„Mi Magyarországon élünk, magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, ez egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban”. Magyarország miniszterelnöke mondta ezt Kirgizisztánban, a Török Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsának konferenciáján Cholpon-Atában.
Megint tanultunk valamit. Török nyelvű állam vagyunk. Magyarul: türkök. Nincs ebben semmi trükk, szokjunk a gondolathoz Béláim. El lehet dobni a régi telefonkönyveket, hogy klasszikust idézzünk. Mert már semmi sem az, ami volt. Nem a finn-ugor nyelvcsaládba tartozunk, hanem a türkök közé.
Mondhatták volna hamarabb, előbb megokosodhattunk volna. De talán még most sem késő, még most is fel tudjuk ismerni a nagy tanulságot. Hogy tényleg nem kellenek a tudományok, a kiművelt emberfők kora lejárt. Akadémikusok, filozófusok, megannyi fölösleges fazon.
A Kedves Vezető megmondja nekünk, hogy mi az irány. Most például azt, hogy nem a finn-ugorokkal rokon a nyelvünk, hanem a türkökével. Kitalálhattuk volna magunktól is. Ha máshonnan nem, hát onnan, hogy egyre több helyen hallani türk akcentussal beszélő magyarokat. Sejthettük volna, ha lett volna rá fülünk. Vagy szívünk.
Lehet, hogy jövőre ez is másképp lesz. Ha a Kedves Vezető úgy akarja, a japánokkal leszünk rokonok (bár, ha hihetünk Matolcsy Györgynek, akkor ez már tényként kijelenthető). Vagy a kenyaiakkal. Olyan országban, ahol bármi megtörténhet, ott többnyire minden meg is történik.
Mindenki nyugodjon le, mostantól a türkök rokonai vagyunk. Már évekkel ezelőtt megmondta a Kedves Vezető, hogy Keleten vagyunk otthon, Nyugaton idegenek vagyunk.
Most ne rúgózzunk azon, hogy ki beszélte be neki, hogy jó nekünk, ha azt mondja, hogy a magyar nyelv a türkkel rokon. Lehet, maga találta ki, megtetszett neki a gondolat, ilyet még sosem mondott, halljuk hát, hogyan hangzik. A vendéglátók is örülni fognak és miért ne szerezzen örömet az ember másoknak, főleg, ha ez nekünk nem kerül semmibe.
A bálnákkal is rokonok vagyunk, meg a koalákkal. Nem vicc, ugyanolyan komoly, mint amikor a királyi főtörténész azt mondja, hogy ami a zsidókkal Horthy alatt történt, az nem jogfosztás volt, hanem jogkorlátozás. Anyád, mondanám, ha lett volna neki ilyen.
Azt a finn-ugor marhaságot meg felejtsétek el szépen Béláim! Idáig hittünk benne, de most mondjátok meg őszintén: volt valami hasznunk belőle? Kaptunk a finn-ugoroktól gázt, olajat, vagy bármit? Mikor hívtak meg bennünket a Harmadik Finn-Ugor Nomád Világjátékokra?
Sokan ódzkodnak a tervezett Sajtókamarától, mert rossz emlékű időkre emlékezteti őket, amikor a hatalom mondta meg, hogy ki lehet újságíró, és ki nem. Szerencsére, a most beharangozott Sajtókamara esetében szó sincs ilyenről, ellenkezőleg: Miután a kormányhoz közeli Sajtókamara kizárólag a legjobban felkészült, szakmailag kiváló, makulátlan múlttal rendelkező sajtómunkásokat fogja tömöríteni, nyilvánvaló, hogy a felhalmozott tudásanyag, valamint morális muníció elegendő lesz arra, hogy adott esetben másoknak is segítséget nyújtsanak.
Nem arról van szó tehát, amire józan ésszel a legtöbben gondolnánk, vagyis, hogy a kormányhoz közeli Sajtókamara ne tartaná tiszteletben a sajtó szabadságát, és félne a valódi viszonyokkal szembesülni. Épp ellenkezőleg: azt szeretnék elkerülni, hogy a sajtó munkatársai olyanról kérdezzék a politika és a közélet embereit, amire azok nem tudnak jól válaszolni.
Vannak ugyanis jó kérdések, amelyekre még a legegyszerűbb kormánytag is képes jól válaszolni, és vannak rossz kérdések, amikre csak hebegés-habogás a válasz, és úgy tűnik ilyenkor, mintha mellébeszélne, vagy hazudna az illető
Ha tehát egy politikus, teszem azt, maga az illetékes miniszter, arról beszél, hogy Magyarországon a huszonegyedik század színvonalán áll az egészségügyi ellátás, soha nem voltak még ilyen rövidek a várólisták, és ennyire elégedettek a betegek, akkor kéretik nem azt kérdezni, hogy mi történik mostanában a Honvéd kórház sürgősségi osztályán, miért hal meg ilyen sok ember kórházi fertőzés következtében. Miért kell évekig várni egy műtétre, hova tűntek a kórházakból az orvosok az ápolók, és úgy általában: miért pocsék minden, úgy ahogyan van.
Erre vezethető vissza az is, hogy a kormány tagjai emberemlékezet óta csak a gondosan megválogatott kérdezőknek válaszolnak. Nem elzárkózás, hatalmi gőg ez a részükről, épp ellenkezőleg: nem szeretnék, ha a szakmaiatlan, amatőr kérdések bizonytalanságot szülnének a magyar emberekben, akikben ily módon azután akár az a képzet is keletkezhet, hogy nem Grál-lovagok, hanem gazemberek vezetik ezt az országot.
A kormány minden vágya, és ebben kíván segíteni a Sajtókamara, hogy a magyar emberek minél tájékozottabbak legyenek. Ha egyes szerkesztőségek nem képesek rendes, tisztességes, a nemzeti érdekeket szolgáló kifejező kérdéseket megfogalmazni, a Sajtókamara ebben is szívesen a rendelkezésükre áll majd. Kiképzett kommunikációs csapataik szívesen megfogalmazzák helyettük a kérdéseiket, ami persze nem beleszólás a szerkesztőségek munkájába, még csak nem is a sajtó szabadságának a korlátozása. Éppen ellenkezőleg: baráti segítség a média azon munkatársainak, akik hajlamosak lennének eltévedni a sokféleség útvesztőiben.
Igény esetén nem csak az újságírók kérdéseit fogalmazza meg a kormányhoz közeli Sajtókamara, de ha szükséges, előbb megírja a válaszokat, majd ezekhez utólag kreál kérdéseket.
Végső esetben, amennyiben egyes szerkesztőségek szakemberhiánnyal küszködnek, kiképzett újságírót is adnak kölcsönbe, vagy végleges szerződéssel. Erre, ha szűk körben is, de van már példa. A mintagazdaságok mintájára vannak úgynevezett mintamédiák, például az állami televíziónál, és rádiónál, valamint a távirati irodánál.
Ezeken a helyeken már most válogatott csapat dolgozik: csupa olyan ember, akik magas szinten értik a feladatukat, és még véletlenül sem kérdeznek olyat, amire a kormány tagjai ne tudnának, vagy ne akarnának előremutató választ adni.
„A bevándorláspárti svéd kormány újabb támadást indított Magyarország ellen”. Így reagált Szijjártó Péter arra, hogy Heléne Fritzon svéd migrációs miniszter egy uniós kérdésekkel foglalkozó szemináriumon bírálta Magyarország menekültpolitikáját, és emlékeztette a magyar külügyminisztert, hogy 1956-ban Svédország lelkesen fogadott be magyar menekülteket. A svéd miniszter szerint elvárás lenne, hogy Magyarország ugyanilyen módon vállaljon felelősséget az EU közös menekültpolitikájában.
Szijjártó Péter mindezt történelemhamisításnak nevezte, szerinte Brüsszel és a svéd kormány azért támadja Magyarországot, mert átláthatóságot vár el a külföldről finanszírozott bevándorláspárti szervezetektől.
A svédek tehát kihúzták a gyufát Magyarországnál, ebből pedig egyenesen következik, hogy át kell értelmeznünk, amit eddig Svédországról tudtunk és gondoltunk.
Svédország – Országismertető
Államformája: Bevándorláspárti ország.
Közjogi méltóságok: Az ország élén a király áll, a miniszterelnök hatalma nem számottevő, Orbán Viktor például sokkal messzebbre tudja köpni a szotyolát, mint a svéd miniszterelnök.
Irodalmi élet: elhanyagolható, a legismertebb svéd vers egy ismeretlen költő Petőfi-átirata. A Szeptember elején című költeményt számos nyelvre próbáltak már lefordítani, de egyik kísérlet sem járt sikerrel. Egyedül magyar fordítása van, amely így hangzik: „Még nyílnak a völgyben a svéd virágok, /De már nem sokáig, mert úgy kiirtom mindet, mintha fák volnának a Városligetben.”
Tudományos élet: Svédországban nincs tudományos élet, az utolsó jelentős gondolkodó Alfred Nobel volt, ám az ő munkássága is eltörpül Kósa Lajos tudományos teljesítménye mögött.
Életszínvonal: Svédországban nagyon alacsony az életszínvonal. Egy példa: a budapesti svéd nagykövetnek például sokkal kisebb háza van, mint Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek.
Földrajz: Svédország hidegebb, mint Magyarország, a folyók rövidebbek, a tavak sekélyebbek és a völgyek is kevésbé mélyek, mint nálunk.
Városok: Svédország fővárosa Trianon.
Beszélt nyelvek: a svédek semmilyen nyelven nem beszélnek, ily módon sem egymással, sem más népekkel nem képesek kommunikálni. Egyetlen ismert nyelvjárásuk a tegező módban ismert ikea, amely nem beszélt, hanem holt nyelv, és már olyan régen kihalt, hogy írásos formája nem is létezik, ezért szájhagyomány útján terjed.
Sportélet. A svéd futball csapnivalóan gyenge, a magyar válogatott sokkal jobb, mint a svéd nemzeti tizenegy. Kivéve, amikor egymás ellen játszanak, mert akkor többnyire a svédek győznek.
Gazdaság. Az ország legfőbb bevételi forrása a bérvadászat, aminek az a lényege, hogy minden évben meghívják Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest, aki elejt néhány háziasított rénszarvast.
Társadalom: Svédországban olyan rossz a közbiztonság, hogy az emberek ki sem mernek menni az utcára. Ezért a svéd kormány azt tervezi, hogy a fölöslegessé vált utcákat elbontják, és helyettük a magyar modellt követve, stadionokat és kisvasutakat építenek.
Amikor ezeket a sorokat írom, még nem lehet tudni, hogy Dzsudzsák Balázs a MOL Vidihez szerződik-e vagy sem. Ami már szinte biztosnak látszik, hogy amennyiben nem jön közbe semmi, akkor vagy igen, vagy nem, de ennél konkrétabbat jelenleg nem lehet mondani.
A MOL Vidi, amely a magyar kupacsapatok közül egyedüliként bejutott az egyik – nem a rangosabb – európai futballkupa csoportkörébe, valamiért úgy gondolja, hogy Dzsudzsák Balázs szerződtetése erősítést jelente a csapatnak az előttük álló megmérettetésekre. Márpedig erősítésre szükség van, hiszen nagynevű és erős ellenfelekkel kell megküzdenie Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc csapatának.
Dzsudzsák Balázs amúgy kilencvenhatszoros válogatott labdarúgó, bár válogatottságainak száma jelen állás szerint egy ideig biztosan nem növekszik. A válogatott új szakvezetője, Marco Rossi ugyanis kikötötte, hogy csak azokat veszi számításba, akiknek van csapatuk és játszanak is abban a csapatban.
Dzsudzsáknak jelenleg nincs csapata és nem játszik sehol. Legutóbb az arab al-Vahdától távozott és jelenleg szabadon igazolható. Tavasszal szerződést bontottak vele, azóta több irányba tájékozódott, ám megállapodás sehol sem köttetett Legutóbb egy német másodosztályú klubnál vetődött fel a neve, ám a németek sem olyan hülyék, mint amilyennek látni szeretnénk őket, és amikor meghallották Dzsudzsák fizetési igényét – havonta 48 millió forintnak megfelelő euró – akkor letettek a szélső megszerzéséről.
Korábban már szóba került, hogy Dzsudzsák hazajön és a Vidihez szerződik, ám akkor – nyilván a játékos fizetési igénye miatt – elálltak a szerződtetéstől. Most azonban megint azt csiripelik a jól értesült verebek, hogy Dzsudzsák a Vidivel tárgyal, ám ennél többet nem lehet tudni arról, hogy hol tart az ügy.
Mindenesetre Orbán Viktor szeretné, ha Dzsudzsák hazajönne és itthoni klubban játszana. A miniszterelnök egy évvel ezelőtt összefutott Dzsudzsákkal, akit be is mutatott az akkor éppen Magyarországon tárgyaló Abdel Fatah el-Sziszi egyiptomi elnöknek. Orbán a maga közvetlen stílusában ezt mondta a válogatott játékosnak: „Már hazajöhetne, nem tudom mit keres az araboknál már most már volt ott eleget.”
Dzsudzsák megígérte, hogy amint lehet, hazajön. Csakhogy akkor még nem lehetett, mennie kellett vissza az arabokhoz, akik ugyan idegenek és talán még muszlimok is vannak közöttük, viszont megvan az a vonzó tulajdonságuk, hogy havonta mintegy 100 millió forintnyi fizetést adtak Dzsudzsáknak.
Ennek persze egy ideje vége, Dzsudzsák már talán haza is jönne, ha lenne olyan csapat, amely szerződtetné és teljesíteni tudná az anyagi igényeit. Nem mellesleg, ha Dzsudzsi tényleg a Vidiben folytatja és megkapja az általa kért, vagy ahhoz közeli összeget, az meglehetős bérfeszültséget okozna a csapatban. Abban a Vidiben, ahol a magyar átlagnál is sokkal jobban megfizetett játékosok futballoznak, és akik még így is csak a töredékét keresik annak, amit Dzsudzsék Balázs kér és (szerződtetése esetén) feltehetőleg megkap. Ráadásul, Dzsudzsák jó ideje nem játszott tétmeccset, nem lehet igazán kirobbanó formában, ebből kifolyólag az erőnlétével is gondok vannak, állítólag jelenleg csak egy félidőt tudna a pályán tölteni, kérdés, azt is milyen hatékonysággal.
Ha nem jön össze a Vidi, akkor sincs veszve minden. Dzsudzsáknak a héten szerződést és játéklehetőséget ajánlott a megyei elsőosztályban szereplő Siklós csapata. Fizetést ugyan nem ígértek, ám rendszeres játéklehetőséget, valamint ingyenes strandbelépőt igen. Mint a Facebookon közzétett üzenetükben írták, „örökös belépőt kapna a siklósi termálfürdőbe, hotelban lakhatna, és szépek a lányok is, egyik-másik szebb, mint Zimány Linda.”
Szijjártó Péter szerint „a bevándorláspárti svéd kormány újabb támadást indított Magyarország ellen”. Eszerint ez már nem az első nekifeszülés a részükről, a svédek visszaesők a magyarok elleni támadásokat illetően.
Mondjuk, én mindig sejtettem, hogy baj van a svédekkel. Nekem már az IKEA sem szimpi. Bemegyek, hogy vásároljak egy poháralátétet, vagy mondjuk egy tollseprűt, erre ők végighajtanak az egész áruházon. Nincs menekvés, menni kell, ameddig csak a szem ellát, különben poháralátét és tollseprű nélkül maradok.
Úgyhogy jogos Szijjártó Péter felháborodása. Amelyet az alábbiakban, teljes terjedelmében közzé teszek.
Figyejjé’ Svédország!
Te itten ne szórakázzá velünk, kishaver! Mert velünk nem lehet csak úgy kikucoricázni. Mink ugyanis ipari-agrár-szabadságszerető nép vagyunk.
Tik csak ugassátok a demokráciját.
Ne merjé’ bírálni minket, mert mink az ilyet nagyon nem szeressük. Főleg, ha hazudol! Attól herótunk van. És akkor most nagyon diplomásan fogalmaztunk, mert írhattuk volna aztat is, hogy tele van a tökünk veletek.
Oktattok minket a demokráciárú’, pedig aszt se tuggyátok, mijaz.
A demokrácija a többség diktatúrája a kisebbség fölött.
Lekközelebb, ha kinyitod a szádat, előtte tájékozóggyá’! Te annyira hülye vagy, hogy nálunk még ellenzék se lehetnél!
És akkor még szépen voltam. Örüjjé’, hogy viccelődös kedvünkbe’ vagyunk. Nem mindég vagyunk ennyire vidámosak, tudunk mi komolyak is lenni.
Meg szokunk is időnként.
Ha nagyon begorombulunk, még az is megeshetik, hogy rátok külgyük a Békemenetet.
Láttad te már a Stefkát menetelni? Belügyi tudósító volt az elvtársak idején, olyan félelmetesen döng alatta a föld, hogy meneküjj Svédország, amerre látol! Ahol ő megjelenik, ott megszűnik a gravitácijó. Fű nem marad utána.
Ha nem húzod meg magadat, odamegyünk, és építünk nektek egy csomó stadijont! Ezt ne vegyed fenyegetésnek Svédország, mer’ mi a barátainkat nem fenyegessük. Csak barátilag figyelmeztessük őket, hogy ne pofázzanak bele az életünkbe.
De majd most a Szijjártó rendbe rak titeket. Aki csak ránézésre mulatságos fiú. Mindenki röhög rajta, de valójában ügyes gyerek. Nagyon is tuggya, mi a dörgés, már csomószor körbeutazta a világot. És vett magának 167 millió forintért egy szép kis házikót, ha jó leszel, meghív majd kávéra. Vagy forró csokira.
Hátrébb az agarakkal, különben exportájjuk nektek a Semjén Zsoltot. Ő majd jól levadássza az összes háziasított rénszarvasotokat, aztán csak nézhettek, mint ablakos tót a hanyatt esésre.
Föl kellene háborodni a Magyar Idők szellemi verőlegényei által véghez vitt kulturkampfon. Normális országban ez lenne a természetes. Ha az ember felháborítót, gyalázatost és vérlázítót tapasztal, felháborodik. Felemeli a szavát, megszólal és tiltakozik.
Egy nem normális, értékrendjét veszített országban azonban más a helyzet. Olyan helyen, ahol mindennap van ok felháborodni, idővel értelmét veszti a felháborodás. Megszokja az ember, ha háborog, olyan, mintha fel sem volna háborodva azon, hogy beleszállnak mindenkibe, aki nem úgy ír, táncol, énekel, mint ők. Ők akarják megmondani, hogy ki a jó író, táncos, pop-zenész.
Nem ma kezdődött persze ez sem. Évekkel ezelőtt, 2010. októberében a Demokratában egy Pozsonyi Ádám nevű illető. „Harcra fel“ címmel tett közzé egy alávalóságot, a náci könyvégetők „leghaladóbb“ hagyományait követve.
Azt írt akkor ez a kiváló illető, hogy kis, három-négyfős csoportokat kellene alakítani, és kilopni a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait a könyvtárakból. Vagy, ha ez nem megy, akkor a szerző úr azzal is beérte volna, hogy a könyvkommandók tépjék ki a lapokat a könyvekből, firkálják össze azokat, szóval, ahogy ő fogalmazott, tegyék a szellemi mérgezésre alkalmatlanná őket.
Még egy kis versikét is fabrikált a költőnek sem utolsó harcos polihisztor. Azt ajánlotta a könyvkommandósoknak, hogy ajkukon csatakiáltással rontsanak rá a ballib fekélygócokra: „Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok.”(Esterházy akkor valamiért kimaradt, talán vele nem jött volna ki a rím.)
Ezen kellett volna már akkor is felháborodni. De mi már nem háborodunk fel semmin. Már túlságosan sokszor voltunk felháborodva – Dunát lehetne rekeszteni a felháborodásainkkal.
A Demokratáról nincs mit mondani. Legyen elég annyi, hogy Bencsik András főszerkeszti. Hogy ő az egypártrendszer idején a Népszabadság pártrovatánál bomlasztotta a rendszert – legyen az ő dolga, számoljon el a saját lelkiismeretével, vagy az elvbarátaival. A Magyar Idők főszerkesztője, Gajdics Ottó a Nyíregyházi Főiskola utolsó KISZ titkára volt.
Ezek ugyanazok.
Meg kellene kérdezni Áder Jánost, hogy mit szól mindehhez. Nem mintha bárki is azt hinné, hogy Áder János bármit is mondana az ügyben. De talán mégis meg lehetne próbálni. Legalább a hivatalától megkérdezni, írásban, mert máshogy nyilván nem megy, hogy akkor most elnök úr szerint, hogyan kell érteni ezt a kultúrharcot? Meg az egykori tréfás kis versikét? Spiró Ön szerint is ótvar, elnök úr? Konrád valóban átok? Nádastól úgyszintén hányni tetszik?
Nem azért kellene megkérdezni, mintha bármi újat is megtudnánk tőle. Hivatalától, ha válaszolnak az újságírónak egyáltalán, semmitmondó, kioktató reagálásra lehet számítani. Inkább csak úgy, magunk miatt kellene kérdezni. Hogy legalább időnként tudjunk a tükörbe nézni.
Egyébként meg nem vagyok felháborodva én sem. Inkább csak undorodom. Ótvar, ami van. Átok. Mindjárt hányok.
Az új amerikai nagykövet szerint Magyarországon minden nagyon szép, minden nagyon jó és ezért ő mindennel nagyon meg van elégedve. David B. Cornstein a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratnak adott interjút, ott mondta el, hogy Magyarországon csupa boldog és elégedett emberrel találkozott. Szerinte az országban vallás-, szólás- és sajtószabadság van, ha bármelyik sérülne, akkor ő biztosan felszólalna ez ellen.
Mint mondta, eddigi tapasztalataival rendkívül elégedett, pedig sok emberrel találkozott, de senki sem panaszkodott. A NGO-vezetők (a nem kormányzati szervezeteket, azaz, a civileket kell érteni ez alatt) nem panaszkodtak arra, hogy zaklatná őket a hatalom, és a vallási, valamint világi vezetők sem mondták neki, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen”.
David B. Cornstein szerint még a rabbik is jól érzik magukat, legalábbis abban az értelemben, hogy egyik rabbi sem mondta neki, hogy „itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű”.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy David B. Cornstein amerikai nagykövet csupa krónikus hazudozóval találkozott, és a velük folytatott beszélgetésekből vonta le ezeket a következtetéseket, gondoljuk végig, hogy David B. Cornstein miként juthatott az általa említett megállapításokra.
Lehet, hogy egyszerűen csak rosszul kérdezett. A rabbiktól például azt kérdezte, hogy az elmúlt években hány zsinagógát gyújtottak fel és hány zsidó származású magyart deportáltak Magyarországról idegenrendészeti eljárás keretében. Erre mondhatták neki a magkérdezett rabbik, hogy egyet sem, vagyis, eszük ágában sem volt azt válaszolni, hogy „itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű”.
Az NGO-vezetőktől pedig feltehetőleg azt kérdezhette a magyarországi helyzettel elégedett amerikai nagykövet, hogy elmúlt néhány évben hány civil szervezet vezetőjét börtönözték be, hányat lőttek le a nyílt utcán, otthonában, vagy a hivatalában. Miután a válasz nyilván nemleges volt, egyértelmű, hogy David B. Cornstein nem azt a választ kapta, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen.”
David B. Cornstein az üzleti élet vezetőivel is egyeztetett, és állítása szerint közülük senki nem panaszkodott korrupcióra. Ez is nagyon életszerű, feltéve, hogy az amerikai nagykövet azt kérdezte a vele találkozó gazdasági vezérektől: készül-e a közeli jövőben tönkremenni, esetleg öngyilkosságot elkövetni, vagy, teszem azt, felrobbantani a saját gyárát, amiért Magyarországon eddig soha nem látott méreteket öltött a korrupció?
Nyilván erre is nemleges válasz érkezett, amiből David B. Cornstein helyében mi is azt a következtetést vonnánk le, hogy Magyarországon nincs korrupció, különben az üzleti élet vezetői tele lennének az ezzel kapcsolatos panaszokkal.
David B. Cornstein minden jel szerint jó nagykövete Donald Trump amerikai elnöknek. Nem biztos, hogy más amerikai elnöknek is jó nagykövete lenne, sőt, feltételezhető, hogy más amerikai elnök regnálása esetén nem is lehetne nagykövet.
Azért még David B, Cornsteinnek is van hová fejlődnie. A magyarországi viszonyokról áradozó nyilatkozatában ugyanis kritikusan szólt az orosz függőségről, valamint megemlítette azt is, hogy a magyar kormánynak alá kellene írnia a megállapodást a CEU-ról, mert az nem az USA, hanem Magyarország érdeke.
Még időben szólunk, nehogy baja essék David B. Cornstein amerikai nagykövet úrnak: ezt a két utóbbi megjegyzést nem ártana újból átgondolni.
Büszke keresztapaként tanúsíthatom, hogy Boross Péternek az általam (is) szerkesztett Kurír-Elefánt című szatirikus melléklap adta a Hóbagoly becenevet. Mindez a kilencvenes évek elejének izgalmas, rendszerváltó forgatagában történt. Sorozatunk mostani epizódjában a néhány nappal ezelőtt 90. életévét ünneplő egykori miniszterelnök – e helyről is jó egészséget és sok boldogságot kívánunk – ideológiai és világnézeti kacskaringókkal teli pályaképét villantjuk fel.
A világnézetileg messziről jött ember
Ha valakit, Boross Pétert alaposan meghurcolta a pártállam. Életrajza szerint 1956-os tevékenységéért letartóztatták, internálták. Ám megpróbáltatásai szerencsére hamar véget értek, és akárcsak Schmitt Pál, ő is a vendéglátás világából pottyant a politikába. 1965-ben már a Délpesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettese, majd 1971. decemberétől a vállalat igazgatója lett.
„A párt XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére vállalatunk körében is széles körű munkaverseny bontakozik ki”. Így kezdődik az Új sikerek forrása című írás, amely 1974-ben a Délpesti Vendéglátóipari Vállalat üzemi újságjában jelent meg. A szerző dr. Boross Péter, a vállalat akkori igazgatója.
Az újság egy másik lapszámában Boross Péter igazgató beszámolójában a munkaverseny és a szocialista brigádmozgalom színvonalas emelésére és fejlesztésére tett intézkedéseket taglalta. Mint írta. A következő feladat „a szocialista módon élni és tanulni jelszó tudatos megvalósítása, az egyéni képességek, az üzemi demokrácia fejlesztése, a gazdasági feladatok még eredményesebb végrehajtása.”
S hogy miként bánt el a pártállam a rendszer legádázabb ellenségeivel, arra a lap egy másik cikke a példa, melyben arról tájékoztatják az olvasókat, hogy November 7., a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 69. évfordulója alkalmából „Honvédelmi Érdemérem kitüntetésben részesült dr. Boross Péter, vállalatunk igazgatója”.
Jött a rendszerváltozás
Az egykori vendéglátós főnök nyugdíjas éveit belügyminiszterként kezdte. Boross Péter nevéhez fűződik az a kétes dicsőség, hogy az ő regnálása idején tűntek fel Budapest utcáin az első árpádsávos zászlók. Nem is akármilyen környezetben.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
1992. október 23-án Göncz Árpád köztársasági elnök – nem mellesleg volt 56-os halálra ítélt – nem tudta elmondani ünnepi beszédét a tömeg előtt, mert bomberdzsekis, kopaszok belefojtották a szót. Az akkor még viszonylag új Magyar Köztársaság belügyminiszterének, Boross Péternek ehhez mindössze annyi szava volt, hogy ezek a fiúk nem akartak rosszat, ráadásul a bomberdzsekit zekének nevezte, amit, szerinte divatból viselnek ezek a fiúk, mert így szeretnének imponálni szeretnének a lányoknak.
Az incidens után Boross is érezhette, mennyire kínos volt ez a szituáció, mert azt mondta Göncznek: – Csak nem gondolod Árpád, hogy én állok a kifütyülésed mögött? – Mire Göncz: – De, azt gondolom.
„Egy hálás magyar zsidó a sok közül.”
1993. szeptember 4-én a néhai kormányzó hazahozott hamvait újratemették Kenderesen. 25 évvel később, 2018-ban Boross Péter volt miniszterelnök arról beszélt, hogy Horthy Miklós kenderesi újratemetésén a saját szemével látott egy olyan transzparenst, amelyen egy zsidó szervezet köszönetet mondott Horthy Miklós kormányzónak.
A volt miniszterelnök rosszul emlékezett: nem volt ilyen zsidó szervezet. Volt viszont egy Blumgrund János nevű ember, aki nem transzparenst, hanem egy koszorút vitt a temetésre, a következő felirattal: „Egy hálás magyar zsidó a sok közül.”
Blumgrund János amúgy Bécsből rándult haza, hogy a helyi Horthy Miklós társaság elnökeként a helyszínen lehessen hálás a kormányzó úrnak. Igaz, nem eredeti nevén, hanem a vitézi körökben a Blumgrundnál autentikusabban hangzó Almási Szabó János néven.
„Ahol én éltem, nem volt antiszemitizmus”
Napra pontosan nyolc évvel ezelőtt, 2010. augusztus 29-én, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Hódmezővásárhelyen nyitotta meg az Első Nemzeti Tanévet. Meghívottként Boross Péter is felszólalt, s a volt miniszterelnök – ekkor már kétharmaddal a háta mögött – arról értekezett, hogy Magyarországon akár vissza is lehetne állítani a királyságot.
Négy évvel később, 2014. december 5-én ismét nagyot alakított. Ekkor a Veritas Történetkutató Intézet konferenciáján arról beszélt, hogy a Horthy-korszakról túl egyoldalú képet festettek, mert bár végül deportálták a zsidó szomszédait, ő a zsidótörvények ellenére sem tapasztalt antiszemitizmust a korszakban. „Tárgyilagos képet kell festeni a Horthy-korszakról, amely alig megoldható problémákkal nézett szembe, és végül kényszerhelyzetbe került” – mondta Boross a Hadtörténeti Múzeumban rendezett konferencia bevezető eladásában.
„Ahol én éltem, nem volt antiszemitizmus” – mondta Boross, bár azt elismerte, hogy emellett azért „volt sok bűn is abban a korszakban, ami nem méltó Magyarország befogadó múltjához”.
Sokkal több lehetne a visszacsábítás
2015. szeptember 25-én arról jött hír, hogy hatósági eljárást indított a Médiatanács Boross Péter volt kormányfő Magyar Hírlapban megjelent interjúja miatt. Boross a migránsokról nyilatkozott a lapnak, és a többi között ezt mondta: „különböző nyelvű népek, az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek millió számra Európába. Nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is.”
Néhány nappal ezelőtt, közelgő születésnapja jegyében a mostanság a kormány kulturális ostoraként funkcionáló Magyar Idők interjút készített Borossal. A meglepő kijelentésektől sem mentes – visszafogottan és megengedően fogalmaztunk, elvégre idős emberről van szó – interjú egyik részében a külföldi és a magyar egyetemeket hasonlítja össze a volt miniszterelnök.
– Sokat beszélnek arról, hogy a fiatalok elvándorolnak külföldre – kérdez alá a Magyar Idők sajtómunkása.
– Ez nem igaz – válaszol a fel nem tett kérdésre Boross, – ám kétségtelenül sokkal több lehetne a visszacsábítás. Meg kellene mondani nekik: a külföldi egyetemek túlnyomó részben sokkal kevesebbet nyújtanak tudásban, mint a hazaiak.
Sokan és sokszor leírtuk már azt a jelenséget, amit legutóbb Vajda Mihály filozófus a 168 órában jobbágymentalitásnak nevezett. Vagyis, hogy ez az ország azért nem lázad az orbáni önkény ellen, mert kompatibilis a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, elfogadja azt, betagozódik.
Orbán Viktor zseniálisan – ugyanakkor gátlástalanul – érzett rá arra, hogy mi kell az embereknek. Nyugalom, biztonság, és főleg egy olyan vezető, aki mindezt biztosítja a számukra. Lehetne ez a vezér akár baloldali is, de történelmileg úgy alakult, hogy liberális korszakát elhagyva Orbán a jobboldalon találta meg politikai identitását.
MTI Fotó: Veres Nándor
Bölcs vezető kell a magyaroknak. Olyan, aki nem csak gondoskodik róluk, de gondolkodik is helyettük. Ezért élesztik újjá mostanában a Horthy-kultuszt és igyekeznek úgy emlékeztetni az egykori kormányzó által vezetett országra, hogy akkor béke volt és biztonság. A Kádár-rendszer történelmileg még túlságosan közeli, azzal nem volna trendi előhozakodni, bár annak a lényege, igaz, más ideológia mentén, ugyanarról a populista tőről fakadt.
Az 1956-os forradalom leverése után alig fél évvel, „negyedmillió fővárosi dolgozó” vonult fel május elsején Budapesten, miközben a dísztribünön Kádár János és más prominens elvtársak integettek nekik.
Erre érzett rá zseniálisan Orbán és néhány barátja. Mondjátok, hogy mit akartok hallani, és én elmondom nektek!
Ez egy ilyen ország. Nem kívánnánk csökkenteni Orbán „érdemeit”, vagyis a felelősségét, de az az igazság, hogy nem Orbán alakította ilyenné Magyarországot, hanem ő érezte meg, hogy az ország lakosainak mire van szüksége. Az ország lakosainak többsége egy nagy, gondoskodó államot szeretne, élén egy igazságos vezérrel. Olyannal, aki megvédi az ország polgárait a vélt, vagy valós veszedelmekkel szemben. Aki igazságot oszt, megjutalmazza azt, aki jó, és bünteti azt, aki rossz. Aki jó, annak megsimogatja a fejét, aki nem, az kokit kap, vagy sallert.
A bölcs és igazságos vezér megmondja mindenkiről, hogy mikor jó hazafi az illető, rendes polgár, családapa, jó gyerek, szülő. Legújabban már – szellemi verőlegényei révén – azt is ő dönti el, hogy ki a jó író, táncos, popzenész, vagy éppen filozófus.
Orbán zseniálisan ismerte fel azt az amúgy szabad szemmel is jól látható jelenséget, hogy a magyarok többsége nem a szabadságot szereti, hanem a szabadságharcot. A szabadság a többség számára nem érték. Miért is lenne az, amikor nem harcoltunk érte. Vágytunk rá, mert azt hittük, hogy a jólét is eljön vele. De nem jött el – főleg nem automatikusan és nem mindenkinek. Ezért aztán meg is orroltunk a szabadságra, őt okoltuk azért, hogy nem lett több a pénzünk, nagyobb a lakásunk, újabb az autónk.
És akkor most meg kell állapítanunk, hogy bár sokan és sokszor leírtak már a fentiekhez hasonló mondatokat, nem változott semmi. Miért is változott volna, amikor ezek az írások többnyire csak azokhoz jutnak el, akik e nélkül is tudják, hogy milyenek vagyunk. A többség nem olvassa ezeket a cikkeket, vagy ha igen, még meg is bántódik, amiért azt feltelezik róla, hogy ő nem szabadságszerető. Az emberek ugyanis szeretik magukat bátornak és harciasnak gondolni, talán nincs is olyan honfitársunk, aki úgy vélekedik magáról, hogy ő megalkuvó, opportunista, olyan, aki bármikor, bárhova szívesen betagozódik.
Klasszikussal szólva: a helyzet reménytelen, de nem komoly. Jelenleg annak a felismerésénél tartunk, hogy Kádár és Horthy népének Orbán kell. Kiindulási alapnak elfogadható, most már csak azt kellene kitalálni, hogyan lehet ezen változtatni.
Ma szabadul a börtönből Eva Rezesova, a szlovák milliomos nőként megismert gázoló, aki ittasan, a megengedett sebességhatárt alaposan túllépve, négy ember halálát okozta. 9 év börtönt kapott ezért, s ma, hat év elteltével, jó magaviselete okán, feltételesen szabadul.
Vajon mit szól ahhoz Rogán Antal, hogy Rezesova elhagyhatja a börtönt? Ezt csak azért kérdezzük, mert annak idején, amikor a bíróság a jogerős ítéletig háziőrizetbe helyezte a gázolót, Rogán kiállt Rezesová bérelt lakása elé és elmondta, hogy szólni fog mindenkinek, bíróságnak és parlamentnek, elő ne forduljon máskor ilyen.
Rogán meg még jószerivel be sem fejezte a beszédét, épp hogy csak feltette a Fészbukra a szöveget, már mentek is Rezesováért a martalócok. A nő kezén bilincs csattant, mehetett vissza, ahonnan jött, a kóterbe. Persze, Rogán nyilatkozatának nem volt köze ahhoz, hogy Rezesovát kirakták a bérelt házi őrizetéből és berakták a börtönbe. Ezt mondta a bíróság szóvivője, és a vak is látja, hogy tényleg véletlen egybeesésről van szó. A bíróságok függetlenek, az államnak, ha bele akarna szólni a működésükbe, rácsapnak a szájára.
Nem szeretjük Eva Rezesovát, mert akkor sem szeretnénk, ha lenne rajta mit szeretni. De nincs rajta semmi szeretnivaló, mert ittas állapotban ült a gépkocsijába, és ennek következtében négy ember meghalt.
A Rogán Antalt viszont szeretjük. Mert a Rogán Antal, hiába hogy időnként helikopterezik, akár a Fidesz frakcióvezetőjeként, akár a belváros polgármesterként, akár miniszterként beszél, a mi szívünkből szól. Ami a szívünkön, az a Rogán száján. Ő mindig azt mondja, amit a magyar emberek hallani szeretnének. Ezért is csökkentette a rezsinket a Rogán – igen, ő volt az eredeti rezsicsökkentő, Németh Szilárd csak később szállt be a buliba – mert nálánál jobban senki se tudja, hogy a magyar ember ezeréves álma az olcsó rezsi.
A másik, amire a magyar ember emberemlékezet óta vágyott, hogy Rezesová ne háziőrizetben legyen, hanem börtönben. A magyar ember mindig is híres volt az igazság iránti fogékonyságáról, és Rogán nem kívánt szembehelyezkedni a magyarok igazságérzetével. Ha a magyar emberek azt akarják, hogy olcsó legyen a rezsi, szóljanak a Rogánnak, elintézi. Ha a törvény van a bögyükben, amely a jogerős ítéletig házi őrizetbe helyezi a halálos gázolót, csinál ő nekik másik törvényt.
Nem Eva Rezesovát védjük, mert nem szeretjük. Szeresse őt a rosseb, vagy a Rogán Tóni! Csak hát ítéletek kommentálásánál a látszatokra is kellene adni. Akkor is, ha még nem miniszter az ember, csupán egy kormányzó párt frakcióvezetője.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
