Vannak ezen a világon megfejthetetlen rejtélyek. Senki sem tudja, mire volt jó Stonhenge, senki sem sejti a Nazca-vonalak eredeti célját, és senki sem képes megoldani a rejtélyt: mi az Isten csodájával foglalkozott négy évig a Központi Adatfeldolgozó Zrt. nevű állami cég? Stonhenge-ből és a Nazca-vonalakból legalább a Däniken meggazdagodott, de ebből senki sem fog.
Nem fog, ugyanis még egy perui fennsíkon is könnyebb ásatásokat végezni, mint a magyar kormány adatai között: be kéne érjük annyival, hogy a Központi Adatfeldolgozó Zrt.-t megalapították négy éve, hárommilliárd forintból, valamit művelt, aztán néhány napja felszámolás alá került. Előtte viszont gondosan stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánították valószínűleg annak érdekében, hogy a felszámolást a kormányzati felügyelet alá tartozó Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. végezhesse.
Ha viszont az végzi, akkor a nyilvánosság végképp nem fog megtudni semmit arról, igazából mi a jófenével foglalkozott ez a cég éveken keresztül.
Akkor az nagyobb titok marad, mint Dzsingisz kán sírjának helye vagy a Loch Ness-i szörny lumbágója.
Volt, dolgozott és eltávozott az élők köréből. Ne kíváncsiskodjunk.
De mégis, hátha ki lehet valamit deríteni róla – valamennyit a Népszava megtudott, más információk a világhálón végzett keresgélések folyamán derültek ki, de hogy igazából mi volt a dolguk, abban azért senki sem lehet biztos.
A cég neve alapján én valami nagy, általános állami adatkombinátra gondolnék, olyanra, amit az uniós elvek szigorúan tiltanak, amiben benne van minden adat az állampolgárról, születésétől halálig, az ingméretétől kezdve az oltásokig és a csendháborításokig – igen, pont ezt tiltja, de nagyon a GDPR, habár ahol már ilyent létrehoznak, ott afelől is gondoskodnak, hogy kellőképpen titokban maradjon a működése.
A magam részéről még a most kiépülő és egységesülő köztéri kamera-rendszer adatkezelésére is gondoltam volna, bár az azért jóval többe fájna, mint három milliárd: de elvileg ahhoz sem volt köze.
Elvileg ugyanis ez egy olyan cég lett volna, ami „hozzájárul az energiaellátás biztonságához és hatékonyságához, mi több, „választ ad a hazai közműszektor évtizedes problémáira”. A KAF feladatául szabták, hogy átláthatóbbá és egységessé tegye a közműcégek egymás közötti elszámolását, illetve pontos adatcserét és megbízható műszaki és fogyasztási információkat ígértek. Kilátásba helyezték a fogyasztás, a készletek és a hálózat összehangolását is.” (Népszava)
Magyarul, összekötötték volna a villany-, víz- és gázfogyasztás összes adatát, hogy optimalizálják. És egyúttal a közműcégek közötti konfliktusoknak is véget vetettek volna.
Ami nagyon szép és nemes gondolat, csak éppen a közműcégek között nem voltak konfliktusok. Sőt, ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a már alapításkor is létező Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal. Akkor erre nem kell másik – de mire szolgált a KAF? Volt, aki azt gondolta, majd átvenné az állami kézben lévő áram-, illetve a Mol tulajdonolta gázrendszer-irányítást. Ezt azonban cáfolták. Akadtak, akik „okos mérők” telepítését várták, megint mások az ipari fogyasztók segítőjeként tekintettek rá.
Semmi sem történt ezen a fronton. De semmi.
Akkor, mondjanak bármit is az alapításáról, ez a cég kicsit sem foglalkozott energetikával. De valami fontos munkát végezhetett mégis, mert először Seszták Miklós akkori nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe tartozott, aztán átkerült Lázár Jánoshoz, végül Bártfai-Mager Andrea akkori postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos vette át, aki azonban csak a kormányfőnek volt köteles jelenteni a hatáskörébe tartozó ügyekről. A mostani joggyakorló pedig a – Bártfai-Mager Andreához már vagyonminiszterként tartozó – Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
Hát, most már ugyan gyakorolhatja a felszámolás jogát, illetve… illetve, akár az újraindításét is, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. révén.
És valamit mégis dolgoztak! Dolgoztak, mert az igazgató 2016-ban például 34 millió forint fizetést kapott, „Az állományi létszám 2016-ban 40 fő volt, a bérköltség 600 millió forintra rúgott. 2017 végére 17-en maradtak, akik 327 millióba kerültek.”
Azért volt egy átlagbérük.
Egészen pontosan 19,23 millió forint évente.
Havi 1,6 millió.
Ennyit az ember még bruttóban is elfogad.
Viszont könyvelt bevételük nem volt, csak kiadásuk: 2015-ben 462 milliós, 2016-ban 1,26 milliárdos, 2017-ben pedig 912 milliós veszteséget hoztak össze. Ez okozhatta, hogy tavaly novemberben az adóhivatal, idén januárban pedig egy közjegyző indított végrehajtást a társaságnál. Április elején pedig a bíróság elrendelte a cég felszámolását is.
Most meg lám, vége a dalnak.
Az még rendben van, hogy vége, de meg tudná mondani valaki, hogy miről szólt? Mert, hogy nem energetikáról, az majdnem biztos.
Léteznek persze olyan kormányzati feladatok is, amiknek szerves része az adatkezelés és -nyilvántartás, ráadásul könyvelhető bevételt nem hoznak, nem is hozhatnak, mi több, mindenképpen központi irányítás alatt kell dolgozzanak.
Ilyen például a hírszerzés vagy az elhárítás.
Csakhogy mivel fogalmunk sincs, mivel foglalkozott a Központi Adatfeldolgozó Zrt., azt sem állíthatjuk, hogy ez lett volna a feladata, mert erre sincs bizonyítékunk.
Azért a székházát és az adatbázisát meg kéne hagyni, hátha kiássák pár ezer év múlva a régészek és ők rájönnek.
Bár, ahogy elnézem… ezek a mostaniak nem képesek megtalálni a nyitját még Stonehenge-nek sem.
Szóval, ez reménytelen.
Örök titok marad.
