Nyár van, napsütés, meg minden. Jelenleg éppen nem történik semmi. Nem lőttek le senkit, nem tévedtek el turisták a hegyekben, nem áztak el pincék a vihar miatt. A migránsok is mintha pihennének, róluk sem jött semmi értékelhető.
Már majdnem az lett, hogy nincs semmi, amit érdemes lenne megírni, amikor találtunk egy fotót. Tállai András államtitkár, nem mellesleg a NAV elnöke tette föl a Facebook oldalára. A VIII. Béka és Hal Sütő-Főző Fesztiválon – amely egyben a VI. Mezőnyárádi Pálinkamustra – készült a kép. „Finom ízek, jó hangulat” írta az államtitkár a képhez eligazításként, majd a teljesség kedvéért még hozzátette: „Gratulálok a helyezett csapatoknak és a pálinkamustra díjazottjainak!”
Ennyi. A nadrágjáról nem írt semmit az államtitkár. Hogy miért épp ilyet választott. Pisztolyt tartottak a fejéhez, és megfenyegették, hogy meghúzzák a ravaszt, ha másmilyet vesz fel?
Vagy csak ilyenre futotta a fizetéséből?
A legrosszabbra gondolni sem merünk. Jelesül arra, hogy ez a viselet tetszik neki.
Kinagyítva..
Nemrégiben Orbán Viktor miniszterelnök is egy hasonló stílusú, mondjuk így, trottyos nadrágban fotóztatta magát a V4-ek csoportképén. Jól mutatott az is, sokan megcsodálták.
És most itt van Tállai András nadrágja az ő maga valóságában. Nem szívesen gondolunk arra, hogy a főnökéhez való lojalitás jegyében választotta ezt a gatyót. Mert úgy sejti, hogy ez lesz a követendő divat. Főleg, hogy a hírek szerint a miniszterelnök legidősebb lánya, Orbán Ráhel is részt vállal a magyar divatiparban.
Talán nincs messze az idő, amikor az ilyen nadrág lesz a menő. Lehet, már most is az, csak mi még nem tudunk róla. Mostantól árgus szemekkel figyeljük a Magyar Közlönyt, mikor jelenik meg az erről szóló rendelet.
Régebben a fodrászok voltak a titkaink tudói. Az egykor népszerű slágerben is megénekelt „fő hajszobrász”, Gedeon bácsi, nem csupán a nők bálványa volt, de a lelkek gyógyítója is egyben. Másodállásban pszichológus, családsegítő, lelki támasz.
Ma a bolti pénztárosok azok, akik minden tudnak rólunk. Naponta a színük elé járulunk, és anélkül, hogy bármit mondanánk, feltárjuk előttük a legféltettebb titkainkat. Szavak nélkül is értenek mindent, tudják, hogyan élünk – jobban-e vagy rosszabbul, mint évekkel ezelőtt. Teszik a dolgukat, és talán végig sem gondolják, hogy mi, vásárlók, mekkora titkokat bízunk rájuk. Látják, hogy mit vásárolunk, és mennyit, emlékeznek arra, hogy tavaly ilyenkor melyik tejből vásároltunk, milyen sajtra futotta, és mi volt a márkája a vajkrémnek, amelyet leemeltünk a polcról.
Tudják, hogy milyen gyakran veszünk csokoládét, hány Túró Rudit kap a gyerekünk, és összeszorul a szívük, ha látják, hogy már nem 100 százalékos narancslevet iszunk, mint tavaly, hanem beérjük a kevesebb gyümölcstartalmúval.
Tudnak a sikereinkről és a kudarcainkról, örömünkről, bánatunkról, hogy hányan lehetünk a családban – ha máshonnan nem, hát onnan, hogy két zsömlét teszünk a pénztár előtti gumiszalagra, vagy tizet.
Gedeon bácsi még diskurált a hozzá betérő hölgyekkel – igaz, volt rá ideje, és a másik oldalon is volt erre kereslet. Meghallgatta ügyes-bajos dolgaikat, udvariasan nevetett, ha vicces dolgot mondtak, szomorkodott helyettük is, ha erre látszott igény.
A mai Gedeon bácsik, a pénztárosok, nem szólnak semmit. Nem is férne bele a mindennapok rohanásába, meg aztán, mit is mondhatnánk nekik: ránk van írva minden, a ruhánkra, az arcunkra, de leginkább a bevásárló kosarunk tartalmára. Tudnak rólunk mindent, és nem mindig örülnek ennek.
Persze, a pénztáros is ember, ő is vásárol valahol. Saját munkahelyén a leggyakrabban, de néha, titokban, amikor ott olcsóbb, a konkurenciánál. Mert felvágottat, kenyeret neki is vennie kell, és hozzánk hasonlóan, neki sem mindegy, hogy mi mennyibe kerül.
És abban a másik üzletben is van egy pénztáros, aki mindent tud róla. Hogy hogyan él, van-e munkája, hány gyereke lehet. A pénztárosok előtt semmi nem marad titokban, a kasszánál minden kiderül.
Nem szeretem a melegeket. Nincs velük bajom, de attól, hogy valaki meleg, még nem lesz automatikusan a barátom. Nem szoktam felállva tapsolni, ha meglátok egy meleget. De, ha már itt tartunk, be kell, hogy valljam: a bicikliseket sem mind kedvelem. (Meg azokat sem, akik a világért fel nem ülnének egy bringára). Vannak biciklisek, akikkel jóban vagyok, másokat meg ki nem állhatok. És így vagyok a hentesekkel, a sakkozókkal és a sárkányrepülőkkel is.
Az, hogy valaki sárkányrepül, számomra még önmagában semmit sem jelent. Attól még az illető lehet egy agyatlan állat, vagy épp ellenkezőleg: briliáns gondolkodó, szeretetre méltó személy.
Nem melegekre és heterókra osztom a világot. Konkrét emberek vannak, akik közül egyeseket kedvelek, másokat meg nem.
A csürhétől azonban undorodom. Az agyatlan barmoktól, akik csak rombolni tudnak és pusztítani. Feszíthetnek bármilyen mezben, cipelhetnek magukkal akármilyen zászlót. Kivétel nélkül utálom azokat, akik úgy gondolják, hogy nekik mindig igazuk van, és ezért ők akarják megmondani, hogy másoknak mit szabad. Sőt, azt is, hogy másoknak mi a jó.
Volt már ilyen a történelemben. Nem kell nagyon öregnek lenni ahhoz, hogy emlékezzünk rá, elegendő, ha kellően középkorúak vagyunk. Volt idő, amikor Állam Bácsi megmondta, hogy nekem mi a jó. Hogy mit olvassak, milyen színdarabokat nézzek meg. Hova utazzak.
Jót akart nekem az Állam Bácsi, mert nem szerette volna, ha olyan élmények érnének, amelyek szerinte nem tesznek jót nekem. Nem akarta az Állam Bácsi, hogy frusztrált legyek, mert akkor nem tudok rendesen teljesíteni.
Messzire kalandoztam, ebből is látszik, mennyire magyar vagyok. Hátrafelé nyilazó kalandozó magyar. És erről eszembe jut a tíz évvel ezelőtti Budapest Pride, amikor kalandvágyból messzire elkerültem az egyébként lakhelyemhez közeli Andrássy utat. Még a Liszt Ferenc térig sem mentem el, és a Ligetet is kihagytuk, pedig ott szoktunk a kutyával sétálni.
A magukat radikálisoknak nevző idióták ugyanis a fent említett helyeken melegeket vertek. Illetve, akárcsak az idén, vertek volna, de a rendőrség megakadályozta őket ebben. Pedig milyen jó lett volna beverni néhány homokos fejét. Vagy az orrát, netán tökön rúgni őket. Ha már úgysem rendeltetésszerűen használják egynémely testrészüket.
Láttam a tévében egy fiatal apát, csecsemővel a karján. Kinyújtott középső ujját az ég felé tartva azt kiabálta az előtte elvonulók felé: mocskos buzik! A legtöbben persze nem gyerekkel érkeztek, hanem az ilyenkor szokásos rekviziteket vitték magukkal. Tojást, pedig az egyáltalán nem olcsó. Vagy viperát, azzal jól lehet ütni.
Felőlem egyébként be lehetne tiltani a melegfelvonulásokat. És az időjárást is meg lehetne akadályozni. Nem azt, hogy essen az eső, vagy, hogy süssön a Nap. Hanem hogy egyáltalán legyen időjárás. Mert majdnem mindig kiszámíthatatlan, és az esetek többségében egyáltalán nem szimpatikus.
Ami azt illeti, nekem a hanyatt esés is gyanús. Ha rajtam állna, nem engedélyezném. Semmi értelme: haszon nincs rajta, esztétikailag pedig kifejezetten necces. Biztosan vannak, akik szépen tudnak hanyatt esni, de én még nem láttam ilyen embert. Akiket idáig hanyatt esni láttam, magamat is beleértve, mindegyik csúnyán, nevetségesen taknyolt el a földön. Arról nem is szólva, hogy a legtöbben jól meg is ütötték magukat.
A tudomány jelenlegi állása szerint valaki nem attól lesz meleg, mert fiatalon elhatározza, hogy meleg lesz. Nem úgy van, hogy erre készül már gyermekkorától, képezi magát, hogy ő legyen a legjobb. Focistának készülhet az ember, orvosnak, politikusnak úgyszintén.
Nem kell szeretnünk a melegeket. Pontosabban: azért mert valaki meleg, még nem kell szeretni. Mint ahogyan azért sem, mert valaki a másik nemhez vonzódik. Sem ez, sem az nem érdem.
Ha valaki agyatlan, baromarcú kődobáló, azt viszont nagyon lehet utálni. Tőlem akár meleg is lehet, akkor is.
Simicska Lajos lófejet talált az ágya végében, de megtarthatta a milliárdjait, Ungár Péter és az LMP átvágta az izraeli kampánygurut, de a végén megint a zsidók járnak jól, Szijjártót évente 500 millió forintért őrzi a TEK. Heti összefoglaló.
Simicska találta ki a rendszert, Orbán működteti
Ezen a héten minden bevégeztetett: Simicska Lajos visszavonulót fújt. Már az április 8-i választás után látszott, hogy lejtmenetben van, és most közleményben jelentette be, hogy eladja birodalma minden ékkövét: a Közgépet, a Hír TV-t, a hirdetési cégeket, mindent, ami Orbán Viktorra veszélyes lehet. A pénzét megtarthatja, szabadon elvonulhat, de a Főnököt mostantól nem veszélyeztetheti tovább.
Volt idő, amikor Orbán joggal félhetett Simicskától. A G-nap után például, amikor az egykori jó barát már a létével is Orbán létét fenyegette. Simicska találta ki az Orbán-rendszert, az ő ötlete volt az orbánizmus. Ő vezényelte le a Kaya Ibrahim és Joszip Tot lopott útlevelével véghez vitt cégvásárlásokat, neki köszönhető a Fidesz székházának eladása, a máig tisztázatlan Hosszú Bájtok éjszakája, és tőle származik a rendszerváltozás utáni korszak talán legcinikusabb mondata: mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.
Ő találta ki Orbánt. Orbán ugyanis előtte nem volt. Pontosabban: nem az volt, aki most. Orbán kezdetben liberális, demokrata volt. Illetve, annak látszott. Lehetett volna bármi, de akkor éppen ez hozott hasznot. Amikor Simicska szólt, hogy a liberális oldalon nincs már hely, Orbán zokszó nélkül átment a másik oldalra. Miután kiderült, hogy Medgyessy, miniszterelnökként nem fogadja el az ajánlatát, vagyis, hogy osszák ketté a köztévét, egy kormánypárti és egy ellenzéki részre, akkor elkezdett médiabirodalmat építeni.
Ezt sem a saját kútfejéből tette, Simicska Lajos segítette ebben is.
A választás előtt Orbán ellenfelei abban bíztak, hogy Simicskánál van a csodafegyver és előbb, vagy utóbb borul a bili.
Az volt a vélekedés, hogy Simicska készül valamire. Halálos csapásra Orbán ellen. Közben sorra kapta a pofonokat, de ettől még a győzelem is benne volt a pakliban. Mert egy bokszmeccsen is elég egy nagy ütés, és minden, ami addig volt, érvényét veszti.
Mostanra eldőlt minden. Hogy mi volt az oka annak, hogy Simicska Lajos feltett kézzel jött elő rejtekéből, egyszer talán azt megtudjuk. Lehet, egy lófejet talált az ágya lábánál. Vagy egyszerűen, tényleg elege lett mindenből. Az általa támogatott Jobbik vesztett, Simicskának már csak az maradt, hogy mentse a bőrét. A miniszterelnök meg partner volt ebben. Ő szeret háborúzni, de ennyi front neki is sok. Harcolnia kell Soros ellen, a brüsszeli bürokratákkal, le kell győznie Európát.
Gyors lehetett a megegyezés, Nyerges Zsolthoz került minden ingóság, ami Simicskánál volt. Onnan meg a hírek szerint Mészáros Lőrinchez bitangol a jószág. Azaz, Orbánhoz. De Simicskát már nem érdekli, megmaradt az élete, megmaradtak a milliárdjai, már fél lábon is kihúzza egy távoli országban valameddig.
Ungár vs Werber
Azért az LMP-ben sem minden fenékig tejfel. Nagyon nem az. Kocsmai szintű verekedés, kilépések tizedelik Szél Bernadett (egykor Schiffer András) amúgy sem acélos pártját. Ármány – szerelem nélkül.
Fotó: Youtube
Ungár Péter, a párt elnökségi tagja egy most kiszivárgott videón arról beszélt, hogy milyen jól becsapták Ron Werbert, az LMP egykori kampánytanácsadóját. Aki a kampány utolsó heteiben ugyan összerúgta a patkót megbízóival, és ott is hagyta őket, ám addig mindenki megelégedésére végezte a dolgát, s tanácsaival segítette a pártot.
„Én ezt azért írtam alá úgy, hogy erre semmi jogom nem volt, hogy semmilyen módon ne legyen jogilag kötelező ez ránk nézve. Valószínűleg a bírósági perben ez még nagyon jól fog nekünk jönni, amúgy Ron Werber úgy kért sikerdíjat, hogy egy hónappal előbb fejezte be a szerződést, mint ami addig szólt, értelemszerűen a választások utánig szólt”. Ezt mondta Ungár a felvételen.
Vagyis, Ungár az ominózus videón azzal dicsekszik, hogy szándékosan úgy kötött szerződést a kampányguruval, hogy a szerződés ne legyen érvényes. Még nem volt felhatalmazása ugyanis arra, hogy aláírjon egy ilyen megállapodást.
Amit Ungár elkövetett, az vagy csalás, vagy okirathamisítás. Előre megfontoltan, aljas indokból elkövetett gaztett. Azok, akik idáig nem értették, mit jelent az, hogy Lehet Más a Politika, most ízelítőt kaptak ebből. És abból is, hogy a XXI. századi pártok – így nevezi magát és lehetséges szövetségeseit az LMP – miben politizálnak másképp, mint elődeik. Például, hogy a pártvezetés szíves beleegyezésével szándékosan becsapják a nekik dolgozó kampánygurut.
A történetnek itt még nincs vége: Ungár Péter lés az LMP nehezen nyerhető pereknek néz elébe. Folyt. köv.
Szijjártó az egyik legdrágább magyar
És ez volt az a hét, amikor megtudtuk, hogy mostantól 500 millió forintért védi Szijjártó Pétert a TEK. Jövőre 600 millióért. Idáig csak a miniszterelnöknek (Orbán Viktor) és a legfőbb ügyésznek (Polt Péter) járt védelem a TEK-től, mostantól Szijjártó is biztonságban érezheti magát.
Kérdés, miért, s kitől kell őt védeni, s miért ilyen sok pénzért. Naponta másfél millió forintjukba kerül ez a drága ember a magyar adófizetőknek. Pontosabban, csak a védelme kóstál ennyit, ezen kívül fizetést is kap, költségtérítést. Irodát, meg hát utazik, amerre csak lát.
Sokba van nekünk ez a langaléta külügyminiszter, de nem méltatlankodunk, mert akik ezt a döntést hozták, biztosan tudják, hogy mit miért tesznek. Már csak az van, hogy mi is szeretnénk tudni, hogy miért ilyen drága Szijjártó Péter? Válaszokat „Demokrácia” jeligére a szerkesztőségbe várjuk.
Nem leszünk bevándorló ország. Ezt halljuk éjjel, nappal, minden hullámhosszon. Meg azt, amit választott vezetőink szintén sokszor elmondanak: hogy a magyar embereknek joguk van eldönteni, kikkel akarnak együtt élni.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a magyar embereknek ezt nem áll jogukban eldönteni. Most nem az olcsó poén szintjén közelítenék a témához, ezért nem teszem fel a kérdést, amit az elmúlt időszakban sokan feltettek. Vagyis, hogy akarunk-e Orbánnal, Mészárossal, Rogánnal, és társaikkal együtt élni. Olcsó poén lenne, épp olyan, mint a migránsozás. Mindenki tudja rá a választ.
A magyar emberek, függetlenül attól, hogy mit gondolnak erről, már most sem dönthetik el, hogy kikkel élnek együtt. Mert bár az ország lakosságának túlnyomó többsége tisztességes és becsületes, élnek közöttünk gyilkosok, rablók, sikkasztók. Nőverők, gyereket molesztálók, állatkínzók és mindenféle más gazemberek.
Fehérgalléros bűnözők például, akik talán még egy pofont sem adtak soha senkinek, viszont milliárdokkal rövidítették meg a közvagyont, s ezzel másoktól vették el a lehetőséget egy elfogadható minőségű életre.
Ne hazudjuk hát azt a magyaroknak, hogy jogukban áll eldönteni, kikkel kívánnak együtt élni. Nincs ilyen joga senkinek, mert nem is lehet. Egyazon haza polgárai vagyunk, és amíg el nem költözünk innen, azok is maradunk.
Ha valaki úgy kezd egy mondatot, hogy „én nem vagyok rasszista…”, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az illető rasszista. Ha nem lenne rasszista, akkor nem azzal kezdené a mondatát, hogy ő nem rasszista, nem magyarázkodna, mielőtt még bármit is mondott volna. Nem rasszista ember számára ugyanis természetes dolog, hogy nem rasszista, ő ebben a tárgyban ugyanis nem tud olyat gondolni, vagy mondani, ami miatt magyarázkodnia kellene.
Az az ember, aki azzal kezdi a mondatot, hogy ő nem rasszista, úgy folytatja a mondatot, hogy neki a zsidók ellen sincs kifogása, neki is van egy zsidó barátja, aki nagyon rendes. Annyira rendes, hogy akár magyar ember is lehetne, kár, hogy az illető zsidó. Amúgy szereti a zsidó ételeket, a zsidó vicceket, valamint a zsidó komikusokat, mert azoknak olyan vicces az észjárásuk. Egyedül azt nem szereti a zsidókban, hogy zsidók.
Az a rasszista, aki azzal kezdi a mondatot, hogy ő nem rasszista, többnyire úgy folytatja a mondatot, hogy ő nem utálja a cigányokat. A cigányzenét és a cigánypecsenyét például kifejezetten szereti, a Farkas Jancsi pedig, hiába volt cigány, a világ legjobb futballistája volt. Kár, hogy már nem él, és nem ma focizik, megmutatná ezeknek a maiaknak. Szerinte a cigányok nem tehetnek arról, hogy lopnak és bűnöznek, ez genetikailag benne van a fajtájukban.
Ha valaki azzal kezd egy mondatot, hogy ő nem rasszista, semmi baja az arabokkal (zsidókkal, cigányokkal, ázsiaiakkal, feketékkel), akkor abban is biztosak lehetünk, hogy az illetőnek igenis van baja a fent felsoroltakkal, különben nem érezné fontosnak megjegyezni, hogy vannak közöttük rendes emberek is.
Kubatov Gábor, az FTC elnöke – nem mellesleg a Fidesz alelnöke – nem akar kockáztatni. Ő maga mondta ezt egy sajtótájékoztatón. Nem szeretné, hogy a csapatát sokadszorra is megbüntessék, esetleg kitegyék a nemzetközi kupasorozatból. Márpedig van erre esély, a Ferencváros ugyanis a jövő héten a Maccabi Tel-Aviv csapatával játszik. Izraeli csapat a Maccabi – innentől pedig nem kell mondani senkinek, hogy miért az elnök-alelnök úr fokozott aggodalma.
Kubatov Gábor felelős vezetője a Ferencvárosnak, bántaná, ha balhé lenne és emiatt hátrány érné a csapatát. Az FTC elnöke szerint „arra a kérésre keressük a választ, hogy a Ferencváros nemzetközi porondon tud-e jól teljesíteni és viselkedni a lelátón.” Majd meg is válaszolja, hogy miért keresik a kérdésre a választ. „Az UEFA ugyanis nagyon komolyan veszi ezt a témakört (a rasszista megnyilvánulásokat kell témakör alatt értenünk – a szerk.) A Maccabi ellen kijön 10-12 ezer ember várhatóan, és nem szabad, hogy közülük akár egyetlen ember is csináljon olyat, ami nem helyénvaló. Ha akár egy is ilyet tesz, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek.
Kubatov Gábor azt is elmondja, hogy milyen következményekre gondol. „Ha kitiltanának a nemzetközi porondról, akkor itt minden összeomlana, elveszítenénk a támogatóinkat, de nem tudnánk igazolni se.”
Ezt szeretné elkerülni Kubatov, mert nem lenne jó, ha a Fradi elveszítené a támogatóit és ezért nem tudnának igazolni. Ezért kéri a drukkerektől, hogy a sokat vitatott karmozdulatot, a Szívtől az égig! karlendítést ne használják, mert „ezért nagyon komolyan büntetnek, hiába próbáltuk megértetni a szervekkel, hogy ezeknek semmilyen mögöttes tartalmuk nincs.”
Talán nem csak a szervekkel kellene megértetni, hogy a náci karlendítésre hajazó mozdulat nem az, aminek látszik. És nemcsak az izraeli sportolókkal, valamint a Magyarországon élő zsidó származású emberekkel, hanem minden olyan polgárral, akit zavarnak a rasszista megnyilvánulások. Nemcsak a zsidózás és a cigányozás, de huhogás és a rasszizmus minden más megjelenési formája. És ha nem lehet megértetni, akkor talán nem kellene náci karlendítésre hasonlító mozdulatokkal drukkolni. Ki kell találni valami mást, ami egyáltalán nem hasonlít náci karlendítésre, vagyis nem olyan, ami sokakban rossz emlékeket ébreszt és félelmet kelt.
Mert hiába mondja Kubatov Gábor, hogy a Szívtől az égig karlendítésben nincs mögöttes tartalom, ha egy állat hápog, úgy totyog és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az az állat bizony kacsa.
Megnyugtatóbb lenne, ha az elnök úr nem a lehetséges retorziókra való hivatkozással kérné a drukkereket a renitens magatartás mellőzésére, hanem közölné velük, hogy a szurkolásnak ez a módja minden tisztességes ember számára gusztustalan, gyomorforgató és megbotránkoztató.
Mert elszerette a nőmet. Nem adta meg a csapatomnak a jogos tizenegyest. Elém állt a sorban, amikor kiflit akartam venni. Ellopta a biciklimet, betörte az ablakomat, elrontotta a záramat. Az óvodában nem engedte, hogy játsszak a csattogós lepkéjével.
Ajánlott egy filmet, amiről kiderült, hogy nézhetetlen. Mócsingos húst adott, amikor fél kiló combot vásároltam nála. Nem lájkolta a Facebookon a fényképemet. Vettem tőle egy lottót, de nem nyertem. A szomszédban hangosan bömbölteti a tévét. Miatta nincs villany egy napja a házban, mert lecsapta a biztosítékot.
Olvastam tőle egy cikket, tele volt baromságokkal. Megelőzött az autópályán. Bevágott elém, nem adta meg az elsőbbséget. Rosszul adott vissza a boltban egy tízezresből. Megbeszéltünk egy találkozót és fél órát késett. Kockás nyakkendőhöz csíkos zoknit hord.
Csúnyán nézett a kutyámra. Mellettem ült a színházban és hangosan zörgött a negrós zacskóval. Együtt szerepeltünk a diákszínjátszókörben, és elfelejtette a szövegét. Rosszul ejti a zöngés hangzókat. Amikor legutóbb kezet fogtunk, eltörte két ujjamat.
Több pénze van, mint nekem. Nagyobb háza, jobb autója, szebb nője. Amikor együtt laktunk albérletben, reggel mindig korán felébresztett. Azt mondta, hogy kedden szép idő lesz, közben meg esett az eső, és olyan hideg volt, hogy majdnem megfagytam.
Írt a bátyámnak egy dalt. Az iskolai tornaórán gyorsabban úszott és távolabbra ugrott nálam, nagyobb gólt rúgott, mint én. Róla nevezték el a soros kapcsolást és nem rólam.
Azért ideális ellenség a Soros, mert a legijesztőbb emberi tulajdonságok a butaság, a félelem és az irigység.
Sorozatunk Pintér Sándor portréját felvázoló fejezetében olvasóink megtudhatják, hogy miként szűnt meg a Kurir, hogy a megélhetéshez csak akkor elég 47 ezer forint, ha kecske is van hozzá, valamint, – ugyancsak a belügyminiszter úr szíves közlése – hogy a közmunka azért is jó, mert akik részt vesznek benne, addig sem lopnak. Legföljebb előtte, meg utána.
Pintér, Boross és Orbán
1998. szeptember 30-án szűnt meg a Kurír című napilap. Az újság utolsó megjelent számában egy cikksorozat első része jelent meg, és a szerkesztők további folytatásokat ígértek az olvasóknak az akkori (és mostani) belügyminiszter, Pintér Sándor, valamint a sajtóban csak bombagyárosnak nevezett Dietmar Clodo üzleti kapcsolatairól.
A Kurír és benne a cikksorozat második része, már nem jelent meg. A szakmai körökben minőségi bulvárlapnak nevezett Kurírnak utolsó éveiben a Postabank volt a tulajdonosa. A Postabank akkor már állami tulajdonban volt, így az első Orbán-kormány miniszterelnöke megtehette, hogy utasítsa a menedzsmentet: még aznap jelentse be az újság megszűnését.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
S ha már a dicstelenül bezárt Kurír, akkor még egy személyesnek tűnő, ám a magyar politikát jól jellemző – Pintér Sándorral kapcsolatos – történet. A kilencvenes években, egészen az Orbán kormány színrelépésig, a Kurír Elefánt névre keresztelt melléklapját szerkesztettem. Szatirikus politikai melléklap volt az Elefánt – a főnökség, Princz Gábor laptulajdonossal az élen, soha nem szólt bele a munkánkba.
Egyetlen alkalmat kivéve. 1993 végén lehetett, talán 1994 elején. Három nevet mondott a főszerkesztő, kérte, hogy a jövőben róluk ne írjunk semmit: Boross Péter, Pintér Sándor, Orbán Viktor.
Az első két nevet még valamennyire értettem, a harmadik akkor még kakukktojásnak tűnt. Két konzervatív, jobboldali ember és egy, akkor még a másik oldalon álló liberális politikus.
– Miért nem lehet róluk írni? – kérdeztem.
Szakmai válasz érkezett.
– Csak.
Körülbelül két hónap elteltével ismét ukáz jött a főszerkesztőtől: most már ismét lehet írni a fenti urakról.
– Miért?
– Csak.
Pintér kibeszélt a kánonból
2010-től ismét Orbán Viktor lett Magyarország miniszterelnöke, és Pintér Sándor a belügyminiszter. A második Orbán-kormány belügyminisztere 2010. szeptemberében meglepő kijelentést tett. Meglepőt, és a kánontól elütőt – csoda, hogy nem kapta fel igazán a sajtó és nem lett belőle botrány. Pintér Sándor a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumán (SZÉF) azt mondta, hogy az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható.
Honnan tudta ezt Pintér Sándor? Miből gondolta, hogy így lesz, és főleg azt, hogy ezt büntetlenül kimondhatja? Miközben Orbán Viktor sem a választásai kampányban, sem utána, nem ejtett egyetlen szót sem erről. Éppen ellenkezőleg: azt ígérték a embereknek, hogy szép új világ virrad rájuk, és hogy április 12-én – 2010-ben április 11-én voltak az akkor még kétfordulós választások – már egy másik országban ébredünk.
A belügyminiszter amúgy meg is magyarázta: szerinte a növekvő szegénység miatt egyre nagyobb lesz a korrupció, nő a gazdasági bűncselekmények száma, több lesz az utcai bűncselekmény, és ezért nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a „fegyveres rablástól kezdve minden más”. Mindezek megfékezéséhez, mondta Pintér, elszegényedett rendőrséggel nem lehet nekikezdeni.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Akár azt is gondolhatnánk, hogy Pintér ez utóbbi gondolattal üzent a főnökének. Hogyha ezermilliárdokat ki kell vonni a gazdaságból – lásd Orbán akkori kötcsei beszéde – akkor az októberi (önkormányzati) választások után jönnek a megszorítások, és ebben a helyzetben a rendőrségre, úgyis, mint az állam erőszakszervezetére, több pénz kell, mint amennyi most van.
Pintér Sándornak nem volt ez az első kibeszélése. Nem sokkal kinevezése előtt egykori kollégáját, harcostársát, Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitányt védte meg a 2006-os zavargások kapcsán. Azt mondta, hogy nem hiszi, hogy Gergényi törvénytelenséget követett volna el.
Lett erre persze nagy fejcsóválás a „polgári” oldalon, ám Pintér maradt. Pedig, mások az övénél jóval ártatlanabb „igazságbeszéd” miatt is távozni kényszerültek, vagy hátrébb léptek eggyel-kettővel.
Havi 47 ezer forint, meg egy kecske
1998 őszén súlyos vádak láttak napvilágot Pintérrel kapcsolatban. A Parlament nemzetbiztonsági bizottsága megnézte Boros Tamás, a májusi Aranykéz utcai robbantás áldozatául esett vállalkozó korábbi vallomását tartalmazó videofilmet. A filmen Dietmar Clodo élettársa nyilatkozott, hogy „több alkalommal is járt Clodónál egy volt rendőri vezető, aki jelenleg is magas beosztásban dolgozik.” Pintér eleinte tagadott, majd egyetlen találkozót ismert el, azzal a megjegyzéssel, hogy – az akkor résztulajdonában álló Preventív-Security Rt. vezérigazgatójaként – a Clodo cége által kínált biztonsági üveget nézte meg, de üzletet végül nem kötöttek.
2012. márciusában – Török Gábor politológus moderálásában – az ellenzéki Jobbik elnöke, Vona Gábor és Pintér Sándor volt az egyetem egyik oktatója által szervezett Tárcatükör című vitasorozat vendége. Vitáról nemigen volt szó, a felek több dologban értettek egyet, mint amennyiben különböztek. Igaz, az akkoriban még nem „néppártosodó” Vona kissé csóválta a fejét és mosolygott, amikor a belügyminiszter arról beszélt a hallgatóságnak, hogy meg lehet élni havi 47 ezer forintból. (Nem sokkal korábban Zsiga Marcell, Miskolc fideszes alpolgármestere, országgyűlési képviselő állította azt, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból.) Erre utalt Pintér, aki szerint meg lehet élni havi 47 ezer forintból, ha adnak hozzá az embernek egy kecskét.
Az egyik legmegdöbbentőbb kijelentés is az Orbán-kormány belügyminiszterének a szájából hangzott el. Pintér szerint a közmunka azért is jó, mert akik részt vesznek benne, addig sem lopnak. Legföljebb előtte, meg utána, tette hozzá viccelődve a belügyminiszter. Erre a megjegyzésére már csak kevesen emlékeznek, így aztán a legtöbben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a megfogalmazás Lázár János volt kancelláriaminiszter találmánya.
Milyen kutya ez? Ezt kérdezi tőlem a férfi. Még meg sem válaszolhattam a kérdést, már mondta is tovább. Hogy neki is van kutyája, akkora, mint amelyik velem van, csak az övé más fajta. És épp ez az ő nagy problémája. Hogy már évek óta nem láthatta a kutyát. A felesége ugyanis nem engedi. A volt felesége, pontosabban.
Aki papíron még mindig az ő asszonya, de már külön élnek, évek óta. Ez az egykori asszony nem hagyja, hogy lássa a kutyát. Néha messziről meglesi persze, innen tudja, hogy él, és jól van. Már amennyire a gazdája nélkül egy kutya jól lehet. Merthogy, mondja, a kutyát kicsi kora óta ő gondozta. Sétáltatta, etette, vele volt minden szabadidejében. És az asszony most így akar rajta bosszút állni.
Alaposabban megnézem a kutyátlan embert. Végigmérem a cipőjétől a feje búbjáig, és várom, hogy mikor kér valamit. Mert ezek a történetek többnyire úgy végződnek, hogy kellene neki egy kis pénz. Kenyérre, ruhára, buszra, vonatra. Hogy hazajusson. Van, aki egyből kér, mások szemérmesebbek. Vagy csak újak még a szakmában, nem szoktak bele ebbe a létbe, bennük még a megszokás, hogy meg kell dolgozniuk a pénzükért. Ezért mondják el a történeteiket, afféle előjáték ez a valódi aktushoz. Utójáték már nemigen van – miután átveszik a pénzt, szinte azonnal újabb áldozat után néznek.
De a kutyátlan férfi nem kér semmit. Elmondja még egyszer, hogy mennyire hiányzik neki a kutyája, és hogy nem tehet semmit, mert az asszony, aki már csak volt az asszonya, ha meghallja a hangját, leteszi a telefont.
Megszánom az embert. Lehet az is, hogy unom is már egy kicsit. Miért nem vesz magának egy másik kutyát? Vagy fogadjon örökbe egyet, mondom neki. Rengeteg gazdátlan kutyus van a telepeken, az egyikükkel legalább jót tenne.
Rám néz, mintha megőrültem volna: másik kutyát? Ha maga nem láthatná a gyerekét, elfogadna helyette egy másikat?
Próbáltam neki valami biztatót mondani, búcsúzóul, hogy ha már pénzt nem kért, legalább kapjon valamit. De nem volt kéznél nálam semmi bölcsesség. Ami meg igen, azt megtartottam magamnak. Mert ahogy indultunk hazafelé a mellettem vidáman bandukoló kis szőrgombóccal, az jutott az eszembe, hogy hiába rossz a világ, talán mégsem minden reménytelen.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
