Már magyar üzemek is leálltak az Audi-sztrájk miatt. A legutóbbi céges ajánlat jelentősen közelít az AHFSZ igényéhez. Közben egyre többen figyelmeztetnek, mások szerint viszont valamit tenni kell a bérekkel.
Újabb dominók dőltek el a győri sztrájk miatt. Meghosszabbították az Audi központi, inglostadti üzemének zárva tartását a hiányzó motorok miatt, tegnaptól zavar van a pozsonyi VW-gyárban, a neckarsulmi egységben pedig várhatóan holnaptól várható zavar a termelésben. Mára aztán már hazai beszállítók is szüneteltetni kényszerülnek a gyártást, értesült a napi.hu: leállt a gyártás a Lear Corporation Hungary Kft. autóüléseket készítő győri üzemében, és a Rehau-Automotive Kft. lökhárítógyártó-üzemében, illetve az Audi logisztikai partnereinél, köztük a Syncreon Hungary Kft.-nél is szünetel a munka.
A hatodik napja tartó sztrájk során az Audi Hungária tegnap új ajánlatot nyújtott át az Audi Hungária Független Szakszervezetnek: teljesítik a 18 százalékos, de minimum 75 ezer forint alapbér igényt, a cafeteria összege pedig 300 ezer forintról 400 ezer forintra nőne. (Utóbbi most 620 ezer, az AHFSZ eredetileg 787 ezerre növelést akart, az Audi előző ajánlatában ment le a 300 ezerre.)
Az érdekképviselet azt írja, hogy
„fontos döntés előtt állunk, hiszen fel kell térképeznünk a további lehetőségeket, valamint az ezután következő lépéseinket”.
A sztrájkbizottság egész nap ülésezik, a tárgyalás „fokozódott” – közölték nemrég a Facebookon -, s van mit meghányni-vetnie. Az AHFSZ oldalán egyre több az olyan beírás a gyári dolgozóktól, amelyekben erősen megfontolandónak tartják ezt az ajánlatot, de legalábbis enyhítenének az eddigi követelésen.
Többen felhívják a figyelmet, hogy a cafeteria (az audis meghatározással VBK) túlnyomó részt teljes kulccsal adózik, elvesztette korábbi előnyét. „A VBK-t előbb vagy utóbb el kell engedni. Teljesen értelmetlenné válik. Az építés és vásárlás vagy törlesztés volt jó benne, meg kicsit olcsóbban lehetett nyaralni, mar aki ment nyaralni, de ez ma mar elértéktelenedik. Ha ki kell meg tartani, akkor az ne a VBK miatt legyen” – írta például egy audis.
Ha nem lesz egyezség, akkor „fokozódhat a nemzetközi helyzet” is. A Magyar Járműalkat-részgyártók Országos Szövetségének (MAJOSZ) elnöke, Nyírő József szerint egy hetes sztrájk
az Audi éves bevételét 2 százalékkal csökkenti, és ez a már GDP-ben is érzékelhető érték.
Valóban láncreakció indulhat, ami béníthatja a külföldi vállalatok működését is. A problémát nehéz orvosolni, mert az itthoni gyártási kapacitást, a sztrájkból adódó kiesést nem lehet előállítani teljes mértékben más vállalatoknál. Jellemzően alacsony készletszintek miatt a gyártás hamar megakadhat – magyarázta.
Az Audi kezdettől fogva érvel azzal, hogy a „túlzott” béremelés (és a sztrájk okozta bevételkiesés) azt eredményezheti, hogy elmarad új modell idehozatala, s általában is ronthatja a győri egység jövőjét. Sokan zsarolásnak minősítik ezt mondván: egy ekkora, 25 éve folyamatosan fejlesztett üzemet nem lehet csak úgy átköltöztetni máshová.
Ez igaz, csakhogy a Volkswagen konszernben (is) komoly számításokon alapuló munkamegosztás van, a győri egység így vált a csoport legnagyobb motorszállítójává, és idővel elindították a komplett autó-összeszerelést is. Erről itt írtunk bővebben.
Ha tehát jelentősen emelkedik a költségszint, akkor szóba kerülhet, hogy a jövőbeni fejlesztéseket legalább részben máshová teszik (a konszern most áll át az elektromos autókra, ezek motorjait is elkezdték készíteni Győrben). Vagyis távlatilag értékelődhet le az üzem.
Amint arról tegnap írtunk, az Audi közleményben igyekezett cáfolni az AHFSZ számokkal megtámogatott érveit, amelyek szerint az itteni alkalmazottak javadalmazása nem csak nominálisan marad el jelentősen a nyugati és a térségi üzemekétől, hanem a termelékenységi arányoktól is. (Cikkünk erről itt, az AHFSZ egyik táblázata pedig itt tekinthető meg.)
Felhívtuk a figyelmet arra, hogy az Audi – büntetőjogi zsargonnal –
„őszinte beismerésben van”:
az AHFSZ állításainak nem valós voltát voltaképpen azzal is alátámasztja, hogy a konszern a belső elszámoló, vagyis transzferárakkal módosítja a kimutatásokban olvasható bevételi számokat (vagyis drágábban számol el termékeket és szolgáltatásokat például a győri egységben). Ezt nevezik „adóoptimalizálásnak”, a bevételeket és a költségeket mozgatják az eltérő adószintű országok között. Ami persze felveti annak lehetőségét, hogy részben csak papíron létező kiugró termelékenységről beszélünk.
Ezzel sajátos módon éppen azok kezébe ad érvet, megerősítést, akik szerint „valamit tenni kell” az itteni bérekkel, ezek alacsony volta nem indokolható és gátja a további gazdasági fejlődésnek. Legutóbb Pitti Zoltán közgazdász, egyetemi tanár (az APEH egykori elnöke) tett közzé közösségi oldalán egy rövid értékelést.
Eszerint a közvélemény ellentmondásosan értelmezi, hogy miért a hazai bérátlagnál kedvezőbb pozícióban levő járműipari vállalkozásnál alakult ki sztrájkhangulat, s tart már napok óta. A mellékelt grafikonnal Pitti arra hívja fel a figyelmet, hogy a járműiparban – Anglia után –
nálunk van a legnagyobb szakadék az egy főre jutó munkateljesítmény és javadalmazás között.
Előzetes adatok szerint a 2016. évi állapothoz képest az értékek módosultak, de az arányok „műemlékileg” védettek – írja.
Nem egészen két éve az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) „Európának béremelés kell” elnevezésű kampányában Galgóczi Béla közgazdász írt elemzést, amelynek egyik megállapítása az, hogy a bérek nem csak a nyugat-európai bérszínvonalhoz képest alacsonyak, hanem annál is rosszabbak, mint amit a térségi keleti országok gazdasági fundamentumai megengednének.
Magyarországon például ugyan csökkent a bérarány (vagyis a megoszlás a munka és a tőke, a hozzáadott érték között) 1995 és 2015 között (mintegy 10 százalékponttal, a GDP 66 százalékáról 56 százalékára), de ez nem javította az ország versenyelőnyét.
Ez az érték átlagosan
hét százalékponttal alacsonyabb a térségi országokban, mint Nyugat-Európában.
A bérfelzárkózás alakulását mutatja az ábra.
A 2008-as válság véget vetett a bérfelzárkózásnak, és az EU válságkezelési intézkedéseinek fontos szerepük volt abban, hogy a régiót a már meghaladottnak tekintett alacsony bérekre épülő gazdasági modellbe visszatoloncolja – értékeli a számokat Galgóczi.
Ez a bérarány jelzi azt is, hogy
ezen országoknak nincs alapvető költség-alapú versenyképességi problémájuk,
még ha korábban jelentős is volt a bérnövekedés.
Galgóczi hoz egy másik mutatót is, a bérekkel korrigált termelékenységet (az egységnyi munkaerőköltség által termelt hozzáadott értéket), amely a feldolgozóiparban az összes térségi ország esetében lényegesen magasabb, mint Németországban.
Látható, hogy a reálbér Németországban magasan a termelékenység felett áll, szemben a keleti országokkal.
A közgazdász megállapítja, hogy
Németországban a legalacsonyabb a bérekhez igazított termelékenység:
a német feldolgozóipar 51 500 euró munkaköltséggel 67 900 euró hozzáadott értéket teremtett, azaz 100 euró munka költség 132 euró hozzáadott értéket állított elő. Magyarországon 100 euró munkaerő-költség 211 euró többletértéket hozott. A feldolgozóiparban a bérhez igazított termelékenység az összes térségi országban, de különösen Lengyelországban, Lettországban és Romániában lényegesen magasabb volt, mint Németországban.
Ez arra utal, hogy ez a kulcsfontosságú ágazat, ami a leginkább van kitéve a nemzetközi versenynek, lényeges tartalékokkal rendelkezik. A kialakult „kényszerű” alacsony bér-szakosodás mára a jövőbeni fejlődés korlátjává vált, és a régiót a nemzetközi munkamegosztásban alárendelt és függő szerepben tartja.
