G.O. a nagyhírű NER publicista kedvenc lapjában igazította el olvasóit a történések miféleségét illetően: mit kell gondolniuk, és azt hogyan.
„Érdemes lesz eltöprengeni azon, mivel tudtak ilyen sok honfitársunkban ilyen mérhetetlen gyűlöletet szítani ellenünk, miért hat ilyen intenzíven lejárató propagandájuk százezrekre, de most az öröm és az ünneplés ideje van. Hiszen ennek ellenére, ha nem is olyan mértékben, mint szerettük volna, ha nem is mindenütt, ahol nagyon kellett volna, de mégis győztünk mindkét választáson.”
Az első mondat első fele a fájdalomé, a „miért” örökös kérdése az irántuk gyűlöletet szítók szándékát illetően, amely gyűlöletszítás egyrészt szörnyű, másrészt érthetetlen is. Sőt, nagyon érthetetlen, mert szegény NER lovagok annyira nem szolgáltak rá, de annyira… hát most mit tesz az, hogy hazánk az EU legszegényebb és legkorruptabb országa lett, tessen mondani? Mit tesz az? Olyan nagy dolog? Hát nem a hazafiak jóléte fontos? Tízezer jólétben élő hazafi csodát tud művelni, például annyi pénzt tesz zsebre a közösből (Még, még, még! Ennyi nem elég!), hogy az egészségügyet meg az oktatást rendőri felügyelet alá kellett helyezni, és így már sokkal jobban működik! Sokkal jobban! Világos, professzor? Igenis, értettem, őrmester úr!
Na, most meg mi van? Ezek nem tudják abbahagyni? Hogy a románok… meg a bolgárok… elénk vágtak gazdaságilag. És akkor mi van? Nekik nem szabad jól élni? Dehogynem szabad. De még mennyire! Ráadásul örömteli a helyzet, mert honfitársak élnek ott.
Az áradó rosszindulatot így lerázva kampányolt a NER tovább. Miniszterelnök úr zsenijének eredményeképpen („Vagy én, vagy a háború!”) lehullt az álarc, a gyűlöletszítók háborút akarnak! Ám a turpisság így – miniszterelnök úrnak hála – hamar kiderült, és szép országunk NER hívői győzelemre vitték a szent ügyet. Mégpedig minden vonalon… illetve sajnos mégsem. Csak majdnem minden vonalon.
„Az egyetlen hely, ahol fájdalommal vegyes az öröm, az Budapest. Nagyon komolyan kérem a társadalomtudományok kutatóit, fejtsék meg, honnan van Budapesten háromszázhetvenezer ember, akinek ez a semmiért felelősséget soha nem vállaló, semmit megoldani nem tudó, semmivel érdemben nem foglalkozó semmirekellő megfelel főpolgármesternek. Kik ezek? Mit akarnak? Miben bíznak, miben reménykednek? Jó demokrataként persze tudomásul vesszük az ő döntésüket is, amennyiben az újraszámolás után is így marad a helyzet, de vasárnap ez volt a legérthetetlenebb jelenség a szombathelyi és alföldi tornádókat nem számítva.”
Igaz. Ez valóban érthetetlen. Miért nem Vitézyre szavaz az összes budapesti, ha Karácsony például soha nem vállal felelősséget semmiért? A szövegből sajnálatos módon kimaradt, hogy miért kellett volna Karácsonynak felelősséget vállalnia, ám ha az ember lendületbe jött, ördög törődik a részletekkel! Pontosan ilyen az a szöveg is, amely szerint Karácsony semmit nem tud megoldani, és mivel a „mit nem tud Karácsony megoldani?” kérdésre a válasz: „semmit”, Szerzőnek nem kellett a témát tovább ragoznia. Nem véletlen tehát, hogy a harmadik állításból, azaz a „semmivel érdemben nem foglalkozó”-ból is kimaradtak a konkrétumok.
A rossznyelvek szerint azért maradtak ki, mert nincsenek. A rossznyelvek azt is rebesgetik, hogy ez a szöveg nem tényekből kiinduló, érvekkel alátámasztott főpolgármester értékelés, csak szimpla utálat, amilyet például a Barcások éreztek CR iránt, vagy ugyanez vicaverza a Reallal meg Messivel, és azt mutatja, Szerző jóval inkább érzelmi lény, mint a tények és a logika mestere. Azok csak zavarják a gondolkodást.
Ahogy dicső miniszterelnökünk mondotta volt (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – MKIK – gazdasági évnyitó), az
„adatokon, táblázatokon alapuló hókuszpókusz mellett szükség van a tudományos nézetek felett álló józan paraszti ész alapjain nyugvó tételekre.”
Hát, kérem, így mindjárt más! Ha felette áll, akkor felette áll! Várom is a hírt, hogy „A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ósdi épületei helyén valósul meg a régóta dédelgetett álom, a Szent Orbán Ökumenikus Józanész Egyetem új kampusza. Főépülete egy hatalmas kereszt (Burzs Viktor), ahogy kiemelkedik a Gellérthegy és a MOL torony között, jócskán túlnyúlva rajtuk, csúcsán a magyarok Nagyasszonyával. A többi magyarországi felsőfokú tanintézet a megnyitáskor megszüntetendő. Hókuszpókuszokra semmi szükség. Nem is lesz soha.”
Ezt mind elolvasva kissé bizonytalan lettem. Mint egyike annak a háromszázhetvenezer embernek, akiknek Karácsony Gergely főpolgármesterként megfelel, várom a Szerző által beígért kutatókat, hogy felkeressenek, és megfejtsék, hogy „honnan vagyok”, mert csak a születésem óta tudom magam budapestinek, előtte hol lehettem, a nagy rejtélyek egyike. Főbb paramétereim még anno keresztény konzervatívnak száz százalékban megfeleltek, de sajnos kamaszkoromban elhajoltam, azóta élek vallásmentesen.
A „mit akarok” kérdésre egyszerű a válasz: Karácsony legyen a főpolgármester. Reménykedni viszont ritkán reménykedem, jellemzőbb rám, hogy mire számítok. Pontosan arra, ami volt: a kormány mindenféle módon próbálja majd ellehetetleníteni a várost, akár a legpofátlanabb módszerekkel is (lásd a Lánchíd felújításhoz sokszor megígért 6 milliárdot, amely összeg a kormánynak nulla, viszont Budapestnek sokat segítene, mondvacsinált indokokkal mégis visszatartják). Ilyen szemét húzásból mindig van bőven, a kormány ebben (is) abszolút gátlástalan. Az, hogy még egyáltalán működik a város, Karácsonyéknak köszönhető. A fejlesztések számonkérése rajtuk ócska fideszes kampánytechnika, mivel nulla forintból nem lehet fejleszteni. Persze, ilyenkor rögtön mondható, hogy akkor szavazzak Vitézyre, hiszen a kormány neki aztán dögivel adna pénzt, de erre egyszerű a válasz: jelenleg a kormánynak sincs egy vasa sem, hiába akarna adni, ráadásul Vitézy hülyeségeket talál ki fejlesztés gyanánt, például a Nyugati meg a Déli pályaudvar vasúti összekötését, ami a Lágymányosi átmenő pályaudvar meglétét tekintve ritka nagy hülyeség.
Hogy van-e még valami Szerző tarsolyában? Természetesen:
„Igen, bevallom, magunkban, magánemberként fel szoktunk sóhajtani, bárcsak diktatúra lenne, akkor nem kellene elviselnünk, hogy ez a piperkőc gigerli naponta ötször telekürtöli az agymenéseivel a teljes magyar nyilvánosságot. Ám ez csak a morgás jogának megélése.”
Ha valaki azt hinné, hogy ez a szakasz Magyar Péterről szól, az téved. Itt Szerző nagy ravaszul azt mutatja be, hogy nálunk nincs is diktatúra, hiszen bárki bármit szétkürtölhet bárkiről (akár a miniszterelnök úrról is), és mégsem lesz belőle baj. Én viszont úgy gondolom, ha egy országban egy párt, sőt egyetlen ember birtokában van:
- a politika az ellenzék feletti korlátlan hatalommal (tetszőleges mértékű pénzbüntetések),
- a kétharmad révén a komplex törvényhozás az Alaptörvény bármikori módosíthatóságával együtt,
- a költségvetés tetszőleges részeinek csoportosítása bárkitől (adóztatás) bárkihez (támogatás),
- a gazdaság nagy része az oligarchái révén, ahol még a külföldi cégek sincsenek biztonságban (kemény adóztatás, visszautasíthatatlan ajánlatok),
- a kézi vezérlésre átállított, immár korántsem semleges „fékek és ellensúlyok” mindegyike (AB, NAV, ÁSZ, Ügyészség, Médiatanács, stb.),
- az önkormányzatok (a kormány tetszőleges rendeletekkel, szabályokkal és pénzelvonásokkal azt tesz velük, amit csak akar),
- a média döntő része,
- a tudomány,
- a klérus,
- a művészet
- és a sport,
ráadásul a kormány ezeket (ahogy naponta látjuk) nem fél használni, sőt kihasználni az ellenzéke ellen, akkor ez diktatúra, mivel a kormányzásnak se törvények által, se önkéntes korlátozása nincs.
A népnek nem tiltható meg, hogy a regnálókat akárhányszor kétharmaddal válassza újra. Ha csak azért teszi, mert nem tud róla, hogy mi lesz a végeredmény, az persze más.
Az, hogy a nép nem tud erről, nem az ellenzék hibája, ugyanis a választók felvilágosításához sok pénz kell, sok ember és sok médium, amiből semmi sincs az ellenzéknek, ám még ha lenne is, hiába mondogatná, mert nem hisznek neki. Egyrészt hazabeszélnek, másrészt hiteltelenek.
Találós kérdés: ezt a legutóbbit ki intézte el? Az ellenzék maga nem lehet, mivel 14 (!) éve nincs hatalmon, nem volt alkalma rá, hogy hiteltelenné tegye önmagát. Valakiknek el kellett terjeszteni a legolvasottabb médiákban, mégpedig azoknak, akiknek a nép hisz is.
Várjuk tehát a megfejtéseket. A helyes választ beküldők közt nem sorsolunk ki semmit. Túl sokfelé kéne azt a kis pénzt osztani.
