Ahogy azt tanítják az iskolában, a rómaiak, mikor még köztársaságban éltek, veszély esetén egy diktátort választottak maguk közül, aki teljhatalmat kapott, így a demokráciákban szokásos, vitákkal tarkított, időben elnyúlt hercehurca helyett a veszély megkövetelte módon, azaz gyorsan és hatékonyan tudott dönteni.
Orbán Viktor népszerűségéből látható, a magyar nép ma is úgy tudja, bajban vagyunk, és miután fogalma sincs róla, hogyan kell magát megvédeni, jobbnak látja, ha egy harcedzett szakember (street fighter) áll az ország élén. És ha diktátorként, akkor úgy.
Első kérdés: honnan veszi a nép, hogy őt bántani akarják? Hát onnan, hogy tanulmányaiból és/vagy a Himnuszból tudja, minket mindig bántottak. Az ismert történelmet tekintve legkorábban ugyebár a besenyők, aztán következett sorrendben Merseburg, Augsburg, Muhi, Mohács, Szatmár, Világos, Trianon, Don kanyar, Budapest, Brüsszel, Soros, Brüsszel, Brüsszel, Brüsszel. Utóbbi öt már a jelenkor szörnyűsége, hiszik is, nem is a jámbor szavazók, de olyan erővel nyomja a lefizetett média, hogy szegények végül elfogadják. A boltban is átvertek a múltkor, gondolja egyik-másik mérgelődve, biztos lehet benne valami.
Az átverés például stimmel
Következő kérdés: honnan lesz diktátor, ha már így szükség volna rá? Régebben flottul működött a rendszer, került az magától bármikor. Először törzsfőnök, később vezér, majd fejedelem, aztán király, még később király/fejedelem/szultán triumvirátus, utána megint király, majd kormányzó és végül első titkár. Utóbbi nem látszik diktátornak, de az.
Aztán szünet következett. Olyan rendszerbe értünk, ahol csak az lehet diktátor, akinek a nép egy szavazáson több mint kétharmadot ad. Az új rendszer Alapító Atyái azért húzták meg ott a vonalat, mert lehetetlennek tartották, hogy komoly vészhelyzet hiányában bárki elérhessen ilyen nagy arányt. Sokáig nem is volt diktátorunk.
Az utóbbi négy darab kétharmadot végül úgy sikerült összehoznunk, hogy a sokak által felkorbácsolt tömeghisztéria hatására az ország nagy többsége elfogadta, és máig esküszik rá, hogy egy ember, aki megbukott, lemondott, nem volt már senki, még a besenyőknél is veszélyesebb miránk, mimagyarokra. Ebből látszik, hogy annyit értünk a politikához, mint harangöntéshez a hajdúsági medián. Persze a gyűlölt ember sem volt valami nagyeszű, mert azt a bolondságot hitte, hogy értelmiségünk vezérletével mi majd meg fogjuk érteni. A fenti szarvashibák eredményeképpen az ország önmagát vetette prédaként egy dilettáns pávatáncos lábai elé.
A kétharmad birtokában bárki megkérdőjelezhetetlenné válik, vagyis azt csinál, amit akar. Tévedés ne essék, demokratikusan csinálja azt, mert a nép úgy döntött, diktátornak nevezi ki.
Érdekes, hogy ezt a primitív igazságot rengetegen képtelenek fölfogni. Mérges cikkeket írnak, tiltakoznak, Brüsszelbe rohangálnak, diktatúráznak (helyesen ugyan, de az kétharmaddal nem bűn), valamint szidják egymást, ahelyett, hogy egy dologgal foglalkoznának, ha már az ostoba önkénytől meg akarnak szabadulni: az ellenzék népszerűvé tételével annak bemutatása révén, hogy ők mit tennének másképp, és hogy az mennyivel volna jobb.
De nem
A függetlenség ezek szerint azt jelenti, hogy ha a regnálókról csak rosszat ír az ember (olyan pocsékok, mást nem is tehet), akkor az ellenzékről is csak rosszat szabad, különben büszke függetlenből ócska pártszócsővé degradálják. Mások is, de főleg önmaga. Kemény önkorbácsolással, mardosó szégyennel meg bűntudattal, mert Gyurcsány csicskája lenni senki nem akar, és bizony azonnal azzá lesz a szerző, ha meg meri írni, hogy az ellenzék a regnálókkal ellentétben rég csatlakozott volna az Európai Ügyészséghez, így már egy éve itt lenne az EU pénz, az euró úgy 365 forintot érne, az infláció meg az EU átlagával lenne azonos – a mostanra az ellenzék által megnövelt, immár másfélszeres tanárfizetésről meg az ellenzék által újból bevezetett svájci indexálásról nem is beszélve.
Úgy látszik, félnek a csicskaságtól. Ezért marad a mindenkit csak kritizáló írás, tizenhárom évünk értelmiségi csúcsstratégiája.
Az eredmény maga a csőd.
A NER sajtóban nincs ilyen (lásd a választási eredményeket).
