Kezdőlap Világ Oldal 640

Világ

Úszva érkezett a késelő Hurghadára

0

Két német turistanőt megkéseltek, négyet megsebesítettek egy strandon Hurghadaban Egyiptomban.

A tettes úszva érkezett egy szomszédos strandról- közölték a hatóságok, melyek megszigorították Hurghada őrzését azt követően, hogy 2016 januárjában merényletet követtek el a népszerű üdülőhelyen. Akkor az Iszlám állam vállalta a felelősséget, most egyelőre senki sem tudja biztosan, hogy miért gyilkolt a férfi a strandon Hurghadaban. Lehet, hogy elmebeteg- mondta a kormányzó az ügyről. Arra célozhatott, hogy kizárólag nők váltak a támadás célpontjává.

Egyiptom mindenképp szeretné, hogy a terrorakciók ne riasszák el a turistákat, akik az ország egyik legfontosabb bevételi forrását jelentik. Ugyanakkor az Iszlám állam szisztematikusan támadja a turizmust a célba vett országokban: Egyiptomban, Tunéziában és Törökországban.

A legnagyobb áldozatot követelő terrorakció az volt, amikor egy iszlamista terrorista felrobbantott egy repülőgépet, mely orosz turistákat szállított volna haza Sarm el Sejkből. Mindenki meghalt. Az egykori Szovjetunió polgárai különösen kedvelik Hurghada partjait. Az egyiptomi hatóságok azt közölték, hogy a két halott és a négy sebesült ukrán állampolgár. Ukrajna kairói nagykövetsége cáfolta ezt. Időközben kiderült: a két halálos áldozat német állampolgár, akiket egy egyiptomi férfi megkéselt egy strandon Hurghadaban Egyiptomban.

Késelés Hamburgban

0

A polgármester szerint iszlamista merénylet történt – egy ember meghalt és hat megsebesült egy szupermarketben

A 26 éves arab fiatalember rátámadt a vásárlókra. Késével egyet megölt és hatot megsebesített. A sebesültek között van az a férfi is, aki végül lefegyverezte a támadót Hamburgban. A város polgármestere szerint iszlamista merényletről volt szó. „Egy polgártársunk életébe került ez a szörnyű akció!”- hangsúlyozta az észak német város polgármestere. Aki hangsúlyozta: az iszlamista merénylők a gyűlölet légkörét akarják megteremteni Németországban, de ez nem fog nekik sikerülni.

A Der Spiegel szerint a 26 éves fiatalember az Egyesült Arab Emirátusokban született és menekültként érkezett Németországba. Állítólag kapcsolatban állt szalafista körökkel és ez motiválhatta gyilkos akcióját. Németországban zajlik a választási kampány, melynek során a szociáldemokraták vezetője azzal vádolta Merkel kancellárt, hogy súlyos hibát követett el amikor beeengedett több mint egymillió menekültet Németországba 2015-ben.  Németországban az utolsó nagy iszlamista merénylet a karácsonyi vásár idején történt Berlinben, ahol egy dzsihád harcos belehajtott a tömegbe: sokan meghaltak és megsebesültek. Merkel kancellár, aki továbbra is esélyes a választások megnyerésére, továbbra is kitart amellett, hogy helyes volt a menekültek beengedése. Egyébként akkor ezt a szociáldemokraták is helyeselték. Angela Merkel később megállapodást kötött Erdogan török elnökkel arról, hogy a jövőben nem indulnak el nagylétszámú menekült csoportok a törökországi táborokból az Európai Unió felé.

 

Izrael nem tudja, hogy milyen kedvező helyzetben van

0

A térség erőviszonyainak módosítására most kedvező a helyzet. A volt kémfőnök szerint kérdés, hogy az izraeli kormány képes-e élni vele.

Iránnak nincs atomfegyvere, Egyiptommal és Jordániával békében élünk, Szíria meggyengült, az arab világ érdekei egybeesnek Izraelével. Főként pedig az USA-nak Izraellel szimpatizáló elnöke van. Izrael megalakulása óta nem volt ilyen kedvező a helyzet, de mintha a kormány ezt nem venné észre. Nincs semmifajta stratégiája – hangsúlyozza Amos Yadlin, aki a katonai hírszerzés főnöke volt Izraelben. Jelenleg a tel-avivi egyetem nemzetbiztonsági intézetének igazgatója. A Yediot Aharonban kifejti: az USA-ban a következő elnök lehet demokrata, aki kevésbé szimpatizál Izraellel mint Trump és a republikánusok.

Az egykori kémfőnök utal arra: Donald Trump nemrég Szaúd Arábiában olyan koncepciót fejtett ki, melyet az arab világ többsége támogat. Így az arab világ többsége és Izrael között fennáll az érdekazonosság. Ez célzás Szaúd Arábiára, mely a szunnita erők vezére kíván lenni a térségben. Csakhogy a szintén szunnita Törökország szembeszállt Szaúd Arábiával és megtagadta Katar kiközösítését. Katar együttműködik Iránnal, azzal az országgal, melyet az ex kémfőnök Izrael elszánt ellenségének tekint.

Izrael jelenleg erős és maximális támogatást élvez Amerika részéről, de meddig tart ez a kedvező helyzet?- teszi fel a költői kérdést az ex kémfőnök. Aki jelenleg az északi frontot, a Hezbollah síita milíciát tekinti a legfőbb fenyegetésnek. A Hezbollah aktívan részt vesz a szíriai harcokban, és nagy árat fizet ezért: több mint 1700 embere veszítette el az életét. Ráadásul Irán is kevésbé képes támogatni a síita milíciát, mert sokfele kell pénzt osztania miközben az alacsony olajár miatt nincs sok pénz a kasszában Teheránban.

Ettől függetlenül a Hezbollah komoly fenyegetést jelent ma Izraellel szemben – hangsúlyozza az ex kémfőnök. Már csak azért is, mert 100 ezer rakétája van célra irányozva és minden célpont Izraelben van. A térség erőviszonyainak módosítására most kedvező a helyzet. Kérdés, hogy a kormány képes-e élni vele?- teszi fel a kérdést a katonai hírszerzés egykori főnöke, aki a Yediot Ahronot című lapban fejtette ki a véleményét Izrael stratégiai pozícióiról a Közel Keleten.

 

Azt hitte, senkije sincs, aztán 30 méter hosszú lett a családfája

0

A zsidó nagyapa, aki azt hitte, hogy minden rokona a holokauszt áldozata lett, 500 új rokont fedezett fel hirtelen

Április 24-én a holokauszt emléknapján Alex Kafri izraeli nyugdíjas üzenetet kapott a lányától: jelentkezett egy távoli rokon Seattle-ből (USA Washington állam). A 71 éves nyugdíjas elsírta magát: tíz éve kutatott a rokonok után és eddig nem talált senkit és semmit. Édesanyja Hollandiából érkezett Izraelbe és a dokumentumok szerint a népes rokonságról senki sem élte túl a holokausztot. Édesapja Litvániában látta meg a napvilágot és ott a holokauszt az egész zsidó közösséget megsemmisítette.

Alex Kafri édesapja Litvániában született 1900-ban, amikor az ország a cári birodalom része volt. Az első világháború után független lett- jelentős zsidó kisebbséggel. Ennek a zsidó kisebbségnek a többsége aktívan részt vett az új állam életében, de egy cionista kisebbség inkább a kivándorlást választotta. Idetartozott az idősebb Kafri is, akit Litvániában még Kuklanak hívtak. A holokauszt idején Litvániában a zsidóság döntő többségét megölték. Így az izraeli nyugdíjas egy darabig hiába kereste a hozzátartozóit.

Aztán a Facebookon beesett egy távoli rokon és megindult a lavina. Megkezdték a családfa összeírását és végül 30 méter hosszú lett!- büszkélkedik az izraeli nyugdíjas. Aki természetesen díszvendég volt azon az ötszáz személyes családi vacsorán, melyet Londonban rendeztek meg. Az eseményről a Haaretz is beszámol hiszen Izraelben is ritkaságnak számít, hogy a holokauszt után több mint hetven évvel fedezze fel valaki, hogy még ötszáz rokona van, akikről eddig semmit sem tudott.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK