A koordináció csapdájában

A 2018-as országgyűlési választáson a magyar választók, megismerkedhettek a koordináció módszerével. A kérdés az, hogy Fidesz-KDNP leváltásának vágya, megér e annyit, hogy a választók lemondjanak saját akaratuk érvényesítéséről, vagy sem.

A hazai választási rendszer

A Magyarországon működő választási rendszer mai napig az egyik legösszetettebb Európában. Megtalálhatóak arányosító és többségi elemek is egyaránt. A választási rendszer azonban nagy változáson ment keresztül a Fidesz-KDNP kormányzása alatt. A többségi elv, sokkalta hangsúlyosabbá vált, a korábbi két forduló helyett már csak egy van, és az egyéni választókerületek jelentősége felértékelődött. Amelyik párt a legtöbb egyéni választókerületi győzelemmel rendelkezik, az tulajdonképpen mindent visz, sőt még annál is többet, mert

a győztes erősen felülreprezentált státuszba kerül a törvényhozásban, és abszolút dominánssá  válik a végrehajtásban.

Az ilyen típusú választási rendszerek elsődleges célja, hogy biztosítsák a stabilitást és a folytonosságot. Éppen ezért a kisebb pártok parlamentbe való bejutási, és kormányra kerülési esélyei csökkennek annak érdekében, hogy a nagyobb pártok akár egyedül, akár kisebb koalíciókban tudjanak hatékonyan kormányozni.

A jelenlegi választási rendszer, éppen a fentebb leírtak miatt ösztönzi a kisebb pártokat az összefogásra.

Ebből a szempontból vizsgálva a koordináció módszere egy logikus, ésszerű válasz az ellenzék részéről.

A koordináció,mint csapda?

A 2018-as választást megelőzően parázs vitáktól és üzengetésektől volt hangos a sajtó. A legtöbb vita, vagy inkább veszekedés arról szólt, hogy ki kivel és miért nem akar összefogni.

A pártok közötti kommunikáció javarészt a választók szeme előtt zajlott le,

ami elsőre úgy hangozhat, mintha valami pozitív hozadéka is lenne ennek a tevékenységek, de ez sajnálatos módon messzebb áll az igazságtól, mint azt elsőre gondolná az ember.

A pártok a nyilvános üzengetést leginkább arra használták, hogy egymás között keltsenek feszültséget.

Egymás hátán kapaszkodjanak felfelé. A kommunikációs séma szerint, az a párt, amelyik nem akar részt venni a koordinációban az nem akarja a kormány bukását. Ezért a kormány pártján áll, vagy ami még rosszabb, Magyarország sorvadását segíti elő.

Ezen felfogásban körülbelül annyi az igazság, mint egy frissen felbontott szerencsesütiben. A legtöbb párt bírálja a Fidesz-KDNP retorikáját és kommunikációs tevékenységét, holott ellenzéki térfélen is ugyanez zajlik, csupán más jelzőkkel, témákkal és kifejezésekkel.

Az ellenzéki pártok kijelölik az ellenséget a Fidesz-KDNP képében, meghatározzák ezen pártok, hogy ki van ellenük és ki van mellettük, kit tekintenek demokratikusnak és kit nem, egy olyan rendszerben, ahol mindegyik a parlamentben tevékenykedő párt, rendelkezik kimutatható demokratikus támogatottsággal. Erről a témáról egy korábbi cikkünk

Ami a Fidesz-KDNP-nek a bevándorlás, Soros György vagy Brüsszel, az az ellenzéknek maga a Fidesz-KDNP.

Az ellenzéki pártok kommunikációja korántsem egységes, de az összes ellenzéki párt egyetért abban az egy kérdésben, hogy legfőbb ellenségük a Fidesz-KDNP.

Ebből következne, hogy a pártok felveszik a kesztyűt a közös ellenséggel szemben, azonban a közös akaratot a pártok egyéni érdekei gyakran felülírják.

Egy egyszerű példával élve, képzeljük el, hogy egy erdei túra alkalmával ránk és társainkra támad egy medve. Amennyiben mi és társaink is tájékozottak vagyunk, úgy tudjuk, hogy a medve gyorsabban úszik, fut és mászik fára, mint akármelyikünk. Ez azt jelenti, hogy egyedül nincs esélyünk sem a medve megölésére, sem pedig a menekülésre. 
Így egyszerű arra a következtetésre jutni, hogy nem is kell gyorsabbnak lenni a medvénél, elég, hogyha társaink lassabbak, mint mi.

Akár, ha már egy társunkat is elkapja a medve, a többiek esélye a megmenekülésre szignifikánsan megnő.
Amennyiben társaink láthatóan nem hajlandók elesni, lassulni menekülés közben, úgy saját életünk védelmében az erkölcsi normákat félretéve kigáncsolhatnánk egyet-egyet.

Ezen hipotetikus szituáció lényege és konklúziója köszön vissza a pártok magatartásában is, főleg a választások közeledtével.

A pártoknak nem kell összefogniuk, hogy legyőzzék a közös ellenséget, mivel ezen győzelem korántsem garantált, így a kockázat nagyon nagy.

Az összefogás az erdei példa alapján azt jelentené, hogy társainkkal együtt kiállunk a medve ellen, szemtől szemben.

Az pártok által vallott értékek és elvek elvetése az összefogás érdekében, hosszútávon negatívan hathat a pártok megítélésére, ezért még mindig kívánatosabb és logikusabb társaink hátráltatása túlélésünk érdekében.

Fogjunk össze!

A többi párt kigáncsolására több lehetőség is adott. Ebből az egyik legfontosabb már adja magát, az összefogásra való felhívás képében. 

Az összefogás, koordináció hívószavak a választóknak szólnak. Több olyan párt is van, mint például a Jobbik az LMP, vagy a Momentum, mely pártok tudatosan meghatározták azt, hogy kivel hajlandók és kivel nem hajlandók összefogni, értékeik és akaratuk megnyilvánulása érdekében.
Az összefogás és koordináció éppen ezért, csapdahelyzetet teremt ezen pártok számára. Mert egy ilyen szituációban vagy feladják saját elveiket és összefognak bárkivel vagy tartják magukat elveikhez és csökkentik egy esetleges győzelem esélyeit.

Természetesen ezen felhívások az összefogásra a nyilvánosság előtt zajlanak, így a pártok saját szavazói vállnak a bírókká a választás bíróságán, ahol a vádlott pártokat mindenképpen elítélik.

A pártok akár részt vesznek a koordinációban, akár nem, könnyű őket beskatulyázni.

Így, ha legközelebb azt látjuk, hogy egyes politikusok azt mondják, hogy mindent megtettek az összefogás érdekében de X vagy Y párttal nem tudnak megegyezni, ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, annak hátterében valószínűleg, egy tudatos felelősséghárítás van, nem pedig a mindent átható jóakarás és ösztönzés.

A koordináció, mint a demokrácia árulása

A koordináció alapvetően ellentmond a demokrácia lényegének és céljának. A koordináció leszűkíti a választók választási lehetőségeit az egyes választókerületekben.

Amennyiben nem a legesélyesebb jelölttel szimpatizálunk úgy valószínű, hogy meg kell változtatnunk akaratunkat azért, mert csupán a legesélyesebb jelöltet állítják szembe a pártok, esetünkben a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben. A koordináció 2018-ban nem valósult meg teljes mértékben, mert a legtöbb párt nem kívánta visszaléptetni jelöltjeit azokban az egyéni választókerületekben, melyekben csekély volt az esély a győzelemre.

Adódik a kérdés, hogy egy módszer, a koordináció, mely szembe megy alapvető demokratikus értékekkel, mint a döntés szabadsága az miként lehet demokratikus? Amennyiben megvalósul egy teljes ellenzéki koordináció, úgy elvész a szabad választás lehetősége.

Ebben az esetben nem tudjuk kifejezni valós és önálló akaratunkat. Egy olyan szituációba kényszerülünk, ahol a megszoksz vagy megszöksz elv érvényesül.

Valóban igaz, hogy egyéni és listás szavazattal is rendelkezünk így elviekben amellett a párt mellett állhatunk ki amelyik mellett szeretnénk az országos listára leadott szavazattal. Azonban a listás szavazatok közel sem érnek annyit, mint az egyéniben leadott szavazatok, erről pedig kevesebb szó esik amikor szóba kerül a koordináció kérdése.

Ezért az egyéni akarat kinyilvánítása a választások alkalmával sokkal inkább illúzió, mintsem valóság, amennyiben valamely ellenzéki párttal szimpatizálunk.

Itt valami nagyon nincs rendben
A demokratikus rendszert arra használja az ellenzéki pártok egy része, hogy a koordináció eszközével leváltsák a Fidesz-KDNP-t és magukat hatalomra juttassák.
Normál esetben ez lenne az általános magatartás egy demokráciában, de ebben a helyzetben a koordináció limitálja választási lehetőségeinket.

Az ellenzéki pártok, leginkább a magukat demokratikus ellenzéknek nevező pártok a koordináció élharcosai, mint az MSZP vagy a DK.

Lássuk csak, tehát itt arról van szó, hogy a demokratikus értékeket leggyakrabban hangoztató pártok azok, melyek leginkább buzdítják a választókat, szabad és önálló döntések elvetésére?

Itt tulajdonképpen azt láthatjuk, hogy

a Fidesz-KDNP politikai vereségéért vívott ellenzéki küzdelem prioritást élvez a demokratikus értékek rovására.

Most egyszerű annyival lerendezni a témát, hogy gyenge lábakon álló, felesleges elvi kérdésekről van szó, de azt nem érdemes elfelejteni, hogy

az ilyen és ehhez hasonló elvi kérdések nagyban meghatározzák, hogy milyen irányt vesznek a politikai folyamatok, mely folyamatok következményeit saját bőrünkön érezzük, nap, mint nap.

Arról nem is beszélve, hogy a koordináció, mint tendencia valószínűleg folytatódni fog. Hatékonyságát és eredményességét az idő mindenképpen igazolja vagy megkérdőjelezi a közelgő választások alkalmával.