Ki volt Brok, akinek valóda neve Philippe Grumbach és a sötét oldalon játszott: évtizedeken át a szovjet KGB-nek kémkedett. 35 éven keresztül tájékoztatta Moszkvát a francia elit belső ügyeiről? A párizsi L’Express most hozta nyilvánosságra a kémdossziét, amely saját egykori sztárját érinti.
Eszerint Philippe Grumbach évtizedeken keresztül tájékoztatta a szovjet illetve az orosz hírszerzést arról, hogy miről is tárgyal bizalmasan a francia elit. Különösen Francois Mitterrand érdekelte Moszkvát, aki az első szocialista elnöke lett az ötödik köztársaságnak 1981-ben. Franciaországban a szocialisták atlantisták voltak, és a kommunisták illetve a jobboldal akartak jobb együttműködést Moszkvával. Ezért 1981-ben az elnökválasztás előtt pár nappal a szovjet nagykövet Giscard d’Estaing köztársasági elnököt kereste fel tüntetően, aki azután – talán épp emiatt – el is veszítette a választást. Jött Mitterrand, aki szélsőjobboldali múltja ellenére a baloldal vezére lett, és Franciaország elnöke 1981 és 1995 között. Moszkva számára létfontosságú volt a francia kapcsolat hiszen erre az időszakra esett a szovjet birodalom felbomlása és a Szovjetunió bukása. Párizsban a Szovjetuniót illetve Oroszországot az USA ellensúlyának tekintették, ezért mindig is fennállt az együttműködési hajlam: De Gaulle tábornok olyan Európáról beszélt, amely az Atlanti óceántól az Urálig terjedt. Philippe Grumbach tehát hazafias feladatnak is tekinthette a kémkedést Moszkva javára hiszen a francia-orosz együttműködés a párizsi elit egy részének szívügye volt. Jean – Paul Sartre, a francia baloldal filozófusa gyakran hangoztatta, hogyha Washington és Moszkva között kell választani, akkor ő az oroszokat választja. A jeles filozófus élete utolsó szakaszában Mao elnök követője lett, és teljes mértékben szembefordult az Egyesült Államokkal.
Egy francia hadügyminiszter is kémkedett az oroszoknak
Az amerikai hírszerzés észrevette, hogy Moszkvában túlságosan sokat tudnak arról, hogy mi folyik a NATO-ban, ezért belső vizsgálatot indítottak, és kiderült: Francois Léotard, a francia hadügyminiszter a gyenge láncszem. Ő informálja Moszkvát az észak-atlanti szövetség terveiről. A fiatal szépreményű politikust, aki egykor arról álmodott, hogy a Francia Köztársaság elnöke lesz, villámgyorsan leváltották. Eltűnt a süllyesztőben. Nemrég halt meg. Philippe Grumbach alias Brok már 2003-ban elhunyt, de a kémdossziéja csak most került elő. Vajon miért?
Párizsban most is heves vitát folytatnak az elit tagjai arról, hogy merre van előre? Emmanuel Macron elnök Pekingből hazafele jövet úgy fogalmazott, hogy
“az Európai Unió nem lesz az Egyesült Államok vazallusa”.
Fő ellenfele, Marine Le Pen asszony Putyin barátja, aki az ukrajnai háború kitörése óta igyekszik távolságot tartani Moszkvától, de mindenki tudja Párizsban, hogy mozgalmát Putyin pénzelte a múltban. Amikor Párizsban szigorodott az ellenőrzés, akkor Orbán Viktor vette át részben ezt a szerepet.
Make Europe Great Again
Tegyük újra naggyá Európát! Orbán Viktor ezt az új jelszót dobta be évértékelő beszédében. Magyarországon ez csekély figyelmet keltett holott a tragikomikus szuverenitás koncepció helyett egy olyan elképzelésről lehet szó, melyet Párizsban már régóta sokan képviselnek – a többi között Franciaország magyar származású ex elnöke, Nicolas Sarkozy, aki Emmanuel Macron bizalmas tanácsadója is. Szemben Ursula von der Leyen atlantista elképzeléseivel, Párizsban már arra készülnek, hogy az Európai Unió önálló nagyhatalmi szerepet kell, hogy játsszon függetlenül attól, hogy visszatér-e Trump a Fehér Házba vagy sem. Ezt az európai tervet képviseli Macron elnök, aki jó kapcsolatot épített ki Giorgia Melonival. A francia-olasz tengely valamiféle európai szuverenitást szeretne az USA-val szemben is.
A fő kérdés persze az, hogy mit akar Németország? Scholz kancellár szavakban kiáll az atlanti vonal mellett, de elutazott Pekingbe Putyin Ukrajna elleni agressziója után is noha az Egyesült Államok ettől óvta őt. A német kancellár újra Kínába látogat áprilisban bár az USA arra buzdítja európai szövetségeseit: lazítsák kapcsolataikat Pekinggel, amely az Európai Unió legfontosabb kereskedelmi partnere.
Peking az új Moszkva
Berlinben és Párizsban már régen rájöttek arra, hogy a dinamikusan fejlődő 1,4 milliárd lakosú Kína lehet az igazi ellensúly az Egyesült Államokkal szemben nem pedig a 140 milliós reformokra képtelen Oroszország, amely a múltban él ahelyett, hogy a jövőt fürkészné és a fejlődés irányát keresné. Berlinben és Párizsban foggal- körömmel ragaszkodnak a kínai kapcsolathoz, mert ez jelentheti az európai szuverenitást , amelynek alternatívája az, hogy az Európai Unió az USA szegény rokonaként finanszírozhat egy megnyerhetetlen háborút Ukrajnában miközben Washington a jövő iparágait fejleszti elcsábítva azokat Európából. Pekingben előszeretettel mutatnak rá arra, hogy az atlanti együttműködés nem épp előnyös Európának, ehelyett a hatalmas kínai piacot kínálják alternatívaként. Li Csiang kínai miniszterelnök ezt adta elő Davosban a világgazdasági fórumon rámutatva arra, hogy bár Kína gazdasági növekedése lassul, de még így is kétszer olyan gyors mint az Egyesült Államoké. Folytatja-e az USA a kereskedelmi háborút Kína ellen, melybe be kívánja vonni Európát is? Biden elnök nemcsak, hogy folytatja Trump kereskedelmi háborúját Kína ellen, de jócskán meg is szigorította a szankciókat különösen a chip gyártás terén. Trump újabb, brutálisabb kereskedelmi háborút ígér 60%-os büntető vámokkal Kína ellen. Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter Pekingbe készül, hogy valamiféle modus vivendit találjon a világ két legnagyobb gazdaságának együttműködése számára. Európa nem követheti az USA-t a Kína elleni kereskedelmi háborúba saját érdekeinek teljes feláldozása nélkül. Ebben a helyzetben nem csoda, ha az európai elitek az impotencia képét mutatják hiszen mindenki számára előnyös megoldást igen nehéz találni akkor amikor a hazai lakosság az életszínvonal emelését követeli noha ennek nincsenek meg a gazdasági feltételei.
