Az amerikai történelem eddigi politikailag legkorruptabb elnöke Richard Nixon volt. De még ő is inkább lemondott, mintsem, hogy saját magának megkegyelmezzen (megtette azt helyette az utódja, Gerald Ford). Mert azt még Nixon sem tartotta tisztességesnek.
„Fenntartandó-e a felség azon joga, mely által a büntetendő cselekmények miatt indítandó bűnvádi eljárást – kivétel nélkül, valamennyi büntetendő cselekményekre nézve előzetesen megakadályozhatja, vagy ha folyamatba tétetett, megszüntetheti?”
Ezt a kérdést nem Donald Trump amerikai elnök politikai ellenfelei vagy ellenzéki liberális sajtója tette föl, hanem – amint azt a szöveg régies magyarsága is sejteti – Szalay László 19. századi jogász, liberális politikus, fiatalkorában Kölcsey joggyakornoka, Kossuth lapszerkesztő-utódja és a forradalmi kormányban Deák Ferenc igazságügy-miniszter főkodifikátora, majd a szabadságharc leverése miatti emigráció után hazatérve, 1861-től haláláig a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára.
Ugyanez a kérdés – fura formában – pár napja felmerült az Egyesült Államokban is. Méghozzá azért, mert kiszivárgott:
Trump afelől érdeklődik munkatársainál és jogászainál, hogy az amerikai elnök vajon megkegyelmezhet-e stábjának, családtagjainak vagy akár saját magának is.
A válasz nem egyértelmű, noha az alkotmány szerint az elnöknek „közjogi felelősségre vonás esetét kivéve, joga van az Egyesült Államok ellen elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére és a kegyelmezésre.”
Hetek óta látnak napvilágot egyre újabb és egyre leleplezőbb erejű részletek arról, hogy
Trump kampánystábja, sőt saját fia is közeli kapcsolatban állt a Kreml képviselőivel.
De július 20-án az is bizonyossá vált, hogy Robert Mueller volt FBI-igazgató és különleges ügyész vizsgálata immár kiterjedt Donald Trump oroszországi szálakhoz fűződő személyes pénzügyi kapcsolataira is.
Trump ugyan megmenekülhet a hazaárulás vádjától, mert az szinte bizonyosan politikai értékelés tárgya lenne, és a republikánus pártgépezet aligha hajlandó beismerni, hogy az elnökválasztási kampány során és azóta is szolgalelkűen segédkezett az Egyesült Államok tekintélyének szándékos vagy böszmeségre alapuló aláásásában. Ám
a pénzmosás bizony nagyon is köztörvényes bűnténynek számít,
és arra esetleg kemény, megdönthetetlen bizonyítékokat is lehet találni.
Noha Mueller és egyre bővülő csapata az elnök orosz ügyleteivel kapcsolatban is nyomoz, a máris bizonyított tények egyelőre volt kampányfőnökének, Paul Manafortnak a múltját és jelenét terhelik.
Manafort milliókkal tartozott Putyin-párti ukrán milliárdosoknak, akik évekkel ezelőtt perelték is emiatt, de mihelyt Trump kampányának vezetője lett, megszüntették a követelést.
Putyin ukrajnai pénzemberei (magyarán: Simicskái) potom pénzért kapták az orosz gázt, hogy azt méregdrágán adják tovább az azóta részben annektált országban, majd a sok százmilliós profitot New York-i ingatlanokba fektessék, amihez Manafort segédkezett, és amely szférában Trump rendkívül nagy játékosnak számított. Mindeközben Manafort is megszedte magát, amihez ráadásul tizenmilliós hitelt kapott egy kis amerikai banktól (a bank teljes tőkéjének egynegyedét neki adták, hogy kaliforniai ingatlanokba fordítsa), mihelyt felvételt nyert Trump belső köreibe.
Ezeknek az ügyleteknek a nagy részét ciprusi bankokon keresztül bonyolították le – amelyek „tisztaságát” szerb és magyar vonatkozásban is jól ismeri az olvasó. De ugyanakkor bele volt keveredve a Deutsche Bank is, amely az elmúlt húsz évben mintegy négymilliárd (!) dollárnyi hitelt adott Trumpnak, vagy hitelekre kezességet kapott tőle. A bank persze profitált ebből, de Trump be is perelte a németeket, hogy elhalassza adósságai egy részének a visszafizetését.
A pénzmosás lényegéhez tartozik a pénzmozgatás szándékos agyonbonyolítása – hogy ne lehessen kifürkészni honnan hová – és főleg, hogy mi célból – gurul a tallér.
Ezért olyan roppant nehéz felgöngyölíteni az egyre inkább bűnszövetkezetnek tűnő Trump-birodalom cselekményeit
– a több ezer(!) bírósági peren át a putyini zsarolhatóságon keresztül a Fehér Házig és az elnöki hivatal méltóságának, sőt az Egyesült Államok nemzetközi pozícióinak és tekintélyének szándékos vagy szélhámos aláásásáig.
Trumpék mindenesetre alaposan benne vannak a kalamajkában – ezért utasította jogászait arra, hogy mindenáron találjanak valamilyen ürügyet Mueller vizsgálódásának aláásására, netán a volt FBI-igazgató rendkívüli ügyészi hivatalának megszüntetésére. Ezért mondta az elnök a minap, hogy már megbánta Jeff Sessions igazságügyminiszteri kinevezését, mert az – még szenátori mivoltában korai Trump-támogatóként – kivonta magát az orosz kapcsolatok vizsgálatának befolyásolásából s így nincs, aki kirúgja Muellert. Ezért húzott meg Trump egy határvonalat:
amennyiben Mueller az elnök mélyen titkolt adóbevallásait piszkálná meg, akkor kénytelen lenne őt eltávolítani.
És végül ezért kezdett Trump az iránt érdeklődni, hogy végszükség esetén megkegyelmezhet-e önmagának. Az amerikai történelem eddigi politikailag legkorruptabb elnöke Richard Nixon volt. De még ő is inkább lemondott, mintsem, hogy saját magának megkegyelmezzen (megtette azt helyette az utódja, Gerald Ford). Mert azt még Nixon sem tartotta tisztességesnek.
FüHü/PT (Washington)
