Ugyan még mindig lebegteti Tarlós István, hogy indul-e a főpolgármesteri tisztért, a folyamatok és a szivárgó tervek egyre inkább emlékeztetnek a tanácsrendszerre. Zongor Gábor szerint annyiban rosszabb annál, hogy akkor tudtuk, ki a párttitkár és mi a hatásköre.
Az áprilisi választások után egyre több hír látott napvilágot arról, hogy 2019-ben az önkormányzati terepet erősen átszabná a Fidesz, elsősorban Budapesten. Tarlós István azt mondta, csak akkor vállalja a főpolgármesteri jelölést, ha közvetlen lesz a választás. Erről még egyeztet Orbán Viktorral – mondta pár hónapja.
Időközben viszont kiszivárogtak olyan tervek, amelyek alapos átalakítás tervét mutatják. Eszerint olyan jogszabály-tervezeten is dolgoztak a Századvégnél, amellyel még a 2019-es választások előtt eljelentéktelenítik az önkormányzatot. Olyan közvélemény-kutatást is végeztek budapesti választók körében, hogy elfogadnák-e, ha a kormányzat nevezi ki a főváros első emberét.
A kérdésben megfogalmazottak szerint
a kormány két évre nevezné ki a budapesti főpolgármestert, aki a megválasztott kerületi polgármesterek közül kerülne ki.
Budapest pedig addigra önálló fejlesztési államtitkárt kapott Fürjes Balázs személyében, kétségessé téve a főváros önállóságának megmaradását. Tarlós a nyáron 70 éves korával magyarázta hezitálását.
A múlt héten viszont arról írt az egyik kormánylap, hogy Tarlós mégis nekirugaszkodik jövőre. A Független Hírügynökség megkérdezte az egyik legjobb önkormányzati szakértőt, hogyan látja az eddigi változásokat és az esetleges újabb terveket.
Előrebocsátva, hogy kevés konkrétum szivárgott ki, az eddigi változások és körvonalazódó elképzelések sokak számára
a tanácsrendszerre hajazó gondolkodásról árulkodnak
– mondta a Független Hírügynökségnek Zongor Gábor önkormányzati szakember. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének korábban sokáig főtitkára szerint 2011-ben a kormányzó többség szakított a 20 éven át jól-rosszul működő, de mégis a nyugati, európai hatalomgyakorlási modellel, erős, központosító rendszerre tért át. Ez az önkormányzatokat is súlyosan érinti, amelyek a hatályos szisztémában a végrehajtó hatalomnak még-inkább alárendeltjévé váltak, megőrizve némi önállóságot, például a választások lehetőségét.
Alapvető változás volt, hogy a hatáskörökben is mélyre ható átrendezést hajtottak végre, ami legnyilvánvalóbban az oktatásban látható, az egészségügyben és a hatósági ügyekben valamivel kisebb mértékben. A fővárosban és a nagyvárosokban a centralizálás a kórházak, az általános és középiskolák, valamint a jelentős ügyfélforgalmú hatósági ügyek elvételével még inkább szembeötlő.
A lényeg azonban nem abban van, hogyan alakul a főpolgármester és a kerületi vezetők választása, hiszen 1990-ben is – igaz, átmeneti megoldással – Demszky Gábort is a közgyűlés emelte a városvezetői székbe.
A lényeg a mindennapi közszolgáltatások, a feladatok és a jogok megosztásában rejlik
– derül ki a szakember szavaiból. Szerinte a 2011-es változtatások alapján is kijelenthető, hogy az önkormányzatiság a gyakorlatban jelentősen gyengült, amelynek tovább rontása nagyobb fenyegetés, mint a választás ügye.
Az oktatás, az egészségügy, vagy éppen a szemétszállítás példái is azt mutatják, hogy a centralizáció óta egyre komolyabb működési zavarok mutatkoznak, sőt, a „kukaholding” arra bizonyíték, hogy hiába marad helyben a feladat szervezése és elvégzése,
ha a finanszírozást központosítják, már ez is elegendő a működésképtelenséghez.
Zongor Gábor szerint viszont éppenséggel a fővárosban vannak olyan szolgáltatások, amelyek körében lenne értelme a (budapesti) központosításnak. A parkolás évtizedes anomáliái nagyrészt a kerületek saját rendszereinek létéből fakadnak.
A hét éve fennálló új önkormányzati törvényi szabályozás alapján kijelenthető, hogy
a centralizálási eszköztár lényegében korlátlan,
az önkormányzás és önkormányzó képesség azóta is folyamatos gyengül – mondta Zongor Gábor.
Az 1990 előtti rendszert is jól ismerő szakember szerint van egy régi-új jelenség, ez pedig a pártpolitikai befolyás folyamatos térnyerése, ezzel párhuzamosan a félelem növekedése, a helyi döntési autonómia csökkenése. A jellemzően parlamenti képviselő fideszes választókerületi elnökök elsősorban a helyi fejlesztésekbe avatkoznak be, akár teljesen keresztülhúzva esetenként még a kormánypárti vezetésű önkormányzataik terveit is. Ezzel
a jogon kívüli hatalomgyakorlás válik meghatározóvá.
Ez ismerős jelenség, de Zongor Gábor szerint rosszabb, mint a rendszerváltás előtti időkben. Akkor pontosan tudható volt, mi a kerületi pártbizottság és párttitkár „hatásköre”, mibe szólhat bele a tanácsok mindennapjaiban. Ma mindez nem tudható, csak a beleszólás ténye érzékelhető.
Mindent egybevetve Zongor Gábor nem hisz a centralizációban, és ugyan 1990 óta nem sikerült arányos feladatmegosztást létrehozni a fővárosban a kerületekkel, de ennek problémájára nem a további központosítás a megoldás.
Amiről most beszélünk, az leginkább a kormánypártok hatalmi szerepének garantálása általában az önkormányzatokban és ezen belül Budapesten.
