Kezdőlap Szerzők Írta Falusi Tamas

Falusi Tamas

271 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Összefogás

Úr ír, érdeklődő olvas. Sokféle dolgot. Nagyon nehéz ám az összes gondolmányt benyelni, amit saját kútfőből hoz össze derék, nem a NER által fizetett, független értelmiségünk.

Sajnos a mondott értelmiségnek van néhány betonba ágyazott hite arról, hogy az elmúlt évtizedekben mi történt kies hazánkban, és hogyan. El kellene magyarázni nekik, hogy egy-két (sok) dolog másképp van ám, mint ahogy hiszik, de nem lehet, mert úgysem figyelnének oda, mert végre megjött a Messiás, és most az iránta való tomboló lelkesedéssel vannak elfoglalva.

  • Ugye hogy úgy-e, ecsémuram! Nem hiába ültünk a parton tizennégy hosszú évet, várva a nagy hajót, amelyik majd a Messiást hozza, miközben szidtuk az ellenzéket, hogy nem tudja leváltani Orbánt,

(amely ellenzék pont ezen permanens szidás miatt nem tudta leváltani Orbánt, hiszen ha ő is rossz, azaz ő sem lenne jobb, ahogy írják, akkor minek váltson a választó, nemde?)

  • és csak ültünk, és ültünk, de a nagy hajó nem jött,

(sajnos az értelmiség máig azt hiszi, hogy neki a tuti megmondásán kívül semmi dolga nincsen, mert a politika nem az ő ügye, azaz a rendkívül káros Orbán rendszer leváltásához nem kell hozzátennie semmit, elég várni a nagy hajót, hogy majd egyszer csak történik valami)

  • várakozás közben pedig azt kiabáltuk, zokogtuk, üvöltöttük bele a nagy magyar éjszakába, na meg a kis magyar nappalba is, hogy Gyurcsánnyal nem lehet, Gyurcsánnyal nem lehet, Gyurcsánnyal nem lehet!

(miközben az LMP, a Botka féle, gyurcsánytalanított MSZP, a Momentum és Márki-Zay, azaz a korábbi Messiásnak bejelentkezők példáiból már többször kiderült, hogy nem Gyurcsánnyal, hanem Gyurcsány nélkül nem lehet megfelelő méretű leváltó erőt összehozni, hiszen ezekre az „új” ellenzéki erőkre anélkül szavazhattak a választók, hogy Gyurcsány vagy Dobrev hatalmát segítették volna, és mégsem szavaztak rájuk soha elegen!)

  • Na de most végre elérkezett hozzánk a megváltó, akinek isszuk és magasztaljuk minden szavát, hogy milyen találó, milyen ütős, milyen igaz,

(amiben az az érdekes, hogy mikor a rég meglévő ellenzék mondta sokszor ugyanezt, derék értelmiségünknek egyik fülén be, a másikon ki, a fene sem foglalkozott azzal, hogy a jónép tudomására hozza, mit akar, és mit tenne kormányra kerüléskor az a hiteltelen/tehetetlen/satöbbi banda)

  • és most, hogy megérkezett, minden jó lesz!

Ja.

Hát akkor lássuk a számokat (szakbarbárság, persze hogy, de mindig azokból szoktam kiindulni). A legutolsó közvélemény kutatás a Mediáné, mely szerint a szavazási arányok az alábbiak:

„A Fidesz EP-listája a választani tudó biztos szavazók körében 48 százalékon áll, vagyis két százalékot erősödött az egy hónappal ezelőtti adatokhoz képest. A Tisza Párt listája 29 százalékon áll, vagyis öt százalékot erősödött a választani tudó biztos szavazók körében. A dobogó harmadik fokára fért fel a DK, MSZP, Párbeszéd EP-listája, 7 százalékos eredménnyel. Ez rosszabb eredmény, mint egy hónappal ezelőtt, amikor 9 százalékra mérték őket. Őket követi a Mi Hazánk hat százalékkal, kétszázalékos erősödéssel áprilishoz képest. A Momentum 5 százalékon áll, ugyanúgy, mint egy hónapja. Ez az öt párt jutna be az Európai Parlamentbe, ha most lennének a választások.”

A fenti kutatás alapul vételével a következők mondhatók:

  1. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a TISZA párt mennyi ideje ismert, azaz mennyi ideje szerepel a médiában meg a hálón, valamint, hogy milyen mértékben csökkent az ellenzéki pártok támogatottsága, akkor egyértelműen mondható, hogy a TISZA a többi ellenzéki párttól május végéig már az összes el nem kötelezett (nem hithű) szavazót elszipkázta. Tőlük további elszipkázásra az elkövetkezendő időszakban már nincs remény.
  2. Mindig jól mulatok (röhögök, na), amikor nagy hangon bizonygatja valaki, hogy a FIDESZ nem talál fogást Magyar Péteren. Mint az a felmérésekből látható, a kormánypártok szavazótömege intakt, abból a TISZA párt nem szerzett meg senkit, sőt még azok is visszazártak a FIDESZ táborba a veszély láttán, akik korábban kicsit eltávolodtak. Ugyanez vonatkozik a Mi Hazánk szavazótáborára is, azaz a gyurcsányozás és a háborúpártisággal való vád tökéletesen működik. Ebből következően nem a FIDESZ nem talált fogást Magyaron, hanem Magyar nem talált fogást Orbánékon, sőt a megjelenése növelte a tábor összetartó erejét.

Ezek alapján egyértelmű, hogy a nem hithű, azaz az egyáltalán megszerezhető szavazóréteg a TISZA párt számára elfogyott, több szavazót még a deklaráltan jobboldali beállítottságú, egyben baloldali Megváltó, azaz Magyar Péter sem tud szerezni semelyik oldal semelyik pártjától sem. Na, legyünk megengedők, talán még 2 – 3 százalékot de az már korántsem biztos. Azt pedig, hogy az optimistán számolt 29+3 = 32 százalék és a FIDESZ 48 százaléka közül melyik a nagyobb, és mennyivel, nem fogom ragozni, mert az olvasók közül mindenki elvégezte az általános alsó tagozatát. Úgy gondolom, Magyar is.

Ha tehát a derék Messiás közli, hogy ő ugyan senkivel, de senkivel nem közösködik, sem most, sem a jövőben bármikor, hanem kizárólag egyedül indul harcba, és ismeri a számtant, akkor ezzel azt mondja, hogy elég neki a második hely. Hatalomra kerülni nem akar, jól megél a biztos második helyből (egy ekkora párt sokaknak nyújthat jó megélhetést), vagyis a szándéka egyértelműen az, hogy belesimuljon a NER-be.

Érdekesség, hogy Magyar pont ezzel a NER-be simulással vádolja Gyurcsányékat, akik soha ilyet nem tettek. Mindig hajlandók voltak az összefogásra, sőt állandóan, minden választáskor forszírozták is, nem számított nekik, hogy bal- vagy jobboldali a partner, a szélsőjobbot kivéve természetesen, ezzel bizonyítva azt, hogy komolyan gondolják Orbán leváltását, azon dolgoznak, és eszük ágában nincs megélhetési pártnak lenni. Az, hogy miért nem sikerült, egy másik kérdés, amelyre a választ már sokszor megírtam, de az olvasótáborom „nagysága” miatt máig ismeretlen a széles néptömegek előtt.

Ebből következően Magyar vádja Dobrevék ellen úgy ostobaság, ahogy van, mivel pont ő az, aki arra készül, hogy ne győzzön… vagy esetleg… nem is ostobaság, hanem hasznos dolog, és az új mesterterv szerint ezt kell tennie? Hogy ezen esetben kinek/kiknek hasznos, azt mindenki találja ki maga.

A fentiek alapján a Messiásnak köszönhetően Orbánék leváltása nemhogy közelebb került volna, hanem pont megerősödve jöttek ki a harcból, mert mostantól az „ellenzéki összefogás” gondolata, amely a FIDESZ-re nézve az egyetlen veszély, Magyar által totálisan elsöpörve.

Nem hiszek abban, hogy ez változni fog, hacsak Magyar nem jár úgy, mint Márki-Zay, aminek azért megvan az esélye. Persze ahhoz tömeges rádöbbenésnek kell bekövetkeznie, és hogy a tömeg erre való rádöbbentésében az ellenzéknek senki nem fog segíteni, abban biztos vagyok. Mondhatni, ellenkezőleg. Bántani egy Messiást? Hát hogy képzeli? Így aztán mindenki éli tovább az életét, vergődősen vagy pénztengerben úszva, ahogy eddig is, az IQ potentátjaink megint kiülhetnek a partra merengeni („Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres?”), de hogy mi lesz így Magyarországgal, azt nem tudja, mert nem is tudhatja senki. Ha a fuldoklótól az utolsó deszkát is elveszik, és most ez történt vele, akkor nem tehet mást, megadja magát a „sorsnak”. Ne feledjük, a sors ugyan homályos valami, de amit érzékelünk belőle, az mindig konkrét.

További érdekesség:

2022. kampányidőszakában ahol csak tudtam, próbáltam cáfolni azt az ordas kampányhazugságot, hogy Márki-Zay küldene katonákat Ukrajnába, Orbán pedig nem, mert hiszen NATO tagok lévén mindkettő küldene, ha a NATO kéri (Márki-Zay pontosan ezt mondta), és értelemszerűen egyik sem küld, ha a NATO nem kéri. Ezen túlmenően nagyon kapálóztam az ellen is, hogy a független lapok ezt még véletlenül sem írták meg, hogy segítsenek az ellenzéknek, ám ezen törekvésemnek az égadta világon semmilyen hatása nem volt. Se a FIDESZ retorikájára, se a független lapokra, ami az olvasótáborom létszámából könnyen érthető. Gondoltam én. És erre mit olvas most az ember (Orbántól!):

„…komoly munka zajlik, hogy tud Magyarország NATO-tagként létezni úgy, hogy közben a katonai szövetség területén kívüli NATO-akcióban nem vesz részt. Ezt kell megoldania a magyar diplomáciának, ami művészeti kérdés, új leírást, új definíciót kell alkotni.

Azaz a NATO hiába kérné, ezzel kibújhatunk a katonaküldés alól.

Ezek szerint mégiscsak olvasta valaki, amit írtam, és fideszék nem akarnak továbbra is hazugságban maradni?

Vízosztás

A főváros hétköznapjai végre kaptak egy kis színt. A hétköznap délutáni dugós szürkeségbe hasított bele Szentkirályi Alexandra kedves, szimpatikus arca, kezében palack, ajkán mosoly, ahogy benyújtja a nyitott ablakon, mert ő bizony bárkinek segít, aki rászorul. Illetve nem bárkinek, hanem szegény tikkadtaknak, akik Budapesten laknak, és autóval járnak, mert ők a legveszélyeztetettebb réteg, legalábbis az Orbán kormány támogatási rendszerét tekintve bizonyosan. A miniszterelnök úr sorrendje ugyanis: 1. rokonok, 2. barátok, 3. felső középréteg, 4. snitt. A családtámogatást tekintve azért állunk Európában olyan hátul (21. hely), mert a gazdagabb családokból, melyeket a NER bőkezűen támogat, lényegesen kevesebb van, mint a többi, nem gazdag családból, akik nem kapnak semmit, vagy csak nagyon keveset.

Amint azt éjjel-nappal mindenfelől hallani, a főpolgármesterjelölt asszony szerint is szegény budapesti autósok a veszélyeztetettek, mely veszélyeztetés abban mutatkozik, hogy Karácsonyék mindenhonnan ki akarnak tiltani mindenféle autót, ami Szentkirályi szerint őrület. Sőt, őrület!!! Szerinte az a normális, ha a városban minden jármű mindenhová odamehet, ahová csak akar, mely elképzelés alapján például a londoniak hülyék, ugyanis szerintük nem (ez persze így van sok más külföldi városban is).

Azt, hogy a derék jelölt asszony miért a két abszolút szélsőséget használja  a főpolgármester és a saját véleményeként, mikor ezek közül az előbbi nem igaz, az utóbbi meg a városi környezetszennyezés elősegítése, ami egy főpolgármester jelölttől legalábbis szokatlan, és hogy miért nincs tisztában azzal, hogy az alacsony kibocsátású zóna előírásai nem a személyautókra vonatkoznak, tőle kell megkérdezni. Habár eddig megnyilatkozásai alapján nagyon valószínűtlen, hogy valami értelmeset tudna mondani. Igaz, ő csak egy szóvivő, és most ezt a szót kapta, hogy vigye. Viszi is, ahogy csak bírja, nagy lendülettel, lelkesen. Érdektelen neki, hogy mi a tartalom, ami már most mutatja, milyen nagyszerű Orbán-báb lesz belőle, ha nyer. A Gyurcsány-báb Karácsony a fasorban sincs hozzá képest. Szentkirályi nagy előnye még, hogy erről a leendő báb jellegről fogalma sincs, és/vagy nem akar róla tudni, azaz a főnökség felé mutatott kompromisszumkészsége bámulatos, míg ugyanakkor Karácsony Orbán szerint egy kötözködő alak, azaz Gyurcsány bábnak alkalmatlan. Arról, hogy miért erőlteti a FIDESZ mégis ezt a hülyeséget, fogalmam sincs… illetve van, de inkább hagyjuk, ne sértsük meg a FIDESZ szavazóit azzal, hogy leírjuk, minek is nézi őket kedvenc pártjuk vezérkara azzal, hogy ilyen primitív gyurcsányozással próbál hatni rájuk. Arra gondolni sem merek, hogy még esetleg sikeresen is.

A Szentkirályi féle vízosztást illetően jól jön ám az a kis itóka, mikor ott állsz a dugóban, pokoli a meleg, és a sor meg sem mozdul, még akkor is, ha a meleg nem pokoli, és a legtöbb autóban már van klíma, mert a segítség az segítség, és az úttörő ahol tud, segít. Néhány hang ugyan azt mondja, ez csak egy ócska lejárató akció Karácsony ellen, amelynek így önmagában semmi értelme nincs, de mi ne is hallgassunk ezen hangokra, a gazdáik még nyilván nem láttak kampányt, amely nem babazsúr ám, hanem maffialeszámolás. Kevés arrafelé az úrifiú, még kevesebb az úrilány, még szerencse, hogy Szentkirályi Alexandra (nem vagyok én akkora bugris, hogy Szalay-Bobrovniczkynét írjak, mint a Gyurcsánynét emlegetők) nem egy finomkodó típus, így aztán bele tud állni a sárdobálásba tisztességesen.

A dugóban való ácsorgás során fölmerül a kérdés: a főpolgármester miért csinálja ezt velünk? Mivel van időnk gondolkodni (sokára lesz még zöld, akkor sem indulnak el időben az elsők), meg is válaszolhatjuk: mert Karácsony gonosz. Ezért van dugó. A fideszes főpolgármester jelölt asszony az akcióival meg a permanens szövegelésével ugyanis azt jelzi, nem kéne dugóknak lenniük, és bármikor megszüntethetők lennének, na de a gonosz Karácsony nem teszi. Nagy kár, hogy Szentkirályi Alexandra ennek a dugómegszüntető módszernek egyik elemét sem ismertette velünk mostanáig, így akár azt is gondolhatják egyesek, ő sem tudja, mit kéne tenni, és ez tényleg csak egy ócska lejárató akció, ha pedig neadjisten októbertől ő lenne a főpolgármester, a dugók egyáltalán nem tűnnének el, hanem változatlanul velünk maradnának akkor is. De el is hessegetjük ám ezt a csúnya gondolatot magunktól, hiszen nagyon jól tudjuk – amit tudunk. Mármint hogy a gondolat nem is csúnya, hanem maga a tömény realitás.

Kikeveredve a dugókból és végre hazatérvén otthonunkba, nem lehet nyugtunk a főpolgármester jelölt asszonytól továbbra sem, mert már megint csinált valamit. Valami nagyon jelentőset. Szorgos egy honleány, az nem tagadható, és helyretételben is erős:

Szentkirályi helyretette Karácsony magyargyalázását”, írja Magyar Nemzet.

Facebook

Karácsony Gergely véleménye szerint Magyarország: asszonyverés és alkoholgőz – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje egy Facebook-videóban. A jelölt leszögezte: senki nem beszélhet így a magyarokról, főleg nem a nemzet fővárosának főpolgármestere. Karácsony most a magyarokat gyalázza. Vérlázító ez a lekezelő hangnem, utoljára Gyurcsány Ferenc beszélt így a magyarokról.”

Sokáig kerestem a magyargyalázást, amíg végre nagy nehezen megtaláltam. Karácsony egy saját facebook bejegyzésben idézi Tóta W. Árpád publicistát, aki a következőket írta:

Budapest undorító bosszúhadjárat célpontjává lett Karácsony megválasztása után. Törvénnyel és törvénysértéssel, minden módon próbálták tönkretenni. Százmilliárdokat vontak el, csak mert hűtlen lett őszalonnaságához. Ennek megoldása, az, hogy mégis mozog, azt mutatja, hogy Karácsony Gergelyben és stábjában megvan a válságmenedzseri alkalmasság is. (…) Karácsony és csapata – és a szövetséges polgármesterek – helytálltak a vérzivatarban, és kifejezetten izgalmas, mire lennének képesek jobb időkben. (…) Lehet, hogy Karácsony Gergely nem tud becsavarni egy villanykörtét. Viszont ő maga világít. Jelenléte Budapest élén ígéret, hogy Magyarország nem csak Ázsia, nem csak kutyaugatás és asszonyverés az alkoholgőzben.

A szöveget olvasva nem csoda, hogy ezt Karácsony kitette a Facebook oldalára, mert ha rólam írnának jókat (oh, wishful thinking), és még közösségi oldalam is lenne (nincs), nem késlekednék a kitevéssel egy másodpercet sem. Az ember végtére is hiú, pláne kampányidőszakban, mikor nem árt magát jó színben feltüntetni a választók előtt. A jó színben való feltüntetés persze csak akkor hatásos, ha ezt más teszi, mert annak az emberek jobban hisznek, mintha Karácsony személyesen ágálna az utcasarkon, hogy „Figyejjetek má’ milyen fantasztikus vagyok!” Ezért lesz az óellenzéknek (a TISZA párt nem tartozik ide) is kizárólag akkor hitele, ha ezt a független magyar sajtó elintézi neki, de ahogy nézem, a független magyar sajtónak immár sok-sok éve valamely rejtélyes okból nem fűlik hozzá a foga. Inkább maga is leírja százszor, hogy az óellenzék hiteltelen, ami az óellenzék választói megítélését illetően nem a legpozitívabb irányban hat. Sőt, ellenkezőleg. Így aztán az óellenzék manapság még rosszabbul néz ki, és az írások hatására még tehetetlenebb, mint amennyire pénztelenül, média nélkül és jól fizetett szervezők híján, önerőből lenne tehetetlen. Jól fizetett szervezői ugyanis csak két pártnak vannak: a FIDESZ-nek és a TISZÁ-nak. Ahogy látjuk, telik nekik buszokra is meg hangosításra is.

Na de hagyjuk már azt az óellenzéket, nem érdemes foglalkozni vele, mert ahogy hallom az illetékestől (M.P.), a TISZA párt bármiféle koalíció nélkül, egyedül fogja leváltani a FIDESZ-t, és mint tudjuk, az illetékes, nopláne a legilletékesebb szavában nem kételkedhetünk! Térjünk vissza az eredeti témához, lássuk, hogy mit írt Tóta W., és mit mondott Szentkirályi. Az ifjú hölgy mondatainak érdekessége, hogy nem cáfolja a publicista azon kijelentését, mely szerint a saját pártja, a FIDESZ Karácsony ellen undorító bosszúhadjáratot indított, nem cáfolja, hogy Karácsony helytállt, nem cáfolja, hogy Karácsony világító fáklya, egyben ígéret arra, hogy Magyarország nem fog elsüllyedni az ázsiai kipcsák mocsárban, egyedül azt az általa Karácsonynak tulajdonított kijelentést nehezményezi, hogy „Magyarország: asszonyverés és alkoholgőz”.

Ebben az az érdekes, hogy Karácsony nem mondott, és nem is írt ilyet. Ő valaki mástól idézett egy hosszabb szöveget, amelyre persze mondhatjuk, hogy ha idézte, nyilván egyetért vele, de abban a szövegben sincsen ilyesmi. Az utolsó mondat ugyanis egyértelműen azt jelenti, hogy Karácsonnyal a főváros élén Magyarország NEM CSAK asszonyverés és alkoholgőz (azaz nem igaz, amit Szentkirályi állít), és ha továbbra is Karácsony marad a főpolgármester, akkor az egy ígéret, hogy Magyarország a jövőben sem lesz csak az. Ezek szerint Szentkirályinak vagy nincs elég esze, hogy a hallott vagy olvasott szövegeket értelmezze, vagy megmondták neki, hogyan kell félreérteni. Szépen félre is értette, aztán megfogalmazott valamit, ami szerinte vád Karácsony ellen, mások szerint viszont hülyeség, és mivel utóbbiak a (sokkal) értelmesebbek, kellemetlen helyzetben vagyunk. Félek tőle, hogy miket csinálna szegény, ha valahogy mégis őt választanák. Esetleg olyan útszakaszra írná elő a felújítást, amelyet a múlt héten aszfaltoztak le végleg.

Örüljünk, tehát, hogy egyelőre Karácsony vezet, és szóljunk másoknak is, kire szavazzanak, mielőtt nyakunkba szakad valami nagyon negatív. Megint csak Orbán jóvoltából.

Ahogy szokott. Immár 14 éve.

Stratégiák

Szentkirályi Alexandra fideszes főpolgármester jelölt asszony már megint túltolta a biciklit.

Kezd erősen hasonlítani azon LMBTQ+ hívőkre, akik az okos, türelmes és visszafogott felvilágosító munka helyett pirosló arcú lelkesedéssel a ló másik oldalára való átzuhanások révén tudnak hatalmas károkat okozni a mozgalomnak, lehetővé téve a Bayer-féle meg egyéb bandák permanens hápogását és/vagy gúnyolódását.

A kétfajta túltolás és átzuhanás között egyetlen különbség van: a szivárványosok hithűi az ellentábort akarják, ha kell, akár erőszakkal is megtéríteni (az eredmény kb. az elefánt porcelánbolti eredményével azonos), a főpolgármester jelölt asszony viszont a FIDESZ mostanában el- elbizonytalanodó szavazóit szeretné megtartani. A mindent elsöprő lelkesedés ugyanaz.

A fideszes választók megtartásához először is tudni kell, kik ők. A FIDESZ-hez való kötődés a II. világháború befejezése óta eltelt 78 év során alakult ki. Többfajta csoport létezik.

Az egyik csoportban az egyén családját vagy őt magát a Rákosi féle rémuralom és az azt követő enyhébb, de mégiscsak államdiktatúra jellegű Kádár korszakban atrocitás, hátrány, családtag elvesztése, vagy valamilyen egyéb támadás érte, ezért zsigerből utálja a komcsikat. Ez az érzés vörös fonálként húzódik végig a családban nemzedékeken át, és aki nem is élte meg, személyesen, mert még fiatal, ha olyan családba született, biztosan része lesz a fenyegető veszély érzésében, azaz ő is csak nemkomcsikra lesz hajlandó szavazni, vagy legalábbis olyanokra, akikről úgy gondolja, hogy nem azok. A csoport tagjainak komolyabb elképzelése a baloldaliságról, azon kívül, hogy a baloldaliak mind komcsik, általában nincs. Igaz, a jobboldaliságról se sok.

A másik csoport tagjai a vallásos érzület okán azok. Orbán Viktor minden egyéb olyan pártot elpucolt az útból, amelyre a vallásos választópolgárok még szavazhattak volna (Kisgazdák, MDF, egyéb apróságok), így aztán ezen a szavazócsoportnak nincs más lehetősége, mint a FIDESZ-re szavazni, amely persze praktikus okokból támogatja is a vallást piszkosul (kléruskedvezmények, vagyonátadás, templomok, egyéb szent helyek felújítása, némelykor püspöki focicsapat). Na persze nem a saját pénzéből, sőt nem is a párt pénzéből támogat, hanem a miénkből. Spórolós egy társaság, azt meg kell hagyni – ha a sajátjukról van szó. A vallásos csoport tagjai természetes módon egyáltalán nem hívei a szekularizációnak, és örömmel látják azt, amit Orbán nálunk a vallás további, még további, valamint még további térnyerése érdekében tesz. Állítólag Kollonich Lipót prímás mondotta azt, hogy „Magyarországot előbb rabbá, azután koldussá, végre katolikussá fogom tenni”, és ugyan az újabb kutatások szerint nem ő volt a tettes, a fenti mondat Orbán ténykedésével sok hasonlóságot mutat. Max. a katolikus jelzőt kell keresztényre kicserélni.

A harmadik fő fideszes csoportot azok képezik, akiknek kevés az információjuk, illetve hát az informálódásuk kissé egyoldalú, mert a digitális korszakból nekik csak az MTV1 és a Duna TV jutott. Magyarán az ott látottak és hallottak alapján gondolják azt, amit Panglos mester is: ez minden világok lehető legjobbika, és rettenetesen hülye az, aki meg akarja változtatni. Ebben a világban a bátor harcos Orbán értük küzd a száz Soros fejű, fegyverszállító sárkányokkal, ráadásul állandóan győz mindenki ellen, csak úgy mellékesen elfoglalja Brüsszelt, és néha kimegy a folyosóra, hogy igyon egy kávét. Érthető. A harc közben meg kell pihenni, különben tán még veszthetne is, ami mindenképpen kerülendő, sőt tilos. Itthon Orbán jóságos miniszterelnök, aki támogatja a családokat. A támogatásról sokan tudnak, arról viszont nem nagyon, hogy ebben a családtámogatási rangsorban Magyarország az EU sereghajtók között található, mert az évi 292 euróval (113 ezer forint) csak a huszonegyedik. Orbán ezen kívül megvédi a nyugdíjakat is (nem csökken a reálértékük, igaz, nem is emelkedik egy fillérrel sem, immár 14 év óta), és kegyesen visszaadta a 13. havit, amit Gyurcsány vett el (helyesen: Gyurcsány végig fizette, elvenni Bajnai vette el, Orbán pedig nem visszaadta, hanem 10 év nemfizetés után abbahagyta az ellopását). Ennyi jótétemény láttán nem csoda, hogy ez a csoport is rá szavaz, ha esik, ha fúj, tökmindegy nekik.

Van még egy negyedik, kisebb fideszes tömb is, ezek a NER kedvezményezett értelmiségiek, akik jó, sőt nagyon jó pénzért tolják Orbán szekerét. Ők nem annyira hívők, mint a többi, de az anyagi kötődés majdnem olyan erős, mint a hit, és miután tudják, hogy baloldali kormány esetén azonnak kiesnének a pixisből, ezért nem hitből ugyan, hanem tudatosan, de így is mindent beleadva (mondhatni, sőt!) támogatják a NER-t. Néha még jobban, mintha tényleges hívők lennének.

Ugyanezen csoportokban találhatók a szélsőjobb szavazói is. Az, hogy az ezekbe a csoportokba sorolt egyének a szélsőjobb vagy Orbán beikszelői lesznek, attól függ, hogy mennyire toleránsak. Aki egy adott mértéken felül, azaz gyakorlatilag szó szerint ragaszkodik a biblikus-trianonista előírásokhoz, az a Mi hazánk szavazója, aki a könyvledarálást ugyan helyesli, de az abban való személyes, aktív közreműködésig nem jut el, esetleg nincs darálója, és nem is akar venni, az a fideszes. A csoportok persze nem abszolút homogének, vannak fokozatok, átmenetek, közös metszetek, de a felosztási lényeg ez.

Orbán Viktor február elején bajba került. Azt, hogy egyáltalán bajba kerülhet, nem hitte senki, hiszen gátlástalan és pofátlan működésének hosszú időtartama alatt mindig kiderült arról, amit elvileg már nem csinálhatott meg, hogy de, megcsinálhatja, mégpedig anélkül, hogy bármi népszerűségvesztés lenne belőle, és arról, amit aztán már végképp nem csinálhatott meg, szintén kiderült, hogy de. Sőt nagyon is. Ez a sorozat ment tovább szinte a végtelenségig, ám idén február másodikán mégis megállt. A pedofil úgy az pedofil ügy, és hiába hozott a miniszterelnök kettős vezéráldozatot, a végtelen bizalom még a hívők közt is repedezni kezdett. Ráadásként felbukkant egy eddig politikamentes személy, aki hirtelen váratlanul (mondhatnók csodának is) nagy népszerűségre tett szert. További nehézség, hogy a választások is egyre közelednek. A miniszterelnök úrnak nem maradt más választása, lépnie kellett, és ő természetesen lépett is, mégpedig két irányban lépett.

  • Az egyik stratégia az EP választáshoz kapcsolódik. Legfontosabb eleme a háború szerepének felerősítése, amellyel ugyan már korábban is foglalkozott, de most ráerősített a témára. A témát személyesen karolta fel, hiszen tudja, ezt nem bízhatja senki másra, csak a legrutinosabb utcai harcosra, aki folyamatosan élet-halál harcot vív mindenkivel a békéért Hencidától egészen Bonchidáig. Itthon és külföldön, Brüsszel inkluzíve.
  • A másik stratégia a helyhatósági választások előtt Karácsony totális lejáratása, mely akcióban maga is részt vesz, de a fő feladat az őt képviselő Szentkirályi Alexandráé és ), aki állandóan rátesz egy lapáttal, most például azt sikerült kijelentenie, hogy:

Nevezzük nevén a dolgokat, ez nem alacsony kibocsátású zóna, hanem autókitiltási zóna. Karácsony autókitiltási botránya kiakasztja a kamumétert.

Igaz, Szijjártó társaságában jelentette ki, aki mellé lett adva segítségnek, ha ugyan ez az. Hogy a hülyeségmétert mi akasztja ki, azt most inkább nem is taglalnám, lényeg az, hogy a fideszes szavazókat mindenáron meg kell tartani, és ha ahhoz hülyeségek ragozása kell, mert azt hiszik leginkább, hát akkor úgy! Lényeg, hogy szavazóként megmaradjanak. A mai zűrzavaros helyzetben mindent meg kell tenni a fenti cél érdekében.

Egyértelmű természetesen, hogy a fentiek már mind rég ismert dolgok, szegény olvasónak a könyökén jönnek ki, a maradék „érdekesség” már csak annyi, hogy van egy harmadik stratégia. Úgy hívják, hogy Magyar Péter. Ez a stratégia elég trükkös módon a szimpatizánsait főleg az ellenzéki szavazótáborokból szerzi, de számít azon FIDESZ szavazókra, akik továbbra is jobboldali kormányt akarnak, viszont pedofília és lopás nélkül. Ez az a párt, melyről Orbán nagy valószínűséggel úgy gondolja, hogy valami újabb LMP lehet, pedig nem az. Korántsem az!

Ami most látszik, az az, hogy az Orbán-Gyurcsány-Magyar trióból mindegyik a másik kettőt állítja be szövetségesnek, és ha utána gondolunk egyrészt a cui prodest elv alapján, másrészt figyelembe véve azt, hogy Magyar hogyan nyilatkozik Gyurcsányékról, és hogy a FIDESZ-szel való szövetséget nem zárta ki, arra a megállapításra juthatunk, hogy leginkább Gyurcsánynak lehet igaza.

Azzal a nüánsznyi eltéréssel, hogy Magyar ugyan szövetségese valakinek a FIDESZ-ből, de nem Orbánnak. Hogy kinek, illetve kiknek, azt az olvasók saját fantáziájára bíznám.

Jó kis elmejáték lehet belőle. Úgy gondolom.

Kampány

Orbán Viktor nem egy kampányharcos. Nem szereti a durva, rostálatlan, itt-ott rosszarcú magyar nemzettel való találkozást. Ő csak gondosan kiválasztott környezetben, iránta lelkesedő hallgatóságnak szeret beszélni, úgy gondolja, ha a választóknak nem lenne elég az ő szembeötlően sok jótulajdonsága (sorolhatnám estig), hanem még pluszként agitálni kell a népet, akkor inkább nem akarna NJV (Népének Jó Vezére) lenni.

Ott pusztuljon az a fárasztó miniszterelnökösködés, ahol van! A távolságtartásból adódón őt nem érinti a kampányokban szokott kicsinyes vádaskodás, kivagyi vagdalkozások, no pláne sárdobálás, mert mindezeken fölülemelkedve a világ nagy kérdéseiről nyilatkozik.

Tehát az alaphelyzet: kampány nuku. És most, kérem, mégis megteszi. Úgy vélem ebből, nagy lehet a baj. A Századvég nyilván jelezte, hogy az optimista, sajtónak szánt jelentésén túlmenően van egy bizalmas, csak belső használatra készült jelentése is, amely szerint a FIDESZ már nem is vezet annyira. Sőt, ellenkezőleg! Vagyishogyhát tenni kéne valamit.

A miniszterelnök jól érzi, hogy ha megrendül a FIDESZ, az ő FIDESZ-en belüli helyzete is bizonytalanná válik, azt meg nagyon nem szeretné, mert már annyira hozzászokott az örökös miniszterelnökösködéshez, hogy a leváltását az ő érzékeny idegrendszere nehezen tudná tolerálni, és esetleg összeomlana. Nem csoda hát, hogy maga is ringbe lépett, ahol vagy ötvenen rugdossák Karácsonyt. Beállt a rugdosók közé.

Orbán EP kampányáról már volt szó, jöjjön hát az önkormányzati:

A miniszterelnök szerint Karácsony Gergely elmúlt öt évének teljesítménye kevés lesz ahhoz, hogy a június 9-ei választáson győzedelmeskedni tudjon. Ő egy dolgot tud, de azt jól tudja, kötözködni a kormánnyal, mondta a kormányfő. Szerinte ebből csak egy darabig lehet megélni és maximum egyetlen választást lehet megnyerni vele. Viszont ha már valaki öt évet kormányzott, akkor előjönnek a bajok és meg lehet tőle kérdezni, hogy „mit tetszett csinálni?”.

Kötözködés I.

Mint azt mindannyian tudjuk, 2019 októberében választották meg Karácsonyt főpolgármesternek, és nem sokkal rá, 2020. elején jelent meg hazánkban a COVID. Az ellenzéki polgármester megválasztása rendkívüli módon irritálta a FIDESZ-t, kapóra jött hát nekik, hogy a főváros kezelésében lévő egyik Budapesti idősotthonban száznál is több embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje. Bár nem a Pesti úti otthon az első, ahol megjelent a vírus, erről az esetről „a korábbiaknál aktívabban kommunikált” az operatív törzs, a kormány és Orbán pedig egyértelműen az otthon fenntartójának, a Karácsony Gergely által vezetett fővárosnak a felelősségét hangsúlyozta.

A kormány és az operatív törzs szerencsétlenségére Karácsony dokumentumokkal vágott vissza. Illetve hát kötözködött. A dokumentumokból egyrészt kiderült, hogy a fővárosi vezetés már a fertőzés előtt három héttel kérte a kormány illetékeseit, a kormányhivatal vezetőjét, az egészségügyért felelős minisztert és a tisztifőorvost is, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az otthonokba negatív koronavírusteszt nélkül, mert megfertőzhetik az ott lakókat. Másrészt azt is bemutatta, hogy a kormányzatnak mennyi esze van, ugyanis Sára Botond kormánymegbízott utasítására Vass Csaba helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos… khm… állást foglalt. Karácsony közölte is az állásfoglalását:

„Több kórház jelezte, hogy csak negatív SARS-CoV-2 teszttel bíró beteget vesz át egy másik intézménytől/kórháztól. Tájékoztatom, hogy ez az eljárás szakmailag megalapozatlan. A negatív teszt csupán azt jelenti, hogy a mintavétel időpontjában nem volt kimutatható a vírus. Ez az eljárás álbiztonságot adhat, ill. fölösleges laboratóriumi vizsgálatokat, költségeket generál. Kérem, hogy a betegek átvételét/átadását ne nehezítsék meg az amúgy is járványos időszakban.”

Sára ennek alapján döntött Karácsonyék kérésének mellőzéséről, így aztán gátlás nélkül folyt az idős betegek teszt nélkül való visszaszállítása a kórházakból az idősotthonokba. A Pesti úti otthonban hét halott volt a Sára-Vass típusú spórolás következménye, ha jól tudom. Karácsonyék ezért kezdték el magánszorgalomból az idősotthonok lakóinak és ápolóinak tesztelését. Durva kötözködés szegény Orbánékkal, azt aztán mondhatom.

Kötözködés II.

„A Lánchíd később, kisebb műszaki tartalommal és drágábban készült el, mint Tarlós azt eltervezte volt”, olvashatjuk naponta mindenfelé a NER lapokban, nyilatkozza minden FIDESZ potentát, ahol csak el tudja sütni, célozva ezzel Karácsony alkalmatlanságára..

A Fővárosi Közgyűlés 2019 májusában fogadta el Tarlós vezetésével a felújítási programot. Annak értelmében a felújításra 23 milliárd 366 millió forintot irányoztak elő. A Lánchídra 12,1 milliárd, a Széchenyi István tér alatti aluljárót 5,2 milliárd, a Váralagutat pedig 6 milliárd forintért tervezték rekonstruálni, de a Tarlósék által készíttetett előzetes felmérés, tanulmányterv, vagy a fenetudja micsoda nagyon mellé ment, mert az ajánlattevők csak a Lánchíd plusz az aluljáró felújítására többet kértek, mint amennyit a három felújításra Tarlósék összesen előirányoztak:

DÖMPER Kft.:                                                             27 milliárd 998 millió

STR Mély- és Magasépítő Kft.:                                     27 milliárd 170 millió

Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.:                  25 milliárd 917 millió

A-Híd Építő Zrt.:                                                        24 milliárd 643 millió

(az A-Híd ajánlatában csak a Lánchíd felújítás 21,8 milliárddal szerepelt.)

Tarlós szeptemberben úgy döntött, hogy egyik ajánlat sem elfogadható, így a felújítás gondját teljes egészében az októberben őt legyőző Karácsonyra lőcsölte rá. Nem véletlenül. A Lánchíd közben tovább rozsdásodott.

Karácsony örökölt tehát egy rosszul előkészített, bedugult projektet, amelyre jellemző volt, hogy az ár az Alagút felújításával együtt 30 milliárdon felüli összeg. Ennyi a városnak nem állt rendelkezésre, ugyanakkor a Karácsonyék által készíttetett jelentés a Lánchídról azt mutatta, hogy a felújítás halaszthatatlan. Kénytelenek voltak új tendert kiírni, ezúttal már az aluljáró és az alagút felújítása nélkül, amelyet a korábban is legolcsóbb A-Híd Építő Zrt. nyert meg 25,7 milliárd forintos árral. Ez a Tarlóséknak adott, csak a Lánchíd felújítására vonatkozó árnál 4,9 milliárddal több, viszont az új tender tartalmazott korábban nem szereplő munkákat (pl, Clark Ádám tér részbeni felújítás), a Lánchídnak az eltelt másfél év alatti állapotromlása miatti többletmunkát pluszként beárazták, valamint a másfél év alatt  lényegesen megnőtt infláció is erősen belejátszott a magasabb árba.

A híd felújításának munkálatai 2021 március 17-én kezdődtek, és a megújult hidat 2023 augusztus 4-én az előírt határidőben adták át.

A fentiek alapján a híd valóban később készült el, mint Tarlósék tervezték, valóban kisebb műszaki tartalommal, mint Tarlósék tervezték és a kisebb műszaki tartalmat tekintve valóban drágábban, mint Tarlósék tervezték, de hogy ezt Karácsonyra próbálják kenni, az eléggé ócska trükk, még ha a FIDESZ-t tekintve hozzászoktunk már a hazugságaikhoz, akkor is.

A kötözködés persze itt sem maradt el, Karácsony ugyanis szóvá tette, hogy a még Tarlósnak megígért 6 milliárdos felújítási támogatást, melyet a kormánypotentátok Karácsonynak is visszaigazoltak, a főváros azóta sem kapta meg. A kormány szerint ugyanis „nem állt helyre az eredeti állapot”, mert a személyautók ki vannak tiltva a hídról. Hogy a kitiltás az „eredeti állapotot”, azaz a híd működőképességét egyáltalán nem érinti, vagyis a kormány már megint hazudik, mindenki számára nyilvánvaló, de a bosszú Orbánéknál mindenekfelett.

Megemlítendő még, hogy Magyar Péter az ATV Heti Napló vasárnapi adásában kritizálta Budapest mostani vezetését a Lánchíd felújítása kapcsán, azt állítva, hogy Széchenyiéknek elég volt másfél év megépíteni azt, ezzel szemben a legutóbbi felújítás 4 és fél évig tartott.

Kötözködés Magyar Péterrel:

Széchenyi Lánchíd:     alapkő letétel >> avatás         1842.08.24. >> 1849.11.20.

Mai Lánchíd:               tender kiírás  >>  átadás        2020.08.11. >> 2023.08.04.

Persze, ha az utóbbiba Tarlósék tökölődését is belevesszük…

Kötözködés III.

Kedvenc témája fideszéknek, és Tarlós is sokszor mondta már, hogy ő 200 milliárdot hagyott a kasszában Karácsonyéknak 2018-ben, akkor meg ne sírjanak, hogy kevés a pénz. Na persze, Karácsony megint kötözködni kezdett, és a következőket hozta nyilvánosságra:

  • 208,8 milliárd, a tény, de ebből csak 186,2 milliárdot költhettek Karácsonyék arra, amire akartak, a többi már le volt kötve konkrét feladatokra.
  • A szolidaritási adót Orbánék megnövelték. Ez az adó 2018-ban (főpolgármester Tarlós) 5 milliárd forint/év. Karácsony főpolgármestersége alatt 2019 – 2023 között a következőképpen emelkedett (milliárd HUF-ban): 10, 22, 35, 36, 58. Összesen 161 milliárd, a Tarlós irányította korszak évi 5 milliárdjához képest. Az elvonási többlet öt év alatt 136 milliárd.
  • Az iparűzési adó szabályait oly módon alakította át a kormány, hogy ennek révén 3 év alatt 81 milliárd forinttal csökkentette a főváros kasszájába befolyt adót ahhoz képest, mint amennyi a régi, Tarlósnál alkalmazott szabályok szerint beérkezett volna.
  • A szemétszállítási díjbeszedés államosítása. Az állam beszedi a szemétszállítási díjat, de csak a régi összeget utalja át a fővárosnak (az inflációt nem veszi figyelembe) amely ravasz húzás további 10 milliárd forinttal csökkentette a Fővárosi Önkormányzat bevételeit.

A fenti negatívumok összesen 227 milliárdot tesznek ki, ami a Tarlós féle szabad felhasználású pénznél (186,2 milliárd) 40,8 milliárddal több. A Tarlós által „otthagyott 200 milliárd” tehát kábé igaz. Volt. 2019-ben. Sajnos már nem az, azt a tartalékot ugyanis az állam úgy elvitte, mint a sicc. Aprócska 40 milliárddal megfejelve, nehogy már maradjon nekünk valami.

Még néhány adalék a Karácsony féle kötözködéshez:

  • Az állami költségvetés 38 000 milliárd, a fővárosé 450 milliárd. A különbség nyolcvannégyszeres.
  • A fővárosi kb. 20 000 milliárd lenne, ha a kormány az összes itt megtermelt pénzt itt hagyná a fővárosnál. De nem hagyja ám! Még azt a hatmilliárdot sem fizette ki, amit Tarlósnak a Lánchíd felújításához megígért.
  • A kormány állandóan Budapest gazdagságát hangsúlyozza, miközben a tömegközlekedés és a világítás miatt a fővárosi energiakiadások egyébként is hatalmasak, de a háború és a kormány rossz inflációs politikája miatti árnövekedést is figyelembe véve az összeg lényegesen megemelkedett.
  • Annak meghatározását, hogy Karácsony mit építhetett volna Budapesten a rendelkezésére álló 0,00 forint szabad pénzből, mindenkinek a saját fantáziájára bízom. Verne Gyulák előnyben!

Szegény FIDESZ rajongóknak mindebből csak Orbán önelégült vigyora jut, miközben Karácsony kötözködéséről hablatyol.

Legszívesebben sajnálnám őket. Hogyha Londonban élnék. De sajnos nem.

Az utolsó szalmaszál

Azt hiszem, kevesen tudják, hogy ha miniszterelnökök lennének egy olyan országban,

  • amelynek kormánya rég eljátszotta annak esélyét, hogy pénzt kapjon a szövetségeseitől, ezért a költségvetése rendkívül keserves helyzetbe került, mert a gazdasága önmagától kevésre képes,
  • amelynek az S&P Global Ratings hitelminősítőnél a jelenlegi vezető pártok 14 évnyi „sikeres” regnálásának eredményeképpen ma pontosan ugyanaz a befektetési fokozata (BBB-), mint 2010-ben, mikor a miniszterelnök úrék szerint a legvadabb csődhelyzetben voltunk, melyet a „zelmúltnyócévesek idéztek elő”,
  • amelyben már másfél éve csökkennek a beruházások, és csak olyan cégeket sikerül idecsalogatni, amelyeket máshol nem fogadnak (nemhogy szívesen nem, de egyáltalán nem), mert túlságosan energia és vízigényesek,
  • amely jóléti szinten nemhogy nem közelített az utóbbi 14 évben a Nyugathoz, de még saját régiójában is majdnem osztályutolsóvá vált,
  • amelyben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ország teljhatalmú ura által „kiépített” hazai oligarcha réteg nem agilis, innovatív, külföldön is sikeres és saját lábon megálló cégek tulajdonosaiból áll, hanem csakis állami megrendeléseken és koncessziókon élősködő, külföldön legföljebb gyengébb labdarúgó együttesek felvásárlását felmutató, rokoni és haveri banda, melynek cégeit állandóan etetni kell állami megrendelésekkel, különben összecsuklanak,
  • amelyben az oktatást és az egészségügyet rendőri felügyelet alá kellett helyezni, hogy egyáltalán működjenek, mert pénz az nincs, és már csak parancsszóra megy a verkli valahogyan még,
  • amelyben szociális támogatási rendszer ma már egyáltalán nem létezik, azaz ebben az országban a „pusztuljon a férgese” elv érvényesül. Ez különösen a nyugdíjas réteget és a szegényebb családokat érinti (nesze neked családvédelem!), ugyanis a „munkaalapú társadalom” építése közben mindazok, akik nem dolgoznak, gondolkodás nélkül az út szélén vannak hagyva,
  • amelyben az összes intézkedésre jogosult állami szerv a miniszterelnök utasításai szerint működik, azaz az ellenzékre bármikor bármelyik ráuszítható, és gyakorlatilag mindenütt tarol a kontraszelekció,

hogyan lehetne a választáson ismét győzelemre vezetni a regnálók csapatát… illetve konglomerátumát. Ez ugyanis nem egy, a közös cél érdekében együttműködő csapat, hanem a haszonlesők laza gyülekezete, akik egyrészt megértették az (orbáni) idők szavát, másrész elég vastag a bőr a képükön. A kérdés azért is nehéz, mert a fenti pontok kizárólag a gazdaságra vonatkoznak, az élet egyéb területeiről jobbnak láttam, ha nem írok (pedig lenne mit).

Tovább nehezíti a dolgot M.P., az Üstökös. A regnáló párt közvetlen Orbán alatti, felsőbb vezetői rétege egyre inkább kezdi észrevenni, hogy az ország jobb jövője nem Keleten van, hanem Nyugaton, és mivel a jelenlegi miniszterelnökünkkel egyre kevésbé lehetséges a visszatagozódás a NATO-ba meg az EU-ba, jelenleg az ő bőrére megy a játék, amelyben kulcsszerepe van az Üstökösnek. Előbb-utóbb várható egy olyan választási eredmény, amely után a FIDESZ számára a kormányzás csak egy FIDESZ-TISZA koalícióval lehetséges, mert csak 30 százalékot ért el, mely koalícióban a 30 százalékra zuhanásért felelős Orbánnak már nincs helye. Persze Magyarnak sem, de ő majd lemond, ahogy jelezte is. És akkor előretörhet az L., R., Cs. csapat, esetleg P-vel kiegészítve. Hogy ki lesz a miniszterelnök, azt nem tudom. Nagy harc várható, abban biztos vagyok.

Orbán helyzete a pedofil ügy és Magyar színpadra lépése után hasonlít az elöl oroszlán, hátul krokodil, balra a szakadék, jobbra meg a mindent elnyelő mocsár szituációra, és ha nem győz júniusban meggyőző fölénnyel (azaz bizonyítva, hogy csak vele!), nem sok jövőt jósolok neki.

Na de van még egy utolsó szalmaszál! A háború! A fuldokló nem tehet mást, teljes erejével ebbe kapaszkodik, mely kétségbeesett kapaszkodás a szokott primitívségű plakátokban, meg a miniszterelnöktől szokatlan kortesbeszédekben mutatkozik:

„A baloldal Magyarországon nem ura saját magának. Más uralkodik fölötte. Mert ezeket pénzelik, onnan van az erőforrásuk, és az igazság az, hogy fölsejlik Soros Györgynek az alakja is, és mindannyian tudjuk, hogy aki a pénzt adja, az rendeli a zenét. A kampány vége felé már mindenki próbálja letagadni, hogy ő nem háborúpárti, nem, nem, nem, mert békét akar ő is, de mindannyian tudjuk, hogy nem is ők döntik el, mi lesz az álláspontjuk. Tudják, hogy az ország nagy többsége békepárti, ezért el akarják titkolni, hogy ők valójában a háború pártján állnak, és visszautasítják az erre vonatkozó kijelentéseinket. De az igazság az, hogy akik pénzelik őket, azok mind háborúpártiak. Mert a háborúban nem csak veszteség van, nem csak szenvedés van, hanem azon lehet nyerni is. És ma bizony a fegyveripar, az úgynevezett nagy kockázati tőkealapok, hazánk fia, Soros György ennek nagymestere, ezek rengeteg pénzt tettek Ukrajnába és az ukrajnai háborúba, és a pénzüket nem csak vissza akarják kapni, hanem meg is akarják forgatni. Iszonyatos erők vannak a háború mellett, és a magyar baloldal sajnos ennek a hálózatnak a része.”

Hát akkor lássuk:

  • A baloldal fölött tényleg más uralkodik (persze a jobboldal fölött is). Orbán Viktor a neve. Akkor uszítja rá a NAV-ot, az ÁSZ-t, az SzH-t, az ügyészséget meg a többi fizetett szervezetet az ellenzékre, amikor csak akarja, és annyi pénzt vesz el Gyurcsányéktól, amennyit csak akar. A mi adónkból működtetett médiabirodalmával és palkátdömpingjével azt hazudik a népnek, amit jónak lát. Azaz az ellenzék mögött úgy sejlik föl Soros helyett Orbán kerekded alakja, hogy csak na – már ha kilátszik mögüle egyáltalán.
  • A politikai baloldalnak nem külföldről van erőforrása, sőt onnan semmi sincsen neki, hiszen most már külön hivatal őrködik azon, hogy ne is legyen. Eközben Orbánnak a magyar költségvetés teljes 38 000 000 000 000 HUF összege rendelkezésére áll, és arra költi, amire akarja. Ha a saját pártjára, akkor arra. Punktum.
  • Ha valaki úgy gondolja, hogy a baloldalt valaki lefizette, hogy háborúpártiak legyenek, akkor vagy ő hülye, vagy azokat nézi hülyének, akiknek mondja. Nem. A baloldal magától háborúpárti, mert tisztában van vele, hogy Putyin nem Ukrajnát, hanem a békés egymás mellett élést és a demokráciát támadta meg, melyek közül mindkettőt meg kell védeni. Nem véletlen, hogy Orbán keletre vágyik, hiszen Nyugaton mindenki szembejön vele a békesztrádán, még a nagy haver, Giorgia Meloni is. Keleten Orbán simán odaadná Tajvant Kínának, Dél-Koreát meg Észak-Koreának, mondván, hogy akkor béke lesz – egy darabig. Amíg sorra nem kerül Vietnam, Japán, Indonézia, stb. Sajnos a miniszterelnök úr sohasem fogja megérteni, hogy Oroszország a békés egymás mellett élést lehetővé tevő status quo-t borította fel (számos nemzetközi egyezményt megszegve!), annyi esze ugyanis, hogy ezt fölfogja, nincs neki. Korábban azt gondoltam, tudja ő, csak azért mondja, mert minket tart átverhető hülyének, ma már viszont ezt másképp gondolom. Ahogy kinéz a fejéből, azt mutatja, hogy ezeket nem csak mondja, hiszi is.
  • Hiába tagadja a miniszterelnök, a baloldal is békepárti, csak nem úgy, mint ő, aki feltétel nélkül az. Ő úgy gondolja, béke mindenáron, ha mind beledöglünk, akkor is. Orbánnak fogalma sincs arról, hogy az agresszornak adott bármilyen engedmény egy újabb háború melegágya, ugyanis aki egy háborút már elindított, és sikerrel fejezte be, az nem fog nyugodni soha többé, és csak a totális vereség győzi meg. Így történt Napóleon és Hitler esetében is. Nagy Sándornak szerencséje volt, mert előbb meghalt, minthogy a teljes összeomlást megláthatta volna. Hogy akkor mindenkinek kivétel nélkül rosszabb lesz majd, mint a hódító háborúk megindítása előtt, és kezdhetnek mindent elölről, az csak természetes.
  • Említettem már, hogy a magyar baloldalt nem pénzeli senki (nincs is pénzük semmire – se plakátra, se médiára, se jólfizetett influenszer csapatra, de még közepes szervezetre sincs), de most ismételnem kell, mert Orbán is újból ezt sulykolja a hallgatóiba, kiegészítve azzal, hogy a támogatók háborúpártiak. Utóbbiban igaza van, ahogy abban szintén, hogy a háborúban nyerni is lehet. Kb. úgy, mint ahogy a szalmakalap meg a napernyőgyártók nyerészkednek az ember okozta klímaváltozáson. Az, hogy a nyugati államok ezért háborúpártiak, épületes ökörség, hiszen ők az adófizetőik pénzét fordítják fegyvervásárlásra, amely fegyvereket aztán Ukrajnának adnak, hogy egy részét szétlőjék az oroszok. A kockázati tőkealapok emlegetése végképp értelmetlen, látszik, hogy szegény szónoknak sok fogalma sincsen, hogy az hogyan működik. Nagy szerencse, hogy a hallgatóságának annyi se. A médiumok valószínűleg tudják, de a NER-hez tartozók csak szolgaian közlik a „beszédet”, a függetleneknél meg nagy a kuss.
  • Az utolsó mondatával nagyon egyetértek:

„Iszonyatos erők vannak a háború mellett, és a magyar baloldal sajnos ennek a hálózatnak a része.”

Csak nem sajnos, hanem hálaisten. Nagyon helyesen.

Véletlen

Mint tudjuk, a véletlen (amely általában esemény) mindig úgy következik be, hogy nem ismerjük az összes okot, amelyek közrejátszottak a bekövetkezésében. Az ismerethiány miatt logikusan nem tudjuk megindokolni a történteket, ezért vezettük be a véletlen fogalmát. A véletlen sokszor nagyon hasznos, mert olyankor történik egy olyasmi, amikor és aminek szerintünk történnie kell.

Mint azt mindannyian olvashattuk, a Magyar Nemzet tollforgatójának 2024 májusában véletlenül eszébe jutott egy öt évvel ezelőtt történt eset. Idáig magában tartogatta, nem írt róla semmit, egy hang sem hagyta el a torkát, csak gyűlt benne a feszültség, egyre gyűlt, ám most egyszer csak hopp, hajnalban arra ébredt, hogy a Karácsony főpolgármester jelölti kampányát külföldről finanszírozták! Hát mi dolog ez kérem, ugyebár? Nem is várt tovább, úgy döntött, francba az omertával, öt év elég volt a hallgatásból, billentyűzetet ragadott, és hipp-hopp, már kész is volt az írás, melyben bemutatja az aljas gaztettet egy másik gaztettel együtt, amelyre később térünk rá. A lényeg a lényeg, korrupció lengi körül a Lánchíd… ja, bocs, azt is, de az nem ez, az egy másik. Illetve egy harmadik. Itt külföldi finanszírozásos körüllengésről van szó. Ezen túlmenően Karácsony még háromszor nem kísért át öreg néniket a forgalmas úton, kétszer nem adta át a helyét terhes anyáknak, de legfőbb bűne az, hogy indul a főpolgármester választáson. Ez egy rendkívül udvariatlan viselkedés szegény Alexandrával szemben, aki már alig győzi a sárdobálást Karácsonyra. Félő, hogy a hölgy ki fog készülni fizikailag, mocskos lesz a szoknyája meg a keze, akár ki is röhöghetik, sőt egyéb szörnyűségeket is el kell szenvednie Karácsony miatt, de ez a rettenetes ember csak indul, csak indul, és csak indul! Ellene! Oh! Irgalom atyja ne hagyj el!

A fenti borzalmakon túllépve mondható, hogy érdekes korban élünk. Ilyenkor választás előtt valahogy – isten tudja, milyen okból – megszaporodnak a véletlenek. 2019-ben ezt a körüllengést nem írta meg senki, szegény Tarlóst úgy hagyta ott a katyvaszban a Magyar Nemzet meg a többi NER-hez tartozó újságnak álcázott valami, hogy máig nem tudott kikapaszkodni belőle, pedig ha mindezt megírják Karácsonyról, Tarlós akár nyerhetett is volna.

Na de most végre a NER bértollnokainak véletlenül eszébe jutott, így aztán keményen lecsaptak, vagy keményen beszóltak, esetleg keményen helyére tették a gonosz főpolgármestert (nem kívánt törlendő). Íme:

„Egy eredetileg autókölcsönzéssel foglalkozó cég rejtélyes külföldi megbízásból szerzett 112 millió forintjából finanszírozhatták Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát.”

A „finanszírozhatták” kifejezés feltételes módja jelzi, hogy az újságíró és az újság nem akar magának bonyodalmakat, hosszú sajtópereket helyreigazításokkal, ezért leírja ugyan, hogy Karácsony egy ócska bűnöző, akit leghelyesebb lenne azonnal tömlöcbe vetni nehéz vasban életfogytiglanra, de azért kicsit zárójelesen írja, mert hátha mégsem, ugyebár. Tisztára olyan, mintha azt írnák, hogy „Olyan hírek jutottak el hozzánk, hogy Orbán a mi adónkból hülyít minket”. Az orbáni ténykedés így fogalmazva szintén nem konkrétum, hanem csak egy körüllengés, bár a rogáni pártpropagandára a mi adóforintjainkból biztosított éves 45 milliárd tényét(!), a pártmédiummá süllyesztett MTVA ugyanezen forrásból származó éves 140 milliárdjának tényét(!), valamint a NER lapokban szintén a mi adónkból fizetett állami hirdetések tömegének tényét(!) tekintve mintha a megállapítás az egyszerű körüllengésnél több lenne.

A Magyar Nemzet lelkesen és rutinos-homályosan írta meg, hogy „Íme a bizonyítékok”, mely bizonyítékok sajnos nem a bűncselekményt bizonyítják, hanem csak a pénz átutalásokat és befizetéseket (azokat sem mind), amelyekből a bűncselekményt illetőleg nem derül ki semmi.

A lap által leírt pénzfolyam:

  • A Mrávik által tulajdonolt Bakony Rental Kft. tanácsadásért kap külföldről 112,5 millió forintot. Hogy mikor, az a cikkbe integrált homályos másolatból (vajon miért homályos?) nem látható.
  • Mrávik a cég bevételéből felvesz osztalékelőlegként 84 millió forintot. Hogy mikor? „Még az októberi önkormányzati választások előtt”. Még előtte. Aha.
  • „ …amiből információnk szerint 75 millió forint egy a Városházán jelenleg is tanácsadóként dolgozó munkatárs segítségével Perjés Gáborhoz került.

Kissé érthetetlen lépés, hiszen Mrávik, élettársa, Tordai, ezen keresztül Karácsony és ennélfogva Perjés is jól ismerik egymást, tehát felmerül a kérdés, Mrávik miért nem adta oda Perjésnek közvetlenül, vagy Tordain keresztül a pénzt? Minek kellett ehhez egy „munkatárs”, aki ráadásul névtelen? Mikor bűnözik az ember, hacsak nem hülye, még véletlenül sem von be senkit a bűnelkövetésbe, ha nincs rá szükség. Hamisan cseng az újság „információnk szerint” kitétele is, azaz erre láthatóan nincsen bizonyíték.

  • „Perjés a Tordai Csaba élettársától közvetítő útján szeptember 17-én kapott külföldi eredetű pénzösszegből időről időre elosztva többmilliós összegeket fizetett be a Mibu bankszámlájára…”

Érdekes, hogy itt pontos dátum szerepel. Szeptember 17. A névtelen közvetítő nyilván gondos ember, és feljegyezte a dátumot a noteszébe, amelyet megküldött a Magyar Nemzetnek is.

  • „A rendelkezésünkre álló dokumentumok és bankszámlakivonatok szerint például szeptember 25-én 7 millió forint, október 2-án, 8-án és 11-én egyaránt 8-8 millió forint készpénzes befizetés érkezett az egyesület OTP Bankban vezetett számlájára, míg október 9-én 3 milliót fizettek be.”

Ez összesen 34 millió, igaz a lap nagy ravaszul odaírta, hogy „például”, hátha ezzel megeteti az olvasóit azzal, Perjés nem is lopott el a 75 millióból 41 milliót, hanem azt is befizette. Különösen meglepő, hogy Perjés az átvétel után csak jóval később fizetgetett, miközben a választás október 13-án volt, azaz például a 11-én befizetett 8 millióval Karácsony már sokra nem ment.

Na, kérem, hát így lesz néhány öt évvel ezelőtti pénzmozgás rutinos összekombinálásából bűntény (brávó NER!), ami tulajdonképpen nem is az, hiszen egy magyar cég a saját bevételéből támogatta néhány áttételen keresztül Karácsony kampányát. Annak pontos magyarázatát, hogy hogyan lesz a derék Magyar Nemzet által konkrétan leírt 112 millióból saját maga által is elismert 34 millió, egy újabb tényfeltáró cikktől várjuk. A 70 százalékos ellopás még a NER adatokat ismerve is sok.

Szegény Budait sajnálom ugyan, mert mint a Párt ökle most is ő kapta a feladatot, hogy jelentse föl Karácsonyt. A feljelentésből persze nem lesz semmi, ám egy ilyen vizsgálat jól jön a FIDESZ-nek a kampányidőszakban, el lehet húzni, lehet sokat írni róla, és mivel a magyar társadalom nem csupa akadémikusból áll, nem a társadalom röhög az erőlködésen, hanem Orbán a markába.

Tisztelt független sajtó! Ellencikkre nem telik?

Világháború

Az ember, ismervén az I. és a II. világháború történéseit, az egyes emberek mély, belső lényéből hamar előtörő ordas mivoltát, valamint látván Hirosima és Nagaszaki képeit, nagyon pontosan el tudja képzelni, hogy mi történhet a következő világháborúban.

A világháború komoly dolog, azzal nem illik viccelődni. Érdekes viszont, hogy fenyegetődzni vele szabad.

Az utóbbi nem valami ártatlan dolog, a katasztrófa belengetése ugyanis atavisztikus félelmet kelt óriási tömegekben, így rengeteg embernél a komfortérzet halálfélelem miatti drasztikus romlását okozza, az ebből következő  idegi és a vele járó fizikai károsodásról nem is beszélve. Ez a félelem a tömegek jóérzését romboló hatásán túlmenően egyesek számára nagyon hasznos lehet, ezért a gerjesztése nekik előny. Sajnos, sőt nagyon sajnos a „Falra festik az ördögöt” hatás is megjelenik a fenyegetődzéssel, az ez által kiváltott kellemetlen jelenséget „Megelőző csapás”-nak hívják, így a világháború nem csak haszonszerzés, hanem vezetői ijedtség miatt is kitörhet, méghozzá könnyedén. Hogy ennek ellenére egyesek nem bírják abbahagyni az ijesztgetést, azt inkább nem minősíteném.

2023. márc. 31.

„A 3. világháború  reális veszély ebben a pillanatban – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök a Jó reggelt, Magyarország című műsorban úgy fogalmazott: a háború egyre brutálisabb és véresebb, egyre több az áldozat mindkét oldalon, ennek ellenére Európa nagy része továbbra is háborúpárti álláspontot képvisel. A kormányfő hangsúlyozta: a magyar emberekre nézve az ukrajnai háború veszélyes és aggasztó.”

A fentiek szerint Orbán már több mint egy éve azt szerette volna, ha Európa odadobja Ukrajnát Oroszországnak, mert ha nem, és Európa nagy része továbbra is háborúpárti, akkor kitörhet a 3. világháború. Egyébként az ukrajnai háború nem csak a magyar emberek számára veszélyes és aggasztó, hanem mindenkire (igen, az agresszorra is), de a nemzetállam már csak ilyen. Mindig a nemzetállam fegyverkezik, mindig az indít háborút, és mindig az foglalkozik csak saját magával.

2023. augusztus 30.

„Nem egyszerű félreértés, hanem hazugság az, hogy jelenleg Ukrajna nyerésre áll a háborúban, lehetetlen, hogy legyőzzék az oroszokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Tucker Carlson amerikai riporternek adott interjúban. A kormányfő szerint nagyon veszélyes pillanatban vagyunk, a harmadik világháború az ajtónkon kopogtat.”

Ezt olvasva érthető, hogy a NER lapok miért drukkolnak annyira az oroszoknak: nehogy már az legyen, hogy amit a Főnök lehetetlennek mondott, mégis bekövetkezik! A legjobb, ha Ukrajna kapitulál, és akkor Orbán újból Besenyő Istvánná válik, azaz már megint igaza van. Kilenc! Ezért Orbán mindent meg is tesz. – Ott egye meg a fene, mondogathatja, féljenek csak, ha az kell nekem! – amely kijelentésben a félők definíció alatt a magyar lakosság döntő többsége értendő.

2024. április 21.

„Ez egy háborús örvény, amely a mélybe ránthatja Európát. Brüsszel a tűzzel játszik. Amit csinál, az maga az istenkísértés. A világháborúkat az elején sohasem hívják világháborúnak. Harmadik balkáni háború, Molotov–Ribbentrop-paktum, Lengyelország felosztása, és a vége aztán kétszer is világháború lett – összegezte a kormányfő.”

A kormányfői fenyegetés a világháborúval láthatóan folyamatos.

2024. május 11.

„A miniszterelnök kampánykörútján kijelentette, hogy június 9-e talán az utolsó lehetőség, amikor még visszafordulhatunk egy harmadik nagy háború felé vezető útról.”

Tehát, Orbán szerint, ha Mari néni és Józsi bácsi június 9-én jó helyre teszi az ikszet, akkor nem lesz atomvilágháború, melyben majd mindenki meghal, viszont ha rossz helyre, akkor lesz (másutt Európában sehol sem várható, hogy a többség Orbánnak „jó” helyre teszi). Persze van még egy aprócska feltétele a háború elmaradásának, ugyanis Trumpnak Amerikában szintén nyernie kell, és akkor az Egyesült Államok meg Magyarország együtt rohan át dübörögve a Béke hídján, hogy megmentsék Mari nénit, Józsi bácsit meg Mr és Mrs Smith-t a világháborútól. Habonyék pontosan tudják, a választó legerősebb ösztöne az életösztön, mindig arra kell játszani.

Én úgy gondolom, a 3. világháború nem fog kitörni. Ha ugyanis az orosz patkány, azaz a tömeggyilkos pszichopata agresszor a sarokba szorul (= közel jár a kiűzetéshez Ukrajnából), maga ugyan elindítaná a rakétákat (a hiúsága fontosabb már, mint az élete), de ez a patkány környezetében túl sok embernek túl nagy károkat okozna (a háborúnak nem lenne győztese, csak halottjai). Ezért még mielőtt elindíthatná, a közvetlen környezete el fogja venni tőle az aktatáskát, és ha ő már ott maradt táska nélkül, elvitetik vele a komplett ukrán balhét is, azaz a putyinizmus ettől még nem bukik meg, csak a vezetője. A Nyugatnak hálisten több esze van annál, hogy vérgőzös debileket odaengedjenek a táska közelébe, rájuk a higgadtságot tekintve bizton számíthatunk.

Természetesen lehet, hogy tévedek, de bízom az emberek életösztönében, ahogy Orbán is, viszont ő ezzel nem megnyugtatni akarja az embereket, hanem az életösztönt kihasználva idegesíteni, hogy féljenek, melynek következtében ő majd megnyeri a választást.

Ez a háborúpártizós taktika egyszer már nagyon bejött a miniszterelnök úrnak, nyilván ezért próbálkozik másodszor is vele. A fideszes propagandacsapat nagy valószínűséggel úgy gondolja, „Brüsszelben” az olajágas galambozással Orbán ugyan nem megy semmire (még Giorgia Meloni is háborúpárti), de ott is azt kell mutatnia, ha kell, akár a folyosón is, mert itthon sokat számít a választásnál a békepártiság.

Ez a békepártiság nagyon hasonlít ahhoz, mikor a rabló megpróbálja kitépni az öregasszony kezéből a táskáját, és az arra járó Orbán segítés helyett odaszól:

– Engedje már el azt a nyomorult táskát, nénike! Én békepárti vagyok, nem akarok itten verekedést, abból mindenkinek csak baja lesz, ha meg segítenék, és odaadnám magának a gázsprayt, maga kifújná belőle az összes gázt, és akkor vehetek egy másikat. A francnak hiányzik újabb kiadás, mikor itt van apám Hatvanpusztája meg a vejem kastélyai! Különben is a család a családi konzultáción úgy döntött, hogy nem adunk magának fegyvert, anyó, mert még megsérülhet a rabló úr, akitől mi a tűzifát vesszük! Na, érti már? Magának ugyan nem lesz táskája, de mindenki más jól jár, köztük én is, és csak az a fontos, mert a mi államunk nemzetállam, amely személy szerint én vagyok, mindenki más magasról le van, ugyebár. Megsúgom magának, a röhej az, hogy a saját nemzetállamom polgárai is magasról vannak le, de ők ezt nem tudják, és azt hiszik, hogy ami az én érdekem, az az ő érdekük is. Az én érdekem egyértelmű: el kell hitetnem velük, hogy állandóan harcolok a többiekkel az ő érdekükért, mert ez a választási győzelmeim kulcsa. Ezért mindig más állásponton kell lennem, mint a többinek, mindig kell ellenség, hogy az otthoniak láthassák a harcot. Nekik persze az volna jó, ha nem harcolnék, hanem megegyeznék, mert úgy lenne pénz meg minden, de akkor a népszerűségem azonnal odavan, mert a harcon kívül, semmihez sem értek, minden máshoz dilettáns vagyok. Hogy miért döntök akkor mindenben mégis én? Mert így vezettem be… rossz az országlakóknak, persze, hogy rossz, de nekem jó, és akkor így helyes… most meg mit jön azzal, hogy ha a rablónak egyszerűen odaadja a táskáját, akkor vérszemet kap, és másokat is ki fog rabolni! Akkor ki fog, és kész. Azt a táskát is odaadatjuk neki a másik öregasszonnyal. A rablónak is élni kell valamiből, mert rajtam kívül már senki sem vesz tőle tűzifát. Vili?

Rendelő. A beteg a falhoz ugrik, rászorítja a fülét, aztán odainti a doktort, hogy ő is tegye ugyanazt.

  • Hallja, doktor úr?
  • Nem hallok semmit.
  • Na, tessék, kérem! És ez így megy 14 éve.

Pontosan.

Levelek

Uram!

Örömmel vettem, hogy végre valakinek feltűnt Magyar Péter nem csak Messiás, hanem üstökös jellege is (én már írtam róla, de engem… khm… nem nagyon olvas senki). Ön nagyon helyesen látja, hogy egy ilyen kirobbanás a szürke tömegből igencsak hosszas előkészületet, valamint sok-sok pénzt igényel, ehhez én még pluszként hozzátenném azt a bizonyára nem kicsi influenszer hálózatot is, amely összehozta a jelölt rendkívül széles körű ismertségét. Anélkül nem figyelne rá a kutya se.

Ez azt jelenti, hogy az új erőt kitalálók, egyben szervezők

  • vagy már jóideje előre előkészítették a terepet, és várták, hogy egyszer csak felbukkan egy alkalmas személy,
  • vagy már Magyar is megvolt nekik régen (a telefonfelvétel amelyet ő készített, valami ilyesmire utal), és csak az alkalmas pillanatra vártak,
  • vagy az alkalmas pillanatot is a szervezők hozták össze a kegyelmi kérvény benyújtásának ösztönzésével, majd a kegyelmet adók célzott lebuktatásával. Ebben az esetben Magyar mellett nagy valószínűséggel a kegyelmet forszírozó Balog püspök is az ő emberük.

A jelenlegi ellenzéknek nincs pénze, és nagyon kellemetlen nekik a TISZA párt feltűnése, mert erősen csökkenti a választási esélyüket, ebből következően a Magyar Pétert felszínre emelő csapat vagy fideszes, vagy külföldi.

Utóbbi esetben a kilétüket illetően van sok érv és legalább ugyanannyi ellenérv is, úgy hogy inkább nem nyilatkozom, de nem is lényeges, mert ennek az esélye nagyon kicsi, főleg a szervezést illetően, azaz ide magyar gárda kell.

Arra, hogy ez a kigondoló és megszervező gárda fideszes, sok tény utal. Nyilván egy Orbán nélküli, de jobboldali kormányt akarnak hatalomra juttatni, és ha Magyar 2026-ben nyer, vagy második legnagyobb lesz úgy, hogy a FIDESZ 50 %-nál kevesebbet kap, a választás után eltűnik, hogy a kigondoló/szervezők vehessék át a hatalmat egy FIDESZ-TISZA koalícióval, amelyben Orbán már nincsen benne. A koalíciós kormányzásnak van messze a legnagyobb esélye. Az is egyértelmű, hogy semmiféle közösködés sem lehetséges a mostani ellenzékkel (Magyar mindent megtesz, hogy annyira megsértse őket, ami már bármifajta szövetség létrejöttét lehetetlenné teszi). Érdektelen, hogy honnan jönnek Magyar szavazói, csak jöjjenek. Ahhoz, hogy az akció sikeres legyen, persze kell(enek) még valaki(k), aki(k) a pénzt adja(adják).

Erről a Magyart felfuttató szervezetről nyilván csak a fideszesek nagyon kis része tud. A többiek támadják is szegény Pétert piszkosul, ezzel lesz hiteles a látvány, mert azt, hogy ez egy belső akció, nem neszelheti meg a Főnök és belső köre!

A palotaforradalomnak (azaz fideszesek buktatják meg a kényelmetlenné vált és a pártra nézvést immár inkább hátrányos, mint előnyös Főnököt) elég nagy az esélye. Személyeket itt sem említenék, elég a sapienti sat. A dolog érdekessége, hogy Oroszországban hasonló helyzet alakulhat ki, és ha Putyin túl messzire menne, azaz az őt körülvevő, hithű és/vagy haszonleső banda azt látná, hogy már az ő életük is veszélyben forog (>> III. világháború), pillanatok alatt megjelenne egy ottani Pjotr Pavlovics Russzkij, aki kitépné a cár kezéből a hatalmat – ha ugyan Putyin nem esik ki előtte egy ablakon.

Abban természetesen biztos vagyok, hogy erről az igencsak lehetséges forgatókönyvről a 2026-os választásokig rajtam kívül senki nem fog írni egy szót sem, félek is tőle, hogy a jelenlegi ellenzék a „Magyar Péter hatás” következtében a választás után gyakorlatilag eltűnik. Ezzel a demokratikus, tényleg Európa barát, baloldali kormányzás utolsó esélye is a gödörben végzi, ami nem szerencsés az ország lakóinak döntő többségét tekintve. Ezt megakadályozandó egy felvilágosító akció kellene, de annak gyakorlatilag nincs esélye, még egy fikarcnyi sem. A Magyar feltűnése óta a létező ellenzéken való gúnyolódásból a független lapokban egyre több olvasható, de ez valahogy, isten tudja mely rejtélyes okból nem az ellenzéknek segít. Sőt, ellenkezőleg. Ki hitte volna, emberek? Pedig függetlenék biztos azt hiszik, hogy jót tesznek vele.

A magyar értelmiségben tehát nem bízhatunk, mivel most is képtelen fölismerni az adott helyzetet. 2006-ban sem sikerült neki, ahogy 2010-ben sem, 2022-ben meg pláne. Lásd a FIDESZ Holdról is látható „békepárti” győzelmét.

Üdvözletem.

 

X Úr!

Önnel ellentétben én úgy gondolom, hogy Magyar Pétert nem a vakvéletlen vetette partra kies hazánk politikai partjain.

Szerintem ő egy gondos kiválasztás eredménye, ugyanis abban, hogy bármilyen helyzetet tekintve a legalkalmasabb pillanatban a legalkalmasabb személy bukkanjon a felszínre, majd törjön magasba, ráadásul teljes fegyverzetben, egyáltalán nem hiszek. Ahhoz egy olyan csillag-együttállás kell, amilyen nem létezik… illetve hát elméletileg létezhet, de a rendkívül kicsi valószínűség miatt az már a lehetetlenségek kategóriája.

Ami rögtön látszik: a kiválasztók mindenre ügyeltek, így Magyar a következő feltételek mindegyikének megfelel:

  • Van szónoki tehetsége.
  • Korábban FIDESZ kedvezményezett volt, a neje bukása óta már nem az, így hitelesen alakíthatja a FIDESZ ellenségévé váló, az erkölcsi követelményekre hirtelen ráébredő megvilágosodottat. Úgy világosodott meg, ahogy Orbán besötétedett.
  • Kihasználta a lehetőségeket, azaz erkölcsileg nem áll ugyan a kívánt szinten, de jogilag nem bűnöző, így szabadon szidhatja a tényleges tolvajokat.
  • Sokan remélik, hogy belső ember lévén olyanokat tud, amelyek Orbán bukását eredményezik, így sok ún. „racionális gondolkodású” szavazónál is ő lehet a nyerő. Ténylegesen persze nem tud olyanokat, de ez nem is érdekes, a fő dolog a szavazók hite.
  • Esztétikailag a Főnöknél kedvezőbb látványt nyújt, ami főleg a hölgyek esetében pozitívum.
  • Hallgat másokra, ami az egyre inkább korlátlan hatalmú, mindenben egyedül döntő Főnökkel szemben nagy előny.
  • Hajlandó visszavonulni.
  • Gyurcsányellenes (a legfontosabb!)

Ezekből következően kiválóan alkalmas arra a szerepre, amire szánták: a 2026-os választás megnyerése, aztán a FIDESZ-szel való koalíció megkötése után eltűnés a politika színpadáról. Ezt persze maga is tudja, sőt el is fogadta, ahogy az eltűnést már említette is.

Miután a FIDESZ potentátjai már kellőképpen megszedték magukat, lehetőség nyílik az ország számára visszatérni a normál, Európához kötődő életvitelhez, amely csak Orbán nélkül képzelhető el. Természetesen úgy, hogy azért a FIDESZ az ország vezető ereje maradhasson, például a TISZA párttal koalícióban, akit Magyar Péter lemondása után majd egy Semjén-kategóriájú pártelnök vezet. Hobbija is lesz, abban biztos vagyok, az majd lefoglalja az idejét. Vadászunk már van, horgászunk már volt, ezért a bélyeggyűjtésre saccolok.

Az Európához való visszatérésre az Orbán vezette FIDESZ egyre kevésbé alkalmas, ami azt mutatja: eljött az idő. A FIDESZ-nek változtatni kell. Annak kitalálását, hogy 2026 után ki lesz majd a miniszterelnök, inkább önre bíznám. Nyilván sokkal bennfentesebb nálam. Sok szerencsét a találgatáshoz.

Üdvözlettem.

Szövegértés

A magyar politika furcsa egy valami. Itt van például a derék, a sárdobálást tekintve túlmozgásos hölgy, volt szóvivő, aki feladatául kapta Karácsony mindenáron való besározását, és olyan lelkesen végzi a feladatot, mintha nem jutna el a tudatáig, hogy miket mond. Én azért lesütném a szemem, mikor a közös képviselő megbízásából és költségén azt mesélem nagy hangon a házban lakóknak, hogy a szomszéd veri a gyerekét, miközben nem is. Éreznék némi szégyent. Persze ez én vagyok, a mások meg mások. Ahogy köztudott.

Az, hogy a hölgy ilyen nyílt tekintettel, lobogó hittel és szent meggyőződéssel állítja, amiket állít, több dolgot jelenthet:

  • Nem tudja, hogy ténylegesen mi a helyzet. Azt, hogy mit kell mondania, előző nap kapja meg egy cetlin (szóvivőként is így volt, nem véletlenül őt választották a feladatra).
  • Mindenáron győzni akar, és szerinte a cél szentesíti az eszközt, ugyanis az a szent cél, hogy fideszes legyen a főpolgármester, minden eszközt engedélyez, bármi legyen is az. Fico-t például lelőtte egy nyomorult elmebeteg, és mi ugyan itt még nem tartunk, de a verbális gátlástalanság már-már félelmetes.
  • Nem értelmileg, hanem érzelmileg kell meggyőznie a választókat, akik a hosszas magyarázatot úgysem értenék, azaz nem annyira a gondolkodók szavazatára épít, hanem sokkal inkább a hívőkére, azok meg elhiszik, amit mond, ha mellébeszélés, ha nem. Ráadásul boldogan.

Szentkirályi Alexandra (nem vagyok én olyan bugris, hogy Szalay-Bobrovniczkynét írjak, ahogy egyesek Gyurcsánynét) nem szeret sokat fecsegni. Szigorúan a lényegre koncentrál, nehogy a hallgatóság belezavarodjon. Így volt ez a múltkorában is, mikor kijelentette, hogy „szerintem rémálom mind a két ember”. Remélem, az olvasónak nem kellett azon sokat gondolkodni, kik is ezek a rémálmok.

Határozott, egyenes közlés, bár sajnálatos módon némi logikai bukfenc csak került bele, mert a hölgy fő mantrája szerint Karácsony nem is létezik, hiszen ő tulajdonképpen Gyurcsány, de hogy akkor a főpolgármester-jelölt asszony miért beszél két emberről, az rejtély. Vagy váratlan agybicsaklás. Esetleg szokott agybicsaklás. Lehet választani.

Magam is írtam már arról, hogy főpolgármester-jelölt asszony kijelentette:

A Klímaügynökség új vezetője (Ámon Ada), Karácsony Gergely régi barátja azt mondta egy interjúban, hogy azon dolgozik, hogy a 10 évnél idősebb autókat kitiltsák a városból.

Karácsony kontrázott:

  • sem én, sem egyetlenegy kollégám nem mondott ehhez hasonlót…”

Szentkirályi rekontra; idézet egy Ámon Ada interjúból:

Riporter:

  • Az átlagautó biztos, hogy 10 év fölött van. Ezzel önök nem tudnak mit csinálni egy főosztályon.

Ámon Ada:

  • Kijelölünk zero emission zónákat, vagy alacsony kibocsátási zónákat. Dolgozunk egyébként ilyesmin is a BKK-val… Ezt a kérdést úgy fogjuk kezelni… hogyha folyamatosan… az autós közlekedésnek a terepét a területét szűkítjük, illetve drágítjuk.

A fenti szövegekben három ponttal jelöltem a FIDESZ propaganda osztály általi vágásokat, azaz ezek környezetükből kiragadott szövegrészek. Nekem lesülne a képemről a bőr, ha valakit hazudozással vádolnék, és az általam(!) összevágott szöveggel igazolnám az állításomat. Úri népek társaságában ilyen nincs, vagy a teljes szöveget közreadják, vagy semmit, na de hol van arrafelé úri társaság, tessen mondani? Úgy gondolom, azért mi legyünk úriemberek, és tételezzük fel, hogy a fideszék által beidézett szöveg szó szerint úgy értelmezhető, ahogy van, nincs benne semmi félrevezetés. Vizsgáljuk meg így, hogy mit jelent.

  • Az interjúban a riporter nem kérdez, hanem állít. Mivel a szöveg előtte hiányzik, ebből nem tudjuk, hogy mi a téma, de IQ 85,3 fölött mindenki rájön, hogy a környezetszennyezésről lehet szó, amely egy városban kardinális kérdés, lévén, hogy a szűk helyeken zajló nagy forgalom miatt magas kipufogógáz koncentráció sok betegségnek és sok, a vártnál korábbi halálnak az okozója.
  • Normál városokban sokat tesznek azért, hogy a koncentráció csökkenjen. Ámon Ada teljes szövege erről szól. Szentkirályi a törekvést őrületnek nevezi, azaz neki fontosabb, hogy mindenhová bármikor bármilyen autóval lehessen menni, minthogy kevesebben legyenek betegek, és kevesebben haljanak meg.
  • A konkrétumokat illetően: a riporter beszél 10 évesnél öregebb autókról, Ámon Ada nem, és a város szó egyetlenegyszer sem hangzik el, magyarán Szentkirályi vádjából („Karácsony Gergely régi barátja azt mondta egy interjúban, hogy azon dolgozik, hogy a 10 évnél idősebb autókat kitiltsák a városból.”) csak ez a kettő hazugság, a 10 évnél idősebb autó, meg a város. Hogy Ámon Ada dolgozik a környezetszennyezés csökkentésén, az viszont stimmel. Merthogy az a dolga.
  • A Low Emission Zone meg a Zero Emission Zone régóta ismert lehetősége a városvezetéseknek arra, hogy a fokozottan szennyezett helyeken csökkentsék a környezetterhelést. A londoniról (https://tfl.gov.uk/modes/driving/low-emission-zone) például ez tudható:

The Low Emission Zone (LEZ) operates to encourage the most polluting heavy diesel vehicles driving in London to become cleaner”, azaz az angolul nem tudók érdekében: „Az alacsony kibocsátású zóna (LEZ) azért működik, hogy a Londonban közlekedő, leginkább szennyező nehéz dízeljárműveket arra ösztönözze, hogy tisztábbakká váljanak.” Ha az adott jármű megfelel az alacsony károsanyag-kibocsátású zóna (LEZ) szabványainak, nem kell fizetnie a díjat, így elérhető, hogy a szállító cégek vagy fizetnek, vagy  nem hajtanak be a zónába (valószínűleg egyik sem tetszik nekik), vagy kicserélik/feljavítják a járműveiket olyanra, amelyik után nem kell fizetni a díjat.

  • Mint azt Ámon Ada mondotta volt, a BKK-val dolgoznak ilyeneken. Számomra igencsak meglepő, hogy vádjai alapján Szentkirályi nem ismeri sem a LEZ, sem az ULEZ célját és jelentőségét, valamint azzal sincs tisztában, hogy a BKK nem kompetens sem a 10 évnél idősebb, sem a 10 évnél fiatalabb járművek közlekedtetésében. A buszok esetében viszont annál inkább, azaz a Ámon Adának a BKK-val való munkája valószínűleg azt célozza, hogy a nagy szennyezőanyag terhelésű városrészekben leginkább alacsony emissziójú, sőt lehetőleg elektromos buszok járjanak. Hogy a 10 évnél idősebb autót a főpolgármester-jelölt asszonynak hogyan sikerült idekevernie, az sajnos nagyon szomorú előjel arra nézvést, hogy mit fog csinálni, ha véletlenül főpolgármester lesz.
  • – „Ezt a kérdést úgy fogjuk kezelni… hogyha folyamatosan… az autós közlekedésnek a terepét a területét szűkítjük, illetve drágítjuk.” – mondja még Ámon Ada, ami Szentkirályi nagyhangú kijelentése szerint a hazugság fokozása. Érdekes módon ebben sincs szó az autók életkoráról meg a városból való kitiltásról, hanem csak területszűkítésről és drágításról. A területszűkítésre eklatáns példa a Lánchíd, ami egy helyes lépés a városvezetés részéről, az pedig, hogy előbb-utóbb egyes belső városrészekben lesz behajtási díj a nagy szennyezőknek, senki előtt nem titok, és ha a Városháza a bevezetését a tömegközlekedés fejlesztésével együtt csinálja, nagyon is üdvözlendő dolog. Hogy ez hogyan jelenti „a hazugság fokozását” azt a jelölttől kell megkérdezni.

Végigtekintve a fentieken szomorúan kell megállapítanunk, hogy a főpolgármesteri versenybe fideszék egy szegény dilettánst is beneveztek, aki láthatóan a FIDESZ propagandaosztály szóvivője, mert nagyon hangosan, majdhogynem kiabálva hirdeti az osztály által összeirkált marhaságokat. A mi egyetlen szerencsénk, hogy neki van a legkevesebb esélye nyerni. Azt hiszem, neki is.

Ahogy a régi sláger mondja:

„Legyen esze, mérsékelje magááát, Ez a buta vérmérséklet megááárt.”

Szellemi szint

Odaszúr, beszól, kioszt, és persze mindig „keményen”, bármelyik minősítést választja is szerkesztőm, amikor jellemezni akarja a Valaki (= nem akárki) által a saját közösségi oldalán írtakat. Ezekről az egyéni véleményekről fontos ember esetében a lapok kötelezően beszámolnak.

A fontos embereknek nem kell az írásaikkal házalniuk, csak kiteszik a közösségi oldalukra, és máris felkapja a sajtó, ami azért nagy előny. Szerencsés még, ha egyrészt van mondanivaló, másrészt nem hülyeség, amit írtak, de az ilyen kettős csoda ritkán jön össze, viszont, mint tudjuk, a szóban forgó irományokat a közösségi oldal tulajdonos Valakik nem akadémikusoknak írják, hanem a választóknak. Ott meg egészen más az IQ követelmény, mint egy székfoglalón.

Olvasom például a Magyar Nemzetben, hogy „Kubatov keményen kiosztotta Karácsonyt”, a mandineren, hogy „Menczer Tamás keményen odaszúrt Magyar Péternek”, a Demokratában, hogy „Orbán Balázs keményen kiosztotta az Egyesült Államok budapesti diplomatáját”, és ugyancsak a mandineren, hogy „Keményen beszólt Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelynek”. Ezekből világosan látható, hogy tele vagyunk igazi street fighterekkel, akik vállalják az ezer veszélyt, és bátran nekimennek az ellenségnek. Kard ki kard, az angyalát neki!

Jó-jó, a bátorsággal nincs gond, az kell is hőseinknek, hiszen minálunk az ellenzék bármikor lecsaphat rájuk, mert Gyurcsány kezében van a rendőrség, az ügyészség, a NAV, az ÁSZ, az SZH, a Médiatanács… illetve hát nem egészen, mert ezek Orbán kezében vannak, na de keménykedőéknek akkor is bátoraknak kell lenniük, mert idegen terepen küzdenek… azaz hát azt sem, mert tüzetesebben megszemlélve a saját Facebook oldalukon, fideszes lájkolóik védelmében fecsegnek valamit. Általában hülyeségeket. Megállapítható tehát, hogy ezek a keménykedők olyasmiket írogatnak, amelyekhez nem is kell bátorság, mert nem komoly ellenfél lejáratására, hanem csak az összes fegyverétől, a médiájától és a pénzétől megfosztott ellenzék szidalmazására használatosak, némi terelés-hazugság kombinációval megfejelve. A tehetetlen ellenféllel való harcot a katonai kézikönyvek különösen ajánlják. Biztos győzelem.

Ha megtekintjük például Kubatov úr művét, mellyel, mint az MN írja, „keményen kiosztja Karácsonyt”, a következő szöveggel találkozhatunk:

Karácsony Gergellyel az a legnagyobb probléma, hogy azt sem tudja, mi történik a Városházán. Miközben a főpolgármester tejbetökként mosolyog, Gyurcsány jól ismert emberei kilopják alóla a Városházát.

Ezért is kell változás Budapesten!

Úgy látszik, ez a stílus felel meg a leginkább a fideszes törzsszavazónak. Ütős, népies, Gyurcsány is benne van (naná!), a szörnyű bűncselekmény konkrétan megnevezve, Karácsony ledebilezése meg maga a fő mondanivaló. Ennek révén lehet jól összekacsintani a fideszes Mari nénivel meg a fideszes Józsi bácsival a tejbetökleves fölött, hogy Né’ csak, micsinát má’ megin’ a Gyurcsány! Szavazz a Szent királyra!

A szöveg primitívségéből adódón a szájról szájra sor legvégén álló szavazókat közvetlenül célozza meg. Ők nem olvasnak, csak hallanak valamit néha, főleg a televízióból, és ha már hallanak, gondolja a Párt csúcspropagandistája, ez legyen az, ne a pedofil botrány. A szöveg rövid, meg is értik, és a FIDESZ-t tekintve jó irányba hat.

Nagyon lényeges, hogy elolvasás után gondolkodni rajta nem szabad. Ha az ember mégis megteszi, akkor kezdődik a baj.

Itt van mindjárt „a legnagyobb probléma”, mely Kubatov úr szerint az, hogy Karácsony nem tudja, mi történik a Városházán. Ezzel kapcsolatosan élénken emlékszem arra, hogy nemrég a NER lapok (gyakorlatilag az összes) mekkora patáliát csaptak a BKK és a BKV felsőbb vezetőinek prémiuma miatt, megírván azt, micsoda szemétség budapesti jegyáremelésen gondolkodni, mikor a vezetők év végén összesen 65 millió forintnyi prémiumot vehetnek fel! A rohadékok, de főleg a Gyurcsány, gondolja egyhangúan Mari néni meg Józsi bácsi, és még jobban ragaszkodik a jóságos Orbán Viktorhoz, aki annyira önzetlen, hogy még sohasem vett fel prémiumot. Hatvanpusztát például az angyalok építették.

Sajnos ezzel a NER-es patáliacsapással több gond is akadt. Az egyik az, hogy a minden vezetőnek összesítve kifizetett prémium (65 millió) a BKK éves költségének (200 milliárd) a 0,03 százaléka. Ha megkapják a vezetők, a budapesti közlekedés csak attól nem lesz se érezhetően jobb, se érezhetően rosszabb, azaz bármi fajta fölösleges hülyeség. A másik, hogy a vezetőknek nem ránézésre osztják a prémiumot, hanem prémiumfeladat van kiírva a számukra, és csak ha teljesítik, akkor jön a prémium. Úgy beszélik, és ezt a budapesti FIDESZ frakció sem cáfolta, hogy a vezetők a feladatokat teljesítették, akkor pedig a prémium jár. A harmadik, hogy ezt a prémiumfeladat kiírást Wintermantel Zsolt, a FIDESZ fővárosi frakcióvezetője a frakciótagokkal meg az összegekkel együtt megszavazta.

A fentiek alapján nem Karácsony nem tudja, hogy mi történik a Városházán, hanem a fideszes képviselők nem tudják, élükön Wintermantel frakcióvezető úrral. Még azt sem, hogy saját maguk mit cselekszenek, mikor az előterjesztést megszavazzák. Persze előfordulhat, hogy tudják, ám gondosan eltitkolták a többi fideszes elől, de ez sem vet rájuk valami jó fényt, még annyira sem, hogy a tejbetökös arckifejezésüknek élénkebb árnyalatot adna.

A mondat második fele konkrét. Aszerint kilopják Karácsony alól a Városházát. Hogy ezt Kubatov úr honnan veszi, azt nem köti az orrunkra. Ha Karácsony beperelné, persze egyértelműen úgy védekezne, ő nem is konkrét lopásra gondolt, hanem csak arra, hogy a Városházán dolgozó rosszemberek felveszik a fizetésüket, és ezzel a budapesti költségvetés helyzete romlik. A főpropagandista úrnál persze kevesen tudják jobban, hogy a közpénz milyen hamar elveszti közpénz jellegét, hogy magántulajdonú földbirtokokká, kastélyszerű ingatlanokká, jachtokká változzon, mert a FIDESZ vezetés jellemzője, hogy az állami ellenőrzést a közpénz felett az általuk sok-sok évre kinevezett és jól megfizetett főügyész, ÁSZ elnök, NAV elnök meg egyéb elnökök végzik. Így aztán a fideszesekről mindig kiderül, hogy egytől-egyig ártatlanok, és az ún. „botrányos ügyek” minden esetben az ellenzék tagjainál sűrűsödnek össze. Ezen szokásos eljárás alapján próbálja most Kubatov úr a fideszes viselkedésmódot a budapesti városvezetésre ráoktrojálva besározni Karácsonyt („Ha mi lopunk, akkor a választó elhiszi, hogy Karácsonyék is lopnak. Csak mondani kell nekik.”)

Kubatov úr a lopásról ugyan csak általánosságban beszél, hogy bármikor ki tudjon mosakodni, azt viszont szívesen elárulja, kik a tolvajok: „Gyurcsány jól ismert emberei”. Ilyenkor az olvasó vigyorogni kezd, hiszen ki lenne más? Azt csak a fokozottan ostobák gondolhatják, hogy Karácsony a fideszesek közül fog munkatársakat választani, hogy szabotáljanak, rágalmazzanak, akadályozzanak meg besúgjanak, azaz jól kiszúrjanak vele. Karácsony természetesen a sajátjai közül választ, ami abszolút érthető, és az, hogy közülük néhány találkozott már Gyurcsánnyal (azaz kubatovi megfogalmazásban Gyurcsány jól ismert embere), statisztikailag teljesen normális.

Egyébként úgy beszélik, hogy a Városházához teljesen hasonlóan az állami szervezetek környékén is jól ismert emberek nyüzsögnek, de ott nem Gyurcsány, hanem „Orbán jól ismert emberei”, és ezek az állam által alkalmazott orbánista akárkik összességében a sokezerszeresét szippantják föl az államtól annak, amennyit „Gyurcsány jól ismert emberei” a Városházán. Ha ugyan nem sokmilliószorosát.

A Magyar Nemzet a témát tekintve különösen szorgoskodott. Össze is szedte Gyurcsány jól ismert embereit, akik a lap szerint tizenheten vannak, és bár sajnálatos módon ebből három Bajnai embere, ha Bajnai is Gyurcsány, ahogy Kubatovék szerint nemsokára mindenki Gyurcsány lesz, beleértve Karácsonyt, Borkait, Zelenszkijt, Bident meg Sorost (na, talán Putyin meg Hszi még tartják magukat), akkor a tizenhét stimmel. Mivel a Városházán kb. 950 fő dolgozik, megállapíthatjuk, hogy a gonosz Gyurcsány félelmetes tempót diktálva 5 év alatt 17/950*100 = 1,8 százalékban foglalta el a Városházát, és ha ez így megy tovább, 10 – 12 év múlva tán még az 5 százalék is meglesz neki.

Döbbenet!

Napersze, nem a DK „hatalomátvétele” a Városházán, mert az 1,8 százalék tényszerűen bakfitty, hiába hazudozik erről éjt nappallá téve szegény Szentkirályi (diktálják neki, hogy mit hazudozzon), hanem annak a szellemi szintnek az alacsonysága döbbenetes, amelynek használatával a FIDESZ a választókkal kommunikál. Ezt akarják megetetni velünk? Hát minden magyart hülyének néznek? Vagy tényleg ennyire hülyék vagyunk, és ezért tehetik? A négyszer kétharmad szomorú ténye a választ tekintve óvatosságra int… nagyon nagy óvatosságra…

Sajnos.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK