Választást nyertek

Az elfideszesedett (a kifejezést az elkövetkezőkben konkrét tartalommal fogom kitölteni, mert ez adja a keretét, a rommagyar politikának) rommagyar politika betáplált és előrelátható kudarcainak kora köszöntött ránk, mely kiterjedt az összes olyan témára, melybe a politikai mainstream belekeveredett. Mondom belekeveredett – mert a rommagyar pártok kezdeményezőkészsége, napirend-kijelölő képessége mára lenullázódott –, mint kocsmai verekedésbe szokás: valahogyan.

A Fidesz-fiókpárt(ok) (rövidítve: FfP) sikeresen túszul ejtette/ték, azzal együtt zsugorodó közönségüket, viszont formális legitimitásuk, de facto hiteltelenségük miatt, nem önálló politikai színpadot, hanem a túszejtő és a túszul ejtettek köré húzott falak közötti zárt teret hozott létre. Ebben az egyre szűkebb körben, a politikai homokozó kulisszái között, körbe-körbe futkosva próbálják a róka fogta csuka meséjét eljátszani, szembekötött, fül- és orrbefogott nézőik épülésére, egyre inkább saját maguknak. Abszurd közjáték, melyhez az értelmiség jórésze is “adja a nevét”, már úgy értem főként mély hallgatással, az egyéni különalkuk ideig-óráig védelmet nyújtó ketreceinek elfogadásával, zsoldosokként. A kép kiegészül a kommentariátussal, a hasznos idiótákkal, akik “ingyen, s bérmentve”, rögeszméik hajkurászásának élményéért, rezonálnak populista szólamokra, kitöltve, főként a szájbert. Szóval csupa móka, s kacagás, vagy legalábbis tragikomédia, melynek vesztesei leszünk mindahányan és nem utóbb, mint előbb.
Öt rövid felvonásban igyekszem megragadni a közjáték lényegét:
1. Választást nyertek
2. Vásárhely jobban teljesít
3. Temetőt győztek
4. Félfordulattal maradtak a PéSzéDével
5. Zsoldosok és hasznos idióták, mint rezonátorok

Választást nyertek

A nagyobbik rommagyar FfP, az EP választások “nagy nyertese”, de érdemes többes szám harmadik személyben fogalmazni, mert közösségi haszon csak nagyon áttételesen, majd, ha … alapon, egyszer majd…, és ha minden igaz, lesz. Minden esetre lett két EP-mandátum, bár mint bizonyítani próbálom, megfizethetetlen áron, egyelőre hitelben, és csupán a hitelezők pillanatnyi zavarának köszönhetően – Dragnea börtönben, Orbán az európai politika partvonalain kívül hadonászik – a kamatos kamat még nem látszik, de a behajtó-fiúk előbb-utóbb megjelennek a színen, és az adósnak fizetnie kell, még a gazdaságinál is keményebb, politikai-korrupciós piac szabályai szerint.
A FfP két helyről Bukarestből és Budapestről is kölcsön kért, hogy túszul ejthesse választóit, illetve bianko mandátumot szerezzen két képviselőjének, viszont a kölcsön rövid lejáratú, magas kamatozású, és lényegében vazallusi, kétszeresen kiszolgáltatott, helyzetbe hozza a kölcsönkérőt. A maffia-szabályok, melyek a politikai korrupció világát szabályozzák kegyetlen törvények, és két típusból állnak, egyfelől kölcsönök, le- és elköteleződések hálózatát termelik, ahol az erősebb – a keresztapa és hadnagyai – vazallusi pozícióba szorítják a kölcsönkérőt, másrészt az egész akció elrejtésére kitalált vendetta szabályai érvényesek. És a politika, különösen a médiapolitizálás korában, nehezen bír „titkot tartani”, a korrupt akció elrejtésére való igyekezet, a befektetett energia, többe fájhat, mint maga az egész akció megszervezése, a vásárló kiszolgáltatottá, politikai értelemben zsarolhatóvá válik. Ez pedig gúzsba köti, tehetetlenné teszi a tartozót, megalázó és abszurd helyzetekbe hozza, rossz éjszakákat és rémálmokat szül.
Nem csak egyszerű szépséghiba, hogy a) párton kívüliek szavazatainak megvásárlásával sikerült a bravúr; és, hogy b) az így elnyert formális legitimitást nem sikerül (nem sikerülhet) reális, azaz köznapi értelemben vett bizalommal, feltölteni; az igazi botrány az, hogy a szavazatvásárlással egy időben c) az eltúlzott és az EP-ben egészen nyilvánvalóan teljesíthetetlen kampányígéretek és etnonacionalista propagandaszövegek tévútra vitték a domináns politikai diskurzusokat. Úgy pozicionálták az FfP-t, hogy abból a helyből képtelenség reális problémákat fölvetni és megoldani, sőt még a business as usual-hoz, a köznapi politikai menetrendhez visszatérni is problematikus.

a) A jéghegy láthatatlan része

Tényként tudható, hogy az FfP gyanús ügyletek és befolyások nyomán, olyan plusz szavazatokat kapott, melyek nem pártbeliektől, vagy „jegyzett és közismert” párttámogatóktól, hanem alkalmi szavazatbiztosoktól, megfigyelőktől és családtagjaiktól, vagy az általuk így-úgy meggyőzött másoktól származnak. Ez elsősorban azokban a megyékben/körzetekben föltűnő, ahol sem helyi szervezet nem működik, sem rommagyar szavazók nem élnek és ahol a szervezet mégis szavazási megfigyelőket, számlálóbiztosokat állított, akiket – közpénzből – megfizettek szolgálataikért, és akik azután az FfP-re szavaztak. (Ez ugyanúgy megtörténhetett, olyan megyék körzeteiben is, ahol más régiókban vagy településeken van FfP, illetve magyar szavazó, csak ott kevésbé föltűnő, hogy szín-román településeken is átszavaztak). Cseles és nem szabványos, mondhatni kreatív módszer a szabályok kijátszására, hiszen – elvben legalábbis – nehezen bizonyítható, mert ugye mindenki szavazhat mindenkire és az sem bűn, ha egymást valahogyan meggyőzik az emberek arról, hogy átszavazzanak horribile dictu, egy másik etnikai pártra adják le voksukat, csakhogy. Egyfelől a hatalmon levő párttal való összejátszás – aki tulajdonképpen és legalábbis helyi szinten megszervezte az ügyletet, arra hajlamos átszavazókat szerzett, akik napidíjért (esetleg egyéb juttatásért) cserében az FfP-re szavazott – igen könnyen leleplezhető. Különösen ott sebezhető a dolog, ha az átszavazóknak, mondjuk fényképpel, vagy egyéb trükkel, bizonyítaniuk is kellett, hogyan voksoltak, mert az már egyértelmű szabálysértés volt. Egyébként a telefonos beszélgetések és egyéb kommunikációs hálózatokon való üzengetések, akárcsak a júdáspénzek, nyomot hagynak, az ügyletek kideríthetők, a korrupció leleplezhető és a korruptak felelősségre vonhatóak, ez nem technikai, csak politikai akarat kérdése. Mindenesetre a szavazatvásárlás önmagában kikezdi a demokratikus egyenlő, titkos és szabad akaraton alapuló választások eszméjét, de hát azt tudtuk eddig is, hogy demokraták nélküli demokráciát „építeni/működtetni”, fából vaskarika. Még nagyobb a torzító hatás, a választási jogok csorbulása, ha a FfP a megvásárolt szavazatokkal jutott be az EP-be, érte el a bűvös 5%-ot. És a megalapozott feltételezések szerint ez is megtörtént, mert ugyan a Kárpátokon kívüli mintegy harmincezer szavazatra reflektált egyáltalán a párt – hol cinikusan, hülyének nézve közönségét, hol tudálékosan de szintúgy –, miközben erdélyi, bánsági, partiumi megyékben éppen úgy megeshetett, a szavazatvétel, mint Teleormányban.
Márpedig, ha ez kiderül, ha a worst case scenario következik be, ha újra kell osztani a két illegálisan szerzett mandátumot, akkor a botrány Európa-szintűre terebélyesedik és menthetetlenül elássa, hosszú-hosszú időre sarokba állítja az FfP-t és korrupt segítőit is. Logikusan következik tehát, hogy a szavazás kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság, illetve a feljelentések nyomán, növekedni fog az FfP-re nehezedő nyomás, illetve a leleplezéssel való fenyegetés már a kamat, a korrupciós zsarolás, a visszafizetésre tett fölszólítás első köre.

b) Harminc aranyért, cserébe

Rossz üzletet kötött az FfP saját – amúgy túszul ejtett – szavazóival is, amikor végérvényesen az etnonacionalista populizmus útjára lépett a kampányban, mert olyan ígéreteket sejtetett, melyeket betartani képtelenség. Minden kampány sajátja az ígérgetés, de jó, ha azokat mértékkel teszik, ha többé-kevésbé beválthatók, és nem csupán hiú reményeket keltőek. A kampány etno-nacionalista üzeneteinek következményére alább, és egy másik felvonásban reflektálok, itt hadd említsem a Minority SafePackre való ráépítését a kampány „racionálisabbnak tűnő” oldalának. Ezzel kétségtelen, hogy azt a benyomást keltették, azt ígérték, magyarán, hogy a közeljövőben – a két mandátum lejárta előtt, akár – európai szintű kisebbségvédelmi szabályozást fognak kieszközölni. Ez a dolog két sebből is vérzik, egyfelől ilyen szinte biztosan nem lesz, azaz nem lesz EU-s kisebbségi jogok szabályozása, még az alapszerződés módosításának esetén sem, mert belátható történelmi és geopolitikai politikák tekintetében sem, azaz kétszeresen nem lehet konszenzust kialakítani körülötte. Másfelől pedig ha valami csoda folytán létrejönne egy ilyen konszenzuális szabályozás, az olyan általános szinten és ugyanakkor, olyan alacsony küszöbértékekkel lenne képes kialakulni, ami nem szolgálná még a rommagyar kisebbség érdekeit sem, sőt. Alapot adna arra, hogy lecsökkentsék még a meglevő, nehezen kiharcolt és működő nyelvjogi megvalósításokat is. Probléma az is, hogy a két most megválasztott képviselő semmiféle konkrétumot nem fog tudni fölmutatni ezen a téren sem, igaz hogy számonkérésük se lehetséges, viszont köznapi értelemben vett legitimitásuk is problematikus marad.

c) Nackó másik nackó szemét…

Legnagyobb gond viszont, hogy az FfP a kampányban egyértelműen úgy pozicionált, hogy az etnonacionalista és populista térfélre szorult, az sem mentség, hogy nem önként, hanem budapesti nyomásra tette. Márpedig arról a helyről egyetlen kisebbségi jog sem védhető, vagy pláné nem kiterjeszthető. Nem itt a helye megmutatnom, hogy az úzvölgyi eset mennyiben az allegóriája a téves pozicionálásnak, viszont egyértelmű: a kisebbségi nacionalizmus, mindenkor vesztes a többségivel szemben. Ahol mindkét fél az idegengyűlöletre, a történelmi sérelmekre, az etnonacionalista diskurzusokra hivatkozva politizál ott konfliktus, sőt adott esetben nem csak verbális, hanem reális agresszió fog bekövetkezni és nem a viszonyok pacifikálása, nem közös célok megvalósítása. Márpedig a rommagyar politikai mainstream ezt a kártyát játssza, ezt sugallja Orbán, és egyfajta „népi nyomás” is, amit maguk keltenek populista diskurzusaikkal, érzelmekre és történelmi sérelmekre épülő üzeneteikkel és akcióikkal, decivilizációs eljárásaikkal.

Szóval egyfelől a PéSzéDé minden nép- és demokráciaellenes kezdeményezés támogatására veszi rá az FfP-t, a leleplezéssel fenyegetve/zsarolva. Másfelől meg az etnonacionalista illiberális nyomás, mely Orbántól indul, gettóba zárja, ahelyett, hogy megnyitná a rommagyar politikai mezőnyt, és ezzel a kudarc garantálható. Még az is hátra van, hogy Orbán, akkor fog „valamit kérni”, amikor kiderül, hogy pártját kizárják az EPP-ből és akkor majd kényszerből követniük kell őt, a most mandátumot szerzett képviselőknek valamely ásatag, EU-ellenes, szélsőjobbos frakcióba. A helyzet – megjósolhatóan – fokozódni fog, mint majd következő epizódban ki is fejtem.