magasabb a bér? Rövidebb a kórházi várólista?
Ha szombaton megverjük az ausztrálokat, akkor Mészáros Lőrinc kevesebbel vagyonosodik? Garancsi? Vajna Tímea férje? A Nemzet Veje?
Talán jó is, hogy most kikaptunk. Inkább ma egy fájó vereség, mint holnap kettő.
Ezt akarjátok? Hogy legközelebb kétszer kapjunk ki? Hogy még annyi tartásunk se legyen, mint amennyi most volt?
Tessék? Hogy ennél szégyenletesebben már nem lehet alulmaradni?
Ez a hét egy igen erős felütéssel kezdődött: Kósa Lajos megjelent az ATV-ben. Nem szokása a kormánypárti politikusoknak arra járni, Kárász Róbert riporter meg is lepődött rendesen, nem győzte megköszönni Kósának hogy befáradt hozzájuk.
A pedagógusnapon kitüntetett Kósa tanár úr – a jövő nemzedékért végzett munkájáért kapta a díjat – meglehetősen szürreális történetet adott elő a kamerák előtt. Amikor arról az 1300 milliárd forintról kérdezték, amelyet állítása szerint egy csengeri háztartásbeli – aki jelenleg Svájcban van, kiadatási őrizetben – bízott volna rá, azt válaszolta, hogy az ellenzék az oka mindennek, mert a választási kampányban nem válogattak az eszközökben. Arra a kérdésre, hogy miként kerül ebbe a történetbe az ellenzék, Kósa nem jött zavarba, és azt válaszolta, hogy ezt majd a rendőrség kideríti. Vagyis, Kósa tanár úr feltételezése szerint egy vele kapcsolatos ügyben a rendőrség az ellenzék köreiben kezd majd nyomozni. Hogy ezt mire alapozta, nem derült ki, csupán a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy láttunk már hasonlót, a Tanú című filmben például, igaz, az a film az ötvenes években, a személyi kultusz idején játszódott.
Mindeközben a parlament megkezdte a Stop Soros törvény tárgyalását. Áder János köztársasági elnököt horgászás közben kérdezték meg az újságírók, mi a véleménye az elfogadás előtt álló törvényről, de ő azt válaszolta, hogy neki még nem osztottak lapot ebben az ügyben. Neki majd csak akkor lesz szerepe, akkor tud majd mérlegelni, ha kész a törvény, addig nincs beleszólása az ügyek menetébe.
Szabó Tímeának, a Párbeszéd frakcióvezetőjének viszont van beleszólása, és ő élt is ezzel a lehetőséggel. Azt javasolta a parlamentben, hogy ne lehessen miniszterelnök olyan ember, aki Soros-ösztöndíjat kapott.
Érezzük ugye a nem is olyan halk iróniát? A görbe tükröt, amely a kormány prominensei elé tartódik? Ha valaki még nem jött volna rá, Szabó képviselőnő arra célzott, hogy Orbán Viktor is volt Soros-ösztöndíjas, tehát ő se lehessen miniszterelnök.
Nagyon vicces, ha lesz egy kis időnk, megpróbálunk rajta nevetni. Szabó Tímea egyébként mindezt a Klubrádióban is megismételte, azzal a kiegészítéssel, hogy a kormánypárt köreiben nagy csend honol a javaslata kapcsán, ami szerinte azt jelenti, hogy zavar van az erőben.
Szerintünk meg ez a csend azt jelenti, hogy a kormánypártot nem érdekli, amit Szabó Tímea, vagy más ellenzéki politikus mond. Miért is érdekelné őket, kényelmes többségük van a parlamentben, mennek előre, mint kés a vajban. Szabó Tímea elmondása szerint görbe tükörnek szánta a megjegyzést, ám amit mondott inkább egy rossz bohózatként előadott szomorújáték. Merthogy valóban ilyen a helyzet a magyar politikában: kormány és ellenzék nem beszél egymással, pedig lenne miről.
Hódmezővásárhelyen viszont majdnem kitört a béke. Aztán persze még sem lett békekötés, a szembenálló felek nem találkoztak egymással. Egyikük, Lázár János, a térség országgyűlési képviselője egy szállodában üldögélve várta, hogy a másik fél, Márki-Zay Péter polgármester átballagjon hozzá. Akinek esze ágában sem volt odamenni, mert, mint mondta, eredetileg az ő irodájában lett volna a találkozó, mely amúgy a térség felvirágoztatását célozta volna. Erre azonban a jelek szerint még várni kell, jelenleg más dolguk van az uraknak, például megmutatni, hogy ki az úr a háznál.
Itt tart az együttműködés Hódmezővásárhelyen, legközelebb akár ötvenméternyire is megközelíthetik egymást a békülni szándékozó, de ma még egymással hadakozó felek.
S hogy a végére legyen valami jó is: felfelé ível a magyar labdarúgó válogatott csillaga. George Leekens szövetségi kapitány csapata két kínos vereség után szerdán este a fehéroroszok ellen elszenvedte első döntetlenjét.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
