Hasznos

A japán kormány stabil együttműködést akar a Renault-val a nagyfőnök bukása után

0

Még legalább tíz napig előzetesben marad Japánban Carlos Ghosn, aki létrehozta a nagy francia-japán autó birodalmat. A bukott nagyságot számtalan pénzügyi szabálytalansággal – elsősorban adócsalással – gyanúsítják. A Nissan vezetése máris jelezte csökkenteni akarja a francia befolyást!

A Renault, a Nissan és a Mitsubishi részvényei mélyrepülésben vannak mióta Carlos Ghosn, az autós birodalom királya egy börtöncella kényelmét élvezi – számol be a párizsi Le Figaro gazdasági rovata. Hétfőn, a letartóztatás napján 8,4%-kal csökkent a Renault részvények értéke, kedden délig további 2,8%-kal. Tokióban sem jobb a helyzet: a Nissan részvények 5,45%-kal, a Mitsubishi részvények értéke 6,84%-kal csökkent. A libanoni származású Braziliában született sztármenedzser ugyanis egyszemélyben képviselte a három nagy autógyár egyesülésének programját.

Hatalmi harc várható a Renault és a Nissan között – erről már a Nikkei Asian Review  tudósít. Mindkét cégnél Carlos Ghosn hű tanítványai ülnek a kormány keréknél, de a francia és a japán üzleti kultúra nagyon különböző. Abban viszont megegyezik egymással, hogy nagyonis személyre szabott. Carlos Ghosn az első külföldi menedzser volt, aki csodát produkált abban a japán gazdaságban, amely addig csakis a saját embereiben hitt.

Senki nem tudta úgy csökkenteni a költségeket ahogy azt Carlos Ghosn tette a Nissannál és a Renault-nál, és később aztán a Mitsubishi-nél is. Csak Mr. Cost Killer néven emlegették. Emiatt nem volt épp a legnépszerűbb a munkavállalók között, akik most megdöbbenve látják: a nagy főnököt horribilis adócsalással és más pénzügyi szabálytalanságokkal gyanúsítják. A számok – a Nikkei Asian Review szerint –  2011 és 2015 között 10 milliárd jent kellett volna bevallania Japánban, de ehelyett csak 4,9 milliárdot vallott be vagyis 36 millió dollárnak megfelelő jennel károsította meg az adóhivatalt a távol-keleti szigetországban.

Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter a France Inter rádió vendége volt kedden reggel. Az első dolga volt megkérdezni az adóhivatalt arról, hogy mi van a Renault főnök adóbevallásával! Nincs probléma – közölték a miniszterrel. Aki persze tudja, hogy az önmagában elég nagy gond, hogy a Renault sztár menedzsere, a nagy fúzió kiötlője és végrehajtója egy börtöncella lakója. Minthogy Carlos Ghosn akadályoztatva van, ezért ideiglenesen egy átmeneti igazgató-tanácsra bízzuk az irányítást – mondta a francia pénzügyminiszter. A francia állam birtokolja a részvények 15%-át a Renault-nál, ezért szólhat bele abba, hogy mi is lesz most a francia autóipar büszkeségével? Bruno LeMaire pénzügyminiszter azt is tudja, hogy iszonyú sok pénzt vett fel Carlos Ghosn Franciaországban is. A munkások lázadoztak is. Ezért a pénzügyminiszter rávette arra Carlos Ghosnt, hogy mondjon le a részvények árfolyam emelkedéséhez kötött éves bónusz 30%-ról! Fogcsikorgatva bár, de a sztár menedzser engedett. Közben újabb kínos ügyek derültek ki a világpolgár sztár menedzser pénzügyeiről. 18 millió dollárt költött a Nissan startup cége Carlos Ghosn házaira. Bejrútban és Rio de Janeiróban szorgoskodtak a csúcs menedzser magánházaiban a Nissan startup cégének az emberei. A számlákat valószínűleg be sem nyújtották, de az biztos, hogy Carlos Ghosn nem fizette ki a csinos összeget. Persze be sem jelentette. Libanonban és Braziliában az adó morál nem áll épp a csúcson, de Japánban nem viccelnek ezzel. A hatóságok most ki akarják vizsgálni a Nissan egész pénzügyi rendszerét, mert azt gyanítják nemcsak Carlos Ghosn élt vissza a helyzetével. Mindenesetre a csúcsmenedzser jobbkezét, Greg Kellyt is előzetesbe tették, mert állítólag rajta keresztül futottak a nagyfőnök pénzügyi átutalásai.

Nyugdíj helyett börtön, vállalat birodalom helyett romhalmaz . Ezt jósolja az SMBC Nikko Securities és a Nikkei Asian Review. A 64 éves Carlos Ghosn 2022-ig kötött ugyan szerződést a három céggel, de csakis addig akart maradni, amíg a Renault-Nissan-Mitsubishi hármas végképp egyesül. Visszafordíthatatlan változást akarok – mondogatta mindenkinek Carlos Ghosn, aki ezzel a világ legnagyobb autós birodalmát hozta volna létre. A Nikko Securities szerint nagyon meg gyengülhet az az együttműködés is, amely eddig a Nissant a Renault-hoz fűzte. A francia kapcsolat, mely eddig kedvezőnek tűnt immár gyanús. Bár a Nissan élén Carlos Ghosn hű tanítványa áll, de ő aligha akarja követni mentorát a börtönbe. A franciák egyelőre kiállnak Carlos Ghosn mellett. Várjuk a bizonyítékokat – mondta Emmanuel Macron elnök, akinek szívügye volt a nagy autós birodalom, mely a globális piacon az élre tört. Van élet a globális piacon az amerikaiak és a kínaiak nélkül is – erre lett volna kiváló példa a Renault-Nissan-Mitsubishi trió illetve a belőlük létrejövő óriás. Félő, hogy most a dekonstrukció hónapjai vagy évei jönnek, mert Carlos Ghosn bukása után immár senki sem lesz képes összetartani a nagyon különböző részekből álló vállalatbirodalmat.

Hiányzik Putyinnak 800 milliárd euró?

Óriási összegeket mostunk tisztára, melyek jórészt Oroszországból érkeztek – vallotta Koppenhágában a parlament előtt a Danske bank exfőnöke, aki lerántotta a leplet az eddigi legnagyobb pénzmosási botrányról, mely legalább annyira kínos Putyin elnöknek, mint azoknak a nagy nyugati bankoknak, melyek részt vettek benne. Tisztában volt ezzel a Danske Bank is, mely jelentős összeget ígért ex menedzserének, ha befogja a száját. Howard Wilkinson viszont beszél és egyre kínosabb mindenkinek az, amit elmond. Hogy lett a puha rubelből kemény valuta?

Az orosz pénzek Észtországba érkeztek, ahonnan azután tovább vándoroltak Angliába, az USA-ba és az adóparadicsomokba például a Brit Virgin szigetekre. Nemcsak a Danske Bank sáros. Egy nagy európai bank 150 milliárd eurót vitt ki az USA-ba! – állította a dán parlamentben az egykori menedzser. Nevet nem említett, de a londoni Guardian siet közölni: a Deutsche Bankról van szó, amelyet hatalmas bírságokkal sújtottak épp emiatt az Egyesült Államokban. Érintett volt az USA-ban a JP Morgan és a Bank of America is, de ők kisebb bírsággal megúszták, mert kevesebb orosz pénzt mostak tisztára mint a Deutsche Bank.

800 milliárd eurót tart off shore számlán az orosz elit. Ezt állítja a Citibank egykori kelet-európai menedzsere. Steven Halliwell, aki a Reuters hírügynökségnek írta meg a véleményét az óriási pénzmosási ügyről. Bőséges személyes tapasztalata is van, mert a kelet-európai vállalkozások pénzügyeit intézte a Citibank színeiben. Leírja, hogy az orosz államhivatalnokok rendszeresen úgy adtak meg különböző engedélyeket, hogy cserébe ők is kértek valamit. Az így megszerzett rubel ezreket vagy épp milliókat siettek kemény valutára váltani és külföldön elhelyezni. Otthon ugyanis Hodorkovszkij példája mutatta meg, hogy még a leggazdagabb oligarcha sincs biztonságban. Ez a rendszer nemcsak, hogy Putyin tudtával működik, de az elnök környezete is részt vesz benne. Nem kizárt, hogy maga Putyin elnök is így menti vagyona egy részét külföldre. Erre volt is utalás a Panama Papírok körüli botrányban. Csakhogy abban a nyolc évben amikor a nagy balti pénzmosási akció működött, akkor Oroszország gazdaságilag jól állt. Most viszont baj van, mert csökken a lakosság reál jövedelme és emiatt nő az elégedetlenség. Szükség lenne a külföldre vitt 800 milliárd euróra!

Ki hoz pénzt egy olyan országba, ahol nincs jogbiztonság? Ha a bírák Putyin elnök kénye-kedve szerint büntetnek, akkor kevesen kockáztatnak otthon. Még akkor sem viszik haza a pénzüket, ha fekete listára kerülnek az USA-ban. Elviszik azokból az államokból, ahova az FBI keze elér, de nem hozzák haza Oroszországba! Óriási összegről van szó: 800 milliárd euró az orosz háztartások összes magán vagyona! Ennyi van most külföldön offshore számlákon – konzervatív becslés szerint. Ezeket a pénzeket csakis úgy lehetne aktivizálni, ha Putyin garantálná a jogbiztonságot vagyis reformokat hajtana végre.

Saját emberei aligha lelkesednének a reformokért – véli az Oroszországot jólismerő amerikai bank menedzser, Steven Halliwell. Aki nem gondol a kínaiakra, akik mindinkább modellként szolgálhatnak Putyin elnök számára is a kínaiak mindinkább modellként szolgálhatnak.Kína ma már messze Oroszország legfontosabb gazdasági partnere. Az Új Selyemút program nagyonis számít Oroszországra, amely kemény valutát továbbra is csak nyersanyagokért vagy fegyverekért tud szerezni.

Kemény valutára pedig egyre nagyobb szüksége van Oroszországnak, mert a nagy orosz pénzmosoda nem állt le: Európában és Amerikában egyre erősebb a pénzügyi ellenőrzés, de ott a Közel Kelet, ahol még mindig minden lehetséges. Még jobban aggaszthatja Putyin elnököt, hogy a lakosság roham tempóban csökkenti a deviza számláit. Egyrészt, mert nem akarja feladni az eddigi életformáját másrészt pedig azért, hogy külföldre vigye a pénzt. Eddig a pénzmosás az oligarchák és a korrupt bürokraták több milliárd eurós játéka volt, de most már a lakosság is bekapcsolódott. Mindez akár sarkallhatná reformokra is minden oroszok urát, de ennek a valószínűsége nem túlságosan nagy. Sokkal valószínűbb, hogy tovább működik a nagy orosz pénzmosoda hiszen Oroszországban senki sem lehet biztos abban lesz-e módja élvezni is azt a pénzt, amelyet valamilyen úton-módon megszerzett?!…

Minden eladó! – Privatizációból akarja finanszírozni a költségvetést a kormány Rómában

0

18 milliárd eurós állami vagyont akar pénzzé tenni a költségvetési gondokkal küszködő olasz kormány, hogy így válaszoljon Brüsszelnek arra a kérdésére, mégiscsak miből kívánja fenntartani a költségvetési egyensúlyt?

Eddig a költségvetésben csak 5 milliárd eurós privatizáció szerepelt. Ezt most felemelték 18 milliárdra, vagyis a éves GDP egy százalékára! Giovanni Tria gazdasági miniszter Brüsszelnek küldött levelében még egy újdonság van: a hivatkozás a katasztrófa alapokra! Ezen a címen akar plusz pénzt szerezni Olaszország az Európai Uniótól. Ebben a katasztrófa alapban minden benne van: a földrengések éppúgy, mint a migránsok problémái. Olaszország pénzügyminisztere újra letette a nagy esküt, hogy semmiképp sem lépik túl a 2,4%-os határt a költségvetési deficittel. Brüsszelben nem hisznek ebben: kiszámolták, hogy a költségvetés hiánya jövőre 2,9% lehet, a következő évben pedig 3,1%! Ez pedig azt jelentheti, hogy Olaszország formálisan is túllépi a határt. Emiatt szankciók következhetnek, melyek elérhetik a GDP 0,2%-át. Ez Olaszország esetében 3,4 milliárd eurót jelenthet!

Ráadásul az IMF sem hisz Rómának, mely jövőre 1,5%-os növekedéssel számol. A Nemzetközi Valutaalap szerint jövőre alig haladja meg az 1%-ot a növekedés, 2020-ban pedig 1% lesz. Vagyis az olasz gazdaság egyáltalán nem növekszik majd olyan ütemben, mint ahogy ezzel a kormány Rómában számol.

Növeljük a nyugdíjakat és csökkentjük az adókat! Olaszország népének ez kell! Ha Európa ezt elfogadja, akkor jó, ha nem, mi akkor is megcsináljuk!- fogadkozott Matteo Salvini, a Liga vezére, a miniszterelnök helyettese, aki egyben belügyminiszter is.

Ésszerűség vagy népszerűség? – Ez itt a kérdés!

A piacok könyörtelenek: egyáltalán nem fogadják el a populista kormány érvelését. Az olasz és a német államkötvények között állandóan tágul a szakadék. Jelenleg 300 pont a különbség vagyis fél év alatt – amióta a populista kormány hatalmon van Rómában – a kétszeresére nőtt! Pénzben kifejezve ez 1,5 milliárd eurós plusz kiadást jelent hat hónap alatt! Mindeközben Olaszország államadóssága meghaladja a GDP 130%-át! Mindenáron tartania kell Rómának ezt a 130%-ot- figyelmeztet az IMF. De ha elszalad a költségvetési hiány, akkor az államadósság is tovább növekszik. Levelében Giovanni Tria pénzügyminiszter most az ígérte, 2021-re leviszik az államadósságot a mostani 131%-ról 126%-ra.  Ehhez kell az óriási privatizáció, mert a piacok bizalma meginoghat és az adósság piramisa túlságosan nagy az Európai Központi Banknak is ahhoz, hogy egyedül kezelje azt.

Brüsszel kompromisszumot javasol. Merkel kancellár az Európai Parlament előtt mondott beszédében kinyújtotta karját Olaszország felé. Pierre Moscovici, az EU pénzügyi biztosa halálosan megsértődött azon, hogy egy olasz uniós képviselő a cipőjét tisztogatta az EU levelével a nyilvánosság előtt, de ennek ellenére szintén kompromisszumot emleget. A szavak és a számok kínos kontrasztot képeznek. Kompromisszumról beszélni lehet ugyan, de ki állja a számlát? Az eurozóna tagállamai felsorakoztak Brüsszel mögé a populista olaszokkal szemben, mert elsősorban az ő pénzükről van szó. Marad tehát a róka fogta csuka helyzet az európai választásokig. Rómában abban bíznak, hogy felülkerekednek a populisták mindenütt az Európai Unióban. Matteo Salvini azt is megpendítette: szívesen lenne Jean-Claude Juncker utóda a brüsszeli bizottság élén! A németek szívesebben látnák a saját emberüket a vezető ülésen, mert számukra a gazdasági ésszerűség evidencia és a populista számmisztika elfogadhatatlan akkor is, ha az Európai Unió harmadik legnagyobb államából, Olaszországból érkezik.

Pakisztán hisz Szaúd Arábiának – 6 milliárd dollárért

0

„Pakisztán kétségbeejtő helyzetben van. Ha nem kapunk pénzt az IMF-től vagy valamilyen baráti államtól, akkor fizetésképtelenség fenyeget bennünket!”- nyilatkozta a nemrég megválasztott kormányfő a Middle East Eye portálnak. Imran Khan nem a levegőbe beszélt: Pakisztán pénzügyi helyzete katasztrofális. Ráadásul az IMF-hez nem fordulhat. Erre Mike Pompeo amerikai külügyminiszter figyelmeztette az új miniszterelnököt Iszlamabadban. Miért nem?

Pakisztán legnagyobb hitelezője Kína. Az amerikaiak azt gyanítják – minden bizonnyal joggal -, hogy Pakisztán az IMF-től szerzett pénzt egyből átutalnák Kínának az adósság törlesztése címén. Csakhogy most Amerika kereskedelmi háborút folytat Peking ellen. Ezért Pompeo kerek-perec megmondta: megakadályozzuk az IMF hitelt Pakisztánnak! Ki képes dollár milliárdokat kölcsön adni abban a biztos tudatban, hogy nagy valószínűség szerint sosem látja viszont a pénzt? Szaúd Arábia trónörököse. Aki épp mostanra hívta össze a világ pénz embereit, hogy támogassák hazája nagyravágyó programját. Mohamed bin Szalman rosszul időzített: ellenfelének meggyilkolása Szaúd Arábia isztambuli konzulátusán, csoportos lemondási hullámot indított el Nyugaton. Ámde Imran Khan közölte : ő mindenképp jelen lesz a tanácskozáson Szaúd Arábiában. Ahol azután együtt fényképezkedett Szalman királlyal és kedvenc fiával a trónörökössel. Akinek véres a keze. viszont átnyújtott egy hatmilliárd dolláros csekket. Ennyiért nagyon sok mindent hajlandóak elhinni az emberek. Különösen hogyha egy 200 milliós csőd szélén álló állam, Pakisztán frissen megválasztott kormányfőjéről van szó …

EU biztos: Matteo Salvini hazudik!

„Csakis olasz élelmiszert veszek és eszem! Nem pedig azt a szemetet, amit az Európai Unió külföldről beenged hozzánk!”- harsogta Itália belügyminisztere egy agrár tanácskozáson a Como-i tó partján, Cernobbioban. A tanácskozást a legnagyobb olasz agrár lobby szervezte, mely a hazai piac védelmét létérdeknek tekinti. Matteo Salvini a Liga vezére és Olaszország belügyminisztere, aki nacionalista fellépésével többször kiváltotta Brüsszel bírálatát. Ennek ellenére Salvini továbbra is kitart az Európai Unió bírálata mellett.
Sőt kijelentette: a brüsszeli bizottság elnöke szeretne lenni a jövő évi uniós választások után.

Vytenis Andriukaitis uniós biztos is részt vett az olasz tanácskozáson és tényekkel cáfolta Matteo Salvini állításait. Az Európai Unió egészségügyi biztosa hangsúlyozta: minden élelmiszert szigorúan ellenőriznek, és ezért a piacok és a boltok kínálata biztonságos!

„Mi egymásért és nem egymás ellen dolgozunk! Sajnos ma már a tények nem sokat számítanak. Ezt mutatja a brexit is.”- írta Twitteren az Európai Unió egészségügyi és élelmiszer-biztonsági biztosa, aki óriási hazugságokkal vádolta meg Twitteren is Matteo Salvinit, a szélsőjobboldali populista Liga vezérét.

A józan ész irtózatos bukása: tíz éve tört ki a gazdasági világválság

0

Tíz évvel ezelőtt, 2008. szeptember 15-én jelentett csődöt a Lehman Brothers, s ezt követően viharos gyorsasággal süllyedt a nagy gazdasági világválság (1929-1933) óta nem látott pénzügyi és gazdasági krízisbe az egész világ.

A negyedik legnagyobb amerikai befektetési bankcsoportnak és egyben a világ vezető brókercégének összeomlása katasztrófa szélére sodorta a nemzetközi pénzügyi rendszert, pánik tört ki a Wall Streeten, hektikussá vált a tőzsdei kereskedés.

A láncreakciót csak hatalmas amerikai állami pénzügy támogatással lehetett megállítani.

Számos brit bank is – például a Royal Bank of Scotland – csak adófizetői pénzekkel tudott talpon maradni. Az amerikai kongresszus stabilizációs csomagot fogadott el, egyebek között egy 700 milliárd dolláros mentőprogrammal, amellyel bajba került nagybankokat, pénzügyi szolgáltatókat és autóipari vállalatokat is megsegítette.

A 25 ezer alkalmazottat foglalkoztató, több mint 150 éves Lehman Brothers 2008 szeptemberében már 691 milliárd dolláros adósságteher alatt roskadozott a „nem elsőrendű” (subprime) jelzáloghitel-piaci alapú származékos befektetési eszközök miatt. Pár hét alatt sorra kihátráltak mögüle a befektetései alapok, egyre többen dobták piacra a Lehman-részvényeket, a

szektortársakkal kudarcba fulladtak a tárgyalások, és a kormány nem segített.

A New York-i tőzsde irányadó indexe, a Dow Jones értéke 500 ponttal zuhant, ami a legnagyobb csökkenés volt a Világkereskedelmi Központ ikertornyait leromló 2001. szeptember 11-i terrortámadás óta. A bank egyik londoni alkalmazottja arról beszélt, hogy nem tudtak semmiről, váratlan volt az összeomlás. Mások viszont, mint például Lawrence McDonald volt bróker, a pénzintézet csődjéről 2009-ben megjelent, A józan ész irtózatos bukása című könyv társszerzője úgy vélte, hogy a Lehman vezetői jó ideje tudtak arról, hogy túlzott kockázatokat vállaltak a haszon rövid távú növelésének érdekében.

A hatóságokat egyszerre érték súlyos bírálatok amiatt, hogy feláldozták a Lehmant, másfelől viszont megmentettek más bankokat, mint például az ugyancsak tisztán brókerprofilú, azaz csak önálló brókertevékenységre épülő banki modell alapján működő Goldman Sachsot.

Timothy Geithner, a Federal Reserve New York-i tagbankjának akkori vezetője egy nemrégen adott nyilatkozatában rámutatott: a Lehman Brothers nagyon gyenge volt a többi pénzintézethez képest, és azokban a vészterhes időkben nagyon nehéz lett volna találni bárkit, aki elég stabil lett volna ahhoz, hogy mentőövet dobjon neki. Mások viszont úgy vélik, hogy a Lehman a hatalmas politikai nyomás áldozata lett, mert a közvélemény nehezen emésztette meg, hogy a Wall Street óriásait az adófizetők pénzén mentették meg.

Húsz éves a Google

0

Húsz éve indult hódító útjára a Google, amely mára a világ egyik legértékesebb vállalatává nőtte ki magát.

Amikor 2004 augusztusában tőzsdére ment, akkor több mint 20 milliárd dollárra lőtték be értékét, mára ennek több mint negyvenszeresét éri a két stanfordi fiák által alapított cég. A növekedése egyenletes volt, s továbbra is szépen menetel a tech cég az ezer milliárdos tőkepiaci érték elérééhez vezető úton.

Forrás: https://www.statista.com/chart/15326/google—alphabet-market-capitalization/

Mostani – ezzel kapcsolatos hír –, hogy az Apple után immár az Amazon is elérte az egy billió, azaz ezer milliárd dolláros tőkepiaci értékét.

Befektetésért útlevelet adna Portugália

0

Az ország felzárkóztatása a cél, de a terv nem tetszik az Európai Uniónak.

Ha valaki egymillió eurót befektet vagy ingatlant vásárol félmillió euróért, akkor megkaphatja a portugál útlevelet. Ha tíz új munkahelyet teremt az országban, akkor ugyanez a helyzet.

A portugál útlevél pedig EU-s útlevél,

vagyis vonzó lehet például a brazilok számára – nyilatkozta Graca Fonseca modernizációért felelős államtitkár a Politico európai kiadásának. A csaknem 200 milliós Brazíliában, ahol a portugál helyi változatát beszélik, gazdasági válsággal küszködnek, miközben Portugália szépen teljesít. Az ország főleg a fiatal és ambiciózus informatikai vállalkozók előtt nyitná meg a kapuit. Ahogy az államtitkár mondta: Berlinnel nem versenyezhetnek, de náluk olcsóbb az élet és kellemesebb az éghajlat.

Ugyanakkor, ami esély Portugáliának, az

biztonsági kockázat az Európai Uniónak.

Ősszel Brüsszelben akciót akarnak indítani az úgynevezett arany útlevelek, vagyis a pénzen vett uniós papírok ellen. Nemcsak Portugália érintett ebben az ügyben: Cipruson és Máltán is van hasonló program (nem beszélve a korábban leállított magyar letelepedési kötvényekről).

Az érintett tagállamok kormányai – Portugáliához hasonlóan – azzal érvelnek, hogy olyan emberek érkeznek így az Európai Unióba, akik pénzt és szaktudást hoznak. Mindkettőre nagy szükség van, különösen a kevésbé fejlett uniós államokban.

Mindez

kapcsolódik a bevándorlási vitához is:

míg a szegények egyre nehezebben jutnak be az Európai Unióba, addig a gazdagok előtt szélesre tárják a kaput sok uniós tagállamban. Az egyes országok kormányai ugyanis azt mondják: olyan bevándorlókat akarnak, akikből hasznuk van.

Atomot békéért

A világ Oroszországra támaszkodik, amikor új atomerőműveket kell építeni, és Moszkva boldogan eleget tesz a feladatnak – írja az Economist Szocsiban készült helyzetjelentésében. A tekintélyes brit hetilap szerint az ágazat egyébként pang Csernobil óta, amire Fukushima csak rátett egy lapáttal.

Világszerte reaktorokat zártak be, a maghasadással előállított áram mennyisége két év alatt 11 %-kal csökkent és azóta sem érte el a korábbi szintet. Viszont az oroszok uralják a nukleáris blokkok piacát. Odahaza nem nagy a kereslet, ezért a Roszatom külföldön olyan államokat vett célba, amelyek sem a Kremlnek, sem az USÁ-nak nem szoros barátai. A munkálatok már folynak a többi közt Bangladesben, Indiában és Magyarországon, összesen tucatnyi helyen. A reaktorok szállítása kifizetődőbb, mint a szénhidrogének exportja. Nem befolyásolja a piaci árak ingadozása és hosszú évtizedekre Oroszországhoz köti a vevőt. A befolyás különösen ott lehet veszedelmesen nagy, ahol az új létesítmény jelentős hányadban járul hozzá az energiatermeléshez.

A sérülékeny országok már rég hozzászoktak ahhoz, hogy az orosz fél általában geopolitikai fegyverként veti be az energiát,

bár a fenyegetések az utóbbi időben kifinomultabbak lettek. Szakértők szerint azonban a beavatkozásnak gátat szab a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felügyelete. És a hasadóanyagot másutt is meg lehet venni, az erőműveket hazai személyzettel is lehet működtetni. Ám az aggályok megmaradnak.

A Roszatom Magyarországon azután vágott bele a beruházásba, hogy Orbán igen szívélyesen fogadta Putyint. A feltételek miatt vannak félelmek, hogy Moszkva diplomáciai célokra aknázza ki a vállalkozást. Az oroszok két okból tudják tartani magukat: egyrészt olcsók a modellek, másrészt ott áll mögöttük az orosz állam. Így nincs komoly vetélytársuk egy olyan világban, ahol egyre több energiát kell megtermelni nukleáris úton, már ha komolyan veszik a széndioxid-kibocsátás csökkentését. És ez kijózanító.

Egy DJ kerül a világ legbefolyásosabb bankjának élére

0

David Solomon váltja a Goldman Sachs bankház vezérigazgatói posztján azt a Lloyd Blankfeint, aki kivezette a céget a pénzügyi válságot követő káoszból. Solomon hobbija amúgy az elektronikus zene, rendszeresen fellép DJ-ként.

Don’t stop! (Ne állj le!) – a Fleetwood Mac e régi számának újramixelésével jelentkezett nemrég DJ D-Sol, azaz David Solomon. Akinek emellett azért komoly bankári múltja is van: már a 2008-ban kezdődő pénzügyi válság idején a Goldman Sachs befektetési osztályát vezette.

A bankház meg is úszta az összeomlást, nem kis részben az eddigi vezérigazgatónak, Lloyd Blankfeinnek köszönhetően, aki, többek között ezért is,

85 millió dolláros végkielégítésre számíthat.

A Goldman Sachsnak ráadásul jók a kapcsolatai az amerikai kormánnyal is: régi szokás, hogy ha republikánus az elnök, akkor a banktól érkezik a pénzügyminiszter – igaz volt ez Harry Paulsonra, George W. Bush pénzügyminiszterére, vagy épp Steven Mnuchin mostani tárcavezetőre. Sőt, Gary Cohn, Trump első gazdasági főtanácsadója is innen érkezett, ő viszont már régen lemondott.

David Solomon azonban azzal is tisztában van, hogy manapság bankelnöknek lenni nem épp népszerű az Egyesült Államokban. Saját

DJ-karrierjét részben PR-nak tekinti.

A Bloombergnek korábban adott interjújában elismerte: még sokat kell tenni azért, hogy a bankárok népszerűek legyenek a közvélemény előtt. Márpedig ez nemcsak PR, hanem üzleti cél is.

Great to get some time on the decks at #theEMAwards.

A post shared by D-Sol (@djdsolmusic) on

Míg a múltban a Goldman Sachs a tőzsdén kereste a nagy pénzeket, az utóbbi időben, nagyrészt a válság következtében, a reálgazdaság felé fordult. Egyre inkább hagyományos bank akar lenni, amely nemcsak a szupergazdagok pénzét forgatja, hanem hiteleket ad családoknak és vállalkozásoknak.

Ezt fordulatot viheti tovább Solomon, aki várhatóan október elsején veszi át a világ talán legbefolyásosabb bankjának vezetését. Emellett DJ karrierjét is folytatni kívánja, mint ahogy tovább írja majd gasztroblogját is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK