Precedens

0
991
Wiki Commons

Dúlnak a háborúk. Emlékszem egy régebbiről tanultakra, mikor még az nem is volt, de a német Vezér és Kancellár több minden bekebelezése után épp a Szudéta vidékre tartott igényt.

Az angol miniszterelnök négyoldalú tárgyalást javasolt, ezt Münchenben meg is tartották, ahonnan, megegyezve a Szudéta vidék Németországhoz csatolásáról, megnyugodva ment haza, hogy még a repülőtérről közölhesse Nagy Britannia népével:

Hosszú időre szóló, becsületes békét hoztam.

Dúlnak a háborúk.

A békeangyal szerepében tetszelgő Chamberlain-nél azonban volt a Parlamentben egy okosabb ember, aki azt mondta neki: „Ön háború és becstelenség között választhatott. A becstelenséget választotta, és megkapja a háborút.” Elég hamar kiderült, hogy Churchill-nek van igaza.

A helyzet feltűnően hasonlít arra, mikor Putyin annektálta a Krím félszigetet, és ennek nem lett különösebb hatása a nagyvilágban. Ez az a helyzet, amelyben egy igazi agresszor vérszemet kap. „Ha ezt megtehetem következmények nélkül, akkor nyilván azt is”, gondolja magában, és lecsap. Churchill megmondta volna, hogy ez lesz, ha megéri a 148. születésnapját. De nem érte meg. Így aztán megkaptuk a háborút.

Meglepő módon van egy olyan miniszterelnök Európában, aki igazat ad Putyinnak. Sőt, nem csak igazat, hanem ha rajta múlna, területet is, pedig az agresszor etetése tilos, ahogy a fönti példákból látható. Jó, persze, az adott miniszterelnöknek pávatánc közben beszorult a lába a Kelet-Nyugat közötti résbe, és most próbál kiszabadulni. A nagyobb veszély keletről fenyegeti, az ottani vezérék ugyanis kőkemény egoisták (Orbán önmagával találkozott többszörös kiadásban), és mivel Magyarország energiaellátása nagyon nagy százalékban tőlük függ, a gazsulálási kötelezettségünk feléjük adott. Pénz nélkül ugyanis el lehet lenni (bank van dögivel, majd adnak hitelt), de fűtés és villany nélkül ma már nem. Sőt, más mód is van a pénzszerzésre: építtetünk a kínaiakkal kínai hitelből a kínaiak hasznára és használatára vasutat, akkor bejön egy nagy összeg a hazai vasútépítő  oligarcháknak, a felvett kínai hitelt az unokák majd visszafizetik, a GDP meg bármikor növelhető olyan gyárakkal, amelyeket szintén új haverjaink, a kínaiak hoznak az otthon kifejlesztett gyártmánnyal együtt, amely általában akkumulátor, és még munkás kezeket sem igényelnek, csak vizet, meg energiát. Igaz, abból sokat. Az építés befejezése után persze már nem sok hasznunk van belőle (addig is csak Mészároséknak), de az is valami. Más lehetőségünk az iparfejlesztésre nincs. Amikor azt kellett volna, az Orbán kormány zsíros megrendelésekkel a Mészárosokat fejlesztette, továbbá fenyegetéssel, törvényekkel (mikor hogy) állami tulajdonba vont dolgokat, amelyek egy részét aztán szétosztotta a haveroknak, akik nem annyira Fordok meg Edisonok, mint inkább Garancsik meg Szijj Lászlók. Ezért tartunk most ott, ahol.

Még szerencse, hogy Orbán, bár úgy néz ki, mintha Putyinnak kötelezte volna el magát, azért az EU szavazáskor az EU irányvonalát szokta követni. Az EU irányvonala a churchilli gondolatra épül: ha engedünk a pszichopata tömeggyilkosoknak, kivétel nélkül mindig megkapjuk a háborút. Ha sohasem engedünk, azaz nem teremtünk precedenst, és keményen visszavágunk egészen a győzelemig, a potenciális tömeggyilkosok a tapasztalatok alapján kockázatosnak látják majd a fegyveres kalandot, és nem fognak bele. Ez a győzelemig tartó visszavágás a feltétele annak, hogy a Földről eltűnjön a háború. Pszichopaták sajnos mindig lesznek, és a nemzetállamok is még sokáig fönnmaradnak, azaz az agresszoroknak lesz mire hivatkozniuk, hogy háborúba hívják, illetve küldjék az alattvalókat. Csak a végleges vereség állíthatja meg őket, azaz az eredmény nélküli befejezés. Amíg van a háborúnak számukra bármiféle dicsőséges vagy politikai haszna, addig folyton-folyvást háborúzni fognak – na persze nem ők, hanem a hangzatos szavakkal halálba hajszolt nemzettestvéreik. Az anyagi haszon nem érdekli őket, mert általában az egész ország az övék ott, ahol „miniszterelnökök” vagy „államelnökök”.

A normális világ tudja, hogy háborújuk célja egyrészt a területszerzés, másrészt ennek révén a dicsőség, amely az országgyarapítók jussa, és Putyinnak abból még semmi nem jutott. Hogy aztán azt hazudja, amit, az már természetes, mert az igazi indokot nem mondhatja ki! Abban lehet vita, hogy Putyin olvassa Nógrádit, vagy az hallgatja őt, de az egyértelmű, hogy a legfontosabb érvük szerint Ukrajna provokálta szegény oroszokat. Kihívóan viselkedett, villogtatta fogsorát, tán még hadonászó mozdulatokat is tett, és mindennek a tetejébe nem volt hajlandó oroszbarát, hajbókoló kormányt választani. Majd hülye lett volna – ismeri már a cárokat (Miklós, Sztálin, Putyin, satöbbi), mindent elvisznek, csak a halottakat meg a gondot hagyják itt a népnek. Ezért Ukrajna inkább a Nyugat felé orientálódott. Több sem kellett a Kreml fősivalkodóinak, akik jajjaj, itt a NATO, itt a NATO, jajjaj kiáltásokkal adták tudtára mindenkinek, hogy a fenyegetés immár elviselhetetlen, szegény oroszoknak valamit tenni kell, így aztán tisztán elővigyázatosságból megtámadtak egy semleges, nem NATO tag országot. Rögtön a fővárossal kezdték, de az nem volt valami jó ötlet.

A támadással Putyin a következőket érte el:

  • A világ elkönyvelte Oroszországot, mint agresszort, amely egy, a XXI. században szinte már elképzelhetetlen tömeggyilkosságot indított el (az összes háború az). Mostantól kezdve minden szempontból megbízhatatlannak fogják tartani, hiszen sokáig hatalmon tartotta a pszichopata Putyint.
  • Putyin csapatai harcban állnak. Folyamatos a veszteség mind emberben, mind technikában, ugyanakkor a háború a civil lakosságot sem kíméli. Telnek a kórházak meg a temetők.
  • Az elfoglalt rész semmiféle hasznot nem hajt Oroszországnak, létesítményei részben megsemmisültek, részben nem üzemelnek.
  • A hirtelen háborús területre került ukrajnai oroszok, akiket állítólag meg akart védeni, elvesztették normál életüket, sokan a javaikat is, és majd ha vége, Putyin ugyan aranykanállal eteti majd őket, hiszen „minden miattuk történt”, de a tragédia sokáig fogja az ottaniakat nyomasztani.
  • Félelmetes összegekbe kerül az újjáépítés. Sajnos Ukrajna részéről is.
  • A szankciók miatt Oroszország nem kap modern eszközöket ipari működéséhez, kénytelen alacsonyabb műszaki színvonalon gyártani, vagy nem gyártani.
  • Energetikai piaca Európában gyakorlatilag megszűnt, és mivel az orosz olaj és gáz kiváltása sikeres, a háború után sem fogja visszakapni.
  • A terület, amelyet egyáltalán nyerhet, talán gazdaságilag fontos, de Oroszország méreteihez és ipari teljesítményéhez képest csekély, ezért a háború az országgyarapítás dicsőségével csak nagyon halvány módon igazolható.
  • A NATO a határai mellett és közelében bővült, Finnország és Svédország belép.
  • Akárhogy végződik a háború, Ukrajna ezek után biztosan NATO tag lesz, mert a támadás bebizonyította, hogy Ukrajnának van félnivalója, nem Oroszországnak.
  • Oroszország gátlástalan, őrült vezetőjéről látszik, hogy még mindig a hidegháború korszakában él, amelynek mindenáron való, forszírozott szembenállását KGB-sként volt alkalma megtanulni.

Sokat használt az orosz népnek, az aztán mondható.

Terjednek arról szóbeszédek, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke csak akkor fogja megszavazni az Ukrajnának szánt EU segélyt, ha az ország megkapja a neki ítélt EU-s pénz legalább egy részét. Zsarol, zsarol, hát istenem, egyrészt ilyen, másrészt csinál már itthon ennél különbeket is. Német szakértők ugyanakkor arról írnak, rendkívül kockázatos lenne, ha Brüsszel a külpolitikai cselekvőképességet a jogállam rovására állítaná helyre, mert, mint fentebb láttuk, precedenst teremteni mindig veszélyes. Más EU államokban is vannak Orbán Viktorok. Igaz, azok mind okosabb országok, mert egyiküknél sem miniszterelnök a helyi egóbajnok.

Ebből következően Magyarország csak abban reménykedhet, hogy Orbán, noha ez nem korrelál „A fekete lovag mindig győz” alapállásával, beadja a derekát, mert ha nem előbb-utóbb az EU megunja, és akkor hamar kívül találhatjuk magunkat.

Sajnos az EU-n kívüli élet egy elég mély gödör, amely a briteknél is látszik, de egy kicsi, nagymértékben export-import függő, az EU államokkal százezer kereskedelmi és ipari szállal fonódó állam esetében maga a katasztrófa. Na és, mormogja a fekete lovag, kit érdekel? Legfeljebb visszavonulok Hatvanpusztára, szerető családi körbe. Lehet győzni úgy is, a zsákmányt begyűjtve pihenni ki a fáradalmakat.

Hát ja. Már eddig is sokat használt a magyar népnek, az aztán mondható, de ez lesz rajt a korona.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .