Tényleg nehezen érthető a titkolózás a Venezuelából idemenekített „magyarjaink” ügyében, mert ezúttal nincs magyarázkodni valója a kormánynak. Aligha járok messze a valóságtól, ha úgy vélem, saját maga ásta csapdájukba estek bele, de legalábbis féltek attól, hogy beleesnek. És a kritikák jó része is ebből fakad, noha gyakran még tényszerűen is akadnak bennük tévedések.
Orbánék – a nem túl jó emlékezetű Balog Zoltán centralizációval kapcsolatos beismerő szavait felidézve – túltolták a bicajt. Iskolapéldája lehet annak, amikor a propaganda visszahull életre hívói fejére.
Mert miről is van szó? Arról, hogy a kormány háromnegyed év alatt nagyjából háromszáz szerencsétlent mentett ki Venezuelából, a reménytelen nyomorból és terrorból ide, onnan nézve, a béke szigetére.
Az Index beszámolójából is kiderül, a szerencsések (több ezerből) kiválasztásának alapja az volt, hogy magyar állampolgárok vagy arra jogosultak legyenek. Azon az alapon, hogy a 25 éves törvény szerint – mindeddig politikai konszenzussal övezve –
a leszármazás elve alapján jogosultak a magyar állampolgárságra.
Sok százezren vannak ők világszerte, akik maguk soha nem voltak azok, de felmenőik valamelyike jogán bármikor azzá válhatnak, ha kérik.
Abban tehát igaza van Gulyás Gergelynek, hogy „nincs itt semmi látnivaló”. Mert ebben az állampolgárság-szerzésben tényleg
nem feltétel, hogy az illető beszéljen magyarul,
és pláne nem szükséges a tranzitzóna megalázó kínzásán keresztülmenni, ahogyan néhány ellenzéki politikus számon kéri.
És bár valóban adja magát a párhuzam, ahogyan azt az Index is végig veszi, erősen sántít a Lex Soros „bevándorlástámogató” szégyenbélyegének ráütése akár a kormányra, akár a máltai szeretetszolgálatra. Morálisan persze teljesen igaz, hogy
a venezuelainál sokkal rémesebb körülmények elől menekülők ellen zajlik már évek óta alpári hangú és embertelen hadjárat.
És – azt hiszem – ez a magyarázata a kormány tőle szokatlan eddigi hallgatagságának és mostani szűkszavúságának. Hiszen emlékezhetünk, mekkora feneket kerítettek annak, amikor 2011 tavaszán kimenekítettek kéttucat magyart a polgárháborús Líbiából, még élő bejelentkezést is vállalt Orbán főtestőre (az ATV a videót azóta eltávolította).
A riportázsból kiderül, hogy a venezuelaiak elmondták:
a program szervezői kérték őket, hogy ne beszéljenek befogadásukról,
amit a menekültek sem nagyon értik, hiszen ők valóban borzalmas körülmények közül érkeztek, így jogosnak és tisztelendőnek tartották a segítséget. A venezuelaiak arról beszéltek, hogy arra kérték őket, ne terjesszék itthon a program hírét.
A magyarázat kissé vérszegény, t.i. hogy a dolgot azért nem verte nagydobra a kormány, mert még további családokat szeretne Magyarországra hozni. A chavezi-madurói rezsim ugyanis az elnyomó rendszerek azon modern típusa, amely nem gátolja az elégedetlenek távozását, sőt, örülnek annak, hogy kevesebb az otthoni „bajkeverő”.
Gulyás nyilván nem véletlenül csak röviden adta az értetlent, amikor arról beszélt, hogy de hát Soltész Miklós korábban már beszámolt erről a menekítésről. Valóban, de a rezzenéstelen arcú cinizmusba gyorsan beletanult sima modorú politikus arra is emlékezhet, hogy ez azért nem volt valami sikertörténet. Ahogyan arról a Magyar Hang beszámolójában olvasható volt, tavaly – a parlamenti választás után pár nappal –
pánikszerűen vitték el a venezuelai menekülteket a Balaton partjáról.
Szó szerint migránspánik tört ki Balatonőszödön, ahol a helyiek „néger migránsokat” láttak a meglepetésszerűen újranyitott kormányüdülőben. Pedig azok a „mi venéz magyarjaink” voltak.
Akkor még csak pár tucatnyian.
De már túl voltunk Őcsényen,
ahol bő fél évvel korábban lincshangulat alakult ki néhány törvényesen itt tartózkodó menekült egy hétre tervezett panziós pihentetésének terve miatt. Amikor is Orbán maga kelt a kidagadt nyaki ütőérrel harsogók védelmére azzal, hogy
„nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”.
Mert „nem akarnak az emberek migránsokat befogadni, nem akarnak az országba és nem akarnak a falujukba”. (Amit aztán Gulyás elődje és immoralitásban tanítómestere azzal ütött el, hogy „eleve ilyen a magyar társadalom”.)
Hát igen, akkor aligha gondolta bárki a Habony-művekben, vagy akár maga Orbán, hogy az „annyit hazudtak már nekik migránsügyben” őcsényi mondat egyszer fékezhetetlenné válik akkor is, amikor egyébként teljesen vállalható döntést hoznak menekültügyben.
