Mindenekelőtt néhány szó elöljáróban. Míg kihozzák a kávémat. Nem, nem azért foglalkozom Novák Katalin államtitkár ügyeivel, mert különösebben bántani akarom, a sajtófigyelem nem utasítás vagy indulat kérdése. Aki meghatározó szerepet játszik a magyar politikában, azzal foglalkozni kell, vagy nem sajtó, amit írunk.
Ezt azért kellett megjegyeznem, mert korábbi dolgozataimra érkeztek olyan visszajelzések, miszerint „miért utálom én ezt a hölgyet?” Dehogy utálom, úgy vagyok vele, mint Petőfi a zordon kárpitosnak fenyvesekkel vadregényes lányával: nem utálom, csak nem szeretem, tán csodálom, mivel csodálatos dolgokat képes beszélni: a főnökével még inkább így vagyok. Legjobb lenne nem foglalkozni ezekkel az észkombájnokkal, csak sajnos ők vezetik az országot és ők bezzeg foglalkoznak mivelünk: szóval, megkerülhetetlenek. Nyugalom, ha ellenzéki oldalon beszélnek emeletes marhaságokat, azt is meg szoktam írni, nincs szabadjegye senkinek a hülyeségvonatra.
Miután ezt ilyen szépen megbeszéltük, térjünk a tárgyra: már megint mit nem mondott ez a magas állású hölgy? Mert államtitkár, és egyre nagyobb a befolyása a bel-, mi több, a külpolitikánkra is, üstökösként emelkedik a csillaga. Kérem, interjút adott a Magyar Hírlapnak. Ilyesformán – tekintve a Magyar Hírlap olvasottságát, és azt a tényt, hogy már évek óta nem auditálják ezt a sajtóterméket, nehogy kiderüljön róla, miszerint több példányból áll a remittendája, mint amennyit kiadtak belőle – magát az interjút nyugodtan tekinthetjük szigorúan titkosnak is, mert nem hinném, hogy tíznél több ember olvasta, a napos szerkesztőjüket és engem is beleértve, új lesz ez mindenkinek, kérem.
Az interjú címe az Európai Néppártra utal: „Szétköltöztünk, de még nem váltunk el”.
És ott van benne az a „még”. Most még nem, de nemsokára, kis türelmet kérünk, az ügyvéd oly lomha, a jogi hercehurca oly lassú, de nemsokára szabadon szárnyalunk hímes pillangóként mákvirágról mákvirágra!
„ A Helsinkiben elfogadott, alapvető értékekről szóló dokumentumokat mi is támogattuk, sőt, tartalmi kiegészítésekkel éltünk, amiket el is fogadtak. Ami a feltételeket illeti, nem érdemes ultimátumokról beszélni, nem vagyunk alá- és fölérendeltségi viszonyban egymással. Ezért is mondtuk ki, hogy akaratunkon kívül minket nem lehet felfüggeszteni vagy kizárni. Brüsszelben kölcsönösen adtunk egymásnak egy esélyt, hogy felmérjük, milyen perspektívát látunk a jövőre nézve. Nincs hivatalosan olyan lista, amit pontról pontra végig kellene venni. A csúcsjelöltünk feltételeiből a plakátkampány befejezése és a bocsánatkérés is teljesült. Ami a CEU-t illeti, nem tekintem olyan kérdésnek, ami a Néppárt és a Fidesz kapcsolatában sorsdöntő lenne, de ott is megvizsgáljuk a javaslatukat. Egyébként nem vizsgálóbizottság érkezik Magyarországra, amely hoz egy egyoldalú döntést, hanem párbeszédet fogunk folytatni. A helyzet olyan, mint egy házasságban, amikor a kapcsolat olyan pontra érkezik, hogy végig kell gondolni, hogyan tovább. Szétköltöztünk, de még nem váltunk el.”
Kérem, önnek kiváló a humora. Nem vizsgálóbizottság érkezik, mely ezért aztán nem is fog vizsgálódni, pláne nem fog jelentést írni – hanem akkor mi érkezik? Mentesített személyvonat, Sülysápról a hatos vágányra, vagányok között tessék vigyázni? Szó nincs itt kapcsolati válságról, pláne nincs szó egyenlő felek vitájáról: ha egy pókerpartiban nekem két kettesem van, az ellenfélnek négy ásza és egy királya, akkor mindenki kiröhög, ha a lapok bemutatása után azt mondom: „Osztozzunk meg a bankon egyenlően, hiszen mindketten kártyapartnerek vagyunk”. Ha még ragaszkodnék is az álláspontomhoz, mely felrúgja a játékszabályokat, úribb helyeken szólna a hatlövetű is. Egyenlő felek addig vagyunk, míg el nem kezdődik a játszma, legyen az kártya vagy politika, ahogy volt szavazás az ügyben, már van erősebb és gyengébb. Egerek vagyunk egy egyre idegesebb elefánt nyakában, és azt ordítjuk a fülébe, hogy nélkülünk nincs dübörgés.
Azt tehát látjuk, hogy a néppárti „Bölcsek Tanácsának” szerepét megpróbálják félremagyarázni. Rendben, nem is vártunk mást, de lesz magyar „Bölcsek Tanácsa” is, ami kész csoda, mármint, hogy találtak három bölcset berkeken belül, de lesz. Annak mi a dolga?
„Egyrészt segítenünk kell a néppárti „bölcsek tanácsát”, hogy végre tényeken alapuló állásfoglalás fogalmazódjon meg, ne a nyugati liberális médiából, hanem első kézből tájékozódjanak. Mi igyekszünk korrekt tájékoztatást nyújtani, de ez nem mindig egyszerű. A másik feladatunk ennél perspektivikusabb. Megnézzük, mire számíthatunk május után, várhatóan hogyan alakul át a politikai színtér. Egyelőre ez egy sokismeretlenes egyenlet. A kérdés az, melyik lesz az a politikai közösség, ahol a leginkább tudjuk képviselni a magyarok érdekeit, hol tudunk hűségesek maradni ahhoz, amire a magyar emberek minket felhatalmaztak, hol tudjuk garantálni a biztonságot, a családi értékeket, a keresztény kultúra képviseletét. Ez fogja meghatározni, hogy milyen politikai közösség tagjai leszünk.”
Édes hölgyek és drága urak. Azt én tudom, hogy maguk nem olvassák a nyugati médiát, mert nem szokásuk. Én viszont igen: ha egyszer a három néppárti bölcs eljön ide, Napkeletre körülnézni, az maguknak milliószor rosszabb lesz, nincs az a Patyomkin-falu, ami megakadályozná a valódi botrányt. Akkora itt már a szőnyeg alatt rejtegetett gyalázat és mocsok, hogy maga a szőnyeg is másfél méter magas és kerülgetni kell: a nyugati médiában ennek a százada sem kerül nyilvánosságra, naponta olvasom. Nem jelenik meg, terjedelem és valódi érdeklődés hiányában. De
ha korrekt lesz a tájékoztatás, maguknak annyi.
A perspektívákról: naná, hogy reménykedni méltóztatnak Orbán Viktor hagymázas víziójában az erős, talán Néppárt erősségű populista frakcióról, csak Európa többi országában még nem evett mindenki bolondgombát. Azt is értem, hogy ha ez nem sikerül, helyezkedni akarnak, előnyt kovácsolni a hátrányból, a győztesekhez csatlakozni: csakhogy ezt egy apróság megakadályozza. A Fidesznek fel van függesztve az összes Néppárton belüli joga. Így a kilépés joga is. Maguk most meg vannak kötözve és letéve egy sarokba, porosodni, míg a nagyfiúk lejátsszák a meccset. Még szurkolniuk sem szabad.
„Van olyan párt, amelyik jelenleg tőlünk jobbra áll, ugyanakkor helye lenne egy jobbközép, kereszténydemokrata politikai közösségben. Ugyanígy azt is meg kell nézni, hogy mennyi közös van bennünk és a Néppárt bal szélén lévő pártokban. Az olyan jelszavakat, mint a nemzet, haza, család és biztonság ma Európa számos országában az úgynevezett szélsőjobboldali erők birtokolják – miért hagytuk?”
Azért tetszettek hagyni, mert maguknak alapvetően
a szélsőjobboldalisággal semmi bajuk, sőt, nagyon hasznos kis eszköznek találják kampányok idején, nagy bizonyossággal hozza a voksokat egyes rétegek köréből: hogyne, a kolerát is felfoghatjuk úgy, hogy az csak egy másféle, reformált módja az emésztésnek.
Ha a szélsőjobb pártot befogadják, az nem egyéb, mint ennek a gyógyászati elvnek az alkalmazása. Hogy mindenki belepusztul? Az más kérdés, de az elv a lényeg. Azonban ugyanilyen hasznos kis eszköznek találták a liberalizmust is 1993-ig, csak akkor merőben pragmatikus okokból feladták volt: Magyarországon a politikai jobboldalon keletkezett épp hatalmi űr.
De nem baj, egyáltalán nem baj, hogy a mi napkeleti bölcseink egyike pont Novák Katalin. Bölcsnek ugyan nem mondanám, sőt: de kiváló műszer, mindig pontosan fogja mutatni a Fidesz pillanatnyi helyezkedését a politikai széljárás szerint.
Tökéletes szélkakas, jobbat nem is kívánhatnánk.
Most éppen élesen csikorog jó Budavár magas tornyán, ugyanis egyszerre akar mutatni mindenfelé.
A szélrózsa minden irányába, a biztonság kedvéért, mert ember nem tudja, Orbán a végén mit fog kitalálni.
Csak nehogy szélrózsa helyett Szerjózsa legyen ebből.
