„Robotpilóta üzemmód” – röviden így jellemzik Donald Trump Ázsia-politikáját, amelyet sokak szerint tökéletesen szimbolizált az amerikai elnök november elején tett kelet-ázsiai körútja. Csakhogy egy valamit kifelejtenek: Obama 2014-es „kelet-ázsiai turnéját” sem lehetett egyértelmű sikerként elkönyvelni, sőt, egyes esetekben még jelentős visszalépés történt.
A nemzetközi médiában rendszerint három dolgot emeltek ki Donald Trump múlt héten véget ért kelet-ázsiai útjával kapcsolatban: a pekingi látogatását; Észak-Koreáról szóló kijelentéseit, valamint a „hasonszőrű” filippínói elnökkel, vagyis Rodrigo Dutertevel folytatott „románcát”. A legtöbben azt a konzekvenciát vonták le, hogy az amerikai elnök útja „felesleges” volt, hibáktól és tévedésektől hemzsegett, és a szép, jól hangzó szóvirágokon – illetve Twitter-üzeneteken – kívül semmi érdemleges nem történt.
Kihagyott ziccer
Ugyanakkor, ha a Trump 2017-es kelet-ázsiai útja összehasonlítjuk Barack Obama 2014-es április látogatásaival, akkor már lényegesebb különbségeket lehet felfedezni. Különösen azon a téren, hogy az egykori demokrata elnök mekkora elvárásokkal vágott neki a „turnéjának”: gyakorlatilag mindenhol jelentős változásokra számítottak. Csakhogy Obama-útja sok regionális szövetséges számára inkább csalódást okozott, mintsem elégedettséget.
Az első lényeges különbség Kína kapcsán vehető észre. Természetesen Trump esetében itt sem volt zökkenőmentes a dolog, de elmaradt a „nagy kereskedelmi háború” kirobbanása, nem kerültek szóba sem az emberi jogok, sem pedig a kínai külpolitika egyes vitás területei sem, mint például a Dél-kínai-tengeren zajló szigetépítések. Trump Észak-Korea kapcsán pedig Kína segítségét kérte, amit úgy tűnik, hogy meg is kapott, hiszen a rakétakísérletek leálltak és egyre kevesebb kínai árut, illetve nyersanyagot kap Phenjan.
A megfigyelők szerint az amerikai elnök egészen „baráti hangnemet” ütött meg Hszi Csin-ping kínai elnökkel szemben, aki cserébe nem győzte hangsúlyozni, hogy
„mindkét ország számára van hely a térségben”.
Ezzel szemben Obama 2014 áprilisában kihagyta Kínát és csupán novemberben látogatott el a kelet-ázsiai országba, de akkor is csak azért, mert az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) találkozóján vett részt. Ugyanúgy szembetűnő, hogy Obama régióban való utazásait a kínai média és politika sokkal hevesebben fogadta és negatívnak ítélte, mint most Trumpét.
Ez korántsem volt véletlen: 2014 elején a dél-kínai-tengeren zajló szigetépítések, a kiterjesztett kínai azonosító övezet miatt rendkívül feszültté vált Peking és Washington viszonya. Ezzel párhuzamosan egy igencsak kemény diplomáciai incidens bontakozott ki a két fél között. Áprilisban Chuck Hagel akkori amerikai védelmi miniszter Kínában járt, ahol szokatlanul “harcias” szóváltásba keveredett a kínai kollégájával a Tajvannak eladott Perry osztályú fregattok és Japánnak nyújtott támogatás miatt. A kínai védelmi miniszter erre úgy reagált:
a kínai hadsereg azonnal mozgósítható, és képes bármely csatát megnyerni, ami ergo felért egy háborús fenyegetéssel
Lényegében egészen a novemberi Obama-Hszi találkozóig a két ország között rossz volt a viszony és akkoriban mindennaposnak számítottak a diplomáciai adok-kapok, valamint egymás politikájának folyamatos bírálata.
Vonakodó szövetségesek
Az Egyesült Államok kelet-ázsiai szövetségeseinek meglátogatása során szintén felfedezhetőek érdekes különbségek. Trump Japánban és Dél-Koreában nem győzte hangsúlyozni, hogy Washington nem fordít hátat nekik, jobban elköteleződött az együttműködés iránt, nyíltan támogatta mindkét ország ballisztikus programját, újabb vadászégepéket és légvédelmi rendszerek leszállítását ígérte meg.
Abe Shinzó japán miniszterelnök hanyagolta azokat a kereskedelmi kérdéseket, amelyek komoly ellentétet jelentenek a két ország viszonyában. (Ezzel szemben az amerikai elnök nem finomkodott). A Csendes-óceáni térségben kialakított szabadkereskedelmi övezet (Trans-Pacific Partnership-TPP), pedig szintén nem volt a fő témák között. Ez volt Obama idejének egyik legfontosabb és legnagyobb külpolitikai projektje, ami úgy tűnt, hogy sikerrel végződött, de 2017 elején Trump látványosan hátat fordított az egésznek.
Donald Trump amerikai elnök (b) és Abe Sindzó japán miniszterelnök mutatja az együttmûködésük jelképeként aláírásukkal ellátott sapkákat a Kaszumigaszeki golfpályán, a Tokiótól északnyugatra levõ Kavagoe városnál. MTI/EPA pool/Franck Robich
Amikor azonban Obama 2014-ben Japánban járt, akkor pont Shinzóék voltak a legjobban a TPP ellen és számos gazdasági vita árnyékolta be a találkozót. Tokió a protekcionista törekvései miatt nem írta alá a szerződést, mert a japán vezetés féltette az agrártermék (búza, rizs, tejtermékek, és cukor) importvám-szintjeit, miközben az amerikai autóipar nem volt hajlandó csökkenteni a vámokat, mivel tartott a japán riválistól. Az ellentéteket nem sikerült feloldani, ami miatt a szabadkereskedelmi övezet szóló szerződés aláírásáig 2016 februárjáig kellett várni. Shinzó ezután is csak a belpolitikai helyzet miatt volt hajlandó megváltoztatni a korábbi álláspontját
Tokió más téren sem volt elégedett Obama 2014-es útjával, mivel az is csalódást keltett, hogy habár az elnök szerint a vitatott Szenkaku-szigetek (kínaiul Tiaojü-szigetek) “amerikai védelmet” élveznek, egyben leszögezte, hogy az Egyesült Államok hivatalosan nem foglal állást a japán-kínai szigetviták ügyében, s Japán „önállóan nem dönthet” a kérdésben.
Obama és Trump dél-koreai útjának legfőbb témája az északi szomszédban uralkodó állapotok, rakétakísérletek és Kim Dzsongun diktátor „megregulázása” voltak. Csakhogy az előző amerikai elnök látogatása után látványosan megromlottak kapcsolatok Szöul és Washington között, és az akkori miniszterelnök-asszony – azóta a „szektás” és korrupció ügyek miatt megbukott – Pak Kunhje a Fehér Ház számára nem éppen kedvező diplomáciai manővereket hajtott végre.
Az amerikai külpolitikának nem sikerült meggyőznie Dél-Koreát a TTP-hez való csatlakozásról, amelynek okai nemcsak gazdaságiak voltak: a dél-koreaiak a „történelmi előzmények” és akkoriban a Japánnal kapcsolatos szigetviták – alig 0,3 négyzetkilométer nagyságú Takesima (koreaiul Tokdó) szigetek miatt – hallani sem akart olyan szervezetről, amelyben Tokió lenne az egyik vezető szereplő.
Ráadásul Pak Kunhje elégedetlen volt Obama észak-koreai politikájával is, amelynek következtében Dél-Korea látványosan elkezdett közeledni Kína felé. A két ország Július elején a kínai elnök Hszi Csin-ping Szöulban járt, ahol találkozott Pak Gun Hje dél-koreai államfővel. Megállapodtak arról, hogy fokozzák a stratégiai és a kereskedelmi együttműködést, s 2015-re 300 milliárd dollárra növelik a kétoldalú kereskedelem nagyságát.
A legnagyobb nyertes
A többi ország esetében már ilyen lényeges különbségek nem fedezhetőek fel. Trump nem volt Malajziában, helyette az amerikai külpolitikában egyre fontosabb szerepet betöltő Vietnamot választotta, amit viszont Obama még 2014-ben kihagyott. Ám, ami mindkét elnök turnéjának „fénypontja”: a Fülöp-szigetek.
Obama látogatása során egy tíz évre szóló védelmi megállapodást írt alá a Fülöp-szigetekkel: a paktum értelmében az amerikai hadsereg ideiglenesen szárazföldi csapatokat, repülőgépeket és haditengerészeti egységeket állomásoztathat a délkelet-ázsiai ország bizonyos támaszpontjain. Május elején pedig nagyszabású közös hadgyakorlatot tartottak a Dél-kínai-tengeren, Luzon térségében és azóta sem csökkent a katonai együttműködés intenzitása. Washington Manila szinte minden kezdeményezését támogatta és a nemzetközi térben is kiállt az ország mellett.
Csakhogy 2016. június 30-án hivatalba lépett Rodrigo Duterte elnök után, aki látványosan tett az emberi jogokra, rendkívül feszültté vált a viszony a demokráciára érzékeny Obamával. Ezért Manila erőteljesen Kína és Oroszország felé orientálódott: a szigetvitákat nem a nemzetközi bíróságon oldják meg, Duterte Pekingben 24 milliárd dollár összefüggő befektetésről állapodott meg, Moszkvától pedig 6000 kézifegyvert vásárolt.
Csak saját felelősségre: Duterte azt énekli Trumpnak, hogy „az én világomban te vagy a fény”.
Ezért a filippínói elnök számára nagyon kedvező volt az amerikai elnök látogatása, hiszen ismét folytathatja az egyensúlyozást az Egyesült Államok és Kína között. Dutertének nagyon tetszett, hogy Donald Trumpnak a mai napig kiáll az igencsak vitatott drogellenes hadjárata mellett, többször kedvezően nyilatkoztak egymásról, és Washington állandóan hangsúlyozta Fülöp-szigetek geopolitikai fontosságát, amit nem írhatnak felül „holmi értékrendbeli különbségek”. A találkozón együtt bírálták Obama-politikáját és kerülték az emberi jogok kérdését is és a közeljövőben valószínűleg tovább mélyül ez a barátság.
Önmagát felülmúlva
Kétségtelen, hogy van igazság abban, miszerint Trump kelet-ázsiai útja esetében nem lehet átütő sikerről beszélni. Ezzel párhuzamosan viszont túl nagy csalódást sem keltett, mivel Obamával ellentétben nem támasztottak vele szemben nagy elvárásokat. Sőt, bizonyos mértékben a jelenlegi elnök kijelentései inkább megnyugvást hoztak a régió egyes államfői számára.
Ugyanis Donald Trumpnak sikerült úgy „végigturnéznia” Kelet-Ázsiát, hogy egyrészt megnyugtatta a szövetségeseit azzal, miszerint a korábbi ígéreteivel ellentétben nem fogja cserbenhagyni őket, de egyben elkerülte azt is, hogy Kínával komolyabban konfrontálódjon, sőt, rávegye Pekinget egy bizonyos fokú együttműködésre Észak-Korea kapcsán.
